Chapter forty-five

Sziasztok!:))
Ne haragudjatok,hogy ilyen későn,de megjöttem az új résszel.
Hogy telt a hetetek?Az enyém végre kicsit nyugisan.Bár vizsgáim voltak,de nyugisan!:))
Remélem fog tetszeni az új rész!:)
Mivel jövő héten karácsony,úgy döntöttem,hogy kedden (dec.24) felrakok két részt ajándékképpen!Gondolom Szent estén nem a blogot fogjátok olvasni,de én felteszem és aki nagyon kíváncsi akár el is olvashatja!:D
Mit szóltok hozzá?Szeretnétek?Vélemnyeket várok!:))
És persze kommenteket.Jó olvasást!:D










Egy fintor kíséretében beballagtam a házba.Szerencsére Christ nem találtam itthon.Fogalmam sincs hol lehet és nem is érdekel.Inkább örültem annak,hogy egyedül lehetek.Nem bírnék ránézni sem.Nem tudom...valahogy átjár a gyűlölet ha rá gondolok!Miatta.....miatta halt meg Anya.Nem kéne erre gondolnom!Csak harag lesz a lelkembe amit nem akarok.Nagyot sóhajtottam,majd az ígéretemet betartva ledőltem kicsit a kanapéra.Összekuporodtam az arcomat pedig a párnába fúrtam és próbáltam pihenni.


Zayn szsz.:
Őrült sebességgel száguldottam a főúton miközben azon aggódtam,hogy időben odaérjek a megbeszélt helyre.Hála Alicenek kezdek egyre lelkiismeretesebb lenni a "munkámat" illetően.Ha ezt lehet annak nevezni.Általában az emberek a munkát nem igazán szokták élvezni.Én ennek ellentéte vagyok.Imádok zenélni.Ennél jobb dolog a világon nincs is.
Egyszer csak csörögni kezdett a mobilom a zsebemben.Gyorsan előkaptam,majd végighúztam az ujjamat a képernyőn.
-Tessék Liam!
-Hol vagy?
-Már úton odafelé.
-Tényleg?-kérdezte megdöbbenve.
-Igen!Mindjárt ott vagyok.
-Rendben.Szia
-Szia.
Visszacsúsztattam a mobilt a helyére és ismét az útra koncentráltam.Őszintén szólva már alig vártam,hogy ott lehessek a többiekkel.A mostani alkalom valahogy más volt.Másnak tűnt.Sokkal lelkesebb voltam.Ilyen érzést utoljára a legelején éreztem amikor összeraktak minket és sorra jöttek a nagyobbnál nagyobb felkérések,lemezszerződés.....Akkor még minden olyan más volt.Sokkal jobb.Sajnálom ,hogy ezt kell mondanom ,de így érzem.És szerintem a többiek is így vannak vele.Vagy.....nem is tudom mit kéne gondolnom ezzel kapcsolatban.Talán elég volt már...
Hirtelen feleszméltem a piros lámpafényre ami majd kiégette a szememet.Hamar a fékre tapostam,majd egy hatalmasat lélegeztem a fiatal anyuka és egy babakocsi láttán.Azonnal kiugrottam az autóból.
-Te jó ég!Jól van?-ragadtam meg a kezét,majd a babakocsiban fekvő békésen alvó babára pillantottam.Kifújtam a levegőt.
-J...jól.-dadogta.Csodálom,hogy nem esett rögtön nekem.Ilyenkor általában az szokott történni."Nem tudnál vigyázni te vadbarom!?"-A kicsi!-eszmélt fel,majd lehajolt a kis tüneményhez aki a történtek ellenére  még mindig békésen aludt.-Csak nagyon megijedtem.
-Ne haragudjon!Tényleg...én.....
-Nem kell magyarázkodnia.-mondta miközben a baba puha arcát tapogatta.
-Nincs baja ugye?
-Nincs!-fújta ki a levegőt  ő is.Én is szeretnék egyszer egy ilyen gyönyörűséget majd.És persze addigra gyökerestül megváltozni.
-Akkor ha nem gond....
-Menjen csak!
-Ne haragudjon,de szorít az idő.Így is késésben vagyok.
-Igen.Gondoltam.-mosolyodott el.
Egyszer csak dudaszók sűrű hangjai töltötték be az utca csendjét.Bocsánatkérően néztem az anyukára,majd visszapattantam a kocsiba és hajtottam tovább.


Alice szsz.:
Edények zajára lettem figyelmes miközben letápászkodtam a kanapéról.A szívem hevesen dobogni kezdett.Kétlem,hogy Zayn ért volna vissza.Az ajtót különben is bezártam,szóval csak egyvalaki lehet itt.
-Felkeltél?-hallottam a nem kívánatos hangot a hátam mögül.
-Úgy tűnik!-mondtam miközben felálltam a helyemről.
-Várj!-ragadta meg  a kezemet.-Beszéljük meg!
-Most nincs ehhez erőm.-suttogtam rekedt hangon.
-Olyan rossz volt,hogy nem aludtál itthon.-rázta a fejét szomorúan.
-Olyan nagyot csalódtam...-mondtam halkan.
-Kérlek!Hallgass meg!
-Nem akarom hallani még egyszer!-kövér könnycseppek folytak végig az arcomon.
-Jaj Alice!Ne sírj kérlek!-húzott magához közel,de azonnal ellöktem magam tőle.Keservesen nézett szemembe,aminek hatására eszembe jutott az amit Zayn mondott.Feltört bennem a bűntudat.
-Csak.....hagyj egy picit rendben?Utána megbeszéljük,de most...nincs erőm ehhez.
-Rendben.-suttogta.
-Köszönöm.-mondtam,majd felballagtam a szobámba és az elhanyagolt teendőket végrehajtottam,ezután leültem kicsit a gép elé.Rengeteg e-mailem érkezett azóta mióta utoljára néztem.De a legtöbb szokás szerint ezek   hirdetések,vagy hogy:"Gratulálunk!Szerencsés nyertese vagy....."
Ezeket általában azonnal ki is törlöm.Nem vagyok kiváncsi rájuk.
Miután a leveleim többsége már nem mutatott olvasatlant,megnyitottam a facebook oldalamat is ahol fele annyi dolog várt,mint az e-maileknél.
Épp az értesítéseknél görgettem lefelé mikor a telefonom zenélni kezdett az ágyamon.Felpattantam a székből,meg se néztem ki az,azonnal felvettem.
-Tessék!
-Alice!-ezt a hangot ezer közül is felismerném.
-Szia Zayn!Mi újság?
-Semmi,csak azért hívlak,hogy elmondjam valószínűleg el fog húzódni a próba,így lehet csak este tudunk találkozni.
-Semmi baj!Én itthon leszek.
-Akkor miután végeztem azonnal megyek.
-Rendben!
-A Bátyád?
-Lent van.-az a hirtelen lelekesedés rögtön eltűnt a hangomból.
-Beszéltél vele?
-Még nem.
-Akkor.....
-Tudom!-vágtam közbe azonnal.
-Jól van.Szia Pöttöm!
-Szia!
Szomorú voltam,hogy estélig nem láthatom őt.Már most hiányzik.Az érintése...a csókja....Megráztam a fejem.Ez nem segít.
Ráadásul a Chrissel való veszekedésem is annyira bánt.Lehet,hogy tényleg beszélnem kéne vele.Mégiscsak az egyetlen bátyám.
Lerohantam a lépcsőn egészen a konyháig.Chris nagy szemekkel mért végig miközben a gázon lévő fazék mellett gubbasztott.
-Baj van?-kérdezte azonnal.Tipikus Zayn.
-Nem,nincs.Te főzöl?
-Aha.
Felnevettem.
-Mi az?-förmedt rám sértődötten.
-Hihetetlen.
-Gondoltam megleplek.Úgyis mindig te csinálod és gondoltam most átveszem.
-Nem kéne dolgoznod?
-Szabadnapot kaptam az elismert munkámért,amit szerettem volna megmutatni.
-Lássuk.
-Előbb inkább a másik dologról kellene beszélnünk.
-Ó....rendben.Hallgatlak.-éreztem ahogy az arcom komollyá válik.Lekapcsolta a gázt és a kanapéhoz vezetett.
-Alice!Tudom mit gondolsz most.Hogy van egy bátyád,aki maga az ördög.Nem az én hibámból történt az ami történt. Anya akarta így.
-Akkor is segíthettél volna rajta!De nem!Te hagytad meghalni!-kezdtem ideges lenni.
-Nem szegülhettem ellen az akaratának.
-Ez hülyeség.
-Látom nem érted mit próbálok elmagyarázni neked.
-Nem,nem igazán.!-törtem ki.
-Nyugodj meg.
-Úgy látom ez most nem fog menni.Ne haragudj,de túlságosan fáj.-mondtam majd felálltam és kirohantam az ajtón.Hallottam ahogy utánam kiabál,de nem érdekelt.Nem akartam senkivel sem beszélni.Kicsit lassítottam a tempón,hogy ne legyek olyan feltűnő a gyalogos emberek számára,ezután gyorsan kitaláltam az úti célomat:a park.Minden bizonnyal senki nem fog zavarni.Ott mindig is nyugodtan tudtam gondolkodni.
Az ég ismét borús volt.Szürke összefolyt felhők takarták el a napot ami ügyetlenül próbált kitörni az elszigetelt rabságból.Néhány kisgyerek futkározott a zöld füvön egymást kergetve.Gondolom fogócskáztak.Az anyukák pedig a padon ültek és beszélgettek.Közben a szemüket le nem vették az apróságokról.Fogtam magam és én is leültem nem messze tőlük.Annyira aranyosan játszottak.Teljes mértékben magukkal ragadtak,mígnem egy puha apró kéz simította végig a kézfejemet ezzel kizökkentve a gondolataimból.

Chapter forty-four

Helóóóóóó!!:D
Egy hét elteltével újra itt vagyok az új résszel!:))
Nekünk ma volt karácsonyi műsorunk.Nagyon jól sikerült.
Nektek hogy telt  a hét?
Remélem tetszeni fog az új rész!Jó olvasást!
KOMMENTEK!:D











Tényleg nem vártam sokáig Zaynre.Pár perc alatt végzett a zuhanyzással.Nem hittem volna,hogy ennyire gyors lesz.
-Jó éjt!-suttogta a fülembe miután lefeküdt mellém.
-Jó éjt Zayn!-elfordultam tőle,hogy még véletlenül se essek kísértésbe.
-Jó éjt puszit nem kapok?
-Dehogynem!-nevettem fel,majd visszafordultam hozzá és összekulcsoltam az ujjainkat.
-Miért fordultál el olyan hamar?
-Mivel már eléggé késő van és holnap korán kell kelnünk.Emlékszel?
-Ja,persze!-rázta a fejét, majd fölém hajolt és gyengéden csókolni kezdett.Kezével megragadta a csípőmet és erőteljesen magához szorított.Kezeimmel átöleltem testét és gyengéden hozzásimultam.-Jól állnak neked a ruháim!-mondta mosolyogva miután végigmért.
-Zayn illatúak.-mondtam nevetve.
-És az jó?
-Tökéletes!-suttogtam,mire leszállt rólam.
-Jó éjszakát Pöttöm!
-Jó éjt Zayn!
Elfordultam tőle és ahogy csak tudtam összekuporodtam a paplan alatt.
-Fázol?-ölelt magához.
-Nem!
-Akkor jó!-mondta,majd nyomott egy puszit a nyakamra.-Jó éjt!
-Már hányadszorra?!-nevettem.
-De most már tényleg.
-Szeretlek.
-Szeretlek.-Lehunytam a szememet,elhelyezkedtem és próbáltam pihenni.-Holnap amint végeztem,megyek hozzád!
-Zayn!!!
-Mi az?
-Aludj!
-Jól van na!-mondta morcosan,majd arcát a nyakamba fúrta.-Jó éjt!-motyogta.
-Nem hiszem el!-csattantam fel,mire jóízűen nevetni kezdett.-Ez aztán nagyon vicces!
-Ne is mondd!-mondta jókedvűen.
-Komolyan mondtam.
-Tudom.-sóhajtotta.
-Jó....
-Csendet!!-kiáltottam,majd fejemet  a párnába fúrtam.Megértette mit akarok.Többet nem szólt,nem mozgolódott.Csak még ennél is közelebb csúszott hozzám.Tenyerét végigsimította a combomon,majd hasamon megállt.Hideg futkosott a hátamon érintése alatt.Felsóhajtottam mire kuncogni kezdett.
-Ne haragudj!-suttogta,majd kiszabadított szorításából és az ágy másik felébe húzódott.Tisztában  voltam vele,hogyha továbbra is mellettem marad,soha nem fogunk elaludni.Ezért is nem panaszkodtam.Ismét elhelyezkedtem és lehunytam a szemem.


-Pöttöm!-rázta lágyan a vállamat.
-Hmm?
-Ideje felkelni!Mindjárt indulnunk kell.
-Kelek már!-dünnyögtem.
-Ígérd meg,hogy ha hazamész,lefekszel kicsit!
Elmosolyodtam.Megint aggódik.
-Rendben.-mondtam,majd kitámolyogtam a puha,meleg ágyból.-Te már el is készültél?
-Igen!-mosolygott.-Megyek csinálok reggelit!Addig te nyugodtan tedd rendbe magad!
-Jó!
Nyomott egy puszit az arcomra,utána kisuhant a szobából egészen a földszintig.Én pedig beballagtam a fürdőszobába,ahol próbáltam tűrhetővé varázsolni magam.A reggeli rutinomból a fogmosás kimaradt így vettem be egy rágót,viszont megmosakodtam,megfésülködtem és visszavettem a ruháimat.Rettenetesen hálás voltam Zaynék amiért itt maradhattam.Nem tudtam volna Chrissel egy légtérben lenni.Egyszer csak kopogás zajára lettem figyelmes.
-Alice!Jól vagy?!Minden rendben?
-Persze Zayn!Jövök már!-igazán udvarias volt,hogy nem nyitott rám.A bátyámtól ezt már megszoktam.És más fiú biztosan megkísérelte volna a dolgot.Egyébként nem szokásom bezárni az ajtót.Csak ha nagyon szükség van rá.Ugyanis nem bírom a bezártságot.
Visszaraktam a fésűt a helyére a többi közé,majd kinyitottam az ajtót és elindultam lefelé.Miközben elsuhantam a szobája előtt a kinti,még sötét tájat kémleltem.Nem igazán láttam semmi lényegeset.Csak néztem hosszú perceken át a fekete képet,melyet tökéletes szabályossággal körülvett a fehér ráma.
Félek a sötétben.Főleg egyedül.
-Kezdek aggódni!-kiabálta.
-Már ott is vagyok!-újra útnak indultam ezúttal lényeges sikerrel,ugyanis sikerült leérnem hozzá a konyhába.
-Na végre!-húzott magához.-Már azt hittem valami baj van.
-Minden rendben.
-Nagyon álmos vagy?-kérdezte aggódó tekintettel.
-Nem.
-Biztos?
-Biztos!-mosolyogtam.-Mit készítettél?
-Rántottát.Megfelel?
-Tökéletes!
-Gyere!-összefonta az ujjainkat,majd húzott az asztal felé.Miután mindketten leültünk,nekikezdtünk a reggelinek.-Na milyen?
-Nagyon finom.
Zayn arca olyan kifejezéstelen volt.Annyira szeretném tudni mire gondol.
-Baj van?
-Nem,dehogy!-eszmélt fel miközben az utolsó falatot is lenyelte.-Siessünk!-kapta fel a tányért az asztalról amit aztán hanyagul a mosogatóba tett.-Ne haragudj,de idő van.
-Semmi baj!Mehetünk!-álltam fel.-Csak még elmosom ezeket.
-Hagyd csak!Majd én megcsinálom,ha hazajöttem.
-Biztos?
-Persze!Csak induljunk már!
 Zayn kezdett ideges lenni.Az idő telt,mi pedig még mindig itthon voltunk.
-Francba!
-Mi az?-kaptam fel a fejem a hirtelen felmordulás miatt.
-Nem találom a kocsikulcsot.
-Ott van felakasztva.-mutattam abba az irányba ahol a kulcs díszelgett.
-Imádlak!-sóhajtott,majd miután karjaiba vett,rohantunk az autóhoz.
-Még jó,hogy sötét van....-dünnyögtem miközben berakott az anyósülésre.
-Miért?
-Ugh!Semmi!-nyeltem egy nagyot,majd becsapta az autó ajtaját.Az út csendben telt.Zayn hajtott mint egy őrült.-Figyelj csak!-mondtam miközben az ülés alját markoltam a halálfélelem miatt.
-Tessék?-nézett rám,amitől csak még jobban berezeltem.
-Nem mehetnénk kicsit lassabban?
-Mindjárt ott vagyunk!-mondta,majd kicsit visszavett a tempóból.-De annyit nem ér az egész,hogy bajod essen....-suttogta,majd a sebességet visszavette a megengedettre.
-Köszönöm!-mosolyodtam el,majd nyomtam egy puszit borostás arcára.
-Itt is vagyunk!-parkolt le a ház előtt.
-Nagyon szépen köszönöm a fuvart és ne haragudj a zavarásért.
-Megint kezded?!-förmedt rám.
-Uhmm....nem!-nevettem.-Szia!-már szálltam volna ki az autóból mikor hirtelen megragadta a csuklómat és visszahúzott.
-Már búcsúcsókot sem kapok?
-Eszemben sincs búcsúzni!
-Akkor egy nem búcsúcsókot kapok?
Felnevettem.
-Szeretnél?
-Ne húzd az időt!És az idegeimet se!-nevetett.
-Hmm.....mi lenne,ha....-nem hagyta ,hogy befejezzem a mondatot.Megcsókolt.Hosszú ideig lágyan mozgatta az ajkait miközben tarkóját simogattam,majd hirtelen vad stílusra váltott.Ujjait mélyen belevájta a combomba,ezután egy könnyed mozdulattal ölébe húzott.-Nem azt mondtad,hogy sietsz?-lihegtem ajkai közé.
-Egy perc nem a világ.-mondta,majd közelebb húzott testéhez.Szemeit le nem vette rólam miközben tenyere végigsiklott a mellkasomon egészen a combomig.Nézte ahogy magatehetetlenné válok.Ahogy az arcomon megjelenik az az elégedettség.Ahogy már többször is hangoztatta,imádja látni ezt az énemet.
-Én....tényleg nem akarom,hogy miattam elkéss.
-Tudom!-mosolyodott el,majd lesütötte szemeit.
-Szeretlek!-simogattam meg az arcát.
-Én is téged Pöttöm!-mondta ,majd elengedett.-Szia!
-Szia!-miután leszálltam róla kimásztam az autóból.
-Alice!-szólt utánam.
-Tessék!-fordultam meg azonnal.
-Légy kedves a bátyádhoz!

Chapter forty-three

Helóóóóóóóóóbelóóó emberkék!!!!
Úgy látom kicsit megfogyatkoztunk,de nem baj....megjöttem az új résszel,remélem tetszeni fog mindenkinek.
Vélemnyeket kiváncian várom!!!!!
Jó olvasást!!!!:D










Nem tudom mennyi ideje nézhettük a csillagokat,de nem is érdekelt. Ha Zaynnel vagyok semmi nem érdekel.
-Nem fázol?-kérdezte aggódó tekintettel.-Visszaülhetünk az autóba.
-Nem,nem kell.
-Biztos?
-Biztos.
A motorháztetőn feküdtünk miközben alakzatokat próbáltunk kiolvasni a csillagokból.Eddig Zayn áll nyerésre.Ugyanis aki többet talál,az a győztes.Ez megint csak fantázia kérdése.
-Az ott egy  hajó!-hadonászott előttem.
-Hol?
-Ott!
-Hol?!-néztem az ujja irányába,de nem láttam semmi hajóhoz hasonlíthatót.
-Ott!
-Az pedig egy virág!
-Hol?
-Ott!
-Hol?
-Ott!
-Nagyon vicces!-hajolt fölém,miközben ujjaival csikizni kezdte az oldalamat.Felsikítottam.Ördögi mosoly játszott felszabadult arcán.-Annyira imádlak!-hajolt le az arcomhoz.
-Én is téged!-mosolyodtam el,majd megcsókoltam őt.-Tudod mit Zayn?-kérdeztem miután elhúzódott tőlem.-EZ sokkal többet ér,mint egy vacsora.
-Örülök,hogy boldog vagy!-vezette végig ujját az ajkamon,majd le egészen a combomig.-Menjünk.Elég késő van már.
-Nem akarok haza menni.-bújtam hozzá.Láttam ahogy lecsukja szemeit,majd egy puszit nyom a homlokomra.
-Alhatsz nálam is,ha szeretnél.
-Tényleg?
-Persze.
-Köszönöm!

Zayn szsz.:

-Menj nyugodtan tusolj le,én addig készítek valami kaját rendben?
-Rendben...-mondta zavartan.Nem tudtam miért áll előttem szótlanul.Aztán leesett.
-Adok törölközőt.-indultam el a szobám felé.Kivettem egyet a fiókból,majd az ajtóban álló lánynak adtam.-Izé... a fürdő itt van szemben.-mutattam a válla felett.
-Köszönöm!-mondta szégyellősen,majd besétált,én pedig lerohantam a lépcsőn  és a kezembe vetem a mobilomat,hogy rendelhessek egy pizzát.Remélem ki fogják hozni még ilyen későn is.
-Jó estét!Pizzát szeretnék rendelni!-mondtam azonnal amint felvette egy szimpatikus hangú nő.
-Jó estét!Hallgatom!
-Egy sonkás,sajtos,kukoricás pizzát szeretnék  a Cross Street 21-re.
-Nagyot,kicsit?
-Egy nagyot.
-Rendben!Fél óra és  megérkezik.
-Köszönöm!Viszlát!
-Viszlát!
Leraktam a telefont a pultra,ezután leültem a TV elé míg Alice megfürdött.
Éppen valami tehetségkutató ment az egyik csatornán,ami felkeltette az érdeklődésemet.Mókás nézni az embereket akik mindenféle szégyenérzet nélkül megalázzák magukat a színpadon.Mintha nem lenne nyilvánvaló,hogy nem tehetséges,de azért kiáll az emberiség elé égetni magát.
-Zayn!-hallottam a vékony hangot a lépcső felől.Rögtön megfordultam.Alice állt ott törölközőbe burkolva amit erősen tartott nehogy lecsússzon róla.-Kérhetnék valami...ruhát?
-Jövök!-pattantam fel,majd ismét felsuhantam a szobámba.
Soha egyetlen lánynak sem engedtem meg,hogy hordja a ruháimat.Úgy gondoltam nem állnak eléggé közel hozzám ahhoz,hogy ilyesmit megengedjek.Persze volt már egy komoly kapcsolatom is Alice előtt,de még annak a bizonyos lánynak sem.Az egy éjszakás kalandokról pedig ne is beszéljünk,amikről neki nem kell tudnia.És bármi másról sem...Pöttöm most más.Nem akarom,hogy emiatt megváltozzon a véleménye rólam.
Előhúztam a szekrény polcáról egy felsőt,majd a fiókból egy rövidnadrágot.
-Remélem ez megfelel...-nyújtottam át neki.
-Köszönöm!-vette el mosolyogva.
-Lent várlak!-suttogtam miközben magamhoz húztam vízcseppektől nedves testét. Egyre erősebben szorította a törölközőt testéhez.Felnevettem ahogy arca mélyen úszott a pírben.-Siess!-suttogtam,majd eltávolodva tőle kitrappoltam szobából.


Alice szsz.:

Gyorsan felhúztam magamra a ruhadarabokat,melyek rendkívül kényelmesek voltak.És Zayn illatú.Széles mosollyal az arcomon ballagtam le a lépcsőn.
-Köszönöm a ruhákat!-álltam elé.
-Szívesen!-fogta meg a kezem és maga mellé húzott.
-Tényleg nem gond,hogy itt maradok?
-Már hogy lenne gond?!
-Nem szeretnélek zavarni.
-Most leszek dühös,ha nem hagyod abba!
-Ne haragudj!-mosolyodtam el és egy puszit nyomtam az arcára.
-Rendeltem pizzát.Jó lesz?
-Tökéletes!-bújtam hozzá meleg testéhez ő pedig átkarolt és így néztük a TV-t amíg nem csengettek.
-Ez biztosan a pizza!-egyenesedett ki.
-Ne menj el!-nyögtem.
-Csak egy pillanat!-nevetett.-Hallod?!Eressz!
-Nem!
-Pöttöm!-lemásztam a mellkasáról és hagytam had menjen.Már amúgy is korgott a gyomrom.-Itt is van!-tette le az asztalra a  dobozt miközben a visszajárót a zsebébe csúsztatta.
-Ez hatalmas!-mondtam elámulva.
-Mivel éhes vagyok!-nevetett,majd visszaült a helyére és hozzákezdett.-Parancsolj!-adta a  kezembe az egyik szeletet.
-Nem kéne tányér?
-Minek?
Tipikus férfi...
-Hogy ne legyen mindenhol morzsa!
-Hozok!-sóhajtott.
-Majd én megyek!-állítottam meg.Ne mindent ő csináljon.Már így is túl sokat tett értem.
-Feléred?!
-Nagyon vicces!Megbirkózok vele!
Ismét megragadtam a széket és konyhaszekrény elé tettem,hogy felállhassak rá.Sikeresen levettem a két tányért,majd a széket visszatéve a helyére rohantam Zaynhez.
-Óvatosan!-vette ki a kezemből a törékeny porcelánt.-Még bajod esik!
Elnevettem magam túlzott aggódásán.Bár már megszokhattam volna...
-Jó étvágyat!-láttam neki a saját részemnek.-Mi az?-kérdeztem.-Miért nézel rám így?
-Egyszerűen annyira...boldog vagyok,hogy itt vagy velem!-mondta miközben a távirányítót szorongatta a kezében.Elmosolyodtam és óvatosan odahajolva hozzá nyomtam egy csókot puha ajkaira.
-Szeretlek Zayn!
-Én is!-suttogta a fülembe.-A francba!-szitkozódott ahogy meghallotta telefon csörgését.-Egy pillanat!-mondta miközben végigsimította tenyerét a mellkasomon ezzel egy sóhajt kiáltva belőlem.Elégedett mosollyal az arcán sétált ki  a konyhába míg én igyekeztem magamhoz térni.
-Halo!Szia,igen!-hosszú csend.-Holnap?!Reggel hatra?!Rendben.Szia!
-Ki volt az?-igencsak kíváncsi voltam,ki rendelte magához őt reggel hatra.
-Liam hívott,hogy reggel menjek be a stúdióba.
-És te elmész igaz?-reménykedtem benne,hogy igen.
-Nem szívesen hagynálak magadra...
-Ne aggódj addigra hazamegyek.
-Felejtsd el!Akkor inkább gyere velem!Mit szólsz hozzá?
-Én...nem is tudom.Nem szeretnék gondot okozni.
-A fiúk biztos örülnének neked.
-Nem szeretnék.
-Biztos?
-Biztos!
-De nem akarlak egyedül hagyni.
-Nem kell egyedül hagynod!Együtt felkelünk ,aztán én hazamegyek,te pedig munkába!-mosolyodtam el.
-Akkor legalább engedd,hogy hazáig elvigyelek.
-Rendben!-sóhajtottam.


Az este nagyon kellemesen telt vele.Ismét rengeteget beszélgettünk.Sok dologban közös megegyezésre jutottunk.Például,hogy mostantól rendszeresen eljár majd próbákra és a pszichológushoz is havonta egyszer.Ennyire szüksége van.Ahogy nekem is.Erről ő persze még nem tud.Majd a megfelelő alkalomkor tudatom vele.
Mesélt a szüleiről meg a testvéreiről,akikből három van: Walihya,Safaa és Doniya.Elmondta,(amit már eddig is tudtam)hogy nem tartja velük a kapcsolatot.Ami miatt nagyon szomorú vagyok.Hiába mondom neki,hogy csak egy családja van és azt meg kell becsülni...olyan keményfejű.
Ahogy még többet megtudtam róla,rájöttem,ezelőtt valóban teljesen egyedül volt.Csupán Liamre számíthatott,de ő sem volt mindig mellette.Ezért keveredett sokszor "bonyolult" ügyekbe.Ezt nem szerette volna bővebben kifejteni nekem azzal az indokkal,hogy  még túl korai és nem szeretne megijeszteni.Vajon mi jelenthet ez?
-Nem vagy álmos?-kérdezte.
-Egy picit.
-Felmenjünk aludni?
-E...együtt?
-Nem akarod,hogy veled aludjak?
-De...dehogynem.Csak...
-Tudom!Neked ez még korai!
-Nem!-ellenkeztem rögtön.-Menjünk!-ragadtam meg a kezét.
Felnevetett,majd leoltotta a TV-t és elindultunk felfelé.A szívem majd' kiugrott a helyéből.Nem tehetek róla.Ha vele vagyok,mindig ilyen érzés tölt el.Izzad a tenyerem és tele vagyok energiával.Egyre többet és többet akarok.Az az izgalom amit érzek a bensőmben...Ez egyáltalán nem mindennapi.
Már éppen készültem,hogy rálépek az első lépcsőfokra,mikor a talaj eltűnt a lábam alól.Felnevettem.
Egészen a szobájáig vitt,majd az ajtó előtt letett,benyúlt előttem és feloltotta a villanyt.
-Parancsolj!-engedett előre.Ahogy megpillantottam keskeny ágyát,a gyomrom összeszorult.-Gyorsan lezuhanyzom rendben?
-Rendben.
-Nyugodtan feküdj le.-mosolygott zavartságom láttán.
-Inkább megvárnálak.
-Egy perc és itt vagyok!-suttogta,nyomott egy puszit a homlokomra ezután eltűnt.Én pedig leültem az ágyra.

Chapter forty-two

ÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!!
El sem hiszem!Két új feliratkozó!!!!
Nagyon köszönöm nektek!Ne haragudjatok  a múltheti kimaradásom miatt.Remélem tetszeni fog az új rész!
A kommenteket ne feledjétek,pipák...stb.

UI.:Nem sokára Harrynek is elég jelentős szerepe lesz majd!:D










Egy erdőben voltunk nem messze a várostól,melyre gyönyörű kilátás nyílt onnan fentről.Ahogy a fények feltörtek a sötétből...csodálatos volt.Az autóban ültünk.Zayn gyengéd érintésekkel nyugtatott a történtek után.Testem beleremegett,ahogy tenyerét végigsimította a combomon.Annyira akartam őt!Elmondhatatlanul!
-Zayn!-szólítottam meg.
-Tessék!-lihegett a fülembe.
-Én annyira sajnálom!-néztem a szemeibe.
-Ne sajnálkozz!-mondta miközben  egy kósza tincset tűrt a fülem mögé.-És ne légy mérges a bátyádra.
-Te ezt nem értheted!-húzódtam el tőle,ami láthatólag nagy fájdalmat okozott számára.
-Tudod én...-sóhajtott,majd lehajtotta a fejét.-Elmondott mindent...
-Mindent?-néztem rá nagy szemekkel.
-Tudom mit tett veled.-kezei elfehéredtek ahogy a kormányt markolta.Mellkasa egyre gyorsabban süllyedt miközben igyekezett féken tartani magát.-Az a szemétláda!-kiabálta.
Chris mégis hogy képzelte,hogy mindezt elmondja neki?!Most mégis mit gondolhat rólam?!
-Zayn!-tettem kezemet az övére.-Ne...ne foglalkozzunk ezzel kérlek!
-Ez egy életre szóló fájdalom!Egy soha be nem gyógyuló seb!-nézett rám keserűen.
-Ha eszembe juttatod,nem is fog begyógyulni.
-Ne haragudj!-suttogta.
-Most...csak te és én vagyunk!-tettem tenyeremet az arcára,mire felnézett rám.
-Rendben.-mosolyodott el,mire megmarkoltam a kabátját és magamhoz húztam.
-A tied vagyok!Azt teszel velem,amit akarsz.-piszkos mosoly csillogott holdfénytől megvilágított arcán.
-Mit szeretnél mit csináljak veled?-suttogtam az ajkai közé.Nem mintha lenne ötletem.Vagyis talán lenne,de a gyakorlatom ebből a szempontból  nem elég nagy...A libabőr végigfutott a testemen ahogy Zayn elégedett arca tárult elém miközben kényeztetem.
-Hmm...-morogta miközben ujjait levezette az oldalamon,majd tenyerét a fenekemre simította.Ezután egy könnyed mozdulattal lovaglóülésben az ölébe húzott.-Nem is tudom!Lenne pár ötletem.De...-húzódott el.-Te Azóta....
-Nem.-ráztam a fejem szégyellősen.Le szeretném zárni ezt az ügyet és úgy érzem Zayn a legalkalmasabb személy akivel ezt megtehetem.-De akarom!Most!
-Héj héj!Mi ez a nagy sietség?Itt és most?
-Igen.
-Szó sem lehet róla!-ellenkezett rögtön.
-De miért?
-Mert ezt az alkalmat ennél sokkal különlegesebbnek tervezem.
-De..
-Nincs de!-rázta a fejét.-Hamarosan...
-Rendben.-adtam meg magam.Minek vitatkozzak vele a semmiért?
-És mégis hogy történt?-kérdezte halkan.Tüdőmben akadt a levegő.Senki mással nem beszéltem eddig erről,csak a pszichológussal.Vele is csupán bizonyos korlátok között.
Szégyellem.....rettenetesen szégyellem.Éreztem ahogy remegni kezdek.A múlt emlékképei sorra halmozódtak fel az elmémben.Emlékszem minden egyes megkínzott percre...ahogy hozzám ért akaratom ellenére.-Alice!-fogta meg a kezem.
-Képtelen vagyok beszélni erről.-dadogtam idétlenül.Már a sírás határán voltam.Megint...
-Nem is kell.-hajolt oda hozzám és egy puszit nyomott a nyakamra.Nehezen lélegeztem közelsége miatt.
-Ugye...nem ítélsz el emiatt?
Nagy szemekkel nézett fel rám.
-Téged?!Egyedül az apád az,akit el kell ítélni!-mondta mérgesen.
-Ő beteg...
-Az nem mentség az ilyesmire!-mondta szigorúan.
-De igen.
-Te most véded őt?!-horkant fel.
-Eszemben sincs!-ráztam fejem.-Nyugodj meg!
Kezemre meredt,mely az övén pihent.
-Vajon hogy...-kezdett bele,majd megállt.
-Hm??
-Mégis hogy tudsz egy pillanat alatt lenyugtatni?Tudod te mennyit szenvedtek velem a pszichológusok a dühkontroll miatt?Sosem sikerült.Mindig betörtem valakinek az orrát.-mosolyodott el.-Rengeteget jártam terápiákra meg nyugtatókat szedtem.Erre jössz te,és egy érintéssel romba döntesz bennem mindent.Mi ez Alice?
Lassan elvettem kezemet az övéről.
-Nem tudom.-hajtottam le a fejem.
-Az első vagy az életemben,aki ilyen érzéseket képes kelteni bennem.És erre nekem szükségem van.-ragadta meg a kezemet.-Alice te segítesz nekem!Meggyógyítasz engem!-nézett a szemembe.Ahogy a betegségéről beszélt nekem,eszembe jutottak a rémálmok.Azok a szörnyű dolgok,amik hála Neki,mostanra már nincsenek.Vagyis....ha vele vagyok nincsenek.-Szükségem van rád!
-Nekem is rád!-vallottam be.
-Szeretnék kérdezni valamit.
-Hallgatlak.
A messziről érkező fények halványan megvilágították borostás arcát.Láttam rajta,hogy erősen gondolkozik mit mondjon.Vagy hogyan mondja.
-Mivel ez a vacsoránk sem érvényes többé,és nem akarom tovább húzni...Alice!-szólított meg,majd rám nézett.-Én nem is tudom hogy...
-Csak egyszerűen kérdezd meg!-bátorítottam.Annyira aranyos volt ahogy zavarba jött.Kifújta az eddig benntartott levegőt,mire elmosolyodtam.
-Megtisztelnél azzal,hogy az....az enyém leszel?
Elég érdekesen tette fel a kérdést,de ez nála teljesen érthető.Sokszor tesz olyan kijelentéseket,hogy az övé vagyok.Most pedig azt várja,hogy erősítsem meg ezt a tényt.
-Igen Zayn!
-Tényleg?-kérdezte boldogan.
-Tényleg. Hozzád  akarok tartozni.
Nem szólt semmit,csak magához ölelt.Teste remegett ahogy egyre jobban szorított.Szemeim ismét megteltek könnyel.Boldog...
-Szeretlek.-suttogta.
-Szeretlek.

Chapter forty-one

SZiasztok!!!:)
A mai hét rettenetesen telt....nem tudom,de nagyon elfáradtam!Remélem ti jobban éreztétek magatokat!
De miután megláttam,hogy egy új feliratkozóm van,rögtön jobb kedvem lett!Köszöntünk köreinkben!:)
Jó olvasást!Kommenteket ne feledjétek!:D














Miután a gép teljes mértékben rabul rejtette az elmémet,gyorsan eltelt a délután.Vicces oldalakat nézegettem,sztorikat olvasgattam aztán facebookra is felnéztem.A gyomrom végig görcsben volt.Állandóan az este járt az eszemben.Hogy milyen lesz.Hová megyünk egyáltalán.
Most jut eszembe,hogy Chrisnek még nem is szóltam erről az egészről.
-CHRIIIIIIS!!!!-ordítottam.
-Igen?-nyitott be a szobába nagy szemekkel.Már megszokhatta volna.
-Este elmegyek Zaynnel.
-Hová?
-Elvisz...vacsorázni.
-Aha!Hát akkor úgy tűnik egyedül leszek.
-De aztán haza jövök!
-Ajánlom is!
-Hidd el!Zayn mellett nem eshet bajom!-ebben már biztos voltam.
-Minden férfi ugyanolyan!
-Te meg olyan vagy,mint egy lány!-nevettem.-Azzal a kis fintorral az arcodon!
-Tudod mit?!Egy percig sem érdekelsz!-fordított hátat,mire még nagyobb nevetésbe kezdtem.
-Mint egy aggódó anya!
-Mondjuk mert féltelek?!-fordult vissza mérgesen.
-Ne haragudj!-hajtottam le a fejem bűnbánóan.-Tudom!
-Megígértem Anyának.
-Mi?Mit?-kérdeztem zaklatottan.
-Semmit!-fordított hátat,majd kitrappolt a szobából.
-Chris!-sikítottam utána,majd felpattantam a székemről.-Chris!-ismételtem magam miközben próbáltam utolérni.-Hallod?!Állj meg!-ahogy kétségbeesetten próbáltam kiszedni belőle az igazságot,éreztem,ahogy a könny teljesen ellepi a szememet.Az arcomon sorban szánkáztak végig a könnycseppek.-Hallod?!-fordítottam magam felé.-Ne csináld ezt velem!
-Alice hagyjuk!
-Nem!-ellenkeztem rögtön.-Ezt nem hagyom annyiban.Túl fontos számomra.Gyerünk!Ki vele!


*visszatekintés*


Chris szsz.:

-Chris én félek!-bújt hozzám a kis Alice miközben mindkét kezével a pulóverem alját szorongatta.A szobájában voltunk elbújva az ágy melletti sarokban.Idétlen gyerekes gondolat volt.Simán ránk talált volna,ha keresett volna.Ami nem volt túl gyakori,kivéve,ha Alicet kereste.Olyankor nem a sarokba szoktunk elbújni.
-Ne félj Hercegnőm!Megvédelek!
Alice zokogva borult a vállamra miközben az egyre hangosabb sikolyok  sorra követték egymást.
-Nyugodj meg!-suttogtam.
-Megint bántja?-nézett fel rám könnytől csillogó szemeivel,amitől nekem is sírhatnékom támadt.
Nem tudtam válaszolni.Erősebben szorítottam magamhoz remegő,törékeny testét.Annak ellenére,hogy még kislány nagyon is tisztában van azzal,mi történik körülötte.-Chris!-suttogta erőltetetten.
-Tessék!
-Nem hallom....Nem hallom a sikítást.
-Mindjárt jövök!-engedtem el,de ő továbbra is ragaszkodóan ölelte körül a csípőmet.
-Ne!Ne hagyj egyedül!
-Csak egy pillanat!-fejtettem le karjait magamról,majd felálltam.-Bújj az ágy alá!
Szó nélkül engedelmeskedett a kérésemnek,én pedig lassan végiglépdeltem a folyosón,mikor hirtelen meghallottam a bejárati ajtó csapódádását.Elment...
Rohantam a pince felé.Tudtam,hogy ott lesz.Mindig is oda hurcolta le,ha bántalmazni akarta.Persze erről Alice nem tud.Kettesével szedtem a lépcsőt,mint az eszeveszett miközben csak arra tudtam gondolni,mekkora fájdalmat okozott neki megint.
-Anya!-kiáltottam fel mikor megláttam merev testét a hideg padlón szétterülve.
-Chris!-nyögte erőltetetten.-Kisfiam!-nyújtotta ki remegő kezét felém.
-Anya!-térdeltem le mellé,majd ujjaimat csuklója köré fontam,másik kezemet pedig arcára simítottam.
-Alice!Alice!
-Biztonságban van!Ne aggódj!-mondtam miközben végigmértem őt.Arca teljesen össze volt törve lila foltokkal.Felduzzadt ajkából szivárgott a vöröslő vér.Alig bírta nyitva tartani a szemeit.A szívem szakadt meg gyengesége láttán.
-Aaaa!-kiáltott fel hirtelen,mire felugrottam.-Ne!-ellenkezett rögtön amint meglátta a telefont a kezemben.
-De...
-Már nincs....értelme.-lehelte.-Chris!-ragadta meg a nadrágomat,majd ismét lehajoltam hozzá.-Meg kell ígérned nekem valamit!
-Bármit Anya!-suttogtam halkan egy könnycsepp kíséretében.
-Vigyázz....Alicere!-mellkasa egyre gyorsabban mozgott fel s le ahogy a szavakkal küzdött.A látvány hatása elég is volt ahhoz,hogy tárcsázzam a mentők számát.-Megígérem!-szorítottam meg a kezét erősen.Majd amikor a vonal életbe lépet,mellkasa már nem mozgott.-Anya!-ráztam meg a vállát.-Anya!-mondtam hangosabban.
-Haló!Tessék!-hallottam a vonal másik végéről.
-Anya!!-zokogtam felette miközben a telefon kihullott a kezeim közül.-Nem!-öleltem magamhoz.
-Van ott valaki kérem?!
-Istenem segíts!-sírtam tovább ahogy élettelen testét az enyémhez szorítottam.-Nem halhatsz meg!-semmi válasz.-ANYA!-kiáltottam utoljára mielőtt tudatosult volna bennem:többé már nem fog visszaszólni.

*visszatekintés vége*

Mereven néztem Alicet ahogy a könnyek végigszántották piros orcáját.Nem igazán beszéltünk Anya haláláról mióta Apa börtönbe került.Nem is szerettem felhozni a témát.Túl fájdalmas volt számára.Ahogy az én számomra  is...
-A te hibád....-suttogta,mire én felkaptam a fejem.
-Tessék?-hajoltam hozzá közelebb.
-Miattad halt meg Anya!-nézett a szemembe keserű arcot vágva.
-Mi?!Mégis hogy mondhatsz ilyet?!-pattantam fel idegességemben.
-Ha  időben felhívod a mentőket,akkor még most is élne!
-Ne próbálj engem hibáztatni!
-De igenis a TE hibád!-ordította az arcomba,majd felállt és kirohant a szobából.Én pedig csak csodálkozva álltam tovább az ágy mellett  azon gondolkozva,vajon helyesen cselekedtem-e.


Alice szsz.:

Majd szétrobbantam a dühtől miközben durván kivágva az ajtót rohantam végig az utcai járdán.Nem hiszem el,hogy ezt eddig képes volt eltitkolni előlem!A saját HÚGA elől!
-Nem hiszem el!-kiáltottam ,majd egy hatalmasat rúgtam a mellettem lévő kukába,ami mellesleg semmit sem ártott nekem. De a dühömet valamin le kellett vezetnem.Elegem volt  már mindenből és mindenkiből.Csak egy kis nyugalmat szerettem volna mindazok után,amiken keresztül mentem.De lassan be kell látnom,hogy számomra ez valamiért lehetetlen.Valaminek mindig az utamba kell állnia.
Összegörnyedtem a járdaszegélyen és ott folytattam a sírást.Nem érdekelt,hogy ki lát és ki nem.Erre most nagyon nagy szükségem volt.Már egy ideje ott ülhettem mikor hirtelen valaki megszólított.
-Minden rendben Hölgyem?
Hölgyem?Na megint hány éves fazonba botlottam bele?!Ugyanis a mai világban már egyik seggfej sem tud udvarias lenni,csakis az idősek,akik ilyenkor már bent ülnek a kényelmes foteljükben a TV előtt kötőtűvel a kezükben.Akkor vajon ki lehet ez?Lélegzetemet egyenletessé téve lassan felnéztem a mellettem álló idegenre.
-Igen!-válaszoltam miközben jobban szemügyre vettem az ijesztően ismerős arcot.
-Alice te vagy az?
-David?
-Mit keresel itt ilyenkor?
-Hosszú történet.-sóhajtottam.
-Ráérek.
-Nem szeretnék beszélni róla.
-Hát...rendben!Ne kísérjelek haza?
-Nem megyek haza!-szögeztem le azonnal.
-Miért?
-Mert....mert nem és kész!Csak hagyj egyedül kérlek!
-Nem tehetem.
-Ezt meg hogy érted?
-Zayn nem örülne neki,ha megtudná,hogy  csak így itt hagytalak.
Zayn!A francba!
-Hány óra van David?!
-Kilenc.-mondta miután ránézett az órájára.
-A francba!-felpattantam a földről és rohanni kezdtem hazafelé. Hát nem elfelejtettem??!!
-Alice várj!-hallottam a hátam mögül.Nem!Most nem lehet!Zayn!Zayn!O a legfontosabb!
Miközben próbáltam ügyelni,nehogy elessek a saját lábamban,megpillantottam a fekete kocsit a ház előtt.Már biztosan halálra aggódta magát miattam.
-Zayn!-kiabáltam amint beléptem.
-Alice!-pattant fel a kanapéról,majd a karjaiba vett.Erősen szorított magához.-Istenem!-sóhajtotta,majd egy nagyot szippantott a hajam illatából.-Hol a francban voltál?
-Zayn!-ismételtem a nevét újra és újra miközben karjaimmal átfogtam a derekát.Semmi mást nem akartam ebben a pillanatban csakis vele lenni.És érezi őt.-Ne haragudj!-zokogtam.-Teljesen kiment a fejemből.
-Semmi baj!-hajolt le hozzám.-Chris elmondta mi történt.
Kezeim ökölbe szorultak ahogy visszaemlékeztem az elmúlt órákban elhangzott dolgokra. Minden egyes szóra pontosan emlékszem amit mondott.
-Héj!Nyugodj meg!-simogatta a hátamat.
-Menjünk innen!-mondtam mérgesen ahogy Zayn válla felett megpillantottam Chris aggódó arcát.-Vigyél el!-temettem arcomat a mellkasába.-Kérlek.
Szemem sarkából láttam ahogy Chris egy aprót bólint Zayn engedélykérésére.Soha többé nem akarom,hogy vigyázzon rám!Hogy bármiért is engedélyt kelljen kérni tőle akár Zaynnek,akár nekem.Soha többé!Látni sem akarom!
A következő pillanatban már csak azt érzékeltem,hogy a kocsiban ülök miközben Zayn puha csókokat  lehel a szám sarkára.A nyugodtság,mely abban a pillanatban a lelkembe költözött,igencsak szokatlan volt.Ez az,ami hiányzik az életemből.

Chapter forty

Helóóóbelóóó!!!!!!!!:)
Megint eltelt egy hét!Hogy vagytok?Megy a suli?Minden oké?
Remélem igen!:D
Én is megjöttem az új résszel,remélem tetszeni fog!
Kommenteket kérek!:)
Jó olvasást!






-Gyere feküdj ide mellém.-suttogta miután elhúzódtam puha ajkaitól.
-Nem szeretnék lefeküdni,mert el fogok aludni.-mosolyogtam.
-Én vigyázok rád.-simogatta az arcomat.
-Tudom Zayn!
-Na gyere!-húzott a kezemnél fogva.
-Tényleg nem.-ráztam a fejem.
-Nem bízol bennem?
Felsóhajtottam,lerúgtam a cipőimet,majd szemeimet forgatva bemásztam mellé.Diadalmas mosoly díszelgett fáradtak tűnő arcán.
-Ne örülj ennyire.-mondtam.
-Mert?Most már nem foglak elengedni.
-Chris....
-Tudja,hogy itt vagy!-szakított félbe rögtön.
-De...
-Ne aggódj már ennyit!-és újra.-Csak..-simította végig mutatóujját alsó ajkamon.-koncentrálj kettőnkre.
-Ehhez most nincs energiám.
-Akkor aludj.-húzta fejemet a mellkasára,majd betakart a fehér takarónak tűnő,kórház illatú lepedővel.
Nyugodt szívverésének ritmusára aludtam el miközben ő a hátamat simogatta.Annyira jó volt ilyen közel lenni hozzá.Illata lágyan cirógatta az orromat ahogy minden egyes levegővételnél belélegeztem azt. Egyszerűen megnyugtatott.Képes voltam mellette szorongás nélkül elaludni.Minden kétséget,félelmet és reménytelenséget kiűzött belőlem csupán egy érintéssel.És ez csodálatos.
-De kérem!-ébresztett fel egy ismerős női hang.
-Kicsit halkabban,ha lehet.-mordult fel minek hatására mellkasa megremegett a fejem alatt.
-Elnézést.Most muszáj velem jönnie.-mondta már halkabban.
-Mint látja,nem fog menni.-keze elmozdult a hátamról és jobban magához ölelt.Lassan felemeltem fejemet a mellkasáról ,s szemeibe néztem,majd a zavart nővér arcára,akinek a tekintetétől rögtön szétúszott a pír az arcomon.
-Elnézést!-motyogtam idétlenül miközben kikászálódtam Zayn mellől.
-Most már jöhet igaz?-mosolygott elégedetten.
-Menj!-fordultam felé.Szájával alig láthatóan artikulálta a szebbnél szebb szavakat mialatt szabaddá tette magát a takaró melegétől,majd belelépett a papucsába.
-Egy pillanat és jövök.-suttogta ,majd lehajolt és nyomott egy puszit a fejem búbjára.Ezután mindketten elhagyták a szobát.Előkaptam a mobilt a zsebemből és amint megpillantottam az órát,majd kiestek a szemeim.Délután fél három volt.Jó sokáig aludtam...
Ahogy elmerengtem a semmibe az ajtót bámulva,hirtelen eszembe jutott....nem volt!Nem volt rohamom!Amióta gyötör ez a szörnyűség azóta először nem volt!Most már biztos!Zayn az egyetlen aki meg tud ettől szabadítani.Mellette van a helyem.Ezután száz százalékig biztos vagyok benne.
Egy másodperc alatt felvettem a cipőmet,majd nyitottam ablakot a fullasztó levegő miatt.Zayn gondolom azóta meg sem mozdult mióta szépen elaltatott.Bizonyára nagyon kényelmes lehetett számára órákon keresztül ugyanabban a pózban feküdni.
Óvatosan kihajoltam az ablak rámáján keresztül miközben az eget és az úton közlekedő autókat kémleltem. Haza kéne mennem.Csodálom,hogy Chris még nem hívott.Viszont Zaynt még megvárom,nehogy aggódni kezdjen.Leültem a székre, kezembe vettem a mobilomat és azzal kezdtem játszani.Fogalmam sincs mióta nyomkodhattam a billentyűt,de egyszer csak nyitódott az ajtót.Zayn lépett be,majd felém fordult.
-Menjünk!-mondta miközben áthúzta a fején a fehér köntöst,mely annyira jól állt neki.
-Hova?!
-Haza!Elegem van ebből a helyből!-teste egyszerűen tökéletes volt ahogy a nap sugarai megcsillantak rajta.Fekete boxere lazán ölelte körül  csípőjét.
-Elengedtek?
-Igen.
-Komolyan Zayn?
-Komolyan!-mondta miközben magára ráncigatta a gatyáját.
-Akkor pakoljunk...-álltam fel.
-Maradj!-inkább parancsnak hangzott mintsem kérésnek.-Majd én megcsinálom.Te csak pihenj!
-Rendben.-minek is szállnék vele vitába.Visszaültem a székre és figyeltem ahogy szedi össze a dolgait.
-Azt hiszem minden megvan.-nézett körül,majd mellém sétált és megfogta a kezemet.
-Elviszlek haza.
-Nem....
-Nincs vita!-mondtam mérgesen.-Mondott valami fontosat az orvos?
-Jönnöm kell kontrolára és vigyáznom kell magamra.
-Mikor kell jönnöd?
-Egy hét múlva.
-Jól van.
-Akkor indulhatunk?
-Igen.-sóhajtottam.Mosolyogva húzott kifelé a szobából,majd a lépcső előtt megállt.
-Nem kéne veled hazamennem.
-Miért?-kérdeztem értetlenül.
-Hát mert....nem jó ötlet.Felhívom Liamet.-vette ki kezét a enyémből,miközben másikkal már a mobilt halászta ki a zsebéből.-Haló Haver!Zayn vagyok!Öhm....most engedtek el.Megtennéd,hogy bejössz értem a kórházba?Rendben!Szia!
-Megvárom míg ideér.-mondtam rögtön.
Elmosolyodott,majd visszahúzott a szobába.
-Mit művelsz?-kérdeztem suttogva míg ő elfordította a kulcsot a zárban.Ismét.
-Akarom látni azt az elégedettséget.-mondta,majd az a  pimasz mosoly rögtön megjelent az arcán.Nyelve kibukott rózsaszín ajkai közül ezután érzékien végignyalta alsó ajkát.-Nincs sok időnk.-suttogta miközben a falnak szorított.Két kezével körülölelte a derekamat.
-Zayn!
-Sssst!-orrával az arcomat simogatta.-Itt nem szabad hangoskodni.-hangja úszott a kéjben.-Alice...-fejét a nyakamba fúrta miközben egy nagyot szippantott a hajam illatából.-ígérem megvédelek.-szorított erősebben.-Hallod?!
-Igen.-sóhajtottam miközben tenyeremet végighúztam a kezén.
-Mindentől.-ujjai könyörtelenül mélyedtek a bőrömbe.Felnyögtem a váratlan érintésre.-A...
-Ne beszélj csúnyán.-néztem a szemeibe,mire szemtelenül felnevetett.
-Ne haragudj Pöttöm!-hajolt közelebb mosolyogva,majd ujjait lassan végigvezette a nyakamon fel egészen a szám sarkáig.Testem remegett ahogy puha ajkaival lassan érintette az enyémet.Gyengéden csókolt.
A libabőr végigfutott a gerincemen miközben testemmel jobban hozzásimultam.
Kopogás zaja szakított félbe minket.
-Ez tényleg gyors volt.-suttogtam miután elhúzódott tőlem.
-Megmondtam,hogy nincs sok időnk.-nevetett.-Akkor...majd hívlak!-húzódott el.
-Rendben.-mondtam lehajtott fejjel.
-Héj!-emelte fel az államat mutatóujjával.-Egy mosolyt!
Akaratlanul is elmosolyodtam angyali arca láttán.Kissé zavarban voltam ahogy végigmért,majd visszalépett hozzám.
-Hívlak!-suttogta a fülembe.
Fogta a cuccait,kinyitotta az ajtót és kilépett Liamhez.
-Végre!Mit csináltál eddig?-hallottam a panaszkodó fiú hangját.
-Pakoltam.
-Menjünk inkább.Segítsek valamit?
Síri csend.
-Jól van na!Csak segíteni akartam...Nem kell rögtön így nézni.
Miután minden elhalkult körülöttem,megragadtam a táskámat és az ablakhoz futottam.Ismerős autót kezdtem keresni a parkolóban,mire megpillantottam az ismerős személyeket.Zayn és Liam sisakban sétáltak végig a parkolón,majd egy pillanat alatt beszálltak a hatalmas fekete járgányba,ami azonnal elindult.Nem sokkal később pedig én is.




-Helóó!!-kiabáltam amint beléptem az ajtón.
-Szia!!-hallottam az emeletről a bátyám hangját,majd az egymást követő dobogásokat a lépcsőn.-Zaynnél voltál?-kérdezte egy ölelés kíséretében.
-öhm...igen.
-És hogy van?
-Jól.
-Elfáradtál?
-Egy kicsit.
-Nem akarsz lefeküdni?
-Nem.
-Biztos?Nem vagy álmos?
-Nem.
-Remélem nem aludtad végig a munkaidődet!-nevetett.
-Nem!-böktem meg a mellkasát a mutatóujjammal.Meg sem mozdult.Viszont az én ujjam eléggé sajgott utána.
-Úgy döntöttem,mostantól eljárok edzeni.-húzta ki magát.
-Oh ne mondd!-mosolyodtam el.
-De bizony!
-Hát...sok szerencsét.
-Köszönöm Hugi!-mosolygott,majd sarkon fordult és elsétált.Lerúgtam a tornacipőmet és rohantam felfelé a lépcsőn.A táskámat hanyagul az ágyra hajítottam,majd  felkapcsoltam a gépet.Éppen a jelszavat írtam be,mikor hirtelen rezegni kezdett a mobil a táskámban.Üzenet Zayntől.

"Este nyolcra érted megyek!Van valami,amit már régóta halasztgatunk!"


A vacsora....

Chapter thirty-nine

Helóóóó embereek!:)
Meghoztam az új részt!Mar nem is fűzök hozzá semmit!Tudjátok kívülről mit kérnék!:D
Jó olvasást!:)





Megszeppenve bújtam elő a pult mögül miközben a vízcseppektől nedves poharat szorongattam a kezemben.Nagy szemekkel néztem az előttem álló fiúra.
-Szia David!-széles mosoly húzódott szét az arcomon.
-Szóval itt dolgozol.-állapította meg ahogy körülkémlelte a területet.
-Igen.
-Otthonos.
-Az.És te?-fordultam ismét hozzá.-Mi járatban?
-Most zártam be.
-Negyed négykor?-kérdeztem megdöbbenve.
-Igen.-sóhajtottam.-Több elintéznivalóm is volt,amik kissé elhúzódtak.
-Értem.
-Zayn hívott.Hallottam mi történt vele.-sajnálkozott.
-Igen.
-Remélem minél hamarabb rendbe jön,mert nélküle nem igazán boldogulok.
-Ezt hogy érted?
-Annak ellenére,hogy olyan vadul bánik mindenkivel,nagyon dicsérik és egyre többen követik őt.
-Tényleg?
-Bizony!Mi is történt pontosan?
-Motorbaleset.
-Zayn mióta tud motorozni?
-Hát ez az!-mondtam rosszallóan.
Elmosolyodott,majd a fejét rázta.
-Csak a karja sérült?
-Meg az ökle.
-Itt is van!-rakta elém Katy hirtelen a hiányzó hozzávalót.
-Köszönöm!-mosolyogtam rá.
-Ti ismeritek egymást?-mutatóujja felváltva járt köztem és David között.
-Nem mondhatnám.Párszor találkoztunk már.A bátyám egy jó barátja!-az igazat mégsem mondhattam.
-Értem.
-David vagyok!-nyújtotta kezét a lány felé.Arcán egyértelműen látszott az egyetértés.Mégsem mondhatjuk,hogy Zayn főnöke.
-Katy!-fogadta el.
-Mikor végzel?
-Hétkor!-mondta fáradt arckifejezéssel.
-Mit szólnál,ha megvárnálak?
Katy szégyellősen elmosolyodott,majd az ujjaival kezdett babrálni.Barna haja az arcába hullott ahogy lehajtotta a fejét.
-Én...-egyértelműen örült az ajánlatnak.David kíváncsian várta a választ.-nem is tudom!
-Hazaviszlek.
Úgy látom megtetszett neki Katy ártatlansága.Tényleg egy nagyon jólelkű, visszafogott lány.Biztatóan rámosolyogtam Katyre,akinek az arca már mélyen úszott a pírben.
-Rendben.-válaszolt végül.David arcára széles mosoly ült ki miközben beszélgetést próbált kezdeményezni.Én,mint zavaró tényező,inkább félrehúzódtam és elővettem a telefonomat.Nem akartam zaklatni Zaynt az éjjel kellős közepén,így jobbnak láttam levenni az ujjam a telefonkönyvről.Biztosan alszik.Vagyis remélem.Világosan a tudtára adták,hogy pihennie kell.Bár Őt ismerve magasról tesz rá mit mondtak neki.



Zayn szsz.:
Már éppen sikerült lenyugodnom annyira,hogy pihenhessek egy picit.Épp magamra húztam a takarót,mikor hirtelen ajtónyitódásra lettem figyelmes.Lassan felnyitottam a szememet és végigmértem a fiatal nőt.
-Jó reggelt Mr.Malik!-köszöntött mosolyogva egy kis tányérral a kezében.
-Az!Magának is!-feltámasztottam magam a kezemmel,ezzel rálátást nyerve a tál tartalmára.Vajas kenyér.Mi más?Nem mintha éhes lennék.
-Hogy van?
-Jól.Mikor mehetek haza?
-Az attól függ!-tette le a tálat,majd felemelte a kezem.-Minimum három napig bent kell lennie.
-Már csak kettő.-miért is ne kötnék bele?
-Igen.-mosolyodott el.-A tegnapi nap folyamán a nagy nyüzsgés miatt nem volt alkalmam bemutatkozni.Dr.Leyla vagyok!-fogta meg óvatosan a kezében lévő karomat,majd finoman megrázta.-Én leszek az orvosa,amíg itt lesz nálunk!
-Zayn!Zayn Malik!
-Igen,tudom!Igencsak nagy híre van.
-Ezt meg hogy érti?
-A fotósok egész éjjel itt ácsorogtak az ablak alatt.Mostanra már a várót is ellepték.
-A francba!-mérgelődtem.-Remek!
-Ne aggódjon!Biztonságban van!A menedzsere...
-Itt van Paul?!-vágtam közbe idegesen.
-Nincs.Ő küldött két hatalmas monstrumot,akik itt állnak az ajtó előtt.
 Visszahajtottam a fejemet a párnára és próbáltan feldolgozni a hallottakat.
-Szóval most már mindenki tud mindenről.-suttogtam.
-Az a lány,aki behozta önt tegnap a barátnője?
Nem tudom,megbízhatok-e ebben a nőben.Nem szeretném Alicet belekeverni a nyilvános életembe.Egyelőre nyugalomra van szüksége a történtek után.
-Nem!Ő talált rám.
-Hol?
-Az utcán.
-Szóval baleset volt.
-Igen.
-És ezt tegnap miért nem akarta elmondani nekem?
-Én össze voltam zavarodva.
-Itt a reggeli!-bökött a fejével a tányér felé.-Tessék megenni!-mintha kisbaba lennék.
-Nem vagyok éhes.
-Pedig más nincs.-elfordítottam a fejem.-Azért itt hagyom,ha mégis!
Mondta,majd elhagyta a kórtermet.



Alice szsz.:
Már csukódtak le a szemeim mikor egy nagyobb nevetés tört ki mellettem melyre azonnal feleszméltem.Katy és David még mindig önfeledten szórakoztak a pultnál.
-Héj!-hallottam a hangot,mely nagy lelkesedéssel szólt hozzám.-Alice!
-Tessék?-fordultam oda.
-Lassan készülődhetünk!
-Már annyi az idő?-kérdeztem csodálkozva miközben a falon pihenő órára pillantottam.Háromnegyed hetet mutatott.Levettem a kötényt a csípőmről,majd elindultam az öltöző felé.Miközben pakoltam össze,eszembe jutott,hogy megígértem Katynek a mosogatást.Mindent magam mögött hagyva visszasétáltam.Megdöbbentő látvány fogadott odakint.Katy és David szó szerint egymás szájában voltak.Ez gyorsan ment.
-Khm!-amint megláttak,rögtön eltávolodtak egymástól.-Elnézést!Még gyorsan elmosogatok.Ti mehettek nyugodtan.Elintézek mindent.
-Tényleg?
-Persze!Amúgy is tartoztam még eggyel.-kacsintottam rá.
-Köszönöm Alice!-mosolyodott el,majd bement az öltözőbe.Én pedig a koszos poharak felé vettem az irányt.
-Nagyon aranyos lány!-mondta David mosolyogva.
-Igen!Úgy látom már össze is barátkoztatok!
-Igen.Szóval mész valamikor Zaynhez?
-Most,miután végeztem.
-Add át üdvözletemet és hogy igyekezzen meggyógyulni.
-Átadom!-mosolyogtam.
-Eléggé gondterheltnek tűnsz!Valami baj van?
-Aggódom érte.
-Zayn az utolsó ember,akiért aggódni kéne.-mondta magabiztosan.
-Úgy látszik még mindig nem ismerem eléggé.
-Valóban nehezen kiismerhető.
-Kicsoda?-szólt közbe Katy  a pult végéről.
-A bátyám!-válaszoltam hamar.
-Indulhatunk?-nyújtotta a kezét David Katy messze álló alakja felé.
-Sziasztok!-köszönten el tőlük,majd belekezdtem a takarításba.
-Köszönöm!
-Szívesen.
Nem sokkal később,miután Davidék elhagyták a kávézót,Jessica autójára lettem figyelmes a parkolóban.Megérkezett a váltás.
-Jó reggelt!-köszöntöttem amint belépett az ajtón.
-Neked is!-kissé letörtnek tűnt.Ez nem az a nagyképű, utálkozó lány akt én ismerek.-Milyen volt az éjjel?
-Nem túl mozgalmas.-mondtam miközben  az utolsó poharat is a helyére raktam.-Minden a helyén van.Elmosogattam és a kasszát is rendbe tettem.
-Köszönöm!
-Magad leszel?
-Nem.
-Akkor én megyek is.Szia!
Fogtam a dolgaimat és kimasíroztam a kávézó ajtaján egészen a motoromig.
A táskám mélyéből előhalásztam a kulcsot,majd a sisakot a fejemre erősítettem.
Már éppen indultam volna,mikor hirtelen megcsörrent a mobilom.Mivel tudtam,hogy Zayn az,nem vettem fel.Pár percen belül úgyis tudok  beszélni vele.
Őrült sebességgel száguldottam a főúton.Minél hamarabb ott akartam lenni.Érezni finom illatát és édes csókjának ízét.Gondolataim megállíthatatlanul csakis Rajta voltak.Folyton az együtt töltött perceken járt az eszem.Ahogy hozzám ért.A hideg végigfutott a gerincemen miközben  a hűvös szél a ruhám alá férkőzött.
Örültem mikor megérkeztem a kórházhoz,bár a látvány ami fogadott,nem volt túl kedvező.Amerre csak néztem,mindenhol legalább két kamerával felszerelt embert láttam.A fekete furgonok egymás után sorakoztak a parkolóban.Kezdem sejteni miért hívott Zayn.Előkaptam a mobilomat a táskám legmélyéről és tárcsázni kezdtem a számát.
-Zayn!-szóltam bele azonnal amint felvette.
-Alice!Itt vagy már?
-Mi ez a felfordulás?
-Ezért hívtalak az előbb!Frászt kaptam mikor nem vetted fel!Azt hittem bajod esett.
-Minden rendben!Jól vagyok!De hogy jutok így fel hozzád?Mindenhol fotósok ácsorognak.
-Gyere hátulról!
-Van hátsóajtó?
-Van!Odaküldöm Bobot!
-Ki az a....-a vonal megszűnt mielőtt még kitudakolhattam volna mégis milyen Bobot kell keresnem.Visszacsúsztattam a készüléket a táskába,majd halk léptekkel elindultam a hátsóbejárat felé.Lassan a falnak préselve lépdeltem végig,majd amikor épület sarkához értem, körülnéztem.Nem láttam senkit.A terep biztonságosnak bizonyult,így  hát kiléptem a fal mögül és az ajtókat kezdtem kémlelni,vajon a három közül melyik vezet a folyosóra.Amint elindultam a kiválasztott felé,azonnal kinyílt előttem.Egy magas,fekete öltönyös,szemüvegben lévő emberrel találtam magam szemben.Hatalmas nagy volt.
-Alice?-kérdezte mély hangon.
-Bob?-kérdeztem vissza,mire felnevetett.
-Gyere!-ragadta meg a karomat,majd minden gond nélkül húzott be az épületbe,ezután fel a lépcsőn.
-Köszönöm!-hajtottam le a fejem szégyellősen mikor odaértünk Zayn szobájához.
-Menj!-engedett el miközben már nyitotta az ajtót.A csillogó,barna szempár rögtön felfigyelt rám.Elmosolyodtam ahogy végigmértem Őt.Ez a kórházi köntös igencsak jól áll neki.
-Reggelt!-sétáltam oda hozzá.
-Szia!-mosolygott Ő is,majd megfogta a kezemet és lehúzott az ágyra.-Rohadtul hiányoztál.-tette tenyerét az arcomra,majd simogatni kezdte.
-Te is nekem!-lehajoltam hozzá és egy gyengéd csókot leheltem ajkaira.Kellemesen szúró borostája éreztette velem,hogy mennyire közel kerültem hozzá.Halk nyögéssel közölte velem elégedettségét.Komolyan mondom,ha most nem kórházban lennénk,még több örömöt szereznék neki,de így muszáj visszafognom magam.Nem mintha nagyon értenék ezekhez a dolgokhoz.És mivel jól tudom,hogy  neki is nehezére esik visszafognia magát.
-Mi volt éjjel?-suttogta az ajkaim közé.
-Semmi.-a hangom még a szokásosabbnál is jobban remegett.-Képzeld David volt bent nálunk!
-Tényleg?
-Igen.Ő is most ment el.
-Mit csinált eddig ott?!
-Nagyon jól el voltak Katyvel.
-Ezt úgy érted,hogy...
-Úgy!-vágtam közbe.
-David felszedett valakit?!-nevetett.-Az a David?!
-Igen.Annyira aranyos volt!-szemei elsötétültek a kijelentésemre,izmai megfeszültek.-Nem úgy értettem.-szögeztem le mielőtt még elfajult volna a helyzet.-Zayn!-szólítottam meg,de nem reagált.-Ne csináld ezt!-hajoltam oda az arcához ,majd egy puszit nyomtam rá.-Hallod!-szorítottam meg a kezét,mire felsóhajtott.
-Hihetetlen.-suttogta halkan.-Csókolj meg kérlek!-elmosolyodtam,majd számmal az övére tapadtam.