Chapter nine

Sziasztok!
Meghoztam az új részt!:)
Jó olvasást!


-Héj!Alice!-rázta a vállamat finoman Chris.
-Tessék?!-riadtam fel.-Mi a baj?-kapkodtam a kezeimet miközben a takaró már lehullott rólam.
-Nyugodj meg!Semmi baj!Csak gondoltam szólok,hogy indulok!Este jövök rendben?Vigyázz magadra!Igérem sietek!
-Rendben.-suttogtam.Nyomott egy puszit a homlokomra,majd kilépett a szobából.Sóhajtva borultam vissza ágyra.Mit fogok én ma egész nap csinálni?!Chris ismét elment,Loretta pedig még mindig a nagyszüleinél van.Remek.Újra itthon gubbaszthatok egyedül egész álló nap!
Miután sikerült végleg kikelnem az ágyból,úgy döntöttem,meglepem Christ egy finom ebéddel,ami neki vacsora lesz.Motorra szálltam és elmentem bevásárolni.Épp a kasszánál álltam,mikor megpillantottam a szőkeséget ,aki "megmentette" a munkámat.Ő is egy nagy szatyorral állt a kezében a sor végén.Kapucni volt rajta és egy sötét szemüveg.Én is csak az arcvonásairól tudtam felismerni.Mikor észrevett elmosolyodott és udvariatlanul átgázolva az embereken szorosan mögém állt.Egy pillanatra megijedtem.El sem tudtam képzelni mi okból furakodott ide hozzám.Páran szitkozódásba kezdtek.Bezzeg ha tudták volna ki is ő valójában nem így álltak volna hozzá.
-Szia Alice!-suttogta alig hallhatóan.
-Szia Niall?-kérdeztem bizonytalanul.
-Sssssst!-szólt rám.
-Bocsi.
-Mi van veled?Mizujs?
-Semmi.
-Hölgyem?-hallottam a kedves pénztárosnő hangját.
-Jaj elnézést!-fordultam oda,majd kiraktam a dolgaimat a táskából.Miután ő felszámolta és fizettem,indultam volna kifelé az üzletből,de elkapta  a kezem.
-Sietsz?-kérdezte mosolyogva.
-Igazából...-dadogtam.Megint annyira hülyén éreztem magam.Egy ép szó sem jött ki a számon.
-Hazavigyelek?
-Nem szükséges!Motorral vagyok!
-Ejha!-nevetett.Nem tudtam mit higgyek.De minél hamarabb el akartam tűnni előle.
-Zayn?-valami kellett a kínos csend ellen.De fogalmam sincs miért pont őt hoztam fel.Talán azért,mert érdekelt.
-Pár napja nem láttam.Most kaptunk egy kis szabit menedzsmenttől,így nem töltünk minden percet együtt.Nem mintha nem szeretnék a srácokkal.De kell egy kis szabadság is!
-Értem!Nekem most mennem kell!Szia!
-Szia Alice!
Sarkon fordultam ,majd gyors ütemben sétáltam a motoromhoz.
A leves nem sikerült olyan tökéletesre mint szerettem volna,de a hús és a krumpli egész tűrhető volt.Miután magam megebédeltem,elrakodtam és ledőltem a TV elé.Unalmasan kapcsolgattam a különböző csatornák között,mikor hirtelen a zenetévén meghallottam az ismerős dallamot ami teljes mértékben feldobta a napom.Maximumra nyomtam a hangerőt majd felugrottam a kanapéról,és elfeledkezve mindenről ,táncolni és énekelni kezdtem.Olyan jó ismét úgy felszabadulni mint a kávézóban akkor!Amikor először láthattam őt.Szinte nyomot hagyott bennem az a tekintet.Ami a frászt hozva rám bámult engem a bejárati ajtóból pont MOST!
-Te hogy a francba kerülsz ide?!!-kérdeztem kiabálva miután lehalkítottam a TV-t.A szívem vadul vert a mellkasomban.
-Meghallottam a zenét aztán gondoltam benézek.-dörmögte,majd levetette a cipőjét.
-Ugye nem Chris küldött?!-kérdeztem gyanakodva.
-Dehogy!Magamtól jöttem.
-Szóval akkor mégsem véletlenül keveredtél ide.
-Hát akkor mégsem.-mosolyodott el.Most megint annyira más volt.Olyan őszinte.
-Akkor miért is jöttél?
-Csak úgy.
-Gyere beljebb.
Most küldtem volna el? Őszintén megijedek a kedélyváltozásaitól,de túlságosan érdekeltté vált számomra ahhoz,hogy figyelmen kívül hagyjam őt.A szívem valahogy nem tudja elengedni azt  a gyönyörű tekintetet,amellyel most is az arcomat figyeli.
-Magad vagy?-törte meg a csendet hirtelen.
-Igen!Chris dolgozik.
-Akkor mit szólnál,ha elmennénk valahova?
-Hová akarsz  menni?-kérdeztem csodálkozva.
-Mondjuk sétálni?
-Nem akarok a terhedre lenni.Menj csak haza!Nem kell engem őrizgetni!
-Én szívesen vagyok veled!-mondta,majd zavartan a padlót kezdte bámulni.Mintha valami olyat mondott volna,amit nem kellene..
-Zayn én...-elakadt a szavam mikor elindult felém.Ijedten hátráltam ismét. Összeszűkült szemekkel közeledett.Egyre kevesebb hely volt kettőnk között mikor már szinte a falhoz préselődtem.
-Mondd meg őszintén!Félsz tőlem?-mondta miután tenyerébe vette a kezemet.
-Én....én.-mint egy idióta kisgyerek.Pont úgy éreztem most magam.Nem tudtam válaszolni.
-Miért nem válaszolsz?-kérdezte keservesen.-Csak tudni szeretném mit gondolsz rólam.
-Azt,hogy...
-Igen?-egyre közelebb hajolt. Lehunytam a szemeimet,és élveztem a közelségét.Hihetetlen,de annyira jó volt vele lenni.Még ebben a szituációban is.Szinte biztonságban éreztem magam mellette.Nem volt az a szorongás a szívemben.Nem féltem,hogy újra megtörténik az,ami négy évvel ezelőtt.Biztos voltam benne,hogy ő mindentől megvéd.Mert annyira ragaszkodó volt.Olyan sok visszautasítás után is itt van velem.És próbált közel férkőzni hozzám.De ez nekem még sok volt.Azóta az eset óta még senkit nem engedtem magamhoz közel. Ő az első,aki úgy "megérintett".-Kérlek mondj már valamit!