II./Chapter thirty-one

Sziasztok Kedves Olvasóim!

Ne haragudjatok, hogy tegnap elmaradtam a résszel, nagyon mozgalmas napom volt. Jövőhéten pénteken fogom feltenni mindenképpen. Remélem eddig tetszik a történet folytatása. Örülnék egy kis visszajelzésnek. Szép hetet Nektek!

Jó olvasást!

HAVE FUN! 

Mielőtt elindultunk volna, gyorsan pakoltam egy kis kaját Harrynek. Senki sem kedveli a kórházi kosztot, szerintem ennek biztos nagyon fog örülni. Zayn aggódó pillantást vetett rám, mikor megérkeztünk a kórházhoz egy hatalmas furgonnal. 

-Minden rendben lesz.-mosolyogtam rá.

-Nagyon szeretlek Pöttöm.-mondta, majd puha csókot lehelt a szám sarkára. A fellegekben jártam érintésétől.

-Én is szeretlek téged.-végigsimítottam borostás arcát, majd elköszöntem tőlük és a recepcióra siettem.

-Jó estét!-köszöntött azonnal egy kedves arcú hölgy.

-Jó napot! Harry Styleshoz jöttem.

-Második emelet, harmadik szoba.-mosolygott, majd újra a papírhalomban kezdett kutakodni. Megköszöntem az információt, majd sietve felszaladtam a lépcsőn a másodikra. Már éppen kopogtatni akartam, mikor hirtelen halk dúdolásra lettem figyelmes az ajtó másik feléről. Elmosolyodtam. Utoljára akkor hallottam Harryt énekelni, amikor Edet próbáltuk elaltatni azon a szörnyű éjszakán. Percekig állhattam az ajtó előtt, mikor aztán végül vettem a bátorságot és bekopogtam hozzá.

-Liam a fenébe..-benyitottam lassan.-Al.-szemei kikerekedtek amint meglátott, majd száját mosolyra húzta. Már amennyire tudta.

-Szia Hazz.-mosolyogtam én is miközben leültem az ágya melletti székre.

-Szia.-tekintetét egy percre sem vett le rólam.-Csak nem kaját hoztál?-szemei felcsillantak.

-De igen. Gondoltam örülnél neki.

-Ilyen szar kaja után jól fog esni.-felnevettem.-Figyelj Al.-rekedt hangja kissé megijesztett.

-Figyelek.-mondtam miközben előpakoltam mindent a táskából.

-Nagyon sajnálom, hogy mindezt látnod kellett.

-Ha nem lettem volna ott, kitudja mi történt volna. Úgyhogy ne kérj bocsánatot.

-Egyébként köszönöm.-kezét az enyémre tette. Ujjai lágyan cirógatták a kézfejemet.

-Szóra sem érdemes.-mondtam zavartan, majd kihúztam a kezemet szorításából. Kuncogni kezdett.

-Felizgatlak, igaz?-száját széles mosolyra húzta.

-Harry!-szóltam rá rosszallóan.

-Ne haragudj.-ujját állam alá támasztotta, így gond nélkül a szemembe tudott nézni.

-Nagyon aggódtam érted Harry.-néztem a szemeibe. Őszinte fájdalmat láttam benne. Szeme kissé fel volt még dagadva, száját pedig szépen helyretették.

-Feleslegesen.

-Na nyisd ki a szád amennyire tudod.-utasítottam miközben egy villára felszúrt húsdarabbal közelítettem felé.

-Ugye ezt nem gondolod komolyan?-vonta fel a szemöldökét. 

Elmosolyodtam.

-Dehogynem.

-Tudok egyedül enni baby.-kikapta a kezemből a villát és nekilátott. 

-Na hát úgy látom én már nem is kellek ide.-mondtam viccelődve, mire erőszakosan megragadta a csuklómat.

-Kérlek ne menj el.-tekintete ijedt volt.

-Nem megyek Harry. Úgyis van mit mesélnem neked.

-Mi történt?

Miközben felvázoltam a helyzetet, Harry jóízűen csámcsogott az ételen. 

-Szóval az apádnak köszönhetem, hogy itt vagyok.-mondta miután végzett az evéssel.

-Nagyjából.

-Hmm.

-Mi az?

-Úgy terveztem, hogy kinyírom.

-Harry!-kiáltottam fel.

-Ne aggódj szivi, inkább örülj, hogy megszabadítalak egy gondtól.

-És mégis hogy gondolod ezt? Nem hiszem, hogy az olyan egyszerű lenne.

-Neked csak ne fájjon a fejed emiatt.-mondta, majd felállt és az ablakhoz sétált.-Sajnos nem olyan egyszerű kihátrálni ebből a szarból, mint azt elképzeltem. 

-Nem kellett volna belekeveredni.-motyogtam.

-Te aztán kurvára tudod mit kellett volna.-mordult fel. Fájdalom hasított a mellkasomba stílusa hallatán. 

-Én most megyek.-álltam fel, majd megfogtam a táskám és az ajtóhoz siettem. Éppen időben kapott utánam. Egy lendülettel maga felé fordított és szorosan magához ölelt. 

-Mindig elcseszem, tudom.-motyogta a nyakamba rekedt hangon. Nagy levegőt vettem, ami nem volt túl jó ötlet. Illata mámorítóan férfias volt.

-Engedj el.

-Nem mehetsz sehová, amíg a többiek vissza nem érnek.

-Akkor legalább addig ne gonoszkodj velem.

-Bocsáss meg. Nem úgy értettem.-mondta miközben elhúzódott tőlem és egy puszit nyomott a homlokomra.

-Kéne neked szerezni egy barátnőt. Az biztos jó hatással lenne rád.

-Honnan tudod, hogy nincs?-vonta fel a szemöldökét.

-Onnan, hogy akkor itt lenne melletted.

-Itt is van.-suttogta miközben a hajamat a fülem mögé tűrte. Ajtónyitódás szakította félbe a pillanatot. Hálás voltam Liamnek.

-Hali.-köszöntött vigyorogva.-Ti meg mit csináltok?

-Semmit.-vágtam rá azonnal, majd visszaültem a székre és neki is felvázoltam mindent az elejétől a végéig. Mire befejeztem, pont megjelentek a fiúk is. Nagy kő esett le a szívemről, amikor láttam, hogy minden rendben van.

-Minden simán ment?-kérdezte Liam.

-Igen. Kitettük őt az út szélén a városon kívül.-válaszolta Chris.

-Ugye tudjátok, hogy ezzel nincs megoldva semmi?-szólt közbe Harry.-El kell őt takarítanunk az útból minél hamarabb.

-Tisztában vagyunk vele.-mordult fel Zayn.-Nem tudjuk, hogy mi a tervük. Alicet akarta magával vinni.

-Mi lenne, ha megzsarolnánk Tomot?-vetette fel Harryt.

-Nem hiszem, hogy sikerülne.-ingatta a fejét Liam. 

-Srácok.-szólaltam fel pár perc hallgatás után, mire mindenki rám szegezte a tekintetét.-Tudom, hogy nem ide illő a téma, amit most mondani szeretnék.-hajtottam le a fejem, majd piszkálni kezdtem a körmömet.-Nem tudom mennyire fogtátok fel, de két hét múlva karácsony. Én pedig arra gondoltam, hogy tölthetnénk mind együtt. Persze csak ha nincs más tervetek az ünnepekre. 

-Szerintem ez nagyon jó ötlet.-mosolyodott el Zayn.

-Tudjátok, nekem már csak Ti vagytok. Ti vagytok az én családom.-mondtam miközben végignéztem a szobában álló négy emberen.-És egyikőtöket sem szeretném elveszíteni.

-Nem is fogsz, Pöttöm.-simogatta meg a hátamat Liam.

-Remélem Amyék is hazajönnek addigra.-sóhajtottam.

Váratlan kopogás zökkentett ki minket a beszélgetésből.

-Mr. Styles.-mosolygott a nővér amint benyitott.-Látom bővelkedik a látogatókban.-mondta, majd az ágy mellé sétált.-Hogy érzi magát?

-Remekül. Hazamehetek?

-Nem tanácsolnám, de saját felelősségre kénytelen vagyok Önt elengedni.

-Csodás, akkor készítse a papírokat.-intett a kezével, mire mindannyian felnevettünk.

II./Chapter thirty

 

Sziasztok Kedves Olvasóim!

Egy hét eltelte után ismét jelentkezem az új résszel. A régi rendszerhez hűen minden pénteken fogom hozni az új részt, amíg a történet véget nem ér. Remélem sokan itt vagytok még velem és olvassátok a történetemet. Én nagyon élvezem, hogy ismét alkothatok egy kicsit. Szép hétvégét kívánok nektek és jó olvasást!

HAVE FUN!

Harry szsz.:

Az utolsó amire emlékszem, Al védelmező szorítása a testem körül, majd minden elsötétült körülöttem. A fejem zakatol, a testem pedig felmondta a szolgálatot. Minden az én hibám. Saját magamat kevertem bajba ezzel a drogügylettel és ha ez nem lenne elég, még Alicet is magammal rántottam az elcseszett életembe. Jól tudom, hogy helytelenül cselekedtem. Ennek nem így kellett volna történnie. Sokkal jobbnak kellett volna lennem hozzá. Nem ezt érdemelte. De ő mégis a rengeteg fájdalom ellenére kitartott mellettem még most is, amikor látta, hogy milyen veszélyes ez a helyzet, nem hagyott cserben. Nem úgy mint én...Számtalanszor elhagytam már őt, ő mégis újra meg újra hitt benne, hogy a kapcsolatunk képes pozitív irányt venni. Én pedig mindig visszataláltam hozzá. Mert ő az én megmentőm.

-Tesó.-szólongatott Liam.

-Liam.-nyögtem kétségbeesetten.-Hol van Ő?

-Elment. Zayn nem engedte, hogy maradjon.

-Hol vagyok?-kérdeztem mikor már képes voltam kinyitni a szemeimet.

-Kórházban.-amint meglátta a dühöt a szememben, magyarázkodni kezdett.-Al felhívott miután elájultál és elmondta, mi történt. Nem tehettünk mást. Súlyos állapotban voltál.

-Kurva életbe!-mérgelődtem, de azonnal meg is bántam. Éles fájdalom nyilallt a szám bal sarkába. 

-Inkább örülj neki, hogy segítünk rajtad Styles.-mondta mogorván.

-Ő hogy van?-tereltem a témát.

-Figyelj.-hajolt oda hozzám.-Be kéne ezt fejezned. Hagyd már őt békén. Téged nem érdekel, hogy az egyik legjobb barátoddal van?

-Leszarom kivel van, én csak feltettem egy kérdést. Válaszolnál végre?

-Rémült és aggódik. Magához képest elég jól viseli.

-Gyűlölöm, hogy ezt tettük vele.

-Eddig sem volt valami szuper élete. Ezek után pedig már biztos nem is lesz. Mindjárt jövök. Kérsz valamit a büféből?

-Inkább azt mondd meg, hogy mikor mehetek el innen.

-Mivel nincs agyrázkódásod, pár napon belül kiengednek.

-Mit adtatok be nekik?

-Semmit. Lefizettem őket, hogy csinálják a dolgukat és semmit ne kérdezzenek.

-Köszönöm Liam.

-Na ezt már szeretem.-mosolygott önelégülten.

-Fordulj fel.-morogtam idegesen, majd miután kiment a kórteremből, a mobilom után kezdtem kutatni, hogy felhívhassam Alt, de sehol sem találtam. Talán nem is volt nálam, mikor behoztak. Felálltam, hogy Liam után mehessek. Kölcsön kell kérnem a telefonját, hogy beszélni tudjak Aliceszel. Már az ajtónál jártam, amikor meghallottam a hangját. Telefonált valakivel. Igen felébredt. Minden rendben. Megmondom neki. Ne aggódj. Hangoztak el a mondatok egymás után. Hamar visszafeküdtem, mielőtt Liam bejött volna.-Kivel beszéltél odakint?

-Te hallgatóztál?-nézett rám szúrós tekintettel. 

-Minek akadsz el mindenben? Mi lenne, ha csak válaszolnál és kész?

-Alice hívott, hogy mi van veled. Biztosítottam őt, hogy minden rendben.

-Beszélni akarok vele.

-Felejtsd el.-vágta rá azonnal, majd beleharapott sonkás szendvicsébe.

-Mit üzent nekem?-nem fogom ennyiben hagyni.

-Annyira kibírhatatlan vagy.-forgatta a szemeit.-Azt mondta, hogy amint tud, idejön. De addig is én fogok vigyázni rád, Zayn pedig őrá. 

-Amyékről nincs hír?

-Sikeresen megérkeztek a szüleihez. Jól vannak.

-Csodálatos.-sóhajtottam, majd óvatosan megtapogattam a varratot a szám sarkában.

-Ugye tudod, hogy nagy szarban vagy?-kérdezte Liam teli szájjal.

-Tisztában vagyok vele. És már tudom is mit fogok tenni.

-Ezt meg mégis hogy érted?-szemei összeszűkültek.

-Meg fogom ölni azt a barmot, aki elküldte hozzám Tomot.

-Megőrültél haver?!-rivallt rám.-Azt se tudjuk ki az!

-Nem érdekel. Máshogy nem úszhatom meg ezt a rohadt helyzetet. És te segíteni fogsz nekem.

Alice szsz.:

Idegesen dobolok az ujjammal a műszerfalon miközben Zaynt várom. Már vagy tizenöt perce bent van a benzinkúton. Kb fél órája jöhettünk el a kórházból, azóta csak veszekszünk. Irtó mérges rám, amiért csak úgy leléptem otthonról, és persze Harryre is nagyon ki van akadva. Nem is hibáztatom őt. 

Harry teljesen magán kívül volt. Nagyon megijedtem amikor összecsuklott a karjaim között. Most is bebizonyosodott, hogy milyen veszélyes dologban veszünk részt mi mindannyian. 

-Meg is van.-szállt be Zayn a kocsiba három cigarettás dobozzal a kezében.

-Erre aztán nagyon szükséged van.-morogtam.

-Tudom, hogy nem díjazod.

-Az nem kifejezés.-mondtam miközben magamra húztam a biztonsági övet. A szél vadul hordta a hópelyheket a kocsi ablaküvegén túl. Minden hófehér, a rádióból pedig halk karácsonyi zene szólt.

-Hogy érzed magad Szerelmem?-törte meg a csendet aggodalommal teli hangja.

-Őszintén szólva, nagyon megrémültem. Aggódom Harryért és Amyékért is. Már nem sokáig húzhatjuk ezt a helyzetet Zayn.

-Jól tudom. 

-Nem bírnám ki, ha elveszítenélek.-suttogtam, majd kezemet az övére simítottam.

-Nem is fogsz baby.-szorította meg finoman az ujjaimat.-Meg fogunk oldani mindent.

-Remélem.-sóhajtottam.-Ugye tudod, hogy be fogok menni hozzá?-tudom, hogy nem a legalkalmasabb helyzet, de muszáj ezt megbeszélnünk.

-Igen, tudom.-mondta mérgesen.-Nem értem milyen kapcsolat van köztetek Pöttöm.

Őszintén szólva én sem értem teljesen. Amit tudok az az, hogy szerelmes vagyok Zaynbe. Teljes szívemből szeretem őt és bármit megtennék érte. Ő számomra az igazi. Harry,...Harry pedig olyankor sétált be az életembe, amikor szükségem volt rá. Megerősített és olyan dolgokat mutatott meg a világból, amik nem éppen mondhatóak pozitívnak, mégis olyan szinten kötődöm hozzá, amit magam sem tudok megmagyarázni. Fontos számomra. 

-Elgondolkodtál.-szakította félbe a gondolatmenetemet Zayn.

-Igen, nos...-vettem egy nagy levegőt.-Nem tudom a választ.

Amy szsz.:

-Kicsim légyszíves ne ugrálj az ágyon.-kértem Edet miközben próbáltam válaszolni az SMS-ekre amikkel bombáztak engem a többiek. Talán nem volt túl jó ötlet ez az egész utazás, de úgy éreztem, nincs más választásom. Nekem most a fiam a legfontosabb és meg kell őt védenem bármi áron. 

-Amy!-szólított édesanyám a földszintről.

-Tessék!-válaszoltam miközben elindultam lefelé a lépcsőn Eddel együtt.

-Elkészült a kávé.-mosolygott rám. 

-És hol van apa?

-Kint dolgozik valamit a garázsban. Tudod, hogy milyen.-mondta, majd óvatosan leült egy székre a sok közül, melyek az asztal mellett sorakoztak. Láttam rajta, hogy fáradt. Nem csodálom, hisz már egyikük sem olyan fiatal. Már mindketten a hetven évhez közelítenek. 

-Mama, beleülhetek az öledbe?-futott oda hozzá rögtön. Anya csak elmosolyodott és mindenféle zokszó nélkül ölébe emelte unokáját, majd egy puszit nyomott a feje búbjára.-Szeretlek Mama!-bújt oda hozzá.

-Én is szeretlek titeket drága kis unokám!

Szemeim megteltek könnyel ahogy néztem őket. Bárcsak mindig ilyen nyugodt és szeretetteljes lehetne az életünk. Ez viszont csak egy távoli álom számunkra. Anyáék nem tudnak semmiről. Csak egy ártatlan családi látogatásnak tűnik mindez. Nem hagyhatom, hogy megtudják az életem legsötétebb titkát. Hatalmasat csalódnának bennem.

Alice szsz:

Miután Zaynnel bevásárolni is elmentünk, megfőztem az ebédet és egy kicsit kitakarítottam a házat. Zayn minden kívánságomat leste. Mindent megcsinált, amire megkértem őt, így hamarabb is végeztünk. Fél öt felé járhatott az idő, amikor hangos kopogás zaja keltette fel a figyelmünket.

-Ki lehet az?-fordultam Zaynhez.

-Fogalmam sincs.-mondta miközben megindult a bejárati ajtó felé feleslegesen, ugyanis a vendégünk nem zavartatta magát, kitárta az ajtót. Meghűlt bennem a vér amint megláttam alkoholtól megviselt arcát. Szemeivel rögtön megtalált. Feltűnően végigmért, majd Zayn felé fordult, akin látszott, hogy nem tudja mit tegyen a kialakult helyzettel. 

-Na mi az, be sem hívtok?-támaszkodott lazán a falnak.

-Neked itt semmi keresnivalód!-förmedtem rá, majd láttam, hogy Zaynnek is leesett, hogy ki a látogatónk valójában. 

-Kotródj innen.-szűrte a fogai közt mérgesen, majd fenyegetően közelebb lépett hozzá.

-Vegyél vissza haver. Nem miattad vagyok itt.-mondta, majd rám nézett. -A lányomért jöttem. Elviszem magammal.

-Hord el magad!-ordította Zayn, majd teljes erejéből meglökte az apámat, aki vékony testalkatának hála kiterült a járdán.

-Zayn.-futottam oda hozzá.-Hívnunk kell a rendőrséget.

-Az lesz az utolsó tetted az életben!-kiáltotta miközben felkászálódott a földről.-Nem vagyok egyedül, úgyhogy jobban teszed, ha engedelmeskedsz.

-Azt hiszed megijedünk tőled?!-Zayn egyre dühösebb volt. Féltem, hogy olyat fog csinálni, amit később megbánhat. 

-Jobban tennéd.-vigyorgott rá.

-Mégis miről beszélsz?-szóltam közbe zavartan.

- Én intéztettem el a kis barátodat.-látszott, hogy nagyon jól szórakozik az ijedtségemen.

-Az nem lehet.-hüledezve hátráltam miközben próbáltam észrevétlenül elővenni a telefont a zsebemből.

-Mi közöd neked ahhoz a bandához?-szólt közbe Zayn.

-Mielőtt lecsuktak volna,-kezdett bele.- én is a banda tagja voltam. Aztán történt pár incidens-rám kacsintott-ami miatt ki kellett szállnom a bizniszből. Miután kiszabadultam és a főnök is visszatért, kértem tőle egy kis szívességet. Nagy örömmel megtette nekem. 

-Pár incidens?-szörnyülködtem. Kezem ökölbe szorult a fejem pedig a szívdobbanásommal egy ütemben lüktetett. Ha nem érezném magam ilyen gyengének, egy percig sem haboznék tovább.

-Apa.-hallottam az ismerős hangot távolabbról.

-Fiam.-fordult meg, mire Zayn megragadta az asztali lámpát és alaposan fejbe verte őt vele. Azon nyomban összecsuklott az ajtó előtt. 

-Szép volt.-bólogatott Chris elismerően.

-Éppen időben.-mondta Zayn, majd a kezét nyújtotta neki üdvözlésképpen.

-Mit tegyünk vele?-kérdeztem türelmetlenül.

-Megkötözzük és levisszük a pincébe.-válaszolta Chris.

-Nem tehetjük, mivel ő is tagja annak a bandának, akik elintézték Harryt és akik Amyéket is keresik.-magyarázkodott Zayn.-Minél hamarabb el kell őt tüntetnünk innen.

-Kiviszem a városon kívülre.-vállalkozott Chris.

-Zayn menj vele.-fordultam felé.

-Nem hagylak egyedül.-ellenkezett.

-Én addig bemegyek Harryhez.

Zayn elhúzta a száját. Tudtam, hogy nem tetszik neki az ötlet, de nem engedhettem el Christ egyedül az apámmal. Túl veszélyes lenne. 

-A kórházban biztonságban leszek.-győzködtem Zaynt. Sóhajtott egy nagyot, majd Chris felé fordult.

-Induljunk.

 

II./Chapter twenty-nine

 Sziasztok Kedves Olvasóim!

Eltelt egy hét,így megérkeztem az új résszel. Remélem tetszeni fog.

Jó olvasást!

HAVE FUN!

Visszamentem a fiúkhoz a nappaliba. Várhatóan Harry lelépett, a többiek pedig üres tekintettel meredtek maguk elé. 

-Jól vagy?-lépett oda hozzám Zayn.

-Persze.-erőltettem egy mosolyt az arcomra és szorosan magamhoz öleltem őt.-Csak annyira aggódom.

-Próbáltuk hívni Amyt, de nem tudtuk elérni.-szólt közbe Liam.-Valószínűleg még úton vannak. 

-Remélem semmi bajuk nem esett.-suttogtam magamnak.

-Alice, el kéne mondanod Zaynnek a másik problémát. Vagy már tudja?-remek Liam, jobbkor nem is hozhattad volna fel. Zayn rögtön felém fordult. Tekintete egyszerre volt ijedt és dühös.-Szóval nem..-suttogta.

-Miféle probléma?-vonta fel a szemöldökét.

-Hát tudod, az a helyzet, hogy...-mökögtem idétlenül, mire összehúzta a szemöldökét.-Apám kiszabadult a börtönből.

Zayn szemei elkerekedtek, majd kezei ökölbe szorultak. Tudtam, hogy mennyire gyűlöli az apámat azért, amit velünk tett és nem hibáztattam érte. Szörnyű ember volt, akinek egyáltalán nincs helye a társadalomban. Akkor sem lennék, teljesen nyugodt, ha örökre eltűnne a föld színéről. Annyi szenvedést okozott már nekünk.

-Megölöm.-szűrte a fogai közt mérgesen. Tudtam, hogy teljesen komolyan gondolja ezt a kijelentést. Kezemet a mellkasára simítottam és tekintetemmel csillogó barna szemeit kémleltem. 

-Nem engedem, hogy emiatt börtönbe kerülj. Így is lenne miért.-hajtottam le a fejem szomorúan. Soha életemben nem gondoltam volna, hogy engem ilyen emberekkel hoz majd össze a sors. Nem mintha nem szeretném őket teljes szívemből, csak mégis annyira zűrösek. Főleg Zayn és Harry. De a szív nem válogat. És attól függetlenül, hogy milyen életet élnek, még nagyon is értékes emberek számomra. Nélkülük sokkal nehezebb lenne az életem.

-Különben is-szólt közbe Liam.-biztos, hogy keresi őt a rendőrség. Nem most kellene eltakarítanunk az útból. Egyelőre csak arra kell ügyelnünk, hogy Alice a lehető legnagyobb biztonságban legyen.

-Ja.-morogta Zayn miközben a homlokán végigfutó ráncokat dörzsölte.-Kurva életbe!-ordította kikelve magából.-Mikor lesz már vége ennek az ördögi körnek?!

-Valószínűleg soha.-válaszoltam őszintén, majd fogtam a két kávésbögrét és a mosogatóhoz sétáltam. Muszáj lesz a kezembe vennem az irányítást. Ha nem teszem, mindent el fogok veszíteni. És azt nem hagyhatom. Fogtam a kabátomat, majd felvettem a cipőmet.

-Hová mész?-kiáltott utánam Zayn.

-Nem leszek soká!-válaszoltam, majd becsuktam magam mögött az ajtót.

Az arcomat csípte a decemberi hideg szél. Amerre csak néztem, mindenhol hótakaró borította a tájat. Két hét és karácsony. Ez az egyetlen dolog, ami őszinte örömet tud nekem okozni jelen pillanatban. Mindig is ez volt a legkedvesebb ünnep számomra. Bár igaz, hogy sosem volt olyan idilli, mint a TV műsorokban, én mégis különleges időszaknak éltem meg. Nagy levegőt vettem, mikor megérkeztem Harry szállodájához. Remélem hazajött miután olyan "kedves" dolgokat vágtam a fejéhez. Illedelmesen köszöntöttem a recepción, majd elindultam az ötödik emeleten lévő 505-ös szoba felé. Lágyan kopogtattam a sötét faajtón.

-Ki az?-hallottam bentről Harry rekedt hangját.

-Al vagyok.

-Tűnj el innen.-vágta rá azonnal. Szívembe mély fájdalom hasított stílusa hallatán.

-Kérlek szépen, ne haragudj rám!-szóltam már hangosabban, mire az ajtó rögtön kinyílt. Harry vérvörös szemeivel találtam szemben magam. Haja kócos volt, ruhái pedig össze-vissza álltak izmos testén.

-Hmm...Már régóta nem voltál ilyen tisztelettudó az irányomban.-vigyorgott rám miközben végignyalta alsó ajkát.

-Részeg vagy.-állapítottam meg.

-Nagyon okos vagy cicám.-hajolt közelebb.

-Én most megyek.-sarkon fordultam, de gond nélkül visszarántott, majd becsukta magunk mögött az ajtót. 

-Minek jöttél?

-Ilyen állapotban nem fogok beszélgetni veled.

-Pedig jobb lenne ha belekezdenél, különben valami mást fogunk csinálni.-kacsintott rám. Kacér mosolya, melyet már oly' rég láttam, szélesen virított kipirosló arcán.   

-Meg kell mondanod, hogy kik a társaid.

-Miféle társaim?-értetlenkedett, majd ismét meghúzta a Whiskyes üveget. 

-A drogos pajtijaid.-magyarázkodtam türelmetlenül.

-Mi van?-szemei szinte szikrát szórtak a dühtől.

-Meg kell találnom őket. 

-Neked teljesen elmentek otthonról?-csapta az üveget az asztalhoz. Egy pillanatra megfagyott bennem a vér. 

-Beszélnem kell velük!-erősködtem, mire megragadta az üveget és a falhoz vágta. A szilánkok beborították a szoba minden szegletét, a drága pia pedig patakokban folyt végig a falon.-Ah..-nyögtem fel mikor megéreztem a szúró fájdalmat a nyakamnál. Azonnal odakaptam, Harry pedig maga felé fordított. Erőszakos szorítása nyugtalanító volt. Tekintete keservessé vált amint meglátta az üvegszilánkot.

-Al...-meredt rám. Talán percek teltek el, mire újra feleszmélt.-Mit tettem.-szörnyülködött, majd kiszedte az apró üvegszilánkot a nyakamból. 

-Mondd el!-nem tágítottam. Muszáj megtudnom amiért idejöttem.

-A kurva életbe, fejezd már be!-ordította.-Mégis hogy gondolod ezt? Soha nem fogom engedni, hogy belekeveredj ebbe!

-Már rég benne vagyok, hát nem veszed észre?!-kiabáltam vissza, miközben kezeimet kitártam és körbemutattam a szobában.-Nézz körül! Az én sorsom már akkor eldőlt, amikor ti öten beléptetek a kávézó ajtaján!

Egy szót sem szólt miközben kétségbeesett monológomat hallgatta. Kifejezéstelen arca kissé megijesztett. 

-Az ördögbe mondj már valamit!-szóltam rá éles hangon.

-Igazad van.-hangja annyira gyenge volt, hogy azt hittem, menten összecsuklik előttem.-Tönkretettük a életedet. De tudod mit?-nézett fel rám keservesen.-Egy percig se bánom, mert önző vagyok és szükségem van Rád!-kiabálta miközben gyors léptekkel elindult felém. Nem hátráltam. Ezúttal nem. Az orrunk már szinte összeért, amikor hirtelen dühös kopogás zaja törte meg Harry hangos zihálását.

-Nyisd ki az ajtót Styles!-ordította egy férfihang. Harry arcára kiült a rémület. 

-El kell bújnod!-suttogta.-Menj az ágy alá gyorsan!-lökdösött.

-Mi lesz már?!-türelmetlenkedett a váratlan látogató. Hamar az ágy alá másztam, majd Harry odahajolt hozzám.

-Egy hangot se, megértetted?-tekintetében olyan rémület látszott, amit eddig még sosem láttam. Csak bólogatni tudtam.

-Mit akarsz?-hallottam már kicsit magabiztosabb hangját amint kinyílt az ajtó.

-Az a nagy helyzet Styles,-lépett be az alkoholtól bűzölgő szobába.-hogy a főnöknek nagyon nem tetszik, hogy lemondtad a megrendeléseket és minden kapcsolatot megszakítottál velünk. Most hogy végre ismét velünk van, már nem kell, hogy helyettesítsd őt.

Megfagyott bennem a vér. Remélem nem az következik, amire gondolok.

-Leszarom, hogy mi tetszik neki és mi nem!-kelt ki magából. Jaj ne Harry, kérlek ne húzd fel őt.

-Te már délelőtt részeg vagy Styles?-kérdezte, majd még közelebb lépett hozzá. Hosszú percekig csend uralkodott körülöttünk. Még levegőt venni sem mertem.

-Mi a francot keresel itt valójában?-törte meg végül a csendet Hazz.

-Azért jöttem, hogy szóljak, jobban teszed, ha elkotródsz a városból. Többé már nincs szükségünk rád. Ami azt jelenti, hogy felesleges személy vagy, akit ki kell iktatni.

Szívem egyre gyorsabban kalapált a mellkasomban. Azt kívántam, bárcsak ne lenne valóság ez az egész.

-Szóval ki akartok nyírni.-mondta már-már nevetve.-Nem fog összejönni.-lépett hozzá közelebb fenyegetően.

-Van itt veled valaki?-kérdezte gyanakvóan. Szívem nagyot ugrott.

-Nincs!-vágta rá azonnal.-Az előbb küldtem el az egyik kurvát miután jól kiszórakoztam magam vele.

Fájdalom nehezedett a mellkasomra. Tudom, hogy csak azért mondta ezt, mert meg akar védeni. Mégis szörnyű ezt hallani. 

-Ja, azt látom.-dörmögte.-Én most lépek. De mielőtt elmennék, van még egy üzenet, amit át kell adnom.-ezután már csak az ütések és Harry erőtlen nyögései töltötték be a szoba csendjét. Annyira forrt bennem a düh eziránt az ismeretlen ember iránt. A legszívesebben előbújtam volna és egy jó nagyot lekevertem volna neki. De tudtam, hogy nem tehetem. Harry megölne, ha megtenném. Miután végre abbahagyta az ütlegelést, újra figyelmeztette őt, majd elhagyta a szobát.

-Harry!-kiáltottam miközben előmásztam az ágy alól. A földön térdelt. Kezeivel erőszakosan szorította kósza hajtincseit. Bal szeme alatt lila folt éktelenkedett, szája pedig hosszan felszakadt a rámért ütésektől. Nagyon fájt őt így látnom. Leguggoltam elé, két kezemet arcára simítottam, mire a tekintetünk összeért.

-Sajnálom.-nyögte miközben szó szerint a karjaimba rogyott.

-Kórházba kell mennünk.-suttogtam.-Össze kell varrni a szádat.

-Kizárt dolog.-ingatta a fejét.-Engem bármikor..-nagy levegőt vett-bármikor meg..-újabb levegő-megtalálhatnak. 

-De már tudják, hogy hol vagy!-Harry teste hirtelen egyre nehezebb lett a vállamon, választ pedig nem kaptam tőle.-Harry!

Hiába szólongattam őt kétségbeesetten.

Elájult.

II./Chapter twenty-eight

Sziasztok Kedves Olvasóim!

Ahogy ígértem, jelentkezem a következő résszel. Remélem azért még valamennyien velem vagytok!

Jó olvasást!

HAVE FUN!

Alice szsz.:

A napok csak teltek és teltek. A lehető legtöbb időt együtt töltöttük a többiekkel, mivel senki sem volt igazán biztonságban egyedül a történtek után. Vártuk, hogy mikor lép Martinék szervezete újra ellenünk. Bevallom, féltem. Még annyi szerettem van, akiket oly' könnyedén elveszíthetek egyik pillanatról a másikra. A legjobban mégis Edért aggódtam. Amióta megtörtént az incidens, Liaméknél laknak mindketten, amit egyáltalán nem bánok. Megbízom Liamben és úgy gondolom ő tudja őket a legnagyobb biztonságban tartani jelen pillanatban. Harry egy hotelszobában szállt meg, bár a napok jelentős részét Liaméknél, vagy nálunk tölti. Lassacskán bár, de úgy látom, hogy kezdenek megbékélni Zaynnel. Nem tudom eldönteni, hogy ez jó, vagy rossz dolog e, ugyanis az érzelmei irántam mit sem változtak. Ráadásul ezt rendszeresen érezteti velem.
-Na? Milyen vagyok?-billegett Harry a tükör előtt, miközben az újonnan vásárolt felsőjében és nadrágjában csodálta magát. 
-Neked most komolyan ez a legnagyobb problémád?-válaszoltam nyersen miközben a már száraz ruhákat kapkodtam le a szárítóról.
-Igen!-válaszolta halálosan komolyan.-Szeretnék jól kinézni!-fordult felém végül.
-Mintha bárkit is érdekelne.-dünnyögtem az orrom alatt, mire sanda vigyor látszódott fáradt arcán.
-Ha te azt tudnád.-mondta kéjes hangon, miközben beletúrt szépen elrendezett hajába. Felnevettem, miközben a ruhákkal teli kosárral elindultam felfelé, hogy mindent a helyére pakoljak. Nem igazán szerettem a házimunka ezen részét. De ha én nem csinálom meg, akkor senki más nem fogja. Zayn az asztalnál ült a laptopja előtt. Már napok óta csak így látom őt. Ötletem sincs mit forgat a fejében. 
-Mit csinálsz?-fordult hátra amint meghallotta az ajtónyikorgást.
-Csak a ruhákat pakolom el.
-Harry még mindig itt lopja a napot?-fordult teljesen felém.
-Zayn!-róttam le.-Még csak reggel kilenc óra van.
-Mintha már órák óta itt lenne.-sóhajtott egy nagyot, majd visszafordult a monitor felé, én pedig lementem a konyhába, hogy főzzek magamnak egy bögre kávét. Meglep, hogy nem lohol utánam, miközben Harry itt van a házban. Bár nem mintha hiányozna ez a fajta "majd én megvédelek" opció. 
-Kérsz kávét Hazz?
-Mhm.-hümmögte miközben egy másodpercre sem nézett fel a telefonjából.
-Kivel chatelsz ilyen hevesen?-kérdeztem gyanakvóan.
-Féltékeny vagy?-húzta vigyorra a száját.
-Persze.-sóhajtottam.-Megőrülök érted.-mondtam ironikusan, majd elé tettem a kávés bögrét és leültem vele szembe.-Mit fogunk tenni?
-Ezt meg hogy érted?-végre letette azt a rohadt telefont.
-Eddel és Amyvel.
-Mit tudom én? Nem az én gondom.
-Harry!-csattantam fel, mire egy kis forró kávé fröccsent a nadrágomra. Felszisszentem. Rögtön felugrott a helyéről.
-Jól vagy?-kérdezte miközben kivette a kezemből a gőzölgő bögrét.
-Jól vagyok, csak tennünk kell valamit! Meg kell őket védenünk! Vagyis mindenkit meg kell védenünk! Nem veszíthetek el többé senkit, aki fontos számomra! Nem bírnám ki újra.
-Engem sem?-hangja fokozatosan elhalkult.
-Halihóóóó.-kiabálás szakította félbe a párbeszédünket. Hálás voltam érte..
-Liam!-pattantam fel a helyemről azonnal.-Hol van Amy és Ed?-kérdeztem azonnal amint megláttam, hogy egyedül jött. 
-Elutaztak.
-Hogy mi?!-kérdésem szinte már kiabálásnak hangzott.-Hova? Mikor? Minek?
-Amy szüleihez mentek, akik nem messze élnek innen. Próbáltam őket visszatartani, de hiába. Azt mondta, egy kis időre van szüksége.
-De hát veszélyben vannak!-ordítottam kikelve magamból.-Ez nem lehet igaz!
-Mi történt?-szólt közbe Zayn. Miután leültünk a nappaliba, Liam ismét felvázolta a helyzetet. Bele se merek gondolni, mi fog történni, ha ez a Martin, vagy ki a csuda úgy dönt, hogy most akarja beváltani a bosszúígéretét. Nem hagyhatom, hogy bármi történjen velük.
-Majd én elmegyek értük!-vállalkoztam.
-Szó sem lehet róla.-válaszolt egyszerre Zayn és Harry.
-Szerintem nem kellene ezt a helyzetet túlaggódni.-folytatta Harry, miközben nagyot kortyolt a kávéjából. Én az enyémről már el is feledkeztem.-El kell őket intéznünk valahogy.
-De mégis hogyan?-mérgelődött Liam.-Százszor többen vannak, mint mi. A rendőrséget pedig nem vonhatjuk bele semmiképp.
-Nekem van egy ötletem.-csillant fel a szemem, miközben tekintetemet Harryre emeltem. Meglepetten nézett vissza rám.
-Felejtsd el.-rázta a fejét.-Az én ügyeimet nem keverjük bele.
-Biztos, hogy van még pár ismerősöd. Sőt biztosra veszem, hogy nem is szálltál ki a bizniszből.
-Tévedsz. Amint megtudtam, hogy terhes vagy, minden ilyen jellegű kapcsolatomat száműztem az életemből. 
Torkom összeszorult, a könnyek pedig csípni kezdték a szememet. Még nem tudtam teljesen feldolgozni ezt a tragédiát, ami velünk történt. Zaynnel pedig nagyon rajta voltunk, hogy minél hamarabb tovább tudjunk lépni. Már annyi fájdalmon túlküzdöttük magunkat, hogy ezt egyszerűen már nem bírtam volna sokáig elviselni. Felpattantam és felrohantam a fürdőszobába. Nem akartam senki előtt sírni többé. Nem akarom, hogy azt higgyék, gyenge vagyok. Többé nem. Halk kopogás zaja ütötte meg a fülemet. 
-Al.-szólongatott Harry, majd lenyomta a kilincset.-Kérlek nyisd ki.-kérlelt sikertelen próbálkozása után.
-Adj egy percet.-nyögtem halkan. 
-Nyisd már ki!-kopogott erőteljesebben.
-Hagyjál már békén!-kiabáltam kikelve magamból.-Csak egy percre hagyj egyedül!
-Nem! Soha többet!-hallottam, ahogy fejét az ajtónak támasztja.-Soha többé nem hagylak el.-suttogta szinte alig hallhatóan. 
-Harry, én Zayn menyasszonya vagyok! Mi soha nem lehetünk együtt, hát nem érted?-hangom egyre erőtlenebbé vált, ahogy befejeztem a mondatot. Tudtam, hogy nagy fájdalmat fogok neki okozni ezzel a kijelentéssel. Valahol mélyen még engem is megvisel ez a tény. De ez az igazság. Bármennyire is változott meg Harry az elmúlt hónapokban, nekünk már nincs többé jövőnk. Nem tagadom, vannak érzelmeim iránta, amit nem is csodálok. Hiszen sok mindenen keresztül mentünk együtt. De nem lehetek az övé. Ezt el kell fogadnia. És persze nekem is...
Miután nem érkezett válasz talán percekig, halkan elfordítottam a kulcsot a zárban és óvatosan kinyitottam az ajtót. Nem volt sehol. Eltűnt, megszegve a pár perccel ezelőtt tett ígéretét.

Sziasztok!

 Kedves Olvasóim!

Eltelt jó pár év azóta, mióta utoljára aktív voltam ezen a blogon. A napokban rákerestem és újra elolvastam a történetet, amit jómagam alkottam, mikor az 1D-s srácok még jelentős részt foglaltak el az életemben. Sajnos azóta már sok minden megváltozott. 

Ennek ellenére én kedvet kaptam a történet folytatásához. Újra fellobbant bennem az alkotási vágy, így szeretném megtudni, mennyien vagyunk itt még és igényelnétek-e ezt a dolgot. 

Írjatok bátran! ;) 

Adrienn

II./Chapter twenty-seven

Sziasztok Kedves Olvasóim!
Visszatértem ismét nagyon-nagyon hosszú idő után, nem tudom mennyien vagytok még itt velem. Ne haragudjatok a hosszú kimaradásért, nem igazán volt ihletem az íráshoz, de most egy kicsit összeszedtem magam. Remélem, tetszeni fog. Jó olvasást! HAVE FUN!

-Harry, most van ennél sokkal fontosabb dolgunk is!-löktem újra el.

-Kívánlak.-nyögte.

-Nem érdekel. Meg kell találnunk Zaynt.-mondtam, majd hamar kikerültem őt s rohanni kezdtem lefelé a lépcsőn.-Na srácok?-érdeklődtem amint leértem.

-A környéken eddig hat darabot találtunk.-válaszolt Liam.-De még keresem.

-És mi lesz utána?-kérdeztem.

-Odamegyünk.

-Egyedül?-rémültem meg.

-Természetesen nem.-vágott közbe Harry a hátam mögül.-Felhívom a többieket.

-Milyen többieket?

-A csapatot.

Felnevettem.

-Mi van?-fintorgott rám.

-Ez olyan....komoly volt. Miféle csapatot?-kuncogtam még mindig.

-Lehet, hogy nekik nem kéne beleavatkozniuk.-húzta el a száját Liam.

-Nagyon valószínű Liam, hogy Martinék vitték el Zaynt és Amyt is.

-És mégis honnan tudhatjuk ezt biztosra?-ellenkezett még mindig. Chris csendben ült mellette és hallgatta a vitát.

-Nem tudjuk. Csak sejtjük.-vonta meg a vállát.

-TE sejted. Én nem hiszem.-miután Liam visszafordult a monitor felé, kiballagtam a konyhába, hogy egy kávét főzzek magamnak. Az órára pillantottam. Éjjel fél három.

-Srácok, kértek kávét?-kiabáltam.

-Ja, jól jönne! Főznél mindenkinek Al?-kért meg szépen Liam.

-Persze!

Hamar elkészítettem az energiabombát, majd kivittem egy tálcán a asztalra. Mindenki nagyon hálás volt.

-Na találtunk még kettőt.-sóhajtott Chris.-Hol kezdjük?

-Nem tudom.-szólalt fel Liam miközben a kezébe vette a poharat.-Kéne egy terv. És ember. Sok ember.
-Mégis mi bajod a csapattal?-csattant fel Harry.
-Az, hogy illegális dolgot csinálnak!
-Jaj mintha te annyira ártatlan lennél. Különben is. Ez az egész egy illegális lófasz!-Harry mérges.
-Csendesebben!-szóltam közbe, majd átsétáltam a szoba másik felébe.-Az lesz fiúk,-kezdtem bele-hogy most elmegyünk a helyekre és körülnézünk.
-Te nem jöhetsz.-szólt közbe azonnal Chris.
-Ugyan miért nem?!-csattantam fel.
-Akkor ki fog vigyázni Edre?
-Igaza van Al.-jelentette ki Harry egyhangúan.
-Nem hiszem, hogy ebben a pillanatban bárki is kérdezett volna téged.-mordultam rá.
-Skacok, ne veszekedjetek.-szólt ránk Liam.
-Rendben.-sóhajtottam. Akkor menjetek. De nagyon vigyázzatok!
A következő pillanatban már mindenki indulásra készen volt. Olyan gyorsan történt minden. Még csak időm sem volt belekötni semmibe, ami arra sarkallta volna őket, hogy magukkal vigyenek. De végül is igazuk volt. Most Ed a legfontosabb.
-Skacok.-szóltam utánuk.-Ha apa megjelenik itt, mit kéne tennem? Nem hiszem, hogy elbírok vele egyedül.
-Basszuskulcs.-vakarta a fejét Chris.-Erről már teljesen megfeledkeztem. Akkor én itt maradok.
-Jól van.-bólintott Liam, majd véglegesen elindult a kocsija felé Harryvel.
Mi pedig bezártuk az ajtót és felmentünk az emeletre. Ed szerencsére békésen aludt, mi pedig leültünk a folyosó oldalán elhelyezkedő fotelokba. A percek csigalassúsággal teltek és csak arra tudtam gondolni, hogy mikor jönnek már vissza.
-Nyugalom.-kapta el a kezem.-Sok helyre mentek. Légy türelemmel.
-Jóóó.-nyögtem.-Helyre fognak jönni valaha a dolgok?-kérdeztem egy kis idő után.
-Nem tudom.-felelte őszintén.-De megígérem, hogy rajta leszek, és mindent el fogok követni, hogy biztonságban légy.
-Köszönöm.-sóhajtottam, majd megöleltem őt.-De egyelőre Ed az, akit teljes biztonságban kell tudnunk.
-Te sejted, hogy mégis mi ez az egész?
-Fogalmam sincs mi a tervük ezeknek az embereknek Amyvel, de biztos nem csak beszélgetni akarnak.
-Már megint a helyzet magaslatán vagyunk Al.
-Tudom Chris.-sóhajtottam, majd arcomat a tenyerembe temettem.-De minden meg fog oldódni. Hisz te is ezt mondtad, a fiúk pedig segítenek.
-Igen.-ez volt az utolsó szó, amit Christől hallottam az éjszaka folyamán. Csendben ültünk egymás mellett és vártunk. Láttam rajta, hogy kimerült ezért nem is firtattam semmit ami még jobban leszívta volna az energiáját. Az az igazság, hogy nem csak ő volt fáradt, hanem én is. Már megint úgy éreztem, hogy a lelkem darabokra hullik. Életem legimádottabb emberét újra elveszítettem, a kisfiú, akit a sajátomnak tekintek, szintén szétesik belülről amit én egyszerűen nem bírok se elviselni, se elfogadni. Úgy éreztem, tennem kell valamit, de nem tudtam. És ez volt a legszörnyűbb ebben az egészben...Az órák pedig csak teltek és teltek. Tétlenül.
-Lehet, hogy le kellene feküdnünk egy kicsit.-szólalt meg Chris hosszas hallgatás után.
-Úgysem tudnék aludni.-sóhajtottam, majd az órámra pillantva elképedtem.-Már négy órája elmentek.-amint a szavak elhagyták a számat, a bejárati ajtó becsapódott én pedig menten felugrottam a helyemről és rohanni kezdtem lefelé utánam pedig Chris.
-Alice!-ismerősen csengett.
-Zayn!-sikítottam fel mikor megláttam , majd a örömömben magamhoz húztam őt. Csupa vér volt mindenhol az arcán pedig szétszórtan lila foltok ékeskedtek.-Amy! Te jó ég!-sóhajtottam miközben őt is átöleltem.
-Hol van Ed?!-sírt kétségbeesetten.
-Fent van, alszik.-simogattam meg a hátát.-Nyugodj meg.
Amikor a fiúk is beléptek az előszobába, elképedtem. Ők sem néztek ki másképp, mint Zayn.-Mégis mi történt?-kérdeztem, majd jó szorosan megfogtam Zayn kezét.
-Mindent elmesélünk, csak üljünk le valahová.-sóhajtott Liam.
-Szóval -kezdett bele Harry amint mindenki helyet foglalt.-a harmadik raktárban találtunk rájuk és tényleg Martinék rabolták el őket. Ott voltak páran őrködni, de sikerült őket elintéznünk. Nem hiszem, hogy ennyiben hagyják a dolgot.
-Amy mégis miért történt ez az egész?-kérdeztem kétségbeesetten.
-A férjem miatt akartak bosszút állni.-vártuk a folytatást, de egy ideig semmit nem mondott, csak nézett maga elé. Mintha szégyelné magát.-Sok évvel ezelőtt, mikor összekerültünk, ő is tagja volt ennek a "csapatnak".-mondta nagy undorral.-Sokat győzködtem. Nem akartam, hogy folytassa, nem akartam, hogy a leendő gyermekem apja egy bűnöző legyen.-rázta a fejét kétségbeesetten.-Végül sikerült és kilépett ebből az ördögi körből. Aztán pár éve ismét felkeresték őt. Követelték, hogy menjen vissza, de nem akart. Boldog élete volt egy feleséggel és a kisfiával.-megint hosszú csend következett.-Ezért megölték és megesküdtek, hogy minket is fel fognak keresni.
-Meg is tették.-dörmögte Harry az orra alatt.-Jól van srácok aludnunk kéne.-tápászkodott fel a kanapéról. A halványodó nap sugarai már sütkéreztek befelé az ablakon.
-Igazad van.-sóhajtotta Liam.-Amy nyugodtan itt maradhatsz ameddig csak akarsz Eddel együtt.
-Köszönöm.-hajtotta le a fejét.
-Mi pedig hazamegyünk.-fordult felém Zayn egy apró mosollyal az arcán. Nem most akartam elmondani neki, hogy visszatért az apám, talán majd később. Ha egy kicsit nyugodtabbak lesznek a körülmények. Bár nem tudom, hogy lesz-e valaha olyan.

II./Chapter twenty-six

Sziasztok Kedves Olvasóim! :-)
Megérkeztem az új résszel. Remélem tetszeni fog.
Véleményeket ne feledjétek!
HAVE FUN! :-)







Harry szsz.:
Már vagy két órája itt ülünk csendben. Alice öszefont karral bámulja a falat üres tekintettel. Utálom.... Utálom így látni őt.
-Jönnél egy percre?-zökkentettem ki.
-Minek?-kérdezett vissza.
-Beszélnünk kéne.
Felálltam és vártam, hogy utánam jöjjön. Pár másodperc habozás után meg is tette. Felverettem az emeletre Liam szobájába, majd leültem a számítógéphez. Ő pedig csak állt és nézett.
-Nem ülsz le?
-Nem.-válaszolta ridegen.
-Hiányoztál Al.-suttogtam halkan.
-Rátérnél a lényegre?
-Öhm...persze. Miért fogadtál ennyire....ellenszenvesen?
-Nem tök mindegy, hogy fogadtalak?
-Nem. Segíteni jöttem. Vagy talán mindegy, hogy itt vagyok-e, vagy sem?
Lehajtotta a fejét, majd becsukta az ajtót.
-Nem. Egyáltalán nem mindegy.-mikor megláttam könnyes szemét, rögtön felugrottam és elé léptem.
-Haragszol rám?
-Nem. Csak amikor megláttam, mennyire megtépázott vagy és megéreztem a női parfüm szagát.....
-Te féltékeny vagy?-mosolyodott el.
-Jaj Harry dehogyis! Én Zaynt szeretem.
-Akkor meg?
-Dühös lettem.
-Féltékeny.-jelentettem ki. Csúnyán nézett rám, de hiába. Élvezem a kis játékot.-Az igazat megvallva egy egészen heves menetet hagytam ott.-vigyorogtam, mire sarkon fordult és igyekezett elhagyni a szobát, de visszarántottam és kemény mellkasomnak ütközött.-Miattad.
-Nem igazán érdekel.-vágta rá azonnal.
-Ó dehogynem.-bólogattam.
-Undorító vagy. Egyáltalán semmit sem változtál.
-Még mindig oda vagyok érted.-mondtam már komolyabb hangnemmel.
-Jaj Harry!-kitépte karját szorításomból, de újra elkaptam őt.
-Ne mond, hogy egyszer sem gondoltál rám mióta nem láttál.-suttogtam miközben mélyen a szemébe néztem.
-De gondoltam. Azt gondoltam, igazán adhattál volna valami életjelet magadról!-düh szikrája lobbant fel sötét szemeiben.
-Azt hittem, hallani sem akarsz rólam.-hátráltam értetlenül.
-Ó persze.-hadonászott. -Hagyjuk. Zayn sokkal fontosabb most ennél. Van valami terved?
-Fogalmam sincs, kik vihették el őt. Ahogy arról sem, hogy miért csinálták. És vajon mi közük van ehhez Edéknek?
-A meg nem válaszolt kérdések felsorolása után mondanál valami értelmeset is?
-Most mit vagy ilyen harapós?
-Zayn nagy bajban van!
-Na jó.-elengedtem őt és leültem az ágyra.-Gondolkodjunk.
-Jó.-morogta.
-Ismerted Ed apját?
-Nem. Azt hiszem, meghalt.
-De vajon miben?
-Nem emlékszem. Lehet Amy nem is mondta.-mondta elmélkedve miközben ráült az íróasztalra.-Utána kéne nézni.
-Szerintem is.-pattantam fel.-Azért egy ölelést kaphatok?-álltam elé.
-Ezekben a ruhákban tuti nem.-nézett végig rajtam.
-Hát jó.-mondtam mosolyra húzva a számat miközben vetkőzni kezdtem.
-Ha...-lélegzete elakadt mikor fejemen áthúztam az inget. Nevét csodálta mely mellkasomat díszítette. Gyengéden megfogtam kézfejét, majd tenyerét szívemre simítottam. Bőröm azonnal borsókázni kezdett.-így dugsz más nőkkel?-kérdezte undorodva.
-Hogy?
-A nevemmel a mellkasodon.
-Nem zavarja őket.
-Mert ribancok.-mondta keményen.
-Ja...-húztam el a számat, majd letoltam a gatyámat is.
-Harry erre semmi szükség.-fordult el.
-Megölelsz végre, a kurva életbe?
Sóhajtott, majd átkarolta a derekam és fejét a mellkasomra hajtotta. Ujjaimat felvezettem selymes haján, majd nyomtam egy puszit feje búbjára. Éreztem ahogy keze ökölbe szorul.
-Minden rendben lesz.
-Nem tudom Harry.-rázta a fejét.-Úgy érzem, soha nem fog véget érni ez a rémálom.
-Az élet tele van megpróbáltatásokkal Al. Soha nem tudod elkerülni őket.
-Annyira gyenge vagyok Harry.-nyögött.
-Csak megfáradt.-simogattam a hátát.-De túl fogjuk vészelni és semmi baj nem lesz.
-Megígéred?
-Meg.-szorítottam még egyszer magamhoz, majd elhúzódtam és elkezdtem öltözni.


Zayn szsz.:
Miután felébredtem, csak a fejem szörnyű lüktetését éreztem. A francba, hogy ennyire sebezhető vagyok most.
-Amy?-suttogtam hátha van itt valaki, de semmi válasz nem érkezett.-Amy?-suttogtam erőltetőbben. Semmi.-Mi a fene..Vajon hol lehet? Fészkelődni kezdtem, hátha valahogy le tudom venni a fejemről ezt a szart. De nem sok sikerrel jártam. Hirtelen nyitódott az ajtó. Gyorsan úgy tettem, mintha még nem lennék eszméletemnél. Több cipő dobogását is hallani lehetett.
-Nos akkor Amyvel mi legyen?
-Most a fiuknál van. Próbálnak kiszedni valamit belőle a néhai férjével kapcsolatban.
-És mi legyen Malikkal?
Mélyről érkező nevetés visszhangozta be a helyiséget.
-Azt hittem, egyértelmű. Eltakarítjuk az útból.
Megmerevedtem. Az égadta világon semmit nem tudok tenni a szabadulásom érdekében. Egyedül annyit, hogy várok. Hátha rám találnak..
-Nem tudom, mennyire jó ötlet ez.-szólalt fel a másik hirtelen.
-Ugyan miért?
-Még szükségünk lehet rá.
-Minek?
-Sok mindent tud amire szükségünk lehet. Például, hogy hol bujkál Harry. Vagy hogy mi van a másik csoporttal.
Szóval ezek Martinék. Amikor még benne voltam ebben a piszkos üzletben, sokat hallottam róluk. Az ő bizniszük nem működött olyan jól, mint miénk. Kár, hogy nem tudják, hogy már régen kiszálltam ebből az egészből.
-Hmm.Lehet, hogy igazad van.
-Akkor?
-Hagyjuk még itt pár napra. De vedd le azt a zsákot a fejéről. Csoda, hogy még nem fulladt meg.
Miután végre újra érezhettem a friss levegőt, lassan mélyen a tüdőmbe szívtam. Szemeimet még mindig csukva tartottam várva, hogy végre lelépjenek.
-Menjünk kajálni.
Ezzel sarkon fordulva el is hagyták a helyiséget. Végre fellélegeztem és kinyitottam a szemeimet.Egy hatalmas tér volt. Minden betonból ahol pedig ültem, egy kukás zsák volt leterítve. Remek. Remélem Amynek semmi baja nincs.


Alice szsz.:
Leültünk az asztalhoz minden. Ed az ölemben piszkálta a körmét.
-Nos Pöttöm.-kezdett bele Harry, majd a lábaimon ülő fiúra szegezte tekintetét.-Kéne...beszélnünk.
-Miről?-kérdezte.
-Arról, ami történt. El kellene mondanod, mire emlékszel.
Lehajtotta a fejét, majd erősen megszorította a kezem.
-Figyelj Ed.-fordítottam magam felé.-Tudnunk kell, mi történt ahhoz, hogy meg tudjuk találni a mamát. Mert meg fogjuk. Megígértem, de segítened kell.
-Rendben.-sóhajtott.-Én fent játszottam mikor zörgést kezdtem hallani lentről. Anya nem tudom mit csinált. Lefutottam a lépcsőn, hogy megnézzem mi történt. Két idegen fogta őt és a falhoz nyomta. A harmadik pedig mikor észrevett, odarohant és felvett. Kapálózni és kiabálni kezdtem, de hiába. Aztán ütni kezdett.-összeszorítottam az öklöm.-Anyától kérdezgettek apuról.-Harryre néztem, aki szintén rám.-De nem válaszolt ezért őt is...-hangja elcsuklott. Nyugtatóan megsimogattam a hátát.-Valami raktárról is beszéltek.Aztán kérte őket, hogy legalább engem engedjenek el. Ott hagytak egyedül, anyát pedig elvitték.-lehajtotta a fejét.-Utána elmentem hozzád Al.-nézett fel rám.
-Köszönjük szépen.-mosolygott rá melegen Liam.
-Zayn nem volt ott Ed?-kérdeztem azonnal.
-Nem.-rázta a fejét. Rosszul lettem. Mégis mi a fene történhetett?
-Akkor most átnézem milyen raktárak vannak itt a közelünkben.-pattant fel Liam.
-Segítek.-ajánlkozott Chris is.
-Ed neked nem kéne oviban lenned?-sandított Harry.
-így biztos nem fogjuk elküldeni.-ellenkeztem azonnal.
-Nem is arra gondoltam. Kéne valami igazolás, vagy ilyesmi.
-A mama mindig fel szokta hívni a tanító nénit.
-El kéne mennünk az orvoshoz.-tanakodtam miközben Ed horzsolásait tanulmányoztam.
-És mit mondunk az orvosnak?-kérdezte Harry idegesen.-Mert az igazat nem nagyon lehet. Nincs szükségünk arra, hogy a rendőrség beleavatkozzon ebbe.
-Pedig lehet azt kéne.-Harry csúnyán nézett rám.-Ed hogy érzed magad?-inkább ismét rá szenteltem a figyelmem.
-Fájnak ezek a lila foltok.-mutatott magára.
-Liam nincs véletlenül valami krémed?-kérdeztem reménykedve.
-De igen. Fent a fürdőszobában.
Felpattantam Eddel a kezemben és indultam. Harry jött utánam. Miután elláttam Edet, lefektettem őt ismét és mellé ültem.
-De nem vagyok álmos.-ellenkezett.
-Pihenned kell.-simogattam az arcát.
-Hiányzik anya.
-Tudom.-sóhajtottam, majd nyomtam egy puszit a homlokára.
-Énekelsz nekem Al?
-Persze.-mosolyodtam el.-De akkor hunyd le a szemed szépen.
-Jóóóólvan.
Amint elkezdtem az éneket, éreztem, hogy lesüpped mellettem az ágy. Már épp befejeztem volna mikor Harry követni kezdett és csatlakozott halkan.
-Újraaa.-kiáltott fel amint befejeztük. Elmosolyodtam. Ed annyira értelmes volt a korához képest.
-Nincs újra. Tessék aludni!-mondtam, majd betakartam őt és megfogtam a kezét.-Itt leszek amíg el nem alszol.
-Oké.-adta fel.
Harry közelebb jött hozzám és megfogta a másik kezem, de n azonnal elkaptam.
-Mi az?-rótt le.
-Ssst!-parancsoltam rá. Ed szuszogása egyre lassabb és lassabb lett. Mikor úgy láttam, hogy tényleg elaludt, óvatosan felálltam Harryvel együtt.
-Most mi?
Megütöttem kemény mellkasát.
-Fogd már be!
Kisettenkedtünk a szobából.
-Ez aztán erős jobbos volt.-dörzsölte a bőrét.
-Menjünk segíteni a többieknek.-mire elindultam volna, elkapta a karom.
-Nem akarsz...szórakozni kicsit?-kacsintott rám. Én pedig akkora pofont kevertem le neki, amekkorát csak bírtam.
-Hiányoztam mi? Hiányzott a szex. Akartad mondani.
Ahogy visszanézett rám, szemeiben düh csillant fel.
-Na ide figyelj!-morogta mérgesen, majd az ajtónak nyomott.-Te velem nem fogsz így bánni!
-Ahogy te se velem!-löktem el magamtól.-Hagyj békén!
-Tudom, hogy te is akarod.
-Ja persze. Rosszul tudod.-még ki sem mondtam az utolsó szót, kezei a felsőm alatt matattak. Gyengéden simogatta a bőrömet miközben próbáltam szabadulni szorításából. Mi a fene ütött belé hirtelen?
-Na.-hajolt a fülemhez és halkan suttogott.-Hadd kényeztesselek picit.-nyelve végigsiklott a nyakamon. Akaratlanul  egy apró nyögés szakadt fel a torkomból.-Hmm.-hümmögött, majd hozzám dörzsölte magát. Hátrálni akartam, de nem volt esélyem. Megint magához láncolt.



Még egy ilyen kérdésem lenne felétek, hogy folytassam-e az írást tovább. Érdekel továbbra is a történet? Csak mert elég kevés az érdeklődő.