II./Chapter twenty-five

Sziasztok Kedves Olvasóim!
Meghoztam az új részt. Remélem tetszeni fog.
Vároma véleményeket.
Jó szórakozást!
HAVE FUN!





-Alice!-szipogásomtól ő is megrémült.-Hol vagy?! Mi történt?!
-Itthon. Zayn eltűnt!
-Tessék?
-Jól hallottad. Te hol vagy?
-Öhm...izé...mindjárt ott!
-Megzavartam valamit?
-Nem, dehogy! Csak ne mozdulj! Azonnal ott vagyok.-letette.
-Na?-lépett mellém Chris.-Mit mondott?
-Hogy mindjárt itt van.
-Nem úgy volt mellesleg, hogy elutazik jó messzire?
-Hát... Nem tudom. Úgy tűnik az a "messze" nincs is annyira távol.
-Aggódom Al.-ült le mellém.
-Én is.-sóhajtottam.-Ed még mindig alszik?
-Igen.
-Nem mintha paráznék, vagy ilyesmi, de szerinted elég lesz bezárni a bejárati ajtót?
-Nem tudom. Lehet jobb lenne, ha elmennénk? De hová?
-Liam...-a telefon ismét a kezemben volt és tárcsáztam a következő számot ami segíthet. Végre felvette.-Liam? Szia! Te nem vagy Zaynnel?-kérdeztem ijedten.
-Nem. Miért, kéne?-kérdezte értelmetlenül.Szívem a torkomban dobogott.Zayn egyedl ment oda... -Zavarhatlak egy percre? Vagy inkább kettőre.-néztem Chrisre. Miután mindent elmondtam neki, ragaszkodott hozzá, hogy most azonnal menjünk át hozzá. Miután visszahívtam Harryt, hogy ott keressen minket, el is indultunk. Pakoltam pár cuccot magunknak, majd Edet a karjaimba véve beültünk a kocsiba és meg sem álltunk Liam házáig.
-Végre!-nyitott ajtót azonnal, majd segítkezett mindennel.
-Nem zavarunk Liam?-kérdztem szégyellősen.
-Egyáltalán nem.-rázta a fejét.-Azonnal indultam, amint elmeséltél mindent.
-Miért, hol voltál?-kérdeztem sejtelmesen.
-Őőőőő vagyis.... Itthon voltam.-mosolygott.
-Liam!-néztem rá szigorúan.
-Vidd fel Edet Chris.
-Liaaam.-álltam mellé.-Ugye nem egy randiról rángattalak el?-kérdeztem félő tekintettel. Már olyan régóta beszél nekem arról, hogy barátnőt szeretne. Most meg miattam eljött egy randiról? Szóval ezért nem vette a telefont.
-Nem.-mondta határozottan.
-Akkor?
-Na jó, talan tényleg.-forgatta a szemét.-De ez most sokkal fontosabb.
Vitánkat a hirtelen kopogás szakította félbe. Harry. Chris rohant, hogy kinyissa, de mire leért én már százszor megelőztem. Túlságosan vágytam már rá, hogy újra lássam végre.
-Al!-lihegte amint meglátott.
-Harry.-kétségbeesett tekintetem nyilvánvaló volt számára. Fekete kalapja ferdén állt kócos fején. Ingje teljesen össze volt gyűrve, zakójának vonala mintha félre lenne vasalva. Azonnal megütött a női parfüm illata. Mi a franc? Tényleg megzavartam valamit... Széttárta karjait, de nekem nem volt kedvem a már így is nő illatú ruháiba bújni. Lehajtott fejjel odébb álltam, hogy be tudjon jönni.
-Sziasztok srácok!-köszöntött mindenkit amint belépett.
-Heló.-köszönt Chris nem épp lelkesen.
-Hazz!-ugrott fel Liam a helyéről, majd megölelte rég nem látott barátját. Miután mindketten megnyugodtak kicsit, elmeséltem minden részletet Harrynek elejétől a végéig.
-Hmm.-hümmögött miközben borostályát simogatta.
-Van valami ötleted?-kérdezte Liam.
-Gondolom Zaynt már próbáltátok hívni.
-Elég sokszor.-válaszoltam.-Már ki van kapcsolva. Liammel akart menni, de ő sem vette akkor, úgyhogy elment egyedül.-vázoltam a helyzetet miközben egy kövér könnycsepp simult végig az arcomon.
-Nyugodj meg Al. Zayn nem olyan puhány, mint hinnéd.-nyugtatott Harry, de az idegességem nem hagyott alább.
-Nem tudsz felhívni valakit?-kérdeztem kétségbeesetten. Csak van valami ismerőse abból a bandából aki annó az ő oldalán állt.
-Nem hinném.-rázta a fejét.- rendőrségnek remélem nem szóltatok.-nézett körbe rajtunk.
-Dehogyis.-reagált azonnal Liam.
Hirtelen sírás zaja szakította félbe a gondolatmenetünket. Fentről jött. Abban a pillanatban rohanni kezdtem. Harry és Chris utánam, majd Liam. Kicsaptam Liam szobájának ajtaját, majd odasiettem Edhez aki alig kapott levegőt a zokogástól.
-Itt vagyok kicsim!-fogtam a karjaimba.
-Mama!-sírt a mellkasomba.-Hol van a mamám?-kérdezte kétségbeesetten miközben a pulóveremet markolászta.
-Jaj Ed.-sóhajtottam, majd aa vállamra vontam őt.
-Héj öcskös.-ült le mellém Liam és maga felé fordította Ed pofiját.
-Liam?-kérdezte egy ki mosollyal az arcán.
-Bizony.-mosolygott rá melegen.
-Te sem tudod, hol van az anyukám?-lebiggyesztett ajkai láttán összeszorult a szívem.
-Nem.-rázta a fejét.-De ígérem, megtaláljuk.

Zayn szsz.:

Sírás.
Sötétség.
Sírás.
Sötétség.
Sírás.
Sírás.
Semmit nem láttam magam körül. A fejem zsongott, valaki pedig mellettem nagyon kétségbe volt esve. Ülök a hideg földön. Fogalmam sincs, hol vagyok. Csak arra emlékszem, hogy elmentem Edék házához egyedül. Aztán amint beléptem az ajtón, minden elsötétült a fejemben pedig elviselhetetlen fájdalmat éreztem. Kezeim szorosan egymáshoz voltak rögzítve.
Kétségbeesetten próbáltam kutakodni a zsebemben, hogy megtaláljam a mobilomat, de meglepetésemre az nem volt a szokásos helyén. Megrémültem.
Úgy éreztem, a kendő ami a fejemre volt kötve, egyre jobban szorítja a homlokomat.
Elraboltak. Semmi kétség. De vajon ki ez itt mellettem? Szipogásából ítélve ami nem jött től messziről, egy nő.
-Hölgyem?-próbálkoztam a lehető leghalkabban, hátha valaki más is van itt még rajtunk kívül.
-Ki az?!-kérdezte ijedten.-Ki van itt? Ne bántson kérem!
-Nyugodjon meg. Nem áll szándékomban bántani senkit.
-Ki maga?
-Zayn vagyok. Zayn Malik.
-Ó te jóságos ég!-sóhajtott.-Zayn!
-Maga Ed anyukája, ugye?-kérdeztem reménykedve, hogy nem más.
-Igen.-sóhajtott.
-Jaj hála az égnek.-megfeszült hátam kissé megengedett.
-Hol a fiam? Hogy kerülsz ide?-éreztem a hangjában, hogy közel van a zokogáshoz.
-Ed....
-Mi van itt?!-csapott be valaki egy ajtót.-Na mi van, magadhoz tértél Malik?-kérdezte gúnyos hangon. Nem tudtam válaszoljak-e.-És te cica?-hangja másfelé irányult.-Nem fáradtál el még a sok bőgésben?-léptei egyre sűrűbbek voltak a másik irányba. A méreg forrni kezdett bennem.
-Hagyjon!-ellenkezett.-Ne érjen hozzám!
-Ne siránkozz már! A főnök azt mondta, addig, amíg én vigyázlak titeket, bármit tehetek veled!
Egyre feszültebb lettem szavai hallatán.
-Kérem!-sóhajtott, majd zokogni kezdett.
-Nálam ez nem jön be.-nevetett.-Most pedig velem jössz!-állkapcsom összeszorult.
-Hagyja békén!-tudtam, hogy így én fogok rosszul járni, de nem hagyhattam, hogy bántsa őt.
-Mit ugatsz te nekem?!-szegezte nekem a kérdést, majd vastag bakancsának a szélét a bordáim közt éreztem. Kétségbeesetten kapkodtam levegőért.-Akarsz még valamit mondani?!
-Ne merjen hozzáérni!-szűrtem a fogaim közt mire a következőt már a fejemre kaptam. Ismét elvesztettem az eszméletem.

II./Chapter twenty-four

Sziasztok Kedves Olvasóim! :)
Meghoztam az új részt. Remélem tetszeni fog.
Várom a véleményeket.
Jó olvasást!
HAVE FUN




-Na akkor...-fordultam felé, de mire folytattam volna, már a kanapén is ült. Mintha már nem tudom hány napja itt lenne velünk.
-Al!-szólított.-Segítenél?
-Miben?-ültem le mellé.
-Odakapcsolnád a Teletabikoz?
-Hát kicsim... sajnálom, de nekünk olyan műsorunk nincs.-szomorúan lehajtotta a fejét, mire felugrottam és rögtön vigasztalni próbáltam.- De ha gondolod, Chrisnek vannak itt még kazettái. Lehozzam őket? Meglehet, hogy találunk kedvedre valót.
-Igeeen.-mondta lelkesen.
Felrohantam és lázasan keresni kezdtem Chris holmijai közt. Amióta nálunk lakik, egyre rendetlenebb. El van lustulva. Ideje lesz beszélnem vele.
-Meg is vagy.-emeltem ki mosolyogva egy mesés kazettát a hatalmas ruhahalom alól. Fogalmam sincs, hogy mire kellett ez neki. Hogy egyáltalán minek hozta el. De most éppen jól jön. Óvatosan szedtem a lábam egymás után a lépcsőn miközben azon járt az agyam, hogy  Zayn jól van-e. De ha gond lenne biztosan felhívna. Vagyis remélem.
-Na megvaaaan?-kérdezte amint meglátott.
-Meg bizony.-mosolyogtam rá melegen. Miután betettem a kazettát, készítettem egy kis harapnivalót a meséhez. Természetesen nekem is néznem kellett, hisz Ed máshogy nem volt hajlandó odafigyelni. Mintha hosszú órák teltek volna el miközben a telefonomat a kezemben szorongatva figyeltem az óra járását. Nem lehet igaz. Hol vannak már? A telefonom hirtelen vadul rezegni kezdett. Rögtön felpattantam a helyemről.-Egy pillanat és jövök, rendben?-biccentettem felé.
-Oké.-mondta kissé feszülten.
Kirohantam a konyhába.
-Már éppen ideje volt, hogy hívj!-korholtam le.-Mi újság?-lágy szellő simogatta a mikrofon felületét.-Zayn!-síri csend.-Zayn?!-kiabáltam talán kissé hangosan mire a vonal megszakadt. Szívem oly' vadul vert, mint még soha. Bele se mertem godolni mi lesz, ha elveszítem újra. Nem. Lehetetlen. Levágtam a készüléket a konyhapultra, majd visszasétáltam a nappaliba, de a látvány mely fogadott nem volt épp biztató. Ednek nyoma sem volt. -Mi a fene folyik itt?!-tisztában voltam vele, hogy nincs senki a házban. Vagyis ezek után csak remélni tudtam. Nem volt más választásom. Fel kellett hívnom Christ. Tudom, nem a legjobbkor, de ez most kivételesen nagyon fontos. Rohantam volna vissza a konyhába mikor hirtelen valami neszre lettem figyelmes az emelet felől. A lábam földbe gyökerezett. Mozdulni sem bírtam. Remegtem.
-Micsoda kellemes meglepetés!-zendült fel mögöttem egy harsány nevetés. Meglepően ismerős nevetés.-Hogy megváltoztál.-ha ez a valaki az, akire gondolok, remélem hamar vége lesz és még ma este meghalok. Lassan fordultam át a tengelyem körül.
-Apa...-egy szakadt farmert és világoskék rövidujjú polót viselt. Egészen meggyötörtnek látszott. Fogalmam sem volt, mit tegyek. A rémület úrrá lett rajtam. Lassan hátráltam, de tudtam, hogy hiába.-Te meg hogy kerülsz ide?
-Olyan savanyú képed, mintha citromba haraptál volna. Mi az, nem is örülsz nekem?-tárta szét a karjait valószínűleg ölelésre várva, de azt tőlem várhatja.
-Őszintén szólva nem vagyok éppen a legboldogabb.
-Jaj ugyan Alice! Ami történt, az megtörtént! Ne legyél már enyire bunkó!
-Hogy micsoda?-szemeim tágra nyíltak.-Á igazad van, nem is annyira lényeges a múlt. Boruljunk egymás karjaiba és örüljünk úgy, mintha mi se történt volna!-a hangom egyre csak emelkedett. Hihetetlenül ideges voltam abban a pillanatban.
-Na látod!-mosolyodott el, majd ismét széttárta a karjait. Határozottan megráztam a fejem, majd berohantam a konyhába.-Hová, hová?!-futott utánam.
-Hagyj békén!-ordítottam rá mire elkapta a jobb kezem és magához húzott. Visszataszító volt. Feltörtek bennem az emlékek olyan vehemenciával, hogy még a könnyeim is kicsordultak.
-Hiányoztál Al!
-Ne hívj így! És én nem ismerlek téged! Te nem vagy az apám!
-Dehogynem!-hajolt közelebb.
-Eressz már el!-kiabáltam. Láttam a ráncokat a szemei alatt. Azokat a szörnyű börtönben töltött éveket. Csak nem megbánta? De persze! Annyira naiv vagy Alice!
-Nem akarsz szórakozni egy picit, kicsim?
-Nem!Nem!Nem!-ordítottam torkom szakadtából. Hol van már valaki?! Hol van Zayn?!-Mit csináltál Eddel?!-kérdeztem mérgesen mire egy kis előnyhöz jutva ellöktem magamtól.
-Semmit.
-Aha persze! Hol van?
-Az emeleten pihen.
-Mi? Pihen? Mi a...
-Nem tök mindegy?
-Nem, kurvára nem!-csapódott a bejárati ajtó. Nagy kő esett le a szívemről. Chris fülig vigyorral sétált befelé egészen addig, amíg meg nem látta a vendégünket.
-Szia fiam!-fordult felé. Chris is kővé dermedt pont ahogy én is.
-Bántottad?-kérdezte azonnal szúrós tekintettel.
-Nem.-válaszolt nyugodt hangnemmel.-Te sem öleled meg apádat?-Chris csak fintorgott egyet, majd kikerülte őt és elindult felém.-Egészen meg vagy emberesedve.-bólogatott elismerően.
-Kössz.-mondta miközben átkarolt. Azonnal belemélyesztettem a körmeimet. Még mindig féltem.-Mit akarsz itt?
-Csak eljöttelek megnézni titeket. Azt hittem, örülni fogtok nekem.
-Ja. Persze.-dünnyögtem.
-Hogy szöktél meg?-kérdezte Chris pár perc csend után mire ő elmosolyodott. Csak mosolygott és mosolygott. Nem válaszolt. Egy szót sem szólt.-Hm?
-Mit érdekel az téged?-vetette oda gúnyosan.
-Tűnj el innen!-mondta Chris indulatosan.
-Hát rendben.-sóhajtott.-De visszajövök.-nézett rám. Jobban odabújtam Chrishez.
Sarkon forult és lassan kimenetelt a házból.
-Ed.-leheltem, majd rohantam fel az emeletre. A szobánkban feküdt az ágyon.-Ed!-kiabáltam, de semmi. Chris pillanatok alatt mellettem volt.-Gyorsan!-kapkodtam.
-Nyugodj meg, nincs semmi baja!-mondta miközben ellenőrizte, hogy tényleg úgy van-e.-Altatót adott neki.
-És mikor fog felébredni?
-Nem tudom.
-És miért nem sikított?
-Azt sem tudom.
-Jaj olyan jó, hogy itt vagy!-öleltem magamhoz.
-Ugye tudod, hogy mostantól ki sem léphetsz a házból?
-Látod, hogy ide is utánam jött.
-Hol van Zayn?-nézett körbe, mintha itt lenne, csak éppen bujkálna. Szívem majd' megszakadt.
-Mielőtt megjelent volna hívtam őt. Felvették, de senki nem szólt bele. Utána megszakadt.
-Mi a fene folyik itt Al?
-Én sem tudom Chris. De az biztos, hogy a nyugalmunk nem tartott sokáig.-hajtottam le a fejem.
-Felhívom a rendőrséget.
-Én pedig megpróbálom újra Zaynt.
A nap hátralévő részében nem csináltam mást, csak telefonáltam. A végére Zayn  már ki volt kapcsolva, Liam pedig nem vette. Még mindig. Erős pánikérzet vett rajtam erőt. Nem tudtam kihez fordulhatnék segítségért. Aztán bevillant.
Mi van, ha ezek az emberek akik elijesztették Edet és eltűntették Zaynéket nem is anyira idegenek. Mi van, ha csak kerestek valakit aki meglépett előlük. Vagy lehet Zaynt keresték? De akkor miért mentek Edékhez? Nem értem. Nincs összefüggés. Igazából csak találgatni tudok. És ami a legfontosabb. Vajon apának van köze ehhez az egészhez? Vagy csak egészen véletlenül keveredett ebbe a történetbe?
Mindegy is. Most az egyetlen reménységem, aki segíteni tud nekem, az Harry. Ő benne volt mindenben. Fel kell hívnom őt.
Villámgyorsan tárcsáztam az ő neve alatt futó számot. Nagyon bíztam benne, hogy még érvényes. Kicseng!
-Haló!-dörmögő hangja semmit nem változott.
-Harry!-kiáltottam könnyes szemmel.-Segítened kell!

BOLDOG ÚJ ÉVET! 😊😊😊

Sziasztok Kedves Olvasóim!
Elsődlegesen szeretnék Nektek szeretetben gazdag boldog új évet kívánni. Másodlagosan pedig jelentkezni, hogy még mindig élek és bocsánatot kérni, de eléggé elfoglalt vagyok. Remélem nem haragszotok rám emiatt. 
Hamarosan hozom az új részt. 😀