Chapter seven

Sziasztok!:D
Itt a hetedik rész!:):)
Jó olvasást!


-Mit művelsz?!-kétségbeesetten hátráltam miközben ő közeledett felém.-Zayn!-suttogtam félve.Az út hirtelen elfogyott mögöttem.A kanapénak ütköztem. Mielőtt hátraeshettem volna,utánamkapott és testéhez szorított.Torkomban akadt a levegő ahogy ujját végigsimította az arcomon.Majd mélyen a szemembe nézett.Annyira gyönyörű volt.Tekintete parázsként égette az arcomat.
-Olyan szép vagy!-suttogta,és egyre közelebb hajolt.Szívem dörömbölt  a mellkasomban.Udvariasan visszautasítottam.Ez nekem nem megy.
-Ne haragudj.-egy kövér könnycsepp szánkázott végig az arcomon.
-Héj!-törölte  le azonnal.-Ne sírj!
Elhúzódtam tőle.Keservesen nézett vissza rám.Mintha azt hinné,mindent elrontott.Olyan volt,mintha minden összedőlt volna benne.Tudni akarom mit gondol!Mit érez?!
-Azt hiszem most megyek.-mondta,majd sarkon fordult és szapora léptekkel elhagyta a házat. Üres tekintettel bámultam utána.A lábam a földbe gyökerezett. Egyszerűen nem tudtam  megmozdulni.Mit kéne most tennem?A telefonom rezgése zökkentett ki a gondolatmenetemből.
-Haló!-szóltam bele rekedt hangon.
-Aliceeee!-a barátnőm éles hangja  táncolt végig a hallójáratomon.Hihetetlen néha mennyire idegesítő tud lenni!Mármint nem ő!Hanem a hangja!De elviselem mert muszáj.
-Szia!Mi újság?
-Semmi!Csak gondoltam felhívlak.Nincs kedved elmenni ma vásárolni?
-Miért is ne?-van egy kis félretett pénzem.
-Rendben!Akkor délután találkozzunk nálad!
-OKé!Akkor várlak!Szia!
-Szia!


*ding dong*

Fejvesztve rohantam lefelé a lépcsőn.Majdnem orrabuktam az utamban lévő hátizsák miatt amit még Chris hagyott elő tegnap.
-Indulhatunk?-kérdezte amint kinyitottam.
-Persze!-fogtam a kulcsot,és bezártam az ajtót.
-Chris?
-Dolgozik.
-Hülye kérdés volt!
-Hová megyünk pontosan?
-A plázába.-válaszolt miközben beült a volán mögé.Nekem pedig szokás szerint maradt az anyósülés. -Megfelel?
-Tökéletes!-mondtam miután beindította a motort,amit egy hangos búgás követett.Úgy szerettem ezt a hangot.Olyan,mintha motoron ülnék.Elmosolyodott,majd elindultunk.Negyed órán belül odaértünk a kitűzött célhoz.
-Na gyerünk!-kiáltott lelkesen.
Loretta tele volt energiávalt.Számtalan üzletbe bementünk a délután folyamán.Én vettem magamnak egy rövidujjú pulóvert,és egy cipőt.Loretta pedig tengernyi kiegészítőt és szintén cipőket.
-Megiszunk egy kávét?-kérdezte miközben tele kézzel forgott körbe-körbe ülőhelyet keresve.
-Ahha!Mindjárt elalszok!
Értettem egyet,majd elindultam egy kis kávézó felé.Loretta pedig gond nélkül követett.

Leültünk egy kétszemélyes asztalhoz,majd vártunk.Vártuk a fiatal kötényes fiút,aki már szinte mindenhol volt,csak valahogy minket nem akart észrevenni.
-Ezt tuti direkt csinálja.-sóhajtott Loretta.
-Csupán arról van szó,hogy még nem figyelt errefelé.
-Már fél órája itt ülünk!
-Nem köteles minden egyes percben körülnézni!
-Azért az alatt a harminc perc alatt egyszer legalább megtehette volna!
-Jó napot!-a hirtelen köszöntés váratlanul ért.-Mit hozhatok?
-Na végre!-mondta Loretta.-Egy kávét kérek tejszínhabbal!
-Önnek?-fordult felém mosolyogva a kedvesnek tűnő feltűnően fiatal fiú.
-Nekem is ugyanezt!
-Azonnal hozom.-sarkon fordult,majd pár perc után a rendelésünkkel a kezében tért vissza.-Parancsoljanak!
-Köszönjük!
Miután magunkra hagyott minket,Loretta rögtön belekezdett a sztorijába,miszerint ma egy hihetetlenül helyes pasit látott a plázában.Valahogy én az ilyenekre nem vagyok vevő. Mármint nekem másvalaki járt az eszemben egész álló nap! Egyszerűen  nem bírom őt kiverni a fejemből.Mi ez a hirtelen érdeklődés iránta?Én ezt nem akarom!El kell felejtenem őt.Amit reggel művelt az...nem tudok mit mondani.
-Figyelsz te rám egyáltalán??!!-förmedt rám.
-Ha?!Igen persze!-eszméltem fel.
-Akkor mit mondtam az előbb?
-Hogy egy helyes pasit láttál a plázában.
-Azon már rég túl vagyunk!Most a mögötted ülő ismerős fiúról beszéltem!
Kíváncsiságom túl nagy volt ahhoz,hogy ellen tudjak állni.Lassan hátrafordultam.Egy pillanatra megállt bennem az ütő. A hatalmas barna szempár rögtön rabul ejtett.Engem nézett megint!Azzal a tekintettel!
-Vajon miért jött ide?-terelte vissza a figyelmem.
-Nem tudom.-hazudtam.Hát miattam!Még szép,hogy miattam.Úgy látszik Lorettának nem tűnt fel a folytonos bámulása.Zavartan visszafordultam az eredeti testhelyzetembe.Azaz háttal Neki.
-Állandóan téged figyel!-suttogta.
-Tisztában vagyok vele!Idd!-biccentettem a kávé felé.-Minél hamarabb el kell mennünk!-én is a kezembe fogtam a poharamat,majd belekortyoltam a még kissé forró feketeségbe.-Hm de finom!


-Akkor holnap?-kérdeztem mikor Lorettáék házához értünk.
-Holnap meglátogatom a Nagyit!Ha gondolod velem jöhetsz!
-Nem dehogy!-mosolyodtam el.-Akkor még megbeszéljük rendben?
-Oké!Szia!
-Szia!
Ismét sötétségben indultam el haza.Bevallom,eléggé félek ilyenkor egyedül az utcán.Egyáltalán nem biztonságos.Gyors léptekkel tettem meg az utat hazáig szerencsére minden különösebb dolog nélkül.Az ablakokon semmiféle világosság nem szűrődött ki.Ezek szerint Chris még dolgozik.Idegesen túrtam a zsebemben a kulcsok után.
-Segítsek?-hallottam a mély dörmögő hangot a hátam mögül.A táskák azon nyomban kiestek a kezeim közül.A lábam remegni kezdtek alattam.Féltem,hogy nem tudom magam eléggé megtartani.A kilincset markoltam ijedtségemben.-Nyugodj meg!-kezeit derekam köré fonta,majd testével a hátamnak simult.Éreztem forró leheletét a nyakamon.Lehúnytam a szemeimet.
-M..mit akarsz?-kérdeztem rekedt hangon.
-Félsz tőlem?-ujjait erősen vájta az oldalamba ,mire én felnyögtem.Ez a vad érintés.-Válaszolj!-hangja keménnyé vált.
-Engedj el.-leheltem keservesen.
-Miért nem válaszolsz a kérdésemre?
-Miért kérdezel tőlem ilyeneket?
Nem válaszolt.A feje egy kilencven fokos fordulatot tett felém.Éreztem magamon a pillantását. Közeledni kezdett.Hiába fészkelődtem kezei közt,t úl erősen szorított magához.Ujjaimmal próbáltam lefejteni magamról körülölelő kezeit,de nem tudtam.Annyira ragaszkodó volt.Mintha amint elengedne köddé válnék,és soha többé nem láthatna.
-Észveszejtő illatod van.-a nyakamba hajolt,majd egy nagyot szippantott a vállamat betakaró vörös hajamból. Kirázott a hideg ahogy álla érintkezett  a nyakammal.-Légy az enyém kérlek!-suttogta kétségbeesetten.-Csókolj meg!-hát ez már egyáltalán nem kérésnek hangzott.Sokkal inkább parancsnak.Fél kézzel fordított meg az ölelésében,majd tenyerével közrefogta az arcomat.



Két komment,és jön a következő!:D