Chapter forty-five

Sziasztok!:))
Ne haragudjatok,hogy ilyen későn,de megjöttem az új résszel.
Hogy telt a hetetek?Az enyém végre kicsit nyugisan.Bár vizsgáim voltak,de nyugisan!:))
Remélem fog tetszeni az új rész!:)
Mivel jövő héten karácsony,úgy döntöttem,hogy kedden (dec.24) felrakok két részt ajándékképpen!Gondolom Szent estén nem a blogot fogjátok olvasni,de én felteszem és aki nagyon kíváncsi akár el is olvashatja!:D
Mit szóltok hozzá?Szeretnétek?Vélemnyeket várok!:))
És persze kommenteket.Jó olvasást!:D










Egy fintor kíséretében beballagtam a házba.Szerencsére Christ nem találtam itthon.Fogalmam sincs hol lehet és nem is érdekel.Inkább örültem annak,hogy egyedül lehetek.Nem bírnék ránézni sem.Nem tudom...valahogy átjár a gyűlölet ha rá gondolok!Miatta.....miatta halt meg Anya.Nem kéne erre gondolnom!Csak harag lesz a lelkembe amit nem akarok.Nagyot sóhajtottam,majd az ígéretemet betartva ledőltem kicsit a kanapéra.Összekuporodtam az arcomat pedig a párnába fúrtam és próbáltam pihenni.


Zayn szsz.:
Őrült sebességgel száguldottam a főúton miközben azon aggódtam,hogy időben odaérjek a megbeszélt helyre.Hála Alicenek kezdek egyre lelkiismeretesebb lenni a "munkámat" illetően.Ha ezt lehet annak nevezni.Általában az emberek a munkát nem igazán szokták élvezni.Én ennek ellentéte vagyok.Imádok zenélni.Ennél jobb dolog a világon nincs is.
Egyszer csak csörögni kezdett a mobilom a zsebemben.Gyorsan előkaptam,majd végighúztam az ujjamat a képernyőn.
-Tessék Liam!
-Hol vagy?
-Már úton odafelé.
-Tényleg?-kérdezte megdöbbenve.
-Igen!Mindjárt ott vagyok.
-Rendben.Szia
-Szia.
Visszacsúsztattam a mobilt a helyére és ismét az útra koncentráltam.Őszintén szólva már alig vártam,hogy ott lehessek a többiekkel.A mostani alkalom valahogy más volt.Másnak tűnt.Sokkal lelkesebb voltam.Ilyen érzést utoljára a legelején éreztem amikor összeraktak minket és sorra jöttek a nagyobbnál nagyobb felkérések,lemezszerződés.....Akkor még minden olyan más volt.Sokkal jobb.Sajnálom ,hogy ezt kell mondanom ,de így érzem.És szerintem a többiek is így vannak vele.Vagy.....nem is tudom mit kéne gondolnom ezzel kapcsolatban.Talán elég volt már...
Hirtelen feleszméltem a piros lámpafényre ami majd kiégette a szememet.Hamar a fékre tapostam,majd egy hatalmasat lélegeztem a fiatal anyuka és egy babakocsi láttán.Azonnal kiugrottam az autóból.
-Te jó ég!Jól van?-ragadtam meg a kezét,majd a babakocsiban fekvő békésen alvó babára pillantottam.Kifújtam a levegőt.
-J...jól.-dadogta.Csodálom,hogy nem esett rögtön nekem.Ilyenkor általában az szokott történni."Nem tudnál vigyázni te vadbarom!?"-A kicsi!-eszmélt fel,majd lehajolt a kis tüneményhez aki a történtek ellenére  még mindig békésen aludt.-Csak nagyon megijedtem.
-Ne haragudjon!Tényleg...én.....
-Nem kell magyarázkodnia.-mondta miközben a baba puha arcát tapogatta.
-Nincs baja ugye?
-Nincs!-fújta ki a levegőt  ő is.Én is szeretnék egyszer egy ilyen gyönyörűséget majd.És persze addigra gyökerestül megváltozni.
-Akkor ha nem gond....
-Menjen csak!
-Ne haragudjon,de szorít az idő.Így is késésben vagyok.
-Igen.Gondoltam.-mosolyodott el.
Egyszer csak dudaszók sűrű hangjai töltötték be az utca csendjét.Bocsánatkérően néztem az anyukára,majd visszapattantam a kocsiba és hajtottam tovább.


Alice szsz.:
Edények zajára lettem figyelmes miközben letápászkodtam a kanapéról.A szívem hevesen dobogni kezdett.Kétlem,hogy Zayn ért volna vissza.Az ajtót különben is bezártam,szóval csak egyvalaki lehet itt.
-Felkeltél?-hallottam a nem kívánatos hangot a hátam mögül.
-Úgy tűnik!-mondtam miközben felálltam a helyemről.
-Várj!-ragadta meg  a kezemet.-Beszéljük meg!
-Most nincs ehhez erőm.-suttogtam rekedt hangon.
-Olyan rossz volt,hogy nem aludtál itthon.-rázta a fejét szomorúan.
-Olyan nagyot csalódtam...-mondtam halkan.
-Kérlek!Hallgass meg!
-Nem akarom hallani még egyszer!-kövér könnycseppek folytak végig az arcomon.
-Jaj Alice!Ne sírj kérlek!-húzott magához közel,de azonnal ellöktem magam tőle.Keservesen nézett szemembe,aminek hatására eszembe jutott az amit Zayn mondott.Feltört bennem a bűntudat.
-Csak.....hagyj egy picit rendben?Utána megbeszéljük,de most...nincs erőm ehhez.
-Rendben.-suttogta.
-Köszönöm.-mondtam,majd felballagtam a szobámba és az elhanyagolt teendőket végrehajtottam,ezután leültem kicsit a gép elé.Rengeteg e-mailem érkezett azóta mióta utoljára néztem.De a legtöbb szokás szerint ezek   hirdetések,vagy hogy:"Gratulálunk!Szerencsés nyertese vagy....."
Ezeket általában azonnal ki is törlöm.Nem vagyok kiváncsi rájuk.
Miután a leveleim többsége már nem mutatott olvasatlant,megnyitottam a facebook oldalamat is ahol fele annyi dolog várt,mint az e-maileknél.
Épp az értesítéseknél görgettem lefelé mikor a telefonom zenélni kezdett az ágyamon.Felpattantam a székből,meg se néztem ki az,azonnal felvettem.
-Tessék!
-Alice!-ezt a hangot ezer közül is felismerném.
-Szia Zayn!Mi újság?
-Semmi,csak azért hívlak,hogy elmondjam valószínűleg el fog húzódni a próba,így lehet csak este tudunk találkozni.
-Semmi baj!Én itthon leszek.
-Akkor miután végeztem azonnal megyek.
-Rendben!
-A Bátyád?
-Lent van.-az a hirtelen lelekesedés rögtön eltűnt a hangomból.
-Beszéltél vele?
-Még nem.
-Akkor.....
-Tudom!-vágtam közbe azonnal.
-Jól van.Szia Pöttöm!
-Szia!
Szomorú voltam,hogy estélig nem láthatom őt.Már most hiányzik.Az érintése...a csókja....Megráztam a fejem.Ez nem segít.
Ráadásul a Chrissel való veszekedésem is annyira bánt.Lehet,hogy tényleg beszélnem kéne vele.Mégiscsak az egyetlen bátyám.
Lerohantam a lépcsőn egészen a konyháig.Chris nagy szemekkel mért végig miközben a gázon lévő fazék mellett gubbasztott.
-Baj van?-kérdezte azonnal.Tipikus Zayn.
-Nem,nincs.Te főzöl?
-Aha.
Felnevettem.
-Mi az?-förmedt rám sértődötten.
-Hihetetlen.
-Gondoltam megleplek.Úgyis mindig te csinálod és gondoltam most átveszem.
-Nem kéne dolgoznod?
-Szabadnapot kaptam az elismert munkámért,amit szerettem volna megmutatni.
-Lássuk.
-Előbb inkább a másik dologról kellene beszélnünk.
-Ó....rendben.Hallgatlak.-éreztem ahogy az arcom komollyá válik.Lekapcsolta a gázt és a kanapéhoz vezetett.
-Alice!Tudom mit gondolsz most.Hogy van egy bátyád,aki maga az ördög.Nem az én hibámból történt az ami történt. Anya akarta így.
-Akkor is segíthettél volna rajta!De nem!Te hagytad meghalni!-kezdtem ideges lenni.
-Nem szegülhettem ellen az akaratának.
-Ez hülyeség.
-Látom nem érted mit próbálok elmagyarázni neked.
-Nem,nem igazán.!-törtem ki.
-Nyugodj meg.
-Úgy látom ez most nem fog menni.Ne haragudj,de túlságosan fáj.-mondtam majd felálltam és kirohantam az ajtón.Hallottam ahogy utánam kiabál,de nem érdekelt.Nem akartam senkivel sem beszélni.Kicsit lassítottam a tempón,hogy ne legyek olyan feltűnő a gyalogos emberek számára,ezután gyorsan kitaláltam az úti célomat:a park.Minden bizonnyal senki nem fog zavarni.Ott mindig is nyugodtan tudtam gondolkodni.
Az ég ismét borús volt.Szürke összefolyt felhők takarták el a napot ami ügyetlenül próbált kitörni az elszigetelt rabságból.Néhány kisgyerek futkározott a zöld füvön egymást kergetve.Gondolom fogócskáztak.Az anyukák pedig a padon ültek és beszélgettek.Közben a szemüket le nem vették az apróságokról.Fogtam magam és én is leültem nem messze tőlük.Annyira aranyosan játszottak.Teljes mértékben magukkal ragadtak,mígnem egy puha apró kéz simította végig a kézfejemet ezzel kizökkentve a gondolataimból.