II./Chapter sixteen

Sziasztok!:)
Hosszú idő után végre ismét jelentkezem az új résszel.
Remélem mindenkinek tetszeni fog.
Jó olvasást!
HAVE FUN! :D






-Alice.-mondta ki a nevemet, majd tekintete kidudorodó pocakomra tévedt.Arca meggyötörtté vált, de valahogy mégsem tudott mehatni.Dühösen hátráltam egyre beljebb és beljebb nehogy valami olyat tegyek, amit később megbánok.Liam aggódó pillantást vetett felém.-Alice!-ismételte magát már határozottabban.Még mindig nem reagáltam.Csak arra tudtam gondolni, hogy itt hagyott.Még csak nem is jelentkezett és most hirtelen beállít?Mit képzel?
-Alice minden rendben?-lépett mellém Liam.Erősen megmarkoltam a kezét és próbáltam megnyugodni.-Alice!-szólongatott miközben Chris csak állt és bámult.Várt valamire.Olyan volt, mint régen.Talán kissé megviselt volt.Igen, nagyon annak tűnt.Legalábbis a hatalmas lila karikák a szemem alatt erről árulkodtak.
-Minden rendben.-fújtam ki a levegőt miután elengedtem a kezét.Az agyam azonnal más meglátást vélt felfedezni a helyzettel kapcsolatban.Zokogva borultam Chris karjaiba.Kétségbeesetten ölelt vissza.Mintha talán egy kissé megijedt volna.-Hol voltál?-nyögtem.-Hol?-zokogtam tovább, mire erősebben szorított magához.-Miért nem hívtál soha?-néztem a szemébe.Igen, határozottan meg volt rökönyödve.
-Én...
-Te mi?!-kezdtem elveszíteni a fejem.-Nem tudtalak elérni és te sem hívtál soha!Miért nem?!Semmit nem tudtam rólad!
-Alice!-ragadta meg a vállamat.
-Nem!-kiáltottam fel.-Magyarázd meg!-hátráltam ismét.A nyugodtság amit az előbb a magaménak mondhattam, mostanra eltűnt.
-Mindent elmondok, csak nyugodj meg!-kérlelt.
-Mégis hogy képzelted ezt?!-ordítottam kikelve magamból.
-Alice nyugodj meg!-fogta meg a kezem Liam, de kitéptem a szorításából.
-Most azonnal mondj el mindent!-parancsoltam rá, mire bólintott, majd fogta a cuccait és besétált a nappaliba.
-Gyere ide Al.-hívott magához.Indulatosan ültem mellé és figyelmesen hallgattam.
-Amikor elmentem, azt hittem minden olyan lesz, mint a mesében.Lesz egy jól fizető állásom, tele leszek pénzzel és amikor visszajövök, majd mindent megadhatok neked.-kérdőn néztem rá.-De nem így történt.Egy percnyi szabadidőm sem volt.Egyik helyről rohantam a másikra és éjjel-nappal dolgoztam szigorú szabályok betartása mellett.Mindent meg kellett tennem amit kértek.Állandó megfigyelés alatt voltam.
-Mi?-kérdeztem ledöbbenve.-Te nem erre vállalkoztál.
-Remélem mostanra végelegesen vége.-sóhajtott, majd megtámaszkodva térdein előre hajolt.
-Sajnálom Chris.Ne haragudj!-öleltem magamhoz erősen.
-Nagyon hiányoztál.-nyögte miközben átölelt.-De most te mesélj!-húzódott el.-Ez...-nézett a pocakomra.
-Miután elmentél, kiderült, hogy terhes vagyok.
-Hol van Zayn?-eszmélt fel.-Ugye nem?
-Minden rendben van, csak most kórházban fekszik.
-Tessék?Mégis mi történt?
-Hosszú történet.-sóhajtottunk egyszerre Laimmel.
-És te?-nézett Chris Liam felé.
-Miután itt hagytad őt és ugye Zayn sincs itthon, valakinek vigyáznia kell rá.
-Köszönöm.-mondta rögtön Chris.
-Ne köszönd.Nem a te kedvedért tettem.
-Liam!-szóltam rá rosszallóan, de csak rázta a fejét, majd kiballagott a konyhába.-Ne haragudj rá.
-Teljesen jogos a viselkedése.-hajtotta le a fejét.-Amit tettem, megbocsáthatatlan.Gondolom halálra aggódtad magad.-nézett a szemembe.
-Bevallom, mikor megláttalak az ajtóban, legszívesebben egy hatalmasat lekevertem volna.
-A én Hercegnőm.-mosolyodott el miközben megfogta a kezemet.
-Most, hogy végre világosan látom a helyzetet, ne aggódj.Nem haragszom rád.-váratlanul ért a hirtelen távolság amit megtett a kanapé másik felébe.Hanyagul ledobott bőröndje felé nyúlt amiben lázasan kutakodni kezdett.-Mit csinálsz?-kérdeztem kiváncsian mikor már öt perce hevesen túrt a ruhái közt.
-Keresek valamit.Meg is van.-mosolyodott el miközben ujján lógatva felém nyújtott egy mesés nyakláncot.  

-Chris.-suttogtam elérzékenyülten.-Ez az enyém?-könnyeim rögtön utat törtek maguknak.

-Amint megláttam, azonnal rád gondoltam.Nem tudtam otthagyni.

-Nagyon köszönöm!-öleltem magamhoz szorosan.

-Tetszik?-húzódott el.

-Nagyon.-töröltem meg az arcomat.-Felteszed nekem?

-Hogyne.-mondta miközben már cselekedett is.A gyönyörű lányc másodperceken belül a nyakamban lógott.

-Köszönöm szépen!-öleltem meg újra.

-Nagyon szívesen.-mosolygott rám.

-Talán jobb lenne, ha lepihennél kicsit.-mondtam miután végigmértem kimerült arcát.

-Ne haragudj rám Alice.-rázta a fejét.-Én annyira sajnálom!-szemei megteltek könnyel.

-Figyelj!-vettem kezeim közé meggyötört arcát.-Nem haragszom rád.Szörnyű lehetett ott idáig.De mostmár itthon vagy azokkal, akik szeretnek.Nincs semmi baj.

-Köszönöm.-sóhajtott.-Megyek kipakolok.-állt fel, majd megragadta a bőröndjét és elindult felfelé.

Szomorúan meredtem magam elé miközben Liam lehuppant mellém.

-Nagyon mellélőttem.-nyújtózkodott ki.

-Hát ezt én sem gondoltam volna.

-A lényeg, hogy itthon van és minden rendben van vele.

-Igen.-bólogattam egyetértően.

-Neked mikor kell legközelebb orvoshoz menned?

-Felírtam valahova.Talán a naptáramba.Nem tudom.

-Csak nehogy elfeledkezzünk róla.

-Majd megnézem.-mondtam.Indultam volna Chris után, de a hirtelen ajtócsapódás elterelte a figyelmemet.

-Zayn!-kiáltott fel Liam.-Mi a fenét keresel itt?

-Hol van?!-ordított.Kétségbeesetten markolta az ajtókeretet miközben fájdalomtól eltorzult arcát jobbra-balra forgatta.-Hol van?!-meredt rám.Gyomrom görcsbe rándult.

-Mégis ki?-kérdeztem remegő hangon.

-Tudod nagyon jól kiről beszélek.-lépett beljebb.-Az aki jól megfektetett miközben én próbáltam helyrehozni a kapcsolatunkat!-hosszú szünet következett.Szívembe éles fájdalom nyilalt.Az agyam pörögni kezdett.Mégis hogy a francba jutott ki a kórházból?Hogy jött el idáig akkora sebbel a mellkasán?Ki segített neki?Honnan tudja, hogy Harry itthon van?-Hol a picsába van Harry?!-ordított fel.