Chapter one

Unottan zongoráztam a zene ritmusát a pulton,miközben figyeltem ahogy az emberek ki-be járnak a kávézóból.Mindenki fejvesztve rohant egyik helyről a másikra.Mintha annyira sietnének valahova.Nem értem mi értelme ennek a nagy rohanásnak.Igazából sosem értettem az embereket.Annyira furán gondolkodnak bizonyos dolgokról.Teljesen más az észjárásuk,mint nekem...

-Héj Alice!-szólt oda nekem a munkatársnőm.

-Igen?-kaptam fel a fejem.Hosszú hajam az arcomba hullott,amit aztán seperc alatt a fülem mögé tűrtem.

-Szerinted melyik?-mutogatta a díszes kis esernyőket,melyekkel az italokat egészítjük ki.

A főnök szerint sokkal hangulatosabb.Ha ő mondja.Az egyik kék volt,a másik zöld.Az ital színe úgy szint zöldben pompázott.Gyönyörű neonzöldben.

-Legyen a kék!-csak,hogy ne látsszon olyan egyhangúnak.

-Szerintem a zöld....-mondta elmélkedve,miközben a kiszemelt színűt méregette bal kezében.

-Akkor mégis miért kérdezed?-sóhajtottam.Ezt sem nagyon értem.

-Jólvan na!Csak kíváncsi voltam a véleményedre.

-Kék!-mondtam határozottan.

-Zöld!-ellenkezett,majd rárögzítve a pohárra a kis tárgyat,elindult az asztal felé,ahonnan az italt rendelték.Az ég hirtelen egy nagyot dörrent,majd az esőcseppek beborították a kávézó ablakát.A csillogó gyöngyök versenyautóként keringtek a rámákon belül.

-Jaj ne már!-nyavajgott Loretta.-Az előbb még olyan szépen sütött a nap!

Felnevettem.Hát igen...a jó öreg London.

-Hazaviszlek,ha gondolod!-ajánlottam fel kedvesen.Mégiscsak a legjobb barátnőm

-Hol van még a munkaidő vége....-sóhajtott.

-Addigra még el is állhat.

-Amilyen szerencsés vagyok...

-Légy optimista!

-Nekem soha semmi nem sikerül....

-Loretta!-mondtam rosszallóan.

-Mi az?Jól ismersz!

-Igen!Tudom,hogy kitartó vagy!

-De nem eléggé!

Nagyot sóhajtottam,majd fogtam az egymás után sorakozó összeragasztott cetliket,és igyekeztem felvenni az emberek rendelését.Nem volt valami forgalmas a mai nap.A főnök szerencsére egyszer sem volt bent.Általában jön ellenőrizni.Nem igazán bízik az alkalmazottjaiban.Elég pénzes ember.Nem értem mi a francnak bérel egy ilyen "lepukkadt" helyet. Bár,én csak hálás lehetnék neki,hogy munkát kaptam tőle.

-Mikor mész a következő tetkót csináltatni?-mutatott a hangjegyre a csuklómon.

-Semmikor!Megmondtam,hogy nem szeretnék többet.A főnök ezt sem kifejezetten díjazta...

-És mióta érdekel téged más véleménye?

-Nem szeretném elveszíteni a munkámat.

-Jaj Alice!-sóhajtott nevetve.

-Mi az?-kérdeztem mérgen.

-Nem ismerek rád!Hol van az a lázadó tinédzser?

-Tizennyolc éves vagyok!Már régen nem tinédzser.

-Attól még lázadhatnál jobban! 

-Sosem voltam az a típus...

Felnevetett.Úgy utálom,mikor valaki okosabb nálam pedig nekem van igazam.Nagyon idegtépő tud lenni.

Kinyitottam az újságot és azt kezdtem olvasgatni,mikor hirtelen öt fiú veretett be a kávézóba csuron vizesen.