Sziasztok!:)
Kicsit hamarabb jöttem az új résszel,remélem nem bánjátok!:D
Jó olvasást!Kérlek titeket,kommenteljetek!:)
Köszönöm!
Reggel mikor felébredtem, a madarak hangja szűrődött be a szoba ablakán keresztül.Arról nem is beszélve,hogy a nap gyönyörűen sütött odakint. Mi ez a hirtelen változatosság?!A szép idő ellenére nekem még mindig nincs valami jó kedvem.Állandóan egy személy jár a fejemben.Mindig csak rá tudok gondolni.Akarom őt.Miután végeztem a reggelimmel,felhívtam Liamet.Egyedül ő volt az,a múltkoriak ellenére is,akiben teljes mértékben megbíztam.Vele mindig őszintén tudtam beszélni,bármiről volt szó.Az az igazság,hogy nem tudok megnyílni a legtöbb ember előtt.Louisnak például ez nem gond.Zökkenőmentesen kommunikál akár egy szembe jövő idegennel is.Nekem ez nem menne.Sohasem ment.
Sokszor szégyelltem magam azért aki vagyok.Sokszor éreztem úgy,hogy nekem itt nincs semmi keresnivalóm.Hogy túlságosan más vagyok.Te érezted már azt,hogy a létezésed felesleges?Hogy nem vagy jó semmire és csak úgy VAGY.Határok és szabályok nélkül?Hogy mindegy mit teszel mert úgysem számít?Hiszen nem vesznek emberszámba.Én igen.Ezt éreztem.De most jött valaki,aki ezen változtatott.Egy lány,aki napról napra fontosabb része az életemnek,mégis mindig elüldözöm magam mellől a "modortalan" viselkedésemmel.De nem tehetek róla!Egyszerűen nem tudom kontroll alatt tartani az indultaimat.Ha elönt a düh,minden körülöttem megszűnik létezni,és csak arra tudok koncentrálni.Az adrenalin felszökik a testemben,és csak azt várom,hogy mikor vezethetem le a feszültséget.Amikor pedig elfogy az idő,akkor van a baj.Amikor már szinte semennyire sem tudom irányítani magam,csak megyek és megyek.Akármi kerülhet az utamba, nem fog számítani.Legalábbis nekem nem.
A kanapén ülök azon gondolkozva,hogy vajon hogyan tudnék bocsánatot kérni Alicetől anélkül,hogy megint megbántanám.Jól akarom csinálni.Ezt végre nem akarom elrontani.Úgy érzem,túl fontos számomra ahhoz,hogy elveszítsem.Nem engedhetem el.Nem szabad!Az enyém lesz és az is marad!
-Sziasztok!-köszöntem halkan a fiúknak,akik már javában próbáltak.Megint elkéstem.Szokásosan hozom a formám.
-Szia Zayn!-üdvözöltek jókedvűen.Mindenki annyira fel volt dobva.Csak én voltam megint ilyen bunkó hülye mindenkivel.
-Mi újság?-jött oda hozzám Niall.-Minden rendben?
-Persze!És veled?
-Velem is!-mosolyodott el,majd megveregette a vállam.
-Paul nagyon haragszik?
-Nem!Megérti,hogy ez most nehéz időszak neked.
Milyen időszak?Miről beszél?Megint mi a franc történt?!
-Miről beszélsz?-kérdeztem gyanakvóan.
-Hát Perrieről.
A gyomrom rögtön felfordult és elkapott a hányinger.A falnak támaszkodva szorítottam ökölbe a kezem.
-Zayn.-suttogta Naill miközben a vállamat simogatta.
-Hagyjál!-rántottam el magam keze alól.
-Ne haragudj!
-Nem haragszom,csak ne hozd szóba többet.
-Rendben.
Perrie nagyon különleges lány.Egy mérföldkő volt az éltemben.Sokáig együtt voltunk,mégsem éreztem olyan igazinak a kapcsolatunkat.Szerettem őt igen!Talán jobban is mint egy barátot,mégis így végződtünk.Szakított velem arra hivatkozva,hogy talált valaki mást,aki boldogabbá tudja őt tenni.Akiben jobban megbízik.Ez nem tudom mit jelenthet,hisz egy párkapcsolat alapjába véve a bizalomra épül.Ha ő annak idején nem bízott bennem,akkor miért akart velem lenni?Miért okozott ekkora fájdalmat?
-Szia Zayn!-zökkentett ki a gondolatmenetemből Liam.
-Szia Liam!-nyújtotta a kezét,mire megragadtam és hálásan kezet ráztam vele.
-Hogy vagy?
Miért kérdezi mindenki ezt?!
-Jól vagyok.-dörmögtem.-Kicsit álmosan,de jól.
-Szóval ki az a lány,akiről meséltél nekem?
-Egy lány.
Széles mosolyra húzta a száját.
-Bővebben?
-Muszáj most erről beszélnünk?
Amint befejeztem a mondatot,Paul lépett be a terembe.Boldogan végigmért.Hát igen.Régen látott már.Tekintetéből kirítt,mennyi mindent szeretne tőlem kérdezni.Fáradt arcom láttán viszont inkább meghúzta magát.Ennek örültem.Legalább ő nem esett nekem .
-Na srácok!Kezdhetjük a próbát?
-Igen!-lelkesedett Louis.
Az egész délután eltelt a zene kellemes,felüdítő világában.Jó volt kicsit a fiúkkal zenélni annak ellenére,hogy mennyire nem akartam eljönni.Az érzések,amiket minél jobban próbáltam elnyomni magamban,most előtörtek!Nem sírtam.Sőt nevettem!Mosolyogtam!Boldog voltam!Ma rájöttem,hogy nem szabad hanyagolnom az életemnek ezen részét.Ez az,ami teljes mértékben boldoggá tesz.Amiben SOHA nem csalódhatok.Ez kell nekem és még valaki.
Alice szsz.:
Miután másnap Chris elment dolgozni,nekiláttam a házimunkának.Már mit is csinálhattam volna mást?!Próbáltam minél kevesebbet Zaynre gondolni.De valahogy nem ment.Akármit csináltam,valami mindig eszembe juttatta.A dolgom végeztével leültem a TV elé.Ismét vad dörömbölés szakította félbe a TV-ben folyó párbeszédet.Összerezzentem.Megmarkoltam a párnát és vártam.Vártam mikor fogja megint betörni az ajtót és egy késsel nekem esni.Vártam,de hiába.Aztán hirtelen meghallottam azt az angyali hangot az ajtó túloldaláról,mely a nevemet takarta.Izgatottan álltam fel a kanapéról,majd szapora léptekkel a bejárathoz siettem.
-Alice itthon vagy?!-hallottam újra.-Kérlek nyisd ki az ajtót!-könyörgött keservesen.Miért?Miért jött ide?Elfordítottam a kulcsot,majd lassan kinyitottam.Ismét azzal a fájó tekintettel állt előttem.Megint azzal a sérült lélekkel.
-Szia Zayn!-suttogtam.
-Szia Alice!-üdvözölt,majd tenyerét végigsimította az arcomon.A libabőr futkosott a hátamon.
-Hát te?-kérdeztem zavartan.
-Jöttem bocsánatot kérni!-hajtotta le a fejét,majd előhúzott a háta mögül egy kis virágcsokrot,amely csupán három darab gyermekláncfűből állt.Elmosolyodtam,mire az ő arcán is megjelent a boldogság.
-Ezt nekem hoztad?-kérdeztem csodálkozva.
-Igen!És még valami.-mondta,majd csibészes mosolyvillantása után énekelni kezdett:
"Your hand fits in mine like it's made just for me
But bear this mind it was meant to be
And I'm joining up the dots with the freckles on your cheeks
And it all makes sense to me
I know you've never loved the crinkles by your eyes when you smile,
You've never loved your stomach or your thighs
The dimples in your back at the bottom of your spine
But i'll love them endlessly
I won't let these little things slip out of my mouth
But if I do, it's you, oh it's you, they add up to
I'm in love with you and all these little things"
Folytatta volna,de a kezem,mely körülölelte nyakát megakadályozta.Kétségbeesetten kapkodtam a levegőt miközben egyre erősebben öleltem magamhoz.A hangja gyönyörű!Ahogy rám nézett miközben énekelt...Az az őszinteség!Hihetetlen mennyire más.Mennyivel boldogabb ilyenkor.Ez az,ami neki gyógyír!A ZENE!
Kérek kommentekeeeeet!:):):) Köszönöm!
2013. május 31., péntek
2013. május 28., kedd
Csak egy kérdés!:))))
Na srácok?!Hogy tetszett az új rész???????????Írjatok véleményt ám!!:DJók legyetek!:) Vasárnap hozom az újat.Vagy sszombaton.Attól függően,mennyi kommentet kapok!:)):D
2013. május 26., vasárnap
Díj!!!:D
Sziasztooooooooooook!Megkaptam az első díjam!Köszönet:egy lány :) -nak!:D
Szabályok:
1.) Mindenkinek 11 dolgot kell mondania magáról!
2.) A jelölő mindegyik kérdésére válaszolni kell!
3.) 11 kérdést kell feltenni a jelölteknek!
4.) 11 embert meg kell jelölni és linkelni! (Nincs visszaadás/visszajelölés)
Magamról:
-Nagyon szeretem a One Directiont.
-zenész vagyok
-játszom gitáron és zongorán
-kedvenc színem a zöld
-szeretek rajzolni
-szemüveges vagyok
-néha kissé lobbanékony tudok lenni....
-van egy öcsém
-imádom a hosszú hajat
-könyvek közül a TWILIGHT a kedvencem(a film is nagyon tetszik)
-A kedvenc évszakom az ősz,és a tavasz
Kérdések és válaszok:
11. Kedvenc színed?
Zöld
2. Mióta írsz blogot?
Az internetes verziót április másodikán kezdtem el,de amúgy már régóta írok.Legtöbbször füzetbe!:D
3. Ki a kedvenc 1D tagod?
Hát......Igazán kedvenc nincs,de ha választanom kell,Zayn.
4. Van háziállatod?
Van.Egy kutyám!:))
5. Kedvenc ruhaboltod?
Hm...hát...olyanom nincs!
6. Mit szeretsz a szabadidődben csinálni?
Zenélek,írok és a barátaimmal vagyok!:)
7. Ki legjobb barátod/barátnőd?
Az egyik legjobb barátnőm Annamária,aki segített nekem ezt a blogot létrehozni!Köszönöm még egyszer!
8. Ki a kedvenc színészed/színésznőd?
Adam Sandler,
9. Hány éves vagy?
15
10. Van beceneved? Ha igen, mi?
Van.Adda
11. Kutyákat vagy a macskákat szereted jobban?
Inkább a kutya.
Kérdéseim:
1.Kedvenc színed?
2.Hány éves vagy?
3.Szereted a virágokat?
4.Ki a kedvenc 1D tagod?
5. Van háziállatod?
6.Van testvéred?
7.Milyen zenét hallgatsz 1D-n kívül?
8.Magassarkú,vagy tornacipő?
9.Hideg vagy meleg?
10. Szoknya vagy nadrág?
11.Kedvenc énekes,színésznő?
Küldöm:
Dark
WHAT IF
the lost light
dark Niall hungarian
Dark Zayn HU
Dark Liam Hungary
Its my hard life
Az enyém vagy
Best Love Story With Harry Styles
Dream or Truth?!
One Direction+One
The same boy!..or not?
Szabályok:
1.) Mindenkinek 11 dolgot kell mondania magáról!
2.) A jelölő mindegyik kérdésére válaszolni kell!
3.) 11 kérdést kell feltenni a jelölteknek!
4.) 11 embert meg kell jelölni és linkelni! (Nincs visszaadás/visszajelölés)
Magamról:
-Nagyon szeretem a One Directiont.
-zenész vagyok
-játszom gitáron és zongorán
-kedvenc színem a zöld
-szeretek rajzolni
-szemüveges vagyok
-néha kissé lobbanékony tudok lenni....
-van egy öcsém
-imádom a hosszú hajat
-könyvek közül a TWILIGHT a kedvencem(a film is nagyon tetszik)
-A kedvenc évszakom az ősz,és a tavasz
Kérdések és válaszok:
11. Kedvenc színed?
Zöld
2. Mióta írsz blogot?
Az internetes verziót április másodikán kezdtem el,de amúgy már régóta írok.Legtöbbször füzetbe!:D
3. Ki a kedvenc 1D tagod?
Hát......Igazán kedvenc nincs,de ha választanom kell,Zayn.
4. Van háziállatod?
Van.Egy kutyám!:))
5. Kedvenc ruhaboltod?
Hm...hát...olyanom nincs!
6. Mit szeretsz a szabadidődben csinálni?
Zenélek,írok és a barátaimmal vagyok!:)
7. Ki legjobb barátod/barátnőd?
Az egyik legjobb barátnőm Annamária,aki segített nekem ezt a blogot létrehozni!Köszönöm még egyszer!
8. Ki a kedvenc színészed/színésznőd?
Adam Sandler,
9. Hány éves vagy?
15
10. Van beceneved? Ha igen, mi?
Van.Adda
11. Kutyákat vagy a macskákat szereted jobban?
Inkább a kutya.
Kérdéseim:
1.Kedvenc színed?
2.Hány éves vagy?
3.Szereted a virágokat?
4.Ki a kedvenc 1D tagod?
5. Van háziállatod?
6.Van testvéred?
7.Milyen zenét hallgatsz 1D-n kívül?
8.Magassarkú,vagy tornacipő?
9.Hideg vagy meleg?
10. Szoknya vagy nadrág?
11.Kedvenc énekes,színésznő?
Küldöm:
Dark
WHAT IF
the lost light
dark Niall hungarian
Dark Zayn HU
Dark Liam Hungary
Its my hard life
Az enyém vagy
Best Love Story With Harry Styles
Dream or Truth?!
One Direction+One
The same boy!..or not?
Chapter thirteen
Sziasztok Drága Olvasóim!Nagy örömmel veszem észre,hogy egyre többen vagyunk!:))Köszönöm nektek!Ismét köszönöm a kommenteket.Nagyon jól esik az,amit írtok!:D
Miután sikerült felkelnem a Koszorúcskám után, (ami mellesleg nagyon jó volt) nekiláttam az új résznek!
Jó szórakozást,remélem tetszeni fog!
A kommenteket ne felejtsétek el!:))Köszönöm!
És egyre csak közelebb ért.Egy másodpercre sem tudtam levenni róla a szemem.Lehetetlen.Ismét magával ragadott.A lábaim remegtek,a tenyerem izzadt,a gyomrom pedig felfordult.Miután az ajtóhoz ért,megragadta a kilincset és lassan kinyitotta azt,mely elválasztott minket egymástól.Hátráltam pár lépést.
-Szia!-köszönt rekedt hangon.Fáradtnak tűnt és letörtnek.
-Szia Zayn!-üdvözöltem én is.
-Mit keresel itt?
-Én csak sétálni indultam,amikor megláttalak és...-a mondatomnak zavart pillantása vetett véget,mivel bekötött kezemet vizsgálta.
-Mi történt?
-Semmiség.Csak egy kis baleset.
-Mi történt?!-kérdezte már keményebb hangon.
-Elvágtam.-tett felém egy lépést.
Összeszűkült szemekkel figyelte az arcomat.Majd szemei hirtelen a nyakamon lévő foltokra vándoroltak.A francba kiszúrta!Lassan felemelte tenyerét,majd eltűrte a hajamat az útból.
-Mi a jó büdös franc ez?!-hangját a szükségesnél is magasabbra emelte.-Ki tette ezt veled!?-hajolt közelebb.
-Senki.-mondtam zavartan.Pont ezt akartam elkerülni.De persze amilyen makacs vagyok.Megragadta a karomat,és behúzott az edzőterembe.
-Mindjárt jövök!-szólt oda a várakozó fiúnak,majd egy folyosón végigráncigálva betolt egy kis helységbe,az ajtót pedig kulcsra zárta.-Addig nem mész innen sehová,amíg nem mondod el,ki volt az,aki ezt művelte!-mutatott a nyakamra.
-Zayn én...
Testével a falhoz préselt,majd az ép kezemet összekulcsolta az övével.A szívem hevesen dobogott.Furcsa érzés volt ennyire közel kerülni hozzá és érezni az illatát,minden egyes porcikáját.
Szüntelenül a számat figyelte.Mellkasa egyenletesen járt fel s le miközben másik kezével már a hajammal játszadozott.Fejét a nyakamhoz emelte,majd ajkaival a lila foltokra tapadt,melyek egyre jobban zsibbadtak.Felszisszentem.
-Tudni akarom.-lehelte az ajkaim közé.-Tudni akarom ki bántott.-nézett fel rám.Nagy levegőt vettem.
-Tegnap-kezdtem bele.-egy férfi jött el hozzám.-figyelmesen hallgatott.-Vadul nekem támadt.Keresett valakit.
-Kit?
-Azt nem tudom.Nem árulta el.Folyton azt hajtogatta,hogy mondjam el hol bujkál.
-Hogy nézett ki?
-Zayn.
-Hogy nézett ki?!-kiabált mérgesen.Lehunytam a szemeimet és azt kívántam,bárcsak ne lettem volna olyan gyenge öt perccel ezelőtt.-Ne haragudj!Nem akartam kiabálni veled, csak elborult az agyam.-Bekötött kezemmel lassan eltoltam őt magamtól,majd a kulcs után nyúltam,ami a zárban pihent.
-Mennem kell!-mondtam,majd sietősen próbáltam kinyitni az ajtót.Ezt megakadályozván gyengéden átkarolt hátulról lefogva a kezeimet ,majd a nyakamat kezdte csókolgatni.
-Zayn mit művelsz?!-fészkelődtem.Nem akarom!Miért erőszakoskodik velem?Miért nem hagyja,hogy elmenjek?
-Szükségem van rád!-suttogta,majd ujjaival még szorosabban tartotta a csípőm.Ekkor megértettem miért viselkedik velem "így".El van keseredve.Úgy érzi nincs, senkije a világon.Mintha mindenki elhagyta volna őt.Pedig ez biztos nem így van.Biztos vagyok benne,hogy a barátai nem hagyják őt cserben.
-Mondd el.-suttogtam halkan.
-Mit?-emelte el fejét a nyakamtól.
-Hogy mi bánt téged ennyire!Mitől van ez a hatalmas gyengeség és szomorúság a lelkedben?
-Ez nem tartozik rád.-mondta zavartan.
-Rendben.-erőszakosan kibontakoztam öleléséből,majd kinyitva az ajtót elrohantam.
Ismét nem tudtam mit gondoljak.
Liam szemszöge:
-Héj srácok!-szóltam oda Niallnek és Louisnak akik a számítógép előtt kuksoltak.Egész délután az előtt a hülyeség előtt ülnek.Nem tudom mi abban olyan jó.
-Igen?-de legalább Niall képes kizökkenni a játékból.Louis még mindig nyelvlógatva bámulta a képernyőt.
-Nem tudjátok merre van Zayn?Már napok óta nem láttuk.A telefont sem veszi!
-Nyugi Haver!Biztos minden rendben.
-Rossz előérzetem van.A mai próbára sem jött el.
-Még dühös.
Sóhajtva tárcsáztam újra a barátom számát,mely már századszorra villan fel a telefonom képernyőjén.Kicsöng,kicsöng.
-Haló!-szólt bele mély,rekedt hangon.
-Zayn!Végre!-örömködtem.-Hol vagy?!Mi van veled?!
-Dolgozom.Jól vagyok.
-Miért nem voltál ma próbán?
-Mondom,dolgozom!
-Beszélnünk kéne.
-Nincs miről beszélnünk!
-Szerintem igenis van!
-Látom megint feleslegesen vettem fel a telefont.Úgyis mindig ugyanaz a vége.Veszekedés!
-Ezért kéne beszélnünk!
-Hagyjatok békén!-mondta,majd a másodpercenkénti búgás zavarta a fülemet a vonal másik végéről.Lerakta.Megint.
-Na?-kérdezte Niall.
-Semmi.Makacs,mint az öszvér.Nem lehet vele normálisan beszélni!
-Nem értem őt.
-Sok neki ez az egész.Nem bírja a tempót,amivel minden megváltozik körülötte.-magyarázta Paul megszakítva a beszélgetésünket.
-Akkor most mégis mit tegyünk?
-Semmit.Várunk.Ha visszajön ,visszajön,ha nem,nem.
-Ez aztán a hozzáállás.-dörmögte Louis.
Alice szemszöge:
Rohantam hazafelé.Levegő alig jutott a tüdőmbe,a lábaim pedig fáradtak.Minél messzebb akartam kerülni onnan.A hideg szél csípte az arcomat miközben próbáltam a megfelelő tempót tartani ahhoz,hogy minél hamarabb hazajussak.Ennyit a délutáni sétáról.
Zayn szemszöge:
Megint sikerült elijesztenem azt a lányt,aki annyira közel áll a szívemhez.A hülye viselkedésemmel állandóan megbántom őt.Pedig csak szükségem van rá.Csak vele szeretnék lenni.Annyi mindenen mentem már keresztül.Annyi lány próbált már közel férkőzni hozzám.De ő mégis más.Ő különleges.Viszont ha így fogom folytatni,őt is elveszítem ahogy mindenki mást az életemből.És azt nem akarom.Fontos számomra.Minél jobban szeretném őt megismerni.Vigyázni rá és mellette lenni,megcsókolni,megérinteni és érezni észveszejtően finom illatát.Azt akarom,hogy csak az enyém legyen!Senki másé.Csakis az ENYÉM!
Elnézést,ha a teljesítményem nem olyan mint általában....ez a fáradság miatt van!:D De azért remélem tetszik!:)Kommenteket kérek!:P
Miután sikerült felkelnem a Koszorúcskám után, (ami mellesleg nagyon jó volt) nekiláttam az új résznek!
Jó szórakozást,remélem tetszeni fog!
A kommenteket ne felejtsétek el!:))Köszönöm!
És egyre csak közelebb ért.Egy másodpercre sem tudtam levenni róla a szemem.Lehetetlen.Ismét magával ragadott.A lábaim remegtek,a tenyerem izzadt,a gyomrom pedig felfordult.Miután az ajtóhoz ért,megragadta a kilincset és lassan kinyitotta azt,mely elválasztott minket egymástól.Hátráltam pár lépést.
-Szia!-köszönt rekedt hangon.Fáradtnak tűnt és letörtnek.
-Szia Zayn!-üdvözöltem én is.
-Mit keresel itt?
-Én csak sétálni indultam,amikor megláttalak és...-a mondatomnak zavart pillantása vetett véget,mivel bekötött kezemet vizsgálta.
-Mi történt?
-Semmiség.Csak egy kis baleset.
-Mi történt?!-kérdezte már keményebb hangon.
-Elvágtam.-tett felém egy lépést.
Összeszűkült szemekkel figyelte az arcomat.Majd szemei hirtelen a nyakamon lévő foltokra vándoroltak.A francba kiszúrta!Lassan felemelte tenyerét,majd eltűrte a hajamat az útból.
-Mi a jó büdös franc ez?!-hangját a szükségesnél is magasabbra emelte.-Ki tette ezt veled!?-hajolt közelebb.
-Senki.-mondtam zavartan.Pont ezt akartam elkerülni.De persze amilyen makacs vagyok.Megragadta a karomat,és behúzott az edzőterembe.
-Mindjárt jövök!-szólt oda a várakozó fiúnak,majd egy folyosón végigráncigálva betolt egy kis helységbe,az ajtót pedig kulcsra zárta.-Addig nem mész innen sehová,amíg nem mondod el,ki volt az,aki ezt művelte!-mutatott a nyakamra.
-Zayn én...
Testével a falhoz préselt,majd az ép kezemet összekulcsolta az övével.A szívem hevesen dobogott.Furcsa érzés volt ennyire közel kerülni hozzá és érezni az illatát,minden egyes porcikáját.
Szüntelenül a számat figyelte.Mellkasa egyenletesen járt fel s le miközben másik kezével már a hajammal játszadozott.Fejét a nyakamhoz emelte,majd ajkaival a lila foltokra tapadt,melyek egyre jobban zsibbadtak.Felszisszentem.
-Tudni akarom.-lehelte az ajkaim közé.-Tudni akarom ki bántott.-nézett fel rám.Nagy levegőt vettem.
-Tegnap-kezdtem bele.-egy férfi jött el hozzám.-figyelmesen hallgatott.-Vadul nekem támadt.Keresett valakit.
-Kit?
-Azt nem tudom.Nem árulta el.Folyton azt hajtogatta,hogy mondjam el hol bujkál.
-Hogy nézett ki?
-Zayn.
-Hogy nézett ki?!-kiabált mérgesen.Lehunytam a szemeimet és azt kívántam,bárcsak ne lettem volna olyan gyenge öt perccel ezelőtt.-Ne haragudj!Nem akartam kiabálni veled, csak elborult az agyam.-Bekötött kezemmel lassan eltoltam őt magamtól,majd a kulcs után nyúltam,ami a zárban pihent.
-Mennem kell!-mondtam,majd sietősen próbáltam kinyitni az ajtót.Ezt megakadályozván gyengéden átkarolt hátulról lefogva a kezeimet ,majd a nyakamat kezdte csókolgatni.
-Zayn mit művelsz?!-fészkelődtem.Nem akarom!Miért erőszakoskodik velem?Miért nem hagyja,hogy elmenjek?
-Szükségem van rád!-suttogta,majd ujjaival még szorosabban tartotta a csípőm.Ekkor megértettem miért viselkedik velem "így".El van keseredve.Úgy érzi nincs, senkije a világon.Mintha mindenki elhagyta volna őt.Pedig ez biztos nem így van.Biztos vagyok benne,hogy a barátai nem hagyják őt cserben.
-Mondd el.-suttogtam halkan.
-Mit?-emelte el fejét a nyakamtól.
-Hogy mi bánt téged ennyire!Mitől van ez a hatalmas gyengeség és szomorúság a lelkedben?
-Ez nem tartozik rád.-mondta zavartan.
-Rendben.-erőszakosan kibontakoztam öleléséből,majd kinyitva az ajtót elrohantam.
Ismét nem tudtam mit gondoljak.
Liam szemszöge:
-Héj srácok!-szóltam oda Niallnek és Louisnak akik a számítógép előtt kuksoltak.Egész délután az előtt a hülyeség előtt ülnek.Nem tudom mi abban olyan jó.
-Igen?-de legalább Niall képes kizökkenni a játékból.Louis még mindig nyelvlógatva bámulta a képernyőt.
-Nem tudjátok merre van Zayn?Már napok óta nem láttuk.A telefont sem veszi!
-Nyugi Haver!Biztos minden rendben.
-Rossz előérzetem van.A mai próbára sem jött el.
-Még dühös.
Sóhajtva tárcsáztam újra a barátom számát,mely már századszorra villan fel a telefonom képernyőjén.Kicsöng,kicsöng.
-Haló!-szólt bele mély,rekedt hangon.
-Zayn!Végre!-örömködtem.-Hol vagy?!Mi van veled?!
-Dolgozom.Jól vagyok.
-Miért nem voltál ma próbán?
-Mondom,dolgozom!
-Beszélnünk kéne.
-Nincs miről beszélnünk!
-Szerintem igenis van!
-Látom megint feleslegesen vettem fel a telefont.Úgyis mindig ugyanaz a vége.Veszekedés!
-Ezért kéne beszélnünk!
-Hagyjatok békén!-mondta,majd a másodpercenkénti búgás zavarta a fülemet a vonal másik végéről.Lerakta.Megint.
-Na?-kérdezte Niall.
-Semmi.Makacs,mint az öszvér.Nem lehet vele normálisan beszélni!
-Nem értem őt.
-Sok neki ez az egész.Nem bírja a tempót,amivel minden megváltozik körülötte.-magyarázta Paul megszakítva a beszélgetésünket.
-Akkor most mégis mit tegyünk?
-Semmit.Várunk.Ha visszajön ,visszajön,ha nem,nem.
-Ez aztán a hozzáállás.-dörmögte Louis.
Alice szemszöge:
Rohantam hazafelé.Levegő alig jutott a tüdőmbe,a lábaim pedig fáradtak.Minél messzebb akartam kerülni onnan.A hideg szél csípte az arcomat miközben próbáltam a megfelelő tempót tartani ahhoz,hogy minél hamarabb hazajussak.Ennyit a délutáni sétáról.
Zayn szemszöge:
Megint sikerült elijesztenem azt a lányt,aki annyira közel áll a szívemhez.A hülye viselkedésemmel állandóan megbántom őt.Pedig csak szükségem van rá.Csak vele szeretnék lenni.Annyi mindenen mentem már keresztül.Annyi lány próbált már közel férkőzni hozzám.De ő mégis más.Ő különleges.Viszont ha így fogom folytatni,őt is elveszítem ahogy mindenki mást az életemből.És azt nem akarom.Fontos számomra.Minél jobban szeretném őt megismerni.Vigyázni rá és mellette lenni,megcsókolni,megérinteni és érezni észveszejtően finom illatát.Azt akarom,hogy csak az enyém legyen!Senki másé.Csakis az ENYÉM!
Elnézést,ha a teljesítményem nem olyan mint általában....ez a fáradság miatt van!:D De azért remélem tetszik!:)Kommenteket kérek!:P
2013. május 24., péntek
2013. május 18., szombat
Chapter twelve
Sziasztok!:)
Kicsit későn,de megjöttem az új résszel!:)
Ismételten szeretném megköszönni a véleményeket!Nagyon jól esett!:D
Persze ezután is szeretném kérni!Mint mármondtam,sokat számít!
Jó szórakozást!:D
Nem tudtam mire gondoljak.Szokásomhoz híven rögtön a legrosszabb dolgok jutottak az eszembe amitől rettegtem.Lábaim a földbe gyökereztek miközben az ismeretlen még mindig a bejárati ajtót püfölte teljes erejéből.Nagy levegőt vettem és lassan elindultam az ajtó felé.A fejem sajgott.Tudtam,hogy ennek nem lesz jó vége.Jaj Chris hol vagy már?!Hol vagy amikor szükségem van rád?Már csak pár centi volt köztem és az ajtó között.A látogatóm pedig egyre türelmetlenebb volt.A szívem a torkomban dobogott.Zaynre gondoltam.A csillogó barna szemeire.
A kopogás hirtelen megszűnt.Csend.Csend mindenhol!Mi folyik itt?Mi ez az egész?Az ajtó egyszer csak kivágódott,majd erősen a falnak ütődött.Összerezzentem mikor megláttam a hatalmas embert magam előtt.Simán a föld alá nyomott volna akár a kisujjával is.
-Hol van?!-kérdezte mérgesen.
-K...ki?-dadogtam.
-Ne játszd nekem itt a hülyét kislány!-kiabált.-Hol bujkál?!-lépett közelebb.
-Fogalmam sincs miről beszél.-mondtam halkan.
Mérgesen nekem támadt,majd a falnak nyomott. Ujjai erősen körülfogták a nyakamat.
-Ha nem mondod meg most azonnal,hogy hol van,esküszöm megöllek!-szűrte a fogai közt fenyegetően.
-De mégis kicsoda?-leheltem.
-Ne szórakozz velem!-kiabálta az arcomba, majd még erősebben szorította a nyakamat.Már szinte alig kaptam levegőt.Lehunytam a szemem.Reménytelenül próbáltam hátrálni karjaiból,de a fal nem engedett tovább.Vége?Most,amikor már azt hittem végre újra van remény?Hogy van MIÉRT élnem?Vége?Nem láthatom többé Őt?Ennyi?Nem.Még nem akarok meghalni.-Szóval nem beszélsz?Hát legyen!-mosolygott,majd előhúzott a zsebéből egy kést.Szemeim tágra nyíltak.-Akkor majd én kiszedem belőled.-mondtam,majd lassan végighúzta a pengét a csuklómon.Felszisszentem,mire ő nevetni kezdett.Élvezte,hogy kínozhat.Élvezte minden egyes mozdulatot,mellyel kárt tehetett bennem.Éreztem,hogy így volt.Egy pszichopatával álltam szemben.Egy őrülttel.Egyszer csak meghallottam az autó zaját kintről.Feléledt bennem a remény.-A francba.-dühöngött,majd levette rólam kezeit.-Legközelebb.-emelte felém a kést.-Nem úszod meg ennyivel!-mondta,majd elrohant.
Kétségbeesetten kapkodtam levegő után,miközben a vért próbáltam eltüntetni a kezemről.Felugrottam,és rohantam a konyhába.A kezemet hideg víz alá tettem,majd elővettem a kötszert.Sietnem kellett.Nem hagyhattam,hogy Chris ezt meglássa.
-Hát te?-hallottam a hátam mögött a bátyám hangját.-Mi történt?-léptei egyre közelebb visszhangoztak a fülemben.
-Semmi!
-Te jó ég Alice mit csináltál?!-kérdezte mikor meglátta az egészségügyi dobozt mellettem.
-Csak egy kis baleset.Elvágtam a kezemet.Nem nagy baj!
-Biztos?
-Persze!
Próbáltam egy megnyugtató mosolyt küldeni felé,de nem hiszem,hogy elég meggyőző lettem volna.Ugyanis még mindig azzal a gyanúsító tekintettel nézett rám.
-És mégis mivel vágtad el a kezed?
-Késsel.
-Jobban is vigyázhattál volna magadra!
-Nem figyeltem eléggé.
Egy sóhaj kísértében elhagyta a konyhát.Valami azt súgta,nem úsztam meg ilyen könnyen.Nem hiszem,hogy elhitte a hazugságomat.Túl jól ismer ahhoz,hogy tudja mikor mondok igazat,és mikor nem.Amúgy sem tudtam soha hazudni.A lelkiismeretem túl tiszta ilyen mocskos dolgokhoz.
-Megyek megfürdök.-mondtam miközben gyorsan elhaladtam a kanapé mellett,amin ő már szétterülve a TV-t bámulta.
-Rendben.
Felrohantam,majd bezártam magam mögött a fürdőszoba ajtaját.Fáradtan meredtem magam elé.Ki lehetett ez a pasas?És vajon kit keresett?És miért pont nálam kereste azt az illetőt?Miután feltettem magamnak a szokásos milliónyi kérdést,amire mellesleg a válaszok ismét rejtve maradtak,feltűztem a hajamat.Hátrahőköltem mikor megláttam a lila ujjnyomokat a nyakamon.Végigsimítottam a sajgó területen.Még jó,hogy ez Chrisnek nem tűnt fel.Szerencsére a hajam teljes mértékben eltakarta.Éreztem,hogy a levegőm megint fogytán van.Mintha újra fojtogatna.A gombóc a torkomban egyre nagyobb és nagyobb lett.Ordítani tudtam volna.Csak úgy a földhöz vágni magam,és ordítani mindent figyelmen kívül hagyva.Megszabadulni ettől a kínzó fájdalomtól.Nem a fizikai fájdalmakról beszélek.Hanem ami belül van.Amit ma sikerült kissé elnyomnom a lelkemben a zene hatására.Visszajött és nem hátrál.Könyörtelenül lecsap ahogy mindig is szokott.Nem törődik azzal,hogy tönkretesz.Csak úgy felemészt.Minden figyelmeztetés nélkül.De mindegy is,hisz mit számít?Egyszer úgyis meghalunk nem?Az az "egyszer" pedig bármikor lehet.Akár ebben a pillanatban is.
-Én most megyek.Ha bármire szükséged van,hívj és azonnal jövök rendben?-búcsúzkodott Chris miközben egyik lábával már ajtón kívül ácsorgott.
-Rendben!-kétségbeesetten próbáltam hajammal eltakarni a tegnapi sebeket.
-Szia Hercegnőm!-mosolyogva visszafutott egy pusziért,majd az ajtót becsukva maga után elment.EGYEDÜL.Megint.
A mai napra semmi különösebb dolgot nem terveztem.Délelőtt megfőztem az ebédet,azután pedig szennyest mostam és porszívóztam.Olyan vagyok,mint egy háziasszony.Bár valakinek ezt is meg kell csinálnia.Általában a házimunkát elosztjuk Chrissel,de most itthon vagyok egész nap rám marad.Legalább addig is hasznossá teszem magam.
Miután végeztem mindennel elhatároztam,hogy elmegyek sétálni.Olyan szép idő volt kint ismét,hogy nem hagyhattam ki ezt a kínálkozó alkalmat.Bár a tegnapiak után eléggé féltem egyedül az utcára merészkedni.De nem érdekelt.
A járdán sétáltam lassan a kedvenc számomat dúdolva.Az emberek néztek.Feltűnően bámultak.Mintha valami természetfeletti lény lennék,akit ki kéne irtani.
Mikor elhaladtam az edzőterem előtt,szemeim rögtön megtalálták a csodálatosan ragyogó barna szempárt.Egy pillanatra megálltam.Nem mehetek csak úgy be.Mégis mit gondolna?Megráztam a fejem,majd újra útnak indultam.De hallani akarom a hangját.De nem láthat meg így.Óvatosan a nyakamhoz nyúltam,majd kitapintottam a lila területet.Keserves arckifejezésemmel találtam magam szembe az üvegajtón,melynek túloldalán ott volt az,akire most vágytam.Akit most legszívesebben magamhoz öleltem volna.Éppen valamit magyarázott egy kisebb termetű vékonyka fiúnak.Pár évvel lehetett fiatalabb,mint Ő.
Még csak véletlenül sem mosolygott.Egy görbe vonal sem jelent meg a száján.Ismételten csak a fájdalmat láttam semmi mást.A keserű,árulkodó fájdalmat.Az egyetlen vigasztaló dolog ebben az,hogy én is ezt érzem.Tudom min megy keresztül.Vagyis sejtem.A bekötött kezem már a kilincset súrolta mikor hirtelen rám nézett.Szívem feldobbant,a lábaim pedig készültek felmondani a szolgálatot.Az az erő ami hatalmába kerített tetszett.Tetszett ez a magatehetetlenség.Mintha ő irányítana.Mozdulni sem tudtam.Pár másodpercig habozott,majd lassú léptekkel elindult felém.
Kicsit későn,de megjöttem az új résszel!:)
Ismételten szeretném megköszönni a véleményeket!Nagyon jól esett!:D
Persze ezután is szeretném kérni!Mint mármondtam,sokat számít!
Jó szórakozást!:D
Nem tudtam mire gondoljak.Szokásomhoz híven rögtön a legrosszabb dolgok jutottak az eszembe amitől rettegtem.Lábaim a földbe gyökereztek miközben az ismeretlen még mindig a bejárati ajtót püfölte teljes erejéből.Nagy levegőt vettem és lassan elindultam az ajtó felé.A fejem sajgott.Tudtam,hogy ennek nem lesz jó vége.Jaj Chris hol vagy már?!Hol vagy amikor szükségem van rád?Már csak pár centi volt köztem és az ajtó között.A látogatóm pedig egyre türelmetlenebb volt.A szívem a torkomban dobogott.Zaynre gondoltam.A csillogó barna szemeire.
A kopogás hirtelen megszűnt.Csend.Csend mindenhol!Mi folyik itt?Mi ez az egész?Az ajtó egyszer csak kivágódott,majd erősen a falnak ütődött.Összerezzentem mikor megláttam a hatalmas embert magam előtt.Simán a föld alá nyomott volna akár a kisujjával is.
-Hol van?!-kérdezte mérgesen.
-K...ki?-dadogtam.
-Ne játszd nekem itt a hülyét kislány!-kiabált.-Hol bujkál?!-lépett közelebb.
-Fogalmam sincs miről beszél.-mondtam halkan.
Mérgesen nekem támadt,majd a falnak nyomott. Ujjai erősen körülfogták a nyakamat.
-Ha nem mondod meg most azonnal,hogy hol van,esküszöm megöllek!-szűrte a fogai közt fenyegetően.
-De mégis kicsoda?-leheltem.
-Ne szórakozz velem!-kiabálta az arcomba, majd még erősebben szorította a nyakamat.Már szinte alig kaptam levegőt.Lehunytam a szemem.Reménytelenül próbáltam hátrálni karjaiból,de a fal nem engedett tovább.Vége?Most,amikor már azt hittem végre újra van remény?Hogy van MIÉRT élnem?Vége?Nem láthatom többé Őt?Ennyi?Nem.Még nem akarok meghalni.-Szóval nem beszélsz?Hát legyen!-mosolygott,majd előhúzott a zsebéből egy kést.Szemeim tágra nyíltak.-Akkor majd én kiszedem belőled.-mondtam,majd lassan végighúzta a pengét a csuklómon.Felszisszentem,mire ő nevetni kezdett.Élvezte,hogy kínozhat.Élvezte minden egyes mozdulatot,mellyel kárt tehetett bennem.Éreztem,hogy így volt.Egy pszichopatával álltam szemben.Egy őrülttel.Egyszer csak meghallottam az autó zaját kintről.Feléledt bennem a remény.-A francba.-dühöngött,majd levette rólam kezeit.-Legközelebb.-emelte felém a kést.-Nem úszod meg ennyivel!-mondta,majd elrohant.
Kétségbeesetten kapkodtam levegő után,miközben a vért próbáltam eltüntetni a kezemről.Felugrottam,és rohantam a konyhába.A kezemet hideg víz alá tettem,majd elővettem a kötszert.Sietnem kellett.Nem hagyhattam,hogy Chris ezt meglássa.
-Hát te?-hallottam a hátam mögött a bátyám hangját.-Mi történt?-léptei egyre közelebb visszhangoztak a fülemben.
-Semmi!
-Te jó ég Alice mit csináltál?!-kérdezte mikor meglátta az egészségügyi dobozt mellettem.
-Csak egy kis baleset.Elvágtam a kezemet.Nem nagy baj!
-Biztos?
-Persze!
Próbáltam egy megnyugtató mosolyt küldeni felé,de nem hiszem,hogy elég meggyőző lettem volna.Ugyanis még mindig azzal a gyanúsító tekintettel nézett rám.
-És mégis mivel vágtad el a kezed?
-Késsel.
-Jobban is vigyázhattál volna magadra!
-Nem figyeltem eléggé.
Egy sóhaj kísértében elhagyta a konyhát.Valami azt súgta,nem úsztam meg ilyen könnyen.Nem hiszem,hogy elhitte a hazugságomat.Túl jól ismer ahhoz,hogy tudja mikor mondok igazat,és mikor nem.Amúgy sem tudtam soha hazudni.A lelkiismeretem túl tiszta ilyen mocskos dolgokhoz.
-Megyek megfürdök.-mondtam miközben gyorsan elhaladtam a kanapé mellett,amin ő már szétterülve a TV-t bámulta.
-Rendben.
Felrohantam,majd bezártam magam mögött a fürdőszoba ajtaját.Fáradtan meredtem magam elé.Ki lehetett ez a pasas?És vajon kit keresett?És miért pont nálam kereste azt az illetőt?Miután feltettem magamnak a szokásos milliónyi kérdést,amire mellesleg a válaszok ismét rejtve maradtak,feltűztem a hajamat.Hátrahőköltem mikor megláttam a lila ujjnyomokat a nyakamon.Végigsimítottam a sajgó területen.Még jó,hogy ez Chrisnek nem tűnt fel.Szerencsére a hajam teljes mértékben eltakarta.Éreztem,hogy a levegőm megint fogytán van.Mintha újra fojtogatna.A gombóc a torkomban egyre nagyobb és nagyobb lett.Ordítani tudtam volna.Csak úgy a földhöz vágni magam,és ordítani mindent figyelmen kívül hagyva.Megszabadulni ettől a kínzó fájdalomtól.Nem a fizikai fájdalmakról beszélek.Hanem ami belül van.Amit ma sikerült kissé elnyomnom a lelkemben a zene hatására.Visszajött és nem hátrál.Könyörtelenül lecsap ahogy mindig is szokott.Nem törődik azzal,hogy tönkretesz.Csak úgy felemészt.Minden figyelmeztetés nélkül.De mindegy is,hisz mit számít?Egyszer úgyis meghalunk nem?Az az "egyszer" pedig bármikor lehet.Akár ebben a pillanatban is.
-Én most megyek.Ha bármire szükséged van,hívj és azonnal jövök rendben?-búcsúzkodott Chris miközben egyik lábával már ajtón kívül ácsorgott.
-Rendben!-kétségbeesetten próbáltam hajammal eltakarni a tegnapi sebeket.
-Szia Hercegnőm!-mosolyogva visszafutott egy pusziért,majd az ajtót becsukva maga után elment.EGYEDÜL.Megint.
A mai napra semmi különösebb dolgot nem terveztem.Délelőtt megfőztem az ebédet,azután pedig szennyest mostam és porszívóztam.Olyan vagyok,mint egy háziasszony.Bár valakinek ezt is meg kell csinálnia.Általában a házimunkát elosztjuk Chrissel,de most itthon vagyok egész nap rám marad.Legalább addig is hasznossá teszem magam.
Miután végeztem mindennel elhatároztam,hogy elmegyek sétálni.Olyan szép idő volt kint ismét,hogy nem hagyhattam ki ezt a kínálkozó alkalmat.Bár a tegnapiak után eléggé féltem egyedül az utcára merészkedni.De nem érdekelt.
A járdán sétáltam lassan a kedvenc számomat dúdolva.Az emberek néztek.Feltűnően bámultak.Mintha valami természetfeletti lény lennék,akit ki kéne irtani.
Mikor elhaladtam az edzőterem előtt,szemeim rögtön megtalálták a csodálatosan ragyogó barna szempárt.Egy pillanatra megálltam.Nem mehetek csak úgy be.Mégis mit gondolna?Megráztam a fejem,majd újra útnak indultam.De hallani akarom a hangját.De nem láthat meg így.Óvatosan a nyakamhoz nyúltam,majd kitapintottam a lila területet.Keserves arckifejezésemmel találtam magam szembe az üvegajtón,melynek túloldalán ott volt az,akire most vágytam.Akit most legszívesebben magamhoz öleltem volna.Éppen valamit magyarázott egy kisebb termetű vékonyka fiúnak.Pár évvel lehetett fiatalabb,mint Ő.
Még csak véletlenül sem mosolygott.Egy görbe vonal sem jelent meg a száján.Ismételten csak a fájdalmat láttam semmi mást.A keserű,árulkodó fájdalmat.Az egyetlen vigasztaló dolog ebben az,hogy én is ezt érzem.Tudom min megy keresztül.Vagyis sejtem.A bekötött kezem már a kilincset súrolta mikor hirtelen rám nézett.Szívem feldobbant,a lábaim pedig készültek felmondani a szolgálatot.Az az erő ami hatalmába kerített tetszett.Tetszett ez a magatehetetlenség.Mintha ő irányítana.Mozdulni sem tudtam.Pár másodpercig habozott,majd lassú léptekkel elindult felém.
2013. május 9., csütörtök
Chapter eleven
Sziasztoook!Mivel ma van egy kis időm,úgy gondoltam,megleplek titeket egy új résszel!Már észrevettem,hogy nem csak egy szem feliratkozóm van,ami nagyon boldoggá tett!El sem tudjátok képzelni!Szóval...
Jó olvasást!!!!!:))
A véleményeket ismételten szeretném kérni!De tényleg!Köszönöm annak,aki ezt a kérést nem hagyja figyelmen kívül!
Zayn szemszöge:
-A rohadt életbe idefigyelnél végre Zayn?!-ordibált rám Paul mérgesen.Ami azt illeti nem igazán érdekelt.Ahogy semmi más sem,ami körülöttem zajlott.Mi a francért nem tudnak engem békén hagyni?!Annyira nehezükre esne ezt megtenni?!Egy kis nyugalmat szeretnék semmi mást.
-Mi van?-kérdeztem ridegen.
-Hogy mi?Elmondjam?Na lássuk!Tegnap csak úgy szó nélkül leléptél a megbeszélésről.Pedig nagyon jól tudod milyen fontos!Mostanában nem vagy önmagad!Bezárkózol,és...-hadonászott,mint a nem normális.-egyáltalán nem állsz szóba senkivel!Az egy dolog,hogy párkapcsolatod nem működött úgy,ahogy te szeretted volna!Már meg ne haragudj,de erről csakis kizárólag te tehetsz!Jó lenne,ha végre normálisan tudnál viselkedni mert ez mind a karriered rovására megy!
-Kit érdekel a karrier?!-förmedtem rá.
-Ebből van a pénzed!-vágott vissza.A többiek pedig csak csendben végighallgatták a veszekedésünket ahogy mindig mostanában.
-A pénz nem boldogít!
-Ó tényleg?
-Tényleg!-mondtam keservesen.Undorító,undorító!Hogy mikre nem szednek rá minket a pénz miatt.Hányni tudnék az összes elvárt műmosoly és gyerekes viselkedés miatt. Ez nem én vagyok!Ilyen áron nem kell senkinek a pénze!Inkább leszek egy normális ember saját személyiséggel,minthogy velük maradjak,és továbbra is játsszam meg magam.Nekem erre egyáltalán nincs szükségem!Nem akarom azt megélni,hogy a rajongóim azért szeressenek,aki nem vagyok!
-Most meg hová mész?!-kiabált utánam.Figyelmet sem fordítva dühös kiabálására kirohantam az ajtón.Nem érdekel mennyi pénzt ajánl fel!Nem érdekel semmi,ami vele kapcsolatos!Engem csakis kizárólag a zene érdekel!Azt pedig nem veheti el tőlem senki.Az csakis az enyém!
Alice szemszöge:
Leültem a fűbe,majd kicsomagoltam hangszert a tokjából.Gyönyörű idő van ma.A nap kellemesen melegíti fedetlen karomat,miközben már azon vagyok,hogy behangoljam a játékszeremet.Már vagy három éve tudok gitározni.Igazság szerint senki nem tanított ,magamtól tanultam.És persze az internet is közrejátszott kicsit.
Mosolyogva figyeltem a kisgyerekeket,ahogy az anyukájukkal sétálva kíváncsian végigmértek.Nagyon aranyosak voltak.Nagy levegőt vettem,majd felnéztem az égre,mely pompázott türkizkék színében.Egy darab felhő sem volt az égen.Eszembe jutottak anyáék.Elmosolyodtam.Boldogság költözött a lelkembe.Nem a puszta gyűlölet és kín!Ha zenélek ilyen dolgok még csak fel sem merülnek bennem.Megfogtam a pengetőmet,majd halkan játszani kezdtem.A lágy szellő papírrepülőként röptette a nyugató dallamot a levegőben.Egy másodpercre sem álltam meg. Lehunytam a szemeimet.Az emlékek feltörtek bennem, de én továbbra is csak mosolyogtam.Nem akartam sírni!Tudtam,hogy Anya nem akarja.Tudtam,hogy ő csakis boldognak szeretne látni onnan fentről.És ennek eleget is tettem.Nem fogom elszomorítani.Csak boldogságot fog látni az arcomon.
Hirtelen a semmiből kisgyerekek visító hangját véltem felfedezni nem messze tőlem.De ez nem félelmet jelző sikoltás volt.Mintha egymást kergették volna.Boldogok voltak ők is!A következő pillanatban már semmit sem hallottam.Csak a szél susogott a fülembe miközben próbáltam a dallamra koncentrálni.Feltöltődtem.Újra érzem,hogy erős vagyok!Az adrenalinszintem az egekben szárnyal.Érzem,hogy semmi akadály nem áll előttem.Hogy akár még egy tankkal is elbánnék.Nincs az a nehézség amit szinte senki nem tud elűzni a szívemből.Vagyis egyvalaki mégis.Ne!Az az érzés!Mintha kezdene távolodni!Az a páratlan boldogság mely már annyira közel volt!Visszaestem.A felhők közül vissza a mocskos ,hideg földre.Csak miatta.Azok a szemek!Egyszerűen nem bírom feledni azt a tekintetet.
Megállva a játékban gondolkodni kezdtem.Csend honolt körülöttem mindenhol.Lassan kinyitottam szemeimet,melyek már elszoktak a vakító fény látványától.Homályos kép tárult elém ahogy felfedeztem a még mindig gyönyörű színben pompázó eget.Majd egy hatalmasat sikítva megugrottam amint megláttam az előttem ülő fiút.Szívem vad vágtába kezdett.
-Ne haragudj,hogy megijesztettelek!Nem állt szándékomban.-mondta csendesen miközben az arcomat méregette.-Mit csinálsz itt egyedül?
Zavartan néztem fáradtnak tűnő arcát.Szemei bánatot tükröztek,ami engem is elszomorított.Mi az,ami miatt ennyire rossz a kedve?
-Én csak...nem tudom!Az igazat megvallva mindegy hol vagyok!Mindehol egyedül lennék!
-Én is hasonlóképpen érzek.-mondta,majd összeszűkült szemmel felnézett az égre.Ezután pedig a tetoválásomat figyelte.-Gyönyörű!-suttogta,majd végighúzta ujját a fekete hangjegyen.Beleborzongtam érintésébe.Óvatosan elhúztam a kezem,mire ő elmosolyodott.-Ne haragudj!
-Én csak tudod...szóval mit is csinálsz itt?
-Hosszú történet!-dőlt hátra a fűben.Két kezét tarkójára helyezte,majd a szemembe nézett.
-Ráérek.
-Nem biztos,hogy hallani akarod!-persze.A kifogások sorra következnek egymás után.Ebben mindenki tökéletes beállítottságú.
-Ahogy gondolod.-mondtam,majd figyelmemet újra a gitárnak szenteltem.Ő pedig észrevétlenül,mintha ott se lenne,figyelte minden mozdulatomat ezzel zavarba hozva engem.Jól szórakozott rajtam.Nem bántam.Legalább ezzel boldoggá tehettem őt.Arra a pár másodpercre is, de mosolygott.Úgy igazán.Ahogy azelőtt.-Miért vagy szomorú?-nem bírtam ki,hogy ne kérdezzem meg.Tudni akarom mi bántja őt annyira.
-Azt mondod tudni akarod?
-Igen.
-Miért?
-Mert érdekel.-nem hittem volna,hogy egyszer ennyire őszintén fogok vele beszélgetni.Hisz mások vagyunk.Túlságosan mások.Mielőtt belekezdett volna a magyarázkodásába,megcsörrent a telefonja.Fújtatva húzta elő a készüléket a zsebéből.
-Mit akarsz Liam?!-kérdezte durva hangnemmel.Ezek a kedélyváltozások a frászt hozzák rám!-Már megmondtam,hogy nem érdekel!Nem bírjátok felfogni,hogy "így" ennek semmi értelme?!-egy kis szünet.-Tudod mit?Felejtsd el!-mondta,majd kinyomta.
-Azt hiszem jobb,ha most megyek.-már álltam volna fel,de megragadta a kezem és erőteljesen visszarántott a földre.
-Ne menj kérlek!-suttogta keservesen szemeit lecsukva.Megijesztett.De nem hagyhattam magára ilyen állapotban.Teljesen szétesett.Nem találja saját magát.Még az érintése is puszta szenvedést sugároz a lelkembe.
-Rendben!Nem megyek!-kétségbeesetten nézett rám.
-Ne haragudj.Ezt nem értheted!-hajtotta le a fejét.
-Zayn!-szólítottam meg kedvesen.
-Igen?-nézett rám.
-Nekem elmondhatod mi bánt!
Ellentmondásosan rázta fejét.A telefon ismét csörögni kezdett a zsebében.A hangmagasság nagyon bántotta fülemet.A kijelzőn szereplő név felzaklathatta őt,mivel az arca hirtelen elsötétült,szemei pedig könnybe lábadtak.Szívembe erős fájdalom nyilalt amikor arcán megpillantottam egy lefelé szánkázó könnycseppet .
-Ne haragudj!-állt fel,majd egy szó nélkül elrohant.
-Zayn!-pattantam fel a földről ,de hiába.Túl messze volt ahhoz,hogy utolérjem.
A nap hátralevő részében állandóan az Ő viselkedése járt az eszemben.Ki lehetett az?Ki miatt szenved ennyire?!
A TV pár órára lekötötte figyelmemet,de az sem tartott sokáig.A percek csigalassúsággal teltek miközben próbáltam kiverni a fejemből azt a mai találkozást.A főnököm estefelé felhívott,hogy már készülődhetünk,mivel lassan újra megnyílik a kávézó.Ennek nagyon örültem.Végre nem kell majd egyedül itthon lennem.Beszéltem Lorettával is,aki nagyon jól érzi magát a nagyszüleinél.Hamarosan már ő is hazajön.
Fél hét lehetett mikor végeztem minden kiszabott feladatommal ami mára volt beosztva.A délelőtti zenélés miatt kicsit elcsúsztak a teendőim.Épp leültem volna a számítógép elé,mikor egyszercsak valaki vadul dörömbölni kezdett a bejárati ajtón.Azon nyomban rosszul lettem.Szédültem,a pulzusom pedig az egekben szárnyalt.Remegve álltam fel a székből.
Jó olvasást!!!!!:))
A véleményeket ismételten szeretném kérni!De tényleg!Köszönöm annak,aki ezt a kérést nem hagyja figyelmen kívül!
Zayn szemszöge:
-A rohadt életbe idefigyelnél végre Zayn?!-ordibált rám Paul mérgesen.Ami azt illeti nem igazán érdekelt.Ahogy semmi más sem,ami körülöttem zajlott.Mi a francért nem tudnak engem békén hagyni?!Annyira nehezükre esne ezt megtenni?!Egy kis nyugalmat szeretnék semmi mást.
-Mi van?-kérdeztem ridegen.
-Hogy mi?Elmondjam?Na lássuk!Tegnap csak úgy szó nélkül leléptél a megbeszélésről.Pedig nagyon jól tudod milyen fontos!Mostanában nem vagy önmagad!Bezárkózol,és...-hadonászott,mint a nem normális.-egyáltalán nem állsz szóba senkivel!Az egy dolog,hogy párkapcsolatod nem működött úgy,ahogy te szeretted volna!Már meg ne haragudj,de erről csakis kizárólag te tehetsz!Jó lenne,ha végre normálisan tudnál viselkedni mert ez mind a karriered rovására megy!
-Kit érdekel a karrier?!-förmedtem rá.
-Ebből van a pénzed!-vágott vissza.A többiek pedig csak csendben végighallgatták a veszekedésünket ahogy mindig mostanában.
-A pénz nem boldogít!
-Ó tényleg?
-Tényleg!-mondtam keservesen.Undorító,undorító!Hogy mikre nem szednek rá minket a pénz miatt.Hányni tudnék az összes elvárt műmosoly és gyerekes viselkedés miatt. Ez nem én vagyok!Ilyen áron nem kell senkinek a pénze!Inkább leszek egy normális ember saját személyiséggel,minthogy velük maradjak,és továbbra is játsszam meg magam.Nekem erre egyáltalán nincs szükségem!Nem akarom azt megélni,hogy a rajongóim azért szeressenek,aki nem vagyok!
-Most meg hová mész?!-kiabált utánam.Figyelmet sem fordítva dühös kiabálására kirohantam az ajtón.Nem érdekel mennyi pénzt ajánl fel!Nem érdekel semmi,ami vele kapcsolatos!Engem csakis kizárólag a zene érdekel!Azt pedig nem veheti el tőlem senki.Az csakis az enyém!
Alice szemszöge:
Leültem a fűbe,majd kicsomagoltam hangszert a tokjából.Gyönyörű idő van ma.A nap kellemesen melegíti fedetlen karomat,miközben már azon vagyok,hogy behangoljam a játékszeremet.Már vagy három éve tudok gitározni.Igazság szerint senki nem tanított ,magamtól tanultam.És persze az internet is közrejátszott kicsit.
Mosolyogva figyeltem a kisgyerekeket,ahogy az anyukájukkal sétálva kíváncsian végigmértek.Nagyon aranyosak voltak.Nagy levegőt vettem,majd felnéztem az égre,mely pompázott türkizkék színében.Egy darab felhő sem volt az égen.Eszembe jutottak anyáék.Elmosolyodtam.Boldogság költözött a lelkembe.Nem a puszta gyűlölet és kín!Ha zenélek ilyen dolgok még csak fel sem merülnek bennem.Megfogtam a pengetőmet,majd halkan játszani kezdtem.A lágy szellő papírrepülőként röptette a nyugató dallamot a levegőben.Egy másodpercre sem álltam meg. Lehunytam a szemeimet.Az emlékek feltörtek bennem, de én továbbra is csak mosolyogtam.Nem akartam sírni!Tudtam,hogy Anya nem akarja.Tudtam,hogy ő csakis boldognak szeretne látni onnan fentről.És ennek eleget is tettem.Nem fogom elszomorítani.Csak boldogságot fog látni az arcomon.
Hirtelen a semmiből kisgyerekek visító hangját véltem felfedezni nem messze tőlem.De ez nem félelmet jelző sikoltás volt.Mintha egymást kergették volna.Boldogok voltak ők is!A következő pillanatban már semmit sem hallottam.Csak a szél susogott a fülembe miközben próbáltam a dallamra koncentrálni.Feltöltődtem.Újra érzem,hogy erős vagyok!Az adrenalinszintem az egekben szárnyal.Érzem,hogy semmi akadály nem áll előttem.Hogy akár még egy tankkal is elbánnék.Nincs az a nehézség amit szinte senki nem tud elűzni a szívemből.Vagyis egyvalaki mégis.Ne!Az az érzés!Mintha kezdene távolodni!Az a páratlan boldogság mely már annyira közel volt!Visszaestem.A felhők közül vissza a mocskos ,hideg földre.Csak miatta.Azok a szemek!Egyszerűen nem bírom feledni azt a tekintetet.
Megállva a játékban gondolkodni kezdtem.Csend honolt körülöttem mindenhol.Lassan kinyitottam szemeimet,melyek már elszoktak a vakító fény látványától.Homályos kép tárult elém ahogy felfedeztem a még mindig gyönyörű színben pompázó eget.Majd egy hatalmasat sikítva megugrottam amint megláttam az előttem ülő fiút.Szívem vad vágtába kezdett.
-Ne haragudj,hogy megijesztettelek!Nem állt szándékomban.-mondta csendesen miközben az arcomat méregette.-Mit csinálsz itt egyedül?
Zavartan néztem fáradtnak tűnő arcát.Szemei bánatot tükröztek,ami engem is elszomorított.Mi az,ami miatt ennyire rossz a kedve?
-Én csak...nem tudom!Az igazat megvallva mindegy hol vagyok!Mindehol egyedül lennék!
-Én is hasonlóképpen érzek.-mondta,majd összeszűkült szemmel felnézett az égre.Ezután pedig a tetoválásomat figyelte.-Gyönyörű!-suttogta,majd végighúzta ujját a fekete hangjegyen.Beleborzongtam érintésébe.Óvatosan elhúztam a kezem,mire ő elmosolyodott.-Ne haragudj!
-Én csak tudod...szóval mit is csinálsz itt?
-Hosszú történet!-dőlt hátra a fűben.Két kezét tarkójára helyezte,majd a szemembe nézett.
-Ráérek.
-Nem biztos,hogy hallani akarod!-persze.A kifogások sorra következnek egymás után.Ebben mindenki tökéletes beállítottságú.
-Ahogy gondolod.-mondtam,majd figyelmemet újra a gitárnak szenteltem.Ő pedig észrevétlenül,mintha ott se lenne,figyelte minden mozdulatomat ezzel zavarba hozva engem.Jól szórakozott rajtam.Nem bántam.Legalább ezzel boldoggá tehettem őt.Arra a pár másodpercre is, de mosolygott.Úgy igazán.Ahogy azelőtt.-Miért vagy szomorú?-nem bírtam ki,hogy ne kérdezzem meg.Tudni akarom mi bántja őt annyira.
-Azt mondod tudni akarod?
-Igen.
-Miért?
-Mert érdekel.-nem hittem volna,hogy egyszer ennyire őszintén fogok vele beszélgetni.Hisz mások vagyunk.Túlságosan mások.Mielőtt belekezdett volna a magyarázkodásába,megcsörrent a telefonja.Fújtatva húzta elő a készüléket a zsebéből.
-Mit akarsz Liam?!-kérdezte durva hangnemmel.Ezek a kedélyváltozások a frászt hozzák rám!-Már megmondtam,hogy nem érdekel!Nem bírjátok felfogni,hogy "így" ennek semmi értelme?!-egy kis szünet.-Tudod mit?Felejtsd el!-mondta,majd kinyomta.
-Azt hiszem jobb,ha most megyek.-már álltam volna fel,de megragadta a kezem és erőteljesen visszarántott a földre.
-Ne menj kérlek!-suttogta keservesen szemeit lecsukva.Megijesztett.De nem hagyhattam magára ilyen állapotban.Teljesen szétesett.Nem találja saját magát.Még az érintése is puszta szenvedést sugároz a lelkembe.
-Rendben!Nem megyek!-kétségbeesetten nézett rám.
-Ne haragudj.Ezt nem értheted!-hajtotta le a fejét.
-Zayn!-szólítottam meg kedvesen.
-Igen?-nézett rám.
-Nekem elmondhatod mi bánt!
Ellentmondásosan rázta fejét.A telefon ismét csörögni kezdett a zsebében.A hangmagasság nagyon bántotta fülemet.A kijelzőn szereplő név felzaklathatta őt,mivel az arca hirtelen elsötétült,szemei pedig könnybe lábadtak.Szívembe erős fájdalom nyilalt amikor arcán megpillantottam egy lefelé szánkázó könnycseppet .
-Ne haragudj!-állt fel,majd egy szó nélkül elrohant.
-Zayn!-pattantam fel a földről ,de hiába.Túl messze volt ahhoz,hogy utolérjem.
A nap hátralevő részében állandóan az Ő viselkedése járt az eszemben.Ki lehetett az?Ki miatt szenved ennyire?!
A TV pár órára lekötötte figyelmemet,de az sem tartott sokáig.A percek csigalassúsággal teltek miközben próbáltam kiverni a fejemből azt a mai találkozást.A főnököm estefelé felhívott,hogy már készülődhetünk,mivel lassan újra megnyílik a kávézó.Ennek nagyon örültem.Végre nem kell majd egyedül itthon lennem.Beszéltem Lorettával is,aki nagyon jól érzi magát a nagyszüleinél.Hamarosan már ő is hazajön.
Fél hét lehetett mikor végeztem minden kiszabott feladatommal ami mára volt beosztva.A délelőtti zenélés miatt kicsit elcsúsztak a teendőim.Épp leültem volna a számítógép elé,mikor egyszercsak valaki vadul dörömbölni kezdett a bejárati ajtón.Azon nyomban rosszul lettem.Szédültem,a pulzusom pedig az egekben szárnyalt.Remegve álltam fel a székből.
2013. május 5., vasárnap
Chapter ten
Sziasztok!!:D
Megjottem az új résszel!
Remélem tetszeni fog!Ha van bármilyen véleményetek a történettel kapcsolatban,akkor kérlek titeket osszátok meg velem! Jöhet mindenféle kritika!:D
Köszönöm!
Jó olvasást!:)
Szemeim még mindig csukva voltak.Attól féltem,ha kinyitom,valami olyannal szembesülök,amivel nem szeretnék.Mondjuk Zayn szenvedő tekintetével.De o továbbra is csak kérlelt,hogy válaszoljak.Mikor már negyedszerre mondta el ugyanazt,kihúztam kezeimet a szorításából,és lassan kinyitottam szemem.Az a tekintet elkerülhetetlen volt.Annyira vonzott,hogy képtelenség lett volna ellenállni.
-Én...
-Gyerünk!-mondta kétségbeesetten.Szemei csillogtak a szenvedéstől.Én meg nem értettem....mi fájhat neki ennyire?
-Most félek...-suttogtam.Megijesztett a viselkedésével.Az előbb még mosolyogva sétált be az ajtón.
-Szóval félsz tőlem.-hajtotta le a fejét csalódottan,majd eltávolodott.
-Zayn én...-kopogás szakította félbe a mondatomat,ami a bejárati ajtó felől jött.-Egy pillanat.-kerültem ki,majd odasiettem,és félve nyitottam résnyire az ajtót.Szemeim elkerekedtek mikor megláttam az ismerős arcot.-Niall?-kérdeztem csodálkozva.-Te meg mit keresel itt?-tártam ki az ajtót teljesen,így mindenre belátást nyert.
-Zayn itt van?-lépett közelebb.
-I...igen....-válaszoltam.
-Szólnál neki?
-Mit akarsz?-megugrottam mikor megéreztem magamon körülölelő kezeit.Hogy került egyáltalán ide mellém ilyen hamar?Erősen tartott miközben villámokat szóró tekintettel mérte végig barátját.
-Paul küldött érted.
-Mi a francért?-tiszta lekezelő hangon beszélt vele.Mintha egy senki lenne.
-Aggódik a viselkedésed miatt.
-Hát erre semmi szükség!Jól vagyok!
-Nem hiszem Zayn.
-Pedig hidd csak el!-szűrte a szavakat mérgesen a fogai közt.Közben pedig egyre erőteljesebben szorította a derekamat.Próbáltam lefejteni kezeit magamról,de nem tudtam.
-Zayn...-nyögtem fájdalmasan,mire feleszmélt,és azonnal elengedett.
-Bocsáss meg!-kapta el a kezemet.
-Zayn gyere velem!-kérte már türelmetlenül Niall.
-Nem megyek sehova nem fogod fel?!-kiabált.Mellkasa egyenletesen mozgott fel-le miközben kitörő haragját próbálta visszafogni.Úgy nézett Niallre,mint aki menten felrobban.
-Menj....-mondtam halkan.Tekintetét rögtön rám emelte.-Lehet,hogy fontos.
Megadva magát kilépett az ajtón,és mérgesen baktatott a ház előtt álló kocsi felé.
-Köszönöm.-suttogta Niall mosolyogva,majd elindult utána.Beszállt a járműbe,utána pedig sebesen hajtott el vele.Nagy levegőt vettem....Mi volt ez?Mi történik?Nem értek semmit!
A nap hátralévő részében a TV-t bámultam.És persze RÁ gondoltam.Arra a vad tekintetre,mellyel meg tudta volna ölni Niallt.Az én hibám...Miattam lett ennyire dühös,hogy még a barátját is képes lett volna megütni.Annyi fájdalmat láttam a szemében....annyi keserűséget....mikor először találkoztunk,egyáltalán nem ilyen volt.Folyton mosolygott.Bár olyan jól még nem ismerem őt,hogy meg tudjam mondani ezeket a dolgokat.Viszont én így láttam....Ez a véleményem!Valami megváltozott.Valami miatt idejött ma hozzám.Elmondása szerint véletlenül idekeveredett.Valahogy nem tudom elhinni.Azért jött igazából,mert látni akart.De vajon miért érdeklődik ennyire irántam?Mi az a különleges dolog,amit rajtam kívül senki nem tud neki megadni.Mi az,ami bennem megvan?Semmi.....hisz még csak épelméjű sem vagyok! Én vagyok az a lány,aki minden hónapban pszichológushoz jár a rémálmai miatt.Az orvos szerint ez teljesen normális reakció a történtek után......én nem hiszem.....Egyszerű a magyarázat!Bolond vagyok!Bolond és kész!Mégis valamiért különleges számomra ez a fiú.Annyira más!Nyugalmat tud adni nekem.Olyat,amilyenre még Chris ,a bátyám sem képes.Amikor velem van a szívem százszor könnyebb az általánosnál.Nincs az a nehézség.Szeretem amikor egyszerűen csak hozzám ér.Úgy érzem túl közel kerültem ehhez a meg nem értett fiúhoz.Valami miatt szenved.Nem akar megnyílni.A puszta keserűségben él,ami előbb-utóbb fel fogja őt emészteni.De én ezt nem fogom hagyni.Segíteni fogok rajta.Ha kell,az életem árán is!Nem végezheti úgy,mint én!Azt nem engedem.Újra rá fogok találni arra a mosolygós,jókedvű,szerény fiúra,aki pár nappal ezelőtt volt.
-Sziaaaa!-köszönt lelkesen Chris mikor belépett az ajtón.
-Sziaaaaa!-ugrottam a nyakába,majd egy puszit nyomtam az arcára.Nagyon örültem neki,hogy végre hazaért.Ez a nap egy örökkévalóságnak tűnt.
-Mi újság?-ült le a pulthoz miután elengedtem.
-Semmi különös.Veled?Mi volt itthon?
-Öhm...semmi!-minek terheljem megint a hülyeségeimmel?
-Képzeld beszéltem a főnökkel.
-És?-kérdeztem izgatottan.
-Meg van elégedve a munkámmal.Azt mondja tehetséges vagyok,és ha ugyanilyen jól fogom folytatni,akár elő is léptet.
-Tényleg?!-kiáltottam fel.-Hát ez csodálatos!Gratulálok!-öleltem meg.
-Köszönöm Hugi!
Olyan jó lenne,ha én is azt csinálhatnám,amit szeretek.Nem mintha nem lenne jó a kávézóban dolgozni,de azért nem álmaim munkája.Sokkal jobb lenne mondjuk a zenével foglalkozni.Chrisnek megadatott ez a lehetőség.Imád rajzolni.Az életét adná érte.Most meg egy egész képregényt o tervez és rajzol meg.Ezért nagyon büszke vagyok rá.Legalább neki sikerült valóra váltania az álmait.
-Mi az?-kérdezte aggódó pillantással.-Miért vagy ennyire elszontyolodva?
-Csak elgondolkoztam.-erőltettem egy mosolyt az arcomra.-Főztem neked!-ugráltam lelkesen a hűtő felé.
-Tényleg?!És mit?
-Majd meglátod!
Miután megmelegítettem a kaját,kiraktam elé az asztalra.
-Hmmm....-szippantott bele a tányérba.-Köszönöm!-ölelt meg,majd adott egy puszit.
-Esküszöm tisztára olyan,mintha férj és feleség lennénk!-nevettem.
-Egy kicsit tényleg.Te!Van itthon sör is?-nevetett.
-Nagyon vicces vagy!-nevettem én is.-Egyébként van.
-Csak vicceltem.Nem kérek.-mondta,majd hozzálátott.-Hát ez nagyon finom lett!Hogy jutott eszedbe?
-Gondoltam megleplek!
-Hát sikerült.Ugye tudod,hogy jövőhéten mennünk kell az orvoshoz?
A jókedvem rögtön elszállt.A mosoly lefagyott az arcomról.Éreztem,ahogy tekintetem keserűvé válik.Ahogy a gyűlölet szétáramlik a testemben.
-Igen...-suttogtam.
-Héj!Semmi baj!-húzott magához.-Ott leszek veled.
-Tudom!Most megyek....megfürdök.
-Rendben.
Chris ma ismét dolgozik.Mit tehetnék?Valakinek helyettem is kell.Már igazán kinyithatnánk....
Úgy döntöttem,ma kimegyek a parkba,és viszem a gitáromat is.Nem fogok itthon ülni ilyen gyönyörű időben.Bár nem szívesen megyek egyedül,de nincs senki,akivel elmehetnék.
Becsomagoltam a hangszert,majd bezárva az ajtót mögöttem elindultam a járdán.
Megjottem az új résszel!
Remélem tetszeni fog!Ha van bármilyen véleményetek a történettel kapcsolatban,akkor kérlek titeket osszátok meg velem! Jöhet mindenféle kritika!:D
Köszönöm!
Jó olvasást!:)
Szemeim még mindig csukva voltak.Attól féltem,ha kinyitom,valami olyannal szembesülök,amivel nem szeretnék.Mondjuk Zayn szenvedő tekintetével.De o továbbra is csak kérlelt,hogy válaszoljak.Mikor már negyedszerre mondta el ugyanazt,kihúztam kezeimet a szorításából,és lassan kinyitottam szemem.Az a tekintet elkerülhetetlen volt.Annyira vonzott,hogy képtelenség lett volna ellenállni.
-Én...
-Gyerünk!-mondta kétségbeesetten.Szemei csillogtak a szenvedéstől.Én meg nem értettem....mi fájhat neki ennyire?
-Most félek...-suttogtam.Megijesztett a viselkedésével.Az előbb még mosolyogva sétált be az ajtón.
-Szóval félsz tőlem.-hajtotta le a fejét csalódottan,majd eltávolodott.
-Zayn én...-kopogás szakította félbe a mondatomat,ami a bejárati ajtó felől jött.-Egy pillanat.-kerültem ki,majd odasiettem,és félve nyitottam résnyire az ajtót.Szemeim elkerekedtek mikor megláttam az ismerős arcot.-Niall?-kérdeztem csodálkozva.-Te meg mit keresel itt?-tártam ki az ajtót teljesen,így mindenre belátást nyert.
-Zayn itt van?-lépett közelebb.
-I...igen....-válaszoltam.
-Szólnál neki?
-Mit akarsz?-megugrottam mikor megéreztem magamon körülölelő kezeit.Hogy került egyáltalán ide mellém ilyen hamar?Erősen tartott miközben villámokat szóró tekintettel mérte végig barátját.
-Paul küldött érted.
-Mi a francért?-tiszta lekezelő hangon beszélt vele.Mintha egy senki lenne.
-Aggódik a viselkedésed miatt.
-Hát erre semmi szükség!Jól vagyok!
-Nem hiszem Zayn.
-Pedig hidd csak el!-szűrte a szavakat mérgesen a fogai közt.Közben pedig egyre erőteljesebben szorította a derekamat.Próbáltam lefejteni kezeit magamról,de nem tudtam.
-Zayn...-nyögtem fájdalmasan,mire feleszmélt,és azonnal elengedett.
-Bocsáss meg!-kapta el a kezemet.
-Zayn gyere velem!-kérte már türelmetlenül Niall.
-Nem megyek sehova nem fogod fel?!-kiabált.Mellkasa egyenletesen mozgott fel-le miközben kitörő haragját próbálta visszafogni.Úgy nézett Niallre,mint aki menten felrobban.
-Menj....-mondtam halkan.Tekintetét rögtön rám emelte.-Lehet,hogy fontos.
Megadva magát kilépett az ajtón,és mérgesen baktatott a ház előtt álló kocsi felé.
-Köszönöm.-suttogta Niall mosolyogva,majd elindult utána.Beszállt a járműbe,utána pedig sebesen hajtott el vele.Nagy levegőt vettem....Mi volt ez?Mi történik?Nem értek semmit!
A nap hátralévő részében a TV-t bámultam.És persze RÁ gondoltam.Arra a vad tekintetre,mellyel meg tudta volna ölni Niallt.Az én hibám...Miattam lett ennyire dühös,hogy még a barátját is képes lett volna megütni.Annyi fájdalmat láttam a szemében....annyi keserűséget....mikor először találkoztunk,egyáltalán nem ilyen volt.Folyton mosolygott.Bár olyan jól még nem ismerem őt,hogy meg tudjam mondani ezeket a dolgokat.Viszont én így láttam....Ez a véleményem!Valami megváltozott.Valami miatt idejött ma hozzám.Elmondása szerint véletlenül idekeveredett.Valahogy nem tudom elhinni.Azért jött igazából,mert látni akart.De vajon miért érdeklődik ennyire irántam?Mi az a különleges dolog,amit rajtam kívül senki nem tud neki megadni.Mi az,ami bennem megvan?Semmi.....hisz még csak épelméjű sem vagyok! Én vagyok az a lány,aki minden hónapban pszichológushoz jár a rémálmai miatt.Az orvos szerint ez teljesen normális reakció a történtek után......én nem hiszem.....Egyszerű a magyarázat!Bolond vagyok!Bolond és kész!Mégis valamiért különleges számomra ez a fiú.Annyira más!Nyugalmat tud adni nekem.Olyat,amilyenre még Chris ,a bátyám sem képes.Amikor velem van a szívem százszor könnyebb az általánosnál.Nincs az a nehézség.Szeretem amikor egyszerűen csak hozzám ér.Úgy érzem túl közel kerültem ehhez a meg nem értett fiúhoz.Valami miatt szenved.Nem akar megnyílni.A puszta keserűségben él,ami előbb-utóbb fel fogja őt emészteni.De én ezt nem fogom hagyni.Segíteni fogok rajta.Ha kell,az életem árán is!Nem végezheti úgy,mint én!Azt nem engedem.Újra rá fogok találni arra a mosolygós,jókedvű,szerény fiúra,aki pár nappal ezelőtt volt.
-Sziaaaa!-köszönt lelkesen Chris mikor belépett az ajtón.
-Sziaaaaa!-ugrottam a nyakába,majd egy puszit nyomtam az arcára.Nagyon örültem neki,hogy végre hazaért.Ez a nap egy örökkévalóságnak tűnt.
-Mi újság?-ült le a pulthoz miután elengedtem.
-Semmi különös.Veled?Mi volt itthon?
-Öhm...semmi!-minek terheljem megint a hülyeségeimmel?
-Képzeld beszéltem a főnökkel.
-És?-kérdeztem izgatottan.
-Meg van elégedve a munkámmal.Azt mondja tehetséges vagyok,és ha ugyanilyen jól fogom folytatni,akár elő is léptet.
-Tényleg?!-kiáltottam fel.-Hát ez csodálatos!Gratulálok!-öleltem meg.
-Köszönöm Hugi!
Olyan jó lenne,ha én is azt csinálhatnám,amit szeretek.Nem mintha nem lenne jó a kávézóban dolgozni,de azért nem álmaim munkája.Sokkal jobb lenne mondjuk a zenével foglalkozni.Chrisnek megadatott ez a lehetőség.Imád rajzolni.Az életét adná érte.Most meg egy egész képregényt o tervez és rajzol meg.Ezért nagyon büszke vagyok rá.Legalább neki sikerült valóra váltania az álmait.
-Mi az?-kérdezte aggódó pillantással.-Miért vagy ennyire elszontyolodva?
-Csak elgondolkoztam.-erőltettem egy mosolyt az arcomra.-Főztem neked!-ugráltam lelkesen a hűtő felé.
-Tényleg?!És mit?
-Majd meglátod!
Miután megmelegítettem a kaját,kiraktam elé az asztalra.
-Hmmm....-szippantott bele a tányérba.-Köszönöm!-ölelt meg,majd adott egy puszit.
-Esküszöm tisztára olyan,mintha férj és feleség lennénk!-nevettem.
-Egy kicsit tényleg.Te!Van itthon sör is?-nevetett.
-Nagyon vicces vagy!-nevettem én is.-Egyébként van.
-Csak vicceltem.Nem kérek.-mondta,majd hozzálátott.-Hát ez nagyon finom lett!Hogy jutott eszedbe?
-Gondoltam megleplek!
-Hát sikerült.Ugye tudod,hogy jövőhéten mennünk kell az orvoshoz?
A jókedvem rögtön elszállt.A mosoly lefagyott az arcomról.Éreztem,ahogy tekintetem keserűvé válik.Ahogy a gyűlölet szétáramlik a testemben.
-Igen...-suttogtam.
-Héj!Semmi baj!-húzott magához.-Ott leszek veled.
-Tudom!Most megyek....megfürdök.
-Rendben.
Chris ma ismét dolgozik.Mit tehetnék?Valakinek helyettem is kell.Már igazán kinyithatnánk....
Úgy döntöttem,ma kimegyek a parkba,és viszem a gitáromat is.Nem fogok itthon ülni ilyen gyönyörű időben.Bár nem szívesen megyek egyedül,de nincs senki,akivel elmehetnék.
Becsomagoltam a hangszert,majd bezárva az ajtót mögöttem elindultam a járdán.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)