Chapter two

Lerázták magukról a kósza esőcseppeket,majd leültek egy asztalhoz.Félelmetesen ismerősek voltak valahonnan.
-Hm...-jött oda hozzám mosolyogva Loretta.
-Menj csak....-sohajtottam.Ha akár egy helyes pasit lát,megállíthatatlan.Ezek pedig öten voltak.Hozzáteszem,tényleg nem csúnya kinézettel.
-Ugye tudod kik ők?-kérdezte csillogó szemekkel.
-Nem.Kéne?-néztem rá komolyan.
-Ők a One Direction!Tudod vannak azok a számok,amiket annyira imádsz!
-Aha.
-Azokat ők éneklik!-mutatott a várakozó öt fiúra.
-Tényleg?
-Igen!Jó reggelt!-ütögette meg lágyan a buksimat.-Mondd csak hol élsz te?!
-Már nem tudom...-néztem rá kétségbeesetten.
-Jaj Alice!-nevetett,majd a cetlikkel együtt elindult az ismeretlenek felé.Esetleg újságok címlapján,vagy a TV-ben láthattam őket.Imádom a zenéjüket.Annyira az én stílusom.Teljesen felpörgök tőle.Loretta mosolyogva sétált vissza a pulthoz,miközben egy autogramos cetlit gyűrt a zsebébe.Mily meglepő.Kíváncsian végigmértem az öt srácot.
-Na?Mit isznak?
-Négy Cola és egy ásványvíz.
-Hát...ahhoz képest,hogy énekesek,nem kímélik a hangszalaikat.
-Te már csak tudod...-mondta gúnyosan.
-Én nem is iszok szénsavasat!-mondtam büszkén.Amilyen módon csak tudom,kímélem a hangszálaimat mindenféle káros dologtól. Ugyanis imádok énekelni.A zene az életem.Mindig is az volt.Abban tudom kellőképpen kifejezni magam.Meg persze a hangszerek.A gitár meg a zongora.
-Hahó!!!Föld hívja Alicet!-lobálta előttem vékony kezeit.
-Ha?-eszméltem fel.
-Kiviszed a rendelést,vagy vigyem én?
-Viszem!-kivettem egy talált a sok közül,majd ráraktam az italokkal töltött poharakatés elindulam az asztaluk felé. A szívem hevesen vert.De hogy miért,arról fogalmam sincs.Üdvözöltem őket,majd elkezdtem kirakni eléjük a poharakat.
-Ásványvizet hova?
-Ide!-mutatott fel a leborotvált fejű aranyos fiú mosolyogva.
-Tessék!-raktam le elé.Volt köztük egy csillogó barna szemű,aki állandóan a tetoválasomat bámulta.Hát nem mondom,neki is elég sok volt.
-Köszönöm! Fogtam az üres tálcát,és letettem a többi közé,majd szememmel Lorettát kezdtem keresni.
-Hová tűntél?!-kiabáltam,mire a puffanó hang felketette a figyelmemet,mely a színpad felől jött,ahol szinte minden hétvégén elő zene szól.Az egyetlen jó ötlet eddig.
-Te meg mi a francot művelsz?
-Csak meg akartam nézni közelebbről.-mutatott az eldőlt kottatartóra.Szerencsére csak az dőlt el.
-Szerintem menj innen,mielőtt valami....
Az ismerős dallamok félbeszakították a mondatomat.Apró mosoly rajzolódott ki az arcomon.
-ALICE!-a szakács ordítozva futott ki a konyhábol.Ő is tudta mennyire oda vagyok ezért.
-Hallom!!!!-rohantam a rádióhoz,hogy felhangosítsam.Felpattantam a pultra,majd a labamat átlenditve leszökkentem a földre,es a kapcsoló felé nyúltam.Maximumra tekertem a hangerőt.Nem érdekelt,hogy kit zavart,es kit nem.Megfeledkezve a körülmenyekről énekbe,es táncolásba kezdtem.Annyira jó volt felszabadulni kicsit.Bekapcsoltam a színpadi mikrofont,es végül abba énekeltem végig a számot.Bizonyára az Övék volt,mert nagyon mosolyogtak.A dal címe pedig azt hiszem Kiss you.Az a csillogó barna szemű egy percre sem vette le rólam a tekintetét.Mintha megbabonáztam volna,úgy nézett rám az egész produkcióm alatt.Az emberek,akik hirtelen egyre többen lettek,tapsoltak és fütyöltek nekem.Biztattak.Az öt fiú csak mosolyogva nézte,ahogy minden érzés kitörik belőlem,es úgy adom elő azt a dalt,ahogy kell.Miután a szám véget ért,visszaraktam a mikrofont a helyére,majd a nagy tapsvihar közepette rohantam lehalkítani a rádiót.
-Szuper voltál!-ugrált Loretta.
-Á nem is!-ráztam a fejem.A többi ember pedig ,akik most érkeztek,leültek az asztalokhoz.A kávézó megtelt.Igyekeztem ismét munkába állni.Lorettával alig bírtuk, annyi vendég lett hirtelen.
-Héj,héj!Mi ez a teltház?!-lepett a főnök vigyorogva.Nagyot nyeltem.Ha megtudja,száz százalék,hogy kinyír. -Alice produkciója rengeteg embert vonzott!-kiáltotta lelkesen.Majd rájött,hogy nem kellett volna.Sietve egy szúrós pillantást vetettem rá,majd visszafordultam a hatalmas emberhez,aki már teljes életnagyságban előttem állt.
-Tényleg?-nézett rám .-Mintha erről már beszéltünk volna.-ja!Nem az első eset.
-Sajnálom!Ígérem,többet nem fordul elő.
-A legutóbb is ugyanezt mondtad.
-De most komolyan!Csak elragadott a hév. Felnevetett.
-Te nem azért vagy itt,hogy énekelgess,hanem hogy dolgozz!De ha így fogod folytatni...
-NE!Kérem!-könyörögtem.-Szükségem van az állásra!
-Ahogy rajtad kívül még számtalan embernek!
-Hála az alkalmazottjának,a kávézó az utolsó székig megtelt!-szólt oda az öt fiú közül a szőke,majd körbemutatott.Tényleg egy szabad hely sem volt.Valamit morgott az orra alatt,majd mérgesen bevonult az irodájába.
-Bocsi!-jött oda hozzám Loretta.
-Semmi baj!ígyis-úgyis kiderült volna! Folytattam az emberek kiszolgálását,akiktől rengeteg dícséretet kaptam.Ahogy telt az idő,az emberek úgy fogytak el a teremből és közeledett a munkaidő vége.Az öt fiú még mindig itt ült az egyik asztalnál.És ugyanúgy,mint eddig,a csillogó barna szemű engem nézett minden egyes percben.Vajon mi járhat a fejében?