II./Chapter fifteen

Szép estét!:)
Igyekszem visszarázódni a régi rendszerbe.Köszönöm, hogy ti most is kitartotok mellettem és itt vagytok nekem.
És az is nagyon boldoggá tesz, hogy még most is van új olvasó!
Nagyon örülök nektek!:)
Remélem tetszeni fog az új rész!
Jó olvasást!
HAVE FUN! :D







Liammel az egész estét együtt töltöttük.Megnéztünk három filmet egymás után, majd kitalálta, hogy ő éhes (három tányér paprikás krumpli után), így kénytelenek voltunk pizzát rendelni.Még terhesen sem eszek annyit, mint Liam.
-Biztos nem kérsz belőle?-nyomta az orrom alá a tányérját.
-Biztos.-bólintottam, majd pakolni kezdtem az asztalon hagyott szemetet.
-Héj mit csinálsz?!-ragadta meg a kezem.
-Öhm...rakodok?-vontam fel a szemöldököm.
-Majd én megcsinálom, hagyd csak!
-Liam!-néztem rá kiábrándultan mire hirtelen csörögni kezdett a telefonja.-Zayn az?-kérdeztem azonnal, de nem válaszolt.Felállt és kisétált az ajtón.Egyértelműen jól tippeltem.
Miközben izgatottan sürgölődtem a konyhában Liamre várva, véletlenül sikerült elejtenem egy tányért melynek szilánkjai beterítették a konyha csempéjének felületét.Idegesen kutattam egy söprű és egy lapát után, de nem találtam sehol.Hamar felvettem a papucsomat nehogy megint tele legyek szilánkdarabokkal, ezután tovább kerestem.
-Te meg mi a francot csináltál?-szakított félbe Liam.
-Eltörtem egy tányért és a söprű nincs a helyén!-mondtam mérgesen.
-Héj nyugodj meg!-fogta meg remegő kezemet.-Kint van a kamrában.Mindjárt hozom.-fordult meg azonnal.
Bólintottam, majd helyet foglaltam a kanapén.Nem hiszem el!Hogy lehetek ennyire szerencsétlen?
-Mit mondott Zayn?-kérdeztem amint elsuhant mellettem a konyhába.
-Semmit.
-Laim!-kértem kétségbeesetten.
-Komolyan!-fordult felém.-Tényleg semmit.Letolt amiért nem mondtam el neki.Aztán azt kibálta, hogy soha nem voltam igaz barát.Ezután elküldött a p*csába és letette.-sorolta üresen miközben az arcomat méregette mely egyre meggyötörtebbé vált.
-Sajnálom!-öleltem magamhoz szorosan.Hallottam ahogy a lapát és a seprű nagy zajjal földet ér, majd Liam karjai erősen körém fonódtak.
-Majd megbékél.-suttogta, majd eltolt magától és biztató mosolyt küldött felém.
-Hogy tudsz még most is ilyen pozitív lenni?
-Nem szeretem a negatív meglátású embereket.-nagy levegőt vett.-Míg én ezt feltakarítom, te nyugodtan menj és fürödj meg.Már biztosan fáradt vagy.
-Köszönöm Liam!-mondtam, majd elindultam felfelé.
Miután minden teendőmet elvégeztem, ránéztem Liamre aki már javában horkolt a megkezdett pizza és a negyedik film társaságában.Betakartam őt, majd leoltottam a TV-t, nehogy az éjjel közepén felkeltse őt.Miután leellenőriztem a zárat, én is felmentem a szobába s lefeküdtem.
Sokáig forgolódtam mikor hirtelen megfájdult a hasam.Oldalra fordultam hátha elmúlik, de nem.A fájdalom egyre csak fokozódott.Mikor már szinte elviselhetetlen volt, felordítottam.Liam azonnal kivágta a hálószoba ajtaját.
-Mi a baj?-mászott mellém, majd maga felé fordított.
-A hasam.-nyögtem.-Nagyon fáj!-erősen megmarkoltam a karját és magamhoz öleltem.
-Orvoshoz kell mennünk!-jelentette ki szigorúan, majd mocorogni kezdett, de nem engedtem el őt.
-Várj Liam!Már jobb!-sóhajtottam ahogy engedtem  szorításomon.
-Biztos?-lihegett ijedten.
-Igen.-kezem elernyedt magam mellett mellyel Liam karját markoltam, majd a hátamra fordultam és nagyot sóhajtottam.
-Nagyon rám ijesztettél.
-Ne haragudj.-sóhajtottam újra.
-Mi a fene volt ez?-távolodott el.
-Fogalmam sincs.
-Jobb lenne...
-Nem!-szakítottam félbe azonnal.-A kivizsgáláson minden rendben volt.
-Az akkor volt.
-Most is rendben van!-kiabáltam kétségbeesetten, majd sírni kezdtem.
-Minden bizonnyal, de nyugodtabb lennék, ha beszélnél az orvosoddal.
-Liam ez ilyenkor  már teljesen normális!
-Jó.-mondta mogorván, majd lehuppant az ágyról és maga mögött hagyva engem becsapta az ajtót.
Ezen az éjjelen nem aludtam túl sokat.Csak forgolódtam és azon törtem a fejem, mit tegyek.Úgy érzem, kezd kicsúszni az írányítás a kezemből.Mintha minden olyan zavaros lenne körülöttem.Már nagyon vártam azt a bizonyos nyugalmat amit már oly hosszú ideje remélek.De valahogy még nem jön.És nem tartom valószínűnek, hogy a közeljövőben találkozni fogok vele.
Reggel fél hatkor kikeltem az ágyból és nekiálltam ebédet főzni.Persze Liam azonnal leállított és ragaszkodott hozzá, hogy menjünk inkább étterembe, de nem engedtem belőle.Inkább ismét elküldtem őt bevásárolni, így minden főzéshez szükséges kellékem megvolt.
-Annyira önfejű vagy.-morogta Liam az orra alatt miközben az asztalnál ülve forgatta az újságot.
-Zaynnel élek együtt.-néztem rá, majd éreztem ahogy a mellkasom nehezedni kezd.
-Teljes mértékben egymáshoz valók vagytok.-rázta a fejét.
-Ne haragudj a tegnapi miatt.
-Nincs semmi baj.-állt fel, majd kivett magának egy sört a hűtőből.
-Nyugodtan elmehetsz Liam.Nem kell itt lenned egész nap.
-Ne kezdjünk ebbe bele.-kért kétségbeesetten.-Inkább azt meséld el, mi lesz az ebéd.
-Hal krumplival.-mosolyogtam rá.-Remélem megfelel.
-Tökéletes.-mosolygott vissza, majd leült a helyére.
A délelőtt folyamán minden teendőmet elvégeztem.Miután Liam besegített, egész gyorsan végeztünk a mosogatással is.Az ebéd nagyon finomra sikeredett Liam szerint, bár az én véleményem szerint a krumpli nem volt elég sós.Dehát ahogy mondani szokták:"ízlések és pofonok!"
-Nem szeretnél elmenni sétálni?Vagy inkább pihennél?-kérdezte Liam mikor leültem mellé a kanapéra.
-Azon gondolkozom, hogy bemegyek Zaynhez.
-Eszedbe se jusson!-korholt le azonnal.-Semmi jó nem sülne ki abból, ha most beállítanál hozzá.
-De hiányzik.-hajtottam le a fejem.
-Ne!Csak ne sírj megint!-fogta meg a kezem.-A napokban már annyit láttalak sírni, hogy lassan én is depressziós leszek!
-Én nem vagyok depressziós!-tiltakoztam azonnal, mire Liam csúnyán nézett  hegekkel teli kezemre.Ismét lehajtottam a fejemet.Akkor mégis miért nem akar orvoshoz küldeni, ha tudja, hogy probléma van?Azt vártam, hogy rögtön ezzel fog előállni.
-Persze.Nagyon rosszul hazudsz Alice!
-Tudom.-nyögtem.
-Szóval nem akarsz kimenni?Egész nap bent ültünk.
-De.Menjünk.-álltam fel, majd felvettem a cipőmet és a kabátomat.
-Azért várj meg!-nevetett.
-Nem fognak...-kezdtem bele, de inkább hagytam.
-Mit nem fognak?-nézett rám értetlenül.
-Találgatni az emberek.Ha most együtt elmegyük sétálni, annak semmi jó vége nem lesz.Főleg ha a média felkapja a témát.Zaynnek erre nincs szüksége.
-Igazad lehet.-harapott az ajkába.-Akkor most mi legyen?
-Maradok.Liam nyugodtan elmehetsz!-gondolom, hogy azért szeretett volna egy kicsit levegőre menni, mert egész nap négy fal közé volt zárva.És én ezt teljes mértékben megértem.
-Veled maradok.-jelentette ki.
-Szinte éreztem.-forgattam a szemeimet, majd megfogtam a kezét és erőszakkal próbáltam őt az ajtó felé tuszkolni.Nevetséges hátránnyal.
-Ezt te sem gondoltad komolyan.-nevetett.
-De!Szeretném, ha elmennél kicsit szórakozni!
-Én nagyon jól szórakozom veled Al!
Nagyot sóhajtottam, majd mérgesen megmarkoltam a kilincset és kivágtam az ajtót.Egy pillanatra megállt a szívem.Még a vér is megfagyott ereimben a váratlan vendég láttán.Ujjaim egyre szilárdabban fonódtak a kilincs köré miközben a tüdőm megtelt levegővel.Esküszöm, ebben a pillanatban legszívesebben egy hatalmasat ordítottam volna és egyből egy nagyot lekevertem volna neki.
Ha nem hiányzott volna ennyire...

II./Chapter fourteen

Kedves Olvasóim!
Megérkeztem az új résszel!Remélem tetszeni fog!
Jó olvasást!
HAVE FUN! :DD






Miközben egyre jobban zsibbadni kezd a karom, szabad kezemmel a szemeimet törölgetem.Még mindig.
Liam hazahozott miután Zaynt sikerült lenyugtatni.Ha lehet így fogalmazni.Azóta csak fekszem a kanapén s azon gondolkodom, vajon hogy jutottam el idáig?Soha senkinek nem akartam rosszat, mégis mindig azt teszem.Állandóan megbántom a körülöttem élő embereket.
Ahogy éreztem a következő sírógörcs folyamat kezdetét, felnyögtem.Ezzel jeleztem Liamnek, aki rögtön mellettem termett és szorosan magához szorított.Miközben arcom a nyakába fúródott, elképzeltem Zaynt a helyében.Annyira jó lenne, ha most mellette lehetnék.
-Ne sírj Alice!-suttogta, majd a hátamat kezdte simogatni.Éreztem, hogy sikerül lenyugodnom.Amikor végre a szipogásomtól és nyögéseimtől mentes volt a nappali, hirtelen kivágódott a bejárati ajtó.Felkaptam a tekintetemet.A küszöbön egy várt vendég álldogált.Gondoltam, hogy nemsokára ismét felbukkan majd.-Mit keresel itt?-egyenesedett fel Liam miközben kezei ökölbe szorultak.
-Alicehez jöttem.-jelentette ki komolyan, majd keservesen nézett le rám.-Mi történt?-lépett közelebb, mire Liam összerezzent a dühtől.
-Tűnj el!-kiabált.
-Nem megyek sehova.-mondta higgadtan, majd levetette a cipőjét, kabátját pedig felakasztotta.
-Hagyd csak Liam!-nyögtem fel.-Nem érdemes dühösnek lenned miatta.
-De...
-Hagyd!-kértem, majd bólintottam jelezvén, hogy nem lesz semmi baj.Elállt előlem, én pedig feltápászkodtam.
-Maradj!-parancsolt rám miközben leült mellém.Liam nagy levegőt vett, majd fogta magát és visszament a konyhába.
-Miért jöttél vissza?-kérdeztem miközben remélhetőleg az utolsó könnycseppet töröltem le az arcomról.
-Őszintén?Vitázni, de amilyen állapotban vagy, nincs szívem belekezdeni.
Elmosolyodtam.Harry tényleg semmit nem változott.
-Hm.Talán tényleg mindig azt kellene mondanom, amit gondolok.-elmélkedett miközben az arcomon bujkáló mosolyt kémlelte.
-Ne.-néztem a szemébe kétségbeesetten mire felnevetett.
-Mi történt?-váltott témát azonnal.
-Elmondtam mindent Zaynnek.
-És?
-Elküldött.-suttogtam miközben könnycseppek sokasága gördült végig ismét az arcomon.
-Várható volt.-dörmögte.
-Sokkal jobban fáj, mint gondoltam.-nyögtem, majd arcomat a tenyerembe temettem.Harry a mellkasára húzott és nyugtatóan simogatni kezdett.
-Ne sírj!-kért halkan.-Idővel jobb lesz!Hidd el!
Felnéztem rá.Annyira őszintének és tisztának tűnt.Nem a szokásos, piszkos fantáziájú Harry.Bambán néztem gyönyörű szemeit mikor hirtelen elmosolyodott.
-Mi az?-kérdeztem zavartan miközben elhúzódtam tőle.
-Semmi.-fordította el a tekintetét.-Csak eszembe jutott valami.
-Mi?
-Semmi.-rázta a fejét, majd beletúrt gondosan széltől megtépázott hajába.Hihetetlen, hogy még így is tökéletesen áll.
-Akarsz még valamit?
-Nem.Elküldesz?-húzta fel a szemöldökét.
-Hát talán mindenkinek jobb lenne.-pillantottam Liam felé aki még mindig a konyhában szorgoskodott.
-Szívesebben lennék melletted.
-Én helyetted is vele leszek.-kiabált Liam csípősen.
-A viccet félretéve...aggódom érted és az állapotod miatt.-fogta meg a kezemet.
-Mióta érdekel ennyire, hogy mi van velem?
-Mindig is érdekelt.Te is tudod!-ahogy a szavak elhagyták telt ajkait, tenyeremet a szíve helyére simította ahol a nevem ékesült.Jól tudtam mit akar ezzel mondani.
-Tényleg jobb lenne, ha elmennél.-húztam ki kezemet a szorításából.
-Jövök még.-állt fel.
-Tudom.-sóhajtottam, majd az ajtóhoz kísértem őt.
-Amiért pedig főleg itt vagyok,-nézett a pocakomra.-minél hamarabb tudni akarom.
-Minden tőlem telhetőt megteszek.De most egyelőre várnod kell.
-Türelmes leszek.-mosolyodott el, majd felvette a kabátját és a cipőjét.-Akkor szia!
-Szia Harry!
Miután becsuktam az ajtót, Liamhez siettem.
-Jól vagy?-kérdezte amint meglátott.
-Liam nem kell rám főznöd!
-A kérdésem az volt, jól vagy-e.Nem a véleményedet kértem.
-Mondjuk rá.Jobban.
-Mindjárt kész!-fordult vissza az edényhez.
-Mi ez?
-Paprikás krumpli.-mosolygott.
-Ó.
-Ennyi?Ó?
-Igen.Ó.-bólogattam, majd visszafordultam, hogy a nappali felé induljak, de megállított.
-Minden rendbe fog jönni.-mondta.
-Már nem igazán tudok bízni benne.
-Most még nehéz.De ahogy Harry mondta, idővel jobb lesz.Miután Zayn is lenyugszik, megbeszélitek a dolgokat és újra minden a régi lesz.
-Gondolod?-kérdeztem reménykedve, hogy igent mond.
-Biztos vagyok benne.-mosolygott rám, majd szorosan magához ölelt.

II./Chapter thirteen

Sziasztok Kedves Olvasóim!
Megérkeztem az új résszel, remélem nem bánjátok, hogy ilyen rendszertelenül és sokáig várósan.
Remélem tetszeni fog.
Jó olvasást!
HAVE FUN!










A szívem hevesen dobogott, a tenyerem pedig izzadt miközben leparkoltunk a kórház elé.
-Biztosan most akarod megtenni?-fordult felém Liam ahogy hátulról felemelte a csomagot az ülésről.
-Meg kell tudnia az igazságot.
-Nem kéne inkább ezt elhalasztani míg jobban lesz?
-Nem akarom.Nem lehet.-ráztam a fejem, majd lassan kiszálltam a kocsiból és rögtön a bejárat felé indultam.
-De ugye nem ezzel akarod kezdeni?-rohant utánam.
-Dehogy.
Már éppen léptem fel az első lépcsőfokra mikor hirtelen megpillantottam Niallt.
-Sziasztok!-fülig érő vigyora egy kis reményt csempészett a szívembe.Nagyon reméltem, hogy Zaynnél volt.
-Szia!Mi járatban?
-Csak benéztem hozzá.Már alig várja, hogy lásson.-mondta, majd el is rohant mondván, még nagyon sok dolga van.
-Akkor menjünk.-sóhajtottam miközben hátra pillantottam Liamre aki fehérebb volt, mint általában.Jobban izgult, mint én.A lépcsőszintek egy örökkévalóságig tartottak míg a kitűzott célhoz értünk.Már nagyon rosszul voltam.Mikor benyitottam Zayn kórtermébe, eluralkodott rajtam a félelem.Ahogy rám mosolygott, majd felém nyújtotta kezét, hatalmas bűntudatot keltett bennem.
-Szia!-köszöntem neki miközben leültem az ágy mellett magányosan álló székre.
-Sziasztok!-mosolygott.-Már nagyon vártalak!-nézett rám, én pedig lesütöttem a szememet.-Valami baj van?-kérdezte azonnal reakcióm láttán.
-Valamit el kell mondanom Zayn!-néztem a szemébe.Őszintének kell lennem.Nem hazudhatok többé.
-Hallgatlak.-arca elkomorodott, majd Liamre nézett aki nagy odafigyeléssel kémlelte a padló cikcakkos mintáját.-Baj van?Mondd már!-fogta meg a kezemet.
-Szóval!Amikor aláírtátok a szerződést a banda feloszlásával kapcsolatban, Harry eljött hozzám.-homlokát ráncolta a beszomoló hallatán.-Éjjel mikor az a testőr vigyázott rám, Harry felmászott a hálószobaablakba.-Zayn arca egyre kifejezéstelenebb lett.-Sokat beszélgettünk.Elmondta, hogy szeret és velem akar lenni, de megérti, hogy nem lehet.Tudta, hogy melletted teljes mértékben biztonságban leszek és mindent megadsz nekem.-rápillantottam.Még mindig semmi.-De ezután...-idegesen tördeltem az ujjaimat miközben azon gondolkoztam, hogy mondjam ki.
-Lefeküdtetek.-suttogta.Könnyes szemmel néztem fel rá.Arca mély keserűségről árulkodott.
-Igen.-nyögtem fel, majd keze után nyúltam mely már nem hűtötte felforrt tenyeremet.De hiába.-Zayn én annyira sajnálom.-mentegetőztem azonnal.Annyira ostobának éreztem magam abban a pillanatban.Őrjítő csend uralkodott a szobában amit Liam szakított félbe.
-Én azt hiszem lemegyek a büfébe.-állt fel, de Zayn rögtön közbe szólt.
-Te tudtál erről?-nézett fel rá mérges tekintettel.
-Igen.
-Mióta?
-Pár hete.
-És mégis miért nem szóltál?!-dühös hangja félelmet ébresztett bennem.
-Mert ő akarta elmondani.-ezzel kisétált a kórteremből.
-Zayn!-hajoltam főlé, de elhúzódott.Tudtam, hogy sok idő kell amíg ezt megemészti és talán megbocsát majd.De annyira fáj, hogy így viselkedik velem.-Kérlek mondj valamit.-suttogtam miközben letöröltem a könnyeimet.
-Ezek szerint a gyerek sem az enyém?-fájó tekintete mellyel ebben a pillanatban jutalmazott, az agyamba égette magát örökre.
-Nem tudom.
Percekig csak figyeltem az arcát.Nem dühöngött, nem sírt, nem kiabált.Semmit sem csinált, ami egyre jobban kezdett aggasztani.Sokkal jobban érezném magam, ha most ordibálna velem, hogy mekkora szajha vagyok.Ez a csend megőrjít.
-Zayn kérlek!-ismét a kezéért nyúltam, de elkapta.
-Azt hittem, hogy minden rendbe jött köztünk.-kezdett bele.-Akkor ez mégis mit jelent?-nézett rám végre.-Miért csaltál meg?
-Ez egy hatalmas hiba volt.
-Meg tudod magyarázni mégis miért tetted?Miért feküdtél le Harryvel?-ez a kijelentés jobban fájt egy pofonnál.
-Mert megsajnáltam.
-És akkor rám nem gondoltál?-kérdezte szemrehányóan.-Engem nem sajnáltál?!Nem érdekelt, hogy esetleg majd teherbe ejthet?!-hangja egyre csak növekedett.-Vagy, hogy szeretlek?!Nem is fordult meg a fejedben, hogy mekkora hülyeséget csinálsz?!Mégis hogy tehetted ezt velem Alice?!
-Én annyira sajnálom.-a könnycseppek sorban szánkáztak le az arcomról.Már nem bajlódtam vele, hogy letöröljem őket.
-Már mindegy.-dőlt vissza az ágyra.-Megbíztam benned, ami hatalmas hiba volt.Minden nő ugyan olyan.Egyikőtök sem különb a másiknál.Remélem ezt egyszer mind visszakapod!Kívánom, hogy százszor rosszabb legyen!-már zokogtam.-Kívánom, hogy annyira fájjon, mint nekem!Sőt!-pár másodpercig az arcomat kémlelte.-Annyi mindent megtettem érted, de te szartál rá!Akkor mégis mire kellettem?!Nem értem.Ostoba voltam.Mégis honnan gondolhattam, hogy veled más lesz?Hogy te majd megváltoztatsz?!Menj el innen.-jelentette ki szigorúan, majd megrázta a fejét.-Látni sem akarlak, ahogy azt sem!-bökött fejével a pocakomra.
-Tessék?-kérdeztem kétségbeesetten...azt sem...
-Jól hallottad!Tünés!-kiáltott rám, mire azonnal felugortam.
-De Zayn én...
-Gyerünk már!!-ordított.Hirtelen kivágódott az ajtó amin Liam lépett be.-Vidd el innen!-parancsolt a barátjára, aki azonnal engedelmeskedett.Megragadta a felkaromat és kivonszolt a szobából.
-Alice!Alice!-szólongatott, de hiába.A sírás még mindig túlságosan fojtogatott ahhoz, meg tudjak szólalni.
-Zayn!-sóhajtottam, majd elindultam vissza  a kórterem felé.Liam azonnal visszahúzott és lefele kezdett vinni a lépcsőn.Ahogy kétségbeesetten szedtem egymás után a lépcsőfokokat, hirtelen egy hatalmas ordítás vonta el a figyelmemet.Azonnal megtorpantam és a mellettem sietősen elhaladó orvosokat bámultam akik rohantak felfelé Zaynhez.-Liam itt kell maradnunk!-rántottam meg a kezét.-Zaynnek baja esett!
-Nem maradunk itt!-jelentette ki keményen.-Haza kell mennünk!
-Miért?-néztem a szemébe.
-Mert nem akarja, hogy itt légy!
-Liam kérlek!-kértem miközben újra folyni kezdtek a könnyeim.
-Tudod, hogy csak baj lenne belőle, ha bemennél hozzá.Ez is csak azért történt mert...Na mindegy!Menjünk!
-Tudom, hogy az én hibám.-mondtam, majd kihúztam a kezemet Liaméből és rohantam vissza a kórterem felé.Az ablakon át láttam ahogy próbálják nyugtatni Zaynt, majd egy injekciós tűt böknek az alkarjába.Tekintete azonnal rám irányult.Keserű, mély fájdalmat olvastam le abból a mozzanatnyi pillántásból amit rám vetett, majd mély álomba szenderült.