II./Chapter twenty-seven

Sziasztok Kedves Olvasóim!
Visszatértem ismét nagyon-nagyon hosszú idő után, nem tudom mennyien vagytok még itt velem. Ne haragudjatok a hosszú kimaradásért, nem igazán volt ihletem az íráshoz, de most egy kicsit összeszedtem magam. Remélem, tetszeni fog. Jó olvasást! HAVE FUN!

-Harry, most van ennél sokkal fontosabb dolgunk is!-löktem újra el.

-Kívánlak.-nyögte.

-Nem érdekel. Meg kell találnunk Zaynt.-mondtam, majd hamar kikerültem őt s rohanni kezdtem lefelé a lépcsőn.-Na srácok?-érdeklődtem amint leértem.

-A környéken eddig hat darabot találtunk.-válaszolt Liam.-De még keresem.

-És mi lesz utána?-kérdeztem.

-Odamegyünk.

-Egyedül?-rémültem meg.

-Természetesen nem.-vágott közbe Harry a hátam mögül.-Felhívom a többieket.

-Milyen többieket?

-A csapatot.

Felnevettem.

-Mi van?-fintorgott rám.

-Ez olyan....komoly volt. Miféle csapatot?-kuncogtam még mindig.

-Lehet, hogy nekik nem kéne beleavatkozniuk.-húzta el a száját Liam.

-Nagyon valószínű Liam, hogy Martinék vitték el Zaynt és Amyt is.

-És mégis honnan tudhatjuk ezt biztosra?-ellenkezett még mindig. Chris csendben ült mellette és hallgatta a vitát.

-Nem tudjuk. Csak sejtjük.-vonta meg a vállát.

-TE sejted. Én nem hiszem.-miután Liam visszafordult a monitor felé, kiballagtam a konyhába, hogy egy kávét főzzek magamnak. Az órára pillantottam. Éjjel fél három.

-Srácok, kértek kávét?-kiabáltam.

-Ja, jól jönne! Főznél mindenkinek Al?-kért meg szépen Liam.

-Persze!

Hamar elkészítettem az energiabombát, majd kivittem egy tálcán a asztalra. Mindenki nagyon hálás volt.

-Na találtunk még kettőt.-sóhajtott Chris.-Hol kezdjük?

-Nem tudom.-szólalt fel Liam miközben a kezébe vette a poharat.-Kéne egy terv. És ember. Sok ember.
-Mégis mi bajod a csapattal?-csattant fel Harry.
-Az, hogy illegális dolgot csinálnak!
-Jaj mintha te annyira ártatlan lennél. Különben is. Ez az egész egy illegális lófasz!-Harry mérges.
-Csendesebben!-szóltam közbe, majd átsétáltam a szoba másik felébe.-Az lesz fiúk,-kezdtem bele-hogy most elmegyünk a helyekre és körülnézünk.
-Te nem jöhetsz.-szólt közbe azonnal Chris.
-Ugyan miért nem?!-csattantam fel.
-Akkor ki fog vigyázni Edre?
-Igaza van Al.-jelentette ki Harry egyhangúan.
-Nem hiszem, hogy ebben a pillanatban bárki is kérdezett volna téged.-mordultam rá.
-Skacok, ne veszekedjetek.-szólt ránk Liam.
-Rendben.-sóhajtottam. Akkor menjetek. De nagyon vigyázzatok!
A következő pillanatban már mindenki indulásra készen volt. Olyan gyorsan történt minden. Még csak időm sem volt belekötni semmibe, ami arra sarkallta volna őket, hogy magukkal vigyenek. De végül is igazuk volt. Most Ed a legfontosabb.
-Skacok.-szóltam utánuk.-Ha apa megjelenik itt, mit kéne tennem? Nem hiszem, hogy elbírok vele egyedül.
-Basszuskulcs.-vakarta a fejét Chris.-Erről már teljesen megfeledkeztem. Akkor én itt maradok.
-Jól van.-bólintott Liam, majd véglegesen elindult a kocsija felé Harryvel.
Mi pedig bezártuk az ajtót és felmentünk az emeletre. Ed szerencsére békésen aludt, mi pedig leültünk a folyosó oldalán elhelyezkedő fotelokba. A percek csigalassúsággal teltek és csak arra tudtam gondolni, hogy mikor jönnek már vissza.
-Nyugalom.-kapta el a kezem.-Sok helyre mentek. Légy türelemmel.
-Jóóó.-nyögtem.-Helyre fognak jönni valaha a dolgok?-kérdeztem egy kis idő után.
-Nem tudom.-felelte őszintén.-De megígérem, hogy rajta leszek, és mindent el fogok követni, hogy biztonságban légy.
-Köszönöm.-sóhajtottam, majd megöleltem őt.-De egyelőre Ed az, akit teljes biztonságban kell tudnunk.
-Te sejted, hogy mégis mi ez az egész?
-Fogalmam sincs mi a tervük ezeknek az embereknek Amyvel, de biztos nem csak beszélgetni akarnak.
-Már megint a helyzet magaslatán vagyunk Al.
-Tudom Chris.-sóhajtottam, majd arcomat a tenyerembe temettem.-De minden meg fog oldódni. Hisz te is ezt mondtad, a fiúk pedig segítenek.
-Igen.-ez volt az utolsó szó, amit Christől hallottam az éjszaka folyamán. Csendben ültünk egymás mellett és vártunk. Láttam rajta, hogy kimerült ezért nem is firtattam semmit ami még jobban leszívta volna az energiáját. Az az igazság, hogy nem csak ő volt fáradt, hanem én is. Már megint úgy éreztem, hogy a lelkem darabokra hullik. Életem legimádottabb emberét újra elveszítettem, a kisfiú, akit a sajátomnak tekintek, szintén szétesik belülről amit én egyszerűen nem bírok se elviselni, se elfogadni. Úgy éreztem, tennem kell valamit, de nem tudtam. És ez volt a legszörnyűbb ebben az egészben...Az órák pedig csak teltek és teltek. Tétlenül.
-Lehet, hogy le kellene feküdnünk egy kicsit.-szólalt meg Chris hosszas hallgatás után.
-Úgysem tudnék aludni.-sóhajtottam, majd az órámra pillantva elképedtem.-Már négy órája elmentek.-amint a szavak elhagyták a számat, a bejárati ajtó becsapódott én pedig menten felugrottam a helyemről és rohanni kezdtem lefelé utánam pedig Chris.
-Alice!-ismerősen csengett.
-Zayn!-sikítottam fel mikor megláttam , majd a örömömben magamhoz húztam őt. Csupa vér volt mindenhol az arcán pedig szétszórtan lila foltok ékeskedtek.-Amy! Te jó ég!-sóhajtottam miközben őt is átöleltem.
-Hol van Ed?!-sírt kétségbeesetten.
-Fent van, alszik.-simogattam meg a hátát.-Nyugodj meg.
Amikor a fiúk is beléptek az előszobába, elképedtem. Ők sem néztek ki másképp, mint Zayn.-Mégis mi történt?-kérdeztem, majd jó szorosan megfogtam Zayn kezét.
-Mindent elmesélünk, csak üljünk le valahová.-sóhajtott Liam.
-Szóval -kezdett bele Harry amint mindenki helyet foglalt.-a harmadik raktárban találtunk rájuk és tényleg Martinék rabolták el őket. Ott voltak páran őrködni, de sikerült őket elintéznünk. Nem hiszem, hogy ennyiben hagyják a dolgot.
-Amy mégis miért történt ez az egész?-kérdeztem kétségbeesetten.
-A férjem miatt akartak bosszút állni.-vártuk a folytatást, de egy ideig semmit nem mondott, csak nézett maga elé. Mintha szégyelné magát.-Sok évvel ezelőtt, mikor összekerültünk, ő is tagja volt ennek a "csapatnak".-mondta nagy undorral.-Sokat győzködtem. Nem akartam, hogy folytassa, nem akartam, hogy a leendő gyermekem apja egy bűnöző legyen.-rázta a fejét kétségbeesetten.-Végül sikerült és kilépett ebből az ördögi körből. Aztán pár éve ismét felkeresték őt. Követelték, hogy menjen vissza, de nem akart. Boldog élete volt egy feleséggel és a kisfiával.-megint hosszú csend következett.-Ezért megölték és megesküdtek, hogy minket is fel fognak keresni.
-Meg is tették.-dörmögte Harry az orra alatt.-Jól van srácok aludnunk kéne.-tápászkodott fel a kanapéról. A halványodó nap sugarai már sütkéreztek befelé az ablakon.
-Igazad van.-sóhajtotta Liam.-Amy nyugodtan itt maradhatsz ameddig csak akarsz Eddel együtt.
-Köszönöm.-hajtotta le a fejét.
-Mi pedig hazamegyünk.-fordult felém Zayn egy apró mosollyal az arcán. Nem most akartam elmondani neki, hogy visszatért az apám, talán majd később. Ha egy kicsit nyugodtabbak lesznek a körülmények. Bár nem tudom, hogy lesz-e valaha olyan.

II./Chapter twenty-six

Sziasztok Kedves Olvasóim! :-)
Megérkeztem az új résszel. Remélem tetszeni fog.
Véleményeket ne feledjétek!
HAVE FUN! :-)







Harry szsz.:
Már vagy két órája itt ülünk csendben. Alice öszefont karral bámulja a falat üres tekintettel. Utálom.... Utálom így látni őt.
-Jönnél egy percre?-zökkentettem ki.
-Minek?-kérdezett vissza.
-Beszélnünk kéne.
Felálltam és vártam, hogy utánam jöjjön. Pár másodperc habozás után meg is tette. Felverettem az emeletre Liam szobájába, majd leültem a számítógéphez. Ő pedig csak állt és nézett.
-Nem ülsz le?
-Nem.-válaszolta ridegen.
-Hiányoztál Al.-suttogtam halkan.
-Rátérnél a lényegre?
-Öhm...persze. Miért fogadtál ennyire....ellenszenvesen?
-Nem tök mindegy, hogy fogadtalak?
-Nem. Segíteni jöttem. Vagy talán mindegy, hogy itt vagyok-e, vagy sem?
Lehajtotta a fejét, majd becsukta az ajtót.
-Nem. Egyáltalán nem mindegy.-mikor megláttam könnyes szemét, rögtön felugrottam és elé léptem.
-Haragszol rám?
-Nem. Csak amikor megláttam, mennyire megtépázott vagy és megéreztem a női parfüm szagát.....
-Te féltékeny vagy?-mosolyodott el.
-Jaj Harry dehogyis! Én Zaynt szeretem.
-Akkor meg?
-Dühös lettem.
-Féltékeny.-jelentettem ki. Csúnyán nézett rám, de hiába. Élvezem a kis játékot.-Az igazat megvallva egy egészen heves menetet hagytam ott.-vigyorogtam, mire sarkon fordult és igyekezett elhagyni a szobát, de visszarántottam és kemény mellkasomnak ütközött.-Miattad.
-Nem igazán érdekel.-vágta rá azonnal.
-Ó dehogynem.-bólogattam.
-Undorító vagy. Egyáltalán semmit sem változtál.
-Még mindig oda vagyok érted.-mondtam már komolyabb hangnemmel.
-Jaj Harry!-kitépte karját szorításomból, de újra elkaptam őt.
-Ne mond, hogy egyszer sem gondoltál rám mióta nem láttál.-suttogtam miközben mélyen a szemébe néztem.
-De gondoltam. Azt gondoltam, igazán adhattál volna valami életjelet magadról!-düh szikrája lobbant fel sötét szemeiben.
-Azt hittem, hallani sem akarsz rólam.-hátráltam értetlenül.
-Ó persze.-hadonászott. -Hagyjuk. Zayn sokkal fontosabb most ennél. Van valami terved?
-Fogalmam sincs, kik vihették el őt. Ahogy arról sem, hogy miért csinálták. És vajon mi közük van ehhez Edéknek?
-A meg nem válaszolt kérdések felsorolása után mondanál valami értelmeset is?
-Most mit vagy ilyen harapós?
-Zayn nagy bajban van!
-Na jó.-elengedtem őt és leültem az ágyra.-Gondolkodjunk.
-Jó.-morogta.
-Ismerted Ed apját?
-Nem. Azt hiszem, meghalt.
-De vajon miben?
-Nem emlékszem. Lehet Amy nem is mondta.-mondta elmélkedve miközben ráült az íróasztalra.-Utána kéne nézni.
-Szerintem is.-pattantam fel.-Azért egy ölelést kaphatok?-álltam elé.
-Ezekben a ruhákban tuti nem.-nézett végig rajtam.
-Hát jó.-mondtam mosolyra húzva a számat miközben vetkőzni kezdtem.
-Ha...-lélegzete elakadt mikor fejemen áthúztam az inget. Nevét csodálta mely mellkasomat díszítette. Gyengéden megfogtam kézfejét, majd tenyerét szívemre simítottam. Bőröm azonnal borsókázni kezdett.-így dugsz más nőkkel?-kérdezte undorodva.
-Hogy?
-A nevemmel a mellkasodon.
-Nem zavarja őket.
-Mert ribancok.-mondta keményen.
-Ja...-húztam el a számat, majd letoltam a gatyámat is.
-Harry erre semmi szükség.-fordult el.
-Megölelsz végre, a kurva életbe?
Sóhajtott, majd átkarolta a derekam és fejét a mellkasomra hajtotta. Ujjaimat felvezettem selymes haján, majd nyomtam egy puszit feje búbjára. Éreztem ahogy keze ökölbe szorul.
-Minden rendben lesz.
-Nem tudom Harry.-rázta a fejét.-Úgy érzem, soha nem fog véget érni ez a rémálom.
-Az élet tele van megpróbáltatásokkal Al. Soha nem tudod elkerülni őket.
-Annyira gyenge vagyok Harry.-nyögött.
-Csak megfáradt.-simogattam a hátát.-De túl fogjuk vészelni és semmi baj nem lesz.
-Megígéred?
-Meg.-szorítottam még egyszer magamhoz, majd elhúzódtam és elkezdtem öltözni.


Zayn szsz.:
Miután felébredtem, csak a fejem szörnyű lüktetését éreztem. A francba, hogy ennyire sebezhető vagyok most.
-Amy?-suttogtam hátha van itt valaki, de semmi válasz nem érkezett.-Amy?-suttogtam erőltetőbben. Semmi.-Mi a fene..Vajon hol lehet? Fészkelődni kezdtem, hátha valahogy le tudom venni a fejemről ezt a szart. De nem sok sikerrel jártam. Hirtelen nyitódott az ajtó. Gyorsan úgy tettem, mintha még nem lennék eszméletemnél. Több cipő dobogását is hallani lehetett.
-Nos akkor Amyvel mi legyen?
-Most a fiuknál van. Próbálnak kiszedni valamit belőle a néhai férjével kapcsolatban.
-És mi legyen Malikkal?
Mélyről érkező nevetés visszhangozta be a helyiséget.
-Azt hittem, egyértelmű. Eltakarítjuk az útból.
Megmerevedtem. Az égadta világon semmit nem tudok tenni a szabadulásom érdekében. Egyedül annyit, hogy várok. Hátha rám találnak..
-Nem tudom, mennyire jó ötlet ez.-szólalt fel a másik hirtelen.
-Ugyan miért?
-Még szükségünk lehet rá.
-Minek?
-Sok mindent tud amire szükségünk lehet. Például, hogy hol bujkál Harry. Vagy hogy mi van a másik csoporttal.
Szóval ezek Martinék. Amikor még benne voltam ebben a piszkos üzletben, sokat hallottam róluk. Az ő bizniszük nem működött olyan jól, mint miénk. Kár, hogy nem tudják, hogy már régen kiszálltam ebből az egészből.
-Hmm.Lehet, hogy igazad van.
-Akkor?
-Hagyjuk még itt pár napra. De vedd le azt a zsákot a fejéről. Csoda, hogy még nem fulladt meg.
Miután végre újra érezhettem a friss levegőt, lassan mélyen a tüdőmbe szívtam. Szemeimet még mindig csukva tartottam várva, hogy végre lelépjenek.
-Menjünk kajálni.
Ezzel sarkon fordulva el is hagyták a helyiséget. Végre fellélegeztem és kinyitottam a szemeimet.Egy hatalmas tér volt. Minden betonból ahol pedig ültem, egy kukás zsák volt leterítve. Remek. Remélem Amynek semmi baja nincs.


Alice szsz.:
Leültünk az asztalhoz minden. Ed az ölemben piszkálta a körmét.
-Nos Pöttöm.-kezdett bele Harry, majd a lábaimon ülő fiúra szegezte tekintetét.-Kéne...beszélnünk.
-Miről?-kérdezte.
-Arról, ami történt. El kellene mondanod, mire emlékszel.
Lehajtotta a fejét, majd erősen megszorította a kezem.
-Figyelj Ed.-fordítottam magam felé.-Tudnunk kell, mi történt ahhoz, hogy meg tudjuk találni a mamát. Mert meg fogjuk. Megígértem, de segítened kell.
-Rendben.-sóhajtott.-Én fent játszottam mikor zörgést kezdtem hallani lentről. Anya nem tudom mit csinált. Lefutottam a lépcsőn, hogy megnézzem mi történt. Két idegen fogta őt és a falhoz nyomta. A harmadik pedig mikor észrevett, odarohant és felvett. Kapálózni és kiabálni kezdtem, de hiába. Aztán ütni kezdett.-összeszorítottam az öklöm.-Anyától kérdezgettek apuról.-Harryre néztem, aki szintén rám.-De nem válaszolt ezért őt is...-hangja elcsuklott. Nyugtatóan megsimogattam a hátát.-Valami raktárról is beszéltek.Aztán kérte őket, hogy legalább engem engedjenek el. Ott hagytak egyedül, anyát pedig elvitték.-lehajtotta a fejét.-Utána elmentem hozzád Al.-nézett fel rám.
-Köszönjük szépen.-mosolygott rá melegen Liam.
-Zayn nem volt ott Ed?-kérdeztem azonnal.
-Nem.-rázta a fejét. Rosszul lettem. Mégis mi a fene történhetett?
-Akkor most átnézem milyen raktárak vannak itt a közelünkben.-pattant fel Liam.
-Segítek.-ajánlkozott Chris is.
-Ed neked nem kéne oviban lenned?-sandított Harry.
-így biztos nem fogjuk elküldeni.-ellenkeztem azonnal.
-Nem is arra gondoltam. Kéne valami igazolás, vagy ilyesmi.
-A mama mindig fel szokta hívni a tanító nénit.
-El kéne mennünk az orvoshoz.-tanakodtam miközben Ed horzsolásait tanulmányoztam.
-És mit mondunk az orvosnak?-kérdezte Harry idegesen.-Mert az igazat nem nagyon lehet. Nincs szükségünk arra, hogy a rendőrség beleavatkozzon ebbe.
-Pedig lehet azt kéne.-Harry csúnyán nézett rám.-Ed hogy érzed magad?-inkább ismét rá szenteltem a figyelmem.
-Fájnak ezek a lila foltok.-mutatott magára.
-Liam nincs véletlenül valami krémed?-kérdeztem reménykedve.
-De igen. Fent a fürdőszobában.
Felpattantam Eddel a kezemben és indultam. Harry jött utánam. Miután elláttam Edet, lefektettem őt ismét és mellé ültem.
-De nem vagyok álmos.-ellenkezett.
-Pihenned kell.-simogattam az arcát.
-Hiányzik anya.
-Tudom.-sóhajtottam, majd nyomtam egy puszit a homlokára.
-Énekelsz nekem Al?
-Persze.-mosolyodtam el.-De akkor hunyd le a szemed szépen.
-Jóóóólvan.
Amint elkezdtem az éneket, éreztem, hogy lesüpped mellettem az ágy. Már épp befejeztem volna mikor Harry követni kezdett és csatlakozott halkan.
-Újraaa.-kiáltott fel amint befejeztük. Elmosolyodtam. Ed annyira értelmes volt a korához képest.
-Nincs újra. Tessék aludni!-mondtam, majd betakartam őt és megfogtam a kezét.-Itt leszek amíg el nem alszol.
-Oké.-adta fel.
Harry közelebb jött hozzám és megfogta a másik kezem, de n azonnal elkaptam.
-Mi az?-rótt le.
-Ssst!-parancsoltam rá. Ed szuszogása egyre lassabb és lassabb lett. Mikor úgy láttam, hogy tényleg elaludt, óvatosan felálltam Harryvel együtt.
-Most mi?
Megütöttem kemény mellkasát.
-Fogd már be!
Kisettenkedtünk a szobából.
-Ez aztán erős jobbos volt.-dörzsölte a bőrét.
-Menjünk segíteni a többieknek.-mire elindultam volna, elkapta a karom.
-Nem akarsz...szórakozni kicsit?-kacsintott rám. Én pedig akkora pofont kevertem le neki, amekkorát csak bírtam.
-Hiányoztam mi? Hiányzott a szex. Akartad mondani.
Ahogy visszanézett rám, szemeiben düh csillant fel.
-Na ide figyelj!-morogta mérgesen, majd az ajtónak nyomott.-Te velem nem fogsz így bánni!
-Ahogy te se velem!-löktem el magamtól.-Hagyj békén!
-Tudom, hogy te is akarod.
-Ja persze. Rosszul tudod.-még ki sem mondtam az utolsó szót, kezei a felsőm alatt matattak. Gyengéden simogatta a bőrömet miközben próbáltam szabadulni szorításából. Mi a fene ütött belé hirtelen?
-Na.-hajolt a fülemhez és halkan suttogott.-Hadd kényeztesselek picit.-nyelve végigsiklott a nyakamon. Akaratlanul  egy apró nyögés szakadt fel a torkomból.-Hmm.-hümmögött, majd hozzám dörzsölte magát. Hátrálni akartam, de nem volt esélyem. Megint magához láncolt.



Még egy ilyen kérdésem lenne felétek, hogy folytassam-e az írást tovább. Érdekel továbbra is a történet? Csak mert elég kevés az érdeklődő.

II./Chapter twenty-five

Sziasztok Kedves Olvasóim!
Meghoztam az új részt. Remélem tetszeni fog.
Vároma véleményeket.
Jó szórakozást!
HAVE FUN!





-Alice!-szipogásomtól ő is megrémült.-Hol vagy?! Mi történt?!
-Itthon. Zayn eltűnt!
-Tessék?
-Jól hallottad. Te hol vagy?
-Öhm...izé...mindjárt ott!
-Megzavartam valamit?
-Nem, dehogy! Csak ne mozdulj! Azonnal ott vagyok.-letette.
-Na?-lépett mellém Chris.-Mit mondott?
-Hogy mindjárt itt van.
-Nem úgy volt mellesleg, hogy elutazik jó messzire?
-Hát... Nem tudom. Úgy tűnik az a "messze" nincs is annyira távol.
-Aggódom Al.-ült le mellém.
-Én is.-sóhajtottam.-Ed még mindig alszik?
-Igen.
-Nem mintha paráznék, vagy ilyesmi, de szerinted elég lesz bezárni a bejárati ajtót?
-Nem tudom. Lehet jobb lenne, ha elmennénk? De hová?
-Liam...-a telefon ismét a kezemben volt és tárcsáztam a következő számot ami segíthet. Végre felvette.-Liam? Szia! Te nem vagy Zaynnel?-kérdeztem ijedten.
-Nem. Miért, kéne?-kérdezte értelmetlenül.Szívem a torkomban dobogott.Zayn egyedl ment oda... -Zavarhatlak egy percre? Vagy inkább kettőre.-néztem Chrisre. Miután mindent elmondtam neki, ragaszkodott hozzá, hogy most azonnal menjünk át hozzá. Miután visszahívtam Harryt, hogy ott keressen minket, el is indultunk. Pakoltam pár cuccot magunknak, majd Edet a karjaimba véve beültünk a kocsiba és meg sem álltunk Liam házáig.
-Végre!-nyitott ajtót azonnal, majd segítkezett mindennel.
-Nem zavarunk Liam?-kérdztem szégyellősen.
-Egyáltalán nem.-rázta a fejét.-Azonnal indultam, amint elmeséltél mindent.
-Miért, hol voltál?-kérdeztem sejtelmesen.
-Őőőőő vagyis.... Itthon voltam.-mosolygott.
-Liam!-néztem rá szigorúan.
-Vidd fel Edet Chris.
-Liaaam.-álltam mellé.-Ugye nem egy randiról rángattalak el?-kérdeztem félő tekintettel. Már olyan régóta beszél nekem arról, hogy barátnőt szeretne. Most meg miattam eljött egy randiról? Szóval ezért nem vette a telefont.
-Nem.-mondta határozottan.
-Akkor?
-Na jó, talan tényleg.-forgatta a szemét.-De ez most sokkal fontosabb.
Vitánkat a hirtelen kopogás szakította félbe. Harry. Chris rohant, hogy kinyissa, de mire leért én már százszor megelőztem. Túlságosan vágytam már rá, hogy újra lássam végre.
-Al!-lihegte amint meglátott.
-Harry.-kétségbeesett tekintetem nyilvánvaló volt számára. Fekete kalapja ferdén állt kócos fején. Ingje teljesen össze volt gyűrve, zakójának vonala mintha félre lenne vasalva. Azonnal megütött a női parfüm illata. Mi a franc? Tényleg megzavartam valamit... Széttárta karjait, de nekem nem volt kedvem a már így is nő illatú ruháiba bújni. Lehajtott fejjel odébb álltam, hogy be tudjon jönni.
-Sziasztok srácok!-köszöntött mindenkit amint belépett.
-Heló.-köszönt Chris nem épp lelkesen.
-Hazz!-ugrott fel Liam a helyéről, majd megölelte rég nem látott barátját. Miután mindketten megnyugodtak kicsit, elmeséltem minden részletet Harrynek elejétől a végéig.
-Hmm.-hümmögött miközben borostályát simogatta.
-Van valami ötleted?-kérdezte Liam.
-Gondolom Zaynt már próbáltátok hívni.
-Elég sokszor.-válaszoltam.-Már ki van kapcsolva. Liammel akart menni, de ő sem vette akkor, úgyhogy elment egyedül.-vázoltam a helyzetet miközben egy kövér könnycsepp simult végig az arcomon.
-Nyugodj meg Al. Zayn nem olyan puhány, mint hinnéd.-nyugtatott Harry, de az idegességem nem hagyott alább.
-Nem tudsz felhívni valakit?-kérdeztem kétségbeesetten. Csak van valami ismerőse abból a bandából aki annó az ő oldalán állt.
-Nem hinném.-rázta a fejét.- rendőrségnek remélem nem szóltatok.-nézett körbe rajtunk.
-Dehogyis.-reagált azonnal Liam.
Hirtelen sírás zaja szakította félbe a gondolatmenetünket. Fentről jött. Abban a pillanatban rohanni kezdtem. Harry és Chris utánam, majd Liam. Kicsaptam Liam szobájának ajtaját, majd odasiettem Edhez aki alig kapott levegőt a zokogástól.
-Itt vagyok kicsim!-fogtam a karjaimba.
-Mama!-sírt a mellkasomba.-Hol van a mamám?-kérdezte kétségbeesetten miközben a pulóveremet markolászta.
-Jaj Ed.-sóhajtottam, majd aa vállamra vontam őt.
-Héj öcskös.-ült le mellém Liam és maga felé fordította Ed pofiját.
-Liam?-kérdezte egy ki mosollyal az arcán.
-Bizony.-mosolygott rá melegen.
-Te sem tudod, hol van az anyukám?-lebiggyesztett ajkai láttán összeszorult a szívem.
-Nem.-rázta a fejét.-De ígérem, megtaláljuk.

Zayn szsz.:

Sírás.
Sötétség.
Sírás.
Sötétség.
Sírás.
Sírás.
Semmit nem láttam magam körül. A fejem zsongott, valaki pedig mellettem nagyon kétségbe volt esve. Ülök a hideg földön. Fogalmam sincs, hol vagyok. Csak arra emlékszem, hogy elmentem Edék házához egyedül. Aztán amint beléptem az ajtón, minden elsötétült a fejemben pedig elviselhetetlen fájdalmat éreztem. Kezeim szorosan egymáshoz voltak rögzítve.
Kétségbeesetten próbáltam kutakodni a zsebemben, hogy megtaláljam a mobilomat, de meglepetésemre az nem volt a szokásos helyén. Megrémültem.
Úgy éreztem, a kendő ami a fejemre volt kötve, egyre jobban szorítja a homlokomat.
Elraboltak. Semmi kétség. De vajon ki ez itt mellettem? Szipogásából ítélve ami nem jött től messziről, egy nő.
-Hölgyem?-próbálkoztam a lehető leghalkabban, hátha valaki más is van itt még rajtunk kívül.
-Ki az?!-kérdezte ijedten.-Ki van itt? Ne bántson kérem!
-Nyugodjon meg. Nem áll szándékomban bántani senkit.
-Ki maga?
-Zayn vagyok. Zayn Malik.
-Ó te jóságos ég!-sóhajtott.-Zayn!
-Maga Ed anyukája, ugye?-kérdeztem reménykedve, hogy nem más.
-Igen.-sóhajtott.
-Jaj hála az égnek.-megfeszült hátam kissé megengedett.
-Hol a fiam? Hogy kerülsz ide?-éreztem a hangjában, hogy közel van a zokogáshoz.
-Ed....
-Mi van itt?!-csapott be valaki egy ajtót.-Na mi van, magadhoz tértél Malik?-kérdezte gúnyos hangon. Nem tudtam válaszoljak-e.-És te cica?-hangja másfelé irányult.-Nem fáradtál el még a sok bőgésben?-léptei egyre sűrűbbek voltak a másik irányba. A méreg forrni kezdett bennem.
-Hagyjon!-ellenkezett.-Ne érjen hozzám!
-Ne siránkozz már! A főnök azt mondta, addig, amíg én vigyázlak titeket, bármit tehetek veled!
Egyre feszültebb lettem szavai hallatán.
-Kérem!-sóhajtott, majd zokogni kezdett.
-Nálam ez nem jön be.-nevetett.-Most pedig velem jössz!-állkapcsom összeszorult.
-Hagyja békén!-tudtam, hogy így én fogok rosszul járni, de nem hagyhattam, hogy bántsa őt.
-Mit ugatsz te nekem?!-szegezte nekem a kérdést, majd vastag bakancsának a szélét a bordáim közt éreztem. Kétségbeesetten kapkodtam levegőért.-Akarsz még valamit mondani?!
-Ne merjen hozzáérni!-szűrtem a fogaim közt mire a következőt már a fejemre kaptam. Ismét elvesztettem az eszméletem.

II./Chapter twenty-four

Sziasztok Kedves Olvasóim! :)
Meghoztam az új részt. Remélem tetszeni fog.
Várom a véleményeket.
Jó olvasást!
HAVE FUN




-Na akkor...-fordultam felé, de mire folytattam volna, már a kanapén is ült. Mintha már nem tudom hány napja itt lenne velünk.
-Al!-szólított.-Segítenél?
-Miben?-ültem le mellé.
-Odakapcsolnád a Teletabikoz?
-Hát kicsim... sajnálom, de nekünk olyan műsorunk nincs.-szomorúan lehajtotta a fejét, mire felugrottam és rögtön vigasztalni próbáltam.- De ha gondolod, Chrisnek vannak itt még kazettái. Lehozzam őket? Meglehet, hogy találunk kedvedre valót.
-Igeeen.-mondta lelkesen.
Felrohantam és lázasan keresni kezdtem Chris holmijai közt. Amióta nálunk lakik, egyre rendetlenebb. El van lustulva. Ideje lesz beszélnem vele.
-Meg is vagy.-emeltem ki mosolyogva egy mesés kazettát a hatalmas ruhahalom alól. Fogalmam sincs, hogy mire kellett ez neki. Hogy egyáltalán minek hozta el. De most éppen jól jön. Óvatosan szedtem a lábam egymás után a lépcsőn miközben azon járt az agyam, hogy  Zayn jól van-e. De ha gond lenne biztosan felhívna. Vagyis remélem.
-Na megvaaaan?-kérdezte amint meglátott.
-Meg bizony.-mosolyogtam rá melegen. Miután betettem a kazettát, készítettem egy kis harapnivalót a meséhez. Természetesen nekem is néznem kellett, hisz Ed máshogy nem volt hajlandó odafigyelni. Mintha hosszú órák teltek volna el miközben a telefonomat a kezemben szorongatva figyeltem az óra járását. Nem lehet igaz. Hol vannak már? A telefonom hirtelen vadul rezegni kezdett. Rögtön felpattantam a helyemről.-Egy pillanat és jövök, rendben?-biccentettem felé.
-Oké.-mondta kissé feszülten.
Kirohantam a konyhába.
-Már éppen ideje volt, hogy hívj!-korholtam le.-Mi újság?-lágy szellő simogatta a mikrofon felületét.-Zayn!-síri csend.-Zayn?!-kiabáltam talán kissé hangosan mire a vonal megszakadt. Szívem oly' vadul vert, mint még soha. Bele se mertem godolni mi lesz, ha elveszítem újra. Nem. Lehetetlen. Levágtam a készüléket a konyhapultra, majd visszasétáltam a nappaliba, de a látvány mely fogadott nem volt épp biztató. Ednek nyoma sem volt. -Mi a fene folyik itt?!-tisztában voltam vele, hogy nincs senki a házban. Vagyis ezek után csak remélni tudtam. Nem volt más választásom. Fel kellett hívnom Christ. Tudom, nem a legjobbkor, de ez most kivételesen nagyon fontos. Rohantam volna vissza a konyhába mikor hirtelen valami neszre lettem figyelmes az emelet felől. A lábam földbe gyökerezett. Mozdulni sem bírtam. Remegtem.
-Micsoda kellemes meglepetés!-zendült fel mögöttem egy harsány nevetés. Meglepően ismerős nevetés.-Hogy megváltoztál.-ha ez a valaki az, akire gondolok, remélem hamar vége lesz és még ma este meghalok. Lassan fordultam át a tengelyem körül.
-Apa...-egy szakadt farmert és világoskék rövidujjú polót viselt. Egészen meggyötörtnek látszott. Fogalmam sem volt, mit tegyek. A rémület úrrá lett rajtam. Lassan hátráltam, de tudtam, hogy hiába.-Te meg hogy kerülsz ide?
-Olyan savanyú képed, mintha citromba haraptál volna. Mi az, nem is örülsz nekem?-tárta szét a karjait valószínűleg ölelésre várva, de azt tőlem várhatja.
-Őszintén szólva nem vagyok éppen a legboldogabb.
-Jaj ugyan Alice! Ami történt, az megtörtént! Ne legyél már enyire bunkó!
-Hogy micsoda?-szemeim tágra nyíltak.-Á igazad van, nem is annyira lényeges a múlt. Boruljunk egymás karjaiba és örüljünk úgy, mintha mi se történt volna!-a hangom egyre csak emelkedett. Hihetetlenül ideges voltam abban a pillanatban.
-Na látod!-mosolyodott el, majd ismét széttárta a karjait. Határozottan megráztam a fejem, majd berohantam a konyhába.-Hová, hová?!-futott utánam.
-Hagyj békén!-ordítottam rá mire elkapta a jobb kezem és magához húzott. Visszataszító volt. Feltörtek bennem az emlékek olyan vehemenciával, hogy még a könnyeim is kicsordultak.
-Hiányoztál Al!
-Ne hívj így! És én nem ismerlek téged! Te nem vagy az apám!
-Dehogynem!-hajolt közelebb.
-Eressz már el!-kiabáltam. Láttam a ráncokat a szemei alatt. Azokat a szörnyű börtönben töltött éveket. Csak nem megbánta? De persze! Annyira naiv vagy Alice!
-Nem akarsz szórakozni egy picit, kicsim?
-Nem!Nem!Nem!-ordítottam torkom szakadtából. Hol van már valaki?! Hol van Zayn?!-Mit csináltál Eddel?!-kérdeztem mérgesen mire egy kis előnyhöz jutva ellöktem magamtól.
-Semmit.
-Aha persze! Hol van?
-Az emeleten pihen.
-Mi? Pihen? Mi a...
-Nem tök mindegy?
-Nem, kurvára nem!-csapódott a bejárati ajtó. Nagy kő esett le a szívemről. Chris fülig vigyorral sétált befelé egészen addig, amíg meg nem látta a vendégünket.
-Szia fiam!-fordult felé. Chris is kővé dermedt pont ahogy én is.
-Bántottad?-kérdezte azonnal szúrós tekintettel.
-Nem.-válaszolt nyugodt hangnemmel.-Te sem öleled meg apádat?-Chris csak fintorgott egyet, majd kikerülte őt és elindult felém.-Egészen meg vagy emberesedve.-bólogatott elismerően.
-Kössz.-mondta miközben átkarolt. Azonnal belemélyesztettem a körmeimet. Még mindig féltem.-Mit akarsz itt?
-Csak eljöttelek megnézni titeket. Azt hittem, örülni fogtok nekem.
-Ja. Persze.-dünnyögtem.
-Hogy szöktél meg?-kérdezte Chris pár perc csend után mire ő elmosolyodott. Csak mosolygott és mosolygott. Nem válaszolt. Egy szót sem szólt.-Hm?
-Mit érdekel az téged?-vetette oda gúnyosan.
-Tűnj el innen!-mondta Chris indulatosan.
-Hát rendben.-sóhajtott.-De visszajövök.-nézett rám. Jobban odabújtam Chrishez.
Sarkon forult és lassan kimenetelt a házból.
-Ed.-leheltem, majd rohantam fel az emeletre. A szobánkban feküdt az ágyon.-Ed!-kiabáltam, de semmi. Chris pillanatok alatt mellettem volt.-Gyorsan!-kapkodtam.
-Nyugodj meg, nincs semmi baja!-mondta miközben ellenőrizte, hogy tényleg úgy van-e.-Altatót adott neki.
-És mikor fog felébredni?
-Nem tudom.
-És miért nem sikított?
-Azt sem tudom.
-Jaj olyan jó, hogy itt vagy!-öleltem magamhoz.
-Ugye tudod, hogy mostantól ki sem léphetsz a házból?
-Látod, hogy ide is utánam jött.
-Hol van Zayn?-nézett körbe, mintha itt lenne, csak éppen bujkálna. Szívem majd' megszakadt.
-Mielőtt megjelent volna hívtam őt. Felvették, de senki nem szólt bele. Utána megszakadt.
-Mi a fene folyik itt Al?
-Én sem tudom Chris. De az biztos, hogy a nyugalmunk nem tartott sokáig.-hajtottam le a fejem.
-Felhívom a rendőrséget.
-Én pedig megpróbálom újra Zaynt.
A nap hátralévő részében nem csináltam mást, csak telefonáltam. A végére Zayn  már ki volt kapcsolva, Liam pedig nem vette. Még mindig. Erős pánikérzet vett rajtam erőt. Nem tudtam kihez fordulhatnék segítségért. Aztán bevillant.
Mi van, ha ezek az emberek akik elijesztették Edet és eltűntették Zaynéket nem is anyira idegenek. Mi van, ha csak kerestek valakit aki meglépett előlük. Vagy lehet Zaynt keresték? De akkor miért mentek Edékhez? Nem értem. Nincs összefüggés. Igazából csak találgatni tudok. És ami a legfontosabb. Vajon apának van köze ehhez az egészhez? Vagy csak egészen véletlenül keveredett ebbe a történetbe?
Mindegy is. Most az egyetlen reménységem, aki segíteni tud nekem, az Harry. Ő benne volt mindenben. Fel kell hívnom őt.
Villámgyorsan tárcsáztam az ő neve alatt futó számot. Nagyon bíztam benne, hogy még érvényes. Kicseng!
-Haló!-dörmögő hangja semmit nem változott.
-Harry!-kiáltottam könnyes szemmel.-Segítened kell!

BOLDOG ÚJ ÉVET! 😊😊😊

Sziasztok Kedves Olvasóim!
Elsődlegesen szeretnék Nektek szeretetben gazdag boldog új évet kívánni. Másodlagosan pedig jelentkezni, hogy még mindig élek és bocsánatot kérni, de eléggé elfoglalt vagyok. Remélem nem haragszotok rám emiatt. 
Hamarosan hozom az új részt. 😀