Chapter thirty-four

Sziasztok!!!!:)
Megjöttem az új résszel!:)
A kevés komment miatt egy kicsit szomorú vagyok,de nagy örömmel hoztam a részt.Remélem tetszeni fog majd.
Jó olvasást!:)

Reggel a tányérok csörömpölésére keltem,ami a konyhából szűrődött.Chris már nem volt mellettem.Minden bizonnyal reggelit készít,aminek felettébb örülök.Végre nem nekem kell.Felpattantam az ágyból,felvettem a papucsomat,majd gyorsan ablakot nyitottam.Már épp megfordultam volna,mikor a szemem megakadt az ablakom alatt ülő alakon.Először megijedtem.Azt hittem valami részeg ember talált itt menedéket.De nem.Zayn volt az.Felvettem hamar a köntösömet és rohantam lefelé a lépcső.Próbáltam észrevétlenül kisurranni az ajtón,majd átvágva a kerten rohantam hozzá.

-Zayn!-kiabáltam,mire hirtelen felkapta a fejét.Szemei vérben voltak.Letérdeltem elé,majd tetőtől talpig végigmértem.-Mióta ülsz itt?Hallod?!

-Nem tudom.-válaszolta,majd fejét hátrahajtva lehunyta a szemeit.

-Zayn!-tenyeremmel közrefogtam az arcát miközben próbáltam megnyugodni.

-Én annyira sajnálom!-suttogta.-Nem akartam...

-Ssssst!-vágtam közbe,majd megöleltem őt.-Minden rendben.Ugye nincs semmi bajod?!

Meg akartam fogni a kezét,de megrémültem mikor megpillantottam a vöröslő vért a karján.

-Atya ég!-egy hosszú,mély vágás volt a könyökétől egészen a csuklójáig.-Ugye ezt nem te csináltad.?!-keservesen nézett rám.Ez elég egyértelmű válasz volt.-Zayn.-csóváltam a fejem miközben egy könnycsepp bukott ki a szememből.-Gyere!-fogtam meg óvatosan,majd teljes erőmből felhúztam őt a földről.-Beviszlek a kórházba.-hirtelen megszédült,de még idejében utána kaptam.-Mennyi vért...-nem tudtam befejezni a kérdést mikor megpillantottam azt a rengeteg vért a fűben.-Basszus!
Berohantam a garázsba ahonnan aztán kitoltam a motoromat. Miután beszóltam Chrisnek,hogy elmegyek tejért,visszamentem Zaynhez,aki ismét a földön ült.
-Bírd ki még egy kicsit!-húztam fel őt újra.Rengeteg vért vesztett.-Ülj fel mögém.
-Jól vagyok!-szabadkozott miközben már az ájulás határán volt.
-Gyerünk már!-sikítottam remegve.Amikor megpillantotta az egymást követő könnycseppeket az arcomon,nem vitatkozott tovább.A sebből még mindig szivárgott a vér,ami az én fehér pizsamámon is meglátszott.Gyorsnak kell lennem.-Kapaszkodj!-mondtam,majd a gázra tapostam.
Zayn szorítása egyre csak gyengült a csípőm körül,feje pedig a hátamra nehezedett.-Zayn!-kiabáltam újra.-Nem hagyhatsz itt!Hallod?!Megígérted!!!-egyre homályosabban láttam az utat mikor hirtelen újra szorítani kezdett.Megkönnyebbülve fújtam ki a levegőt,majd ismét az útra koncentráltam.
Pár percen belül a kórházhoz értünk.
Gyorsan leparkoltam,majd az ép kezét átvetve a vállamon botorkáltunk be a folyosón,ezután segítségért kiabáltam.Pillanatnyilag nem jutott jobb az eszembe.Egy nővér azonnal átvette tőlem Zaynt,majd elvitte valahova.Én pedig leültem a váróban az egyik székre,majd imádkozni kezdtem.Remélem még nem volt túl késő.



Már jó háromnegyed órája ülhettem ott,mikor hirtelen megpillantottam az ismerős nővér arcát.Rögtön felugrottam a helyemről.Sóhajtva lépett elém.
-Hozzátartozója?
-Igen.
-Mi történt vele?Nem hajlandó elárulni.
Most mi a francot mondjak?!
-Nem tudom.
-Ez elég gyenge próbálkozás.-mondta rosszallóan.
-Nos...
-Leyla nővér szükség van magára!-hallottam a háta mögül.
-Hol találom?!-ragadtam meg mielőtt elment volna.
-A második emeleten a tizenkettes szoba.Nagyon sok vért vesztett.Ezért meglehetősen gyenge.Összevarrtuk neki a sebet.Elég sok idő kell míg meggyógyul majd.Vigyázzon rá!-tette a kezét a vállamra,majd eltűnt a szemem elől.Én pedig rohantam felfelé  a lépcsőn,majd végig a folyosón a tizenkettes szoba felé.Szívem hevesen vert a mellkasomban ahogy kezemet a kilincsre emeltem.
Lassan benyitottam.Azonnal Zayn semmit mondó tekintetével találtam szemben magam.
-Alice.-suttogta a nevemet.-Gyere!-emelte fel fáslival körbetekert kezét.
Becsuktam magam után az ajtót,majd leültem mellé az ágy szélére.
-Miért csináltad ezt?-kérdeztem halkan.
Nem válaszolt, csak üres tekintettel  fürkészte az arcomat.
-Hm??-néztem a szemibe.
Még több keserűséget véltem felfedezni tekintetében mikor megpillantotta a véres ruhámat.
-Haza megyek,rendbe szedem magam,utána visszajövök rendben?
-Én is megyek!-ült fel hirtelen.
-Azt felejtsd el!-toltam vissza a párnára.
-De.
-Cssssst!-csitítgattam.-Sok vért vesztettél és pihenned kell.
-Meddig kell itt lennem?
-Nem tudom.
-Nem mondhatod el senkinek,hogy itt vagyok rendben?-fogta meg a kezem,majd az ujjainkat összekulcsolta.-Senkinek!
-Rendben.De miért tetted ezt?!
-Ezt nem értheted!-fordította el a fejét.
-Akkor mondd el!
-Nem lehet.
-Nem bízol bennem?
-Nem erről van szó.
-Akkor?
-Bűnhődnöm kellet amiért fájdalmat okoztam.
-Zayn ez nem normális!Egy ilyen dolog miatt tettél kárt magadban?!Ez...ez.
-Tudtam,hogy nem fogod érteni.-sóhajtotta,majd elfordította a fejét.-Beszélnem kell Liammel.De hol a francba van a mobilom?!-tapogatta meg a lábát,remélve,hogy a zsebében megtalálja.De nem így történt.Ugyanis köntösben volt,a ruhái pedig a mellettem lévő széken hevertek.-Odaadnád a zsebemből kérlek?
Belenyúltam és azonnal rátaláltam a keresett tárgyra.Miután odaadtam,rögtön tárcsázni kezdett.Én pedig hallgattam a beszélgetést,aminek lényege az volt,hogy tartsa minél nagyobb titokban,hogy hol van most.Ugyanis nem akar a médiával egy újabb botrányt.És persze hogy ne aggódjanak érte mivel szerinte " minden rendben".
-Köszönöm!-nyomta vissza a kezembe én pedig ráraktam az asztalra.
-Nem értelek!
-Tudom!-mondta majd megsimogatta az arcomat.-De nem is baj!Nekem a szeretetedre van szükségem.Nem a megértésedre.
-Én viszont ennyivel nem érem be.
-Pedig egyelőre muszáj lesz.
-Mit jelent az,hogy egyelőre?
-Mindennek eljön az ideje.Bár már így is túl sokat láttál.
-Ezt meg hogy érted?!-egyre feszültebbé váltam emiatt a sok titkolózás miatt.
-Láttad azt az oldalamat,amit nem akartam megmutatni neked.
-Én segítek neked!-teljesen felmásztam az ágyra,majd fölé hajoltam.-Veled vagyok Zayn!Bennem bízhatsz!
-Tudom!-mosolyodott el,majd mielőtt lemászhattam volna róla,megragadta a csípőmet és közel húzott magához.-Csókolj meg!-kérlelt keservesen.Miután engedett levegőhöz jutni,azonnal eleget tettem a kérésének és puha ajkaira tapadtam.Arcszőrzete kellemesen szúrta az ajkamat miközben kezével egyre lejjebb vándorolt és belemarkolt a fenekembe.
-Zayn!-húzódtam el azonnal.
-Mi az?!
-Kórházban vagyunk!Kérlek viselkedj!
-Bocsánat!-mosolygott huncutosan,majd elengedett.
-Én most haza megyek.
-Nem kell visszajönnöd!
-Dehogyisnem!Nem hagylak magadra!
-Siess!-mosolygott,majd elengedett,én pedig elindultam hazafelé.

Chapter thirty-three

Helóóóóóóóóóóóóbelóóóóóóóóóóóóó!!!!!:)
Ismét túl vagyunk egy héten.
Bevallom nekem kényelmesebb volt,ugyanis sikerült megbetegednem.Így talán a részekkel is könnyebben haladok majd!
Remélem tetszeni fog az új rész!
Jó olvasást!:DD
Kommenteket ne feledjétek kérlek!
Egyre kevesebb jön össze...






Ahogy a könnyeimmel küszködtem,rájöttem,hogy ez nem játék.Zayn dührohamai sokkal komolyabbak,mint hittem.Ész nélkül képes kárt tenni akármiben vagy akárkiben.A sötétség a szemében egyáltalán nem  egy olyan dolog,amit könnyen lehet kezelni.Sőt megállíthatatlan és könyörtelen mely addig nem nyugszik míg ki nem tör rejtekéből.Mint most.
-Alice.-fordult felém,majd ahogy közeledett én egyre csak hátráltam.Keserű fájdalommal mért végig.Ezután visszalépdelt a falhoz.Teste végigsimult a sértett részen,majd a törmelékbe zuhant.-Ezt is elbasztam.Menj el!-mi?!Az előbb még azért könyörgött,hogy ne hagyjam egyedül.
-Miért titkoltad el?-suttogtam.
-Menj!
-Láttam mit műveltél az edzőteremben.Ahogy...
-Csendet!-ordított miközben felugrott a földről,majd észre sem vettem,de kezei már a fejem mellett voltak.Úgy fújtatott,mintha egy három órás edzésen lenne túl.Nem bírtam tovább, kibuktak a könnyeim.
-Rendben megyek.-mondtam,majd kibújtam kezei alól és az ajtó felé indultam.Nem hittem volna,hogy egy szó nélkül elenged majd.De megtette.
Egyedül baktattam a sötét utcán miközben a telefonom kijelzőjével próbáltam egy kis fényt csalni az éjszakába.Nagyon nem szerettem ilyenkor kint kenni.Főleg nem egyedül.De Christ sem akartam zaklatni.Ezért igyekeztem minél hamarabb hazaérni.
Amint befordultam a sarkon,egy csapat nálam jóval idősebb fiút pillantottam meg az utca túloldalán.Hahotáztak a kezükben pedig üveg volt.Már éppen fordultam volna vissza,mikor az egyik hirtelen odakiáltott:
-Héj Cica!
-A francba!-mérgelődtem,majd rohanni kezdtem.Fogalmam sem volt merre megyek,csak mentem.Minél távolabb a veszélytől mely már annyi ideje rettegésben tartotta az életemet.Rohantam egyre messzebb és messzebb,mikor hirtelen beleütköztem egy egy újabb idegenbe.Hát ez remek.Nem is lehetnék szerencsétlenebb.
-Alice?-vagy inkább szerencsésebb?
-Ki vagy?-dadogtam idétlenül,majd tapogatni kezdtem a kabátját.Nem tudom miért.Talán csak biztonságot adott.
-Héj nyugodj meg!Niall vagyok!
Azonnal hátrálni kezdtem egészen a bolt sötét ablakáig.A rohadt életbe!
-Ne érj hozzám!-söpörtem el a kezét mikor értem  nyúlt.
-Mi a baj?-kérdezte,majd a dobogások egyre közeledtek.Ismét rohanásba kezdtem,míg Niall erős keze meg nem állított és betuszkolt az autójába.Remegni kezdtem,majd megállíthatatlanul sírni!-Alice!-rázott a vállamnál fogva.
-Engedj el!-próbáltam kiszállni,de hiába.Zárva volt.-Engedj el!
-Figyelj!Most nyugodj meg,én pedig hazaviszlek rendben?!-fogta meg a kezem.
-Ne haragudj!-hajtottam le a fejem.-Csak pánikba estem.
-Mégis mit keresel itt ilyen későn?
-Ez hosszú történet!És nem is lényeges.Hazavinnél kérlek?
-Persze!
Beindította a motort,majd elindultunk.Mivel Niall már járt nálunk,nem volt szükség navigálásra.Ezért csendben voltunk.Amíg.
-Elárulod mi történt?
-Semmi.
-Zaynnel voltál igaz?
-Én...
-Bántott?
-Nem!!-kiabáltam,majd a könnyeim ismét előtörtek.
-Akkor mégis miért sírsz?
-Nem sírok,csak valami belement a szemembe.-töröltem meg hamar.
-Tipikus csajduma.-nevetett.-Most már mondd el az igazat!
-Nincs baj.Lorettánál voltam,és amikor jöttem haza,egy csapat fiú megtámadott.Ezért rohantam.
-Te aztán tudod hogy kell bajba kerülni.-mondta elismerően.
-Köszönöm.Igyekszem!
Felnevetett,majd befordult az utcánkba.
-Máskor-kezdett bele mikor megállt a ház előtt.-ne ilyen későn indulj haza!
-Köszönöm Niall!
-Semmiség!-mosolygott.-Szia!
-Szia!-kiszálltam az autóból és rohantam befelé.Az előszobában rögtön Chrissel találtam szembe magam.
-Ezt Anya nem helyeselné ugye tudod?
-Mit?
-Hogy minden este más fiúval jársz haza.
-Ez nem az aminek...
-Tudod mit?Nem is érdekel!
-De Chris!
-Mostanában egyre többet csalódók benned Alice!
-Engedd,hogy elmagyarázzam!
-Hallgatlak!-tette keresztbe kezeit a mellkasán.
-Amikor jöttem hazafelé,megtámadtak.Niall hozott haza.
-Tessék?!Mégis mi történt?
-Részegek voltak.Egy ideig futottam előlük,aztán beleütköztem Niallbe.
-Jaj Alice ne haragudj!-ölelt magához.-Csak annyi minden történt,hogy már nem tudom mit higgyek!
-Nem vagy egyedül!-suttogtam,majd arcomat a mellkasába fúrtam.
-Ez a Niall nem annak a bandának a tagja,mint Zayn?
-De igen.És ott van még Louis,Liam és Harry.-Harry.
-Aha.
-Ne csinálj úgy,mintha máris képben lennél!
-Annyira jól ismersz!-nevetett.
-Én most megyek és lepihenek.
-Nem sokára én is megyek.
-Rendben!-mondtam,majd felszal adtam a szobámba.A telefonom csörgése fogadott rögtön amint beléptem.Loretta SMS-e:

"Szia Alice!
Holnap nem tudok menni dolgozni,de beküldök majd valakit rendben?
Ne haragudj,de a Nagyi egyre rosszabbul van.Muszáj elutaznom hozzá.
Üdv,Loretta!"

Szegény.Jaj csak ne Jessicát küldje.Nem annyira szemét.Tudja,hogy nem vagyunk valami jóban.
Miután válaszoltam,fogtam a pizsamám és megfürödtem.A forró víz igazán jót tett a bőrömnek.Ellazultam tőle.Ez is egyike azoknak a dolgoknak,amiket imádok.Miután a fogamat is megmostam,fogtam a vizes törölközőt és kiléptem az ajtón.Chris már az ágyamon ülve várt rám.Ilyenkor mindig eszembe jut mennyi mindent megtett már értem.Hogy mindent megad nekem amire csak szükségem van.Bár az anyai szeretet még ő sem képes pótolni...
-Készen vagy Drága?
-Készen!-mosolyodtam el.Szokása így megszólítania mikor hozzám beszél.Ez egy igazán kedves gesztus tőle.Amikor kisebbek voltunk már akkor is így kezdte:Hercegnőm,vagy Drágaságom.Mindig is vigyázott rám amikor Anya nem lehetett velünk.Apa meg hát.ólRa ne is beszéljünk.
-Akkor megyek én is!-mondta,majd felállt és kisétált az ajtón. Kiterítettem a törölközőt a székem háttámlájára,majd óvatosan az ágyamra ugortam ahol a mobilom már hűségesen várt rám.Kezembe vettem és játszani kezdtem vele.Legtöbbször így várom Christ alvás előtt.De most valahogy a játék nem tudott lekötni.Más járt a fejemben.Egyértelműen Zayn.És hogy mit csinálhat most.Remélem semmi olyat,amivel ,kárt okoz magában.A múltkor ha nem vagyok vele mindenféle akadály nélkül megtette volna.Ujjammal kikerestem a telefonkönyvből Zayn nevét,majd zöld gombot megnyomva hívást kezdtem.Kicsöng,kicsöng,kicsöng...és semmi.Remek.Ledobtam a telefont magam mellé és közben azon gondolkoztam,mi a fenének kellett egyedül hagynom Őt.Nem volt túl okos dolog tőlem.Bár fogalmam sincs hogy kell bánni az ilyesfajta fiúkkal.Zaynnek súlyos problémái vannak a düh kontrollálásával. Nem képes féken tartani magát.Ez nyilvánvaló a mai eset után.De vajon hogy lehet ezen segíteni?
A pszichológus szó gondolom szóba se kerülhet nála.El tudom képzelni mit gondol róla.
Elég keményfejű.Nem szereti,ha nem az van,amit ő akar.Tipikus kisgyerek viselkedés...
Ahogy ezen gondolkoztam,észre sem vettem a szám sarkában bujkáló mosolyt.Persze!Ha ő jár az eszemben akaratlanul is mosolygok.
Mielőtt Zayn megjelent volna az életemben,igencsak keveset nevettem.Nem volt ami boldogságot adjon.A dalukat kivéve amit a rádióban hallgattam minden áldott nap.
Azóta pedig már úgy érzem,fontos része az életemnek és egyre többet mosolygok.Végre én is boldog lehetek mindenféle gond és akadály nélkül.
-Itt is vagyok!-lépett be,majd beugrott mellém az ágyba.
-Jó sokáig tartott.
-Tudod,hogy imádok fürdeni.
-Igen.Áztatni azt a nagy seggedet!
-Ne gúnyolódj!-csukta le a kislámpát,aminek hála teljesen sötét lett.-Jó éjszakát!
-Neked is!-beleütöttem a vállába,majd én is lefeküdtem.

Chapter thirty-two

Hy everyone!!!!!!!:):)
Eltelt a második hét is,én pedig ismét itt vagyok az új résszel!:D
Remélem tetszeni fog mindenkinek,és sok kommentet írtok hozzá!
Egyébként hogy vagytok?
Mi van veletek?
Jó olvasást és soksoksoksoksoksoksoksoksoksoksoksoksoksok hozzászólást!:D 

Még egy nagyon fontos dolog!!Ma van Niall születésnapjaaaaaaaaaaaaaaaa!!!! 
Boldog születésnapot Niall!A mi kis ír manónk!:3







Amint beléptünk szokás szerint kulcsra zárta az ajtót,majd kezemnél fogva magához húzott.
-Egész nap csak arra gondoltam,hogy boldoggá teszlek.Hogy láthatom az arcodon azt az elégedettséget.-suttogta miközben  mutatóujját  végigvezette a combomon,majd a lábam közé dugta ,mire felsóhajtottam.-Igen,pontosan ezt.-mosolygott.
-Zayn.-nyögtem fel,majd összerogytam a karjaiban.Erősen kapaszkodtam a vállában.
-Igencsak gyenge vagy Kedvesem!-mosolygott elégedetten,majd felkapott a földről és vitt felfelé  a lépcsőn.Az az angyali mosoly még mindig ott tündökölt gyönyörű arcán.Ez az őszinte boldogság jele.-De ne aggódj!Ha velem vagy,nem eshet bajod!
-Tudom.
Kinyitotta az ajtót,lefektetett az ágyra,ezután végigmért.
-Egy pillant és jövök.-mondta,majd megfordult.
-Megint itt hagysz?
Légzése megállt,izmai megfeszültek.
-Pár perc az egész.
-Hová mész?
-Pár perc.-ismételte magát,nyomott egy puszit a homlokomra,majd eltűnt.Van egy sejtésem  hová ment ,de próbáltam nem gondolni rá.Inkább felültem és nézelődtem.Jártam már Zayn szobájában,de még sosem volt alkalmam úgy igazán megnézni.Itt a kínálkozó alkalom.Felpattantam az ágyról,majd szememmel végigmértem a terepet.Tipikus fiúszobaa,bár kissé üresnek tűnik.Nincsenek videójátékok,képregények.Nem tölthet túl sok időt itt.
-Te már megint kutatsz?-hallottam a hátam mögül.Hát ez tényleg csak pár perc volt.
-Én csak körbenéztem.Ne haragudj!
-Miért haragudnék?-mosolygott,majd elindult felém.-Rád nem tudok haragudni!-suttogta miközben átkarolt.-Úgy látszik a vacsorából már nem lesz semmi.Holnap?
-Dolgozom.
-Este is?
-Éjjelre megyek.
-Akkor holnapután?
-Akkor jó!-mosolyodtam el.
-Ne haragudj a mai nap miatt.
-Egyáltalán nem haragszom.
-Ígérem  kárpótollak!-a boldogságot sugárzó mosolyát az  a perverz mosoly váltotta fel,amelyet már annyiszor megmutatott nekem.
-Már alig várom.-kacsintottam rá,mire szemei nagyra nőttek.
-Ez mi volt?!-kérdezte megdöbbenve.
-Mi?
-A kacsintás!Te ilyet nem szoktál csinálni.Csak nem,hogy bekeményítesz?
-De!-nevettem.Mintha tudnám hogyan kell.
-Tetszik.-kacsintott ő is,majd magához húzott.Tenyeremet felvezettem a mellkasán miközben már az ő kezei is elindultak.Nyakára csimpaszkodtam és próbáltam felágaskodni hozzá.
-Lejjebb hajolnál kicsit?-kérdeztem,mire jóízűen  nevetni kezdett.-Nagyon vicces!-fordultam el tőle.
-Héj ne durcáskodj már Pöttöm!-karolt át hátulról.-Aranyos,hogy ilyen kicsi vagy!
-Ja...nagyon!
-Így minden sokkal könnyebb.-suttogta a fülembe,majd ajkait végigvezette a nyakamon.Testem remegni kezdett ahogy egyre vadabbul csókolt.Majd a fogaival is akcióba lépett.-Így legalább nem kell olyan magasra másznom az ágyban!
-Hülye!-kezemmel felnyúltam hozzá körmeimet pedig a nyakába vájtam.
-Ááá ez fájt!-kapott oda azonnal.
-Megérdemelted!
-Igen?!-kérdezte kihívóan,majd ujjait az oldalamba mélyesztette és az ágyra fektetett egy könnyed mozdulattal.-Akkor most visszakapod!!!!!!-leállíthatatlanul csikizni kezdett,én pedig ott sikítoztam alatta.
-Ne ne ne ne ne kééééérleeeek!!!!!Állj le!!!!!!-csapkodtam össze-vissza.
-Kérdd szépen!
-Kérleeeeeek!!
-Egy csók!-nyomta oda a száját.
-Nem gondolod,hogy túl sokat akarsz?
-Hát jó...
És ismét nekikezdett.
-Jól van,jól van!!!!Rendben.-a kezek lehullottak rólam,én pedig magamhoz húztam őt és erősen a szájára tapadtam.Felnyögött amikor megharaptam a nyelvét.
-Tényleg bekeményítesz!-nevetett.Megsimogattam az arcát,majd egy puszit nyomtam rá.
-Nem akarok fájdalmat okozni.
-Viccelsz?!Imádom ha egy lány ennyire....vad.-suttogta az ajkaim közé,majd mindenféle szégyenérzet nélkül belecsípett a fenekembe,mire felsikítottam.
-Ez marhára nem vicces!-korholtam le.
-Naaa!Ne legyél durci!
-Durci a tudod ki!!-fordítottam el a fejem.
-Hát te!Pöttöm!-öltötte ki a nyelvét szemtelenül.Az a mosoly....aaahh
-Ne is szólj hozzám az este további részében!
-Szóval maradsz éjjelre?-csillantak fel a szemei.
-Nem lehet...nem szeretnék zavarni.
Játékosan megrázta a fejét,majd puha ajkait a mellkasomra helyezte.
-Tudod mi a kurva idegesítő?-kérdezte suttogva.
-Mi?
-Hogy egy csepp önbizalmad sincs.Ráadásul azt hiszed felesleges vagy.Pedig....mint látod ,nekem pillanatnyilag csakis Te vagy!Nyilvánvalóan nem hiányol senki.Különben már hívtak volna.
-Nekem még most is hiányzol!
-Látod?Ezért sz...szeretlek annyira.-mondta egy kissé nehezen.Ennyire tisztán és egyértelműen még egyszer sem tudatta velem az érzelmeit.Teljes mértékben őszintének tűnt.
-Én is szeretlek Zayn.-nekem nem volt olyan nehéz kimondanom mint neki.Mivel én még merek szeretni...Ő pedig fél.Fél az elutasítástól.
-Nincs kedved valami jó filmet nézni?
-Nekem mindegy!
-Szereted a horrorfilmeket?
-Nem!!!-vágtam rá rögtön.-Horrorfilmet ne!
-Miért?
-Mert akkor nem fogok tudni aludni.És te sem a bűntudattól,hogy miattad nem merem lecsukni a szemeim.
-Oké...akkor valami vígjáték?
-Az jöhet!
-Adam Sandler?
-Imádom!!!
-Akkor gyere!-megragadta a kezemet,majd hurcolt lefelé a lépcsőn.-Csinálsz popcorn?!-kiabálta miközben a polchoz futott,mely tele volt filmes CD-kel.
-Persze!Amint megmondod hol találom!
-A konyhaszekrény legfelső polcán!
-Remek.-odasétáltam és jól szemügyre vettem a terepet.Még a fogantyú is túl magasan volt nemhogy  a legfelső polc!-Zayn!
-Igen?-lesett be a fal mellett,majd pimaszul elmosolyodott.-Mi a gond Pöttöm?
-Nem érem fel!-mondtam mérgesen.
Felnevetett.
-Nevess csak....-durcáskodtam,majd ágaskodni kezdtem.Éber szemekkel figyelt.Az egyik szárnyát sikeresen kinyitottam.Viszont a kitűzött célig már nem értem fel.-Segítesz?-fordultam felé.
-Nem!-mondta szemtelenül.
-Tudod mit?!Nincs is szükségem rád!-fogtam egy széket és arra felálltam.Így már meglehetősen egyszerű volt.
-Szent szar!-sóhajtotta.
-Mi a baj?-kérdeztem ijedten.
-Hogy neked milyen jó a segged!
-Idióta!-nevettem,majd nekidobtam a dobozt.Nevetve rakta rá az asztalra,ezután eltűnt.Én pedig letápászkodtam a székről és beraktam egy zacskót a mikróba ami pár percen belül durrogni kezdett.Elégedetten figyeltem ahogy a zacskó egyre nagyobbra nő,mikor valaki hirtelen megragadott hátulról.Kicsit megijedtem.Nem számítottam ilyen váratlan támadásra.Bár Zayn mellett...
-Mit akarsz?-kérdeztem.
-Kész a film.-mondta miközben kezei elindultak a combomon,majd karjaiba vett...megint.
-A popcorn viszont még nem.
-Nem a türelmemről vagyok híres.
-Vettem észre.
-Te mindig bántasz engem.
-Én bántalak téged?!?!-förmedtem rá.
-Látod most is kiabálsz velem.-mondta lebiggyesztett ajkakkal.Átfogtam a nyakát,majd közelebb húztam az arcomhoz.
-Ne haragudj!-néztem mélyen a szemeibe.
-Hogy tudnék haragudni egy ilyen...
Ajtócsapódás szakította félbe a mondandóját mely a bejárat felől jött.Úgy látszik elfelejtette bezárni.Vagy valaki olyan érkezett,akinek volt kulcsa...
-Hahó!-hallottam a vékony női hangot.-Zayn!
-A pics*ba!-mérgelődött.-Mi a jó büdös francot keres ez itt?!-mondta miközben letett a földre,majd elindult a hang felé.
-Zayn!-hallottam újra.
-Mit akarsz?!
-Én annyira sajnálom!
-Nincs mit sajnálnod!
-Beszéljük meg kérlek!
-Felesleges!Add a kulcsot és tűnj el innen!És vidd ezt is!
Vajon ki lehet ez?
-Kérlek!-zokogott kétségbeesetten.
-Nem érdekel!-egy újabb ajtócsapódás kíséretében a csend mindent elfedett.Ezek után úgy érzem tökéletes este felé nézünk...
-Zayn.-suttogtam halkan mikor megláttam őt.Lazán a falnak támaszkodott miközben arcát a tenyerébe temette.Azonnal odamentem hozzá.-Ki volt az?Zayn!-lefejtettem ujjait az arcáról.Megdöbbenve figyeltem hatalmas szemeit melyet már teljesen eláztatott a könny.Mérgesen rázta a fejét.
-Senki!
Fogtam egy szalvétát és óvatosan megtörölgettem a szemeit.
-Az a lány?
-Ne hagyj el kérlek!-ragadott meg majd magához húzott  és erősen szorított.-Ne menj el !
-Nem megyek!-nyugtatóan simogattam a hátát.Teste erős remegésbe kezdett,majd keze ökölbe szorult a hátamon.-Nyugodj meg!Itt vagyok!-rá akartam nézni,de nem engedte.Olyan erősen tartott,hogy levegőt is alig kaptam.Majd hirtelen elengedett és egy nagy fordulattal hatalmasat ütött a mögötte lévő falba mely szinte a plafonig megrepedt.A szám elé emeltem a kezem,majd hátrálni kezdtem.Nehezen lélegzett miközben összegörnyedve állt a fal előtt.Dühös volt.

Chapter thirty-one

Sziasztoook!:)
Na milyen volt az első hét?
Mint látjátok én is túlestem rajta,és élek!!!:)
Megérkeztem az új résszel!
Remélem sok komment érkezik majd rá!Bár gondolom,hogy így iskolaidőben kevesebb lehetőségetek van ránézni a blogra,de remélem azért lesz jelentkező!!:)
Jó olvasást!!:D






-Hmm a francba!!!-búgta a fülembe.-Ilyenkor-vett egy mély levegőt.-képes lennék még az életet is kiverni belőle.
-Zayn.
-Tuti,hogy direkt csinálja.-rázta a fejét.
Felnevettem.Annyira aranyos volt ahogy rám mosolygott azokkal a hatalmas barna szemeivel.
-De most mennem kell dolgozni!-sóhajtotta.
-Öt perc!-mellkasa megremegett a visszafolytott nevetéstől.
-Nem lehet!-mondta szomorúan.-Ígérem este csak a tiéd vagyok!
Arcomat a mellkasába fúrtam.Ismét nagy levegőt vett,majd simogatni kezdte a hátamat. Nyugodt volt.Éreztem ahogy a szívverése fokozatosan lassul,majd éppen hogy csak érintkezett a bordáival.Lélegzetvétele egyenletes volt és lassú.Jó volt így  vele lenni.Jó volt látni,hogy higgadt.
-Alice.-suttogta.
-Tessék?
-Komolyan mennem kell.
-Csak egy perc!
Egy újabb kopogás és egy újabb mosoly.
-David türelmetlen.
-Jól van.-adtam meg magam,majd próbáltam leszállni róla,de megragadta a kezemet.
-Egy utolsó csók?- nyomtam egy puszit a homlokára.-Igen,így jobb.A csók eltartott volna egy darabig.-nevetett.Leszálltam róla.-Ha gondolod itt is maradhatsz.Nem muszáj kijönnöd!
-Rendben.
Elindult az ajtó felé,én pedig hűségesen  követtem őt.
-Gondoltam.-mosolygott.
-Éppen ideje volt Malik!-szólt oda David.
-Nem az én hibám volt.-emelte fel a kezét védelmezően.Játékosan vállba ütöttem,mire elnevette magát.-Ülj csak le ide!-mutatott az asztal előtt álló székre.-David figyelnél rá?!-kiáltott oda neki.A lehető legcsúnyább nézésre törekedtem.-Héj ne nézz rám így!Biztonság!-emlékeztetett,majd egy rossz fiús mosolyt követően elindult a zsákok felé.David pedig odajött hozzám.
-Teljesen más!-mosolygott.
-Tessék?
-Zayn.Mintha kicserélték volna.
-Ezt hogy érted?
Lehet,hogy most többet is megtudhatok azokról a bizonyos dolgokról,amikről nem beszél nekem.
-Boldog.Vagy legalábbis annak tűnik.
-Igen!Héj ha dolgod van,menj nyugodtan.Nem kell rám vigyáznod!
-Viccelsz?!Épségben szeretnék hazamenni!
-Nem hiszem,hogy bántana!
-Eléggé beszámíthatatlan.Ezért arra kérlek,vigyázz vele.
-Ez meg mit akar jelenteni?
-Veszélyes.-pillantott a srácra,aki hatalmas erővel ütötte a boxzsákot.Szemei ijesztően sötétnek tűntek.A harag teljes mértékben eluralkodott rajta.Azon gondolkoztam vajon mi válthatja ki belőle ezt a mélyről jövő könyörtelen haragot.Biztosan egy szörnyű emlék tette ezt vele.Vagy fogalmam sincs,de az biztos,hogy ez nem normális.
-Na mi lesz?!-ordított a mellette álló srácra. -Gyerünk!-majd egy kósza pillantást vetett Davidre.Mintha aggódna valami miatt.
-Gyere!-ragadta meg a karomat,majd elvezetett a teremből előre.
-Hová megyünk?-kérdeztem ijedten.
-Muszáj beállnom a pult mögé,és mivel rám vagy bízva,egy percre sem téveszthetlek szem elől.
-Nagyon vicces vagy David!-ráztam a fejem mérgesen.
-Ez nem vicc.Komolyan mondom.
Vonakodva bár,de követtem őt.Van egy sanda gyanúm,hogy nem csupán a munka miatt hurcolt el onnan.Valamit titkol ő is.
-Ülj csak le!
-Köszönöm!- leültem és figyeltem ahogy kiszolgálja az embereket.Úgy tűnt élvezi a munkáját.-Kérdezhetek valamit?
-Csak bátran.-mondta miután az utolsó vendég is elment.
- Te itt a főnök vagy?
-Valami olyasmi.-mosolygott.-Miért?
-Hát csak kíváncsi voltam.
-És te?Dolgozol valahol?Vagy még tanulsz?
-Dolgozom.Nem messze van itt egy kávézó.Ott vagyok felszolgáló.
-Tényleg?Az szuper!És hol találkoztál Zaynnel?
-Ott a kávézóban.
-Hány éves is vagy pontosan?
-Tizennyolc.
Szemei kikerekedtek.
-Mi az?-kérdeztem zavartan.
-Tizennyolc éves vagy?!
-Miért olyan hihetetlen ez?
- Először is:egyáltalán nem tizennyolc évesnek nézel ki,másodszor pedig:Zayn sosem kezd fiatalabb nővel.
Mintha valami összedőlt volna bennem.A jókedvem amely eddig Zayn által éltetett,eltűnt.Arról viszont fogalmam sincs miért.A önbizalom és remény melyet az Ő szeretete adott mintha csak úgy elpárolgott volna.Ami eddig a magasba emelt,és boldogságot adott egyszerűen eltűnt.Akkor csak kihasználna?Nem lehet.Ő nem olyan.Ugye nem?
-Héj!-fogta meg a karom.-Minden rendben?Olyan riadtnak tűnsz!
-Persze!-bólogattam hevesen.-Csak eszembe jutott valami.És miért nem kezd fiatalabb nővel?
-Mert úgy gondolja éretlenek és nem tudják komolyan venni az életet.
-Értem.
-De attól függetlenül te még lehetsz más.
-Minden bizonnyal.-sóhajtottam.
-Nehogy már emiatt elszomorodj.Hogy mi a francért nem tudom befogni a szám?!
-Dehogyis!Semmi baj!Csak kicsit meglepett a dolog.
-Az én meglátásom szerint viszont a kor csupán egy szám.Nem határoz meg semmit.Tényleg igazán boldognak tűnik!Hallod?!
-Igen.
-Alice ne csináld már!Ugye nem bántottalak meg?
-Ne aggódj már David!-Ennyire félne Tőle?-Nem bántottál meg!
-Akkor mosolyogj!
Erőltettem egy idétlen vigyort az arcomra,majd elmerültem az engem körülvevő emberekben akik kemény munkával fárasztották magukat a különböző gépeken.Hihetetlen mennyien bejártak ide.Az egyik jött a másik után és soha nem volt üres tér.Kíváncsi vagyok Zaynt miért vonzza annyira ez a hely.Zayn.Felpattantam a helyemről.
-Hová mész?-kérdezte David.
-Megnézem Őt.
-Jobb lenne,ha itt maradnál.
Ellenkezve csóváltam a fejem,majd elindultam a terem felé ahol Ő volt.Nem telt bele pár percbe már meg is találtam.Hangos ordítozásokat hallottam bentről ahogy Zayn rendre utasítja azt a fiút,akivel pár órával ezelőtt magára hagytuk.Majd a boxzsákra mért  erős ütések egymást követték.
-Fogd erősebben!-kiáltotta mérgesen.-Embereld már meg magad könyörgöm!!
Csendben álltam a nyitott ajtó melletti falnál és azon gondolkoztam,vajon be merjek e nézni.Gyorsan lélegeztem,ami nem tett jót. Egyre idegesebb lettem.Könnyeim már készülőben voltak.Ha felidegesítem magam,legtöbbször sírok.Ez egy nagyon hülye szokás.De nem tehetek róla.Az ütések megszűntek,majd gyors,határozott lépteket hallottam.Az ajtó bevágódott mellettem,ezután az ordítás minden létező hangot elfedett az edzőteremben.
-Szigorú,de kitűnő edző.-hallottam David hangját a hátam mögül ahogy nyugtatni próbál.De ebben a helyzetben ez mit sem segített.Megrémültem.Ezt az arcát eddig még nem ismertem.
-Ezért mondtam azt,hogy vigyáz vele.-hajtotta le a fejét.-Te jó ég.Te remegsz!-megragadott,majd elvezetett vissza az öltözőbe.-Ülj le!-mikor látta,hogy reménytelen eset vagyok,odavezetett a fotelhez és leültetett,majd a kezembe nyomott egy vizes palackot.-Igyál.
-Nem kérek.-adtam neki vissza.
-Ez volt az amit el akart kerülni.-rázta a fejét.-Nem akarta,hogy ezt lásd!
Tudtam.
-Most már mindegy.-idegesen tördelte az ujját mellettem.-Nyugodj meg David.Nincs semmi baj!
-Még hogy nincs!
-Nem fogok elmenekülni!Szeretem Őt!Minden akadállyal szembe  néznek és legyőzöm majd mert szeretem!
-Most már értem miért téged választott.-mosolyodott el.-Tudom ez most egy kicsit sok volt,de próbáld őt megérteni.Vagyis  sokkal inkább elfogadni.
-Ne aggódj emiatt.Minden rendben lesz.Csak most egy kicsit megijedtem tőle.
Egyszer csak csörögni kezdett a telefonja.
-Bocsi,ezt fel kell vennem.-mondta,majd kiment a szobából.Felhúztam a lábaimat és erősen átkaroltam a térdeimet.Még mindig a történtek hatása alatt voltam.Nem tehetek róla.Annyira megrémített.Hátradőltem és behunytam a szemem.A szoba nyugtató csendjére koncentráltam,közben pedig sikerült lenyugodnom.
Az ajtó hirtelen kivágódott,szemeim felpattantak.Zayn volt az.Izzadságcseppek folytak végig a testén miközben végigmért.Szemei lángoltak.
-Végeztem.-sóhajtotta.-Lezuhanyzom és mehetünk!
-Rendben.-sütöttem le a szemem,majd miután elment,David is visszajött.-Köszönöm!
-Ugyan mit?
-Mindent!
Elmosolyodott.
-Bármikor!-simogatta meg a vállam.-Tedd boldoggá!Megérdemli!
-Minden erőmmel azon leszek.
-Akkor majd találkozunk Alice!Örültem!-nyújtotta a kezét,amit én elfogadtam.Ezután elhagyta az öltözőt.A hátralévő időben míg Zayn vissza nem jött,a falon lévő rajzokat tanulmányoztam tovább.Annyira titokzatosnak tűntek.Fogalmam sem volt mit ábrázoltak.Épp indultam volna tovább mikor hirtelen kinyílt az ajtó.
-Ennyire tetszenek?-kérdezte.
-Igen.-felvette a vállára táskát,majd mellém állt.-Elfáradtál?
-Nem igazán.Mehetünk?-fogta meg a kezem.
-Aha!-kezembe vettem a táskámat és a kardigánomat,majd elindultunk kifelé.
-Kössz David!-állt meg előtte.
-Én köszönöm!Sziasztok!
-Szia!-köszöntünk egyszerre,ezután elhagytuk az edzőtermet.
-Szállj be!-nyitotta ki nekem az ajtót.-Mindjárt jövök!
Jó kislány módjára engedelmeskedtem.Mivel az ajtón automata zár volt,(különösen az én felemen)bent ragadtam.Ijedten figyeltem ahogy Zayn egyre csak távolodik,majd teljesen eltűnt a szemem elől.Kissé pánikba estem.A telefonom hirtelen csörögni kezdett.Loretta volt az.A buli estéje óta nem beszéltem vele.
-Szia!
-Szia Alice!Mi újság?Régen beszéltünk.-úgy csinál,mintha mi sem történt volna.
-Bizony.
-Mi van veled?
-Hát elég sok minden  történt.-hirtelen Zayn bukkant fel az utca túloldalán.-De majd beszélünk!Most mennem kell.Szia!-kinyomtam,majd a telefont a táskámba süllyesztettem.
-Ki volt az?-kérdezte rögtön amikor beszállt.
-Loretta.Hol voltál?
-Megnéztem valamit.
-Mit?
Felém fordult,majd keze elindult amit aztán a combomra simított.Hátradöntöttem a fejemet,körmömmel pedig belekapaszkodtam az ülés aljába.Ez Zaynnek kifejezetten fájt volna.
-Előbb menjünk haza.-suttogta,majd beindította a motort.-Nem haragszol?-törte meg a csendet hirtelen.
-Miért kéne?
-Hogy csak úgy "átadtalak" Davidnek.
Azok  sötét szemek rögtön bevillantak.
-Semmi baj.Jól elvoltunk.
-Mondott valamit?
-Nem semmit.-ráztam a fejem.
-Miről beszélgettetek?
-Minden féléről.
 -Bővebben?
-Főként rólam kérdezett.Hogy hol ismertelek meg meg ilyenek.
Elmosolyodott.
-Ő egy olyan személy számodra akiben megbízol?-kérdeztem halkan.
-David olyan,mintha az apám lenne.Liam után ő a legjobb barátom.Nagyon sokat tett értem.
-Régóta ismered már?
-Mióta ott dolgozom.Annak pedig már jó pár éve.
-Értem.
-Nem unatkoztál nagyon?
-Nem.
-Valami baj van?
-Dehogy.
-Látom a szemedben.-állt meg hitelen.
-Zayn semmi baj.-soha nem tudtam hazudni.
-Biztos?
-Száz százalék.
-Hiszek neked.-ismét gyújtásba helyezte az autót és elindult.Az út hátralévő része csendben telt.Nem tudtam eldönteni vajon tényleg elhitte amit mondok,vagy csak feladta.Az emlékek megint gyötörni kezdtek.A szívem összeszorult és próbáltam nem bőgni ismét.Inkább elfordultam és a repülő madarakat kémleltem fent az égen.Nekik biztosan nincs ilyesfajta  nehézség az életükben.Szabadon szárnyalnak és csakis a mának élnek.Nem érdekli őket mit hoz a holnap.Majd lesz ahogy lesz.Lehet hogy így kéne  venni az életet nekem is és kevesebbet aggódni?Meglehet.De már túl sok minden történt ahhoz,hogy csak úgy átálljak erre az életmódra.Szinte lehetetlen.
Nem veszíthetem el azokat akik fontosak számomra.Nem engedem,hogy ez megint megtörténjen velem.Azt már tényleg nem bírnám elviselni.
-Megérkeztünk.-eszméltem fel Zayn mély hangjára.Kiszállt,majd az én utamat is szabaddá tette.Ezután besétáltunk a házába.