Chapter forty-two

ÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!!
El sem hiszem!Két új feliratkozó!!!!
Nagyon köszönöm nektek!Ne haragudjatok  a múltheti kimaradásom miatt.Remélem tetszeni fog az új rész!
A kommenteket ne feledjétek,pipák...stb.

UI.:Nem sokára Harrynek is elég jelentős szerepe lesz majd!:D










Egy erdőben voltunk nem messze a várostól,melyre gyönyörű kilátás nyílt onnan fentről.Ahogy a fények feltörtek a sötétből...csodálatos volt.Az autóban ültünk.Zayn gyengéd érintésekkel nyugtatott a történtek után.Testem beleremegett,ahogy tenyerét végigsimította a combomon.Annyira akartam őt!Elmondhatatlanul!
-Zayn!-szólítottam meg.
-Tessék!-lihegett a fülembe.
-Én annyira sajnálom!-néztem a szemeibe.
-Ne sajnálkozz!-mondta miközben  egy kósza tincset tűrt a fülem mögé.-És ne légy mérges a bátyádra.
-Te ezt nem értheted!-húzódtam el tőle,ami láthatólag nagy fájdalmat okozott számára.
-Tudod én...-sóhajtott,majd lehajtotta a fejét.-Elmondott mindent...
-Mindent?-néztem rá nagy szemekkel.
-Tudom mit tett veled.-kezei elfehéredtek ahogy a kormányt markolta.Mellkasa egyre gyorsabban süllyedt miközben igyekezett féken tartani magát.-Az a szemétláda!-kiabálta.
Chris mégis hogy képzelte,hogy mindezt elmondja neki?!Most mégis mit gondolhat rólam?!
-Zayn!-tettem kezemet az övére.-Ne...ne foglalkozzunk ezzel kérlek!
-Ez egy életre szóló fájdalom!Egy soha be nem gyógyuló seb!-nézett rám keserűen.
-Ha eszembe juttatod,nem is fog begyógyulni.
-Ne haragudj!-suttogta.
-Most...csak te és én vagyunk!-tettem tenyeremet az arcára,mire felnézett rám.
-Rendben.-mosolyodott el,mire megmarkoltam a kabátját és magamhoz húztam.
-A tied vagyok!Azt teszel velem,amit akarsz.-piszkos mosoly csillogott holdfénytől megvilágított arcán.
-Mit szeretnél mit csináljak veled?-suttogtam az ajkai közé.Nem mintha lenne ötletem.Vagyis talán lenne,de a gyakorlatom ebből a szempontból  nem elég nagy...A libabőr végigfutott a testemen ahogy Zayn elégedett arca tárult elém miközben kényeztetem.
-Hmm...-morogta miközben ujjait levezette az oldalamon,majd tenyerét a fenekemre simította.Ezután egy könnyed mozdulattal lovaglóülésben az ölébe húzott.-Nem is tudom!Lenne pár ötletem.De...-húzódott el.-Te Azóta....
-Nem.-ráztam a fejem szégyellősen.Le szeretném zárni ezt az ügyet és úgy érzem Zayn a legalkalmasabb személy akivel ezt megtehetem.-De akarom!Most!
-Héj héj!Mi ez a nagy sietség?Itt és most?
-Igen.
-Szó sem lehet róla!-ellenkezett rögtön.
-De miért?
-Mert ezt az alkalmat ennél sokkal különlegesebbnek tervezem.
-De..
-Nincs de!-rázta a fejét.-Hamarosan...
-Rendben.-adtam meg magam.Minek vitatkozzak vele a semmiért?
-És mégis hogy történt?-kérdezte halkan.Tüdőmben akadt a levegő.Senki mással nem beszéltem eddig erről,csak a pszichológussal.Vele is csupán bizonyos korlátok között.
Szégyellem.....rettenetesen szégyellem.Éreztem ahogy remegni kezdek.A múlt emlékképei sorra halmozódtak fel az elmémben.Emlékszem minden egyes megkínzott percre...ahogy hozzám ért akaratom ellenére.-Alice!-fogta meg a kezem.
-Képtelen vagyok beszélni erről.-dadogtam idétlenül.Már a sírás határán voltam.Megint...
-Nem is kell.-hajolt oda hozzám és egy puszit nyomott a nyakamra.Nehezen lélegeztem közelsége miatt.
-Ugye...nem ítélsz el emiatt?
Nagy szemekkel nézett fel rám.
-Téged?!Egyedül az apád az,akit el kell ítélni!-mondta mérgesen.
-Ő beteg...
-Az nem mentség az ilyesmire!-mondta szigorúan.
-De igen.
-Te most véded őt?!-horkant fel.
-Eszemben sincs!-ráztam fejem.-Nyugodj meg!
Kezemre meredt,mely az övén pihent.
-Vajon hogy...-kezdett bele,majd megállt.
-Hm??
-Mégis hogy tudsz egy pillanat alatt lenyugtatni?Tudod te mennyit szenvedtek velem a pszichológusok a dühkontroll miatt?Sosem sikerült.Mindig betörtem valakinek az orrát.-mosolyodott el.-Rengeteget jártam terápiákra meg nyugtatókat szedtem.Erre jössz te,és egy érintéssel romba döntesz bennem mindent.Mi ez Alice?
Lassan elvettem kezemet az övéről.
-Nem tudom.-hajtottam le a fejem.
-Az első vagy az életemben,aki ilyen érzéseket képes kelteni bennem.És erre nekem szükségem van.-ragadta meg a kezemet.-Alice te segítesz nekem!Meggyógyítasz engem!-nézett a szemembe.Ahogy a betegségéről beszélt nekem,eszembe jutottak a rémálmok.Azok a szörnyű dolgok,amik hála Neki,mostanra már nincsenek.Vagyis....ha vele vagyok nincsenek.-Szükségem van rád!
-Nekem is rád!-vallottam be.
-Szeretnék kérdezni valamit.
-Hallgatlak.
A messziről érkező fények halványan megvilágították borostás arcát.Láttam rajta,hogy erősen gondolkozik mit mondjon.Vagy hogyan mondja.
-Mivel ez a vacsoránk sem érvényes többé,és nem akarom tovább húzni...Alice!-szólított meg,majd rám nézett.-Én nem is tudom hogy...
-Csak egyszerűen kérdezd meg!-bátorítottam.Annyira aranyos volt ahogy zavarba jött.Kifújta az eddig benntartott levegőt,mire elmosolyodtam.
-Megtisztelnél azzal,hogy az....az enyém leszel?
Elég érdekesen tette fel a kérdést,de ez nála teljesen érthető.Sokszor tesz olyan kijelentéseket,hogy az övé vagyok.Most pedig azt várja,hogy erősítsem meg ezt a tényt.
-Igen Zayn!
-Tényleg?-kérdezte boldogan.
-Tényleg. Hozzád  akarok tartozni.
Nem szólt semmit,csak magához ölelt.Teste remegett ahogy egyre jobban szorított.Szemeim ismét megteltek könnyel.Boldog...
-Szeretlek.-suttogta.
-Szeretlek.