II./Chapter fourty/BEFEJEZŐ RÉSZ

Kedves Olvasóim!

El sem hiszem, de elérkeztünk a történet végéhez. Sok év után újra ihletet kaptam az íráshoz, így ismét belevágtam. Egy percig sem bánom ezt a döntést. Köszönöm a barátnőmnek a támogatást <3 és persze mindenkinek, aki velem tartott ezen a hosszú úton és a véleményével hozzájárult a történet sikerességéhez. Jó olvasást az UTOLSÓ részhez, ami egy kicsit hosszabbra sikeredett, remélem nem bánjátok. Ha módotokban áll, írjatok egy értékelést. Köszönet még egyszer. Boldog Karácsonyt Mindenkinek!

HAVE FUN!

A napok csigalassúsággal teltek miközben az én gondolataim állandóan csak Harry körül forogtak. Zayn mindent megtett, hogy változtasson ezen, de sajnos nem sikerült. Amióta elment, semmi életjelet nem adott magáról, pedig jól tudja, hogy mennyire aggódom érte. Sokszor eszembe jutott az is, hogy talán már nincs is köztünk. Ettől a gondolattól általában felfordult a gyomrom, úgyhogy gyorsan el is hessegettem. Nem tenne olyat. Remélem...

Miközben a teljes zűrzavar és az egyéb teendők közepette igyekeztem tartani magamat, a többiekkel közösen gyönyörű díszekkel és a karácsonyfával varázsoltuk meghittebbé az ünnepet. Már így is el voltunk késve ezekkel a teendőkkel, ugyanis holnap Karácsony. 

Nincs is ennél szebb dolog az évben. Még ha a vér szerinti családom nagy része már nincs is mellettem, én mindennél jobban várom, hogy örömet szerezhessek azoknak, akiket igazán szeretek.  

-Ha még egyszer csalsz, esküszöm, beverek egyet.-fenyegetőzött Liam miközben hevesen keverte újra a kártyapaklit. Zayn sunyi mosollyal kacsintott rám, majd átkarolt és magához húzott.

-Ne fáradj Liam, nem bírja ki, hogy ne csaljon.-mondtam nevetve. 

-Ez nem igaz! Nem csaltam!-mentegetőzött rögtön.

-Tudod kinek meséld ezt be.-mondtam, majd kuncogni kezdtem. Zayn hosszú percekig csak a mosolyomat figyelte, mintha már vagy ezer éve nem látta volna. Talán így is van...

-Még egy menet?-szakította félbe Liam a pillanatot.

-Még jó! Szívesen verem el a segged még egyszer.

-Kapd be Zayn!-kiáltott fel nevetve. 

-Beszállhatok én is?-kérdezte Chris miközben lépdelt lefelé a lépcsőn. 

-Mindenkivel elbírok.-jelentette ki Zayn.

-Azt majd meglátjuk.-mosolygott Chris, majd leült közénk.

-Csinálok egy kis popcornt.-mondtam, majd a konyha felé vettem az irányt. Azóta sem hallottam semmit Amyékről. Valószínűleg elmenekültek Eddel, hogy ne legyen közük ehhez az egészhez soha többé. Őszintén szólva eléggé hiányoznak. Közel kerültek a szívemhez mindketten a történtek ellenére is. Ki tudja, lehet majd egyszer újra láthatom őket.

-Feléred, Pöttöm?-kiabált Liam.

-Haha!-kiabáltam vissza gúnyosan, majd amilyen halkan csak tudtam, odahúztam egy széket a szekrény elé. 

-Tudom, hogy nem.-ijesztett meg Liam mielőtt felállhattam volna.-Ebben az állapotban pedig-tekintete a hasamra tévedt.-nem ajánlatos mindenre felmásznod.

-Rendben.-sóhajtottam, majd odaengedtem őt.-Köszi.-mosolyogtam miután a kezembe adta a zacskót.

-Bármikor.-kacsintott rám, majd hátat fordított és visszament a többiekhez. 

*Másnap*

Már korán reggel felkeltem, hogy mindennel elkészüljek, mire a vendégek megérkeznek. Igazából most, hogy így alakult a helyzet, már csak Liamet, Christ és Niallt vártuk vacsorára. A többiek ugye felszívódtak.

-Mit segíthetek?-kérdezte Zayn. A konyhában már teljes káosz uralkodott.

-Állj neki mosogatni kérlek.-válaszoltam miközben a halat paníroztam estére.

-Igen is!-nyomott egy puszit az arcomra, majd nekikezdett a munkának. 

Nagyon izgatott voltam az este miatt, de Harry még mindig nem ment ki a fejemből. Vajon hol lehet most? Mit csinál? Nem kíváncsi ránk?

Biztos vagyok benne, hogy nagyon megbántottam őt. És abban az állapotban amiben akkor volt, bármire képes lehetett. Egyre jobban aggódom érte. 

-Ne aggódj!-tette a vállamra a kezét Zayn. Mintha csak a gondolataimban olvasna.-Biztos, hogy nem esett baja. 

-Nem tudhatjuk.-ráztam a fejem. 

-Hidd el, én ismerem Harryt. Nem az a puhány fajta.

-Igen.-sóhajtottam.-Erre már én is rájöttem. 

Egész nap a konyhában sürögtünk-forogtunk, mire elkészült minden úgy, ahogyan terveztük. A lakás is ünnepi díszbe volt öltöztetve, már csak mi voltunk hátra. Éppen a zuhanyban álltam, amikor hirtelen apró neszeket hallottam meg a hálószoba felől. Pont elkészültem, úgyhogy elzártam a vizet és egy törölközőbe csavartam magam, majd a hajamat is. Gyors léptekkel nyitottam ki a szobába vezető ajtót. Üres volt. Egy percig azt hittem.... Biztos csak képzelődtem. 

-Készen vagy Szerelmem?-kérdezte Zayn miközben jött felfelé a lépcsőn.

-Igen.-válaszoltam, majd egy puszit nyomtam az arcára.-Jobb lesz, ha te is elkezdesz készülődni, mert a vendégek mindjárt itt lesznek.

-Megyek.-mosolygott, majd ő is a fürdő felé vette az irányt.

Már éppen csak a szájfényt kentem fel a számra mikor hirtelen megszólalt a csengő. Már ennyi az idő?

-Nyitom!-kiabált fel Zayn. Ő már rég elkészült. Hát persze, hisz mennyivel könnyebb a férfiaknak. Gyorsan megigazítottam a tűzpiros testhez simuló ruhámat és már rohantam is lefelé a lépcsőn. 

-Szia Liam!-üdvözöltem mosolyogva.-Boldog Karácsonyt!-öleltem át boldogan.-Olyan jó, hogy itt vagy!

-Köszönöm szépen, nektek is! Milyen csinos vagy.

-Köszönöm.

-Gyere beljebb.-mondta Zayn.-Egy pohár bort?

-Jöhet.-válaszolta miközben letette az ajándékokat a fa alá.-Én vagyok az első?

-Igen.-válaszoltam.

-Zayn, tudod ki hívott ma?-kérdezte miközben odaült a pulthoz.

-Ki?

-A volt menedzserünk.

-Mit akart?

-Boldog Karácsonyt kívánt és elmondta, hogy ő tette le az óvadékot.

Zayn szemei majd kiestek a helyükről.

-Én is pont így reagáltam. 

-De hát mégis miért?-szóltam közbe meglepetten.

-Reméli, hogy visszamegyünk és folytatjuk a zenélést. 

-Mégis milyen hírünk lenne ezután?-kérdezte Zayn miközben letette a boros poharat Liam elé. 

-Azt mondta, szóljak mindenkinek és gondoljuk át a dolgot. 

-Hát nem tudom haver. Bevallom, hiányzik a bandázás, de szerinted lenne rá esélyünk, hogy újra sikeresek legyünk?

-Idővel lehet, hogy sikerülne.

Ismét a csengő zaja szakította félbe a beszélgetésünket.

-Megyek.-mondtam. 

Chris és Niall álltak az ajtóban. Őket is boldogan üdvözöltem, majd Zayn töltött nekik is egy-egy pohár bort. Önfeledten beszélgettünk és nevetgéltünk együtt. Nagyon jó érzés volt, már nagyon régóta erre vágyom. Már csak egy ember hiányzik a teljes boldogságomhoz. Titkon reméltem, hogy betoppan, de valahogy nem úgy néz ki a helyzet. 

-Megyek, lehozom a csomagokat.-mondtam, majd elindultam a lépcső felé.

-Segítsek?-kérdezte Zayn.

-Nem kell, köszönöm.-mosolyogtam rá. Végigtrappoltam a folyosón, már éppen be akartam nyitni a szobába, mikor újra hangokat hallottam odabentről. Megfagyott bennem a vér. Határozottan megragadtam a kilincset és benyitottam. Az ablak tárva nyitva volt, s ahogy beszűrődött a fény, egy emberi alak rajzolódott ki a sötétben. Lassan közeledni kezdett felém.

-Harry?-kérdeztem reménykedve.

-Szia Szépségem.-mondta miközben megfogta a kezemet. Hatalmas kő esett le a szívemről. Annyira örülök, hogy jól van. 

-Hol voltál?

-Egy régi barátnál töltöttem az elmúlt napokat Liverpoolban.

-Miért nem írtál, vagy hívtál?-kibuktak a könnyeim.

-Kellett egy kis idő, hogy lenyugodjak és átértékeljem a helyzetet. Tudom, hogy nagyon rosszul reagáltam legutóbb. Még most is-nagy levegőt vett-elég nehéz visszatartani az indulataimat.

-Harry én úgy aggódtam érted!-mondtam, majd szorosan magamhoz öleltem őt és mélyet szippantottam férfias illatából amit annyira szeretek. 

-Te is nekem Al. De én most valóban búcsúzni jöttem. 

-Micsoda?-húzódtam el.

-Most már értem, hogy én itt felesleges vagyok. Hiába akarom a szerelmed, te már valaki mást szeretsz. 

-De nekem szükségem van rád.-mondtam keservesen.

-Nem Al. Neked nem rám van szükséged, hanem Zaynre. Ő az, aki valóban megérdemel téged. Most már tudom. 

-Kérlek ne hagyj el.-könyörögtem keservesen.

-Nem hagylak el Alice.-simította kezét az arcomra.-De meg kell értened, hogy ebben a történetben nekem már nincs helyem. 

-És mégis hová mész?-kérdeztem szipogva.

-Olaszországba. 

Mellkasomban mély fájdalom nyilallt. Percekig csak hallgattunk mindketten.

-Csodálatos utazás volt a kettőnk kalandja Al. De sajnos most véget kell, hogy érjen. Talán majd egyszer, egy másik életben, ahol nem vagyok ennyire önző és seggfej, együtt lehetünk. Addig is pedig arra kérlek, hogy sose felejts el és gondolj rám jó szívvel.-mondta, miközben tenyeremet a szíve fölött lévő tetoválásra simította, majd a kezembe nyomott egy kis dobozkát.-Boldog Karácsonyt.-hajolt közelebb.-Szeretlek.-suttogta a fülembe, majd száját az enyémre tapasztotta. Kétségbeesetten csókoltam őt miközben csak arra tudtam gondolni, hogy ez az utolsó alkalom, hogy láthatom őt. Hirtelen elhúzódott.

-Boldog Karácsonyt!-suttogtam rekedt hangon.-És én is szeretlek téged Harry. 

-Ég veled Szépségem.-mondta, majd egy puszit nyomott a homlokomra.

-Te se felejts el engem soha!-ragadtam meg a karját.

-Nem foglak. Megígérem.-azzal megfordult és az ablakon át el is tűnt. Mintha itt sem lett volna...

Harry szsz.:

-Hová lesz?-kérdezte a taxis miközben beültem az anyósülésre.

-A reptérre.-válaszoltam, majd bekötöttem a biztonsági övet. Fura érzések kavarognak bennem. Megkönnyebbülés, béke, szomorúság. Főként a szomorúság az ami nyomja a lelkemet. Nehéz itt hagynom Őt, de tudom, hogy ez a helyes választás. Annyira görcsösen ragaszkodtam hozzá és nem vettem észre, hogy mindezzel csak ártok neki. Csak magamnak akartam őt, senki másnak. 

-Minden rendben, uram?-szakította félbe a gondolatmenetemet a sofőr. Könnyes arcomat figyelte amit megvilágítottak az utca fényei. Még egymagamban is utálok bőgni, nemhogy mások előtt. Alice teljes mértékben megváltoztatott engem. 

-Igen, minden rendben.-válaszoltam miközben letöröltem a könnyeimet. 

Ma végleg elhagyom ezt a várost. Magam mögött hagyom a sok szarságot amit elkövettem itt. Egyedül Al emléke miatt lesz érdemes visszagondolnom erre a helyre. Meg persze a fiúk is sorsdöntő szerepet játszottak az életemben. Nem szép tőlem, hogy búcsú nélkül lelépek, de jobb lesz így. Elkezdem végre igazán élni az életemet, magammal foglalkozni és remélni, hogy még tartogat nekem szép dolgokat a jövő. 

*Két évvel később*

 

Alice szsz.:

-Megmelegítenéd egy kicsit a tejet?-kértem meg Zaynt miközben Róza baba az ölemből bámulta a TV-t.

-Máris.-mondta, majd nyomott egy puszit mindkettőnk fejére. 

-Köszönöm.-mosolyogtam rá boldogan. Mióta megszületett a kislányunk, Zaynnel szinte elválaszthatatlanok vagyunk. Imádjuk egymást és mindig mindent együtt csinálunk. Soha életemben nem voltam ilyen boldog, mint most. Úgy érzem, végre a helyére állt minden. Eljött az idő, hogy végre a boldogság is szerepet játsszon az életemben.

-Lefektetem én.-mondta Zayn miközben visszatért a cumisüveggel és óvatosan kivette a kezemből Róza babát. 

-Mindjárt én is ott vagyok, csak kicsit összepakolok itt.

-Rendben Szerelmem.-mosolygott rám, majd elindult felfelé a lépcsőn. Felálltam, hogy nekikezdjek a rakodásnak, mikor hirtelen megállt a szívem egy pillanatra. Egy igencsak ismerős nevet hallottam meg a TV-ből. Hamar felhangosítottam.

-Harry Styles az újonnan felfedezett, rendkívül sikeres modell eljegyezte várandós barátnőjét.

-Ezt nem hiszem el.-suttogtam magam elé mosolyogva. Harry olyan másképpen nézett ki. Boldognak tűnt. Igazán boldognak. Akárcsak én. A sok szenvedés után végre olyannak látom őt, amilyennek lennie kell. Amit megérdemel. Harry jó ember. A gonosz tettei ellenére megérdemli a megbocsátást és a boldog életet.

-Al!-kiáltott Zayn az emeletről.

-Jövök!

A könnyek csak gyűltek és gyűltek a szemeimben miközben a karomon lévő karkötőt bámultam. Ezt a kis ékszert rejtette az a dobozka amit Harry aznap este a kezembe nyomott. Azóta is hűségesen hordom és ahogy megígértem neki, boldogan gondolok vissza az együtt töltött időre. Elfelejteni pedig soha nem fogom amíg élek. Örökké a szívemben őrzöm a közös emlékeinket, amellyel szebbé tette az életemet. 

Mosolyogva töröltem le a könnyeimet és elindultam az izgalmas kalandokkal teli életem felé, ahol nincs többé szomorúság, csak Róza baba, én és Zayn. 

Vége

Kedves Olvasóim!

 A következő részt december 24-én fogom közzétenni. Valószínűleg mindnyájatok az ünnepre fog koncentrálni, de hatás miatt úgy döntöttem, aznap lesz olvasható. Ez egyben az utolsó rész is lesz a blogon, amivel befejezem Alice kalandos történetét. 

Gondolkodom rajta, hogy indítok egy újabb blogot egy másik témában. Mit szólnátok hozzá? Írjatok véleményt bátran!

További szép estét! :* <3  

II./Chapter thirty-nine

Sziasztok Kedves Olvasóim!

Meghoztam a következő részt sajnos egy hét késéssel. Remélem nem haragszotok miatta. Jó szórakozást! HAVE FUN!

Talán akkor láttam utoljára ilyen állapotban Harryt, amikor a hotelba mentem utána. De lehet, hogy ez most egy fokkal rosszabb. 

-Helyezd magad kényelembe.-intett a kanapé felé.

-Köszönöm, inkább nem. 

-Akkor ácsorogj csak ott.-mondta miközben szinte "lezuhant" a kanapéra.-Minek jöttél?-nézett a szemembe. Ijesztő volt a tekintete. Most először feszélyezett voltam a társaságában a félelem miatt.

-Nem is tudom. Jobb ha most megyek.-fordultam volna meg, mikor utánam szólt.

-Ne menj el kérlek! Alice muszáj mondanom neked valamit, mert már nem bírom magamban tartani. Egyszerűen beleőrülök ebbe a helyzetbe.

-Harry én...

-Csak hallgass meg kérlek.-intett le. Ahhoz képest, amilyen állapotban volt, egész érthetően kommunikált.-Amikor először megláttalak, nem gondoltam, hogy ilyen érzéseket fogsz kiváltani belőlem. Olyan más vagy, mint a többi lány és én akarlak téged mindenkinél jobban.-szívem összeszorult.-Olyan dolgokra ébresztettél rá, amiket eddig egyáltalán nem tartottam fontosnak. Tudom, hogy a kettőnk kapcsolata elég....-nagyot sóhajtott.-furán indult.-már nem fájó szívvel gondolok vissza azokra az időkre, amikor Harry a kelleténél is több fájdalmat okozott nekem.-De úgy érzem, azóta teljesen más ember vagyok. Jobb ember. 

-Ebben én is teljesen biztos vagyok. 

-Van esélyem arra, hogy engem válassz?

-Sajnálom.-hajtottam le a fejem.

-Tudom, hogy szeretsz engem!

-Én....

-Ne tagadd!-állt fel, majd közelíteni kezdett felém. Mikor hirtelen már nem tudtam tovább hátrálni, felnéztem rá. Kétségbeesett volt. 

-Én Zaynt szeretem.-suttogtam.

-Nem teheted ezt velem.-mondta miközben megtámaszkodott a fejem mellett a falon.

-Fontos vagy nekem Harry!-simítottam a kezemet az arcára.-Nem bírnám ki, ha elveszítenélek, úgyhogy kérlek!-néztem a szemébe.-Ne kényszeríts, hogy válasszak. Nem tudnám megtenni.

-Én meg nem tudok így élni.-tekintete megváltozott. -El kell tűnnöm innen. Nem akarlak látni többé.

-Ne menj el kérlek!-ragadtam meg a kezét amint megfordult.-Én azt akarom, hogy maradj itt velünk.

-Veletek?-hangjából mélységes gúny hallatszott.-Ezt mégis hogy gondolod?

-Én nem tudom, csak kérlek, ne menj el.-szemeim már úsztak a könnyben miközben kétségbeesetten próbáltam visszatartani Harryt.

-A bőgéssel semmit nem fogsz elérni.-hátat fordított, majd visszasétált a kanapéhoz.

-Tudom, hogy te is egész délután itt bőgtél!-vágtam vissza sértődötten. Teste megfeszült. 

-Mintha érdekelne.-suttogta.

-Igen is érdekel, szerinted miért vagyok itt?!-szinte már kiabáltam.

-Nem tudom, úgyhogy beszélhetnél végre, hogy aztán elhúzhassak innen!

-Terhes vagyok!

Harry tekintete fagyossá vált. Mintha összedőlt volna benne egy világ. Szörnyen bántott a tudat, hogy mit érezhet most.

-Ezek után akkor...-nagy levegőt vett.-nincs is miről beszélnünk.

Megragadta a kabátját, majd öltözködni kezdett. Kétségbeestem. Nem tudtam elképzelni, hogy mire lehet képes ebben az állapotban. Nem akartam, hogy kárt tegyen magában, vagy bárki másban. Minden erőmmel próbáltam őt visszatartani, kevés sikerrel. Fogta a hatalmas bőröndjét és elment. Itt hagyott. Ezúttal talán örökre. 

Hangos zajjal csapódott be mögöttem az ajtó miután beléptem a házba. Zayn sehol nem volt, úgyhogy bátran folytattam tovább a sírást, ahogy az elmúlt fél órában is tettem. Nem tudom elhinni, hogy ez történt. Annyira szerettem volna, ha minden jól alakul. Egy röpke pillanatra teljesen tökéletesnek is tűnt minden. Aztán puff...összeomlott. Akárcsak a lelkem. Annyira kétségbeesetten próbáltam megmenteni ezt a helyzetet. Elbuktam.

-Al, te vagy az?-lépdelt lefelé Zayn a lépcsőn.

-Én vagyok igen.-válaszoltam miközben gyorsan letöröltem a könnyeimet. De hiába. Zayn jól látta, hogy mi a helyzet.-Elment.

-Biztos vagy benne?-ölelt magához szorosan.

-Igen, ezúttal biztos vagyok benne.

-Talán így mindenkinek jobb.

-Nekem nem!-húzódtam el tőle mérgesen.-Hát nem érted, hogy ő is ugyanolyan fontos nekem, mint te vagy?!

-Sajnálom.-sóhajtotta.

-Szerettem volna, ha minden tökéletes! Ahogy elképzeltük.-hajtottam le a fejem.

-Sajnos a dolgok nem mindig alakulnak úgy, ahogy szeretnénk.

-Nekem valahogy sosem alakulnak úgy.-nyögtem keservesen, majd fogtam magam és nekiláttam a mosogatásnak. Meg kell békélnem a helyzettel, hogy Harry nem akarta ezt az egészet. Hogyha jobban belegondolok, meg is tudom érteni. Csak egyszerűen nem vagyok képes elengedni őt. 

II./Chapter thirty-eight

Sziasztok Kedves Olvasóim!

Megérkeztem az új résszel. Jó szórakozást! HAVE FUN!

A düh egyre csak nőtt bennem.-Mi folyik itt?-néztem Zaynre.

-Csak látni akartalak.-válaszolt Zayn helyett Harry.-Még egyszer utoljára.

-Hogy mi?-szemeim kikerekedtek.-Ezt meg mégis hogy érted?

-Elmegyek Al.

-Mégis hová?-a mellkasomra nehezedő dühöt erős kétségbeesés váltotta fel. 

-Eltűnök innen olyan messzire, amilyen messzire csak lehet.

Az ajtón beáramló csípős, téli levegőtől kirázott a hideg.

-De hisz már mindenki biztonságban van, miért akarsz elmenni?

-Mit gondoltál Alice?-kérdezte gúnyosan, majd közelebb lépett és behúzta maga után az ajtót.-Azt hitted, hogy minden tökéletes lesz csak azért, mert vége ennek a szarságnak? Elképzelted a tökéletes családi idillt miközben a fa alatt kibontogatjuk egymás ajándékait?-szemeimből patakzottak a könnyek.-Hát ezt jól elbasztad!

Igaza volt. A jövőről megalkotott képem nagyjából ugyanazt tükrözte, amit Harry pár másodperccel ezelőtt felvázolt. 

-Vegyél vissza Harry.-szólt közbe Zayn, majd fenyegetően közelebb lépett hozzá.

-Te csak ne akard megmondani nekem, hogy mit csináljak!-támadt vissza azonnal.

-Hagyjátok abba!-szóltam rájuk miközben a fejemhez kaptam. Éles fájdalom nyilallt a halántékomba, majd a következő pillanatban minden elsötétült körülöttem. 

Harry szsz.:

Leléptem.

Amint alkalmam adódott rá, megfordultam és kirohantam az ajtón. Nem érdekelt, hogy Zayn utánam kiabált, több fájdalmat egyszerűen nem bírtam elviselni. Beszálltam az autóba, majd hajtottam mint egy őrült. Zokogtam egészen hazáig mint egy csecsemő. Miután leállítottam a motort, csak bámultam magam elé.  Kabátom ujjával megtöröltem a szememet, de hiába. A könnyek újra és újra utat törtek maguknak. Utálom ezt az érzést. Utálom a csalódást. A fájdalmat. Egyszerűen nem ismertem magamra. Az utóbbi időben annyira megváltoztam. Alice mellett végre egy olyan személyiségemet ismerhettem meg, akire már nagyon régóta szükségem van. Végre nem vagyok önpusztító és nem rúgok bele minden földön fekvő emberbe. Mi lesz velem Nélküle? Mi lesz ha már soha többé nem fog tudni hatni rám a jóságával. Elveszett leszek nélküle. 

-Baszki!-csaptam a kormányra, majd kitéptem a kocsi ajtaját és becsapva magam mögött berohantam a házba. 

-Liz!-ordítottam.

-Mi van?-kérdezte nyávogó hangon miközben egy köntösben sétált ki a konyhából. A hideg rázott tőle.

-Tűnj el innen.

-Hát jó.-hagyta rám, majd miután felöltözött, fogta a táskáját és elindult a bejárati ajtó felé.-Amúgy sem voltál túl nagy élmény.-suttogta a fülembe, majd felvette a kabátját és elment.

-Hülye kurva.-dörmögtem mérgesen, majd fogtam a vodkás üveget és leültem a TV elé. Jól tudom, hogy Alice érez irántam valamit. Akármennyire is tagadja, így van. Kötődünk egymáshoz. Viszont azt is tudom, hogy ha választás elé állítanám, Zaynt választaná. Túl szar ember vagyok ahhoz, hogy megkapjam azt a lányt, akire mindennél jobban vágyom. Ez van. Elkéstem. Fogtam az üveget és hosszan öntöttem a számba a torkomat égető folyadékot.

Alice szsz.:

Olyan ez az egész, mint egy rémálom. Mire végre összeállnak a dolgok, jön valami, (vagy valaki) és szépen tönkre vág mindent. Nem mintha nem hiányzott volna Harry, de amit mondott, az teljesen lesokkolt.

-Jobban vagy?-ült le mellém Zayn a kanapéra aggódó tekintettel.

-Persze, jól vagyok, csak a fejem fáj egy picit.-mosolyogtam rá.-El kell mennem hozzá.

-Mi?! Szó sem lehet róla.

-Mit mondott neked? Min kaptatok össze?

-Nem akartam őt beengedni.

-Miért nem?-csodálkozva néztem Zaynre aki zavartan piszkálta az ujjait. 

-Mert nem akarom, hogy a közeledben legyen. 

-Zayn. Ő a barátod.

-És szerelmes beléd.-szólt közbe, mire a szívverésem felgyorsult.-Nem foglak csak azért elveszíteni, mert kellesz Harrynek.

-Zayn, én téged...

-Te is tudod, hogy érzel valamit Harry iránt.-szakított félbe már-már mérges tekintettel. 

-Én...Nem tudom mi ez Zayn, de azt tudom, hogy téged szeretlek! A Te gyerekedet várom!

Lehajtotta a fejét, majd felállt mellőlem. 

-Én csak féltelek.-suttogta. 

-Nem kell féltened és attól sem kell félned, hogy elveszítesz.-fogtam meg a kezét, majd a szemébe néztem.-Soha.

Miután végre meggyőztem Zaynt, hogy rendben leszek, beültem az autóba és elindultam Harry lakása felé. Nagyon remélem, hogy még otthon fogom találni őt. Az összes piros lámpánál szitkozódtam magamban. Ez az én formám. Pont amikor a legjobban sietek, akkor kell százszor megállni és várakozni. 

Amint megérkeztem, leparkoltam a járda mellé és kiszálltam az autóból. A konyhaablakból kiszűrődő fény reménnyel töltött el a szívemet. Lágyan kopogtam a masszív faajtón. Semmi válasz. Újra próbálkoztam, mire egyszer csak fordult a kulcs a zárban. Amikor megláttam őt, elszörnyedtem. Harryből keményen áradt az alkoholszag, szemeit pedig ködös fátyol borította. Drogozott. Egyértelmű volt. 

-Te jóságos ég.-sóhajtottam, mire huncut vigyorra húzta a száját.-Hogy nézel ki?

-Én is örülök neked szivi.-állt arrébb, hogy betessékeljen, de ilyen állapotban nem szívesen mentem be hozzá. Ki tudja mennyire beszámítható. Hirtelen megpillantottam a falhoz támasztott hatalmas bőröndöt.

-Ugye tudod, hogy ilyen állapotban sehova sem mehetsz?-kérdeztem tőle.

-Hát azt majd én eldöntöm, hogy hova mehetek és hova nem.-vágta rá, majd megragadta a karomat és behúzott a házba. 

II./Chapter thirty-seven

Sziasztok Kedves Olvasóim! 

Megérkeztem az új résszel. Jó szórakozást! HAVE FUN! 

Zayn szótlanul állt előttem. Láttam rajta, hogy alig várja, hogy végre belekezdjek a mondandómba. Szemében mintha félelmet láttam volna. Nem akar többé csalódni, ahogyan én sem. 

-Nos?-zökkentett ki a gondolatmenetemből.

-Talán először üljünk le.-javasoltam.

-Alice, ne csináld már.-toporgott egy helyben, mire elmosolyodtam.

-Rendben van.-néztem a szemébe.-Úgy néz ki, hogy terhes vagyok.

-Hogy micsoda?-mosolyodott el.

-Terhes vagyok Tőled Zayn.

-Ezt nem hiszem el.-sóhajtotta, majd magához húzott és szorosan átölelt.

-Örülsz?-kérdeztem félve.

-Nagyon! Ennél jobb dolog nem is történhetett volna velünk ezek után Al!

-Szeretlek.-néztem a szemébe, majd egy rövid csókot nyomtam puha szájára.

-Én is Téged Pöttöm!

Másnap reggel minden asztalhoz ültünk és megettük a maradék palacsintát. Zayn frissen borotvált arca csodálatos látványt nyújtott a reggeli teám mellé. Elmondhatatlanul boldog voltam. A fiúk szabadok, Zayn pedig éppen annyira örül a kisbabának mint én. Semmi sem ronthatta el a boldogságomat. 

-Zayn.-szólítottam meg miközben egy nagy adag palacsintát tömtem a számba.

-Igen?

-Pár nap múlva karácsony. Szerinted van még kedvük a többieknek eljönni?

-Nagyon remélem.-mosolyodott el.-Mi lesz a sok kajával meg ajándékkal amit megvettünk nekik?

-Rendben, majd később felhívom őket, hogy mi a helyzet.

-Nekem el kell mennem elintézni valamit.-állt fel, majd a tányérját a mosogatóba tette.

-Hová?-néztem rá ijedten.

-Ne félj, nemsoká jövök.-mondta, majd puszit nyomott a fejem búbjára. Szomorúan néztem utána miközben felvette a kabátját és kislisszolt az ajtón a hóesésbe.

-Tud magára vigyázni!-szólt rám Chris.

-Remélem.-suttogtam magam elé. 

Miután Chris is elment dolgozni, beindítottam a karácsonyi lejátszólistámat és nekiláttam becsomagolni az ajándékokat. Hihetetlen milyen gyorsan repül az idő, alig várom, hogy újra együtt lehessünk. Igazán szerencsésnek mondhatom magam, hogy ilyen családom lehet. Álmomban nem gondoltam volna, hogy az életem így fog alakulni. Hogy ennyi jó ember lesz majd mellettem, akiknek mindennél fontosabb leszek. Néha hibázunk, de sosem akkorát, hogy ne tudnánk megbocsátani egymásnak. Sokszor nehéz is, de nem lehetetlen.   

Miután elkészültem a csomagolás felével, úgy döntöttem, hogy főzök egy forrócsokit  magamnak. Miközben ráfújtam a tejszínhabot a gőzölgő italra, Harry járt a fejemben. Vajon mi lehet vele? Miért viselkedett úgy velem tegnap? 

-Hali.-zökkentett ki a gondolataim közül Zayn.

-Hol voltál?-álltam neki azonnal.

-Titok.-mosolygott rám huncutul, majd nyomott egy puszit a homlokomra.-Csomagolsz?-nézett el a fejem felett.

-Igen.

-Chris is elment?

-Azt mondta, csak este jön.-válaszoltam miközben visszaültem a helyemre és belekortyoltam az italomba.-Te ma már nem mész sehova, ugye?-kérdeztem nemleges választ remélve.

-Nem megyek.-huppant le mellém.-A tiéd vagyok egész nap. Akarod, hogy segítsek?-ajánlkozott fel.

-Még szép!

-Jól van Pöttöm.-mosolygott rám.

Zayn segítségével egy pillanat alatt befejeztük az ajándékok csomagolását. Elmondhatatlanul boldog voltam, hogy végre úgy lehetek együtt vele, hogy semmi zavaró tényező nem veszélyezteti a kapcsolatunkat. Már annyi mindenen keresztül mentünk együtt, a sors mégis úgy akarta, hogy végül egymáséi, legyünk. Remélhetőleg örökre.

-Szerinted ezek után már minden rendben lesz?-pillantottam Zaynre miközben a ragasztót a fiókba tettem a helyére.

-Soha többé nem kell aggódnod semmi miatt.-válaszolta.-Megígérem.

Rámosolyogtam, majd leültem mellé a kanapéra. Izmos karjai rögtön magához szorítottak. Annyira hiányzott ez az érzés. Na meg ez az illat...

Behunytam a szememet és csak arra tudtam gondolni, hogy ebben a pillanatban mennyire boldog vagyok. Zayn szívverése lágyan masszírozta a fülemet. 

-Álmos vagy?-dörmögte halkan.

-Mmm, nem vagyok.-válaszoltam miközben belebújtam a nyakába és nyomtam egy puszit puha bőrére.-Mi lesz most a bandával?

-Nem tudom. Szerintem minden elveszett úgy ahogy van.

-Ez annyira szomorú.

-Ez az élet rendje Al. Nem tarthat minden örökké. 

-Tudom.-sóhajtottam, majd visszafeküdtem a mellkasára és szépen lassan elaludtam.  

Nagy kiabálás zaja ébresztett fel. Zayn már nem volt mellettem, egyedül aludtam a kanapé szélén. Mintha az ő hangját hallottam volna a távolból. Lassan felültem és kisétáltam a bejárati ajtóhoz. Zayn mérgesen hadonászott az ajtó előtt valakinek, akit nem láttam jól, míg félre nem lépett rám szegezett ijedt tekintettel. 

-Harry.-sóhajtottam keservesen. 

II./Chapter thirty-six

Sziasztok Kedves Olvasóim!

Megérkeztem az új résszel, remélem tetszeni fog. Jó olvasást!

HAVE FUN!

Sokáig csak álltam és néztem Chrisre, akinek a meglepettség teljes mértékben lerítt az arcáról.

-Ez...csodálatos!-kiáltott fel, majd szorosan magához ölelt. 

-Ezt nem hiszem el.-suttogtam miközben arcomat a nyakába fúrtam. Nagyon rég éreztem utoljára ilyen boldogságot, mint most. 

-Gratulálok Alice!

-Köszönöm.-mondtam miközben elhúzódtam tőle.-El kell mondanom Zaynnek.

-Jól tudod, hogy ez most nem lehetséges. 

-Muszáj megpróbálnom.-mondtam határozottan, majd elindultam az ajtó felé és hamar felhúztam a lábamra a cipőmet.

-Elviszlek.-lépett mellém miközben leakasztotta a kulcsot a tartótól. 

-Siessünk.-mosolyogtam rá, majd nyakig felhúztam a kabátom cipzárját.

-Akarod, hogy bemenjek veled?-kérdezte mikor megálltunk a rendőrség előtt.

-Nem kell.-haboztam pár másodpercig.-Lehet, hogy mégsem olyan jó ötlet most ezzel felzaklatni Zaynt. Csak idegesebb lenne.

-Szerintem is várj még vele Al.-nézett rám Chris.-Majd ha minden rendbe jön, márpedig rendbe fog, akkor mondd el neki. 

-Igazad lehet.-tűnődtem. A nagy lelkesedés közepette bele sem gondoltam abba, hogy milyen kimenetelű lehet ez a dolog ebben a helyzetben.-Menjünk haza.-mosolyogtam rá őszintén. Tudtam, hogy igaza van és azt is tudom, hogy ki kell bírnom ezt a kis időt. Zayn érdekében.

Általában az idő csigalassúsággal telik amikor az ember türelmetlenül vár valamire. Három napja voltunk Chrissel a rendőrségen utoljára. Azóta sem tudok aludni, a gyomrom pedig állandó görcsben van az idegességtől. Igyekszem minél jobban kímélni magam a baba érdekében, de sajnos nem mindig sikerül. 

-Talán ma már felhívnak.-mondta Chris miközben leült elém a konyhaasztalhoz.

-Talán.-sóhajtottam, mire hirtelen kopogás zajára lettem figyelmes. Felugrottam és az ajtóhoz futottam.-Szia Niall.-mosolyodtam el udvariasan.

-Sziasztok, híreim vannak.-mondta komoly arccal, mire félreálltam, hogy beljebb jöhessen.

-Mi történt?-kérdeztem amint levette a kabátját és leült.

-Zayn hívott egy fél órával ezelőtt. A tárgyaláson felmerült az óvadék lehetősége, amit már valaki le is tett mindhármukért. 

Teljes mértékben ledöbbentem.

-Mégis ki lehetett az?

-Még egyelőre nem tudom. Azon vagyok, hogy kiderítsem. 

-Akkor ez azt jelenti, hogy szabadok mind?-kérdeztem izgatottan. 

-Igen.-mosolygott rám.-Értük indultam, gondoltam előtte közlöm veletek a jó hírt. 

-Veled mehetek?

-Jobb lesz, ha itthon várjuk őket.-szólt közbe Chris. 

-Igazad van. Biztos nagyon éhesek lesznek. Összeütök nekik valami finomat gyorsan.

-Ez remek ötlet Al.-mondta Niall miközben felállt.-Akkor nemsokára visszajövök.

Miután kikísértem őt, elővettem egy műanyag tálat. Úgy döntöttem, hogy palacsintát fogok nekik sütni, azt mindegyikőjük nagyon szereti. 

-Segítsek?-kérdezte Chris.

-Nem kell köszönöm.-válaszoltam izgatottan miközben már melegítettem a serpenyőt a sütéshez. Már talán két adagot is megsütöttem amikor hirtelen kinyílt a bejárati ajtó. Lekapcsoltam a sütőt és azonnal Zaynhez rohantam hogy magamhoz ölelhessem. 

-Zayn.-sóhajtottam.-Ugye jól vagytok?-néztem fel rá, majd a többiekre akik mögötte álltak.-Hol van Harry?-kérdeztem ijedten. 

-Nem akart idejönni.-válaszolta Niall.

-Mi az, hogy nem akart idejönni?-éreztem, ahogy egyre dühösebb és dühösebb leszek.

-Haza kellett mennie Pöttöm.-fogta meg a kezem Zayn. 

-Nem, én látni akarom, hogy jól van-e.-csattantam fel, majd fogtam a mobilomat és tárcsázni kezdtem a számát.

-Mi van?!-vette fel dühösen. 

-Mi van?-kérdeztem vissza, alig hallhatóan. 

-Mondd gyorsan Al, nem érek rá!

-Én csak....csak....-könnyem kicsordult ahogy kerestem a szavakat. Most miért viselkedik így velem?-Mindegy.-mondtam, majd megszakítottam a vonalat. Baszd meg Harry.

-Al.-lépett mellém Zayn,majd egy puszit nyomott a homlokomra.

-Annyira aggódtam értetek.-mondtam miközben újra szorosan magamhoz öleltem őt. 

-Én is érted, nagyon!

-Gyertek beljebb, már biztosan nagyon éhesek vagytok. Sütöttem nektek palacsintát.

-Szuper.-örvendezett Liam, majd elindult a konyha felé.

Miután mindenki jól lakott, elmosogattam és rendet raktam a konyhában. Már elég későre járt, mikor Liam és Niall is elindult haza. 

-Ugye itt maradsz?-fordultam Chrishez.

-Persze.-mosolygott rám, majd elindult felfelé a szobájába ahol már napok óta alszik.-Jó éjszakát.

-Jó éjt!-kiáltottam utána, majd Zaynhez fordultam.-El se tudod képzelni, mennyire aggódtam értetek.-fogtam meg a kezét.

-Én is érted Pöttöm. Nagyon féltem, hogy nem fogunk időben odaérni. Sajnálom, hogy miattam ez történt.-hajtotta le a fejét.

-Nem miattad történt!-ellenkeztem azonnal.

-Ha nem hagyunk egyedül....

-Zayn!-néztem a szemébe.-Ez egyáltalán nem a te hibád volt. Senki sem gondolta volna, hogy Amy képes ilyesmire. 

-Még most sem fogom fel.-keze ökölbe szorult.

-Vajon hová tűnhettek?

-Fogalmam sincs. De ha a rendőrség elkapja őket, nem fogják egykönnyen megúszni.

Aggodalom fogott el. Tudom, hogy nagyon rossz dolgot tett velem, de mégse szeretném, ha szenvednének. Főleg nem Ed.

-Engem inkább az érdekelne, hogy ki volt az, akinek annyi felesleges pénze volt, hogy kijuttatott titeket. 

-Erre én is szeretném tudni a választ.-sóhajtotta, majd magához húzott. Már olyan régen éreztem az illatát. Mámorító volt.-Annyira kívánlak.-suttogta a fülembe. 

-Zayn.-szólítottam meg halkan, mire eltolt magától és a szemembe nézett.-El kell mondanom neked valamit.

II./Chapter thirty-five

Sziasztok Kedves Olvasóim!

Jelentkezem az új résszel. Jó olvasást!

HAVE FUN! 

Chris már a folyosón várt rám. 

-Alice.-sóhajtotta miközben szorosan magához ölelt.
-Mi lesz most?-zokogtam keservesen.

-Minden rendben lesz! Ne aggódj. 

-El fogom veszíteni őket!-néztem a szemébe. Láttam rajta, hogy ő sem látja másképp a dolgokat. 

-Gyere, menjünk haza.

Megfogta a kezemet és kivezetett az épületből. Miután hívtunk egy taxit, visszamentünk Zaynhez. Mindenképpen ott szerettem volna lenni, amíg ki nem derülnek a dolgok. 

-Lezuhanyzok, aztán főzök vacsorát, rendben?-fordultam Chris felé, aki már javában a telefonját nyomkodta. 

-Rendelhetünk is.-vetette fel az ötletet, aminek nagyon örültem. Nem sok kedvem volt a főzőcskézéshez.-Pizza?

-Tökéletes.-hagytam rá, majd rögtön a fürdő felé vettem az irányt. A forró víz segítette ellazítani testemnek minden egyes részt. A gondolataim viszont állandóan csak pörögtek körbe-körbe, mint egy fogaskerék. Folyton csak a fiúk jártak a fejemben. Nem tudom elképzelni, hogy mindezek után nélkülük kelljen élnem. Tudom, hogy Chrisre bármikor számíthatok, de ő teljesen más kategóriába tartozik. 

-Alice, minden oké?-kopogott Chris lágyan az ajtón.

-Persze! Egy pillanat és jövök!-válaszoltam miközben elzártam a vizet és kiléptem a hideg kőre. Hamar megtörölköztem, törölközőbe csavartam hosszú hajamat és felvettem a tiszta ruhákat, amiket kikészítettem magamnak. A puha, meleg pulóver szinte simogatta a lelkemet. Imádom a telet, a karácsonyt és a ruhákat amiket ebben az időszakban hordhatok.-Itt is vagyok.-mondtam miközben sétáltam lefelé a lépcsőn. Ledöbbentem mikor megláttam magam előtt egy újabb váratlan vendéget. Vajon mi jöhet még ezek után?-Loretta?

-Szia Alice.-mosolygott rám.-Régen találkoztunk.

-Eléggé.-mondtam sejtelmesen.-Mit keresel itt?

-Azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek.-lépett közelebb, mire hátrálni kezdtem.

-Szerintem meg inkább jobb lenne, ha elmennél. 

Arca keserűvé vált. Nem tudom eldönteni, hogy ezek most őszinte szavak e. Már nem emlékszem arra a Lorettára, aki régen volt. 

-Rendben.-hajtotta le a fejét, majd kisétált az ajtón. Chris kérdőn nézett rám.

-Mit vártál?-pirítottam rá.-Már olyan régóta felém sem nézett! Ebben a pillanatban pedig sokkal fontosabb gondunk van, mint ő.

-Nem kellett volna így elhajtanod őt.-ingatta a fejét. 

-Ha komolyan gondolta amit mondott, úgyis visszajön.-vágtam vissza.

-Te tudod.-tette fel a kezeit, mire megszólalt a csengő.-Itt a kaja.-jelentette ki. Nagyot sóhajtva huppantam le a kanapéra, majd felkapcsoltam a TV-t. -Hozok tányért.-mondta miközben letette az elém az asztalra a hatalmas dobozt. 

Egy falat sem ment le a torkomon. A gyomrom görcsben volt, a fejem pedig lüktetett. 

-Vajon meddig kell várakoznunk?

-Jó lenne, ha ennél pár falatot. Szerintem egész nap nem ettél semmit. 

-Nincs étvágyam. 

-Pedig jó lenne, ha legalább egy szeletet ennél. 

Ismét a csengő szakította félbe a beszélgetésünket.

-Megyek.-pattantam fel a helyemről.-Szia Niall!-üdvözöltem mosolyogva amint megláttam őt.-Hát te?

-Sziasztok.-lépett beljebb aggódó tekintettel.-Hallottam mi történt. Liam felhívott.

-Micsoda?-néztem rá meglepetten.

-Azt mondta, keresselek meg és nézzem meg hogy vagy. 

-Én jól vagyok, velük mi van?-kérdeztem türelmetlenül miközben követtem őt a nappaliba.

-Jól vannak. Harryt és Zaynt megnézte egy orvos. Semmilyen komolyabb sérülésük nincsen. -mondta miközben levetette a kabátját és leült. 

-Hála az égnek.-sóhajtottam.

-Sajnos nem mehetünk be hozzájuk. Csak a tárgyalás után láthatjuk őket. 

-És az mikor esedékes?

-Azt még nem tudni. 

-Remek.-hajtottam le a fejem.-Nem vagy éhes?-mutattam a pizza felé.

-Nem, köszi.-mosolygott rám. 

-Rendben -mosolyogtam én is.-Én most felmegyek, rendben?-álltam fel pár perccel később.

-Jól vagy?-kérdezte Chris gyanakvó tekintettel.

-Persze, csak szeretnék egy kicsit egyedül lenni. Szia Niall, nyugodtan maradj, ameddig csak szeretnél.

-Szia Alice!

Felrohantam a szobámba és becsuktam magam mögött az ajtót. Egyáltalán nem volt kedvem a társasághoz. Nagyon aggódom a fiúkért. Mindent megadnék azért, hogy láthassam őket most és egy kis megnyugvást tudjak nekik adni. Minden jól fog alakulni, tudom. Nem is lehet másképp. Hirtelen szúró fájdalom nyilallt a hasam aljába. Hamar odakaptam a kezemet. 

-Csak nem?-suttogtam miközben idétlenül mosolyogtam. Felálltam és besétáltam a fürdőszobába. A fiókot kinyitva szívem majd kiugrott a helyéből. Kicsomagoltam a tesztet, majd pontról pontra az útmutató szerint jártam el. Türelmetlenül doboltam a mosdó oldalán, míg vártam, hogy vajon feltűnik-e a második csík, vagy nem. Hirtelen kopogás zaja ütötte meg a fülemet. 

-Al, minden rendben van?

-Csak adj egy percet kérlek!

-Rendben.

Miután letelt a megadott idő, megragadtam és magam felé fordítottam. Melegség futott át a testemen, szívem pedig vadul kalapált a mellkasomban.

-Ezt nem hiszem el.-suttogtam magam elé.-Chris!-kiáltottam miközben rohantam lefelé a lépcsőn.

-Mi az?-nézett rám riadt tekintettel.

-Terhes vagyok!

II./Chapter thirty-four

Sziasztok Kedves Olvasóim!

Egy hét elteltével megérkeztem az új résszel. Remélem tetszeni fog. Jó olvasást!

HAVE FUN!

 Harry szsz.:

Miután Chris is megérkezett, beültünk az autóba és azonnal a raktár felé indultunk, ahol nem is olyan rég megtaláltuk Zaynt és Amyt. 

-Honnan tudjátok, hogy ott lesznek?-kérdezte idegesen Chris.

-Csak egy tipp.-válaszolt Liam idegesen miközben tövig nyomta a gázpedált.-Minden rendben lesz Haver.-nézett Zaynre, aki csak bambult maga elé az anyósülésen. A hirtelen jött telefonhívás zökkentette ki őt.

-Alice hív!-kiáltott fel, majd sietve felvette.-Al!

Két másodperc után kihangosította. 

-Mégis hová viszel?-hallottam meg hirtelen Al riadt hangját. Pulzusom az egekbe szökött. Annyira idegen tőlem ez az érzés. Aggódom érte. Rettenetesen aggódom. 

-Csak ne beszélj már kérlek!

Amy hangja is ugyanolyan riadt volt, mint Aliceé. Tudtam. Megölöm, ha a kezeim közé kerül.

-Meg kell mondanod hová viszel!-erősködött. Most jól jött, hogy ennyire makacs.

-Hozzám.-nyögte ki végül.

-Micsoda? Minek megyünk hozzád?

-Ott vannak.

Válasza után Alice bontotta a vonalat. Liam ismét a gázra taposott és elindult Amyék háza felé.

Alice szsz.:

A szívem a torkomban dobogott miközben megálltunk a ház előtt. Az ajtónál kettő fekete ruhás férfi várakozott. Megugrottam mikor elindultak felénk. El sem akartam képzelni, hogy mi vár engem odabent. 

-Sajnálom.-suttogta még egyszer Amy, majd kiszállt a kocsiból. A nyugtató hatása miatt képtelen voltam bármilyen hirtelen mozdulatra, ami növelhette volna a szökésem esélyeit. Csak remélni tudtam, hogy Zayn mindent tisztán értett és már úton vannak ide.

-Gyere szivi.-mosolygott rám mikor kinyitotta az ajtót. Hátrálni kezdtem, mire elkapta a hajamat és kíméletlenül húzni kezdte kifelé a kocsiból. Nem volt más választásom, együtt kellett működnöm. 

-Na végre!-csapta össze a kezét egy számomra ismeretlen férfi amint meglátott minket. Valószínűleg ő az a bizonyos főnök, akit emlegettek.-Azt hittem, már soha nem értek ide. 

Tetőtől talpig feketében volt, az arcát nem tudtam rendesen kivenni a fekete szemüveg miatt amit viselt. 

-Hol van a fiam?!-esett neki rögtön Amy.

-Fent pihen az emeleten.-válaszolta miközben ördögi vigyor játszott az arcán. Amy azonnal rohanni kezdett.-Te pedig.-nézett rám.-Ülj le.

Időm sem volt tiltakozni. A két melák megragadta a karomat és a kanapéhoz vonszolt.

-Mit akarnak tőlem?!-förmedtem rá.

-Semmit.-mondta miközben előhúzott egy méregdrága szivart a zsebéből.-Te csak a csali vagy. Zayn és Harry a célpont.-szívem vad vágtába kezdett s aggodalom lett úrrá rajtam.-Bár hazudnék, ha azt mondanám, hogy nincs itt olyan, akinek terve lenne veled.-mosolyodott el, majd intett a kezével. Apámat pillantottam meg ahogy egy sötét szobából közeledett felénk. Forrt bennem a düh. Legszívesebben odarohantam volna és jól bevertem volna a képét. 

-Szia Alice.-vigyorgott rám. 

A lehető legrosszabb dolgot tettem, amikor felhívtam Zaynt. Most miattam ki tudja mekkora bajba fognak kerülni. Francba, hogy mindent elrontok! Egyre közelebb és közelebb került hozzám, mire hirtelen felugrottam a helyemről és egy nagyot löktem rajta. Hiába való volt a próbálkozásom, ugyanis mielőtt hátraesett volna, megragadta a kezem. Így minimálisra csökkent a távolság köztünk. 

-Gyűlöllek.-szűrtem mérgesen a fogaim közt.-Minden a te hibád!-ordítottam kikelve magamból, mire hirtelen kivágódott a bejárati ajtó. Tekintetem rögtön odatévedt. Zayn állt az ajtóban, mellkasa egyenletesen járt fel s le. Villámokat szórt a tekintetével amint meglátta, rajtam apám erős szorítását. 

-Lám-lám!-mosolyodott el a szemüveges férfi.-Megérkezett a várva várt vendég.

-Zayn menj el!-kiabáltam kétségbeesetten.-El kell tűnnöd innen!-könnycseppek simultak végig meggyötört arcomon. Nem veszíthetem el Őt.

-Engedd el.-szólt oda gyűlölettel teli hangon az apámnak. 

-Gyere beljebb barátom.-intett neki a szemüveges férfi.-Harryt hol hagytad?

-Itt vagyok.-válaszolt miközben Zayn mellé lépett. Elfogott a pánik. 

-A két hős lovag.-nevetett miközben egy nagyot szívott a füstölgő szivarból.-Azt hiszitek megmenthetitek őt?-nézett rám.-Azzal már elkéstetek.-mosolyodott el, majd intett az apámnak, aki húzni kezdett a sötétség felé. Megrémültem. Láttam Zaynen és Harryn, hogy nem sok hiányzik nekik ahhoz, hogy teljesen elveszítsék az önuralmat maguk felett. Jól tudtam, hogy ennek nem lehet jó vége. 

-Engedd el!-kiáltotta Zayn, majd megindult felénk Harryvel együtt. A két melák rögtön az útjukba állt és egy szempillantás alatt magatehetetlenné tették őket. Rettegtem, hogy mi fog történni ezután.

-Állj!-emelte fel a kezét a szemüveges férfi.-Talán jobb lesz, ha a lány itt marad és végignézi a műsort. Sőt-mosolygott rám.-te fogsz választani, hogy ki legyen az első.

-Tessék?-hangom remegett.

-Kit nyírjak ki először?

-Dögölj meg.-suttogtam halkan, mire elém lépett és simogatni kezdte az arcomat. Elfogott a hányinger. Próbáltam kiszabadulni apám szorításából, de egyszerűen képtelen voltam. 

-Hagyd abba!-ordította Harry, miközben ő is próbált kiszabadulni a nagy melák kezei közül.

-Amint mond nekem egy nevet. Hiába húzod az időt szivi. Úgyis megölöm mindkettőt. Ha jól viselkedsz és engedelmeskedsz, téged talán megkíméllek. 

A szívem zakatolt miközben azon gondolkodtam, hogy vajon mit tehetnék. Nem hagyhatom, hogy ez megtörténjen, meg kell őket mentenem valahogy. Zaynre és Harryre néztem. Keserűséget láttam a szemükben. Legalább annyira szenvedtek, mint én. 

-Nem teheted ezt.-néztem rá fenyegetően.

-Azt teszek amit csak akarok.-hajolt közelebb.-Szeretnéd, hogy megmutassam?

Kezei a csípőmre csúsztak, mire fészkelődni kezdtem. 

-Addig verjétek őket, míg nem kapok egy nevet.-szólt oda nekik.

Szorosan lehunytam a szemeimet amint meghallottam az ütések erejét.

-Elég!-sikítottam könnyek között, de hiába. Nem tudtam megállítani őket. Hirtelen kivágódott a bejárati ajtó.

-Rendőrség!-mellkasom rögtön könnyebbé vált. 

-Francba!-szitkozódott a szemüveges alak előttem, majd azonnal futásnak eredt az apámmal és a két melákkal együtt. Zayn és Harry vérben ázva rogytak a földre. 

-Megállni!-adták ki a parancsot miközben rohantak utánuk.

-El kell tűnnünk innen!-hallottam meg Laim hangját az ajtóból. Felpattantam és felsegítettem Zaynt a földről, Chris pedig Harrynek segített.-Gyerünk már! 

-Senki nem megy sehová.-jelentette ki a rendőr miközben felénk sétált a drogdílerekkel együtt. Kezükön már bilincs volt.-Minden bemegyünk a rendőrségre. 

Órák óta ültünk a folyosón miközben mindenkit kihallgattak. Amynek is be kellett jönnie Eddel együtt. Nagyon sajnáltam Edet amiért belekeveredett ebbe az egészbe. Nem tudom pontosan mi történt velük, de abban biztos vagyok, hogy nem fogok tudni megbocsátani egyhamar. Úgy érzem, mindennek vége. Ha kiderül mindaz, amiben a fiúk részt vettek, örökre el fogom veszíteni őket. Bele se merek gondolni, mekkora űrt fognak hagyni maguk után a szívemben. Nem tudom képes leszek-e azt feldogozni valaha.

-Alice Tyler!-hallottam a nevemet a folyosó végéről. Felálltam és besétáltam a vakító fénnyel megvilágított szobába.-Üljön le!-kaptam az utasítást miközben a rendőr a szék felé mutatott a kezével.-Mondjon el mindent ami történt. Jobban teszi, ha az igazat mondja. A barátai már mindent bevallottak. 

Nagy levegőt vettem és belekezdtem a történetbe. Ha valóban úgy van, ahogy mondja, és a fiúk mindent elmondtak, akkor ennél nagyobb baj már úgysem lehet. 

-Biztosúr!-szólítottam meg amint a végére értem a vallomásnak.

-Tessék.-nézett rám.

-Mi lesz a többiekkel?

-Egyelőre nem tudni. Bent tartjuk őket, amíg nem születik ítélet. 

-Láthatom őket?-sejtettem a választ.

-Sajnos nem.

-Nekem is itt kell maradnom?

-Nem, Ön távozhat.-már épp indultam volna, mikor hirtelen utánam szólt.-Az apját visszazártuk a cellájába.

-Jól vigyázzanak rá.-néztem a szemébe egy pillanatra, majd becsuktam magam után az ajtót.

 

II./Chapter thirty-three

Sziasztok Kedves Olvasóim!

Egy hét elteltével ismét jelentkezem az új résszel végre pénteken. ^_^ Remélem mindenkinek tetszeni fog. Szép hetet kívánok Nektek, kérlek írjatok véleményt.

Köszönöm!

Jó olvasást!

HAVE FUN!

Zayn szsz.:

Már percek óta csendben állunk egymás mellett Harryvel. A cigifüst betölti a körülöttünk lévő üres teret. Nem tudom mit mondhatnék és az életben először szerintem ő sem tudja. Hogy őszinte legyek, már egy ideje nincs harag a szívemben iránta. Nem felejtettem el azt a sok szörnyű dolgot amit Aliceszel tett. Viszont a jókat sem felejtettem el és valamiért Alicenek is fontos, hogy Harryvel jó kapcsolatban legyen. Valóban nem értem, hogy mi van kettejük között, de az biztos, hogy gyökerestül megváltoztatta Harryt.

-Mit bámulsz?-kérdezte hirtelen kizökkentve a gondolatmenetemből.

-Semmit.-vágtam rá, majd elnyomtam a csikket.-Figyelj Harry.-kezdtem bele.-Én szeretem Alt és úgy érzem, hogy ő számomra az igazi.

-És ezt miért mondod el nekem?

-Mert tudom, hogy te is így érzel iránta.

Izmai megfeszültek.

-Valóban érzek iránta valamit.-vallotta be őszintén.-És szeretném, ha engem választana.

-Jól tudod, hogy ő engem szeret.

Hátat fordított nekem, majd odasétált a falon lógó képhez. Pár perc után megtörte  körülöttünk lévő kínos csendet.

-Tisztában vagyok vele. De irántam sem közömbös, te is tudod.

-Igen. 

-Lehet, hogy nem pont neked kéne ezt elmondanom,-nagy levegőt vett.-de azt hiszem, életemben először szerelmes vagyok. Ő annyira más, mint a többi lány. Nagyon sajnálom Haver, hogy ilyen pokoli helyzetet alakított ki köztünk egy nő.

-Nem Alice hibája az, hogy ilyen a kapcsolat köztünk.

Felnevetett.

-Igazad van. Mindketten tehetünk róla. Főleg én.-sétált oda mellém.-Úgyhogy éppen itt az ideje, hogy bocsánatot kérjünk egymástól.-mondta, miközben felém nyújtotta a kezét.-Sajnálom, hogy az életed jelentős részét tönkretettem. Meg tudsz nekem bocsátani?

Sohasem gondoltam, hogy Harryvel egyszer majd ilyen őszintén fogunk tudni beszélgetni. Mindig azt gondoltam, hogy életünk végéig ellenségek leszünk és örökké marni fogjuk egymást. Igaz, hogy nem mindig volt ez így. Hiányoznak azok az idők, amikor még nem volt minden ennyire bonyolult.

-Megbocsátok neked Harry.-fogtam meg a kezét.-Remélem te is meg tudsz bocsátani nekem.

-Hogy a fenébe ne.-mosolyodott el, majd kezet ráztunk.-De ez nem azt jelenti, hogy feladom a harcot.

-Igen. Gondoltam.-sóhajtottam.-Nem erőszakolhatunk rá semmit. Neki kell eldöntenie, hogy mit akar. Bárhogy is alakuljon ez a helyzet, mindkettőnknek mellette kell állnia, mert fontosak vagyunk neki. Nem okozhatunk több fájdalmat. 

-Tudom Haver.-mosolygott rám, majd elindult kifelé az ajtón. Követtem őt.

-Mi a szar?!-hallottam meg ijedt hangját amint leért a lépcsőn.

-Mi van?-rohantam oda mellé azonnal.

Még a vér is megfagyott bennem amikor megláttam a hatalmas kést a konyhaasztalon. A bejárati ajtó tárva nyitva volt. Alice pedig nem volt sehol.

-Ezt nem hiszem el.-fogta a fejét Harry.-Itt voltunk a házban!-ordította.-Mégis hogy történhetett ez meg?

Ugyanolyan ideges voltam, mint ő, de minden erőmmel próbáltam visszafogni magam, hogy ne essünk mindketten pánikba.

-Gondolkozzunk.-mondtam.-Ki vihette el?

-Csak is az apja. Ki más?

-Nem gondolod, hogy akkor hallottuk volna? Valami nagyon furcsa itt nekem. Alice nem az a fajta, aki csak úgy hagyja magát. 

-Igazad lehet.

-Felhívom Liamet.-mondtam, majd tárcsázni kezdtem a számát. Miután mindennel beszámoltam neki, azonnal elindult.

-Most mégis mit tegyünk?-kérdezte Harry kétségbeesetten, miközben fel alá járkált a nappaliban.

-Semmi furcsát nem hallottunk. Sem kiabálást, sem segélykiáltást. Tehát valaki olyan vihette el, akiben megbízott.-vezettem végig. 

-Amy.-jelentette ki Harry.-Az a hülye liba tette ezt!

-Nem tudhatjuk biztosra!

-Ki más Zayn?! Liam és Chris biztos nem!

-Na jó, megpróbálom felhívni.-mondtam miközben kikerestem a nevét a telefonkönyvből. Hosszú másodpercekig kicsengett, míg végül idegesítő sípolás sértette a fülemet.-Nem veszi.

-Hát persze hogy nem! Kitudja éppen merre tart!

-Francba!-felugrottam. Kezdett elfogni a pánik. Mi van, ha valami szörnyűségre készülnek. Most akkor Amy is benne van ebben a mocskos ügyben?-Mi van, ha megzsarolták valamivel?

-Nem érdekel, magam fogom megölni, ha a kezem közé kerül abban biztos vagyok.

-Harry, nem tudhatjuk mi van a háttérben.

-Éppen az előbb mondtam, hogy leszarom.-mondta, mire betoppant Liam.

-Hívtátok már Christ?-kérdezte azonnal.

-Basszus.-ugrottam fel miközben az ő nevét is keresni kezdtem a telefonomban és szóról szóra mindent elmondtam neki.

-Tennünk kéne valamit, nem az embereket hívogatni!-akadt ki Harry.

-El kell mennünk a raktárhoz, ahol minket is fogva tartottak.

Alice szsz.:

Már éppen ébredezni kezdtem, miközben tudatosult bennem, hogy mi is történt valójában. Amy csúnyán elárult engem és a többieket is. Ő a legutolsó személy, akiről ezt el tudtam volna képzelni. Abban viszont biztos vagyok, hogy nem ok nélkül tette amit tett. 

-Alice, ébren vagy?-hallottam az ismerős hangot, majd az egyenletes kattanásokat. Mintha egy index hangja dobolna ütemesen. 

-Hm.-nyögtem fel fájdalmasan.-Miért tetted ezt?

Képtelen voltam kinyitni a szemeimet, a fejem pedig úgy lüktetett, mintha fel akarna robbanni. 

-Elvették tőlem Edet.-válaszolta keservesen. 

-Mi?-szemeim rögtön kipattantak. A fény szinte kiégette a retinámat.

-Azt mondták, ha nem viszlek el nekik, bántani fogják.-nézett rám keservesen. Végre fel tudtam mérni a helyzetet körülöttem. Amy kocsijának hátsó ülésén fekszem.

-Figyelj.-mondtam neki, miközben próbáltam felülni az ülésbe.-Szólnunk kell a fiúknak. Ők az egyetlenek akik segíteni tudnak neked.

-Nem.-vágta rá azonnal.-Csak átadlak nekik és visszakapom őt.

Rettegés fogott el. Tiszta szívből haragudtam Amyre, amiért ezt ilyen könnyen meg tudja tenni. El sem tudom képzelni, hogy mit terveznek velem.

-Jobb lesz, ha nyugton maradsz. A nyugtató még hatással van rád.

-Nem teheted ezt.-mondtam könnyes szemmel.

-Meg kell értened Alice.

-Te is megérthetnél engem!-kiabáltam dühösen.

-Sajnálom.-sóhajtotta miközben szemei megteltek könnyel.-De nekem Ed a legfontosabb.

-Zayn és Harry meg tudja őt menteni.-erősködtem.

-Nekem kell őt megmentenem.

Kétségbeestem. Nagyon úgy tűnik, hogy nem tudom Amyt meggyőzni és az időm pedig fogytán van. Ha átad nekik, onnantól nincs esélyem arra, hogy szóljak a fiúknak. Kutatni kezdtem a zsebemben, hátha nem vette el a mobilomat. A gyanúm beigazolódott. Óvatosan kihúztam a mobilt a zsebemből és hívást kezdeményeztem. 

II./Chapter thirty-two

Sziasztok Kedves Olvasóim!

Ismét egy nagyon kaotikus hetem volt az új munkahelyem miatt, ne haragudjatok rám, hogy csak ma hozom az új részt. Remélem meg vagytok elégedve a történettel. Írjatok pár kommentet, hogy megbizonyosodjak róla. Jó olvasást és szép hetet!

HAVE FUN!

*Egy héttel később*

-Mit veszünk a többieknek?-kérdeztem izgatottan miközben az áruházi sorok között keringtem körbe-körbe. Zayn már fél órája loholt utánam. Láttam rajta, hogy már nagyon elege van ebből az egészből. Én viszont még annál is lelkesebben terveztem meg minden mozzanatát a karácsonyi vacsorának. Amyék két nappal ezelőtt érkeztek haza, így ők sem maradnak ki az ünnepi készülődésből. Apámról és a társairól azóta sincs semmi hír.

-Mikor mehetünk már?-türelmetlenkedett miközben a listán szereplő dolgokat ellenőrizte a kosárban.

-Még senkinek nem választottunk semmit.-duzzogtam, majd felé fordultam.-Csak egy kicsit bírd még ki kérlek.-közelebb léptem hozzá, körülöleltem a nyakát és hosszan csókoltam borostás arcát.

-Na jó.-sóhajtotta.

-Inkább segíts nekem. Mit szeret Liam?

-Imád Fifázni.

-Biztos vagyok benne, hogy a Fifa összes része megvan neki otthon. 

-Mi lenne, ha mindenkinek vennénk egy tusfürdőt meg egy csokit?

-Hm.-simogattam meg az állam.-Nem rossz ötlet. De nem túl kreatív.

-Feladom.-emelte fel a kezeit, majd hangos szuszogással tolta végig a kocsit a soron. Kitört belőlem a nevetés. 

-Tudod mit?-kiáltottam utána, miközben kis lábaimmal próbáltam tartani vele a tempót. Hirtelen megfordult, mire összeütköztünk. Elmosolyodtam.-Menjünk haza.

-Felejtsd el.-szörnyülködött.-Én ide többet biztos nem jövök vissza. Most kiválasztunk mindent.

-Rendben.-egyeztem bele miközben próbáltam elfojtani huncut mosolyomat.

Fél órán belül sikerült kitalálnunk és mindent megvennünk a vendégeknek. Nem vittük túlzásba. Mindenkinek csak egy kis apróság, hiszen nem az a lényeg, hanem hogy együtt lehetünk. 

-Segítek pakolni.-jelentettem ki miközben Zayn a kocsija mellé lépett és kinyitotta a koffert.

-Te csak maradj nyugton.-lépett oda hozzám.-Hátha a baba már befészkelte magát.-simogatta meg a hasam, majd egy puszit nyomott a homlokomra. Igen. Zaynnel újra próbálkozunk, hátha összejön, nem úgy mint legutóbb. Megmondom őszintén, kicsit tartok ettől az egésztől, de már én sem leszek fiatalabb és nem szeretném sokáig húzni. 

-Ha-hangsúlyoztam ki.-esetleg terhes is lennék, az nem azt jelenti, hogy nem csinálhatok semmi megterhelőt.

-Ne vitatkozz, inkább ülj be és kapcsold be a fűtést.- mondta miközben belecsípett a fenekembe. 

-Zayn!-kiáltottam fel. Nevetni kezdett, mire belebokszoltam a vállába.-Na jó.-egyeztem bele, majd behuppantam az anyósülésre. Hirtelen rezegni kezdett a telefonom a zsebemben. A képernyő Harry nevét jelezte.-Szia.-vettem fel azonnal.

-Hol vagytok már?-kérdezte türelmetlenül. 

-Zayn éppen most pakol a kocsiba. Már ott vagy nálunk?

-Ja, kint unatkozom az autóban, ugyanis nem tudok bemenni.-panaszkodott.

-De azért túléled ugye?-ugrattam, mire bontotta a vonalat. Felnevettem.

-Mi olyan vicces?-kérdezte Zayn amint beszállt.

-Harry a ház előtt halálra unja magát az autóban.

-Akkor még teszünk egy kis kitérőt.-kacsintott rám.

-Hová megyünk?

-Egy régi baráthoz.

Az út csendben telt, izgultam, hogy vajon ki lehet az a régi barát, akit Zayn említett. Vajon ismerem? Szemeim felcsillantak mikor megálltunk az edzőterem előtt. David már bentről integetett nekünk. 

-Sziaaaaa.-futottam oda hozzá amint beléptünk az ajtón és szorosan magamhoz öleltem. 

-Szia Al.-simogatta meg a hátam, majd elhúzódott és kezet nyújtott Zaynnek.-Hogy vagytok? Rég láttalak erre, Haver.

-Tudod mióta felmondtam, nem nagyon volt időm arra, hogy meglátogassalak. Nagyon sajnálom, remélem nem haragszol rám.-magyarázkodott Zayn szomorú tekintettel.

-Ne viccelj.-mosolygott rá. -Nagyon örülök annak, hogy most itt vagytok. Egyébként meg-nézett Zaynre.-attól, hogy nem találkoztunk, még beszéltünk.

-De az nem ugyanolyan.-sóhajtotta, majd David újra nyugtatni kezdte. Jól tudom, hogy Zaynnek mennyire fontos az ő barátsága, hiszen támogatta őt mindig minden körülmények között. 

-Gyertek, üljetek le. Hozok valamit inni.-kínált minket.

-Nagyon kedves tőled David de nekünk most mennünk kell. Majd még benézünk rendben?-mosolygott Zayn miközben kezet nyújtott neki. 

-Várlak titeket szeretettel.-mondta, majd megölelt. A következő pillanatban már az autóban ültem, Zayn pedig a rádiót kapcsolgatta. Látszott rajta, hogy szomorú. Nem akartam firtatni a dolgot, így inkább kifelé tekingettem az ablakon. Hamar hazaértünk. Harry autója még mindig a ház előtt állt. Bunkó arckifejezéssel köszöntött mikor meglátott minket. 

-Na végre.-sóhajtotta. 

-Ne!-szóltam rá Zanyre mikor megláttam, hogy kinyitná a koffert.-Harry nem láthatja.-suttogtam.

-Mit nem láthatok?-húzta össze a szemeit miközben a kérdéses helyre pillantott.

-Pont ez az, hogy semmit!-löktem el őt gyorsan.- Majd kipakolunk, mikor egyedül leszünk.

-Jól van kicsim.-nyomott egy puszit a homlokomra, majd bezárta az autót.

-Remélem nem ajándékot vettél.-mondta Harry miközben követett minket az ajtóig.

-Neked?-kérdeztem szörnyülködve.-Soha.

-Fordulj fel.-vágta rá mérgesen, mire felnevettem. 

-Ne veszekedjetek már.-szólt hátra Zayn miközben kinyitotta a bejárati ajtót.

-Haver, csodálom, hogy megtűrsz engem a közelében.-váltott témát Harry. 

-Ne éld bele magad.-dörmögte, mire felnevettem.-Csak azért teszem, mert megkért rá. Nem miattad.

Amint beléptünk a házba, megcsapott a melegség és a finom fahéj illata. 

-Mi ez az illat?-kérdezte Harry döbbenten. Tekintetében valami ismerőset véltem felfedezni. Talán egy kósza emléket idézett fel benne.

-Fahéj.-mosolyogtam rá. Tekintetével zavarba ejtett.-Főzhetek egy teát?-kérdeztem tőlük.

-Jöhet.-válaszoltak egyszerre. 

Miután felraktam forrni a vizet, kibontottam egy zacskó chipset és tálba öntöttem. A fiúk már mindketten a pultnál ültek előttem. 

-Nem vagytok éhesek?-kérdeztem

-Rendeljünk pizzát.-vetette fel Zayn. 

-Jó ötlet.-Harry előhúzta a telefonját és rögtön tárcsázni kezdte a számot. Miközben ő intézte a rendelést, Zayn mellém sétált és segített kirakodni a mosogatógépből.

-Nem volt gond a napokban?-fordult felénk Harry miután letette a telefont. 

-Egyáltalán semmi.-mondtam.-Te merre voltál?

-Hazautaztam. Ezer éve nem láttam az ősöket.

-Tényleg?-csillant fel a szemem.

-Ja.-mosolyodott el.-Miért örülsz ennek ennyire?

-Csak mert örülök és kész.

-Rendben.-hagyta rám a dolgot.-Tudod kivel találkoztam ma?

-Kivel?

-Lorettával.

-Komolyan?-szemeim elkerekedtek.-Hol?

-Bementem a régi munkahelyedre.

-Mit kerestél te ott?

-Mentem, hogy megleckéztessem.

-Mi?!-hangom legalább száz oktávval feljebb csúszott, a pohár pedig majdnem kiesett a kezeim közül.-Ezt meg mégis hogy érted?-hajoltam közelebb hozzá.

-Úgy, ahogy mondom.

-Ugye nem bántottad?

-Mit érdekel? Megbántott téged.

-Harry, ha az összes embert megbüntetném aki megbántott, akkor életem végéig mást sem csinálnék, csak bosszút állnék.

-Jó móka.-kacsintott rám.

-És veled kezdeném.-mondtam szórakozottan, mire felugrott és elővette a cigis dobozt.

-Jössz?-fordult Zayn felé.

-Megyek.

Csúnyán néztem mindkettőjükre, de mit sem törődve velem felmentek az emeletre. Nem tudtam rávenni Zaynt, hogy szokjon le a cigarettáról. Jól tudom, hogy ez nem ilyen egyszerű, de én akkor sem fogom feladni. Nagyon fontos számomra, hogy még hosszú ideig egészségesen tudjunk élni egymás mellett. Hirtelen ajtócsapódás zajára lettem figyelmes. Egy pillanatra megfagyott bennem a vér. Előhúztam egy éles kést a konyhafiókból és vártam, hogy ki fog felbukkanni a hűtő mögül. A léptek egyre közelebbről visszhangoztak a szobában. 

-Hahó.-hallottam meg Amy hangját. Nagyot sóhajtottam mikor végre teljes életnagyságban láthattam magam előtt.

-Amy!-kiáltottam fel, majd a nyakába ugrottam.

-Szia Alice.-ölelt vissza kedvesen.

-Hol van Ed?-kérdeztem csalódottan, mire hirtelen előkapott egy fecskendőt a zsebéből.

-Sajnálom.-mondta, majd mielőtt megfordulhattam volna, hogy elrohanjak, a karomba döfte azt. Minden azonnal elsötétedett körülöttem, a testem pedig zsibbadni kezdett. Hiába próbáltam segítségért kiáltani, nem tudtam. Ismét elárultak.