II./Chapter seventeen

Sziasztok Kedves Olvasóim!:)
Megjöttem az új résszel, remélem tetszeni fog.
Jó szórakozást!
HAVE FUN!:)






Némán meredtem magam elé miközben még mindig a saját kérdéseimre kerestem a választ.Mégis hogy történhetett meg mindez?
-Zayn neked nem kellene itt lenned!-szólalt fel Liam hirtelen.
-Elhiszed, hogy kurvára nem érdekel?!-lépett be, majd szemeivel keresni kezdett.-Hol van?-nézett ismét rám.
-Nincs itt.-válaszoltam.
-Ne hazudj nekem!-kiáltott fel, mire összerezzentem.Liam azonnal felpattant és mellém állt.Zayn keserves tekintettel mért végig minket, majd becsukta maga után az ajtót.
-Hogy tudtál eljönni a kórházból?-kérdeztem.
-Saját felelősségre kénytelenek voltak hazaengedni.
-Ez őrültség.-korholta le azonnal Liam.
-Marhára nem érdekel mit gondolsz.-rázta a fejét, majd ismét körbenézett.
-Chris jött haza.-mondtam mielőtt újra ordibálni kezdett volna a sok táska láttán.
-Az  a féreg is idetolta a képét végre?-kérdezte gúnyosan.
-Zayn!-szóltam rá azonnal.-Ne merj így beszélni a Bátyámról!
-Mi az mostmár hirtelen minden rendbe jött?-kérdezte gúnyosan.-Egy napig nem beszélünk és máris helyre jönnek a dolgok?Láthatóan nincs is rám szükséged.
-Ne mond ezt kérlek!-sóhajtottam miközben a könnyek már csípték a szememet.
-Hiába ordítasz itt nekem.-biccentett a fejével-Semmin nem fog változtatni.
-Kérlek beszéljük meg!
-Nincs mit megbeszélnem veled.-fordult meg azonnal.
-Zayn!-ordítottam utána hirtelen mire meghökkenve pillantott vissza rám.-Nem hagyhatsz így itt.-zokogtam.Kitéptem karomat Liam szorításából és elindultam felé.Csak az pörgött agyamban, hogy meg kell állítanom.Meg kell magyaráznom neki mindent és rászedni az apasági tesztre.Be kell bizonyítanom, hogy mennyire szeretem.Tudnia kell.
-Hagyjál békén!-lökött el magától.Liamnek hála nem a padlón landoltam.
-Normális vagy?!-esett azonnal neki.
-Persze.Állj te is az ő oldalára.Mindig is tudtam, hogy nem vagy igaz barát.
-Zayn gyere be és beszéljük meg.
Dühös tekintete egész végig az enyémet követte.Láttam rajta mennyire fáj.Szinte csillogott benne a keserűség.Mintha legszívesebben csak lekevert volna egyet és eltűnt volna.Valószínűleg ezt érdemeltem.És őszintén szólva el is viseltem volna.Csak tenne már valamit!
-Nem érdekel egyikőtök magyarázata sem.-szólalt fel hirtelen.-Csak hagyjatok békén.Harryt pedig elintézem.
Amíg volt alkalmam, hamar elkaptam a kezét és megszorítottam.Hideg volt és merev.Nem olyan mint máskor.Mintha még abból is kiszállt volna a lélek.Nagy szemekkel mért végig, majd láttam ahogy teste megfeszül a hirtelen érintkezéstől.-Mit nem értesz azon, hogy hagyj békén?-húzta ki kezét az enyémből.Az előbbi vad viselkedése után ez nagyon jól esett.Láttam rajta, hogy megbánta.
-Ne haragudj rám.-kértem kétségbeesetten.
-Most még nem tudok.-rázta a fejét, majd megfordult.-Mégis hogy tehetted ezt velem?-suttogta.-Mindenemet neked adtam.Szó szerint mindent.Te pedig így hálálod meg?
-Zayn én...
-Mindegy.-vonta meg a vállát.-Már kurvára mindegy.-ezután fogta magát és elsétált.
Könnyes szemmel fordultam Liam felé aki még mindig mozdulatlanul állt mögöttem.
Bár mostanra már Chris is csatlakozott hozzá.
-Azt hiszem lesz mit mesélned.-mondta sejtelmesen.
-Elég sokmindenről lemaradtál.-sóhajtottam,majd a kanapé felé vettem az irányt ahol mindent részletről részletre megosztottam Chrissel.Semmi titkolózás.Soha többé.A legelején kezdtem mikor megismertem Zaynt.Chris teljes mértékben megérdemli, hogy tudjon mindenről.Ezek után ő az egyetlen reményem.
-És ezeket miért most kell megtudnom?-kérdezte csalódottan.
-Mert akkor nem akartam elmondani.
-Nem bízol bennem Al?
-De bízom.Csak nem akartalak a dolgaimmal terhelni.Folyton csak velem foglalkoztál.
-De ez nekem nem esett nehezemre.Hisz a húgom vagy.
-Én akkor is így éreztem.
-Mert hülye vagy.-mosolyodott el, majd beleboxolt a vállamba.-Máskor kérlek mondj el nekem mindent.
-Úgy lesz.-eresztettem egy halvány mosolyt.-Én most elmegyek sétálni.-álltam fel a helyemről.
-Egyedül biztosan nem.-állt fel Liam is.
-Akkor gyere.-sóhajtottam.Tudtam, hogy nem rázhatom le magamról.
-Hm ez könnyen ment.-vigyorgott.
-Mintha megszabadulhatnék tőled.-forgattam a szemem mire játékosan rázni kezdte a fejét.
Miután felöltöztünk, elköszöntem Christől, majd elindultunk.
-Ez már nem lesz jobb ugye?-kérdeztem reménykedve, hogy ő másképp gondolja.
-Tudod milyen keményfejű.Jól ismered Al.Még nálam is jobban.
-Annyira szégyellem magam.
-Megint kezdjük el elölről?-vonta fel a szemöldökét.
-Nem.-sóhajtottam, majd kezeimet a zsebembe mélyesztettem.
-Hová is megyünk pontosan?
-Nem tudom.-néztem fel az égre.-Csak megyünk.-jó ideig csendben sétáltunk egymás mellett.Csak  a szél süvítő hangja borzolta a fülemet miközben a fejemben próbáltam rendet teremteni a gondolataim között.De valahogy nem sikerült.-Nem vagyok túl bulis társaság most.-mosolyodtam el unott arcán.-Nem mintha máskor annyira az lennék.
-Ne haragudj, csak én is elgondolmodtam.
-Baj van?
-Van elég.-harapott a szájába reménytelenül.-Ma anya felhívott.A nagyi nincs túl jó állapotban és aggódom érte.
-Sajnálom.-simítottam végig izmos karján.
-És még itt van ez is.
-Nem akarom, hogy úgy érezd, minden a te a felelősséged.
-Tudod Zayn a legjobb barátom és nem akarom, hogy ez az egész ami köztetek van tönkre menjen.Soha nem találna még egy olyan lányt, mint te.
-Köszönöm Liam.-mosolyogtam rá.-És azt is, hogy mellettem vagy ebben a helyzetben.Mindent.-öleltem magamhoz szorosan.Reménységgel töltöttek el hatalmas karjai melyek lágyan körülölelték derekamat.Annyira jól esett tőle ez a törődés.
-Menjünk.-húzódott el, majd ismét elindultunk a járdán.-Várod már, hogy Edward megérkezzen?
-Mindennél jobban.-a hirtelen fájdalom után szokatlan melegség töltötte be a szívemet.-Szeretnék végre kikerülni ebből az egészből és tisztázni mindent.Nagyon bízom benne, hogy Zayn beleegyezik.
-Nem lesz más választása, ha igazán szeret.Márpedig szeret.Ez biztos.
-Remélem.
Ezután Liammel nem szóltunk egymáshoz.Egy órán keresztül csendben sétálgattunk a városban tanulmányozva London ereklyéit.Imádtam itt élni.Jobb helyen nem is lehetnék.
-Nem kellene hazamennünk?-kérdezte miközben tenyereit dörzsölte.
-De mehetünk.
Amint hazaértünk, Liam kirámolta a hűtőt.Még jó, hogy tele volt.Így jutott mindenből mindenkinek.Hosszú beszélgetések után elmenten fürdeni, majd lefeküdni annak ellenére, hogy egyáltalán nem voltam fáradt.Csak a mai napra tudtam gondolni.
Csakis Zanyre.Vajon mi lehet most vele?Mit csinál?Hol van?Jól van?Gyomrom görcsbe rándult ahogy elém ugrott a kép amin Zayn fájdalmaktól eltorzult arccal fekszik egy sikátorban.Nem akartam, hogy bármi baja essen.Csak legyen velem, hogy tudjam megvédeni.Szemeim megteltek könnyel és szipogni kezdtem.
-Bárcsak itt lennél mellettem.-sóhajtottam a párnába.-Bárcsak meg tudnál bocsátani.Bárcsak elölről tudnánk kezdeni.
-Kezdjük!-szólalt fel valaki a hátam mögül, mire testem remegni kezdett.Nagyon ismerős hang volt.Csak túl meggyötört volt.Miattam.
-Zayn!-nyögtem fel, majd azonnal felültem és feléje fordultam.Az ágy szélén ült mereven.Mintha teljesen idegen lenne ez a hely ahol van.Szokatlan.-Hogy kerülsz ide?
-Felmásztam.
-Zayn!-kúszni kezdtem felé, de hiába.Egymás után hullottak a könnyeim a paplanra.Csak meg akartam érinteni.Csak érezni.-Meg tudsz nekem bocsátani?-zokogtam.
 -Azért vagyok itt, mert....-nyelt egyet.-hiányoztál.Ennek ellenére viszont iszonyú dühös vagyok.
-Tudom.De mi van a mellkasoddal?
Felnevetett.
-Mi lenne?
-Ezt kérdezem.
-Semmi.
-Had nézzem.  
-Nem.-fordította el a fejét.
-Gyerünk Zayn!-noszogattam.
-Mondom nem!-emelte fel a hangját mire a könnyeim ismét potyogni kezdtek.