Sziasztok Kedves Olvasóim!:)
Megjöttem az új résszel, remélem tetszeni fog.
Jó szórakozást!
HAVE FUN!:)
Némán meredtem magam elé miközben még mindig a saját kérdéseimre kerestem a választ.Mégis hogy történhetett meg mindez?
-Zayn neked nem kellene itt lenned!-szólalt fel Liam hirtelen.
-Elhiszed, hogy kurvára nem érdekel?!-lépett be, majd szemeivel keresni kezdett.-Hol van?-nézett ismét rám.
-Nincs itt.-válaszoltam.
-Ne hazudj nekem!-kiáltott fel, mire összerezzentem.Liam azonnal felpattant és mellém állt.Zayn keserves tekintettel mért végig minket, majd becsukta maga után az ajtót.
-Hogy tudtál eljönni a kórházból?-kérdeztem.
-Saját felelősségre kénytelenek voltak hazaengedni.
-Ez őrültség.-korholta le azonnal Liam.
-Marhára nem érdekel mit gondolsz.-rázta a fejét, majd ismét körbenézett.
-Chris jött haza.-mondtam mielőtt újra ordibálni kezdett volna a sok táska láttán.
-Az a féreg is idetolta a képét végre?-kérdezte gúnyosan.
-Zayn!-szóltam rá azonnal.-Ne merj így beszélni a Bátyámról!
-Mi az mostmár hirtelen minden rendbe jött?-kérdezte gúnyosan.-Egy napig nem beszélünk és máris helyre jönnek a dolgok?Láthatóan nincs is rám szükséged.
-Ne mond ezt kérlek!-sóhajtottam miközben a könnyek már csípték a szememet.
-Hiába ordítasz itt nekem.-biccentett a fejével-Semmin nem fog változtatni.
-Kérlek beszéljük meg!
-Nincs mit megbeszélnem veled.-fordult meg azonnal.
-Zayn!-ordítottam utána hirtelen mire meghökkenve pillantott vissza rám.-Nem hagyhatsz így itt.-zokogtam.Kitéptem karomat Liam szorításából és elindultam felé.Csak az pörgött agyamban, hogy meg kell állítanom.Meg kell magyaráznom neki mindent és rászedni az apasági tesztre.Be kell bizonyítanom, hogy mennyire szeretem.Tudnia kell.
-Hagyjál békén!-lökött el magától.Liamnek hála nem a padlón landoltam.
-Normális vagy?!-esett azonnal neki.
-Persze.Állj te is az ő oldalára.Mindig is tudtam, hogy nem vagy igaz barát.
-Zayn gyere be és beszéljük meg.
Dühös tekintete egész végig az enyémet követte.Láttam rajta mennyire fáj.Szinte csillogott benne a keserűség.Mintha legszívesebben csak lekevert volna egyet és eltűnt volna.Valószínűleg ezt érdemeltem.És őszintén szólva el is viseltem volna.Csak tenne már valamit!
-Nem érdekel egyikőtök magyarázata sem.-szólalt fel hirtelen.-Csak hagyjatok békén.Harryt pedig elintézem.
Amíg volt alkalmam, hamar elkaptam a kezét és megszorítottam.Hideg volt és merev.Nem olyan mint máskor.Mintha még abból is kiszállt volna a lélek.Nagy szemekkel mért végig, majd láttam ahogy teste megfeszül a hirtelen érintkezéstől.-Mit nem értesz azon, hogy hagyj békén?-húzta ki kezét az enyémből.Az előbbi vad viselkedése után ez nagyon jól esett.Láttam rajta, hogy megbánta.
-Ne haragudj rám.-kértem kétségbeesetten.
-Most még nem tudok.-rázta a fejét, majd megfordult.-Mégis hogy tehetted ezt velem?-suttogta.-Mindenemet neked adtam.Szó szerint mindent.Te pedig így hálálod meg?
-Zayn én...
-Mindegy.-vonta meg a vállát.-Már kurvára mindegy.-ezután fogta magát és elsétált.
Könnyes szemmel fordultam Liam felé aki még mindig mozdulatlanul állt mögöttem.
Bár mostanra már Chris is csatlakozott hozzá.
-Azt hiszem lesz mit mesélned.-mondta sejtelmesen.
-Elég sokmindenről lemaradtál.-sóhajtottam,majd a kanapé felé vettem az irányt ahol mindent részletről részletre megosztottam Chrissel.Semmi titkolózás.Soha többé.A legelején kezdtem mikor megismertem Zaynt.Chris teljes mértékben megérdemli, hogy tudjon mindenről.Ezek után ő az egyetlen reményem.
-És ezeket miért most kell megtudnom?-kérdezte csalódottan.
-Mert akkor nem akartam elmondani.
-Nem bízol bennem Al?
-De bízom.Csak nem akartalak a dolgaimmal terhelni.Folyton csak velem foglalkoztál.
-De ez nekem nem esett nehezemre.Hisz a húgom vagy.
-Én akkor is így éreztem.
-Mert hülye vagy.-mosolyodott el, majd beleboxolt a vállamba.-Máskor kérlek mondj el nekem mindent.
-Úgy lesz.-eresztettem egy halvány mosolyt.-Én most elmegyek sétálni.-álltam fel a helyemről.
-Egyedül biztosan nem.-állt fel Liam is.
-Akkor gyere.-sóhajtottam.Tudtam, hogy nem rázhatom le magamról.
-Hm ez könnyen ment.-vigyorgott.
-Mintha megszabadulhatnék tőled.-forgattam a szemem mire játékosan rázni kezdte a fejét.
Miután felöltöztünk, elköszöntem Christől, majd elindultunk.
-Ez már nem lesz jobb ugye?-kérdeztem reménykedve, hogy ő másképp gondolja.
-Tudod milyen keményfejű.Jól ismered Al.Még nálam is jobban.
-Annyira szégyellem magam.
-Megint kezdjük el elölről?-vonta fel a szemöldökét.
-Nem.-sóhajtottam, majd kezeimet a zsebembe mélyesztettem.
-Hová is megyünk pontosan?
-Nem tudom.-néztem fel az égre.-Csak megyünk.-jó ideig csendben sétáltunk egymás mellett.Csak a szél süvítő hangja borzolta a fülemet miközben a fejemben próbáltam rendet teremteni a gondolataim között.De valahogy nem sikerült.-Nem vagyok túl bulis társaság most.-mosolyodtam el unott arcán.-Nem mintha máskor annyira az lennék.
-Ne haragudj, csak én is elgondolmodtam.
-Baj van?
-Van elég.-harapott a szájába reménytelenül.-Ma anya felhívott.A nagyi nincs túl jó állapotban és aggódom érte.
-Sajnálom.-simítottam végig izmos karján.
-És még itt van ez is.
-Nem akarom, hogy úgy érezd, minden a te a felelősséged.
-Tudod Zayn a legjobb barátom és nem akarom, hogy ez az egész ami köztetek van tönkre menjen.Soha nem találna még egy olyan lányt, mint te.
-Köszönöm Liam.-mosolyogtam rá.-És azt is, hogy mellettem vagy ebben a helyzetben.Mindent.-öleltem magamhoz szorosan.Reménységgel töltöttek el hatalmas karjai melyek lágyan körülölelték derekamat.Annyira jól esett tőle ez a törődés.
-Menjünk.-húzódott el, majd ismét elindultunk a járdán.-Várod már, hogy Edward megérkezzen?
-Mindennél jobban.-a hirtelen fájdalom után szokatlan melegség töltötte be a szívemet.-Szeretnék végre kikerülni ebből az egészből és tisztázni mindent.Nagyon bízom benne, hogy Zayn beleegyezik.
-Nem lesz más választása, ha igazán szeret.Márpedig szeret.Ez biztos.
-Remélem.
Ezután Liammel nem szóltunk egymáshoz.Egy órán keresztül csendben sétálgattunk a városban tanulmányozva London ereklyéit.Imádtam itt élni.Jobb helyen nem is lehetnék.
-Nem kellene hazamennünk?-kérdezte miközben tenyereit dörzsölte.
-De mehetünk.
Amint hazaértünk, Liam kirámolta a hűtőt.Még jó, hogy tele volt.Így jutott mindenből mindenkinek.Hosszú beszélgetések után elmenten fürdeni, majd lefeküdni annak ellenére, hogy egyáltalán nem voltam fáradt.Csak a mai napra tudtam gondolni.
Csakis Zanyre.Vajon mi lehet most vele?Mit csinál?Hol van?Jól van?Gyomrom görcsbe rándult ahogy elém ugrott a kép amin Zayn fájdalmaktól eltorzult arccal fekszik egy sikátorban.Nem akartam, hogy bármi baja essen.Csak legyen velem, hogy tudjam megvédeni.Szemeim megteltek könnyel és szipogni kezdtem.
-Bárcsak itt lennél mellettem.-sóhajtottam a párnába.-Bárcsak meg tudnál bocsátani.Bárcsak elölről tudnánk kezdeni.
-Kezdjük!-szólalt fel valaki a hátam mögül, mire testem remegni kezdett.Nagyon ismerős hang volt.Csak túl meggyötört volt.Miattam.
-Zayn!-nyögtem fel, majd azonnal felültem és feléje fordultam.Az ágy szélén ült mereven.Mintha teljesen idegen lenne ez a hely ahol van.Szokatlan.-Hogy kerülsz ide?
-Felmásztam.
-Zayn!-kúszni kezdtem felé, de hiába.Egymás után hullottak a könnyeim a paplanra.Csak meg akartam érinteni.Csak érezni.-Meg tudsz nekem bocsátani?-zokogtam.
-Azért vagyok itt, mert....-nyelt egyet.-hiányoztál.Ennek ellenére viszont iszonyú dühös vagyok.
-Tudom.De mi van a mellkasoddal?
Felnevetett.
-Mi lenne?
-Ezt kérdezem.
-Semmi.
-Had nézzem.
-Nem.-fordította el a fejét.
-Gyerünk Zayn!-noszogattam.
-Mondom nem!-emelte fel a hangját mire a könnyeim ismét potyogni kezdtek.
2014. december 28., vasárnap
2014. december 24., szerda
Sziasztok!:)
Szeretetben gazdag, Békés, Boldog Karácsonyt kívánok minden kedves Olvasómnak!!:)
És nem utolsó sorban Isten éltesse Louist!
2014. december 17., szerda
II./Chapter sixteen
Sziasztok!:)
Hosszú idő után végre ismét jelentkezem az új résszel.
Remélem mindenkinek tetszeni fog.
Jó olvasást!
HAVE FUN! :D
-Alice.-mondta ki a nevemet, majd tekintete kidudorodó pocakomra tévedt.Arca meggyötörtté vált, de valahogy mégsem tudott mehatni.Dühösen hátráltam egyre beljebb és beljebb nehogy valami olyat tegyek, amit később megbánok.Liam aggódó pillantást vetett felém.-Alice!-ismételte magát már határozottabban.Még mindig nem reagáltam.Csak arra tudtam gondolni, hogy itt hagyott.Még csak nem is jelentkezett és most hirtelen beállít?Mit képzel?
-Alice minden rendben?-lépett mellém Liam.Erősen megmarkoltam a kezét és próbáltam megnyugodni.-Alice!-szólongatott miközben Chris csak állt és bámult.Várt valamire.Olyan volt, mint régen.Talán kissé megviselt volt.Igen, nagyon annak tűnt.Legalábbis a hatalmas lila karikák a szemem alatt erről árulkodtak.
-Minden rendben.-fújtam ki a levegőt miután elengedtem a kezét.Az agyam azonnal más meglátást vélt felfedezni a helyzettel kapcsolatban.Zokogva borultam Chris karjaiba.Kétségbeesetten ölelt vissza.Mintha talán egy kissé megijedt volna.-Hol voltál?-nyögtem.-Hol?-zokogtam tovább, mire erősebben szorított magához.-Miért nem hívtál soha?-néztem a szemébe.Igen, határozottan meg volt rökönyödve.
-Én...
-Te mi?!-kezdtem elveszíteni a fejem.-Nem tudtalak elérni és te sem hívtál soha!Miért nem?!Semmit nem tudtam rólad!
-Alice!-ragadta meg a vállamat.
-Nem!-kiáltottam fel.-Magyarázd meg!-hátráltam ismét.A nyugodtság amit az előbb a magaménak mondhattam, mostanra eltűnt.
-Mindent elmondok, csak nyugodj meg!-kérlelt.
-Mégis hogy képzelted ezt?!-ordítottam kikelve magamból.
-Alice nyugodj meg!-fogta meg a kezem Liam, de kitéptem a szorításából.
-Most azonnal mondj el mindent!-parancsoltam rá, mire bólintott, majd fogta a cuccait és besétált a nappaliba.
-Gyere ide Al.-hívott magához.Indulatosan ültem mellé és figyelmesen hallgattam.
-Amikor elmentem, azt hittem minden olyan lesz, mint a mesében.Lesz egy jól fizető állásom, tele leszek pénzzel és amikor visszajövök, majd mindent megadhatok neked.-kérdőn néztem rá.-De nem így történt.Egy percnyi szabadidőm sem volt.Egyik helyről rohantam a másikra és éjjel-nappal dolgoztam szigorú szabályok betartása mellett.Mindent meg kellett tennem amit kértek.Állandó megfigyelés alatt voltam.
-Mi?-kérdeztem ledöbbenve.-Te nem erre vállalkoztál.
-Remélem mostanra végelegesen vége.-sóhajtott, majd megtámaszkodva térdein előre hajolt.
-Sajnálom Chris.Ne haragudj!-öleltem magamhoz erősen.
-Nagyon hiányoztál.-nyögte miközben átölelt.-De most te mesélj!-húzódott el.-Ez...-nézett a pocakomra.
-Miután elmentél, kiderült, hogy terhes vagyok.
-Hol van Zayn?-eszmélt fel.-Ugye nem?
-Minden rendben van, csak most kórházban fekszik.
-Tessék?Mégis mi történt?
-Hosszú történet.-sóhajtottunk egyszerre Laimmel.
-És te?-nézett Chris Liam felé.
-Miután itt hagytad őt és ugye Zayn sincs itthon, valakinek vigyáznia kell rá.
-Köszönöm.-mondta rögtön Chris.
-Ne köszönd.Nem a te kedvedért tettem.
-Liam!-szóltam rá rosszallóan, de csak rázta a fejét, majd kiballagott a konyhába.-Ne haragudj rá.
-Teljesen jogos a viselkedése.-hajtotta le a fejét.-Amit tettem, megbocsáthatatlan.Gondolom halálra aggódtad magad.-nézett a szemembe.
-Bevallom, mikor megláttalak az ajtóban, legszívesebben egy hatalmasat lekevertem volna.
-A én Hercegnőm.-mosolyodott el miközben megfogta a kezemet.
-Most, hogy végre világosan látom a helyzetet, ne aggódj.Nem haragszom rád.-váratlanul ért a hirtelen távolság amit megtett a kanapé másik felébe.Hanyagul ledobott bőröndje felé nyúlt amiben lázasan kutakodni kezdett.-Mit csinálsz?-kérdeztem kiváncsian mikor már öt perce hevesen túrt a ruhái közt.
-Keresek valamit.Meg is van.-mosolyodott el miközben ujján lógatva felém nyújtott egy mesés nyakláncot.
-Chris.-suttogtam elérzékenyülten.-Ez az enyém?-könnyeim rögtön utat törtek maguknak.
-Amint megláttam, azonnal rád gondoltam.Nem tudtam otthagyni.
-Nagyon köszönöm!-öleltem magamhoz szorosan.
-Tetszik?-húzódott el.
-Nagyon.-töröltem meg az arcomat.-Felteszed nekem?
-Hogyne.-mondta miközben már cselekedett is.A gyönyörű lányc másodperceken belül a nyakamban lógott.
-Köszönöm szépen!-öleltem meg újra.
-Nagyon szívesen.-mosolygott rám.
-Talán jobb lenne, ha lepihennél kicsit.-mondtam miután végigmértem kimerült arcát.
-Ne haragudj rám Alice.-rázta a fejét.-Én annyira sajnálom!-szemei megteltek könnyel.
-Figyelj!-vettem kezeim közé meggyötört arcát.-Nem haragszom rád.Szörnyű lehetett ott idáig.De mostmár itthon vagy azokkal, akik szeretnek.Nincs semmi baj.
-Köszönöm.-sóhajtott.-Megyek kipakolok.-állt fel, majd megragadta a bőröndjét és elindult felfelé.
Szomorúan meredtem magam elé miközben Liam lehuppant mellém.
-Nagyon mellélőttem.-nyújtózkodott ki.
-Hát ezt én sem gondoltam volna.
-A lényeg, hogy itthon van és minden rendben van vele.
-Igen.-bólogattam egyetértően.
-Neked mikor kell legközelebb orvoshoz menned?
-Felírtam valahova.Talán a naptáramba.Nem tudom.
-Csak nehogy elfeledkezzünk róla.
-Majd megnézem.-mondtam.Indultam volna Chris után, de a hirtelen ajtócsapódás elterelte a figyelmemet.
-Zayn!-kiáltott fel Liam.-Mi a fenét keresel itt?
-Hol van?!-ordított.Kétségbeesetten markolta az ajtókeretet miközben fájdalomtól eltorzult arcát jobbra-balra forgatta.-Hol van?!-meredt rám.Gyomrom görcsbe rándult.
-Mégis ki?-kérdeztem remegő hangon.
-Tudod nagyon jól kiről beszélek.-lépett beljebb.-Az aki jól megfektetett miközben én próbáltam helyrehozni a kapcsolatunkat!-hosszú szünet következett.Szívembe éles fájdalom nyilalt.Az agyam pörögni kezdett.Mégis hogy a francba jutott ki a kórházból?Hogy jött el idáig akkora sebbel a mellkasán?Ki segített neki?Honnan tudja, hogy Harry itthon van?-Hol a picsába van Harry?!-ordított fel.
2014. november 21., péntek
II./Chapter fifteen
Szép estét!:)
Igyekszem visszarázódni a régi rendszerbe.Köszönöm, hogy ti most is kitartotok mellettem és itt vagytok nekem.
És az is nagyon boldoggá tesz, hogy még most is van új olvasó!
Nagyon örülök nektek!:)
Remélem tetszeni fog az új rész!
Jó olvasást!
HAVE FUN! :D
Liammel az egész estét együtt töltöttük.Megnéztünk három filmet egymás után, majd kitalálta, hogy ő éhes (három tányér paprikás krumpli után), így kénytelenek voltunk pizzát rendelni.Még terhesen sem eszek annyit, mint Liam.
-Biztos nem kérsz belőle?-nyomta az orrom alá a tányérját.
-Biztos.-bólintottam, majd pakolni kezdtem az asztalon hagyott szemetet.
-Héj mit csinálsz?!-ragadta meg a kezem.
-Öhm...rakodok?-vontam fel a szemöldököm.
-Majd én megcsinálom, hagyd csak!
-Liam!-néztem rá kiábrándultan mire hirtelen csörögni kezdett a telefonja.-Zayn az?-kérdeztem azonnal, de nem válaszolt.Felállt és kisétált az ajtón.Egyértelműen jól tippeltem.
Miközben izgatottan sürgölődtem a konyhában Liamre várva, véletlenül sikerült elejtenem egy tányért melynek szilánkjai beterítették a konyha csempéjének felületét.Idegesen kutattam egy söprű és egy lapát után, de nem találtam sehol.Hamar felvettem a papucsomat nehogy megint tele legyek szilánkdarabokkal, ezután tovább kerestem.
-Te meg mi a francot csináltál?-szakított félbe Liam.
-Eltörtem egy tányért és a söprű nincs a helyén!-mondtam mérgesen.
-Héj nyugodj meg!-fogta meg remegő kezemet.-Kint van a kamrában.Mindjárt hozom.-fordult meg azonnal.
Bólintottam, majd helyet foglaltam a kanapén.Nem hiszem el!Hogy lehetek ennyire szerencsétlen?
-Mit mondott Zayn?-kérdeztem amint elsuhant mellettem a konyhába.
-Semmit.
-Laim!-kértem kétségbeesetten.
-Komolyan!-fordult felém.-Tényleg semmit.Letolt amiért nem mondtam el neki.Aztán azt kibálta, hogy soha nem voltam igaz barát.Ezután elküldött a p*csába és letette.-sorolta üresen miközben az arcomat méregette mely egyre meggyötörtebbé vált.
-Sajnálom!-öleltem magamhoz szorosan.Hallottam ahogy a lapát és a seprű nagy zajjal földet ér, majd Liam karjai erősen körém fonódtak.
-Majd megbékél.-suttogta, majd eltolt magától és biztató mosolyt küldött felém.
-Hogy tudsz még most is ilyen pozitív lenni?
-Nem szeretem a negatív meglátású embereket.-nagy levegőt vett.-Míg én ezt feltakarítom, te nyugodtan menj és fürödj meg.Már biztosan fáradt vagy.
-Köszönöm Liam!-mondtam, majd elindultam felfelé.
Miután minden teendőmet elvégeztem, ránéztem Liamre aki már javában horkolt a megkezdett pizza és a negyedik film társaságában.Betakartam őt, majd leoltottam a TV-t, nehogy az éjjel közepén felkeltse őt.Miután leellenőriztem a zárat, én is felmentem a szobába s lefeküdtem.
Sokáig forgolódtam mikor hirtelen megfájdult a hasam.Oldalra fordultam hátha elmúlik, de nem.A fájdalom egyre csak fokozódott.Mikor már szinte elviselhetetlen volt, felordítottam.Liam azonnal kivágta a hálószoba ajtaját.
-Mi a baj?-mászott mellém, majd maga felé fordított.
-A hasam.-nyögtem.-Nagyon fáj!-erősen megmarkoltam a karját és magamhoz öleltem.
-Orvoshoz kell mennünk!-jelentette ki szigorúan, majd mocorogni kezdett, de nem engedtem el őt.
-Várj Liam!Már jobb!-sóhajtottam ahogy engedtem szorításomon.
-Biztos?-lihegett ijedten.
-Igen.-kezem elernyedt magam mellett mellyel Liam karját markoltam, majd a hátamra fordultam és nagyot sóhajtottam.
-Nagyon rám ijesztettél.
-Ne haragudj.-sóhajtottam újra.
-Mi a fene volt ez?-távolodott el.
-Fogalmam sincs.
-Jobb lenne...
-Nem!-szakítottam félbe azonnal.-A kivizsgáláson minden rendben volt.
-Az akkor volt.
-Most is rendben van!-kiabáltam kétségbeesetten, majd sírni kezdtem.
-Minden bizonnyal, de nyugodtabb lennék, ha beszélnél az orvosoddal.
-Liam ez ilyenkor már teljesen normális!
-Jó.-mondta mogorván, majd lehuppant az ágyról és maga mögött hagyva engem becsapta az ajtót.
Ezen az éjjelen nem aludtam túl sokat.Csak forgolódtam és azon törtem a fejem, mit tegyek.Úgy érzem, kezd kicsúszni az írányítás a kezemből.Mintha minden olyan zavaros lenne körülöttem.Már nagyon vártam azt a bizonyos nyugalmat amit már oly hosszú ideje remélek.De valahogy még nem jön.És nem tartom valószínűnek, hogy a közeljövőben találkozni fogok vele.
Reggel fél hatkor kikeltem az ágyból és nekiálltam ebédet főzni.Persze Liam azonnal leállított és ragaszkodott hozzá, hogy menjünk inkább étterembe, de nem engedtem belőle.Inkább ismét elküldtem őt bevásárolni, így minden főzéshez szükséges kellékem megvolt.
-Annyira önfejű vagy.-morogta Liam az orra alatt miközben az asztalnál ülve forgatta az újságot.
-Zaynnel élek együtt.-néztem rá, majd éreztem ahogy a mellkasom nehezedni kezd.
-Teljes mértékben egymáshoz valók vagytok.-rázta a fejét.
-Ne haragudj a tegnapi miatt.
-Nincs semmi baj.-állt fel, majd kivett magának egy sört a hűtőből.
-Nyugodtan elmehetsz Liam.Nem kell itt lenned egész nap.
-Ne kezdjünk ebbe bele.-kért kétségbeesetten.-Inkább azt meséld el, mi lesz az ebéd.
-Hal krumplival.-mosolyogtam rá.-Remélem megfelel.
-Tökéletes.-mosolygott vissza, majd leült a helyére.
A délelőtt folyamán minden teendőmet elvégeztem.Miután Liam besegített, egész gyorsan végeztünk a mosogatással is.Az ebéd nagyon finomra sikeredett Liam szerint, bár az én véleményem szerint a krumpli nem volt elég sós.Dehát ahogy mondani szokták:"ízlések és pofonok!"
-Nem szeretnél elmenni sétálni?Vagy inkább pihennél?-kérdezte Liam mikor leültem mellé a kanapéra.
-Azon gondolkozom, hogy bemegyek Zaynhez.
-Eszedbe se jusson!-korholt le azonnal.-Semmi jó nem sülne ki abból, ha most beállítanál hozzá.
-De hiányzik.-hajtottam le a fejem.
-Ne!Csak ne sírj megint!-fogta meg a kezem.-A napokban már annyit láttalak sírni, hogy lassan én is depressziós leszek!
-Én nem vagyok depressziós!-tiltakoztam azonnal, mire Liam csúnyán nézett hegekkel teli kezemre.Ismét lehajtottam a fejemet.Akkor mégis miért nem akar orvoshoz küldeni, ha tudja, hogy probléma van?Azt vártam, hogy rögtön ezzel fog előállni.
-Persze.Nagyon rosszul hazudsz Alice!
-Tudom.-nyögtem.
-Szóval nem akarsz kimenni?Egész nap bent ültünk.
-De.Menjünk.-álltam fel, majd felvettem a cipőmet és a kabátomat.
-Azért várj meg!-nevetett.
-Nem fognak...-kezdtem bele, de inkább hagytam.
-Mit nem fognak?-nézett rám értetlenül.
-Találgatni az emberek.Ha most együtt elmegyük sétálni, annak semmi jó vége nem lesz.Főleg ha a média felkapja a témát.Zaynnek erre nincs szüksége.
-Igazad lehet.-harapott az ajkába.-Akkor most mi legyen?
-Maradok.Liam nyugodtan elmehetsz!-gondolom, hogy azért szeretett volna egy kicsit levegőre menni, mert egész nap négy fal közé volt zárva.És én ezt teljes mértékben megértem.
-Veled maradok.-jelentette ki.
-Szinte éreztem.-forgattam a szemeimet, majd megfogtam a kezét és erőszakkal próbáltam őt az ajtó felé tuszkolni.Nevetséges hátránnyal.
-Ezt te sem gondoltad komolyan.-nevetett.
-De!Szeretném, ha elmennél kicsit szórakozni!
-Én nagyon jól szórakozom veled Al!
Nagyot sóhajtottam, majd mérgesen megmarkoltam a kilincset és kivágtam az ajtót.Egy pillanatra megállt a szívem.Még a vér is megfagyott ereimben a váratlan vendég láttán.Ujjaim egyre szilárdabban fonódtak a kilincs köré miközben a tüdőm megtelt levegővel.Esküszöm, ebben a pillanatban legszívesebben egy hatalmasat ordítottam volna és egyből egy nagyot lekevertem volna neki.
Ha nem hiányzott volna ennyire...
2014. november 14., péntek
II./Chapter fourteen
Kedves Olvasóim!
Megérkeztem az új résszel!Remélem tetszeni fog!
Jó olvasást!
HAVE FUN! :DD
Miközben egyre jobban zsibbadni kezd a karom, szabad kezemmel a szemeimet törölgetem.Még mindig.
Liam hazahozott miután Zaynt sikerült lenyugtatni.Ha lehet így fogalmazni.Azóta csak fekszem a kanapén s azon gondolkodom, vajon hogy jutottam el idáig?Soha senkinek nem akartam rosszat, mégis mindig azt teszem.Állandóan megbántom a körülöttem élő embereket.
Ahogy éreztem a következő sírógörcs folyamat kezdetét, felnyögtem.Ezzel jeleztem Liamnek, aki rögtön mellettem termett és szorosan magához szorított.Miközben arcom a nyakába fúródott, elképzeltem Zaynt a helyében.Annyira jó lenne, ha most mellette lehetnék.
-Ne sírj Alice!-suttogta, majd a hátamat kezdte simogatni.Éreztem, hogy sikerül lenyugodnom.Amikor végre a szipogásomtól és nyögéseimtől mentes volt a nappali, hirtelen kivágódott a bejárati ajtó.Felkaptam a tekintetemet.A küszöbön egy várt vendég álldogált.Gondoltam, hogy nemsokára ismét felbukkan majd.-Mit keresel itt?-egyenesedett fel Liam miközben kezei ökölbe szorultak.
-Alicehez jöttem.-jelentette ki komolyan, majd keservesen nézett le rám.-Mi történt?-lépett közelebb, mire Liam összerezzent a dühtől.
-Tűnj el!-kiabált.
-Nem megyek sehova.-mondta higgadtan, majd levetette a cipőjét, kabátját pedig felakasztotta.
-Hagyd csak Liam!-nyögtem fel.-Nem érdemes dühösnek lenned miatta.
-De...
-Hagyd!-kértem, majd bólintottam jelezvén, hogy nem lesz semmi baj.Elállt előlem, én pedig feltápászkodtam.
-Maradj!-parancsolt rám miközben leült mellém.Liam nagy levegőt vett, majd fogta magát és visszament a konyhába.
-Miért jöttél vissza?-kérdeztem miközben remélhetőleg az utolsó könnycseppet töröltem le az arcomról.
-Őszintén?Vitázni, de amilyen állapotban vagy, nincs szívem belekezdeni.
Elmosolyodtam.Harry tényleg semmit nem változott.
-Hm.Talán tényleg mindig azt kellene mondanom, amit gondolok.-elmélkedett miközben az arcomon bujkáló mosolyt kémlelte.
-Ne.-néztem a szemébe kétségbeesetten mire felnevetett.
-Mi történt?-váltott témát azonnal.
-Elmondtam mindent Zaynnek.
-És?
-Elküldött.-suttogtam miközben könnycseppek sokasága gördült végig ismét az arcomon.
-Várható volt.-dörmögte.
-Sokkal jobban fáj, mint gondoltam.-nyögtem, majd arcomat a tenyerembe temettem.Harry a mellkasára húzott és nyugtatóan simogatni kezdett.
-Ne sírj!-kért halkan.-Idővel jobb lesz!Hidd el!
Felnéztem rá.Annyira őszintének és tisztának tűnt.Nem a szokásos, piszkos fantáziájú Harry.Bambán néztem gyönyörű szemeit mikor hirtelen elmosolyodott.
-Mi az?-kérdeztem zavartan miközben elhúzódtam tőle.
-Semmi.-fordította el a tekintetét.-Csak eszembe jutott valami.
-Mi?
-Semmi.-rázta a fejét, majd beletúrt gondosan széltől megtépázott hajába.Hihetetlen, hogy még így is tökéletesen áll.
-Akarsz még valamit?
-Nem.Elküldesz?-húzta fel a szemöldökét.
-Hát talán mindenkinek jobb lenne.-pillantottam Liam felé aki még mindig a konyhában szorgoskodott.
-Szívesebben lennék melletted.
-Én helyetted is vele leszek.-kiabált Liam csípősen.
-A viccet félretéve...aggódom érted és az állapotod miatt.-fogta meg a kezemet.
-Mióta érdekel ennyire, hogy mi van velem?
-Mindig is érdekelt.Te is tudod!-ahogy a szavak elhagyták telt ajkait, tenyeremet a szíve helyére simította ahol a nevem ékesült.Jól tudtam mit akar ezzel mondani.
-Tényleg jobb lenne, ha elmennél.-húztam ki kezemet a szorításából.
-Jövök még.-állt fel.
-Tudom.-sóhajtottam, majd az ajtóhoz kísértem őt.
-Amiért pedig főleg itt vagyok,-nézett a pocakomra.-minél hamarabb tudni akarom.
-Minden tőlem telhetőt megteszek.De most egyelőre várnod kell.
-Türelmes leszek.-mosolyodott el, majd felvette a kabátját és a cipőjét.-Akkor szia!
-Szia Harry!
Miután becsuktam az ajtót, Liamhez siettem.
-Jól vagy?-kérdezte amint meglátott.
-Liam nem kell rám főznöd!
-A kérdésem az volt, jól vagy-e.Nem a véleményedet kértem.
-Mondjuk rá.Jobban.
-Mindjárt kész!-fordult vissza az edényhez.
-Mi ez?
-Paprikás krumpli.-mosolygott.
-Ó.
-Ennyi?Ó?
-Igen.Ó.-bólogattam, majd visszafordultam, hogy a nappali felé induljak, de megállított.
-Minden rendbe fog jönni.-mondta.
-Már nem igazán tudok bízni benne.
-Most még nehéz.De ahogy Harry mondta, idővel jobb lesz.Miután Zayn is lenyugszik, megbeszélitek a dolgokat és újra minden a régi lesz.
-Gondolod?-kérdeztem reménykedve, hogy igent mond.
-Biztos vagyok benne.-mosolygott rám, majd szorosan magához ölelt.
Megérkeztem az új résszel!Remélem tetszeni fog!
Jó olvasást!
HAVE FUN! :DD
Miközben egyre jobban zsibbadni kezd a karom, szabad kezemmel a szemeimet törölgetem.Még mindig.
Liam hazahozott miután Zaynt sikerült lenyugtatni.Ha lehet így fogalmazni.Azóta csak fekszem a kanapén s azon gondolkodom, vajon hogy jutottam el idáig?Soha senkinek nem akartam rosszat, mégis mindig azt teszem.Állandóan megbántom a körülöttem élő embereket.
Ahogy éreztem a következő sírógörcs folyamat kezdetét, felnyögtem.Ezzel jeleztem Liamnek, aki rögtön mellettem termett és szorosan magához szorított.Miközben arcom a nyakába fúródott, elképzeltem Zaynt a helyében.Annyira jó lenne, ha most mellette lehetnék.
-Ne sírj Alice!-suttogta, majd a hátamat kezdte simogatni.Éreztem, hogy sikerül lenyugodnom.Amikor végre a szipogásomtól és nyögéseimtől mentes volt a nappali, hirtelen kivágódott a bejárati ajtó.Felkaptam a tekintetemet.A küszöbön egy várt vendég álldogált.Gondoltam, hogy nemsokára ismét felbukkan majd.-Mit keresel itt?-egyenesedett fel Liam miközben kezei ökölbe szorultak.
-Alicehez jöttem.-jelentette ki komolyan, majd keservesen nézett le rám.-Mi történt?-lépett közelebb, mire Liam összerezzent a dühtől.
-Tűnj el!-kiabált.
-Nem megyek sehova.-mondta higgadtan, majd levetette a cipőjét, kabátját pedig felakasztotta.
-Hagyd csak Liam!-nyögtem fel.-Nem érdemes dühösnek lenned miatta.
-De...
-Hagyd!-kértem, majd bólintottam jelezvén, hogy nem lesz semmi baj.Elállt előlem, én pedig feltápászkodtam.
-Maradj!-parancsolt rám miközben leült mellém.Liam nagy levegőt vett, majd fogta magát és visszament a konyhába.
-Miért jöttél vissza?-kérdeztem miközben remélhetőleg az utolsó könnycseppet töröltem le az arcomról.
-Őszintén?Vitázni, de amilyen állapotban vagy, nincs szívem belekezdeni.
Elmosolyodtam.Harry tényleg semmit nem változott.
-Hm.Talán tényleg mindig azt kellene mondanom, amit gondolok.-elmélkedett miközben az arcomon bujkáló mosolyt kémlelte.
-Ne.-néztem a szemébe kétségbeesetten mire felnevetett.
-Mi történt?-váltott témát azonnal.
-Elmondtam mindent Zaynnek.
-És?
-Elküldött.-suttogtam miközben könnycseppek sokasága gördült végig ismét az arcomon.
-Várható volt.-dörmögte.
-Sokkal jobban fáj, mint gondoltam.-nyögtem, majd arcomat a tenyerembe temettem.Harry a mellkasára húzott és nyugtatóan simogatni kezdett.
-Ne sírj!-kért halkan.-Idővel jobb lesz!Hidd el!
Felnéztem rá.Annyira őszintének és tisztának tűnt.Nem a szokásos, piszkos fantáziájú Harry.Bambán néztem gyönyörű szemeit mikor hirtelen elmosolyodott.
-Mi az?-kérdeztem zavartan miközben elhúzódtam tőle.
-Semmi.-fordította el a tekintetét.-Csak eszembe jutott valami.
-Mi?
-Semmi.-rázta a fejét, majd beletúrt gondosan széltől megtépázott hajába.Hihetetlen, hogy még így is tökéletesen áll.
-Akarsz még valamit?
-Nem.Elküldesz?-húzta fel a szemöldökét.
-Hát talán mindenkinek jobb lenne.-pillantottam Liam felé aki még mindig a konyhában szorgoskodott.
-Szívesebben lennék melletted.
-Én helyetted is vele leszek.-kiabált Liam csípősen.
-A viccet félretéve...aggódom érted és az állapotod miatt.-fogta meg a kezemet.
-Mióta érdekel ennyire, hogy mi van velem?
-Mindig is érdekelt.Te is tudod!-ahogy a szavak elhagyták telt ajkait, tenyeremet a szíve helyére simította ahol a nevem ékesült.Jól tudtam mit akar ezzel mondani.
-Tényleg jobb lenne, ha elmennél.-húztam ki kezemet a szorításából.
-Jövök még.-állt fel.
-Tudom.-sóhajtottam, majd az ajtóhoz kísértem őt.
-Amiért pedig főleg itt vagyok,-nézett a pocakomra.-minél hamarabb tudni akarom.
-Minden tőlem telhetőt megteszek.De most egyelőre várnod kell.
-Türelmes leszek.-mosolyodott el, majd felvette a kabátját és a cipőjét.-Akkor szia!
-Szia Harry!
Miután becsuktam az ajtót, Liamhez siettem.
-Jól vagy?-kérdezte amint meglátott.
-Liam nem kell rám főznöd!
-A kérdésem az volt, jól vagy-e.Nem a véleményedet kértem.
-Mondjuk rá.Jobban.
-Mindjárt kész!-fordult vissza az edényhez.
-Mi ez?
-Paprikás krumpli.-mosolygott.
-Ó.
-Ennyi?Ó?
-Igen.Ó.-bólogattam, majd visszafordultam, hogy a nappali felé induljak, de megállított.
-Minden rendbe fog jönni.-mondta.
-Már nem igazán tudok bízni benne.
-Most még nehéz.De ahogy Harry mondta, idővel jobb lesz.Miután Zayn is lenyugszik, megbeszélitek a dolgokat és újra minden a régi lesz.
-Gondolod?-kérdeztem reménykedve, hogy igent mond.
-Biztos vagyok benne.-mosolygott rám, majd szorosan magához ölelt.
2014. november 5., szerda
II./Chapter thirteen
Sziasztok Kedves Olvasóim!
Megérkeztem az új résszel, remélem nem bánjátok, hogy ilyen rendszertelenül és sokáig várósan.
Remélem tetszeni fog.
Jó olvasást!
HAVE FUN!
A szívem hevesen dobogott, a tenyerem pedig izzadt miközben leparkoltunk a kórház elé.
-Biztosan most akarod megtenni?-fordult felém Liam ahogy hátulról felemelte a csomagot az ülésről.
-Meg kell tudnia az igazságot.
-Nem kéne inkább ezt elhalasztani míg jobban lesz?
-Nem akarom.Nem lehet.-ráztam a fejem, majd lassan kiszálltam a kocsiból és rögtön a bejárat felé indultam.
-De ugye nem ezzel akarod kezdeni?-rohant utánam.
-Dehogy.
Már éppen léptem fel az első lépcsőfokra mikor hirtelen megpillantottam Niallt.
-Sziasztok!-fülig érő vigyora egy kis reményt csempészett a szívembe.Nagyon reméltem, hogy Zaynnél volt.
-Szia!Mi járatban?
-Csak benéztem hozzá.Már alig várja, hogy lásson.-mondta, majd el is rohant mondván, még nagyon sok dolga van.
-Akkor menjünk.-sóhajtottam miközben hátra pillantottam Liamre aki fehérebb volt, mint általában.Jobban izgult, mint én.A lépcsőszintek egy örökkévalóságig tartottak míg a kitűzott célhoz értünk.Már nagyon rosszul voltam.Mikor benyitottam Zayn kórtermébe, eluralkodott rajtam a félelem.Ahogy rám mosolygott, majd felém nyújtotta kezét, hatalmas bűntudatot keltett bennem.
-Szia!-köszöntem neki miközben leültem az ágy mellett magányosan álló székre.
-Sziasztok!-mosolygott.-Már nagyon vártalak!-nézett rám, én pedig lesütöttem a szememet.-Valami baj van?-kérdezte azonnal reakcióm láttán.
-Valamit el kell mondanom Zayn!-néztem a szemébe.Őszintének kell lennem.Nem hazudhatok többé.
-Hallgatlak.-arca elkomorodott, majd Liamre nézett aki nagy odafigyeléssel kémlelte a padló cikcakkos mintáját.-Baj van?Mondd már!-fogta meg a kezemet.
-Szóval!Amikor aláírtátok a szerződést a banda feloszlásával kapcsolatban, Harry eljött hozzám.-homlokát ráncolta a beszomoló hallatán.-Éjjel mikor az a testőr vigyázott rám, Harry felmászott a hálószobaablakba.-Zayn arca egyre kifejezéstelenebb lett.-Sokat beszélgettünk.Elmondta, hogy szeret és velem akar lenni, de megérti, hogy nem lehet.Tudta, hogy melletted teljes mértékben biztonságban leszek és mindent megadsz nekem.-rápillantottam.Még mindig semmi.-De ezután...-idegesen tördeltem az ujjaimat miközben azon gondolkoztam, hogy mondjam ki.
-Lefeküdtetek.-suttogta.Könnyes szemmel néztem fel rá.Arca mély keserűségről árulkodott.
-Igen.-nyögtem fel, majd keze után nyúltam mely már nem hűtötte felforrt tenyeremet.De hiába.-Zayn én annyira sajnálom.-mentegetőztem azonnal.Annyira ostobának éreztem magam abban a pillanatban.Őrjítő csend uralkodott a szobában amit Liam szakított félbe.
-Én azt hiszem lemegyek a büfébe.-állt fel, de Zayn rögtön közbe szólt.
-Te tudtál erről?-nézett fel rá mérges tekintettel.
-Igen.
-Mióta?
-Pár hete.
-És mégis miért nem szóltál?!-dühös hangja félelmet ébresztett bennem.
-Mert ő akarta elmondani.-ezzel kisétált a kórteremből.
-Zayn!-hajoltam főlé, de elhúzódott.Tudtam, hogy sok idő kell amíg ezt megemészti és talán megbocsát majd.De annyira fáj, hogy így viselkedik velem.-Kérlek mondj valamit.-suttogtam miközben letöröltem a könnyeimet.
-Ezek szerint a gyerek sem az enyém?-fájó tekintete mellyel ebben a pillanatban jutalmazott, az agyamba égette magát örökre.
-Nem tudom.
Percekig csak figyeltem az arcát.Nem dühöngött, nem sírt, nem kiabált.Semmit sem csinált, ami egyre jobban kezdett aggasztani.Sokkal jobban érezném magam, ha most ordibálna velem, hogy mekkora szajha vagyok.Ez a csend megőrjít.
-Zayn kérlek!-ismét a kezéért nyúltam, de elkapta.
-Azt hittem, hogy minden rendbe jött köztünk.-kezdett bele.-Akkor ez mégis mit jelent?-nézett rám végre.-Miért csaltál meg?
-Ez egy hatalmas hiba volt.
-Meg tudod magyarázni mégis miért tetted?Miért feküdtél le Harryvel?-ez a kijelentés jobban fájt egy pofonnál.
-Mert megsajnáltam.
-És akkor rám nem gondoltál?-kérdezte szemrehányóan.-Engem nem sajnáltál?!Nem érdekelt, hogy esetleg majd teherbe ejthet?!-hangja egyre csak növekedett.-Vagy, hogy szeretlek?!Nem is fordult meg a fejedben, hogy mekkora hülyeséget csinálsz?!Mégis hogy tehetted ezt velem Alice?!
-Én annyira sajnálom.-a könnycseppek sorban szánkáztak le az arcomról.Már nem bajlódtam vele, hogy letöröljem őket.
-Már mindegy.-dőlt vissza az ágyra.-Megbíztam benned, ami hatalmas hiba volt.Minden nő ugyan olyan.Egyikőtök sem különb a másiknál.Remélem ezt egyszer mind visszakapod!Kívánom, hogy százszor rosszabb legyen!-már zokogtam.-Kívánom, hogy annyira fájjon, mint nekem!Sőt!-pár másodpercig az arcomat kémlelte.-Annyi mindent megtettem érted, de te szartál rá!Akkor mégis mire kellettem?!Nem értem.Ostoba voltam.Mégis honnan gondolhattam, hogy veled más lesz?Hogy te majd megváltoztatsz?!Menj el innen.-jelentette ki szigorúan, majd megrázta a fejét.-Látni sem akarlak, ahogy azt sem!-bökött fejével a pocakomra.
-Tessék?-kérdeztem kétségbeesetten...azt sem...
-Jól hallottad!Tünés!-kiáltott rám, mire azonnal felugortam.
-De Zayn én...
-Gyerünk már!!-ordított.Hirtelen kivágódott az ajtó amin Liam lépett be.-Vidd el innen!-parancsolt a barátjára, aki azonnal engedelmeskedett.Megragadta a felkaromat és kivonszolt a szobából.
-Alice!Alice!-szólongatott, de hiába.A sírás még mindig túlságosan fojtogatott ahhoz, meg tudjak szólalni.
-Zayn!-sóhajtottam, majd elindultam vissza a kórterem felé.Liam azonnal visszahúzott és lefele kezdett vinni a lépcsőn.Ahogy kétségbeesetten szedtem egymás után a lépcsőfokokat, hirtelen egy hatalmas ordítás vonta el a figyelmemet.Azonnal megtorpantam és a mellettem sietősen elhaladó orvosokat bámultam akik rohantak felfelé Zaynhez.-Liam itt kell maradnunk!-rántottam meg a kezét.-Zaynnek baja esett!
-Nem maradunk itt!-jelentette ki keményen.-Haza kell mennünk!
-Miért?-néztem a szemébe.
-Mert nem akarja, hogy itt légy!
-Liam kérlek!-kértem miközben újra folyni kezdtek a könnyeim.
-Tudod, hogy csak baj lenne belőle, ha bemennél hozzá.Ez is csak azért történt mert...Na mindegy!Menjünk!
-Tudom, hogy az én hibám.-mondtam, majd kihúztam a kezemet Liaméből és rohantam vissza a kórterem felé.Az ablakon át láttam ahogy próbálják nyugtatni Zaynt, majd egy injekciós tűt böknek az alkarjába.Tekintete azonnal rám irányult.Keserű, mély fájdalmat olvastam le abból a mozzanatnyi pillántásból amit rám vetett, majd mély álomba szenderült.
Megérkeztem az új résszel, remélem nem bánjátok, hogy ilyen rendszertelenül és sokáig várósan.
Remélem tetszeni fog.
Jó olvasást!
HAVE FUN!
A szívem hevesen dobogott, a tenyerem pedig izzadt miközben leparkoltunk a kórház elé.
-Biztosan most akarod megtenni?-fordult felém Liam ahogy hátulról felemelte a csomagot az ülésről.
-Meg kell tudnia az igazságot.
-Nem kéne inkább ezt elhalasztani míg jobban lesz?
-Nem akarom.Nem lehet.-ráztam a fejem, majd lassan kiszálltam a kocsiból és rögtön a bejárat felé indultam.
-De ugye nem ezzel akarod kezdeni?-rohant utánam.
-Dehogy.
Már éppen léptem fel az első lépcsőfokra mikor hirtelen megpillantottam Niallt.
-Sziasztok!-fülig érő vigyora egy kis reményt csempészett a szívembe.Nagyon reméltem, hogy Zaynnél volt.
-Szia!Mi járatban?
-Csak benéztem hozzá.Már alig várja, hogy lásson.-mondta, majd el is rohant mondván, még nagyon sok dolga van.
-Akkor menjünk.-sóhajtottam miközben hátra pillantottam Liamre aki fehérebb volt, mint általában.Jobban izgult, mint én.A lépcsőszintek egy örökkévalóságig tartottak míg a kitűzott célhoz értünk.Már nagyon rosszul voltam.Mikor benyitottam Zayn kórtermébe, eluralkodott rajtam a félelem.Ahogy rám mosolygott, majd felém nyújtotta kezét, hatalmas bűntudatot keltett bennem.
-Szia!-köszöntem neki miközben leültem az ágy mellett magányosan álló székre.
-Sziasztok!-mosolygott.-Már nagyon vártalak!-nézett rám, én pedig lesütöttem a szememet.-Valami baj van?-kérdezte azonnal reakcióm láttán.
-Valamit el kell mondanom Zayn!-néztem a szemébe.Őszintének kell lennem.Nem hazudhatok többé.
-Hallgatlak.-arca elkomorodott, majd Liamre nézett aki nagy odafigyeléssel kémlelte a padló cikcakkos mintáját.-Baj van?Mondd már!-fogta meg a kezemet.
-Szóval!Amikor aláírtátok a szerződést a banda feloszlásával kapcsolatban, Harry eljött hozzám.-homlokát ráncolta a beszomoló hallatán.-Éjjel mikor az a testőr vigyázott rám, Harry felmászott a hálószobaablakba.-Zayn arca egyre kifejezéstelenebb lett.-Sokat beszélgettünk.Elmondta, hogy szeret és velem akar lenni, de megérti, hogy nem lehet.Tudta, hogy melletted teljes mértékben biztonságban leszek és mindent megadsz nekem.-rápillantottam.Még mindig semmi.-De ezután...-idegesen tördeltem az ujjaimat miközben azon gondolkoztam, hogy mondjam ki.
-Lefeküdtetek.-suttogta.Könnyes szemmel néztem fel rá.Arca mély keserűségről árulkodott.
-Igen.-nyögtem fel, majd keze után nyúltam mely már nem hűtötte felforrt tenyeremet.De hiába.-Zayn én annyira sajnálom.-mentegetőztem azonnal.Annyira ostobának éreztem magam abban a pillanatban.Őrjítő csend uralkodott a szobában amit Liam szakított félbe.
-Én azt hiszem lemegyek a büfébe.-állt fel, de Zayn rögtön közbe szólt.
-Te tudtál erről?-nézett fel rá mérges tekintettel.
-Igen.
-Mióta?
-Pár hete.
-És mégis miért nem szóltál?!-dühös hangja félelmet ébresztett bennem.
-Mert ő akarta elmondani.-ezzel kisétált a kórteremből.
-Zayn!-hajoltam főlé, de elhúzódott.Tudtam, hogy sok idő kell amíg ezt megemészti és talán megbocsát majd.De annyira fáj, hogy így viselkedik velem.-Kérlek mondj valamit.-suttogtam miközben letöröltem a könnyeimet.
-Ezek szerint a gyerek sem az enyém?-fájó tekintete mellyel ebben a pillanatban jutalmazott, az agyamba égette magát örökre.
-Nem tudom.
Percekig csak figyeltem az arcát.Nem dühöngött, nem sírt, nem kiabált.Semmit sem csinált, ami egyre jobban kezdett aggasztani.Sokkal jobban érezném magam, ha most ordibálna velem, hogy mekkora szajha vagyok.Ez a csend megőrjít.
-Zayn kérlek!-ismét a kezéért nyúltam, de elkapta.
-Azt hittem, hogy minden rendbe jött köztünk.-kezdett bele.-Akkor ez mégis mit jelent?-nézett rám végre.-Miért csaltál meg?
-Ez egy hatalmas hiba volt.
-Meg tudod magyarázni mégis miért tetted?Miért feküdtél le Harryvel?-ez a kijelentés jobban fájt egy pofonnál.
-Mert megsajnáltam.
-És akkor rám nem gondoltál?-kérdezte szemrehányóan.-Engem nem sajnáltál?!Nem érdekelt, hogy esetleg majd teherbe ejthet?!-hangja egyre csak növekedett.-Vagy, hogy szeretlek?!Nem is fordult meg a fejedben, hogy mekkora hülyeséget csinálsz?!Mégis hogy tehetted ezt velem Alice?!
-Én annyira sajnálom.-a könnycseppek sorban szánkáztak le az arcomról.Már nem bajlódtam vele, hogy letöröljem őket.
-Már mindegy.-dőlt vissza az ágyra.-Megbíztam benned, ami hatalmas hiba volt.Minden nő ugyan olyan.Egyikőtök sem különb a másiknál.Remélem ezt egyszer mind visszakapod!Kívánom, hogy százszor rosszabb legyen!-már zokogtam.-Kívánom, hogy annyira fájjon, mint nekem!Sőt!-pár másodpercig az arcomat kémlelte.-Annyi mindent megtettem érted, de te szartál rá!Akkor mégis mire kellettem?!Nem értem.Ostoba voltam.Mégis honnan gondolhattam, hogy veled más lesz?Hogy te majd megváltoztatsz?!Menj el innen.-jelentette ki szigorúan, majd megrázta a fejét.-Látni sem akarlak, ahogy azt sem!-bökött fejével a pocakomra.
-Tessék?-kérdeztem kétségbeesetten...azt sem...
-Jól hallottad!Tünés!-kiáltott rám, mire azonnal felugortam.
-De Zayn én...
-Gyerünk már!!-ordított.Hirtelen kivágódott az ajtó amin Liam lépett be.-Vidd el innen!-parancsolt a barátjára, aki azonnal engedelmeskedett.Megragadta a felkaromat és kivonszolt a szobából.
-Alice!Alice!-szólongatott, de hiába.A sírás még mindig túlságosan fojtogatott ahhoz, meg tudjak szólalni.
-Zayn!-sóhajtottam, majd elindultam vissza a kórterem felé.Liam azonnal visszahúzott és lefele kezdett vinni a lépcsőn.Ahogy kétségbeesetten szedtem egymás után a lépcsőfokokat, hirtelen egy hatalmas ordítás vonta el a figyelmemet.Azonnal megtorpantam és a mellettem sietősen elhaladó orvosokat bámultam akik rohantak felfelé Zaynhez.-Liam itt kell maradnunk!-rántottam meg a kezét.-Zaynnek baja esett!
-Nem maradunk itt!-jelentette ki keményen.-Haza kell mennünk!
-Miért?-néztem a szemébe.
-Mert nem akarja, hogy itt légy!
-Liam kérlek!-kértem miközben újra folyni kezdtek a könnyeim.
-Tudod, hogy csak baj lenne belőle, ha bemennél hozzá.Ez is csak azért történt mert...Na mindegy!Menjünk!
-Tudom, hogy az én hibám.-mondtam, majd kihúztam a kezemet Liaméből és rohantam vissza a kórterem felé.Az ablakon át láttam ahogy próbálják nyugtatni Zaynt, majd egy injekciós tűt böknek az alkarjába.Tekintete azonnal rám irányult.Keserű, mély fájdalmat olvastam le abból a mozzanatnyi pillántásból amit rám vetett, majd mély álomba szenderült.
2014. október 19., vasárnap
II./Chapter twelve
Sziasztok Kedves Olvasóim!
Már ígértem a részt, tehát most itt is vagyok.
Remélem tetszeni fog.Kérlek ne haragudjatok rám.
Jó olvasást!
HAVE FUN!
Ahogy Harry egyre közelebb lépdelt felém, én egyre csak hátráltam.Nem akartam érezni.Csakis felejteni akartam azokat az emlékeket amik vele kapcsolatosak.De úgy látszik, nem fog menni.
-Most meg miért hátrálsz?-kapott a kezem után mire én felnyögtem.Hirtelen megállt és mélyen a szemembe nézett.-Félsz tőlem?
Ellenkezően ráztam a fejemet.Mikor újra megindult felém, már nem próbáltam menekülni.Tudtam, hogy bízhatok benne.Lehelete már az arcomat csiklandozta miközben tenyere végigsiklott a pocakomon, majd hirtelen erősen megmarkolta a rajtam lévő anyagot.Egy pillanatra megrémültem.Légzése szaggatottá vált, mellkasa pedig gyors ütemben járt fel s le.Annyira furcsa volt megint a közelében lenni.
-Ő-kezdte suttogva.-az enyém?-csillogó tekintete az arcomra irányult.Nem mertem a szemébe nézni.Egyszerűen nem tudtam.Szégyelltem magam.-Nézz a szemembe Alice!-szólított fel szelíden.-Ez a kisbaba akit a szíved alatt hordasz-hajolt közelebb.-az én gyermekem?
Váratlan ajtócsapódás szakította félbe Harryt.
-Mi a f*sz?!-horkant fel Liam amint meglátta őt, majd mérges tekintettel közeledni kezdett.-Mi a francot keresel itt Styles?!-kérdezte felbőszülve miközben félrelökte a közelemből.
-Héj, héj!-emelte fel a kezeit védekezésképpen.-Nyugodj meg Payno!Nincs semmi gond.
-Mit keresel itt?-lépett feléje.
-Alice miatt jöttem.-nézett át a válla felett egyenesen rám.-Vagyis inkább a baba miatt.
Ez a kijelentés kicsit fájt, de próbáltam elvonatkoztatni tőle.
-Ó.-Liam izmai elernyedtek, majd újra megfeszültek.-Mit akarsz igazából?-vonta fel a szemöldökét.
-Megtudni, hogy a gyerek az enyém, vagy nem.
Hosszú perceken át csend uralkodott a szobában.
-Szóval?-szólalt fel hirtelen, majd megindult felém.Nagy ívben kikerülte Liamet, ezután elém állt.
-Nem tudom Harry.-suttogtam remegő hanggal.
-Mi az, hogy nem tudod?!-emelte fel a hangját hirtelen.-Mégis miért nem tudod?!
-Harry állítsd le magad!-ragadta meg Liam a kezét.
-Te maradj ki ebből!Kurvára semmi közöd ehhez!-lökte vissza.Zokogva hátráltam egészen a bejárti ajtóig mire Harry ismét rám figyelt.-Ó nem!-rázta a fejét.-Nem fogsz elmenni amíg nem válaszoltál!-megint túl mogorvának látszott.Féltem, hogy elveszti a fejét.Ráadásul most sokkal erősebb, mint azelőtt.Nem mintha akkor elbírtam volna vele.
-Harry!-szólítottam meg, mire a szemembe nézett.-Nem tudom kié a gyerek ugyanis Zaynnel is együtt voltam.
-Bassza meg.-szitkozódott miközben elfordult tőlem.Megint annyira más volt.
-Menj el!-utasította őt Liam.-Most!
-Jó.De vissza jövök.-nézett rám.-Ezt nem fogom annyiban hagyni.
-Harry.-suttogtam miközben néztem őt ahogy a bejárati ajtón keresztül elhagyja a házat.
Miután sikerült magamhoz térnem, megtöröltem a szemeimet és Liam felé fordultam.
-Azt hiszem eljött az idő.-motyogtam.
-Mihez?
-Elmondani az igazat Zaynnek.
-Biztos vagy benne?-lépett felém, majd megfogta a kezemet és együttérzően megszorongatta.
-Igen.Biztos vagyok benne.
Másnap reggel korán keltem, hogy bevásárolhassak, ugyanis szinte már semmi nem volt a hűtőben.Miután a szokásos reggeli teendőket elvégeztem, fogtam a táskámat és a pénztárcámat, majd elindultam.Halkan nyitottam ki a bejárati ajtót, hogy fel ne ébrésszem Liamet, mikor hirtelen valaki befogta a számat és átrántott a küszöb felett.Felnyögtem.
-Sssst Al!-intett csendre Harry miután óvatosan becsukta az ajtót.-Hová, hová?
-Bevásárolni.-válaszoltam határozottan, de ahogy megláttam a sunyi vigyort a képén, szívem heves dobogásba kezdett.
-Majd én elviszlek.-mondta miközben mutatta maga előtt az utat a kocsija felé.
-Mióta állsz itt?
-Tíz perce parkolhattam le.De mit számít?Szeretnék beszélgetni veled.
-Sajnos nem tudok választ adni a kérdésedre.
-Hagyjuk ezt most.Csak ülj be!-kért meg szépen miközben kinyitotta nekem az ajtót.Nem tudtam mit tehetnék.Ha ellenkezem, annak csak rossz vége lesz, ezt már megtanultam Harry mellett. De vajon még most is ilyen kegyetlen lenne?
-Ha nem gond, inkább gyalogolnék.
-Akkor mondom másképp.-húnyta le a szemeit.-Most azonnal szállj be!-parancsolt rám.
Fogtam magam és lassan beültem az anyósülésre, a táskámat pedig az ölembe vettem.
-Szóval?-kérdezte amint ő is elhelyezkedett.
-Mit szóval?
-Hogy vagy?
-Ezt most komoly Harry?-néztem rá talán kicsit megvetően.
-Miért?
-Szerinted mégis hogy lehetek?-förmedtem rá.
-A hangsúlyból ítélve elég szarul.
-Annyira bánt a lelkiismeret.-mondtam miközben a könnyeim utat törtek maguknak.
-Ne sírj.-mondta, majd kezét az enyémre simította.Azonnal elkaptam.
-Hagyjuk.-ráztam a fejem.-Mindegy.
-Szerintem meg nem!-emelte fel a hangját.-Ha a gyerek az enyém, szeretnék felelősséget vállalni érte!
Nagy szemekkel pillantottam Harry gondterhelt arcára.Ezt most tényleg komolyan mondja?
-Valóban Harry?
-Igen.
-Mi lenne, ha inkább elmennél és elfelejtenénk ezt az egészet?Te is és én is jobban járnánk.
-Szó sem lehet róla.Tudni akarom, hogy kié a gyerek!-csapott a kormányra hirtelen mire összerezzentem.
-Rendben.-sóhajtottam.-Csak ne kiabálj kérlek.-néztem rá félve.
-Ne haragudj.-mondta miközben félreállt.-Amikor megtudtam, hogy gyermeket vársz, azonnal ide utaztam.Én csak-egy kis szünetet tartott-látni akartalak és meggyőződni róla, hogy minden rendben van veled.De úgy veszem észre nem igazán van így.
-Hát Harry valamit nagyon rosszul csinálhatok, hogy a sors folyton megver.
-Ez mind miattam van.
-Ketten kellettünk hozzá.-szorítottam kezemet a hasamra, majd az ablak felé fordultam.-Menjünk kérlek.-előhúztam a zsebemből a zsebkendőmet és megtörölgettem az arcomat miközben a mellettem elsuhanó tájat kémleltem.
Miután Harry leparkolt a supermarket elé, kiszálltam az autóból és megvártam míg bezárja.
-Nem kellett volna elhoznod.-mérgelődtem miközben gyorsan lépdeltem a bejárat felé.
-Minek idegeskedsz?-nyitotta ki előttem.-Nem tök mindegy?Inkább hálás lehetnél.
-Ó tényleg?-állítottam meg.-Köszönöm Harry.-néztem a szemébe.
-Szívesen.-mosolyodott el, majd kivette a kezemből a listát és elindult a sorok közé.Alig bírtam vele lépést tartani.Egymás után dobálta bele a szükséges dolgokat a kosárba.Lehet máskor is Harryvel kellene jönnöm bevásárolni.Sokkal gyorsabban megy, mint egyedül.
Mikor végre már a kasszánál álltunk, eszébe jutott, hogy nem vett a kedvenc gumicukrából, így ott kellett hagynia ami tíz perces vitával végződött.Nem hiszem el, hogy vele is csak vitatkozni lehet.
-Segítek!-vette ki a kezemből a szatyrokat.Nagy levegőt vettem és ismét követni kezdtem őt a kocsi felé.-Tudom, hogy hálás vagy.-vigyorodott el.
-Nem halálos beteg vagyok, hogy nem tudnék húsz métert sétálni két táskával.
-Terhes vagy.Elég neked a csöppséget cipelni folyton.-mondta miközben berakodott a hátsó ülésre.Egyrészből jól esett, hogy Harry foglalkozott velem, de másrészről viszont kicsit sok is volt.Mindenki így viselkedik velem.Legalább ő ne tenné folyton.Éppen beszálltam az autóba mikor hirtelen megcsörrent a telefonom.Liam neve villogott a kijelzőn.
-Tessék Liam!
-Hol a büdös francban vagy?!-hallottam aggodalommal teli hangját a vonal másik végéről.
-Üzletben.
-És miért nem szóltál?!
-Ne haragudj.Nem akartalak felébreszteni.
-Máskor pedig elvárom, hogy szólj ha elmész valahová!-mondta szigorúan.Rá csak azért nem akadok ki, mivel tudom, hogy igaza van.Szólnom kellett volna.
-Rendben Liam.Ne aggódj nem vagyok egyedül.
-Mi?Mégis kivel vagy?
-Harry elhozott.
-Hát ez kurva jó.-sóhajtott.
-Ne aggódj már hazafelé tartunk.
-Várlak.
-Szia.
-Szia.
Mikor végre elindultunk, azon kezdtem gondolkodni, hogyan mondjam el Zaynnek a teljes igazságot.Félek.Rettegek a reakciójától.-Mi az?-zökkentett ki Harry a gondolataimból.
-Semmi.-fordítottam el a tekintetemet.
-Látom, hogy valamin töröd a fejed.-mondta miközben megálltunk a ház előtt.
-Köszönöm Harry.-fogtam meg a kezét egy pillanatra.-Tényleg köszönöm.
Liam már türelmetlenül az ajtóban várt.Azonnal átvette tőlem a szatyrokat, majd együtt besétáltunk a házba.Nem tudom Harry mikor ment el, de amikor elindultunk a kórhába, már nem állt a ház előtt.Feszengve ültem be Liam mellé.
-Mindent elkészítettél?-kérdezte.
-Persze.-bólintottam.
-Akkor inudlhatunk?
-Igen.-sóhajtottam, majd szépen lassan tudatosítottam magamban: ma minden kiderül.
Már ígértem a részt, tehát most itt is vagyok.
Remélem tetszeni fog.Kérlek ne haragudjatok rám.
Jó olvasást!
HAVE FUN!
Ahogy Harry egyre közelebb lépdelt felém, én egyre csak hátráltam.Nem akartam érezni.Csakis felejteni akartam azokat az emlékeket amik vele kapcsolatosak.De úgy látszik, nem fog menni.
-Most meg miért hátrálsz?-kapott a kezem után mire én felnyögtem.Hirtelen megállt és mélyen a szemembe nézett.-Félsz tőlem?
Ellenkezően ráztam a fejemet.Mikor újra megindult felém, már nem próbáltam menekülni.Tudtam, hogy bízhatok benne.Lehelete már az arcomat csiklandozta miközben tenyere végigsiklott a pocakomon, majd hirtelen erősen megmarkolta a rajtam lévő anyagot.Egy pillanatra megrémültem.Légzése szaggatottá vált, mellkasa pedig gyors ütemben járt fel s le.Annyira furcsa volt megint a közelében lenni.
-Ő-kezdte suttogva.-az enyém?-csillogó tekintete az arcomra irányult.Nem mertem a szemébe nézni.Egyszerűen nem tudtam.Szégyelltem magam.-Nézz a szemembe Alice!-szólított fel szelíden.-Ez a kisbaba akit a szíved alatt hordasz-hajolt közelebb.-az én gyermekem?
Váratlan ajtócsapódás szakította félbe Harryt.
-Mi a f*sz?!-horkant fel Liam amint meglátta őt, majd mérges tekintettel közeledni kezdett.-Mi a francot keresel itt Styles?!-kérdezte felbőszülve miközben félrelökte a közelemből.
-Héj, héj!-emelte fel a kezeit védekezésképpen.-Nyugodj meg Payno!Nincs semmi gond.
-Mit keresel itt?-lépett feléje.
-Alice miatt jöttem.-nézett át a válla felett egyenesen rám.-Vagyis inkább a baba miatt.
Ez a kijelentés kicsit fájt, de próbáltam elvonatkoztatni tőle.
-Ó.-Liam izmai elernyedtek, majd újra megfeszültek.-Mit akarsz igazából?-vonta fel a szemöldökét.
-Megtudni, hogy a gyerek az enyém, vagy nem.
Hosszú perceken át csend uralkodott a szobában.
-Szóval?-szólalt fel hirtelen, majd megindult felém.Nagy ívben kikerülte Liamet, ezután elém állt.
-Nem tudom Harry.-suttogtam remegő hanggal.
-Mi az, hogy nem tudod?!-emelte fel a hangját hirtelen.-Mégis miért nem tudod?!
-Harry állítsd le magad!-ragadta meg Liam a kezét.
-Te maradj ki ebből!Kurvára semmi közöd ehhez!-lökte vissza.Zokogva hátráltam egészen a bejárti ajtóig mire Harry ismét rám figyelt.-Ó nem!-rázta a fejét.-Nem fogsz elmenni amíg nem válaszoltál!-megint túl mogorvának látszott.Féltem, hogy elveszti a fejét.Ráadásul most sokkal erősebb, mint azelőtt.Nem mintha akkor elbírtam volna vele.
-Harry!-szólítottam meg, mire a szemembe nézett.-Nem tudom kié a gyerek ugyanis Zaynnel is együtt voltam.
-Bassza meg.-szitkozódott miközben elfordult tőlem.Megint annyira más volt.
-Menj el!-utasította őt Liam.-Most!
-Jó.De vissza jövök.-nézett rám.-Ezt nem fogom annyiban hagyni.
-Harry.-suttogtam miközben néztem őt ahogy a bejárati ajtón keresztül elhagyja a házat.
Miután sikerült magamhoz térnem, megtöröltem a szemeimet és Liam felé fordultam.
-Azt hiszem eljött az idő.-motyogtam.
-Mihez?
-Elmondani az igazat Zaynnek.
-Biztos vagy benne?-lépett felém, majd megfogta a kezemet és együttérzően megszorongatta.
-Igen.Biztos vagyok benne.
Másnap reggel korán keltem, hogy bevásárolhassak, ugyanis szinte már semmi nem volt a hűtőben.Miután a szokásos reggeli teendőket elvégeztem, fogtam a táskámat és a pénztárcámat, majd elindultam.Halkan nyitottam ki a bejárati ajtót, hogy fel ne ébrésszem Liamet, mikor hirtelen valaki befogta a számat és átrántott a küszöb felett.Felnyögtem.
-Sssst Al!-intett csendre Harry miután óvatosan becsukta az ajtót.-Hová, hová?
-Bevásárolni.-válaszoltam határozottan, de ahogy megláttam a sunyi vigyort a képén, szívem heves dobogásba kezdett.
-Majd én elviszlek.-mondta miközben mutatta maga előtt az utat a kocsija felé.
-Mióta állsz itt?
-Tíz perce parkolhattam le.De mit számít?Szeretnék beszélgetni veled.
-Sajnos nem tudok választ adni a kérdésedre.
-Hagyjuk ezt most.Csak ülj be!-kért meg szépen miközben kinyitotta nekem az ajtót.Nem tudtam mit tehetnék.Ha ellenkezem, annak csak rossz vége lesz, ezt már megtanultam Harry mellett. De vajon még most is ilyen kegyetlen lenne?
-Ha nem gond, inkább gyalogolnék.
-Akkor mondom másképp.-húnyta le a szemeit.-Most azonnal szállj be!-parancsolt rám.
Fogtam magam és lassan beültem az anyósülésre, a táskámat pedig az ölembe vettem.
-Szóval?-kérdezte amint ő is elhelyezkedett.
-Mit szóval?
-Hogy vagy?
-Ezt most komoly Harry?-néztem rá talán kicsit megvetően.
-Miért?
-Szerinted mégis hogy lehetek?-förmedtem rá.
-A hangsúlyból ítélve elég szarul.
-Annyira bánt a lelkiismeret.-mondtam miközben a könnyeim utat törtek maguknak.
-Ne sírj.-mondta, majd kezét az enyémre simította.Azonnal elkaptam.
-Hagyjuk.-ráztam a fejem.-Mindegy.
-Szerintem meg nem!-emelte fel a hangját.-Ha a gyerek az enyém, szeretnék felelősséget vállalni érte!
Nagy szemekkel pillantottam Harry gondterhelt arcára.Ezt most tényleg komolyan mondja?
-Valóban Harry?
-Igen.
-Mi lenne, ha inkább elmennél és elfelejtenénk ezt az egészet?Te is és én is jobban járnánk.
-Szó sem lehet róla.Tudni akarom, hogy kié a gyerek!-csapott a kormányra hirtelen mire összerezzentem.
-Rendben.-sóhajtottam.-Csak ne kiabálj kérlek.-néztem rá félve.
-Ne haragudj.-mondta miközben félreállt.-Amikor megtudtam, hogy gyermeket vársz, azonnal ide utaztam.Én csak-egy kis szünetet tartott-látni akartalak és meggyőződni róla, hogy minden rendben van veled.De úgy veszem észre nem igazán van így.
-Hát Harry valamit nagyon rosszul csinálhatok, hogy a sors folyton megver.
-Ez mind miattam van.
-Ketten kellettünk hozzá.-szorítottam kezemet a hasamra, majd az ablak felé fordultam.-Menjünk kérlek.-előhúztam a zsebemből a zsebkendőmet és megtörölgettem az arcomat miközben a mellettem elsuhanó tájat kémleltem.
Miután Harry leparkolt a supermarket elé, kiszálltam az autóból és megvártam míg bezárja.
-Nem kellett volna elhoznod.-mérgelődtem miközben gyorsan lépdeltem a bejárat felé.
-Minek idegeskedsz?-nyitotta ki előttem.-Nem tök mindegy?Inkább hálás lehetnél.
-Ó tényleg?-állítottam meg.-Köszönöm Harry.-néztem a szemébe.
-Szívesen.-mosolyodott el, majd kivette a kezemből a listát és elindult a sorok közé.Alig bírtam vele lépést tartani.Egymás után dobálta bele a szükséges dolgokat a kosárba.Lehet máskor is Harryvel kellene jönnöm bevásárolni.Sokkal gyorsabban megy, mint egyedül.
Mikor végre már a kasszánál álltunk, eszébe jutott, hogy nem vett a kedvenc gumicukrából, így ott kellett hagynia ami tíz perces vitával végződött.Nem hiszem el, hogy vele is csak vitatkozni lehet.
-Segítek!-vette ki a kezemből a szatyrokat.Nagy levegőt vettem és ismét követni kezdtem őt a kocsi felé.-Tudom, hogy hálás vagy.-vigyorodott el.
-Nem halálos beteg vagyok, hogy nem tudnék húsz métert sétálni két táskával.
-Terhes vagy.Elég neked a csöppséget cipelni folyton.-mondta miközben berakodott a hátsó ülésre.Egyrészből jól esett, hogy Harry foglalkozott velem, de másrészről viszont kicsit sok is volt.Mindenki így viselkedik velem.Legalább ő ne tenné folyton.Éppen beszálltam az autóba mikor hirtelen megcsörrent a telefonom.Liam neve villogott a kijelzőn.
-Tessék Liam!
-Hol a büdös francban vagy?!-hallottam aggodalommal teli hangját a vonal másik végéről.
-Üzletben.
-És miért nem szóltál?!
-Ne haragudj.Nem akartalak felébreszteni.
-Máskor pedig elvárom, hogy szólj ha elmész valahová!-mondta szigorúan.Rá csak azért nem akadok ki, mivel tudom, hogy igaza van.Szólnom kellett volna.
-Rendben Liam.Ne aggódj nem vagyok egyedül.
-Mi?Mégis kivel vagy?
-Harry elhozott.
-Hát ez kurva jó.-sóhajtott.
-Ne aggódj már hazafelé tartunk.
-Várlak.
-Szia.
-Szia.
Mikor végre elindultunk, azon kezdtem gondolkodni, hogyan mondjam el Zaynnek a teljes igazságot.Félek.Rettegek a reakciójától.-Mi az?-zökkentett ki Harry a gondolataimból.
-Semmi.-fordítottam el a tekintetemet.
-Látom, hogy valamin töröd a fejed.-mondta miközben megálltunk a ház előtt.
-Köszönöm Harry.-fogtam meg a kezét egy pillanatra.-Tényleg köszönöm.
Liam már türelmetlenül az ajtóban várt.Azonnal átvette tőlem a szatyrokat, majd együtt besétáltunk a házba.Nem tudom Harry mikor ment el, de amikor elindultunk a kórhába, már nem állt a ház előtt.Feszengve ültem be Liam mellé.
-Mindent elkészítettél?-kérdezte.
-Persze.-bólintottam.
-Akkor inudlhatunk?
-Igen.-sóhajtottam, majd szépen lassan tudatosítottam magamban: ma minden kiderül.
2014. október 10., péntek
Kedves Olvasóim!
Sziasztok!
Rossz hírem van. Egy kis időt kérnék tőletek ugyanis az iskola mellett nincs annyi időm, amennyit rá kellene szentelnem erre a blogra, tehát egy kis ideig szünetelni fogok.
Remélem ettől függetlenül még itt lesztek és várni fogjátok a következő részt.Igyekezni fogok minél hamarabb jelentkezni.
Megértéseteket köszönöm!
Rossz hírem van. Egy kis időt kérnék tőletek ugyanis az iskola mellett nincs annyi időm, amennyit rá kellene szentelnem erre a blogra, tehát egy kis ideig szünetelni fogok.
Remélem ettől függetlenül még itt lesztek és várni fogjátok a következő részt.Igyekezni fogok minél hamarabb jelentkezni.
Megértéseteket köszönöm!
2014. október 3., péntek
II./Chapter eleven
Sziasztok Kedves Olvasóim!
Itt az új rész, remélem tetszni fog.
Ne feledjétek a véleményt!:)
Szép hetet!
HAVE FUN!
Reggel szokatlan verőfényes napsütésre ébredtem.Nem tudom mikor volt Londonban utoljára ilyen.Szó szerint a nap keltett fel az ágyból.Vajon ilyen ragyogónak ígérkezik a mai nap?Vagy sokkal inkább szokatlannak?Féltem ettől a vizsgálattól.Amilyen szerencsétlen vagyok (szinte mindig) biztosan fognak találni valami oda nem illő dolgot.Amíg elvégeztem a szokásos mindennapi reggeli teendőket, próbáltam nem erre gondolni.Liam még javában aludt mikor lementem, hogy reggelit készítsek kettőnknek.Hagytam had pihenjen, biztosan fáradt.Épp az olajat öntöttem a serpenyőbe mikor valaki hirtelen finoman kopogtatni kezdte a bejárati ajtó gondosan lelakkozott felületét.Óvatosan letettem a kelléket a pultra, majd elindultam az ajtó felé.Már épp fordítottam el a kulcsot a zárban mikor Liam váratlanul lefogta a kezemet.
-Te komolyan minden elővigyázatosság nélkül kinyitottad volna?-vonta fel a szemöldökét.
-Öhm...igen?-válaszoltam kétkedve.
-Hihetetlen vagy.-sóhajtott mire én csak ráztam a fejemet.Biztos nem egy őrült, fekete ruhás megbízott kopog az ajtón reggel fél kilenckor, hogy leszúrjon.
-Megnézed ki az?-kérdeztem mire ismét hallottam a halk kopogást.Liam felágaskodott, hogy a kukucskálón át megszemlélje az érkezettet.
-Egy ismerős arc áll az ajtó előtt.-mondta, majd kinyitotta az ajtót.
-Ed!-örülködtem miközben a felém futó kisfiút szorosan magamhoz öleltem.
-Alice!-sóhajtotta.
-Hogy megnőttél!-mértem végig miután eltoltam magamtól.-Anya hol van?
-Még a kocsinál.-nézett fel rám.-Szia Liam!-mosolygott fel a sapkás fiúra.
-Szia Ed!
-Amy!-kiáltottam fel boldogan mikor megláttam, majd őt is megöleltem.
-Szia Alice.-simogatta meg a hátam.
-Hát ti?
-Jöttünk látogatóba.Tudom már nagyon rég jelentkeztem, de miután Ed elutazott a szüleimmel, nem volt szükség rá.-mosolygott.
-Már hiányoltalak ám!-hajoltam le hozzá óvatosan.
-Jól megnőtt a hasad!-simogatta meg lágyan.
-Minden rendben?-kérdezte Amy.
-Épp ma megyünk kivizsgálásra a kórházba.
-És hol van Zayn?
-A kórházban.-mondtam lesütött szemmel.
-Baj történt?
-Semmi komoly!-szólt közbe Liam.-Csak egy kis baleset.
-Milyen baleset?-nézett rám, mire zavartan Ed-re pillantottam.Azonnal témát váltott.-És tudjátok már a kicsi nevét?
-Edward.-mosolyodtam el miközben beinvitáltam őket a nappaliba.
-Mikorra kell menned a vizsgálatra?-kérdezte kissé szigorú tekintettel.
-Ma délelőtt tizenegyre.
-Akkor el kéne indulnod.-pillantott az órájára, majd vissza rám.
-De te még nem is ettél.-fordultam Liam felé.
-Miért te igen?-vonta fel a szemöldökét szigorúan.
-Majd eszünk a kórházban.-mondtam miközben a cipőmet húztam.-Ne haragudjatok, hogy ilyen hamar lerázlak titeket, de bármikor máskor nagyon szívesen látunk.
-Akkor majd jövünk!-jelentette ki Ed.-Majd felhívlak mielőtt jövök!-mosolygott rám.
-Az úgy tökéletes.-helyeseltem.Miután elköszöntünk tőlük, Liammel elindultunk a kórház felé.Hosszas hallgatás után hirtelen megtörte a csendet.
-Minden rendben?
-Persze.-válaszoltam azonnal, majd ismét kifelé kezdtem tekingetni.
-Ez az Ed már kész férfi.
-Rengeteget nőtt mióta utoljára láttam.Remélem az én kisbabám is ilyen okos és egészséges lesz, mint ő.
-Abban biztos vagyok Alice!-mosolygott rám.
-Köszönöm Liam.-az út további része csendben telt.Míg ő belemerült a vezetésbe, én a mellettem gyorsan elhaladó tájat kémleltem.Lehet, hogy igaza van Zaynnek és el kéne hagynunk Londont.Ez lenne a legjobb a kisbabánk számára is.Teljesen új hely egy új élettel amiben már semmi fog idekötni.Amiben nem kell rettegnünk minden egyes percben, hogy ki akar majd bosszút állni.A régi házunk amiben laktunk már nagyrészt leépült mivel már több, mint fél éve senki nem lakik benne.És nekem sincs erőm visszamenni oda, ahol minden Chrisre és a szörnyű gyermekkoromra emlékeztet.
-Megérkeztünk.-szakított félbe Liam.-Min gondolkoztál?
-Öhm semmin.-mökögtem.-Menjünk mielőtt elkésünk!
A kivizsgáláson minden rendben ment.Azt mondta az orvos, a baba szépen fejlődik és nagyon vigyázzak magamra.Miután végeztünk, vettünk a büfében egy kis kaját, majd rohantunk fel Zaynhez.Éppen bent volt nála a nővér mikor érkeztünk, így pár percet várni kellett míg átkötik a sebét.
-Alice!-örülködött mikor meglátott.Azonnal hozzá siettem, majd óvatosan magamhoz öleltem és egy csókot nyomtam borostás arcára.-Mi volt az orvosnál?
-Minden rendben.
-Tényleg?-kérdezte mosolygós arccal.
-Igen.-mondtam miközben leültem mellé és megfogtam a kezét.Liam még mindig az ajtóban ácsorgott.
-Gyere haver ülj le te is!-ütögette meg a helyet az ágy másik felén.-Minden rendben volt otthon?
-Persze.Képzeld ki látogatott meg minket!
-Ki?
-Ed és Amy.
-Tényleg?-örömteli arca láttán az én szívembe is boldogság költözött.Annyira jó volt őt ilyen vidámnak látni.Erre vágyom semmi másra.
-Ed azt mondta majd jön még.
Felnevetett.
-Szívesen látjuk a kis krapekot!És a miénk hogy van?-simította tenyerét a pocakomra.
-Remekül.
-Ennek nagyon örülök.Ugye eszel rendesen?
-Persze.Liam mindent ellenőrzés alatt tart.-mosolyogtam rá.-Mit mondott a nővér?
-Semmi lényegeset.A sebek szépen gyógyulnak, de valószínűleg egy ideig még bent fognak.
-Te nem vagy éhes?Hozzak egy kis kaját a büféből?
-Nem kell.Már ettem.-egy pár percig csend uralkodott a szobában, majd Zayn komoly tekintetével találtam szembe magam.-Már nem haragszol rám?
-Mégis hogy tudnék haragudni?
-Egész éjjel azon gondolkoztam, hogy tudnálak kiengesztelni.
-Nem várom el.Esetleg annyit, hogy légy őszinte hozzám.
-Megígértem.Úgy lesz.
-Köszönöm Zayn.
-Már alig várom, hogy otthon lehessek veletek.-ujjait az enyéimbe fonta, majd tekintete a pocakomra tévedt.-Nem félsz?
-Mitől?-kérdeztem értetlenül.
-A szüléstől.
-Nem.Biztos vagyok benne, hogy gyönyörű élmény lesz.
-Annyira sajnálom, hogy nem tudok melletted lenni.-mondta miközben felült az ágyon.Arca gyötrő kínokról árulkodott.
-Most pihenned kell!-mondtam kissé szigorúan.-És ez így van rendjén.
-Tudom.-sóhajtott.-Tudod igazából voltak fájdalaim az éjjel és ezt csak azért mondom el, mert megígértem az előbb, hogy őszinte leszek.
-Helyes!-mosolyodtam el.-De már jobb ugye?-arcomon éreztem a komolyságot.
-Persze.Szóltam a nővérnek aki azonnal segített.
-Akkor jó.-mosolyogtam rá.-Mi meg filmeztünk Liammel.
-Kössz, hogy számíthatok rád.-fordult Zayn a barátja felé akinek egyre szélesebb mosoly rajzolódott ki az arcán.
-Tudod, hogy bármikor.
A nap további része gyorsan elrepült.Liam rengeteget beszélt egy új videójátékról ami Zaynnek is megtetszett az elmondottak alapján.Megígérte neki, hogy amint hazajöhet, az lesz az első, hogy együtt fognak játszani.Örültem annak, hogy Zayn maga mellett tudhat egy ilyen barátot, mint Liam.Főleg most.Jó, hogy számíthatunk rá.
-Nem vagy fáradt?-kérdezte Zayn két szó között.
-Nem.-mosolyogtam rá.
-Látom a szemeiden.Jobb lenne, ha most elmennétek.-pillantott Liamre.-Neked pedig pihenned kéne.-aztán vissza rám.
-Igaza van.-helyeselte Liam is miközben felállt a székről és megigazította az amúgy is szinte térdig lecsúszott nadrágját.
-Holnap is jövök rendben?-fogtam meg a kezét.
-Tudom.-mosolygott rám, majd egy pusziért hajolt amit azonnal meg is kapott.
-Vigyázz magadra!-engedtem el őt.-Holnap találkozunk!Szeretlek!
-Én is téged!Sziasztok!
Miután végigszeltük a kórház összes folyosóját a kijáratig, Liammel visszasétáltunk a kocsihoz, majd elindultunk hazafelé.Mindketten elmerültünk a gondolatainkban miközben a zene halk ritmusa betöltötte a hűvös kocsi belterét.
-Nem kell itt maradnod.-mondtam ki az első gondolatot amely eszembe jutott mikor megálltunk a ház előtt.
-Remélem ezt nem gondoltad komolyan.-vonta fel a szemöldökét.
-De, komolyan gondoltam.
-Nem hagylak egyedül értsd már meg!-ellenkezett.
-Csak erre az éjszakára kérlek!Csupán egy kis nyugalmat szeretnék semmi mást.
-Nem lehet.-rázta a fejét kitartóan.
-Kérlek Liam!
-Nem fogom megszegni az ígéretem Al.-hajolt közelebb-Nem foglak zavarni.Ha kell hozzád sem szólok, hogy egy kis nyugalmad lehessen, de itt kell maradnom melletted.
-Én nem azt akarom, hogy ne beszélj velem, csak...kicsit egyedül szeretnék lenni.
-Sajnos nem tehetek elegett a kérésednek.-mondta, majd kiszállt az autóból jelezve, hogy ezzel be is fejezte a vitát és segített nekem is.
-Akkor legalább annyira megkérhetlek, hogy elmész nekem boltba?-kérdeztem amint átléptük a küszöböt.-Főzök vacsorát.
-Ilyenkor neki akarsz állni főzni?
-Az majd eltereli a figyelmem.
-Kizárt.Pihenj Alice!
-Jó, akkor hozol nekem egy kis csokit?
Miután sóhajtott egyet, felmutatta a mutatóujját és magyarázni kezdett.
-Tíz perc.Nem több.
-Köszönöm.-mosolyogtam rá, majd megöleltem.
Amint Liam kilépett az ajtón, a konyhába siettem, hogy igyak egy kis vizet és mindent rendbe tegyek magamban.Azonban egy hirtelen fuvallat kósza szálakat fújt aggodalomtól meggyötört arcomba.Egy pillanatra megfagyott bennem a vér.Nyitva hagytam az ablakot?
Óvatos léptekkel kiballagtam a nappaliba, majd éberen figyeltem nem hallok-e bármi hangot az emeletről.Kezeim remegtek miközben ujjaim egy éles kést szorongattak.Nem a leghatékonyabb fegyver, de ebben a helyzetben ez is megteszi.
Amikor azt hittem minden rendben van és csak képzelődtem, a lépcső hirtelen nyikorogni kezdett.Erősen koncentráltam a nyers sötétségre mely titokzatosan elfedte a lépcső legfelső részét.Szívem hevesen dobogott miközben az agyam a lehető legrosszabb jeleneteket játszotta le lelki szemeim előtt.Felnyögtem mikor ismét meghallottam a hangot.
-Essünk túl rajta.-suttogtam ahogy könnyeim utat törtek maguknak.-Mutasd magad!
A kopogások követték egymást mígnem egy fekete csőnadrággal fedett, barna csizmás alak jelent meg előttem.Fején kötött sapka volt, szemeit pedig sötét szemüveg fedte.Felsőteste gondosan kidolgozott volt melyet fekete pólo takart.Egész testemben remegtem.Nem hittem el amit magam előtt látok.Ujjai hirtelen megindultak a szemüveg kerete felé mely egy másodpercen belül lekerült róla.Az éles penge azonnal kihullott jéghideg ujjaim közül a földre.
-Al!-hangja mély volt és rekedt.Szemei ugyanúgy csillogtak, mint mikor utoljára láttam őt.-Látom még mindig nem zárod be az ablakot.
Itt az új rész, remélem tetszni fog.
Ne feledjétek a véleményt!:)
Szép hetet!
HAVE FUN!
Reggel szokatlan verőfényes napsütésre ébredtem.Nem tudom mikor volt Londonban utoljára ilyen.Szó szerint a nap keltett fel az ágyból.Vajon ilyen ragyogónak ígérkezik a mai nap?Vagy sokkal inkább szokatlannak?Féltem ettől a vizsgálattól.Amilyen szerencsétlen vagyok (szinte mindig) biztosan fognak találni valami oda nem illő dolgot.Amíg elvégeztem a szokásos mindennapi reggeli teendőket, próbáltam nem erre gondolni.Liam még javában aludt mikor lementem, hogy reggelit készítsek kettőnknek.Hagytam had pihenjen, biztosan fáradt.Épp az olajat öntöttem a serpenyőbe mikor valaki hirtelen finoman kopogtatni kezdte a bejárati ajtó gondosan lelakkozott felületét.Óvatosan letettem a kelléket a pultra, majd elindultam az ajtó felé.Már épp fordítottam el a kulcsot a zárban mikor Liam váratlanul lefogta a kezemet.
-Te komolyan minden elővigyázatosság nélkül kinyitottad volna?-vonta fel a szemöldökét.
-Öhm...igen?-válaszoltam kétkedve.
-Hihetetlen vagy.-sóhajtott mire én csak ráztam a fejemet.Biztos nem egy őrült, fekete ruhás megbízott kopog az ajtón reggel fél kilenckor, hogy leszúrjon.
-Megnézed ki az?-kérdeztem mire ismét hallottam a halk kopogást.Liam felágaskodott, hogy a kukucskálón át megszemlélje az érkezettet.
-Egy ismerős arc áll az ajtó előtt.-mondta, majd kinyitotta az ajtót.
-Ed!-örülködtem miközben a felém futó kisfiút szorosan magamhoz öleltem.
-Alice!-sóhajtotta.
-Hogy megnőttél!-mértem végig miután eltoltam magamtól.-Anya hol van?
-Még a kocsinál.-nézett fel rám.-Szia Liam!-mosolygott fel a sapkás fiúra.
-Szia Ed!
-Amy!-kiáltottam fel boldogan mikor megláttam, majd őt is megöleltem.
-Szia Alice.-simogatta meg a hátam.
-Hát ti?
-Jöttünk látogatóba.Tudom már nagyon rég jelentkeztem, de miután Ed elutazott a szüleimmel, nem volt szükség rá.-mosolygott.
-Már hiányoltalak ám!-hajoltam le hozzá óvatosan.
-Jól megnőtt a hasad!-simogatta meg lágyan.
-Minden rendben?-kérdezte Amy.
-Épp ma megyünk kivizsgálásra a kórházba.
-És hol van Zayn?
-A kórházban.-mondtam lesütött szemmel.
-Baj történt?
-Semmi komoly!-szólt közbe Liam.-Csak egy kis baleset.
-Milyen baleset?-nézett rám, mire zavartan Ed-re pillantottam.Azonnal témát váltott.-És tudjátok már a kicsi nevét?
-Edward.-mosolyodtam el miközben beinvitáltam őket a nappaliba.
-Mikorra kell menned a vizsgálatra?-kérdezte kissé szigorú tekintettel.
-Ma délelőtt tizenegyre.
-Akkor el kéne indulnod.-pillantott az órájára, majd vissza rám.
-De te még nem is ettél.-fordultam Liam felé.
-Miért te igen?-vonta fel a szemöldökét szigorúan.
-Majd eszünk a kórházban.-mondtam miközben a cipőmet húztam.-Ne haragudjatok, hogy ilyen hamar lerázlak titeket, de bármikor máskor nagyon szívesen látunk.
-Akkor majd jövünk!-jelentette ki Ed.-Majd felhívlak mielőtt jövök!-mosolygott rám.
-Az úgy tökéletes.-helyeseltem.Miután elköszöntünk tőlük, Liammel elindultunk a kórház felé.Hosszas hallgatás után hirtelen megtörte a csendet.
-Minden rendben?
-Persze.-válaszoltam azonnal, majd ismét kifelé kezdtem tekingetni.
-Ez az Ed már kész férfi.
-Rengeteget nőtt mióta utoljára láttam.Remélem az én kisbabám is ilyen okos és egészséges lesz, mint ő.
-Abban biztos vagyok Alice!-mosolygott rám.
-Köszönöm Liam.-az út további része csendben telt.Míg ő belemerült a vezetésbe, én a mellettem gyorsan elhaladó tájat kémleltem.Lehet, hogy igaza van Zaynnek és el kéne hagynunk Londont.Ez lenne a legjobb a kisbabánk számára is.Teljesen új hely egy új élettel amiben már semmi fog idekötni.Amiben nem kell rettegnünk minden egyes percben, hogy ki akar majd bosszút állni.A régi házunk amiben laktunk már nagyrészt leépült mivel már több, mint fél éve senki nem lakik benne.És nekem sincs erőm visszamenni oda, ahol minden Chrisre és a szörnyű gyermekkoromra emlékeztet.
-Megérkeztünk.-szakított félbe Liam.-Min gondolkoztál?
-Öhm semmin.-mökögtem.-Menjünk mielőtt elkésünk!
A kivizsgáláson minden rendben ment.Azt mondta az orvos, a baba szépen fejlődik és nagyon vigyázzak magamra.Miután végeztünk, vettünk a büfében egy kis kaját, majd rohantunk fel Zaynhez.Éppen bent volt nála a nővér mikor érkeztünk, így pár percet várni kellett míg átkötik a sebét.
-Alice!-örülködött mikor meglátott.Azonnal hozzá siettem, majd óvatosan magamhoz öleltem és egy csókot nyomtam borostás arcára.-Mi volt az orvosnál?
-Minden rendben.
-Tényleg?-kérdezte mosolygós arccal.
-Igen.-mondtam miközben leültem mellé és megfogtam a kezét.Liam még mindig az ajtóban ácsorgott.
-Gyere haver ülj le te is!-ütögette meg a helyet az ágy másik felén.-Minden rendben volt otthon?
-Persze.Képzeld ki látogatott meg minket!
-Ki?
-Ed és Amy.
-Tényleg?-örömteli arca láttán az én szívembe is boldogság költözött.Annyira jó volt őt ilyen vidámnak látni.Erre vágyom semmi másra.
-Ed azt mondta majd jön még.
Felnevetett.
-Szívesen látjuk a kis krapekot!És a miénk hogy van?-simította tenyerét a pocakomra.
-Remekül.
-Ennek nagyon örülök.Ugye eszel rendesen?
-Persze.Liam mindent ellenőrzés alatt tart.-mosolyogtam rá.-Mit mondott a nővér?
-Semmi lényegeset.A sebek szépen gyógyulnak, de valószínűleg egy ideig még bent fognak.
-Te nem vagy éhes?Hozzak egy kis kaját a büféből?
-Nem kell.Már ettem.-egy pár percig csend uralkodott a szobában, majd Zayn komoly tekintetével találtam szembe magam.-Már nem haragszol rám?
-Mégis hogy tudnék haragudni?
-Egész éjjel azon gondolkoztam, hogy tudnálak kiengesztelni.
-Nem várom el.Esetleg annyit, hogy légy őszinte hozzám.
-Megígértem.Úgy lesz.
-Köszönöm Zayn.
-Már alig várom, hogy otthon lehessek veletek.-ujjait az enyéimbe fonta, majd tekintete a pocakomra tévedt.-Nem félsz?
-Mitől?-kérdeztem értetlenül.
-A szüléstől.
-Nem.Biztos vagyok benne, hogy gyönyörű élmény lesz.
-Annyira sajnálom, hogy nem tudok melletted lenni.-mondta miközben felült az ágyon.Arca gyötrő kínokról árulkodott.
-Most pihenned kell!-mondtam kissé szigorúan.-És ez így van rendjén.
-Tudom.-sóhajtott.-Tudod igazából voltak fájdalaim az éjjel és ezt csak azért mondom el, mert megígértem az előbb, hogy őszinte leszek.
-Helyes!-mosolyodtam el.-De már jobb ugye?-arcomon éreztem a komolyságot.
-Persze.Szóltam a nővérnek aki azonnal segített.
-Akkor jó.-mosolyogtam rá.-Mi meg filmeztünk Liammel.
-Kössz, hogy számíthatok rád.-fordult Zayn a barátja felé akinek egyre szélesebb mosoly rajzolódott ki az arcán.
-Tudod, hogy bármikor.
A nap további része gyorsan elrepült.Liam rengeteget beszélt egy új videójátékról ami Zaynnek is megtetszett az elmondottak alapján.Megígérte neki, hogy amint hazajöhet, az lesz az első, hogy együtt fognak játszani.Örültem annak, hogy Zayn maga mellett tudhat egy ilyen barátot, mint Liam.Főleg most.Jó, hogy számíthatunk rá.
-Nem vagy fáradt?-kérdezte Zayn két szó között.
-Nem.-mosolyogtam rá.
-Látom a szemeiden.Jobb lenne, ha most elmennétek.-pillantott Liamre.-Neked pedig pihenned kéne.-aztán vissza rám.
-Igaza van.-helyeselte Liam is miközben felállt a székről és megigazította az amúgy is szinte térdig lecsúszott nadrágját.
-Holnap is jövök rendben?-fogtam meg a kezét.
-Tudom.-mosolygott rám, majd egy pusziért hajolt amit azonnal meg is kapott.
-Vigyázz magadra!-engedtem el őt.-Holnap találkozunk!Szeretlek!
-Én is téged!Sziasztok!
Miután végigszeltük a kórház összes folyosóját a kijáratig, Liammel visszasétáltunk a kocsihoz, majd elindultunk hazafelé.Mindketten elmerültünk a gondolatainkban miközben a zene halk ritmusa betöltötte a hűvös kocsi belterét.
-Nem kell itt maradnod.-mondtam ki az első gondolatot amely eszembe jutott mikor megálltunk a ház előtt.
-Remélem ezt nem gondoltad komolyan.-vonta fel a szemöldökét.
-De, komolyan gondoltam.
-Nem hagylak egyedül értsd már meg!-ellenkezett.
-Csak erre az éjszakára kérlek!Csupán egy kis nyugalmat szeretnék semmi mást.
-Nem lehet.-rázta a fejét kitartóan.
-Kérlek Liam!
-Nem fogom megszegni az ígéretem Al.-hajolt közelebb-Nem foglak zavarni.Ha kell hozzád sem szólok, hogy egy kis nyugalmad lehessen, de itt kell maradnom melletted.
-Én nem azt akarom, hogy ne beszélj velem, csak...kicsit egyedül szeretnék lenni.
-Sajnos nem tehetek elegett a kérésednek.-mondta, majd kiszállt az autóból jelezve, hogy ezzel be is fejezte a vitát és segített nekem is.
-Akkor legalább annyira megkérhetlek, hogy elmész nekem boltba?-kérdeztem amint átléptük a küszöböt.-Főzök vacsorát.
-Ilyenkor neki akarsz állni főzni?
-Az majd eltereli a figyelmem.
-Kizárt.Pihenj Alice!
-Jó, akkor hozol nekem egy kis csokit?
Miután sóhajtott egyet, felmutatta a mutatóujját és magyarázni kezdett.
-Tíz perc.Nem több.
-Köszönöm.-mosolyogtam rá, majd megöleltem.
Amint Liam kilépett az ajtón, a konyhába siettem, hogy igyak egy kis vizet és mindent rendbe tegyek magamban.Azonban egy hirtelen fuvallat kósza szálakat fújt aggodalomtól meggyötört arcomba.Egy pillanatra megfagyott bennem a vér.Nyitva hagytam az ablakot?
Óvatos léptekkel kiballagtam a nappaliba, majd éberen figyeltem nem hallok-e bármi hangot az emeletről.Kezeim remegtek miközben ujjaim egy éles kést szorongattak.Nem a leghatékonyabb fegyver, de ebben a helyzetben ez is megteszi.
Amikor azt hittem minden rendben van és csak képzelődtem, a lépcső hirtelen nyikorogni kezdett.Erősen koncentráltam a nyers sötétségre mely titokzatosan elfedte a lépcső legfelső részét.Szívem hevesen dobogott miközben az agyam a lehető legrosszabb jeleneteket játszotta le lelki szemeim előtt.Felnyögtem mikor ismét meghallottam a hangot.
-Essünk túl rajta.-suttogtam ahogy könnyeim utat törtek maguknak.-Mutasd magad!
A kopogások követték egymást mígnem egy fekete csőnadrággal fedett, barna csizmás alak jelent meg előttem.Fején kötött sapka volt, szemeit pedig sötét szemüveg fedte.Felsőteste gondosan kidolgozott volt melyet fekete pólo takart.Egész testemben remegtem.Nem hittem el amit magam előtt látok.Ujjai hirtelen megindultak a szemüveg kerete felé mely egy másodpercen belül lekerült róla.Az éles penge azonnal kihullott jéghideg ujjaim közül a földre.
-Al!-hangja mély volt és rekedt.Szemei ugyanúgy csillogtak, mint mikor utoljára láttam őt.-Látom még mindig nem zárod be az ablakot.
2014. szeptember 26., péntek
II./Chapter ten
Sziasztok Kedves Olvasóim!
Ismét eltelt egy hét.
Most már talán kissé nyugodtabb körülmények között hozom nektek az új részt.
Remélem mindnekinek tetszeni fog és hosszú véleményekkel bombáztok majd :)
Jó olvasást!HAVE FUN!
Az a különös ajtó a folyosó végén még mindig akkora rejtély volt számomra.Talán most van a megfelelő alkalom, hogy végre kiderítsem mi is van ott igazából.A padló nyikorogni kezdett ahogy sétálni kezdtem a hatalmas fadarab felé.Félelemmel töltött el a tudat, hogy egyedül vagyok ebben a hatalmas házban, de nem hátráltam meg.Tudnom kell mi az, amit rejteget.Mikor már egészen közel voltam, megpróbálkoztam a kilincs lenyomásával, de amint vártam, az egyszerűnek tűnő terv nem vált be.Vajon hol tarthatja a kulcsot?Megindultam a szobánk felé amikor eszembe jutott, hogy kipróbálhatnám a filmekben jól bevált módszert és benézhetnék a lábtörlő alá.Ugyanis ezelőtt az ajtó előtt még az is volt.Óvatosan lehajoltam és felemeltem az anyagot.Meglepetésemre a kis fémdarab ott hevert a földön.Mosolyogva kaptam fel és hamar a zárba illesztettem.A szoba korom sötét volt amikor átléptem a küszöböt.Oldalra nyúltam, hogy megtaláljam a kapcsolót, de ahogy matattam a sötétben, valamit levertem a falról ami nagy csörömpöléssel ért földet.Remek.
Jobban kitártam az ajtót, hogy egy kis fényt csempésszek a élettelen helyiségbe.Kitartóan kerestem tovább, mire végre rátaláltam a kis gombra.Amint felkapcsoltam, szemeim elkerekedtek.Amerre néztem, mindenhol csak fegyvert láttam.A falakon több sorban polc volt rögzítve melyen különféle fegyverek és cigarettás doboz díszelgett.A padlón nem volt szőnyeg.Egyedül a dobozok tömege takarta a szürke felületet melyekben úgy szint pisztoly és kis zacskóban drog volt.
Ahogy tovább mértem fel a szoba tartalmát, felfedeztem egy másik ajtót mely tovább vitt egy másik kis szobába ahol csupán egy asztal, egy szék és egy hamutál volt.Szóval ide menekül Zayn amikor egyedül akar lenni.
A hatalmas ablak az utca másik felére nyílt amerre szinte senki nem járt.Jobban inkább a fák sűrű tömege szívta Zayn gyakran terjedő cigarettafüstjét.Irdatlan büdös volt itt.Gondolom legutóbb elfelejtette kinyitni, hogy szellőzzön kicsit míg ő nincs itt.Hamar sarkon fordultam és visszalépdeltem az előző helyiségbe becsukva magam után az ajtót.A kép melyet levertem, még mindig a földön hevert betakarva a szilánkdarabokkal.Lehajoltam, hogy felvegyem, de amikor megláttam kik vannak rajta, könnyek gyűltek a szemembe.A képen Zayn családja szerepelt ahogy átölelik egymást és mosolyognak.Annyira boldognak tűnnek.Most meg minden elromlott.
Óvatosan felszedtem a darabokat, a képet pedig a helyére illesztettem.Ki kell cserélnem a keretet mielőtt Zaynt hazaengedik.Miután a veszélyes szilánkokat a kukába dobtam, bezártam az ajtót és a kulcsot gondosan visszahelyeztem a lábtörlő alá.Ez volt az, amit annyira titkolt?A rengeteg fegyver és a drog?Hangos telefoncsörgés szakította félbe a gondolatmenetemet.
-Haló!-vettem fel azonnal.
-Hol vagy?-hangja aggódó volt és szokatlanul rekedt. Feltűnően lihegett a telefonba.
-Zayn minden rendben?
-Hol vagy?-ismételte újra.
-Itthon.Te mondtad, hogy jöjjek haza.Mi a baj?
-Nincs baj.-fújta ki a levegőt.-Csak azt hittem...
-Mit hittél?
-Mindegy.Most keltem fel és megijedtem mikor nem találtalak itt.
-Nyugodj meg.Liam hazahozott.Minden rendben van.
-Akkor jó.-sóhajtott.-Ne haragudj, hogy rád ijesztettem.Nem állt szándékomban.
-Semmi gond.
-Ugye nem félsz otthon egyedül?Mégiscsak kényelmesebb mint itt nem?
-De igen.Nem félek.Holnap úgyis bemegyek hozzád Liammel.
-Várlak.-mondta kicsit halkabban.Éreztem, hogy mosolyog.
-Szeretlek Zayn.
-Én is téged Pöttöm.Jó éjszakát!
-Neked is.Szia!
-Szia!
Miután lefürödtem, leültem egy kicsit a TV elé, hátha találok valami értelmesnek tűnő műsort.Fél tíz felé járhatott az idő mikor hirtelen kopogás zaja ütötte meg a fülemet.Bevallom kissé megijedtem.Ki lehet az ilyenkor?Nehezen feltápászkodtam a kanapéról, majd a kulcsokkal a kezemben elindultam a bejárat felé.Felágaskodtam és óvatosan belenéztem a kukkolóba.Hisz mégsem kiabálhattam ki, hogy ki vagy?!
-Indulhat buliiiiiiii?!-kérdezte lelkesen Liam mikor kinyitottam az ajtót.
-Ez most komoly?-néztem rá álmos fejjel.
-Jöttem, hogy felvidítsalak.-magyarázta miközben igyekezett féken tartani a kezéből lecsúszkáló chipses zacskókat.
-Zayn küldött igaz?-vontam fel a szemöldököm.
-Party!!-kiabált tovább.
-Fogd már be!-pirítottam rá.-Inkább gyere be!-ragadtam meg mellkasán a pulóvert, majd behúztam őt a házba.-Szóval?-vontam kérdőre miközben felakasztotta a kabátját.
-Mit szóval?
-Zayn küldött igaz?
-Par...-máris vette a levegőt, de én közbeszóltam.
-Állj!-emeltem fel a kezemet.-A kérdésemre válaszolj!
-Igen, Zayn küldött oké?Most jó?
-Jó.-mosolyodtam el.-De minek is?-zártam be utána az ajtót.
-Hogy ne legyél egyedül.Veszélyes ezek után ebben a hatalmas házban lenned.
-És minek az a sok chips?
-Megenni?-vágott értelmetlen arcot.
-Ja, oké.-hagytam rá, majd követtem őt a nappaliba ahol ő már javában elhelyezkedett.
-Neked egy kis beszélgetésre van szükséged.
-Nincs szükségem semmilyen beszélgetésre.
-Gyerünk!-terpeszkedett szét.-Halljam.Mi a baj?-nézett rám.
-Nincsen baj Liam!-erősködtem, de tudtam, hogy a végén ő fog győzni.
-Na persze.-mondta kissé szemrehányóan.-A gyerek aggaszt?Vagy Harry zaklat megint?
-Nem dehogy!-ellenkeztem azonnal.-Én csak...félek.
-Mitől?-fordult velem szembe.
-Ha kiderül az igazság, mindennek vége.Zayn egy ilyet már biztosan nem fog tudni megbocsátani nekem.Egy igazi k*rva vagyok Liam.
-Mégis hogy mondhatsz ilyet?!-förmedt rám.-Jól van Alice figyelj!-kiegyenesedett és belekezdett a hegyi beszédbe.-Ami Harryvel történt, az megtörtént.Mindenki követ el hibákat.Attól, hogy egyszer lefeküdtetek, még nem vagy kurva.Sokan nincsenek tisztába a kurva szó fogalmával.Az viszont tény, hogy nem kellett volna ennek megtörténnie.
-Szerinted el kellene mondanom Zaynnek?
-Nem tudom.Ez a te döntésed.Nem foglak befolyásolni.
-Annyira tanácstalan vagyok.És olyan rosszul érzem magam.
-Ha könnyítene a lelkiismereteden, hogy mindent bevallasz, tedd meg.
-De félek, hogy elhagy.
-Szerintem esélytelen.Túlságosan szeret ahhoz, hogy elhagyjon.Ismerem Zaynt és még soha nem láttam, hogy ennyire kötődött volna valakihez.
-Liam.-fújtam ki a levegőt.-Valószínűleg terhes vagyok Harrytől.Ezt mégis hogy lenne képes megbocsátani nekem?
Percekig csak hallgatott, majd rám nézett.
-Ő sem egy földre szállt angyal.-ennyit mondott, majd a TV felé fordult unottan váltogatni kezdte a csatornákat.-Egyébként nyugodtan egyél.-mutatott az asztalon heverő temérdek mennyiségű sósra, majd ő is elvett egyet.
-Köszönöm, nem.-hátradőltem a kanapén, majd a pocakomat kezdtem simogatni.
-Jól vagy?
-Jól.-sóhajtottam.-Csak olyan szétesettnek érzem magam.
-Minden rendbe fog jönni.Meglátod.-nyugtatgatott.
-Ha igen, akkor az még nem most lesz.
-Hamarosan.-nézett rám utoljára, majd figyelmét ezek után a TV-nek szentelte.Fél óra után már elég nehezen bírtam nyitva tartani a szemeimet, így elnézést kértem Liamtől s felmentem aludni.Mikor már majdnem sikerült elaludnom, kopogtattak az ajtómon.
-Gyere.-hívtam halkan.
Liam lassan benyitott, majd leült mellém az ágyra.
-Baj van?-kérdeztem.Csendesen figyelte az arcomat.
-Nincs.-mondta.-Csak azt akartam mondani, hogy lefekszem én is.És persze megnézni hogy vagy.
-Rendben.Készítettem neked oda paplanokat a kanapéhoz.
-Köszönöm szépen.-mosolyodott el majd megszorította a kezemet.-Jobban vagy már?
-Igen.-sóhajtottam.-Köszönöm Liam, hogy mellettem vagy.Tudod amióta újra itt vagy velünk, úgy érzem, mintha a bátyám lennél.
-Ha már a másik nem kíváncsi rád.-mondta kissé talán mérgesen.
-Ne mondd ezt.-fordítottam el a fejem szomorúan, majd az ablakon kezdtem kifelé bámulni.
-Én nem azért mondom ezt, hogy bántsalak Pöttöm.
-Tudom.De akkor is fáj a tudat, hogy igazad van.
-Talán kicsit érzéketlen vagyok, de szerintem felejtsd el őt.Elutazott a pénzért.Neki más nem számított.
-Én ezt nem tudom elképzelni róla.
-Akkor szerinted mégis mi történhetett, hogy már több, mint hét hónapja nem jelentkezik?
-Csak azt remélem semmi szörnyűség nem történt vele.
-Nem tudom Al.-rázta a fejét.-De most pihenj oké?Én is megyek.Ne aggódj vigyázok rád.Semmi baj nem lesz.
-Köszönöm Liam.Jó éjszakát.
-Neked is.
Miután rám mosolygott, felpattant és elhagyta a szobát. Visszafordultam az ablak felé és csendesen figyeltem a csillagos eget a puha, kényelmes ágyamból.Csak Zaynre tudtam gondolni és hogy mi lehet vele.Remélem semmi gond nincs.Fogtam a mobilomat és tárcsázni kezdtem a számát.Az első csengés után felvette.
-Zayn!
-Valami baj van?-kérdezte azonnal.
-Nem.Nincs semmi baj.Nyugodj meg.Csak nagyon hiányzol és nem bírok elaludni.
-Szeretnél beszélgetni?
-Csak ha nem zavarlak és aludnál szívesebben.
-Tudod, hogy mindez baromság.
Felnevettem.
-Jobban vagy már?
-Sokkal.Valóban hiányzott ez az alvás. Liam?
-Épp most feküdt le aludni.
-Remélem a kanapén.-mondta sejtelmesen.
-Igen, a kanapén.-kuncogtam.-Liamre nem lehetsz féltékeny.Ő a második bátyám.
-Mióta?
-Mától.
-Chris nem jelentkezett?
-Nem.-sóhajtottam.-Nem tudom Zayn.Rosszat sejtek.Mi van, ha valami baja esett?
-A sors mindenkinek kiszabja méltó büntetését.
-Zayn!
-Igen?
-A múltkor azt mondtad, végleg kiszálltál ebből az ügyből.Hazudtál?
-Igen.-válaszolt rekedt hangon.-A főnököt nem sikerült megölnöm.Mentségemre szóljon, hogy megpróbáltam.
-Zayn!-nyögtem fel keservesen.
-Ne haragudj rám Alice!Kérlek!-sóhajtotta.-A legjobbat akartam mindkettőtöknek.
-Akkor nem hazudnod kellett volna.De most már mindegy.Megtörtént a legrosszabb és ki tudja mi lesz még ezek után.
-Semmi.Elmegyünk innen olyan messzire, amennyire csak lehet.
-Én nem akarok elmenni.Itt az otthonom.
-Ezt majd megbeszéljük rendben?Most menj aludni mert későre jár.
-De nem tudok.
-Nem fáj semmid ugye?Annyira szeretnék melletted lenni.-sóhajtotta.-Ehelyett itt fekszem ebben a k*rva ágyban és döglök már vagy két napja.
-Nyugodj meg jó?Velem minden rendben van.
-Akkor is melletted kellene lennem és vigyáznom rád.
-Ilyen állapotban nem. Liam itt van mellettem.Benne megbízol ugye?
-Most miért kérdezed ezt?
-Csak meg akarok bizonyosodni róla, hogy van egy ember akiben teljes mértékben megbízol.
-Bízom Liamben.-jelentette ki magabiztosan.
-Feltétel nélkül?
-Akiben feltétel nélkül bízom, az te vagy.Te sosem vernél át.Tudom.
Torkomban gombóc nőtt a tudattól, hogy egyáltalán nincs igaza.El kell mondanom neki.De még nem most.
-Most megyek.-suttogtam halkan.-Holnap bemegyünk hozzád.
-Várlak Szerelmem.
-Szia.
-Alice!-kiáltott fel váratlanul.
-Mi az?-kérdeztem ijedten.
-Mikor kell menned a következő kivizsgálásra?Mert nekem nagyon úgy rémlik, hogy ma kellett volna.
-Megnézem a naptárat.-mondtam miközben már másztam kifelé a puha ágyból.
Hosszú csend uralkodott a telefonban miközben lázasan lapozgattam a dátumok között.-Holnap kell.-mondtam megkönnyebbülten mire Zayn is nagyot sóhajtott.
-Akkor mindenképpen jössz ugye?
-Persze.-mosolyodtam el selymes hangja hallatán.-Holnap találkozunk.Szeretlek.
-Én is téged.-és ezzel megszakította a vonalat.
Ismét eltelt egy hét.
Most már talán kissé nyugodtabb körülmények között hozom nektek az új részt.
Remélem mindnekinek tetszeni fog és hosszú véleményekkel bombáztok majd :)
Jó olvasást!HAVE FUN!
Az a különös ajtó a folyosó végén még mindig akkora rejtély volt számomra.Talán most van a megfelelő alkalom, hogy végre kiderítsem mi is van ott igazából.A padló nyikorogni kezdett ahogy sétálni kezdtem a hatalmas fadarab felé.Félelemmel töltött el a tudat, hogy egyedül vagyok ebben a hatalmas házban, de nem hátráltam meg.Tudnom kell mi az, amit rejteget.Mikor már egészen közel voltam, megpróbálkoztam a kilincs lenyomásával, de amint vártam, az egyszerűnek tűnő terv nem vált be.Vajon hol tarthatja a kulcsot?Megindultam a szobánk felé amikor eszembe jutott, hogy kipróbálhatnám a filmekben jól bevált módszert és benézhetnék a lábtörlő alá.Ugyanis ezelőtt az ajtó előtt még az is volt.Óvatosan lehajoltam és felemeltem az anyagot.Meglepetésemre a kis fémdarab ott hevert a földön.Mosolyogva kaptam fel és hamar a zárba illesztettem.A szoba korom sötét volt amikor átléptem a küszöböt.Oldalra nyúltam, hogy megtaláljam a kapcsolót, de ahogy matattam a sötétben, valamit levertem a falról ami nagy csörömpöléssel ért földet.Remek.
Jobban kitártam az ajtót, hogy egy kis fényt csempésszek a élettelen helyiségbe.Kitartóan kerestem tovább, mire végre rátaláltam a kis gombra.Amint felkapcsoltam, szemeim elkerekedtek.Amerre néztem, mindenhol csak fegyvert láttam.A falakon több sorban polc volt rögzítve melyen különféle fegyverek és cigarettás doboz díszelgett.A padlón nem volt szőnyeg.Egyedül a dobozok tömege takarta a szürke felületet melyekben úgy szint pisztoly és kis zacskóban drog volt.
Ahogy tovább mértem fel a szoba tartalmát, felfedeztem egy másik ajtót mely tovább vitt egy másik kis szobába ahol csupán egy asztal, egy szék és egy hamutál volt.Szóval ide menekül Zayn amikor egyedül akar lenni.
A hatalmas ablak az utca másik felére nyílt amerre szinte senki nem járt.Jobban inkább a fák sűrű tömege szívta Zayn gyakran terjedő cigarettafüstjét.Irdatlan büdös volt itt.Gondolom legutóbb elfelejtette kinyitni, hogy szellőzzön kicsit míg ő nincs itt.Hamar sarkon fordultam és visszalépdeltem az előző helyiségbe becsukva magam után az ajtót.A kép melyet levertem, még mindig a földön hevert betakarva a szilánkdarabokkal.Lehajoltam, hogy felvegyem, de amikor megláttam kik vannak rajta, könnyek gyűltek a szemembe.A képen Zayn családja szerepelt ahogy átölelik egymást és mosolyognak.Annyira boldognak tűnnek.Most meg minden elromlott.
Óvatosan felszedtem a darabokat, a képet pedig a helyére illesztettem.Ki kell cserélnem a keretet mielőtt Zaynt hazaengedik.Miután a veszélyes szilánkokat a kukába dobtam, bezártam az ajtót és a kulcsot gondosan visszahelyeztem a lábtörlő alá.Ez volt az, amit annyira titkolt?A rengeteg fegyver és a drog?Hangos telefoncsörgés szakította félbe a gondolatmenetemet.
-Haló!-vettem fel azonnal.
-Hol vagy?-hangja aggódó volt és szokatlanul rekedt. Feltűnően lihegett a telefonba.
-Zayn minden rendben?
-Hol vagy?-ismételte újra.
-Itthon.Te mondtad, hogy jöjjek haza.Mi a baj?
-Nincs baj.-fújta ki a levegőt.-Csak azt hittem...
-Mit hittél?
-Mindegy.Most keltem fel és megijedtem mikor nem találtalak itt.
-Nyugodj meg.Liam hazahozott.Minden rendben van.
-Akkor jó.-sóhajtott.-Ne haragudj, hogy rád ijesztettem.Nem állt szándékomban.
-Semmi gond.
-Ugye nem félsz otthon egyedül?Mégiscsak kényelmesebb mint itt nem?
-De igen.Nem félek.Holnap úgyis bemegyek hozzád Liammel.
-Várlak.-mondta kicsit halkabban.Éreztem, hogy mosolyog.
-Szeretlek Zayn.
-Én is téged Pöttöm.Jó éjszakát!
-Neked is.Szia!
-Szia!
Miután lefürödtem, leültem egy kicsit a TV elé, hátha találok valami értelmesnek tűnő műsort.Fél tíz felé járhatott az idő mikor hirtelen kopogás zaja ütötte meg a fülemet.Bevallom kissé megijedtem.Ki lehet az ilyenkor?Nehezen feltápászkodtam a kanapéról, majd a kulcsokkal a kezemben elindultam a bejárat felé.Felágaskodtam és óvatosan belenéztem a kukkolóba.Hisz mégsem kiabálhattam ki, hogy ki vagy?!
-Indulhat buliiiiiiii?!-kérdezte lelkesen Liam mikor kinyitottam az ajtót.
-Ez most komoly?-néztem rá álmos fejjel.
-Jöttem, hogy felvidítsalak.-magyarázta miközben igyekezett féken tartani a kezéből lecsúszkáló chipses zacskókat.
-Zayn küldött igaz?-vontam fel a szemöldököm.
-Party!!-kiabált tovább.
-Fogd már be!-pirítottam rá.-Inkább gyere be!-ragadtam meg mellkasán a pulóvert, majd behúztam őt a házba.-Szóval?-vontam kérdőre miközben felakasztotta a kabátját.
-Mit szóval?
-Zayn küldött igaz?
-Par...-máris vette a levegőt, de én közbeszóltam.
-Állj!-emeltem fel a kezemet.-A kérdésemre válaszolj!
-Igen, Zayn küldött oké?Most jó?
-Jó.-mosolyodtam el.-De minek is?-zártam be utána az ajtót.
-Hogy ne legyél egyedül.Veszélyes ezek után ebben a hatalmas házban lenned.
-És minek az a sok chips?
-Megenni?-vágott értelmetlen arcot.
-Ja, oké.-hagytam rá, majd követtem őt a nappaliba ahol ő már javában elhelyezkedett.
-Neked egy kis beszélgetésre van szükséged.
-Nincs szükségem semmilyen beszélgetésre.
-Gyerünk!-terpeszkedett szét.-Halljam.Mi a baj?-nézett rám.
-Nincsen baj Liam!-erősködtem, de tudtam, hogy a végén ő fog győzni.
-Na persze.-mondta kissé szemrehányóan.-A gyerek aggaszt?Vagy Harry zaklat megint?
-Nem dehogy!-ellenkeztem azonnal.-Én csak...félek.
-Mitől?-fordult velem szembe.
-Ha kiderül az igazság, mindennek vége.Zayn egy ilyet már biztosan nem fog tudni megbocsátani nekem.Egy igazi k*rva vagyok Liam.
-Mégis hogy mondhatsz ilyet?!-förmedt rám.-Jól van Alice figyelj!-kiegyenesedett és belekezdett a hegyi beszédbe.-Ami Harryvel történt, az megtörtént.Mindenki követ el hibákat.Attól, hogy egyszer lefeküdtetek, még nem vagy kurva.Sokan nincsenek tisztába a kurva szó fogalmával.Az viszont tény, hogy nem kellett volna ennek megtörténnie.
-Szerinted el kellene mondanom Zaynnek?
-Nem tudom.Ez a te döntésed.Nem foglak befolyásolni.
-Annyira tanácstalan vagyok.És olyan rosszul érzem magam.
-Ha könnyítene a lelkiismereteden, hogy mindent bevallasz, tedd meg.
-De félek, hogy elhagy.
-Szerintem esélytelen.Túlságosan szeret ahhoz, hogy elhagyjon.Ismerem Zaynt és még soha nem láttam, hogy ennyire kötődött volna valakihez.
-Liam.-fújtam ki a levegőt.-Valószínűleg terhes vagyok Harrytől.Ezt mégis hogy lenne képes megbocsátani nekem?
Percekig csak hallgatott, majd rám nézett.
-Ő sem egy földre szállt angyal.-ennyit mondott, majd a TV felé fordult unottan váltogatni kezdte a csatornákat.-Egyébként nyugodtan egyél.-mutatott az asztalon heverő temérdek mennyiségű sósra, majd ő is elvett egyet.
-Köszönöm, nem.-hátradőltem a kanapén, majd a pocakomat kezdtem simogatni.
-Jól vagy?
-Jól.-sóhajtottam.-Csak olyan szétesettnek érzem magam.
-Minden rendbe fog jönni.Meglátod.-nyugtatgatott.
-Ha igen, akkor az még nem most lesz.
-Hamarosan.-nézett rám utoljára, majd figyelmét ezek után a TV-nek szentelte.Fél óra után már elég nehezen bírtam nyitva tartani a szemeimet, így elnézést kértem Liamtől s felmentem aludni.Mikor már majdnem sikerült elaludnom, kopogtattak az ajtómon.
-Gyere.-hívtam halkan.
Liam lassan benyitott, majd leült mellém az ágyra.
-Baj van?-kérdeztem.Csendesen figyelte az arcomat.
-Nincs.-mondta.-Csak azt akartam mondani, hogy lefekszem én is.És persze megnézni hogy vagy.
-Rendben.Készítettem neked oda paplanokat a kanapéhoz.
-Köszönöm szépen.-mosolyodott el majd megszorította a kezemet.-Jobban vagy már?
-Igen.-sóhajtottam.-Köszönöm Liam, hogy mellettem vagy.Tudod amióta újra itt vagy velünk, úgy érzem, mintha a bátyám lennél.
-Ha már a másik nem kíváncsi rád.-mondta kissé talán mérgesen.
-Ne mondd ezt.-fordítottam el a fejem szomorúan, majd az ablakon kezdtem kifelé bámulni.
-Én nem azért mondom ezt, hogy bántsalak Pöttöm.
-Tudom.De akkor is fáj a tudat, hogy igazad van.
-Talán kicsit érzéketlen vagyok, de szerintem felejtsd el őt.Elutazott a pénzért.Neki más nem számított.
-Én ezt nem tudom elképzelni róla.
-Akkor szerinted mégis mi történhetett, hogy már több, mint hét hónapja nem jelentkezik?
-Csak azt remélem semmi szörnyűség nem történt vele.
-Nem tudom Al.-rázta a fejét.-De most pihenj oké?Én is megyek.Ne aggódj vigyázok rád.Semmi baj nem lesz.
-Köszönöm Liam.Jó éjszakát.
-Neked is.
Miután rám mosolygott, felpattant és elhagyta a szobát. Visszafordultam az ablak felé és csendesen figyeltem a csillagos eget a puha, kényelmes ágyamból.Csak Zaynre tudtam gondolni és hogy mi lehet vele.Remélem semmi gond nincs.Fogtam a mobilomat és tárcsázni kezdtem a számát.Az első csengés után felvette.
-Zayn!
-Valami baj van?-kérdezte azonnal.
-Nem.Nincs semmi baj.Nyugodj meg.Csak nagyon hiányzol és nem bírok elaludni.
-Szeretnél beszélgetni?
-Csak ha nem zavarlak és aludnál szívesebben.
-Tudod, hogy mindez baromság.
Felnevettem.
-Jobban vagy már?
-Sokkal.Valóban hiányzott ez az alvás. Liam?
-Épp most feküdt le aludni.
-Remélem a kanapén.-mondta sejtelmesen.
-Igen, a kanapén.-kuncogtam.-Liamre nem lehetsz féltékeny.Ő a második bátyám.
-Mióta?
-Mától.
-Chris nem jelentkezett?
-Nem.-sóhajtottam.-Nem tudom Zayn.Rosszat sejtek.Mi van, ha valami baja esett?
-A sors mindenkinek kiszabja méltó büntetését.
-Zayn!
-Igen?
-A múltkor azt mondtad, végleg kiszálltál ebből az ügyből.Hazudtál?
-Igen.-válaszolt rekedt hangon.-A főnököt nem sikerült megölnöm.Mentségemre szóljon, hogy megpróbáltam.
-Zayn!-nyögtem fel keservesen.
-Ne haragudj rám Alice!Kérlek!-sóhajtotta.-A legjobbat akartam mindkettőtöknek.
-Akkor nem hazudnod kellett volna.De most már mindegy.Megtörtént a legrosszabb és ki tudja mi lesz még ezek után.
-Semmi.Elmegyünk innen olyan messzire, amennyire csak lehet.
-Én nem akarok elmenni.Itt az otthonom.
-Ezt majd megbeszéljük rendben?Most menj aludni mert későre jár.
-De nem tudok.
-Nem fáj semmid ugye?Annyira szeretnék melletted lenni.-sóhajtotta.-Ehelyett itt fekszem ebben a k*rva ágyban és döglök már vagy két napja.
-Nyugodj meg jó?Velem minden rendben van.
-Akkor is melletted kellene lennem és vigyáznom rád.
-Ilyen állapotban nem. Liam itt van mellettem.Benne megbízol ugye?
-Most miért kérdezed ezt?
-Csak meg akarok bizonyosodni róla, hogy van egy ember akiben teljes mértékben megbízol.
-Bízom Liamben.-jelentette ki magabiztosan.
-Feltétel nélkül?
-Akiben feltétel nélkül bízom, az te vagy.Te sosem vernél át.Tudom.
Torkomban gombóc nőtt a tudattól, hogy egyáltalán nincs igaza.El kell mondanom neki.De még nem most.
-Most megyek.-suttogtam halkan.-Holnap bemegyünk hozzád.
-Várlak Szerelmem.
-Szia.
-Alice!-kiáltott fel váratlanul.
-Mi az?-kérdeztem ijedten.
-Mikor kell menned a következő kivizsgálásra?Mert nekem nagyon úgy rémlik, hogy ma kellett volna.
-Megnézem a naptárat.-mondtam miközben már másztam kifelé a puha ágyból.
Hosszú csend uralkodott a telefonban miközben lázasan lapozgattam a dátumok között.-Holnap kell.-mondtam megkönnyebbülten mire Zayn is nagyot sóhajtott.
-Akkor mindenképpen jössz ugye?
-Persze.-mosolyodtam el selymes hangja hallatán.-Holnap találkozunk.Szeretlek.
-Én is téged.-és ezzel megszakította a vonalat.
2014. szeptember 19., péntek
II./Chapter nine
Sziasztok Kedves Olvasóim!Megérkeztem az új résszel, remélem.tetszeni fog. Jó olvasást!HAVE FUN!
-Niall!-kiáltott fel örömében, majd arca ismét eltorzult.
-Csak óvatosan jó?-kértem.Bólintott, majd tekintetét ismét Niallre vettete.
-Mi történt veled?-ült le mellé az ágyra, én pedig a székemhez sétáltam.
Miközben Zayn próbálta elmesélni a történteket, Niall figyelmesen hallgatta a beszámolóját.
-Szóval akkor most egy elmebeteg ember késsel a mellkasodbe véste, hogy Hazug ?-kérdezte miután Zayn befejezte az élménybeszámolót.
-Ja.Kábé így történt.
-Megnézhetem?-kérdezte tétovázva.
Zayn megragadta a takaró szélét és óvatosan lehúzta magáról.Niall szája tátva maradt.
-És mit szóltak a orvosok?-kérdezte.
-Még nem beszéltem egyikkel sem.Csak Alice.-nézett rám.
-Hát igazából nem mondtam neki semmit ezekről.Nem tudtam mit mondani.
-És mit fogsz, ha kérdezi?
-Majd Zayn beszél helyettem.
-Öcskös?
-Fogalmam sincs mit fogok mondani.-húzta vissza magára a takarót.
-Nagy bajba fogsz kerülni emiatt.-rázta a fejét Niall.
-Nem akarok börtönbe menni.
-Csak mondd el az igazat.
-Megőrültél?Azonnal lebuknék.
-Előbb kellett volna gondolkoznod.
-Már késő a kioktatással.-sóhajtotta.-Amikor szükségem lett volna rátok, egyikőtök sem volt mellettem.De mindegy.Lényegtelen.
-Sajnálom Zayn.
-A sajnálatoddal nem vagyok kisegítve.-nézett fel rá komoly tekintettel.
-Tudom.
-Nem hibáztatlak Niall.Én sem álltam volna egy olyan ember mellett, mint én.
-Miért mondod ezt?
-Mert egy undorító, szörnyű ember vagyok.
-Ez nem igaz!
-Fejezzétek be kérlek!-szóltam közbe rosszulkodva.
-Valami baj van Pöttöm?-kérdezte azonnal Zayn.
-Egy picit szédülök.
-Niall hívj orvost!-utasította, mire ő azonnal felugrott.
-Semmi baj nem kell!-vágtam közbe azonnal, de későn.Niall valószinűleg már rég a folyosó végén járt.Kifújtam a hosszan benntartott levegőt.
-Minden rendben lesz!-ragadta meg a kezemet.-Itt vagyok veled.-ajkait hosszan kézfejemen tartotta.
-Nagyon félek Zayn.-sóhajtottam miközben egy könnycsepp hulott a fehér anyagra.Hiába vagyok biztonságban mellette.Ezek után nem tudok nyugodtan élni.
-Nem fogom hagyni, hogy bántsanak.
-Még magadat sem tudtad megvédeni.-keze ökölbe szorult.Nem szemrehányásnak szántam, viszont határozottan annak hangzott.
-Azt akarod mondani, nem vagyok képes megvédeni titeket?-kérdezte mérgesen.
-Nem.Félreértesz.Csak...-az ismerős férfi ijedt arckifejezése zökkentett ki a gondolatmenetemből mely hirtelen felbukkant az ajtó mögül.
-Mi a baj?-lépett rögtön mellém.
-Szédülök kissé.-álltam volna fel, de nem engedte.Azonnal visszatolt a székre.
-Maradjon ülve kérem.-leült elém az ágyamra, így Zaynnek háttal voltam.Párszor mikor a férfi hozzám ért, hallottam Zayn morgását, de nem foglalkoztam vele.Ezt igazán megérthetné.-A pulzusa rendben van.Nincs fejfájás, esetleg hátfájás?
-De igen.A hátam elég gyakran fáj.
-Le tudná venni a felsőjét itt, vagy átmenjünk máshová?-kérdezte udvariasan.
-Itt megfelel.-válaszolt helyettem szúrósan Zayn.Persze ebből is ügyet kell csinálnia.
Niall elfordult, míg Zayn egy percre sem vette le rólam a tekintetét.Miután óvatosan áthúztam a fejemen a felsőt, háttal fordultam az orvosnak, hogy meg tudja vizsgálni a hátamat.Zayn mindvégig a hasamat figyelte.Mikor megéreztem a bőrömön a férfi jéghideg ujjait, felszisszentem.Zayn azonnal felhorkant.Megfogtam a kezét, hogy nyugodjon le, de nem igazán sikerült hatnom rá.Arckifejezése egyre gorombább lett.
-Nem látok vagy érzek semmi furcsát.-jelentette ki öt perc után.
-Köszönjük.-reagált Zayn, tudatva, hogy akár le is léphet, de nem tette.Tovább kérdezgetett míg visszavettem a felsőmet.
-Hogy telt az estéje?
-Rendben volt köszönöm.-mosolyogtam rá.
-Nem éhes?Evett már ma?
-Igen.
-Igyon sokat!Valószinűleg a folyadékhiány miatt szédült.-arca komollyá vált.
-Rendben.Köszönöm szépen.
-Ugyan.Viszlát.-rám mosolygott mielőtt becsukta volna az ajtót.
-Komolyan féltékeny vagy?-fordultam felé kuncogva.
-Nem!-makacskodott.Niall röhögve fordult vissza.
-Nyilvánvaló.-mondta ő is egyetértően.
-Hagyjatok már!Hogy lennék már féltéken egy ilyen kis pöcsre?
-Zayn!-kiáltottam fel a kelleténél kicsit hangosabban.
-Beszéljünk másról.
-Nagyon kedves férfi volt.
-Ja.Lehet neki kellene feleségül vennie téged.-jelentette ki bunkón.Szívembe fájdalom nyilalt ahogy megemésztettem gúnyos szavait.Fogtam magam és kisétáltam a kórteremből.
Miért kell mindig így végződnie?Miért van az, hogy sikerül addig jutnom, hogy ezt hozzam ki belőle?Könnyes szemmel sétáltam lefelé a lépcsőn miközben azon gondolkoztam, talán jobb lenne hazamennem.De nem akarom őt egyedül hagyni.
-Alice!-kiabált utánam Niall.
-Tessék.-fordultam vissza.
-Gyere vissza kérlek.-fogta meg a kezem.
-Nem.-húztam ki a szorításából.
-Nem lesz jó vége.Ismered milyen!-figyelmeztetett.
-Rendben.-sóhajtottam, majd elindultam visszafelé.Zayn már az ajtóban ácsorgott miközben a kilincsben kapaszkodott.-Mit művelsz?Megőrültél?!-pirítottam rá, mire elmosolyodott.Visszavezettem őt az ágyra, majd lefektettem.
-Nem úgy értettem.-rázta a fejét.
-Tudom.-simítottam végig borostás arcán.-Aludj.
-Én megyek.-szólalt fel Niall mögöttem.-Majd benézek még.
-Rendben.Köszönöm, hogy feljöttél tesó!-miután kezet ráztak, Niall eltűnt.
-Ő barát.-jelnetettem ki pár perc csend után.
-A legigazibb mindközül.-helyeselte.-Haza kell menned ma éjjelre.
-De...
-Nem maradhatsz itt.Nem neked kedvezők az itt lévő körülmények.
-Jó.-egyeztem bele.Talán igaza van.
-Majd megkérem Niallt, hogy vigyázzon rád.
-Mindenki elfordult tőlünk Zayn.-hajtottam le a fejem.
-Ha Lorettáról beszélsz, ő sosem volt különb.
-Ne beszélj így róla.Nagyon jó barát volt.
-Nevetséges.-lehelte.-Sokkal inkább nevetséges.-nézett rám.-Azért elhagyni valakit, mert terhes.Őszintén szólva undorító.
-Ha visszagondolok, megértem.Nem úgy viselkedtem vele ahogy kellett volna.
-Nehogy már ezért is magadat hibáztasd!-horkant fel, majd arca fájdalmassá vált.
-Te pedig ne beszélj már kérlek!Aludj jó?Légyszíves!Nagyon szépen kérlek!
-Jó.-sóhajtott, majd lehúnyta a szemeit.-Énekelsz nekem?-suttogta óvatosan.
-Mi?
-Énekelj nekem.
Hosszú perceken át csendben ültem előtte.Már épp kinyitotta volna a szemét, mikor hirtelen belekezdtem.
"Soha nem voltam még rosszban senkivel
Soha nem bántottam senkit semmivel
És ha rózsaszínnek tűnik, amit magamról mondok én
Az az igazság, hogy mégsincs szerencsém
Soha nem álmodtam túl nagy álmokat
Minden álom mélyén volt egy gondolat
Néhány igaznak hitt gondolattól felnőtt lettem én
Az az igazság, hogy mégsincs szerencsém
Ha megérint majd a világ,
el ne tévedj vadvirág!
Mert ha messze mennél,
félnél egyre jobban félnél,
hogy nem gondolnak rád."
Zayn szemei egész végig az arcomat pásztázták.Csodálkozva hallgatta a könnyű, harmóniával teli dallamot.Az utolsó sornál hangom elhalkult, az utolsó szónál pedig végleg összezártam ajkaimat.
-Ez magyarul volt?-kérdezte mosolyogva.Bólintottam.Nem hittem, hogy felismeri a szöveg nyelvének eredetét.
-Honnan tudtad?
-Ismerek pár szavat.-még mindig mosolygott.-Gyönyörű volt Pöttöm.-fogta meg a kezemet.-De te honnan tudsz magyarul?
-A nagybátyám aki nevelt minket, magyar volt és mivel angolul már tudtunk, az ő anyanyelvén beszélt hozzánk.
-Ezt soha nem mondtad még.
-Nem tartottam fontosnak.
-Elénekled nekem még egyszer?
-Persze, de kérlek próbálj meg pihenni.
-Rendben.
Ismét belekezdtem a fülbemászó dallamba.Zayn mellkasa pár perc után egyre lassabban mozdult így arra következtettem, hogy elaludt.Abbahagytam a éneklést és összeszedtem a cuccaimat.Reméltem nem bánja, ha most hazamegyek, de végül is ő kért rá pár perccel ezelőtt.
Fogtam magam és halkan kisettenkedtem a szobából.Miután felhívtam Liamet, hogy legyen szíves jöjjön el értem, leültem egy padra a kórház elé.Eléggé hűvös volt a levegő, de úgy gondoltam, addig amíg ideér, kibírom.Különben sem szeretem a meleget.Inkább fázzak minthogy melegem legyen.Ezért is kedvelem Londont.Mindig a számomra ideális időt nyújtja.
-Al!-hallottam a kiabálást a hátam mögül.Liam integtett nekem a bokrok közül.Felnevettem.Annyira aranyos volt.Ahogy hirtelen felálltam, a hátamba nyilallt a fájdalom.Váratlanul visszaestem a padra, mire Liam már ott is termett mellettem.-Mi a baj?-kérdezte ijedten.
-Csak a hátam.-fújtam ki a levegőt.-De már jó.Hoznád ezt?-nyújtottam felé a táskámat.
-Persze.-vette ki azonnal az ujjaim közül, majd elindultunk az autója felé.-Régóta vársz rám?
-Nem.-mondtam mosolyogva.
-Siettem ahogy csak tudtam.
Miután beültünk az autóba, Liam csodák csodájára óvatosan vezetett.Nem ezt a stílust szoktam meg tőle.Vajon mi történhetett?
-Liam megállítottak a rendőrök idefelé?-kérdeztem mosolyogva.
-Honnan tudod?-nevetett.
-Úgy vezetsz, mintha egy törékeny porcelánbaba lenne az autódban.
-Az is van.Vagy nem?-húzta fel a szemöldökét.
-Ja.Inkább egy rusnya, kövér...
-Alice!-szólt közbe énekelve.-Ez mind ostobaság.
-Én inkább a valóságnak nevezném.
-Egyre rosszabb vagy Pöttöm.-rázta a fejét rosszallóan.
-Tudom.-hajtottam le a fejem.
-Ez egy vicc volt, ha nem vetted volna észre.-nevetett.
-Nem vagyok túl vicces kedvemben.Megint minden a feje tetejére állt.
-Nyugodj meg.Minden rendbe fog jönni.
-Ja.Egyszer biztos.
Ujjait hirtelen a kezemre simította.Ráemeltem tekintetemet.
-Hamarosan.
-Köszönöm Liam.-szorítottam meg a kezét könnyes szemmel.Jó tudni, hogy valai mellettünk áll.
-Megérkeztünk.-állt meg hirtelen.-Szeretnéd, hogy bemenjek?
-Nem kell.Megleszek egyedül.
-Biztos?
-Biztos.-bólintottam egy apró mosollyal az arcomon.
-Akkor rendben.
-Szia Liam.Köszönök mindent.
-Szia Alice.Hívj, ha még szükséged van valamire.
-Hívlak.Szia.
Miután nagynehezen kitápászkodtam az autóból, megragadtam a szatyromat is és a bejárat felé vettem az irányt.Mint mindig, most is eleget bajlódtam a kulcsokkal mire megtaláltam a megfelelőt.A konyhába érve lepakoltam, majd felmentem, hogy rendet rakjak a szobában ugyanis még midnig csupa vér volt minden.Még szerencse, hogy nem volt szőnyeg Zayn szobájában különben most kefélhetném egész álló nap.Engedtem meleg vizet a felmosóvödörbe, majd levendula illatú habosítót öntöttem bele.A hideg futkosott a hátamon miközben Zayn vérét takarítottam fel a padlóról.Eszembe jutott minden mozzanat, a hangos sikolyok pedig türelmetlenül zajongtak a fejemben.A könnyeim akaratlanul is utat törtek maguknak miközben a vörös vértől elszineződött vizet öntöttem ki.Miután sikerült egy kicsit megnyugodnom, elindultam, hogy megfürödjek, de valami sokkal érdekesebb dolog kötötte le a figyelmemet.
2014. szeptember 12., péntek
II./Chapter eight
Sziasztok Kedves Olvasóim!Megérkeztem az új résszel!Köszönöm a plusz egy feliratkozót!Nagyon boldog vagyok!Remélem ez a rész is elnyeri a tetszéseteket!Bocsánat, hogy ilyen későn rakom, de most értem haza.Jó olvasást!HAVE FUN!
Reggel a folyosóról beérkező nővérek beszélgetésének zaja ébresztett fel.Ha jól hallottam, Zayn állapotáról beszéltek, de nem értettem tisztán.Remélem minden rendben és tájékoztatnak majd.
Lassan felkeltem az ágyról és Zayn mellé sétáltam.Hátamba éles fájdalom nyilallt ahogy hirtelen lehajoltam hozzá.A kelleténél kicsit hangosabban nyögtem fel és az ágy szélébe kapaszkodtam.
-Minden rendben hölgyem?-kukucskált be az ajtón a férfi akivel tegnap beszéltem.
-Igen.-egyenesedtem ki óvatosan, majd megkapaszkodtam az ágytámlában.
-Biztos?
-Persze.-bólintottam.-Minden rendben van vele?-néztem békésen alvó fiúra.
-Igen.Az állapota javul.
-Köszönöm.-mondtam miközben az arcát simogattam.
-Mondja asszonyom, hányadik hónapban van?-pillantott a pocakomra.
-A hetedikben.
Pár perc után megtörte a csendet.
-Szóljon, ha bármi baj lenne rendben?
-Rendben.-ez a férfi túlságosan aggódik.Miért lenne bármi baj?
-Itt leszek a közelben.
Miután megbizonyosodott róla, hogy Zaynnel is minden rendben, elhagyta a kórtermet.
Megragadtam a széket mely nem messze ácsorgott tőlem és Zayn ágya mellé tettem, hogy leülhessek.De a hirtelen ajtónyitódás félbeszakított.Louis lépett be a szobába.
-Mit keresel itt?-kérdeztem félve.
-Jöttem, hogy bocsánatot kérjek.-hajtotta le a fejét miközben becsukta maga után az ajtót.
-Hogy bocsánatot kérj?!-kérdeztem mérgesen.-Tudod te mit kellett átélnie?!
-Figyelj én tényleg nagyon sajnálom.
-Az előző héten még rendben volt minden!Mi az, ami megváltozott?Miért hagytad cserben őt?Minket.-hangom elhalkult.
-Megzsaroltak.A szeretteimet fenyegették.
-És azt hiszed, ha most idejössz bocsánatot kérni, minden el van intézve?!-könnyeim utat törtek maguknak.
-Nem.-nézett a szemembe.-De jobb, mint a semmi.
-Menj el!
-Jobban lesz?-lépett közelebb.
-Tűnj el!-kiabáltam.-Nem vagy barátnak nevezhető!Nézd meg!-lehúztam Zayn mellkasáról a takarót.Louis szemei elkerekedtek.-Nézd meg mit tettek vele!-ismét zokogtam.Éreztem ahogy egész testemben zsibbadni kezdek.
-Te jó ég.-sóhajtotta miközben egészen az ágy mellé sétált.-Én...én...-dadogott.
-Te mi?!-ordítottam rá.
-Nyugodj meg kérlek.
-Remélem te is átéled mindezt!Remélem neked is ugyanúgy fog fájni, mint nekem!Mint Neki!-a szavak csak úgy záporozni kezdtek belőlem.Szörnyen mérges voltam Louisra.Mégis hogy képzelte mindezt?
-Alice kérlek.-nyögött fájdalmasan.
-Minden rendben van?-nyitott be az ismerős férfi.
-Nem nincs!-mondtam azonnal.-Kérem vigye el innen!-mutattam Louisra aki meghökkenve nézett vissza rám.-Kérem!-ismételtem újra mire végre észbe kapott és kihurcolta őt a szobából.Zokogva ültem le a székre amit pár perccel ezelőtt helyeztem el az ágy mellé.-Zayn!-sóhajtottam miközben megfogtam a kezét és erősen szorítottam.-Ébredj fel kérlek!Annyira hiányzol!-sóhajtottam kétségbeesetten.
-Fent vagyok Szerelmem.-suttogta.
-Zayn!-kaptam fel a fejem.-Mindent hallottál?
Lassan felnyitotta szemeit, majd rám emelte tekintetét.
-Igen.
-Sajnálom.
-Nem kell.-rázta a fejét.-Teljesen igazad volt.Köszönöm.
-Jól vagy?Hogy érzed magad?-tereltem a témát.
-Ég a mellkasom és nem igazán tudok levegőt venni.
-Akkor ne beszélj.-intettem le azonnal.
-Te hogy vagy?-minek is beszélek mikor mindig a saját feje után megy.
-Fáj a hátam.
-Amint kijutok innen, megmasszírozom.
Felnevettem.
-Anya!-kiáltott fel hirtelen, mire arca eltorzult.
-Ne aggódj!Liam már beszélt Anyukáddal.
-Mit mondott neki?-kérdezte ijedten.
-Hogy el kellett utaznotok a rajongókhoz Los Angelesbe.
Nagyot sóhajtott.
-Nem szeretek hazudni neki.-fordította el a tekintetét.-De már annyiszor megtettem, hogy őszintén szólva mostanra nem is zavar.Nem érdemlem meg, hogy ilyen jó emberek vegyenek körül engem.Egyáltalán nem érdemellek meg.-rázta a fejét.Szemei egy szempillantás alatt megteltek könnyel.
-Ahogy én sem téged.-simogattam meg az arcát.-Mégis egymáséi vagyunk.
-Szörnyű ember vagyok.
-Ne mondj ilyet Zayn!Csodálatos vagy!
-Nézd meg hol vagyok megint.Bajba kevertelek téged is és a fiúnkat is.
-De nem történt semmi baj.-próbáltam kicsit jobb belátásra bírni, de nem igazán sikerült.
-Könnyen történhetett volna.
-Ne azzal foglalkozz mi lett volna, ha.Próbálj a jelenre koncentrálni.
-Annyira jó, hogy vagy nekem.-sóhajtotta miközben megfogta a kezemet.-És köszönöm, hogy megmentettél.
-Iszonyúan dühös voltam akkor Zayn.Esküszöm bűntudat nélkül a szívébe tudtam volna döfni azt a kést.-lehajtottam a fejem.-Szörnyű volt látni ahogy szenvedsz miattam.
-Nyugodj meg.Minden rendben lesz.
-Tudom.-mosolyogtam rá.-Mit gondolsz Louis valóban komolyan gondolta amit mondott?
-Nem tudom.-tekintetét a plafonra emelte.-Louis nagyon jó barátom volt azelőtt.Tudod manapság az emberek nem bírják elviselni, ha neked esetleg valami jól sikerül.Azon igyekszenek, hogy minél hamarabb változtassanak ezen a rossz irányba.Senki nem szeret veszíteni.Mindenki csak hatalmat akar.Régen én is ilyen voltam, de már nem.Mióta megismertelek Alice, az életem teljesen megváltozott.-arca eltorzult.
-Zayn képes vagy pár percre csendben maradni?-kérdeztem kissé mérgesen.
-Addig szeretnék veled lenni és beszélni hozzád, ameddig csak megtehetem.Mert amikor már nem leszünk egymásnak, hiába fogok beszélni.Senki nem fog rám figyelni.
-Zayn.-szemeim megteltek könnyel.
-Nem azért mondom ezt, hogy elszomorítsalak.-simított végig nedves arcomon.-Fel akarlak készíteni a legrosszabbra.
-Nem akarom, hogy elmenj!-szorítottam meg a kezét.
-Nem is fogok ameddig a jó Isten engedi, hogy mellettetek maradjak.De látod most is közel voltam hozzá.-összeszorítottam a szemeim.-Héj Pöttöm!-öregujja végigszántotta alsó ajkamat.-Megígérem neked, hogy ezentúl teljes mértékben őszinte leszek hozzád.Soha semmit nem fogok eltitkolni.Mindent meg fogunk beszélni rendben?-nézett a szemembe.
-Köszönöm Zayn.Csupán ennyit kérek tőled.-sóhajtottam fájdalmasan.
-És amint Ed megszületik, megpróbálok példás apaként viselkedni.Nem fogok csalódást okozni ígérem.-mosolygott.Nem tudtam mit mondjak.Csak mosolyogtam Zaynre miközben a könnyeim újra folyni kezdtek.-Kezd gyötörni a dolog, hogy állandóan csak sírsz.-nézett rám komoly tekintettel.
-Szeretlek.-mondtam mire felnevetett.
-Ah.-nyögött fel.
-Ideje befogni Malik!-parancsoltam rá szigorúan.-Meg akarunk gyógyulni emlékszel?-csak bólogatott.Megpusziltam a kezét, majd óvatosan visszahelyeztem a takaróra.-Majd én beszélek helyetted is.-egy kis szünetet tartottam, majd belekezdtem.-Liam bejött utánunk tegnap a kórházba.Nagyon aggódott érted.Össze is kapott kicsit az orvossal, mivel nem akarta őt beengedni hozzád.-elmosolyodtam ahogy eszembe jutott Liam arckifejezése.
-Mi olyan vicces?-kérdezte, majd hirtelen észbe kapott.Mérgesen néztem rá.
-Eszembe jutott Liam viselkedése.-nevettem.-Miután az orvos kidobta őt, felajánlott nekem egy ágyat. Azt mondta, nyugodtan maradjak melletted és pihenjek. Nagyon kedves volt. Az előbb meg ugye Louis volt itt.
-Igazán sok mesélnivalód volt Drágám.-fogta meg a kezem miközben elmosolyodott.
-Addig is képes voltál csendben lenni.-nevettem.-Vagyis majdnem.
-Nem vagy éhes?Mikor ettél utoljára?
-Tegnap.
-Ott a nadrágzsebemben a tárcám.-mutatott a szék felé melyre a ruhái voltak terítve.-Vegyél magadnak valamit ami jól esne.
-Hozzak neked is?-kérdeztem miközben zsebében matattam.
-Nem köszönöm.Nem tudnám most megenni.
-Akkor egy pillanat és jövök.-nyomtam egy puszit a homlokára, majd elindultam kifelé.A büfénél hosszú sor állt, így úgy döntöttem, hogy leülök amíg egy kicsit megfogyatkoznak az emberek.Észre sem vettem, hogy valaki a semmiből leült mellém.-Jaj el...Niall?-kérdeztem csodálkozva mikor rám nézett.
-Alice!-örülködött miközben óvatosan átölelt.-Ezer éve nem láttalak!-simogatta meg a hátamat.-Mit keresel itt?
-Zaynnel vagyok.-mondtam kissé szomorúan.
-Mi történt?
-Hosszú.-sóhajtottam.-És te?
-Általános kivizsgálás, de annyian voltak, hogy inkább lejöttem kajáért.Viszont itt sem jobb a helyzet-mosolygott.
-Hát nem.-ráztam a fejem.
-Szeretnéd, hogy beálljak helyetted is?-pattant fel.-Te pihenj csak.
-Megtennéd?-adtam oda a pénzt amit az előbb kikútyásztam Zayn tárcájából.
-Persze.-mosolyodott el, majd odaállt a sor legvégére.Míg türelmesen vártam Niallre, a körülöttem lévő embereket figyeltem ahogy mindenki rohan egyik helyről a másikra.Nem értem mire ez a nagy sietség.Tíz perc után keresni kezdtem Niallt a tömegben.Már valahol az elején állt a kasszánál.Megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt.Ahogy egyre több ember gyűlt körém, kezdtem rosszul lenni.Alig volt levegőm és szédültem.Szerencsére Niall még idejében visszaért.
-Jól vagy?Sápadtnak tűnsz.
-Nem igazán vagyok jól.-belekapaszkodtam felkarjába és lassan felálltam a helyemről.
-Egyél egy picit.-nyomta a kezembe a szendvicset.-Felkísérlek a szobába.
-Ha sietsz,...
-Nem sietek.Mint már mondtam, az emberek tömegesen várakoznak az ajtó előtt.
-Szerintem mindenki csak miattad volt ott.-nevettem.
-Lehet.-húzta a száját miközben elindultunk felfelé a lépcsőn.-Úgyis szeretném látni Zaynt.
Persze.Ha nem találkozunk, le se szarja mi van Zaynnel .Már elnézést a kifejezésért, de így van.
-Finom?-kérdezte miközben lassan mentünk felfelé a lépcsőn.
-Igen.Köszönöm.-néztem rá hálásan.
-Igazán nincs mit.Jobban nézel ki.
-Nem nagyon bírom a tömeget.
-Értem.Hová is kell menni?-kérdezte nevetve.
-Ja!A másodikra.-kaptam észbe, majd azonnal befordultam a folyosón.folyosón. Niall hűségesen követett fel a lépcsőn.
-Hányadik hónapban vagy?-kérdezte mosolyogva.
-A hetedikben.-válaszoltam miután lenyeltem az utolsó falatot is.-Köszönöm Niall, hogy beálltál helyettem a sorba.Életmentő voltál.
-Örülök, hogy segíthettem.
Megálltam Zayn ajtaja előtt, majd óvatosan benyitottam hátha elaludt.De nem.Éberen figyelte ahogy Niallel a sarkamban besétálok a szobába.
2014. szeptember 5., péntek
II./Chapter seven
Sziasztok Kedves Olvasóim!Az új rész megérkezett!Nagyon köszönöm nektek a két felirazkozót!!!!!Eszméletlenül boldog vagyok!Remélem ez a rész is elnyeri a tetszéseteket.Jó olvasást és szép hetet mindenkinek!!:)
Liam szsz.:
Szívem hevesen dobog, a tenyerem peddig izzad.Azt hittem megtörténik.Azt hittem, most tényleg vége.Ezúttal túlságosan messzire ment, de szerencsére még időben közbeléptünk.Amint megtudtam mi a helyzet, azonnal jöttem.Már több, mint egy órája álldogálok a kórház folyosóján várva Zayn állapotának eredményeit.Alice pedig vele van.Zokogva hívott fel miután behozták őket a kórházba.Szegény nagyon maga alatt van.Megmondtam, hogy ez lesz, de nem hallgatott rám.Igazam volt megint!Mennyiszer kell még halál közeli élményben részesülnie ahhoz, hogy belássa, tényleg igazam van?!Hogy végre észhez térjen?Miközben magamban dühöngtem, az ajtó, melyen utoljára láttam bemenni Alicet, kinyílt.Kisírt szemeivel azonnal engem kezdett keresni.
-Al!-kiáltottam oda, mire rögtön megindult felém.Arca eltorzult ahogy meglátta a kezemben a Zaynnek készített ruhákat.Kétségbeesetten simogatta a pocakját miközben felém sétált.
-Liam!-nyögte miután szorosan magához ölelt.-Liam!Majdnem!Majdnem!-sóhajtozta kétségbeesetten.Próbáltam biztosan tartani őt ahogy egyre nagyobb súllyal nezedett rám.
-Gyere ülj le!-odavezettem őt egy székhez, majd leültettem,én pedig leguggoltam elé.-Mit mondtak?
Szemeiből megállíthatatlanul folytak a könnyek.Annyira megviseltnek tűnt.
-Azt, hogy rengeteg vért vesztett.Szerencséje volt, hogy időben kiértek a mentősök, különben már...-hangja elcsuklott és ismét zokogni kezdett.-Liam én annyira féltem!-fejét a nyakam hajlatába mélyesztette miközben hozzám bújt.
-Ssst!Mostmár minden rendben.Fel fog épülni.-nyugtatóan simogattam a hátát.
-Miért csinálta ezt velem?Miért?-keze ökölbe szorult.
-Meg akart óvni.-suttogtam a fülébe.
-Láttam ahogy a kés a bőrén keresztül a mellkasába hatol.Hallottam ahogy felordít fájdalmában.Végig kellet néznem ahogy...
-Ssst Alice!-ujjaimat puha hajába csúsztattam és a vállamra vontam őt.Lágyan cirógattam a fejbőrét minek hatására kicsit lenyugodott.-Akarod, hogy hazavigyelek?
-Nem!Itt kell maradnom mellette.
-Majd én itt leszek!Neked pihenned kell!
-Úgysem tudnék nélküle.
-Ne haragudj Al, de nagyon rosszul nézel ki.
-Ne hívj így kérlek!-sóhajtotta fájdalmasan.
-Bocsáss meg.
-Ugye nem mondtad el neki?-tekintetét rám emelte.
-Nem.Ez kettőnk között marad rendben?
-Köszönöm.-mosolygott rám őszintén.
-Most varrják össze a sebeket?
-Igen.-mondta miközben letörölte a nedvességet az arcáról.-Nincs egy zsebkendőd?
-Nincs, de mindjárt szerzek valahonnan.-felálltam és a pulthoz sétáltam ahol egy szimpatikusnak tűnő hölgy állt.-Jó estét asszonyom!
-Szervusz!-köszöntött miután végigmért.
-Nincs egy zsebkendője véletlenül?
-De valahol van.-mialatt ő kutakodott a táskájában, én Alicet figyeltem nem lesz-e rosszul.De szerencsére minden rendben volt.Viszonylag.-Parancsoljon.
-Köszönöm.-egy kedves mosoly kíséretében visszasétáltam Alicehez.-Tessék!-nyújtottam felé.
-Köszi.Beszélnem kell Zayn szüleivel is.-szipogott.-De fogalmam sincs mit mondjak nekik.-mondta miközben orcáját törölgette.
-Miért?
-Holnap jönnének látogatóba.
-Hát ez fasza.-sóhajottam.
-Mit csináljak Liam?-nézett rám keservesen.-Hogy fogom ezt megmagyarázni nekik?
-Zayn felkel még ma?
-Esélytelen.-rázta a fejét kétségbeesetten.
-Ezt majd én elintézem rendben?
-De hogyan?
-Te csak nyugodj meg és koncentrálj Zaynre.-álltam fel.-Én felhívom Mrs.Malikot és mindent megbeszélek vele.
-Nem tudom Zayn akarja-e, hogy tudjanak minderről.
-Kétlem.Nem mondok semmi lényegeset ne aggódj.-simogattam meg a hátát.-Mindjárt jövök.-sarkon fordultam és kisétáltam a folyosóról.
Alice szsz.:
Várni.Csak várni tehetetlenül míg életed talán utolsó darabkákját próbálják visszailleszteni a kirakósod hiányzó helyére.Várni a csodára, mely már annyiszor megtörtént.Tovább szenvedni mígnem rájössz, nincs értelme.Mikor azt gondolod könnyebb lenne meghalni, de nem teheted, mert van valaki aki miatt érdemes élned.Aki életben tart és ápol.De mi van, ha már nem olyan, mint régen?Mi van, ha gondok és az élet terhei olyannyira befednek, hogy nem látod a fényt az alagút végén?Ezután talán örökké sötétben kellene élned?Mi van, ha már erőd sincs arra, hogy változtass?És mi van akkor, ha már nem is akarsz?Sokkáig tartott míg rájöttem: Én szeretnék.
Zayn mellett megtaláltam önmagam.Ő az egyetlen aki feltétel nélkül szeret és ezért a szeretetért végtelenül hálás vagyok neki.Csodálatos érezni, hogy valaki számára fontos vagy ebben az elcseszett világban.Csak boldog akarok lenni.Legalább egy percre had tudjam feledni mindazt ami velem történt az életem során.Azokat a véget nem érő kínokat had tudjam akár csak egy másodpercre kiverni a fejemből!Mikor jön el végre az az idő amikor én is őszintén boldognak nevezhetem magam?Mikor élhetek végre félelmek és terrorizálás nélkül?Mik ezek a nehézsgek Istenem?Miért méred rám ezeket a terheket újra és újra?Tudom, hogy okkal teszed.De mi az amiért én ezt kiérdemeltem?Elegem van.Nem akarok szenvedni többé.
-Mrs. Malik?-hallottam hirtelen a semmiből.Először nem regisztráltam, hogy hozzám beszélnek hisz nem olyan rég jegyeztük el egymást.Aztán mikor egy kéz simult vállamra, azonnal felugrottam a helyemről.
-Tessék.-az egy órával ezelőtt látott orvos állt előttem.Feszült testtartásától elfogott a félelem.
-Végeztünk.-sóhajtotta.-Minden sebet összevarrtunk összesen harminc öltéssel.Előreláthatólag holnap fog csak felébredni.
-De minden rendben van ugye?-kérdeztem kétségbeesetten.
-Igen.Bár ezek a mélyen okozott vágások igencsak érdekesek.
-Miért?
-Jöjjön.-intett felém, majd hátra fordult és elindult Zayn kórterme felé.Apró termetemnek hála szinte futnom kellett utána.-Itt is vagyunk.-fordult be hirtelen.Zayn testét egy fehér lepedőszerű anyaggal takarták be.Meggyötört arca sírásra késztetett, de erőt vettem magamon.Nem sírhatok megint.-Nézze!-óvatosan lehúzta a fehér anyagot Zayn mellkasáról.Amint megláttam a varratok által leírt betűket, elállt a lélegzetem.Szám elé emeltem a kezemet, hogy tompítsam a zokogásomat.Megsebzett bőre a következő feliratot mutatta: Hazug.
-Nos mit tudna nekem erről mondani?-kérdezte miközben felém fordult, de amint meglátta fájdalmas tekintetemet, lehajtotta a fejét.
-Én nem...-Liam váratlan érkezése szakította félbe a mondandómat.
-Jó estét!-fordult felé az orvos.-Hozzátartozó?
-Közeli barát.-válaszolta.
-Akkor kérem távozzon.
-Nem megyek sehova.Látni akarom.
-Mint már mondtam, csak holnap fog felébredni.
-Nem érdekel.-kikerült engem és az ágyhoz sétált.
-Elnézést.-suttogtam az orvosnak bűnbánóan aki mérgesen figyelte Liam tetteit.
Újra felfedte Zayn mellkasát.Szemei elkerekedtek ahogy végigolvasta azt az egy szót.
-Mi a f*sz ez?-kérdezte mérgesen.
-Liam!-szóltam rá azonnal.
-Kérem távozzon!-ragadta meg az orvos a karját, majd kivezette a kórteremből.
-Ne haragudjon.Zayn nagyon fontos számára.
-Megértem.-sóhajtotta.-De ez akkor sem helyénvaló viselkedés.
-Tudom.Elnézést.
-Szeretne itt maradni?Van egy fölösleges ágyunk ahol pihenhet az éjszaka további részében.
-Lehetne?
-Hogyne.-mosolygott, majd kitrappolt a szobából.Liam azonnal benyitott.
-Hülye barom.-dörmögte az orra alatt.Elmosolyodtam kijelentésén.-Mi van?Az volt!-suttogta erőltetetten.
-Te voltál egy hülye barom.-világosítottam fel.
-Mik ezek Zayn mellkasán?-húzta le róla ismét az anyagot.
-Bele...bele...
-Értem.-mondta kifejezéstelen arccal.-Ezért megifzet.-köpte a szavakat mérgesen.Hirtelen kedélyváltozásától megijedtem.Olyan volt, mintha Zaynt vagy Harryt láttam volna magam előtt.
-Liam nyugodj meg.
-Tudtam, hogy ez lesz belőle!Tudtam!
-Mi?!Te is tudtál róla csak én nem?!Remek.Hogy várhatjátok, hogy bízzak bennetek ezután?!Miért nem lehet egyszer az életben igazat mondani?
-Amikor azt mondja szeret, nem hazudik.-nézett Zaynre aki még mindig békésen aludt.
-Nekem ez nem elég.
-Időre van szüksége.
-Mit mondtál Zayn szüleinek?-tereltem inkább a témát.Nem akartam még több fájdalmat.
-Azt hogy Los Angelesbe utazunk a rajongókhoz fájdalomdíjként.
-És ő ezt elhitte?
-Minden gond nélkül.Az bajosabb volt mikor Zaynnel akart beszélni.De megoldottam.
-Köszönöm.
-Bármikor Pöttöm.Mit mondott az a tapló?Rendbe jön?
-A...azt nem mondta.
-Akkor mégis miről beszéltetek?
-Ezekről kérdezősködött.-mutattam Zayn mellkasára.
-És mit mondtál neki?
-Semmit.
-Biztos nem akarsz hazamenni?
-Nem.Már felajánlottak egy ágyat.Itt maradok éjszakára vele.-pillantottam Zayn felé aki halkan szuszogott.
-Szeretnéd, hogy maradjak?
-Nem.Menj csak haza.Nem lesz semmi baj.
-Te jól érzed magad?
-Jól vagyok.
-Nem túl meggyőző.-húzta a száját Liam.
-Tényleg.-egy kósza könnycsepp simult végig az arcomon.
-Héj!-hozzám lépett és átölelt.-Minden rendben lesz.Szívós kölyök.Nem kell félteni.
-Tudom.-mosolyodtam el.-Jól ismerem.
-Helyes!-miután beletúrt a hajamba, egy integetés kíséretében elhagyta a kórtermet.
Odasétáltam a szomszédos ágyhoz, majd óvatosan felültem rá.Szüntelenül Zaynt figyeltem mikor fog felébredni, de nem tette.Csak békésen feküdt miközben mellkasa egyenletesen mozgott fel s le.Olyan nyugodt volt.Jó volt őt ilyennek látni ugyanis nem sűrűn jellemző rá ez a stílus.
-Al...-hallottam meg hirtelen a halk nyögést Zayn szájából.-Al!-mondta újra.Lecsúsztam az ágyról és hozzá siettem.Ujjainkat összefontam, másik kezemmel pedig az arcát simogattam.
-Itt vagyok veled!-suttogtam miközben újra könnyezni kezdett a szemem.-Itt vagyok Zayn!
-Alice.-nyögte miután megszorította a kezemet.
-Zayn!-ajkaimat homlokára simítottam s hosszan csókoltam.-Itt vagyok.
-Ah!
-Nyugodj meg!-csitítgattam.
-Fáj.-nyögött fel.
-Tudom.-zokogtam.-Hívok egy nővért.
El akartam menni, de nem engedett.
-Ne!Csak maradj itt.-lassan felnyitotta a szemeit, s rám emelte tekintetét.-Rád van szükségem!-sóhajtotta.
-Ssst!Ne beszélj!Csak pihenj rendben?
-Sajnálom Szerelmem!-még soha nem szólított így.-Én nem akartam, hogy...
-Majd megbeszéljük!-állítottam le azonnal.-Csak maradj csendben.
Hirtelen megragadta a takarót és óvatosan lehúzta magáról.
-Mi a jó büdös franc ez?!-mordult fel mérgesen, majd fájdalmasan eltorzult az arca.
-Zayn!-toltam vissza őt a párnára.-Nyugodj meg!
-Mit csinált velem ez a nyomorult?!Mégis mi a p*csa ez?!
-Zayn állj már le!
-Nem hiszem el!Mi ez?!-ordította kikelve magából, majd egy hangos nyögés szakadt ki a torkából.
-Nővér!-kiabáltam miközben kinyitottam az ajtót.
-Nem!-nyúlt utánam.-Nem!
-Nővér!-kiabáltam kétségbeesetten mire végre megjelent egy fiatal nő.
-Nem!-ordított újra.Arca mérhetetlen fájdalmat mutatott.
-Nyugtatót!-kiabálta a nő.
-Nem!Alice kérlek!-nyögött keservesen.
-Itt vagyok!-fogtam meg a kezét.-Csak nyugodj meg!
-Nem!-egy kar hirtelen a semmiből félretolt.Zayn keze kicsúszott az enyémből.
-Fogjátok le fiúk!-utasította a nővér a másik két férfit akik az ágy két oldalán álltak ezzel távol tartva engem Zayntől.
-Ne!Alice!-fordult felém.-Alice kérlek!Áá!-ordított fel ahogy a tűt erektől kidudorodó karjába mélyesztették.
Sírtam.Zokogtam.
-Nyugodjon meg hölgyem!-jött oda hozzám az egyik amint Zayn teste már teljesen nyugodt állapotban volt. A többiek elhagyták a szobát.
-Nyugodjak meg?-kérdeztem kétségbeesetten.
-Igen.Feküdjön le ide!-vezetett az ágyhoz.
-Mi történt vele?
-Dührohama volt.
Lehajtottam a fejemet.
-Figyeljen!Ahogy elnézem nincs túl jó állapotban.Jobb lenne, ha most lefeküdne és pihenne egy picit.A barátja már nem fog felébredni.
Ijedten néztem rá.
-Úgy értem holnapig.-javította ki magát azonnal.
-A vőlegényem.-helyesbítettem.Nem a barátom.A vőlegényem.
-Szóval akkor hajlandó pihenni?
-Igen.-sóhajtottam miközben az ágyra másztam és betakaróztam.
-Szóljon, ha bármi gondja van, esetleg rosszul van.
-Szólok.
Rám mosolygott, majd elhagyta a kis szobát.Percekig csak Zaynt figyeltem ahogy ismét az előbbi pozíciójába helyezkedett.Békés volt és mélyen aludt.Én is lehúnytam a szememet és próbáltam pihenni.Pár percen belül el is aludtam.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)