Sziasztok Kedves Olvasóim!
Hosszú idő után ismét megérkeztem az új résszel.
Remélem, nem nehezteltek rám és azt is remélem, hogy tetszeni fog!
Jó olvasást!
HAVE FUN
Három hét telt el azóta, hogy Zaynnel megbeszéltük a dolgokat és minden a helyére állt. Ez azóta is tart. Liam kivett egy saját lakást és elköltözött tőlünk. Próbáltuk maradásra bírni, de valahogy nem sikerült rászednünk. Azt mondja, a saját lábára kell állnia és irányítania a sorsát. Nem leszünk mindig mellette, és ebben igaza is van. Persze meglátogat majd. Hisz megígérte.
Chris talált egy igazi barátnőt, akivel most még csak ismerkedik, de nagyon aranyosnak tűnik. Zayn és én pedig próbáljuk feldolgozni a gyász szörnyű fájdalmait.Szerencsére itt vagyunk egymásnak és így sokkal könnyebb megküzdeni vele. Megbeszéltük, hogy idővel majd újra próbálkozunk ezzel az egésszel, de egyelőre hagyjuk pihenni a dolgot.Nem akarom, hogy bárki pótolja Őt.
-Ne segítsek?-kérdezte Zayn. Éppen a rakodtam ki a mosogatógépből.
-Nem kell, köszönöm.-mosolyogtam rá.
-Olyan jó végre ezt a görbe vonalat látni az arcodon.-mondta vigyorogva miközben mellém sétált és megfogta a kezem.
-Köszönöm, hogy itt vagy mellettem.-öleltem át a derekát, majd arcomat a mellkasába fúrtam.
Nem szólt semmit, csak szorított jobban magához.
-Egyedül maradtunk.-sóhajtott.-Mindenki elment.
Felnevettem.
-Végre egy kis nyugalom.
-Végül is.-nézett a szemembe.-Ma este elvihetem Kegyedet vacsorázni?
-Örömmel fogadnám.
Szemei ragyogtak. Újra látom benne azt a boldogságot, amit már oly' rég nem.
-Hívtam anyát az előbb, de nem vette fel. Remélem nincs semmi gond.-töprengett miközben a mobiltelefonja képernyőjét nézegette.
-Biztosan csak túl elfoglalt. Ne aggódj!
-Remélem igazad van.-mosolyodott el.-Megyek, megpróbálok alkotni valamit, mielőtt készülődni kezdek.-mondta, majd fölém hajolt és puszit nyomott a homlokomra.
-Én meg rendet rakok még.
Miután Zayn eltűnt az emelet utolsó lépcsőfokáról is, sarkon fordultam és folytattam amit elkezdtem. Mióta Harry elment, nem is fogtam gitárt a kezemben. Ez a része az életemnek valahogy megüresedett nélküle. Nem hallottam róla semmit. Nem mintha elvárhatnám tőle, hogy minden nap jelentsen, hogy hol van. Nem éppen erre gondoltam, de azért reméltem, hogy nem csak úgy elsétál az életemből. Reméltem, hogy néha-néha egy üzenetet dob, hogy mi van vele. De nem várhatom el tőle. Hisz nem vagyok az anyja, vagy ilyesmi. De attól még hiányzik.
A csengő hirtelen zenélése szakított félbe a rendezkedésben. Alig léptem egyet, újra megszólalt. Vajon mi lehet annyira sürgős?
-Mész Al?!-kiabált az emeletről.
-Igen!-válszoltan tüstént miközben igyekeztem minél előbb az ajtóhoz érni. Megragadtam a kilincset és lassan kitártam a hatalmas fadarabot.-Zayn!!!-sikítottam azonnal, amint Ed vérrel áztatott arca abban a másodpercben az elmémbe égett. Remegett. Nem tudtam, hirtelen mihez kapjak. A pulzusom száz százalékig az egekben szárnyalt. A szívem majd' kiugrott a helyéből. Zayn azonnal mellettem termedt s behúzta Edet a házba.
-Ed!-szólongatta, de semmi válasz. A fiú teljes sokkban volt.-Ed!-próbálkozott újra, de semmi.
-Szerintem vigyük fel őt és mosdassuk le.-néztem Zaynre, akin nyilvánvaló volt, hogy jobban megrémült, mint én.
-Jó.-mondta, majd felvette őt s rohant vele a füdőbe. Míg ő lemosdatta Edet, én próbáltam híni az anyukáját, nem sok sikerrel.Nem vette a telefont. Vajon mi történhetett?
-Alice!-kiabált Zayn.
-Jövök!-ledobtam a mobilt a kanapéra, majd amilyen gyorsan csak tudtam, rohantam a fürdőszobába. Már törülközőbe volt tekerve, mikor benyitottam.
-Folyton azt ismételgeti, hogy anya.
-Hiába hívom, nem veszi.-súgtam a fülébe, de közben egy percre sem tudtam a pillantásomat levenni Ed megüresedett tekintetéről.
-Mi legyen?-kérdezte.
-Itt marad. Nem küldhetjük sehová.
-Lehet, hogy szólni kéne a rendőrségnek.
-Előbb talán nekünk kéne utánajárni, hogy mi történt az anyukájával.
-Szerintem nem jó ötlet odamenni.
-Jó, ezt ne most beszéljük meg.-kerültem ki, majd a kezeim közé vettem a még mindig remegő kisfiút és átsétáltam vele a szobánkba.-Ed!-szólítottam meg kedvesen miután letettem őt az ágyra.-Hallasz engem, ugye?-semmi reakció. Megrémített az az üres tekintet.-Csak bólints, ha igen. Kérlek.-két percen át csak bámult rám. Mintha semmit nem értene abból, amit mondok, majd lassan felém nyújtotta a kezét. És lehúzott maga elé. Egészen a füléig kellett hajolnom.
-Azt mondták, nem beszélhetek.-suttogta rekedt hangon, amitől engem rázott ki a hideg.
-Ki mondta ezt Ed?-suttogtam vissza.
-Egy férfi.
-Hogy kerültél hozzánk?-kérdeztem miközben visszaegyenesedtem, hogy a szemébe tudjak nézni.
-Nem beszélhetek.-ismételte magát, mint egy robot.
Megrémültem. Vajon mi történhetett amitől Ed ennyire...furán viselkedik?
-Nem kéne orvoshoz mennünk vele?-kukkantott be Zayn.
-Nem tudom.-sóhajtottam tanácstalanul miközben őt néztem. Lehet, inkább egy pszichológusnak kellene látnia. De mi sem tudjuk megmagyarázni, miért viselkedik így. Úgy pedig semmi értelme nem lenne az egésznek.
-Szerintem várjunk vele. Hívd fel Liamet.
-Minek?
Felálltam és kihúztam őt a szobából.
-Jó lenne, ha elmennétek arra körülnézni, én addig itt maradok vele. Nem szívesen hagynám egyedül.
-Rendben. Akkor hívom őt.-fordult meg, majd lerohant. Indultam volna vissza Edhez, de láttam, hogy az ajtóban áll. Még mindig a törölközőt szorongatta magán.
-Gyere Ed, adok valami tiszta ruhát.-nyújtottam a kezemet, mire ő félénken megragadta azt.-Aztán ha gondolod, még beszélgethetünk.
-Nem szeretnék.-rázta a fejét.
-Akkor mit szeretnél csinálni?
-Nem tudom.
Visszamentünk a szobába és válogatni kezdtem Zayn ruhái közt. Nem gondoltam azt, hogy esetleg akad olyan, ami jó lesz Edre. De igyekeztem valami olyat találni, amit nem a földön húz.
-Tessék.-mosolyodtam el miközben áthúztam a ruhadarabot a fején.
-Köszönöm Alice.-mosolygott ő is.Nem hittem volna, hogy én ezt még ma látni fogom.
-Na gyere! Nézünk valami jót a TV-ben.
-Oké.-hajtotta le a fejét, majd elindultunk a nappaliba, ahol Zayn lázasan nyomogatta a mobiltelefonját.
-Na?-kérdeztem.
-Nem veszi. Az SMS-re sem válaszol. Megőrülök!
-Ne mérgelődj.-simítottam végig a vállán.
-Látom találtál ruhákat.-mosolyodott el mikor megpillantotta mögöttem a szégyellős kisfiút. Egyáltalán nem hasonlított arra a gyerekre, akit én ismertem meg annó a parkban.
-Igen.
-Szerintem elmegyek hozzá autóval és megnézem, mi a helyzet.
-Rendben.-sóhajtottam.-De nagyon vigyázz magadra kérlek.
-Vigyázni fogok.-nyomott egy puszit az arcomra, majd lehajolt, hogy Ednek is adhasson egyet, de hiába. Elfordította a fejét. Helyette inkább a fejét simogatta meg, majd az ajtó becsukásával eltűnt a szemünk elől.
