Sziasztok Kedves Olvasóim!
Eltelt egy hét,így megérkeztem az új résszel. Remélem tetszeni fog.
Jó olvasást!
HAVE FUN!
Visszamentem a fiúkhoz a nappaliba. Várhatóan Harry lelépett, a többiek pedig üres tekintettel meredtek maguk elé.
-Jól vagy?-lépett oda hozzám Zayn.
-Persze.-erőltettem egy mosolyt az arcomra és szorosan magamhoz öleltem őt.-Csak annyira aggódom.
-Próbáltuk hívni Amyt, de nem tudtuk elérni.-szólt közbe Liam.-Valószínűleg még úton vannak.
-Remélem semmi bajuk nem esett.-suttogtam magamnak.
-Alice, el kéne mondanod Zaynnek a másik problémát. Vagy már tudja?-remek Liam, jobbkor nem is hozhattad volna fel. Zayn rögtön felém fordult. Tekintete egyszerre volt ijedt és dühös.-Szóval nem..-suttogta.
-Miféle probléma?-vonta fel a szemöldökét.
-Hát tudod, az a helyzet, hogy...-mökögtem idétlenül, mire összehúzta a szemöldökét.-Apám kiszabadult a börtönből.
Zayn szemei elkerekedtek, majd kezei ökölbe szorultak. Tudtam, hogy mennyire gyűlöli az apámat azért, amit velünk tett és nem hibáztattam érte. Szörnyű ember volt, akinek egyáltalán nincs helye a társadalomban. Akkor sem lennék, teljesen nyugodt, ha örökre eltűnne a föld színéről. Annyi szenvedést okozott már nekünk.
-Megölöm.-szűrte a fogai közt mérgesen. Tudtam, hogy teljesen komolyan gondolja ezt a kijelentést. Kezemet a mellkasára simítottam és tekintetemmel csillogó barna szemeit kémleltem.
-Nem engedem, hogy emiatt börtönbe kerülj. Így is lenne miért.-hajtottam le a fejem szomorúan. Soha életemben nem gondoltam volna, hogy engem ilyen emberekkel hoz majd össze a sors. Nem mintha nem szeretném őket teljes szívemből, csak mégis annyira zűrösek. Főleg Zayn és Harry. De a szív nem válogat. És attól függetlenül, hogy milyen életet élnek, még nagyon is értékes emberek számomra. Nélkülük sokkal nehezebb lenne az életem.
-Különben is-szólt közbe Liam.-biztos, hogy keresi őt a rendőrség. Nem most kellene eltakarítanunk az útból. Egyelőre csak arra kell ügyelnünk, hogy Alice a lehető legnagyobb biztonságban legyen.
-Ja.-morogta Zayn miközben a homlokán végigfutó ráncokat dörzsölte.-Kurva életbe!-ordította kikelve magából.-Mikor lesz már vége ennek az ördögi körnek?!
-Valószínűleg soha.-válaszoltam őszintén, majd fogtam a két kávésbögrét és a mosogatóhoz sétáltam. Muszáj lesz a kezembe vennem az irányítást. Ha nem teszem, mindent el fogok veszíteni. És azt nem hagyhatom. Fogtam a kabátomat, majd felvettem a cipőmet.
-Hová mész?-kiáltott utánam Zayn.
-Nem leszek soká!-válaszoltam, majd becsuktam magam mögött az ajtót.
Az arcomat csípte a decemberi hideg szél. Amerre csak néztem, mindenhol hótakaró borította a tájat. Két hét és karácsony. Ez az egyetlen dolog, ami őszinte örömet tud nekem okozni jelen pillanatban. Mindig is ez volt a legkedvesebb ünnep számomra. Bár igaz, hogy sosem volt olyan idilli, mint a TV műsorokban, én mégis különleges időszaknak éltem meg. Nagy levegőt vettem, mikor megérkeztem Harry szállodájához. Remélem hazajött miután olyan "kedves" dolgokat vágtam a fejéhez. Illedelmesen köszöntöttem a recepción, majd elindultam az ötödik emeleten lévő 505-ös szoba felé. Lágyan kopogtattam a sötét faajtón.
-Ki az?-hallottam bentről Harry rekedt hangját.
-Al vagyok.
-Tűnj el innen.-vágta rá azonnal. Szívembe mély fájdalom hasított stílusa hallatán.
-Kérlek szépen, ne haragudj rám!-szóltam már hangosabban, mire az ajtó rögtön kinyílt. Harry vérvörös szemeivel találtam szemben magam. Haja kócos volt, ruhái pedig össze-vissza álltak izmos testén.
-Hmm...Már régóta nem voltál ilyen tisztelettudó az irányomban.-vigyorgott rám miközben végignyalta alsó ajkát.
-Részeg vagy.-állapítottam meg.
-Nagyon okos vagy cicám.-hajolt közelebb.
-Én most megyek.-sarkon fordultam, de gond nélkül visszarántott, majd becsukta magunk mögött az ajtót.
-Minek jöttél?
-Ilyen állapotban nem fogok beszélgetni veled.
-Pedig jobb lenne ha belekezdenél, különben valami mást fogunk csinálni.-kacsintott rám. Kacér mosolya, melyet már oly' rég láttam, szélesen virított kipirosló arcán.
-Meg kell mondanod, hogy kik a társaid.
-Miféle társaim?-értetlenkedett, majd ismét meghúzta a Whiskyes üveget.
-A drogos pajtijaid.-magyarázkodtam türelmetlenül.
-Mi van?-szemei szinte szikrát szórtak a dühtől.
-Meg kell találnom őket.
-Neked teljesen elmentek otthonról?-csapta az üveget az asztalhoz. Egy pillanatra megfagyott bennem a vér.
-Beszélnem kell velük!-erősködtem, mire megragadta az üveget és a falhoz vágta. A szilánkok beborították a szoba minden szegletét, a drága pia pedig patakokban folyt végig a falon.-Ah..-nyögtem fel mikor megéreztem a szúró fájdalmat a nyakamnál. Azonnal odakaptam, Harry pedig maga felé fordított. Erőszakos szorítása nyugtalanító volt. Tekintete keservessé vált amint meglátta az üvegszilánkot.
-Al...-meredt rám. Talán percek teltek el, mire újra feleszmélt.-Mit tettem.-szörnyülködött, majd kiszedte az apró üvegszilánkot a nyakamból.
-Mondd el!-nem tágítottam. Muszáj megtudnom amiért idejöttem.
-A kurva életbe, fejezd már be!-ordította.-Mégis hogy gondolod ezt? Soha nem fogom engedni, hogy belekeveredj ebbe!
-Már rég benne vagyok, hát nem veszed észre?!-kiabáltam vissza, miközben kezeimet kitártam és körbemutattam a szobában.-Nézz körül! Az én sorsom már akkor eldőlt, amikor ti öten beléptetek a kávézó ajtaján!
Egy szót sem szólt miközben kétségbeesett monológomat hallgatta. Kifejezéstelen arca kissé megijesztett.
-Az ördögbe mondj már valamit!-szóltam rá éles hangon.
-Igazad van.-hangja annyira gyenge volt, hogy azt hittem, menten összecsuklik előttem.-Tönkretettük a életedet. De tudod mit?-nézett fel rám keservesen.-Egy percig se bánom, mert önző vagyok és szükségem van Rád!-kiabálta miközben gyors léptekkel elindult felém. Nem hátráltam. Ezúttal nem. Az orrunk már szinte összeért, amikor hirtelen dühös kopogás zaja törte meg Harry hangos zihálását.
-Nyisd ki az ajtót Styles!-ordította egy férfihang. Harry arcára kiült a rémület.
-El kell bújnod!-suttogta.-Menj az ágy alá gyorsan!-lökdösött.
-Mi lesz már?!-türelmetlenkedett a váratlan látogató. Hamar az ágy alá másztam, majd Harry odahajolt hozzám.
-Egy hangot se, megértetted?-tekintetében olyan rémület látszott, amit eddig még sosem láttam. Csak bólogatni tudtam.
-Mit akarsz?-hallottam már kicsit magabiztosabb hangját amint kinyílt az ajtó.
-Az a nagy helyzet Styles,-lépett be az alkoholtól bűzölgő szobába.-hogy a főnöknek nagyon nem tetszik, hogy lemondtad a megrendeléseket és minden kapcsolatot megszakítottál velünk. Most hogy végre ismét velünk van, már nem kell, hogy helyettesítsd őt.
Megfagyott bennem a vér. Remélem nem az következik, amire gondolok.
-Leszarom, hogy mi tetszik neki és mi nem!-kelt ki magából. Jaj ne Harry, kérlek ne húzd fel őt.
-Te már délelőtt részeg vagy Styles?-kérdezte, majd még közelebb lépett hozzá. Hosszú percekig csend uralkodott körülöttünk. Még levegőt venni sem mertem.
-Mi a francot keresel itt valójában?-törte meg végül a csendet Hazz.
-Azért jöttem, hogy szóljak, jobban teszed, ha elkotródsz a városból. Többé már nincs szükségünk rád. Ami azt jelenti, hogy felesleges személy vagy, akit ki kell iktatni.
Szívem egyre gyorsabban kalapált a mellkasomban. Azt kívántam, bárcsak ne lenne valóság ez az egész.
-Szóval ki akartok nyírni.-mondta már-már nevetve.-Nem fog összejönni.-lépett hozzá közelebb fenyegetően.
-Van itt veled valaki?-kérdezte gyanakvóan. Szívem nagyot ugrott.
-Nincs!-vágta rá azonnal.-Az előbb küldtem el az egyik kurvát miután jól kiszórakoztam magam vele.
Fájdalom nehezedett a mellkasomra. Tudom, hogy csak azért mondta ezt, mert meg akar védeni. Mégis szörnyű ezt hallani.
-Ja, azt látom.-dörmögte.-Én most lépek. De mielőtt elmennék, van még egy üzenet, amit át kell adnom.-ezután már csak az ütések és Harry erőtlen nyögései töltötték be a szoba csendjét. Annyira forrt bennem a düh eziránt az ismeretlen ember iránt. A legszívesebben előbújtam volna és egy jó nagyot lekevertem volna neki. De tudtam, hogy nem tehetem. Harry megölne, ha megtenném. Miután végre abbahagyta az ütlegelést, újra figyelmeztette őt, majd elhagyta a szobát.
-Harry!-kiáltottam miközben előmásztam az ágy alól. A földön térdelt. Kezeivel erőszakosan szorította kósza hajtincseit. Bal szeme alatt lila folt éktelenkedett, szája pedig hosszan felszakadt a rámért ütésektől. Nagyon fájt őt így látnom. Leguggoltam elé, két kezemet arcára simítottam, mire a tekintetünk összeért.
-Sajnálom.-nyögte miközben szó szerint a karjaimba rogyott.
-Kórházba kell mennünk.-suttogtam.-Össze kell varrni a szádat.
-Kizárt dolog.-ingatta a fejét.-Engem bármikor..-nagy levegőt vett-bármikor meg..-újabb levegő-megtalálhatnak.
-De már tudják, hogy hol vagy!-Harry teste hirtelen egyre nehezebb lett a vállamon, választ pedig nem kaptam tőle.-Harry!
Hiába szólongattam őt kétségbeesetten.
Elájult.
