II./Chapter twelve

Sziasztok Kedves Olvasóim!
Már ígértem a részt, tehát most itt is vagyok.
Remélem tetszeni fog.Kérlek ne haragudjatok rám.
Jó olvasást!
HAVE FUN!






Ahogy Harry egyre közelebb lépdelt felém, én egyre csak hátráltam.Nem akartam érezni.Csakis felejteni akartam azokat az emlékeket amik vele kapcsolatosak.De úgy látszik, nem fog menni.
-Most meg miért hátrálsz?-kapott a kezem után mire én felnyögtem.Hirtelen megállt és mélyen a szemembe nézett.-Félsz tőlem?
Ellenkezően ráztam a fejemet.Mikor újra megindult felém, már nem próbáltam menekülni.Tudtam, hogy bízhatok benne.Lehelete már az arcomat csiklandozta miközben tenyere végigsiklott a pocakomon, majd hirtelen erősen megmarkolta a rajtam lévő anyagot.Egy pillanatra megrémültem.Légzése szaggatottá vált, mellkasa pedig gyors ütemben járt fel s le.Annyira furcsa volt megint a közelében lenni.
-Ő-kezdte suttogva.-az enyém?-csillogó tekintete az arcomra irányult.Nem mertem a szemébe nézni.Egyszerűen nem tudtam.Szégyelltem magam.-Nézz a szemembe Alice!-szólított fel szelíden.-Ez a kisbaba akit a szíved alatt hordasz-hajolt közelebb.-az én gyermekem?
Váratlan ajtócsapódás szakította félbe Harryt.
-Mi a f*sz?!-horkant fel Liam amint meglátta őt, majd mérges tekintettel közeledni kezdett.-Mi a francot keresel itt Styles?!-kérdezte felbőszülve miközben félrelökte a közelemből.
-Héj, héj!-emelte fel a kezeit védekezésképpen.-Nyugodj meg Payno!Nincs semmi gond.
-Mit keresel itt?-lépett feléje.
-Alice miatt jöttem.-nézett át a válla felett egyenesen rám.-Vagyis inkább a baba miatt.
Ez a kijelentés kicsit fájt, de próbáltam elvonatkoztatni tőle.
-Ó.-Liam izmai elernyedtek, majd újra megfeszültek.-Mit akarsz igazából?-vonta fel a szemöldökét.
-Megtudni, hogy a gyerek az enyém, vagy nem.
Hosszú perceken át csend uralkodott a szobában.
-Szóval?-szólalt fel hirtelen, majd megindult felém.Nagy ívben kikerülte Liamet, ezután elém állt.
-Nem tudom Harry.-suttogtam remegő hanggal.
-Mi az, hogy nem tudod?!-emelte fel a hangját hirtelen.-Mégis miért nem tudod?!
-Harry állítsd le magad!-ragadta meg Liam a kezét.
-Te maradj ki ebből!Kurvára semmi közöd ehhez!-lökte vissza.Zokogva hátráltam egészen a bejárti ajtóig mire Harry ismét rám figyelt.-Ó nem!-rázta a fejét.-Nem fogsz elmenni amíg nem válaszoltál!-megint túl mogorvának látszott.Féltem, hogy elveszti a fejét.Ráadásul most sokkal erősebb, mint azelőtt.Nem mintha akkor elbírtam volna vele.
-Harry!-szólítottam meg, mire a szemembe nézett.-Nem tudom kié a gyerek ugyanis Zaynnel is együtt voltam.
-Bassza meg.-szitkozódott miközben elfordult tőlem.Megint annyira más volt.
-Menj el!-utasította őt Liam.-Most!
-Jó.De vissza jövök.-nézett rám.-Ezt nem fogom annyiban hagyni.
-Harry.-suttogtam miközben néztem őt ahogy a bejárati ajtón keresztül elhagyja a házat.
Miután sikerült magamhoz térnem, megtöröltem a szemeimet és Liam felé fordultam.
-Azt hiszem eljött az idő.-motyogtam.
-Mihez?
-Elmondani az igazat Zaynnek.
-Biztos vagy benne?-lépett felém, majd megfogta a kezemet és együttérzően megszorongatta.
-Igen.Biztos vagyok benne.



Másnap reggel korán keltem, hogy bevásárolhassak, ugyanis szinte már semmi nem volt a hűtőben.Miután a szokásos reggeli teendőket elvégeztem, fogtam a táskámat és a pénztárcámat, majd elindultam.Halkan nyitottam ki a bejárati ajtót, hogy fel ne ébrésszem Liamet, mikor hirtelen valaki befogta a számat és átrántott a küszöb felett.Felnyögtem.
-Sssst Al!-intett csendre Harry miután óvatosan becsukta az ajtót.-Hová, hová?
-Bevásárolni.-válaszoltam határozottan, de ahogy megláttam a sunyi vigyort a képén, szívem heves dobogásba kezdett.
-Majd én elviszlek.-mondta miközben mutatta maga előtt az utat a kocsija felé.
-Mióta állsz itt?
-Tíz perce parkolhattam le.De mit számít?Szeretnék beszélgetni veled.
-Sajnos nem tudok választ adni a kérdésedre.
-Hagyjuk ezt most.Csak ülj be!-kért meg szépen miközben kinyitotta nekem az ajtót.Nem tudtam mit tehetnék.Ha ellenkezem, annak csak rossz vége lesz, ezt már megtanultam Harry mellett. De vajon még most is ilyen kegyetlen lenne?
-Ha nem gond, inkább gyalogolnék.
-Akkor mondom másképp.-húnyta le a szemeit.-Most azonnal szállj be!-parancsolt rám.
Fogtam magam és lassan beültem az anyósülésre, a táskámat pedig az ölembe vettem.
-Szóval?-kérdezte amint ő is elhelyezkedett.
-Mit szóval?
-Hogy vagy?
-Ezt most komoly Harry?-néztem rá talán kicsit megvetően.
-Miért?
-Szerinted mégis hogy lehetek?-förmedtem rá.
-A hangsúlyból ítélve elég szarul.
-Annyira bánt a lelkiismeret.-mondtam miközben a könnyeim utat törtek maguknak.
-Ne sírj.-mondta, majd kezét az enyémre simította.Azonnal elkaptam.
-Hagyjuk.-ráztam a fejem.-Mindegy.
-Szerintem meg nem!-emelte fel a hangját.-Ha a gyerek az enyém, szeretnék felelősséget vállalni érte!
Nagy szemekkel pillantottam Harry gondterhelt arcára.Ezt most tényleg komolyan mondja?
-Valóban Harry?
-Igen.
-Mi lenne, ha inkább elmennél és elfelejtenénk ezt az egészet?Te is és én is jobban járnánk.
-Szó sem lehet róla.Tudni akarom, hogy kié a gyerek!-csapott a kormányra hirtelen mire összerezzentem.
-Rendben.-sóhajtottam.-Csak ne kiabálj kérlek.-néztem rá félve.
-Ne haragudj.-mondta miközben félreállt.-Amikor megtudtam, hogy gyermeket vársz, azonnal ide utaztam.Én csak-egy kis szünetet tartott-látni akartalak és meggyőződni róla, hogy minden rendben van veled.De úgy veszem észre nem igazán van így.
-Hát Harry valamit nagyon rosszul csinálhatok, hogy a sors folyton megver.
-Ez mind miattam van.
-Ketten kellettünk hozzá.-szorítottam kezemet a hasamra, majd az ablak felé fordultam.-Menjünk kérlek.-előhúztam a zsebemből a zsebkendőmet és megtörölgettem az arcomat miközben a mellettem elsuhanó tájat kémleltem.
Miután Harry leparkolt a supermarket elé, kiszálltam az autóból és megvártam míg bezárja.
-Nem kellett volna elhoznod.-mérgelődtem miközben gyorsan lépdeltem a bejárat felé.
-Minek idegeskedsz?-nyitotta ki előttem.-Nem tök mindegy?Inkább hálás lehetnél.
-Ó tényleg?-állítottam meg.-Köszönöm Harry.-néztem a szemébe.
-Szívesen.-mosolyodott el, majd kivette a kezemből a listát és elindult a sorok közé.Alig bírtam vele lépést tartani.Egymás után dobálta bele a szükséges dolgokat a kosárba.Lehet máskor is Harryvel kellene jönnöm bevásárolni.Sokkal gyorsabban megy, mint egyedül.
Mikor végre már a kasszánál álltunk, eszébe jutott, hogy nem vett a kedvenc gumicukrából, így ott kellett hagynia ami tíz perces vitával végződött.Nem hiszem el, hogy vele is csak vitatkozni lehet.
-Segítek!-vette ki a kezemből a szatyrokat.Nagy levegőt vettem és ismét követni kezdtem őt a kocsi felé.-Tudom, hogy hálás vagy.-vigyorodott el.
-Nem halálos beteg vagyok, hogy nem tudnék húsz métert sétálni két táskával.
-Terhes vagy.Elég neked a csöppséget cipelni folyton.-mondta miközben berakodott a hátsó ülésre.Egyrészből jól esett, hogy Harry foglalkozott velem, de másrészről viszont kicsit sok is volt.Mindenki így viselkedik velem.Legalább ő ne tenné folyton.Éppen beszálltam az autóba mikor hirtelen megcsörrent a telefonom.Liam neve villogott a kijelzőn.
-Tessék Liam!
-Hol a büdös francban vagy?!-hallottam aggodalommal teli hangját a vonal másik végéről.
-Üzletben.
-És miért nem szóltál?!
-Ne haragudj.Nem akartalak felébreszteni.
-Máskor pedig elvárom, hogy szólj ha elmész valahová!-mondta szigorúan.Rá csak azért nem akadok ki, mivel tudom, hogy igaza van.Szólnom kellett volna.
-Rendben Liam.Ne aggódj nem vagyok egyedül.
-Mi?Mégis kivel vagy?
-Harry elhozott.
-Hát ez kurva jó.-sóhajtott.
-Ne aggódj már hazafelé tartunk.
-Várlak.
-Szia.
-Szia.
Mikor végre elindultunk, azon kezdtem gondolkodni, hogyan mondjam el Zaynnek a teljes igazságot.Félek.Rettegek a reakciójától.-Mi az?-zökkentett ki Harry a gondolataimból.
-Semmi.-fordítottam el a tekintetemet.
-Látom, hogy valamin töröd a fejed.-mondta miközben megálltunk a ház előtt.
-Köszönöm Harry.-fogtam meg a kezét egy pillanatra.-Tényleg köszönöm.
Liam már türelmetlenül az ajtóban várt.Azonnal átvette tőlem a szatyrokat, majd együtt besétáltunk a házba.Nem tudom Harry mikor ment el, de amikor elindultunk a kórhába, már nem állt a ház előtt.Feszengve ültem be Liam mellé.
-Mindent elkészítettél?-kérdezte.
-Persze.-bólintottam.
-Akkor inudlhatunk?
-Igen.-sóhajtottam, majd szépen lassan tudatosítottam magamban: ma minden kiderül.

Kedves Olvasóim!

Sziasztok!
Rossz hírem van. Egy kis időt kérnék tőletek ugyanis az iskola mellett nincs annyi időm, amennyit rá kellene szentelnem erre a blogra, tehát egy kis ideig szünetelni fogok.
Remélem ettől függetlenül még itt lesztek és várni fogjátok a következő részt.Igyekezni fogok minél hamarabb jelentkezni.
Megértéseteket köszönöm!

II./Chapter eleven

Sziasztok Kedves Olvasóim!
Itt az új rész, remélem tetszni fog.
Ne feledjétek a véleményt!:)
Szép hetet!
HAVE FUN!







Reggel szokatlan verőfényes napsütésre ébredtem.Nem tudom mikor volt Londonban utoljára ilyen.Szó szerint a nap keltett fel az ágyból.Vajon ilyen ragyogónak ígérkezik a mai nap?Vagy sokkal inkább szokatlannak?Féltem ettől a vizsgálattól.Amilyen szerencsétlen vagyok (szinte mindig) biztosan fognak találni valami oda nem illő dolgot.Amíg elvégeztem a szokásos mindennapi reggeli teendőket, próbáltam nem erre gondolni.Liam még javában aludt mikor lementem, hogy reggelit készítsek kettőnknek.Hagytam had pihenjen, biztosan fáradt.Épp az olajat öntöttem a serpenyőbe mikor valaki hirtelen finoman kopogtatni kezdte a bejárati ajtó gondosan lelakkozott felületét.Óvatosan letettem a kelléket a pultra, majd elindultam az ajtó felé.Már épp fordítottam el a kulcsot a zárban mikor Liam váratlanul lefogta a kezemet.
-Te komolyan minden elővigyázatosság nélkül kinyitottad volna?-vonta fel a szemöldökét.
-Öhm...igen?-válaszoltam kétkedve.
-Hihetetlen vagy.-sóhajtott mire én csak ráztam a fejemet.Biztos nem egy őrült, fekete ruhás megbízott kopog az ajtón reggel fél kilenckor, hogy leszúrjon.
-Megnézed ki az?-kérdeztem mire ismét hallottam a halk kopogást.Liam felágaskodott, hogy a kukucskálón át megszemlélje az érkezettet.
-Egy ismerős arc áll az ajtó előtt.-mondta, majd kinyitotta az ajtót.
-Ed!-örülködtem miközben a felém futó kisfiút szorosan magamhoz öleltem.
-Alice!-sóhajtotta.
-Hogy megnőttél!-mértem végig miután eltoltam magamtól.-Anya hol van?
-Még a kocsinál.-nézett fel rám.-Szia Liam!-mosolygott fel a sapkás fiúra.
-Szia Ed!
-Amy!-kiáltottam fel boldogan mikor megláttam, majd őt is megöleltem.
-Szia Alice.-simogatta meg a hátam.
-Hát ti?
-Jöttünk látogatóba.Tudom már nagyon rég jelentkeztem, de miután Ed elutazott a szüleimmel, nem volt szükség rá.-mosolygott.
-Már hiányoltalak ám!-hajoltam le hozzá óvatosan.
-Jól megnőtt a hasad!-simogatta meg lágyan.
-Minden rendben?-kérdezte Amy.
-Épp ma megyünk kivizsgálásra a kórházba.
-És hol van Zayn?
-A kórházban.-mondtam lesütött szemmel.
-Baj történt?
-Semmi komoly!-szólt közbe Liam.-Csak egy kis baleset.
-Milyen baleset?-nézett rám, mire zavartan Ed-re pillantottam.Azonnal témát váltott.-És tudjátok már a kicsi nevét?
-Edward.-mosolyodtam el miközben beinvitáltam őket a nappaliba.
-Mikorra kell menned a vizsgálatra?-kérdezte kissé szigorú tekintettel.
-Ma délelőtt tizenegyre.
-Akkor  el kéne indulnod.-pillantott az órájára, majd vissza rám.
-De te még nem is ettél.-fordultam Liam felé.
-Miért te igen?-vonta fel a szemöldökét szigorúan.
-Majd eszünk a kórházban.-mondtam miközben a cipőmet húztam.-Ne haragudjatok, hogy ilyen hamar lerázlak titeket, de bármikor máskor nagyon szívesen látunk.
-Akkor majd jövünk!-jelentette ki Ed.-Majd felhívlak mielőtt jövök!-mosolygott rám.
-Az úgy tökéletes.-helyeseltem.Miután elköszöntünk tőlük, Liammel elindultunk a kórház felé.Hosszas hallgatás után hirtelen megtörte  a csendet.
-Minden rendben?
-Persze.-válaszoltam azonnal, majd ismét kifelé kezdtem tekingetni.
-Ez az Ed már kész férfi.
-Rengeteget nőtt mióta utoljára láttam.Remélem az én kisbabám is ilyen okos és egészséges lesz, mint ő.
-Abban biztos vagyok Alice!-mosolygott rám.
-Köszönöm Liam.-az út további része csendben telt.Míg ő belemerült a vezetésbe, én a mellettem gyorsan elhaladó tájat kémleltem.Lehet, hogy igaza van Zaynnek és el kéne hagynunk Londont.Ez lenne a legjobb a kisbabánk számára is.Teljesen új hely egy új élettel amiben már semmi fog idekötni.Amiben nem kell rettegnünk minden egyes percben, hogy ki akar majd bosszút állni.A régi házunk amiben laktunk már nagyrészt leépült mivel már több, mint fél éve senki nem lakik benne.És nekem sincs erőm visszamenni oda, ahol minden Chrisre és a szörnyű gyermekkoromra emlékeztet.
-Megérkeztünk.-szakított félbe Liam.-Min gondolkoztál?
-Öhm semmin.-mökögtem.-Menjünk mielőtt elkésünk!
A kivizsgáláson minden rendben ment.Azt mondta az orvos, a baba szépen fejlődik és nagyon vigyázzak magamra.Miután végeztünk, vettünk a büfében egy kis kaját, majd rohantunk fel Zaynhez.Éppen bent volt nála a nővér mikor érkeztünk, így pár percet várni kellett míg átkötik a sebét.
-Alice!-örülködött mikor meglátott.Azonnal hozzá siettem, majd óvatosan magamhoz öleltem és egy csókot nyomtam borostás arcára.-Mi volt az orvosnál?
-Minden rendben.
-Tényleg?-kérdezte mosolygós arccal.
-Igen.-mondtam miközben leültem mellé és megfogtam a kezét.Liam még mindig az ajtóban ácsorgott.
-Gyere haver ülj le te is!-ütögette meg a helyet az ágy másik felén.-Minden rendben volt otthon?
-Persze.Képzeld ki látogatott meg minket!
-Ki?
-Ed és Amy.
-Tényleg?-örömteli arca láttán az én szívembe is boldogság költözött.Annyira jó volt őt ilyen vidámnak látni.Erre vágyom semmi másra.
-Ed azt mondta majd jön még.
Felnevetett.
-Szívesen látjuk a kis krapekot!És a miénk hogy van?-simította tenyerét a pocakomra.
-Remekül.
-Ennek nagyon örülök.Ugye eszel rendesen?
-Persze.Liam mindent ellenőrzés alatt tart.-mosolyogtam rá.-Mit mondott a nővér?
-Semmi lényegeset.A sebek szépen gyógyulnak, de valószínűleg egy ideig még bent fognak.
-Te nem vagy éhes?Hozzak egy kis kaját a büféből?
-Nem kell.Már ettem.-egy pár percig csend uralkodott a szobában, majd Zayn komoly tekintetével találtam szembe magam.-Már nem haragszol rám?
-Mégis hogy tudnék haragudni?
-Egész éjjel azon gondolkoztam, hogy tudnálak kiengesztelni.
-Nem várom el.Esetleg annyit, hogy légy őszinte hozzám.
-Megígértem.Úgy lesz.
-Köszönöm Zayn.
-Már alig várom, hogy otthon lehessek veletek.-ujjait az enyéimbe fonta, majd tekintete a pocakomra tévedt.-Nem félsz?
-Mitől?-kérdeztem értetlenül.
-A szüléstől.
-Nem.Biztos vagyok benne, hogy gyönyörű élmény lesz.
-Annyira sajnálom, hogy nem tudok melletted lenni.-mondta miközben felült az ágyon.Arca gyötrő kínokról árulkodott.
-Most pihenned kell!-mondtam kissé szigorúan.-És ez így van rendjén.
-Tudom.-sóhajtott.-Tudod igazából voltak fájdalaim az éjjel és ezt csak azért mondom el, mert megígértem az előbb, hogy őszinte leszek.
-Helyes!-mosolyodtam el.-De már jobb ugye?-arcomon éreztem a komolyságot.
-Persze.Szóltam a nővérnek aki azonnal segített.
-Akkor jó.-mosolyogtam rá.-Mi meg filmeztünk Liammel.
-Kössz, hogy számíthatok rád.-fordult Zayn a barátja felé akinek egyre szélesebb mosoly rajzolódott ki az arcán.
-Tudod, hogy bármikor.
A nap további része gyorsan elrepült.Liam rengeteget beszélt egy új videójátékról ami Zaynnek is megtetszett az elmondottak alapján.Megígérte neki, hogy amint hazajöhet, az lesz az első, hogy együtt fognak játszani.Örültem annak, hogy Zayn maga mellett tudhat egy ilyen barátot, mint Liam.Főleg most.Jó, hogy számíthatunk rá.
-Nem vagy fáradt?-kérdezte Zayn két szó között.
-Nem.-mosolyogtam rá.
-Látom a szemeiden.Jobb lenne, ha most elmennétek.-pillantott Liamre.-Neked pedig pihenned kéne.-aztán vissza rám.
-Igaza van.-helyeselte Liam is miközben felállt a székről és megigazította az amúgy is szinte térdig lecsúszott nadrágját.
-Holnap is jövök rendben?-fogtam meg a kezét.
-Tudom.-mosolygott rám, majd egy pusziért hajolt amit azonnal meg is kapott.
-Vigyázz magadra!-engedtem el őt.-Holnap találkozunk!Szeretlek!
-Én is téged!Sziasztok!
Miután végigszeltük a kórház összes folyosóját a kijáratig, Liammel visszasétáltunk a kocsihoz, majd elindultunk hazafelé.Mindketten elmerültünk a gondolatainkban miközben a zene halk ritmusa betöltötte a hűvös kocsi belterét.
-Nem kell itt maradnod.-mondtam ki az első gondolatot amely eszembe jutott mikor megálltunk a ház előtt.
-Remélem ezt nem gondoltad komolyan.-vonta fel a szemöldökét.
-De, komolyan gondoltam.
-Nem hagylak egyedül értsd már meg!-ellenkezett.
-Csak erre az éjszakára kérlek!Csupán egy kis nyugalmat szeretnék semmi mást.
-Nem lehet.-rázta a fejét kitartóan.
-Kérlek Liam!
-Nem fogom megszegni az ígéretem Al.-hajolt közelebb-Nem foglak zavarni.Ha kell hozzád sem szólok, hogy egy kis nyugalmad lehessen, de itt kell maradnom melletted.
-Én nem azt akarom, hogy ne beszélj velem, csak...kicsit egyedül szeretnék lenni.
-Sajnos nem tehetek elegett a kérésednek.-mondta, majd kiszállt az autóból jelezve, hogy ezzel be is fejezte a vitát és segített nekem is.
-Akkor legalább annyira megkérhetlek, hogy elmész nekem boltba?-kérdeztem amint átléptük a küszöböt.-Főzök vacsorát.
-Ilyenkor neki akarsz állni főzni?
-Az majd eltereli a figyelmem.
-Kizárt.Pihenj Alice!
-Jó, akkor hozol nekem egy kis csokit?
Miután sóhajtott egyet, felmutatta a mutatóujját és magyarázni kezdett.
-Tíz perc.Nem több.
-Köszönöm.-mosolyogtam rá, majd megöleltem.
Amint Liam kilépett az ajtón, a konyhába siettem, hogy igyak egy kis vizet és mindent rendbe tegyek magamban.Azonban egy hirtelen fuvallat kósza szálakat fújt aggodalomtól meggyötört arcomba.Egy pillanatra megfagyott bennem a vér.Nyitva hagytam az ablakot?
Óvatos léptekkel kiballagtam a nappaliba, majd éberen figyeltem nem hallok-e bármi hangot az emeletről.Kezeim remegtek miközben ujjaim egy éles kést szorongattak.Nem a leghatékonyabb fegyver, de ebben a helyzetben ez is megteszi.
Amikor azt hittem minden rendben van és csak képzelődtem, a lépcső hirtelen nyikorogni kezdett.Erősen koncentráltam a nyers sötétségre mely titokzatosan elfedte a lépcső legfelső részét.Szívem hevesen dobogott miközben az agyam a lehető legrosszabb jeleneteket játszotta le lelki szemeim előtt.Felnyögtem mikor ismét meghallottam a hangot.
-Essünk túl rajta.-suttogtam ahogy könnyeim utat törtek maguknak.-Mutasd magad!
A kopogások követték egymást mígnem egy fekete csőnadrággal fedett, barna csizmás alak jelent meg előttem.Fején kötött sapka volt, szemeit pedig sötét szemüveg fedte.Felsőteste gondosan kidolgozott volt melyet fekete pólo takart.Egész testemben remegtem.Nem hittem el amit magam előtt látok.Ujjai hirtelen megindultak a szemüveg kerete felé mely egy másodpercen belül lekerült róla.Az éles penge azonnal kihullott jéghideg ujjaim közül a földre.
-Al!-hangja mély volt és rekedt.Szemei ugyanúgy csillogtak, mint mikor utoljára láttam őt.-Látom még mindig nem zárod be az ablakot.