Sziasztok Kedves Olvasóim!
Ne haragudjatok a több hónapos kimaradásért. Nagyon köszönöm, hogy még ennek ellenére is velem maradtatok.
Most jöttem az új résszel, remélem tetszeni fog.
Jó olvasást!
HAVE FUN!
Egy hét...
Két hét...
És a harmadik...
Az idő csak telt, én pedig még mindig ugyanabban a stádiumban remekeltem otthon. Bőgés, evés (néha), alvás (ha sikerült). Napokig nem szóltam a temetés után senkihez, csak ültem a szobámban egyedül és azon gondolkoztam, vajon miért engem büntet a sors ilyen dolgokkal. Vajon milyen szörnyűség vár majd rám ezután?
-Én ezt nem bírom tovább!-csapott az asztalra Liam mikor már a negyedik csomag zsebkendőt gyűrtem össze.-Tudom, hogy fáj! Tudom, hogy nem egyszerű! De ne csináld már ezt kérlek!
-Liam! -szólt rá rosszallóan Chris.
-Nem tudom, ti hogy bírjátok őt nézni, de nekem elegem van. Öltözz Alice! -parancsolt rám.
-Mi? Minek?
-Elmegyünk sétálni.
A lépcsőházban hirtelen megjelent Zayn is. Már napok óta valam fontos munkán dolgozik éjjel-nappal. Szemeiben a szokásos aggodalmat láttam. És persze az elmaradhatatlan fáradtságot. Annyira szerettem volna segíteni neki,hogy könnyebb legyen.
-Liamnek igaza van Pöttöm. Jót tenne egy kis friss levegő.
-Rendben. -hajtottam le a fejem. Felálltam és elindultam felfelé. Útközben Zayn megfogta vékonyka kezemet és követett a szobába.
-Ne haragudj, hogy mostanában sok dolgom van. -huppant le az ágyra miközben öltözni kezdtem.
-Nem haragszom Zayn. Megértem. Nem kell ezért bocsánatot kérned.
Megfogta a kezem és óvatosan az ölébe ültetett.
-Hamarosan megtartjuk as esküvőt és olyan gyönyörű helyre viszlek, amilyet még soha nem láttál.
-Nem akarok esküvőt.-álltam fel, majd az ablakhoz sétáltam.
-Tessék?-kérdezte meghökkenve.
-Nem akarok ünnepelni. Főleg nem boldognak lenni, mikor elveszítettem a fiamat.
-Alice.-hajtotta le a fejét.-Örökké nem gyászolhatod.
-Dehogynem.-fordultam felé azonnal.-Meghalt Zayn. Téged ez nem is érdekel?-estem neki hidegen.
-Ne merj nekem ilyet mondani!-pattant fel.-Az én fiam is volt!Ne hidd már azt folyton, hogy minden csak rólad szól!-arca keserűvé vált miután ez a mondat elhagyta remegő ajkait.
-Tudod mit Zayn?-kérdeztem szomorúan miközben leakasztottam a kabátomat a vállfáról.-Nekem ez már túl sok. Elég. Csak egy kicsit -néztem rá könnyes szemmel.-hagyjuk egymást, jó?-mondtam, majd hátat fordítottam neki és elindultam lefelé Liamhez aki már készen várt az ajtóban.
-Menjünk.-simított végig a hátamon, majd kiterelt az ajtón és a kocsijába ültetett.
-Hová viszel?-kérdeztem rekedt hangon ahogy kitolattunk az útra.-Azt hittem, sétálni fogunk.
-Egy nyugodt helyre ahol kicsit elfelejted a dolgokat.-válaszolt, de rám sem nézett. Csakis az utat figyelte. Még csak a rádió sem szólt. Egyedül a motor búgását lehetett hallani amit pár perc múlva az esőcseppek folyamatos zaja is elnyomott.-Baszki.-mérgelődött.-Pont most kell, hogy essen?!-ütött a kormányra.
-Nyugodj meg.-mondtam, majd felkapcsoltam a rádiót és halkra tekertem a hangerőt.
-így nem tudok veled sokmindent kezdeni.
-Akkor üljünk itt csendben.
-Na biztos.-nevetett, majd ismét elindultunk a főúton. Nagyot sóhajtottam miközben hátradőltem az ülésben.
-Most hova megyünk?
-Nyugodj meg és dőlj hátra.-mondta, majd ismét az útra koncentrált. Nem tudtam nyugodt maradni. Valahogy túl idegennek tűnt ez a helyzet. Liam nem szokott csak úgy elvinni otthonról, hogy nyugodjak meg. A hirtelen fékezés miatt előre csúsztam az ülésben, ugyanis elfelejtettem bekötni magam.-Biztonsági öv.-mormogta, majd leállította a motort. Ahogy felkaptam a fejem, rögtön ismerős lett a hely. Zayn munkahelye.
-Minek jöttünk ide?-néztem rá értetlenül.
-Ne kérdezz már annyit.-sóhajtott.-Csak gyere!
Mit tehettem mást, követtem őt. Nem mintha akkora kedvem lett volna ehhez. Az utóbbi pár napban inkább csak elbújtam volna valami sötét helyre, ahol senki sem lát és sírtam volna. Igazán jót tett volna. De nem találtam ilyen helyet.
Liam előhúzta a kulcsait, majd egy mozdulattal kinyitotta az ajtót.
-Honnan...-mogorva tekintete belémfolytotta a szót.-Értem.-bólintottam miközben beléptünk a sötét helységbe. Miután rátalált egy villanykapcsolóra, Zayn irodája felé kezdett vonszolni.
-Na.-kiáltottam fel az erős szorítás hatására.
-Bocs.-nyögött egyet, majd ott is felkapcsolta a lámpát és egy vad mozdulattal kirántotta a fiókot a helyéről.-Gyere ide Al!-parancsolt rám. El sem tudtam képzelni, mit kar mutatni. Lassan mellé sétáltam és óvatosan bekukucskáltam a fiók belsejébe. A legkevésbé várt tartalom fogadott.
Tele volt fotókkal és levelekkel. A mi közös fotóinkkal.-Látod ezt?-nézett a szemembe.-Ezt azért mutatom meg, hogy térj végre észhez Alice. Szörnyű tragédia, ami veletek történt. De akkor sem tart örökké. Nem hagyhatod, hogy közétek álljon.
Szemeim megteltek könnyel ahogy a kezembe vettem és végignéztem a képeket. Nem is emlékszem tisztán, mikor készültek ezek. Volt köztük pár friss, de nagy része inkább az elejéről való volt.
-Zayn nem azért csinálja ezt, mert annyira élvezi. Hanem érted. Ne okozz neki több fájdalmat.-rázta a fejét keservesen.
Nem reagáltam. Nem tudtam mit mondani.Liamnek teljes mértékben igaza volt. De talán mégsem olyan egyszerű ez.
-Ezek mik?-vettem ki a borítékokat.
-Levelek. Neked.
-Te láttad már őket?
-Igen. Mindig elolvastatta velem, hogy elég jó e. De sosem merte elküldeni. Olvasd el őket.-fordult meg.-Talán jót fog tenni.-suttogta halkan, majd elindult kifelé.
-Hová mész?-kérdeztem azonnal.
-Sehová. Kint megvárlak.-nézett vissza egy pillanatra, majd eltűnt. Én pedig belemerültem a papírok sokaságába.
Zayn gondolatai mélyebbek voltak, mint hittem. Sokkal több van benne, mint azt akárki gondolná. Úgy ír ezekben a levelekben, mintha félnne valamitől. És mégis miért nem merte nekem ezeket odaadni?
Hirtelen kopogás zaja szakította félbe a gondolatmenetemet.
-Al.-nyitott be Liam.-Lassan indulnunk kéne vissza. Zayn már hívott.
-Mehetünk.-mondtam, miközben visszacsomagoltam mindent és eltettem a helyére.
-Jobban vagy?-kérdezte óvatosan.
-Sokkal.-mosolyogtam rá.-Köszönöm szépen Liam!-öleltem magamhoz szorosan.
-Végre.-sóhajtott miközben körém fonta karjait.
-Menjünk.-húzódtam el tőle.- Zayn már biztosan aggódik.
-Mint mindig.-nevetett.
-Pontosan.-helyeseltem.
Már az ajtóban várt. Nem hiszem el. Hiszen csak Liammel voltam.
-Sziasztok!-köszöntött amint kiszálltunk az autóból. Azonnal karjaiba futottam.
-Szeretlek Zayn!-arcomat a nyakába fúrtam és ezt ismételgettem talán perceken keresztül.
-Menjünk be. Meg fogsz fázni.-suttogta a fülembe.
-Ne haragudj rám.-néztem a szemébe.
-Tudod, hogy nem is tudnék.-mosolygott, majd hajamat a fülem mögé tűrte.
-Menjünk.-kulcsoltam össze ujjainkat, majd elindultunk befelé.
Az este nagy részét együtt töltöttük. Nem akartam egy percre sem elmozdulni mellőle. Liam ráébresztett megint. Ráébresztett, mekkora kincs is valójában Zayn.Rájöttem. Csak boldoggá akarom tenni.
Semmi másra nincs szüksége se neki, se nekem.
