II./Chapter thirty-eight

Sziasztok Kedves Olvasóim!

Megérkeztem az új résszel. Jó szórakozást! HAVE FUN!

A düh egyre csak nőtt bennem.-Mi folyik itt?-néztem Zaynre.

-Csak látni akartalak.-válaszolt Zayn helyett Harry.-Még egyszer utoljára.

-Hogy mi?-szemeim kikerekedtek.-Ezt meg mégis hogy érted?

-Elmegyek Al.

-Mégis hová?-a mellkasomra nehezedő dühöt erős kétségbeesés váltotta fel. 

-Eltűnök innen olyan messzire, amilyen messzire csak lehet.

Az ajtón beáramló csípős, téli levegőtől kirázott a hideg.

-De hisz már mindenki biztonságban van, miért akarsz elmenni?

-Mit gondoltál Alice?-kérdezte gúnyosan, majd közelebb lépett és behúzta maga után az ajtót.-Azt hitted, hogy minden tökéletes lesz csak azért, mert vége ennek a szarságnak? Elképzelted a tökéletes családi idillt miközben a fa alatt kibontogatjuk egymás ajándékait?-szemeimből patakzottak a könnyek.-Hát ezt jól elbasztad!

Igaza volt. A jövőről megalkotott képem nagyjából ugyanazt tükrözte, amit Harry pár másodperccel ezelőtt felvázolt. 

-Vegyél vissza Harry.-szólt közbe Zayn, majd fenyegetően közelebb lépett hozzá.

-Te csak ne akard megmondani nekem, hogy mit csináljak!-támadt vissza azonnal.

-Hagyjátok abba!-szóltam rájuk miközben a fejemhez kaptam. Éles fájdalom nyilallt a halántékomba, majd a következő pillanatban minden elsötétült körülöttem. 

Harry szsz.:

Leléptem.

Amint alkalmam adódott rá, megfordultam és kirohantam az ajtón. Nem érdekelt, hogy Zayn utánam kiabált, több fájdalmat egyszerűen nem bírtam elviselni. Beszálltam az autóba, majd hajtottam mint egy őrült. Zokogtam egészen hazáig mint egy csecsemő. Miután leállítottam a motort, csak bámultam magam elé.  Kabátom ujjával megtöröltem a szememet, de hiába. A könnyek újra és újra utat törtek maguknak. Utálom ezt az érzést. Utálom a csalódást. A fájdalmat. Egyszerűen nem ismertem magamra. Az utóbbi időben annyira megváltoztam. Alice mellett végre egy olyan személyiségemet ismerhettem meg, akire már nagyon régóta szükségem van. Végre nem vagyok önpusztító és nem rúgok bele minden földön fekvő emberbe. Mi lesz velem Nélküle? Mi lesz ha már soha többé nem fog tudni hatni rám a jóságával. Elveszett leszek nélküle. 

-Baszki!-csaptam a kormányra, majd kitéptem a kocsi ajtaját és becsapva magam mögött berohantam a házba. 

-Liz!-ordítottam.

-Mi van?-kérdezte nyávogó hangon miközben egy köntösben sétált ki a konyhából. A hideg rázott tőle.

-Tűnj el innen.

-Hát jó.-hagyta rám, majd miután felöltözött, fogta a táskáját és elindult a bejárati ajtó felé.-Amúgy sem voltál túl nagy élmény.-suttogta a fülembe, majd felvette a kabátját és elment.

-Hülye kurva.-dörmögtem mérgesen, majd fogtam a vodkás üveget és leültem a TV elé. Jól tudom, hogy Alice érez irántam valamit. Akármennyire is tagadja, így van. Kötődünk egymáshoz. Viszont azt is tudom, hogy ha választás elé állítanám, Zaynt választaná. Túl szar ember vagyok ahhoz, hogy megkapjam azt a lányt, akire mindennél jobban vágyom. Ez van. Elkéstem. Fogtam az üveget és hosszan öntöttem a számba a torkomat égető folyadékot.

Alice szsz.:

Olyan ez az egész, mint egy rémálom. Mire végre összeállnak a dolgok, jön valami, (vagy valaki) és szépen tönkre vág mindent. Nem mintha nem hiányzott volna Harry, de amit mondott, az teljesen lesokkolt.

-Jobban vagy?-ült le mellém Zayn a kanapéra aggódó tekintettel.

-Persze, jól vagyok, csak a fejem fáj egy picit.-mosolyogtam rá.-El kell mennem hozzá.

-Mi?! Szó sem lehet róla.

-Mit mondott neked? Min kaptatok össze?

-Nem akartam őt beengedni.

-Miért nem?-csodálkozva néztem Zaynre aki zavartan piszkálta az ujjait. 

-Mert nem akarom, hogy a közeledben legyen. 

-Zayn. Ő a barátod.

-És szerelmes beléd.-szólt közbe, mire a szívverésem felgyorsult.-Nem foglak csak azért elveszíteni, mert kellesz Harrynek.

-Zayn, én téged...

-Te is tudod, hogy érzel valamit Harry iránt.-szakított félbe már-már mérges tekintettel. 

-Én...Nem tudom mi ez Zayn, de azt tudom, hogy téged szeretlek! A Te gyerekedet várom!

Lehajtotta a fejét, majd felállt mellőlem. 

-Én csak féltelek.-suttogta. 

-Nem kell féltened és attól sem kell félned, hogy elveszítesz.-fogtam meg a kezét, majd a szemébe néztem.-Soha.

Miután végre meggyőztem Zaynt, hogy rendben leszek, beültem az autóba és elindultam Harry lakása felé. Nagyon remélem, hogy még otthon fogom találni őt. Az összes piros lámpánál szitkozódtam magamban. Ez az én formám. Pont amikor a legjobban sietek, akkor kell százszor megállni és várakozni. 

Amint megérkeztem, leparkoltam a járda mellé és kiszálltam az autóból. A konyhaablakból kiszűrődő fény reménnyel töltött el a szívemet. Lágyan kopogtam a masszív faajtón. Semmi válasz. Újra próbálkoztam, mire egyszer csak fordult a kulcs a zárban. Amikor megláttam őt, elszörnyedtem. Harryből keményen áradt az alkoholszag, szemeit pedig ködös fátyol borította. Drogozott. Egyértelmű volt. 

-Te jóságos ég.-sóhajtottam, mire huncut vigyorra húzta a száját.-Hogy nézel ki?

-Én is örülök neked szivi.-állt arrébb, hogy betessékeljen, de ilyen állapotban nem szívesen mentem be hozzá. Ki tudja mennyire beszámítható. Hirtelen megpillantottam a falhoz támasztott hatalmas bőröndöt.

-Ugye tudod, hogy ilyen állapotban sehova sem mehetsz?-kérdeztem tőle.

-Hát azt majd én eldöntöm, hogy hova mehetek és hova nem.-vágta rá, majd megragadta a karomat és behúzott a házba.