II./Chapter twenty-nine

 Sziasztok Kedves Olvasóim!

Eltelt egy hét,így megérkeztem az új résszel. Remélem tetszeni fog.

Jó olvasást!

HAVE FUN!

Visszamentem a fiúkhoz a nappaliba. Várhatóan Harry lelépett, a többiek pedig üres tekintettel meredtek maguk elé. 

-Jól vagy?-lépett oda hozzám Zayn.

-Persze.-erőltettem egy mosolyt az arcomra és szorosan magamhoz öleltem őt.-Csak annyira aggódom.

-Próbáltuk hívni Amyt, de nem tudtuk elérni.-szólt közbe Liam.-Valószínűleg még úton vannak. 

-Remélem semmi bajuk nem esett.-suttogtam magamnak.

-Alice, el kéne mondanod Zaynnek a másik problémát. Vagy már tudja?-remek Liam, jobbkor nem is hozhattad volna fel. Zayn rögtön felém fordult. Tekintete egyszerre volt ijedt és dühös.-Szóval nem..-suttogta.

-Miféle probléma?-vonta fel a szemöldökét.

-Hát tudod, az a helyzet, hogy...-mökögtem idétlenül, mire összehúzta a szemöldökét.-Apám kiszabadult a börtönből.

Zayn szemei elkerekedtek, majd kezei ökölbe szorultak. Tudtam, hogy mennyire gyűlöli az apámat azért, amit velünk tett és nem hibáztattam érte. Szörnyű ember volt, akinek egyáltalán nincs helye a társadalomban. Akkor sem lennék, teljesen nyugodt, ha örökre eltűnne a föld színéről. Annyi szenvedést okozott már nekünk.

-Megölöm.-szűrte a fogai közt mérgesen. Tudtam, hogy teljesen komolyan gondolja ezt a kijelentést. Kezemet a mellkasára simítottam és tekintetemmel csillogó barna szemeit kémleltem. 

-Nem engedem, hogy emiatt börtönbe kerülj. Így is lenne miért.-hajtottam le a fejem szomorúan. Soha életemben nem gondoltam volna, hogy engem ilyen emberekkel hoz majd össze a sors. Nem mintha nem szeretném őket teljes szívemből, csak mégis annyira zűrösek. Főleg Zayn és Harry. De a szív nem válogat. És attól függetlenül, hogy milyen életet élnek, még nagyon is értékes emberek számomra. Nélkülük sokkal nehezebb lenne az életem.

-Különben is-szólt közbe Liam.-biztos, hogy keresi őt a rendőrség. Nem most kellene eltakarítanunk az útból. Egyelőre csak arra kell ügyelnünk, hogy Alice a lehető legnagyobb biztonságban legyen.

-Ja.-morogta Zayn miközben a homlokán végigfutó ráncokat dörzsölte.-Kurva életbe!-ordította kikelve magából.-Mikor lesz már vége ennek az ördögi körnek?!

-Valószínűleg soha.-válaszoltam őszintén, majd fogtam a két kávésbögrét és a mosogatóhoz sétáltam. Muszáj lesz a kezembe vennem az irányítást. Ha nem teszem, mindent el fogok veszíteni. És azt nem hagyhatom. Fogtam a kabátomat, majd felvettem a cipőmet.

-Hová mész?-kiáltott utánam Zayn.

-Nem leszek soká!-válaszoltam, majd becsuktam magam mögött az ajtót.

Az arcomat csípte a decemberi hideg szél. Amerre csak néztem, mindenhol hótakaró borította a tájat. Két hét és karácsony. Ez az egyetlen dolog, ami őszinte örömet tud nekem okozni jelen pillanatban. Mindig is ez volt a legkedvesebb ünnep számomra. Bár igaz, hogy sosem volt olyan idilli, mint a TV műsorokban, én mégis különleges időszaknak éltem meg. Nagy levegőt vettem, mikor megérkeztem Harry szállodájához. Remélem hazajött miután olyan "kedves" dolgokat vágtam a fejéhez. Illedelmesen köszöntöttem a recepción, majd elindultam az ötödik emeleten lévő 505-ös szoba felé. Lágyan kopogtattam a sötét faajtón.

-Ki az?-hallottam bentről Harry rekedt hangját.

-Al vagyok.

-Tűnj el innen.-vágta rá azonnal. Szívembe mély fájdalom hasított stílusa hallatán.

-Kérlek szépen, ne haragudj rám!-szóltam már hangosabban, mire az ajtó rögtön kinyílt. Harry vérvörös szemeivel találtam szemben magam. Haja kócos volt, ruhái pedig össze-vissza álltak izmos testén.

-Hmm...Már régóta nem voltál ilyen tisztelettudó az irányomban.-vigyorgott rám miközben végignyalta alsó ajkát.

-Részeg vagy.-állapítottam meg.

-Nagyon okos vagy cicám.-hajolt közelebb.

-Én most megyek.-sarkon fordultam, de gond nélkül visszarántott, majd becsukta magunk mögött az ajtót. 

-Minek jöttél?

-Ilyen állapotban nem fogok beszélgetni veled.

-Pedig jobb lenne ha belekezdenél, különben valami mást fogunk csinálni.-kacsintott rám. Kacér mosolya, melyet már oly' rég láttam, szélesen virított kipirosló arcán.   

-Meg kell mondanod, hogy kik a társaid.

-Miféle társaim?-értetlenkedett, majd ismét meghúzta a Whiskyes üveget. 

-A drogos pajtijaid.-magyarázkodtam türelmetlenül.

-Mi van?-szemei szinte szikrát szórtak a dühtől.

-Meg kell találnom őket. 

-Neked teljesen elmentek otthonról?-csapta az üveget az asztalhoz. Egy pillanatra megfagyott bennem a vér. 

-Beszélnem kell velük!-erősködtem, mire megragadta az üveget és a falhoz vágta. A szilánkok beborították a szoba minden szegletét, a drága pia pedig patakokban folyt végig a falon.-Ah..-nyögtem fel mikor megéreztem a szúró fájdalmat a nyakamnál. Azonnal odakaptam, Harry pedig maga felé fordított. Erőszakos szorítása nyugtalanító volt. Tekintete keservessé vált amint meglátta az üvegszilánkot.

-Al...-meredt rám. Talán percek teltek el, mire újra feleszmélt.-Mit tettem.-szörnyülködött, majd kiszedte az apró üvegszilánkot a nyakamból. 

-Mondd el!-nem tágítottam. Muszáj megtudnom amiért idejöttem.

-A kurva életbe, fejezd már be!-ordította.-Mégis hogy gondolod ezt? Soha nem fogom engedni, hogy belekeveredj ebbe!

-Már rég benne vagyok, hát nem veszed észre?!-kiabáltam vissza, miközben kezeimet kitártam és körbemutattam a szobában.-Nézz körül! Az én sorsom már akkor eldőlt, amikor ti öten beléptetek a kávézó ajtaján!

Egy szót sem szólt miközben kétségbeesett monológomat hallgatta. Kifejezéstelen arca kissé megijesztett. 

-Az ördögbe mondj már valamit!-szóltam rá éles hangon.

-Igazad van.-hangja annyira gyenge volt, hogy azt hittem, menten összecsuklik előttem.-Tönkretettük a életedet. De tudod mit?-nézett fel rám keservesen.-Egy percig se bánom, mert önző vagyok és szükségem van Rád!-kiabálta miközben gyors léptekkel elindult felém. Nem hátráltam. Ezúttal nem. Az orrunk már szinte összeért, amikor hirtelen dühös kopogás zaja törte meg Harry hangos zihálását.

-Nyisd ki az ajtót Styles!-ordította egy férfihang. Harry arcára kiült a rémület. 

-El kell bújnod!-suttogta.-Menj az ágy alá gyorsan!-lökdösött.

-Mi lesz már?!-türelmetlenkedett a váratlan látogató. Hamar az ágy alá másztam, majd Harry odahajolt hozzám.

-Egy hangot se, megértetted?-tekintetében olyan rémület látszott, amit eddig még sosem láttam. Csak bólogatni tudtam.

-Mit akarsz?-hallottam már kicsit magabiztosabb hangját amint kinyílt az ajtó.

-Az a nagy helyzet Styles,-lépett be az alkoholtól bűzölgő szobába.-hogy a főnöknek nagyon nem tetszik, hogy lemondtad a megrendeléseket és minden kapcsolatot megszakítottál velünk. Most hogy végre ismét velünk van, már nem kell, hogy helyettesítsd őt.

Megfagyott bennem a vér. Remélem nem az következik, amire gondolok.

-Leszarom, hogy mi tetszik neki és mi nem!-kelt ki magából. Jaj ne Harry, kérlek ne húzd fel őt.

-Te már délelőtt részeg vagy Styles?-kérdezte, majd még közelebb lépett hozzá. Hosszú percekig csend uralkodott körülöttünk. Még levegőt venni sem mertem.

-Mi a francot keresel itt valójában?-törte meg végül a csendet Hazz.

-Azért jöttem, hogy szóljak, jobban teszed, ha elkotródsz a városból. Többé már nincs szükségünk rád. Ami azt jelenti, hogy felesleges személy vagy, akit ki kell iktatni.

Szívem egyre gyorsabban kalapált a mellkasomban. Azt kívántam, bárcsak ne lenne valóság ez az egész.

-Szóval ki akartok nyírni.-mondta már-már nevetve.-Nem fog összejönni.-lépett hozzá közelebb fenyegetően.

-Van itt veled valaki?-kérdezte gyanakvóan. Szívem nagyot ugrott.

-Nincs!-vágta rá azonnal.-Az előbb küldtem el az egyik kurvát miután jól kiszórakoztam magam vele.

Fájdalom nehezedett a mellkasomra. Tudom, hogy csak azért mondta ezt, mert meg akar védeni. Mégis szörnyű ezt hallani. 

-Ja, azt látom.-dörmögte.-Én most lépek. De mielőtt elmennék, van még egy üzenet, amit át kell adnom.-ezután már csak az ütések és Harry erőtlen nyögései töltötték be a szoba csendjét. Annyira forrt bennem a düh eziránt az ismeretlen ember iránt. A legszívesebben előbújtam volna és egy jó nagyot lekevertem volna neki. De tudtam, hogy nem tehetem. Harry megölne, ha megtenném. Miután végre abbahagyta az ütlegelést, újra figyelmeztette őt, majd elhagyta a szobát.

-Harry!-kiáltottam miközben előmásztam az ágy alól. A földön térdelt. Kezeivel erőszakosan szorította kósza hajtincseit. Bal szeme alatt lila folt éktelenkedett, szája pedig hosszan felszakadt a rámért ütésektől. Nagyon fájt őt így látnom. Leguggoltam elé, két kezemet arcára simítottam, mire a tekintetünk összeért.

-Sajnálom.-nyögte miközben szó szerint a karjaimba rogyott.

-Kórházba kell mennünk.-suttogtam.-Össze kell varrni a szádat.

-Kizárt dolog.-ingatta a fejét.-Engem bármikor..-nagy levegőt vett-bármikor meg..-újabb levegő-megtalálhatnak. 

-De már tudják, hogy hol vagy!-Harry teste hirtelen egyre nehezebb lett a vállamon, választ pedig nem kaptam tőle.-Harry!

Hiába szólongattam őt kétségbeesetten.

Elájult.