II./Chapter twelve

Sziasztok Kedves Olvasóim!
Már ígértem a részt, tehát most itt is vagyok.
Remélem tetszeni fog.Kérlek ne haragudjatok rám.
Jó olvasást!
HAVE FUN!






Ahogy Harry egyre közelebb lépdelt felém, én egyre csak hátráltam.Nem akartam érezni.Csakis felejteni akartam azokat az emlékeket amik vele kapcsolatosak.De úgy látszik, nem fog menni.
-Most meg miért hátrálsz?-kapott a kezem után mire én felnyögtem.Hirtelen megállt és mélyen a szemembe nézett.-Félsz tőlem?
Ellenkezően ráztam a fejemet.Mikor újra megindult felém, már nem próbáltam menekülni.Tudtam, hogy bízhatok benne.Lehelete már az arcomat csiklandozta miközben tenyere végigsiklott a pocakomon, majd hirtelen erősen megmarkolta a rajtam lévő anyagot.Egy pillanatra megrémültem.Légzése szaggatottá vált, mellkasa pedig gyors ütemben járt fel s le.Annyira furcsa volt megint a közelében lenni.
-Ő-kezdte suttogva.-az enyém?-csillogó tekintete az arcomra irányult.Nem mertem a szemébe nézni.Egyszerűen nem tudtam.Szégyelltem magam.-Nézz a szemembe Alice!-szólított fel szelíden.-Ez a kisbaba akit a szíved alatt hordasz-hajolt közelebb.-az én gyermekem?
Váratlan ajtócsapódás szakította félbe Harryt.
-Mi a f*sz?!-horkant fel Liam amint meglátta őt, majd mérges tekintettel közeledni kezdett.-Mi a francot keresel itt Styles?!-kérdezte felbőszülve miközben félrelökte a közelemből.
-Héj, héj!-emelte fel a kezeit védekezésképpen.-Nyugodj meg Payno!Nincs semmi gond.
-Mit keresel itt?-lépett feléje.
-Alice miatt jöttem.-nézett át a válla felett egyenesen rám.-Vagyis inkább a baba miatt.
Ez a kijelentés kicsit fájt, de próbáltam elvonatkoztatni tőle.
-Ó.-Liam izmai elernyedtek, majd újra megfeszültek.-Mit akarsz igazából?-vonta fel a szemöldökét.
-Megtudni, hogy a gyerek az enyém, vagy nem.
Hosszú perceken át csend uralkodott a szobában.
-Szóval?-szólalt fel hirtelen, majd megindult felém.Nagy ívben kikerülte Liamet, ezután elém állt.
-Nem tudom Harry.-suttogtam remegő hanggal.
-Mi az, hogy nem tudod?!-emelte fel a hangját hirtelen.-Mégis miért nem tudod?!
-Harry állítsd le magad!-ragadta meg Liam a kezét.
-Te maradj ki ebből!Kurvára semmi közöd ehhez!-lökte vissza.Zokogva hátráltam egészen a bejárti ajtóig mire Harry ismét rám figyelt.-Ó nem!-rázta a fejét.-Nem fogsz elmenni amíg nem válaszoltál!-megint túl mogorvának látszott.Féltem, hogy elveszti a fejét.Ráadásul most sokkal erősebb, mint azelőtt.Nem mintha akkor elbírtam volna vele.
-Harry!-szólítottam meg, mire a szemembe nézett.-Nem tudom kié a gyerek ugyanis Zaynnel is együtt voltam.
-Bassza meg.-szitkozódott miközben elfordult tőlem.Megint annyira más volt.
-Menj el!-utasította őt Liam.-Most!
-Jó.De vissza jövök.-nézett rám.-Ezt nem fogom annyiban hagyni.
-Harry.-suttogtam miközben néztem őt ahogy a bejárati ajtón keresztül elhagyja a házat.
Miután sikerült magamhoz térnem, megtöröltem a szemeimet és Liam felé fordultam.
-Azt hiszem eljött az idő.-motyogtam.
-Mihez?
-Elmondani az igazat Zaynnek.
-Biztos vagy benne?-lépett felém, majd megfogta a kezemet és együttérzően megszorongatta.
-Igen.Biztos vagyok benne.



Másnap reggel korán keltem, hogy bevásárolhassak, ugyanis szinte már semmi nem volt a hűtőben.Miután a szokásos reggeli teendőket elvégeztem, fogtam a táskámat és a pénztárcámat, majd elindultam.Halkan nyitottam ki a bejárati ajtót, hogy fel ne ébrésszem Liamet, mikor hirtelen valaki befogta a számat és átrántott a küszöb felett.Felnyögtem.
-Sssst Al!-intett csendre Harry miután óvatosan becsukta az ajtót.-Hová, hová?
-Bevásárolni.-válaszoltam határozottan, de ahogy megláttam a sunyi vigyort a képén, szívem heves dobogásba kezdett.
-Majd én elviszlek.-mondta miközben mutatta maga előtt az utat a kocsija felé.
-Mióta állsz itt?
-Tíz perce parkolhattam le.De mit számít?Szeretnék beszélgetni veled.
-Sajnos nem tudok választ adni a kérdésedre.
-Hagyjuk ezt most.Csak ülj be!-kért meg szépen miközben kinyitotta nekem az ajtót.Nem tudtam mit tehetnék.Ha ellenkezem, annak csak rossz vége lesz, ezt már megtanultam Harry mellett. De vajon még most is ilyen kegyetlen lenne?
-Ha nem gond, inkább gyalogolnék.
-Akkor mondom másképp.-húnyta le a szemeit.-Most azonnal szállj be!-parancsolt rám.
Fogtam magam és lassan beültem az anyósülésre, a táskámat pedig az ölembe vettem.
-Szóval?-kérdezte amint ő is elhelyezkedett.
-Mit szóval?
-Hogy vagy?
-Ezt most komoly Harry?-néztem rá talán kicsit megvetően.
-Miért?
-Szerinted mégis hogy lehetek?-förmedtem rá.
-A hangsúlyból ítélve elég szarul.
-Annyira bánt a lelkiismeret.-mondtam miközben a könnyeim utat törtek maguknak.
-Ne sírj.-mondta, majd kezét az enyémre simította.Azonnal elkaptam.
-Hagyjuk.-ráztam a fejem.-Mindegy.
-Szerintem meg nem!-emelte fel a hangját.-Ha a gyerek az enyém, szeretnék felelősséget vállalni érte!
Nagy szemekkel pillantottam Harry gondterhelt arcára.Ezt most tényleg komolyan mondja?
-Valóban Harry?
-Igen.
-Mi lenne, ha inkább elmennél és elfelejtenénk ezt az egészet?Te is és én is jobban járnánk.
-Szó sem lehet róla.Tudni akarom, hogy kié a gyerek!-csapott a kormányra hirtelen mire összerezzentem.
-Rendben.-sóhajtottam.-Csak ne kiabálj kérlek.-néztem rá félve.
-Ne haragudj.-mondta miközben félreállt.-Amikor megtudtam, hogy gyermeket vársz, azonnal ide utaztam.Én csak-egy kis szünetet tartott-látni akartalak és meggyőződni róla, hogy minden rendben van veled.De úgy veszem észre nem igazán van így.
-Hát Harry valamit nagyon rosszul csinálhatok, hogy a sors folyton megver.
-Ez mind miattam van.
-Ketten kellettünk hozzá.-szorítottam kezemet a hasamra, majd az ablak felé fordultam.-Menjünk kérlek.-előhúztam a zsebemből a zsebkendőmet és megtörölgettem az arcomat miközben a mellettem elsuhanó tájat kémleltem.
Miután Harry leparkolt a supermarket elé, kiszálltam az autóból és megvártam míg bezárja.
-Nem kellett volna elhoznod.-mérgelődtem miközben gyorsan lépdeltem a bejárat felé.
-Minek idegeskedsz?-nyitotta ki előttem.-Nem tök mindegy?Inkább hálás lehetnél.
-Ó tényleg?-állítottam meg.-Köszönöm Harry.-néztem a szemébe.
-Szívesen.-mosolyodott el, majd kivette a kezemből a listát és elindult a sorok közé.Alig bírtam vele lépést tartani.Egymás után dobálta bele a szükséges dolgokat a kosárba.Lehet máskor is Harryvel kellene jönnöm bevásárolni.Sokkal gyorsabban megy, mint egyedül.
Mikor végre már a kasszánál álltunk, eszébe jutott, hogy nem vett a kedvenc gumicukrából, így ott kellett hagynia ami tíz perces vitával végződött.Nem hiszem el, hogy vele is csak vitatkozni lehet.
-Segítek!-vette ki a kezemből a szatyrokat.Nagy levegőt vettem és ismét követni kezdtem őt a kocsi felé.-Tudom, hogy hálás vagy.-vigyorodott el.
-Nem halálos beteg vagyok, hogy nem tudnék húsz métert sétálni két táskával.
-Terhes vagy.Elég neked a csöppséget cipelni folyton.-mondta miközben berakodott a hátsó ülésre.Egyrészből jól esett, hogy Harry foglalkozott velem, de másrészről viszont kicsit sok is volt.Mindenki így viselkedik velem.Legalább ő ne tenné folyton.Éppen beszálltam az autóba mikor hirtelen megcsörrent a telefonom.Liam neve villogott a kijelzőn.
-Tessék Liam!
-Hol a büdös francban vagy?!-hallottam aggodalommal teli hangját a vonal másik végéről.
-Üzletben.
-És miért nem szóltál?!
-Ne haragudj.Nem akartalak felébreszteni.
-Máskor pedig elvárom, hogy szólj ha elmész valahová!-mondta szigorúan.Rá csak azért nem akadok ki, mivel tudom, hogy igaza van.Szólnom kellett volna.
-Rendben Liam.Ne aggódj nem vagyok egyedül.
-Mi?Mégis kivel vagy?
-Harry elhozott.
-Hát ez kurva jó.-sóhajtott.
-Ne aggódj már hazafelé tartunk.
-Várlak.
-Szia.
-Szia.
Mikor végre elindultunk, azon kezdtem gondolkodni, hogyan mondjam el Zaynnek a teljes igazságot.Félek.Rettegek a reakciójától.-Mi az?-zökkentett ki Harry a gondolataimból.
-Semmi.-fordítottam el a tekintetemet.
-Látom, hogy valamin töröd a fejed.-mondta miközben megálltunk a ház előtt.
-Köszönöm Harry.-fogtam meg a kezét egy pillanatra.-Tényleg köszönöm.
Liam már türelmetlenül az ajtóban várt.Azonnal átvette tőlem a szatyrokat, majd együtt besétáltunk a házba.Nem tudom Harry mikor ment el, de amikor elindultunk a kórhába, már nem állt a ház előtt.Feszengve ültem be Liam mellé.
-Mindent elkészítettél?-kérdezte.
-Persze.-bólintottam.
-Akkor inudlhatunk?
-Igen.-sóhajtottam, majd szépen lassan tudatosítottam magamban: ma minden kiderül.