II./Chapter seven

Sziasztok Kedves Olvasóim!Az új rész megérkezett!Nagyon köszönöm nektek a két felirazkozót!!!!!Eszméletlenül boldog vagyok!Remélem ez a rész is elnyeri a tetszéseteket.Jó olvasást és szép hetet mindenkinek!!:)





Liam szsz.:



Szívem hevesen dobog, a tenyerem peddig izzad.Azt hittem megtörténik.Azt hittem, most tényleg vége.Ezúttal túlságosan messzire ment, de szerencsére még időben közbeléptünk.Amint megtudtam mi a helyzet, azonnal jöttem.Már több, mint egy órája álldogálok a kórház folyosóján várva Zayn állapotának eredményeit.Alice pedig vele van.Zokogva hívott fel miután behozták őket a kórházba.Szegény nagyon maga alatt van.Megmondtam, hogy ez lesz, de nem hallgatott rám.Igazam volt megint!Mennyiszer kell még halál közeli élményben részesülnie ahhoz, hogy belássa, tényleg igazam van?!Hogy végre észhez térjen?Miközben magamban dühöngtem, az ajtó, melyen utoljára láttam bemenni Alicet, kinyílt.Kisírt szemeivel azonnal engem kezdett keresni.
-Al!-kiáltottam oda, mire rögtön megindult felém.Arca eltorzult ahogy meglátta a kezemben a Zaynnek készített ruhákat.Kétségbeesetten simogatta a pocakját miközben felém sétált.
-Liam!-nyögte miután szorosan magához ölelt.-Liam!Majdnem!Majdnem!-sóhajtozta kétségbeesetten.Próbáltam biztosan tartani őt ahogy egyre nagyobb súllyal nezedett rám.
-Gyere ülj le!-odavezettem őt egy székhez, majd leültettem,én pedig leguggoltam elé.-Mit mondtak?
Szemeiből megállíthatatlanul folytak a könnyek.Annyira megviseltnek tűnt.
-Azt, hogy rengeteg vért vesztett.Szerencséje volt, hogy időben kiértek a mentősök, különben már...-hangja elcsuklott és ismét zokogni kezdett.-Liam én annyira féltem!-fejét a nyakam hajlatába mélyesztette miközben hozzám bújt.
-Ssst!Mostmár minden rendben.Fel fog épülni.-nyugtatóan simogattam a hátát.
-Miért csinálta ezt velem?Miért?-keze ökölbe szorult.
-Meg akart óvni.-suttogtam a fülébe.
-Láttam ahogy a kés a bőrén keresztül a mellkasába hatol.Hallottam ahogy felordít fájdalmában.Végig kellet néznem ahogy...
-Ssst Alice!-ujjaimat puha hajába csúsztattam és a vállamra vontam őt.Lágyan cirógattam a fejbőrét minek hatására kicsit lenyugodott.-Akarod, hogy hazavigyelek?
-Nem!Itt kell maradnom mellette.
-Majd én itt leszek!Neked pihenned kell!
-Úgysem tudnék nélküle.
-Ne haragudj Al, de nagyon rosszul nézel ki.
-Ne hívj így kérlek!-sóhajtotta fájdalmasan.
-Bocsáss meg.
-Ugye nem mondtad el neki?-tekintetét rám emelte.
-Nem.Ez kettőnk között marad rendben?
-Köszönöm.-mosolygott rám őszintén.
-Most varrják össze a sebeket?
-Igen.-mondta miközben letörölte a nedvességet az arcáról.-Nincs egy zsebkendőd?
-Nincs, de mindjárt szerzek valahonnan.-felálltam és a pulthoz sétáltam ahol egy szimpatikusnak tűnő hölgy állt.-Jó estét asszonyom!
-Szervusz!-köszöntött miután végigmért.
-Nincs egy zsebkendője véletlenül?
-De valahol van.-mialatt ő kutakodott a táskájában, én Alicet figyeltem nem lesz-e rosszul.De szerencsére minden rendben volt.Viszonylag.-Parancsoljon.
-Köszönöm.-egy kedves mosoly kíséretében visszasétáltam Alicehez.-Tessék!-nyújtottam felé.
-Köszi.Beszélnem kell Zayn szüleivel is.-szipogott.-De fogalmam sincs mit mondjak nekik.-mondta  miközben orcáját törölgette.
-Miért?
-Holnap jönnének látogatóba.
-Hát ez fasza.-sóhajottam.
-Mit csináljak Liam?-nézett rám keservesen.-Hogy fogom ezt megmagyarázni nekik?
-Zayn felkel még ma?
-Esélytelen.-rázta a fejét kétségbeesetten.
-Ezt majd én elintézem rendben?
-De hogyan?
-Te csak nyugodj meg és koncentrálj Zaynre.-álltam fel.-Én felhívom Mrs.Malikot és mindent megbeszélek vele.
-Nem tudom Zayn akarja-e, hogy tudjanak minderről.
-Kétlem.Nem mondok semmi lényegeset ne aggódj.-simogattam meg a hátát.-Mindjárt jövök.-sarkon fordultam és kisétáltam a folyosóról.


Alice szsz.:



Várni.Csak várni tehetetlenül míg életed talán utolsó darabkákját próbálják visszailleszteni a kirakósod hiányzó helyére.Várni a csodára, mely már annyiszor megtörtént.Tovább szenvedni mígnem rájössz, nincs értelme.Mikor azt gondolod könnyebb lenne meghalni, de nem teheted, mert van valaki aki miatt érdemes élned.Aki életben tart és ápol.De mi van, ha már nem olyan, mint régen?Mi van, ha gondok és az élet terhei olyannyira befednek, hogy nem látod a fényt az alagút végén?Ezután talán örökké sötétben kellene élned?Mi van, ha már erőd sincs arra, hogy változtass?És mi van akkor, ha már nem is akarsz?Sokkáig tartott míg rájöttem: Én szeretnék.
Zayn mellett megtaláltam önmagam.Ő az egyetlen aki feltétel nélkül szeret és ezért a szeretetért végtelenül hálás vagyok neki.Csodálatos érezni, hogy valaki számára fontos vagy ebben az elcseszett világban.Csak boldog akarok lenni.Legalább egy percre had tudjam feledni mindazt ami velem történt az életem során.Azokat a véget nem érő kínokat had tudjam akár csak egy másodpercre kiverni a fejemből!Mikor jön el végre az az idő amikor én is őszintén boldognak nevezhetem magam?Mikor élhetek végre félelmek és terrorizálás nélkül?Mik ezek a nehézsgek Istenem?Miért méred rám ezeket a terheket újra és újra?Tudom, hogy okkal teszed.De mi az amiért én ezt kiérdemeltem?Elegem van.Nem akarok szenvedni többé.
-Mrs. Malik?-hallottam hirtelen a semmiből.Először nem regisztráltam, hogy hozzám beszélnek hisz nem olyan rég jegyeztük el egymást.Aztán mikor egy kéz simult vállamra, azonnal felugrottam a helyemről.
-Tessék.-az egy órával ezelőtt látott orvos állt előttem.Feszült testtartásától elfogott a félelem.
-Végeztünk.-sóhajtotta.-Minden sebet összevarrtunk összesen harminc öltéssel.Előreláthatólag holnap fog csak felébredni.
-De minden rendben van ugye?-kérdeztem kétségbeesetten.
-Igen.Bár ezek a mélyen okozott vágások igencsak érdekesek.
-Miért?
-Jöjjön.-intett felém, majd hátra fordult és elindult Zayn kórterme felé.Apró termetemnek hála szinte futnom kellett utána.-Itt is vagyunk.-fordult be hirtelen.Zayn testét egy fehér lepedőszerű anyaggal takarták be.Meggyötört arca sírásra késztetett, de erőt vettem magamon.Nem sírhatok megint.-Nézze!-óvatosan lehúzta a fehér anyagot Zayn mellkasáról.Amint megláttam a varratok által leírt betűket, elállt a lélegzetem.Szám elé emeltem a kezemet, hogy tompítsam a zokogásomat.Megsebzett bőre a következő feliratot mutatta: Hazug.  
-Nos mit tudna nekem erről mondani?-kérdezte miközben felém fordult, de amint meglátta fájdalmas tekintetemet, lehajtotta a fejét.
-Én nem...-Liam váratlan érkezése szakította félbe a mondandómat.
-Jó estét!-fordult felé az orvos.-Hozzátartozó?
-Közeli barát.-válaszolta.
-Akkor kérem távozzon.
-Nem megyek sehova.Látni akarom.
-Mint már mondtam, csak holnap fog felébredni.
-Nem érdekel.-kikerült engem és az ágyhoz sétált.
-Elnézést.-suttogtam az orvosnak bűnbánóan aki mérgesen figyelte Liam tetteit.
Újra felfedte Zayn mellkasát.Szemei elkerekedtek ahogy végigolvasta azt az egy szót.
-Mi a f*sz ez?-kérdezte mérgesen.
-Liam!-szóltam rá azonnal.
-Kérem távozzon!-ragadta meg az orvos a karját, majd kivezette a kórteremből.
-Ne haragudjon.Zayn nagyon fontos számára.
-Megértem.-sóhajtotta.-De ez akkor sem helyénvaló viselkedés.
-Tudom.Elnézést.
-Szeretne itt maradni?Van egy fölösleges ágyunk ahol pihenhet az éjszaka további részében.
-Lehetne?
-Hogyne.-mosolygott, majd kitrappolt a szobából.Liam azonnal benyitott.
-Hülye barom.-dörmögte az orra alatt.Elmosolyodtam kijelentésén.-Mi van?Az volt!-suttogta erőltetetten.
-Te voltál egy hülye barom.-világosítottam fel.
-Mik ezek Zayn mellkasán?-húzta le róla ismét az anyagot.
-Bele...bele...
-Értem.-mondta kifejezéstelen arccal.-Ezért megifzet.-köpte a szavakat mérgesen.Hirtelen kedélyváltozásától megijedtem.Olyan volt, mintha Zaynt vagy Harryt láttam volna magam előtt.
-Liam nyugodj meg.
-Tudtam, hogy ez lesz belőle!Tudtam!
-Mi?!Te is tudtál róla csak én nem?!Remek.Hogy várhatjátok, hogy bízzak bennetek ezután?!Miért nem lehet egyszer az életben igazat mondani?
-Amikor azt mondja szeret, nem hazudik.-nézett Zaynre aki még mindig békésen aludt.
-Nekem ez nem elég.
-Időre van szüksége.
-Mit mondtál Zayn szüleinek?-tereltem inkább a témát.Nem akartam még több fájdalmat.
-Azt hogy Los Angelesbe utazunk  a rajongókhoz fájdalomdíjként.
-És ő ezt elhitte?
-Minden gond nélkül.Az bajosabb volt mikor Zaynnel akart beszélni.De megoldottam.
-Köszönöm.
-Bármikor Pöttöm.Mit mondott az a tapló?Rendbe jön?
-A...azt nem mondta.
-Akkor mégis miről beszéltetek?
-Ezekről kérdezősködött.-mutattam Zayn mellkasára.
-És mit mondtál neki?
-Semmit.
-Biztos nem akarsz hazamenni?
-Nem.Már felajánlottak egy ágyat.Itt maradok éjszakára vele.-pillantottam Zayn felé aki halkan szuszogott.
-Szeretnéd, hogy maradjak?
-Nem.Menj csak haza.Nem lesz semmi baj.
-Te jól érzed magad?
-Jól vagyok.
-Nem túl meggyőző.-húzta a száját Liam.
-Tényleg.-egy kósza könnycsepp simult végig az arcomon.
-Héj!-hozzám lépett és átölelt.-Minden rendben lesz.Szívós kölyök.Nem kell félteni.
-Tudom.-mosolyodtam el.-Jól ismerem.
-Helyes!-miután beletúrt a hajamba, egy integetés kíséretében elhagyta a kórtermet.
Odasétáltam a szomszédos ágyhoz, majd óvatosan felültem rá.Szüntelenül Zaynt figyeltem mikor fog felébredni, de nem tette.Csak békésen feküdt miközben mellkasa egyenletesen mozgott fel s le.Olyan nyugodt volt.Jó volt őt ilyennek látni ugyanis nem sűrűn jellemző rá ez a stílus.
-Al...-hallottam meg hirtelen a halk nyögést Zayn szájából.-Al!-mondta újra.Lecsúsztam az ágyról és hozzá siettem.Ujjainkat összefontam, másik kezemmel pedig az arcát simogattam.
-Itt vagyok veled!-suttogtam miközben újra könnyezni kezdett a szemem.-Itt vagyok Zayn!
-Alice.-nyögte miután megszorította a kezemet.
-Zayn!-ajkaimat homlokára simítottam s hosszan csókoltam.-Itt vagyok.
-Ah!
-Nyugodj meg!-csitítgattam.
-Fáj.-nyögött fel.
-Tudom.-zokogtam.-Hívok egy nővért.
El akartam menni, de nem engedett.
-Ne!Csak maradj itt.-lassan felnyitotta a szemeit, s rám emelte tekintetét.-Rád van szükségem!-sóhajtotta.
-Ssst!Ne beszélj!Csak pihenj rendben?
-Sajnálom Szerelmem!-még soha nem szólított így.-Én nem akartam, hogy...
-Majd megbeszéljük!-állítottam le azonnal.-Csak maradj csendben.
Hirtelen megragadta a takarót és óvatosan lehúzta magáról.
-Mi a jó büdös franc ez?!-mordult fel mérgesen, majd fájdalmasan eltorzult az arca.
-Zayn!-toltam vissza őt a párnára.-Nyugodj meg!
-Mit csinált velem ez a nyomorult?!Mégis mi a p*csa ez?!
-Zayn állj már le!
-Nem hiszem el!Mi ez?!-ordította kikelve magából, majd egy hangos nyögés szakadt ki a torkából.
-Nővér!-kiabáltam miközben kinyitottam az ajtót.
-Nem!-nyúlt utánam.-Nem!
-Nővér!-kiabáltam kétségbeesetten mire végre megjelent egy fiatal nő.
-Nem!-ordított újra.Arca mérhetetlen fájdalmat mutatott.
-Nyugtatót!-kiabálta a nő.
-Nem!Alice kérlek!-nyögött keservesen.
-Itt vagyok!-fogtam meg a kezét.-Csak nyugodj meg!
-Nem!-egy kar hirtelen a semmiből félretolt.Zayn keze kicsúszott az enyémből.
-Fogjátok le fiúk!-utasította a nővér a másik két férfit akik az ágy két oldalán álltak ezzel távol tartva engem Zayntől.
-Ne!Alice!-fordult felém.-Alice kérlek!Áá!-ordított fel ahogy a tűt erektől kidudorodó karjába mélyesztették.
Sírtam.Zokogtam.
-Nyugodjon meg hölgyem!-jött oda hozzám az egyik amint Zayn teste már teljesen nyugodt állapotban volt. A többiek elhagyták a szobát.
-Nyugodjak meg?-kérdeztem kétségbeesetten.
-Igen.Feküdjön le ide!-vezetett az ágyhoz.
-Mi történt vele?
-Dührohama volt.
Lehajtottam a fejemet.
-Figyeljen!Ahogy elnézem nincs túl jó állapotban.Jobb lenne, ha most lefeküdne és pihenne egy picit.A barátja már nem fog felébredni.
Ijedten néztem rá.
-Úgy értem holnapig.-javította ki magát azonnal.
-A vőlegényem.-helyesbítettem.Nem a barátom.A vőlegényem.
-Szóval akkor hajlandó pihenni?
-Igen.-sóhajtottam miközben az ágyra másztam és betakaróztam.
-Szóljon, ha bármi gondja van, esetleg rosszul van.
-Szólok.
Rám mosolygott, majd elhagyta a kis szobát.Percekig csak Zaynt figyeltem ahogy ismét az előbbi pozíciójába helyezkedett.Békés volt és mélyen aludt.Én is lehúnytam a szememet és próbáltam pihenni.Pár percen belül el is aludtam.