Chapter twenty-six

Sziasztoooooook!:-) 
Úgy döntöttem,hamarabb hozom az új részt,bár kissé csalódott vagyok ,hogy ilyen kevés komment gyűlt össze...És akik írtak,azoknak nagyon szépen köszönöm. Főként nekik szól ez az új rész!:-) 
Hosszúra sikeredett,de remélem nem bánjátok!;)
Jó olvasást!:-) 



-Szóval?-kérdezte miután leült a székre.
-Emlékszel mikor azt mondtam,nem akar leszállni rólam?
-Igen!
-Nos...azóta megváltoztak a dolgok.
-Együtt vagytok?
-Ezt így nem mondhatnám...
-Megcsókolt?
-Csak nem gondolod,hogy minden részletet megosztok majd veled?!
-Jól van na...Tudod,hogy csak jót akarok neked.
-Igen,tudom.
-Ha bármi baj van,hozzám nyugodtan fordulhatsz.
-Tudom.
-De tényleg Alice!Bármi...-fogta meg a kezem.
-Rendben Chris.Ígérem,bármi van,szólok róla.
-Ezt is eltitkoltad.
-Mert nem akartalak terhelni.
-Ez nem teher!A Hugom vagy!Már csak te vagy nekem.És  nem fogom hagyni,hogy bárki bántson.Értsd már meg!Már annyiszor megbeszéltük.
-Köszönöm Chris.  
-Szóval ha bármi van...
-Szólok!-vágtam közbe.
-Így-így!-mosolyodott el,majd megveregette a vállamat.-Én elmegyek a fiúkkal rendben?Estére hazajövök.
-Rendben.Zayn azt mondta még átjön ha nem gond.
-Akkor haza se jöjjek?
-Dehogynem!-ütöttem a mellkasára.
-Csak vicceltem.Akkor majd jövök.-mondta ,majd felugrott és az ajtó felé vette az irányt.
-Vigyázz magadra!
-Vigyázok!Szia!-nyomott egy puszit a homlokomra,majd elhagyta a házat.Nem is tudom mi lenne velem,ha ő nem lenne nekem. Valószínűleg már teljes depresszióba estem volna.Bizony ebben is ő segített nekem.El sem tudom mondani mennyire szeretem őt.
Miután befejeztem az elmélkedésem,leültem a TV elé és izgatottan vártam Zaynt,mikor hirtelen fura hangokat hallottam fentről.Ijedten álltam fel a kanapéról.
Lassan elindultam felfelé a lépcsőn.A hangok a szobámból szűrődtek kifelé.Elképzelésem sem volt,mi lehet odabent,csak azt tudom,hogy nyitva hagytam az ablakot.Ó igen az ablak.Ujjaimat rácsúsztattam a kilincsre,majd lassan lenyomtam.Tüzelő zöld szemek néztek vissza rám az ágyam szeléről.A jellegzetes göndör haj rendezetlenül állt meg a feje tején,mégis tökéletesen nézett ki.Az a különleges mosoly a gödröcskékkel....a félig kigombolt piros kockás ing,a a repülős nyaklánc a fekete szűk gatya,és a jellegzetes kopott csizma...nem is beszélve a férfias illatról,amit idáig érzek.Millió rajongó szívét hódította már meg.Ez kétségtelenül Harry.
-Te meg mit keresel itt?És hogy jöttél be?
Egy szót sem szólt.Idétlen vigyorral felállt,majd lassan közeledett felém.
-Harry...-suttogtam.Mikor már csak pár  centi volt köztünk,áthajolt felettem és becsukta az ajtót.Az illata mámorító volt.Hátráltam ameddig csak tudtam,de a fal nem engedett tovább.Az a tekintet amivel az arcomat fürkészte....igencsak furcsa volt.Mintha nem lenne magánál,vagy nem is tudom.
-Annyira...-az a perverz vigyor...-akarlak.-hirtelen lefogta a kezeimet,majd erőteljesen a falhoz nyomott.
-Harry!
-Ssssssst bébi!Én majd gondoskodom róla,hogy élvezd!-mondta,majd tenyere elindult a fenekem felé,melyet aztán megmarkolt.
-Ah...-nyögtem fel keservesen.
-Ez az!-mosolygott majd a nyakamat kezdte csókolgatni.
-Hagyd abba!-fészkelődtem,de esélyem sem volt.Az ő kidolgozott,izmos teste mellett csupán egy tollpihének éreztem magam.
-Ne ellenkezz!Tudom,hogy akarod!
A múlt emlékei kegyetlenül csaptak le az elmémre.Pontosan olyan volt...
Kapálózni kezdtem,de hiába.Szájával még mindig a nyakamra tapadt.Majd egyre lejjebb és lejjebb vándorolt.Lélegzetvételem szakadozott volt.A szívem pedig ki akart ugrani a helyéről.
-Engedj el!Nem akarom!-kezeimet a mellkasára tettem és próbáltam eltolni.A könnycseppek sorra simultak végig az arcomon.Ijedten pillantott fel rám.Az az erőszakos vágy rögtön  eltűnt a tekintetéből.
-Oh...Bassza meg!-szitkozódott,majd ,megfordult és egy  szempillantás alatt eltűnt az ablakon keresztül.Megrémülve követtem őt.Mikor megláttam,hogy épségben rohan az utca túloldalán,kissé megnyugodtam.Viszont az emlékek még mindig gyötörtek.Lefeküdtem az ágyamra és ott sírtam tovább.A múlt sebei ismét...véreznek.
Egyszer csak megéreztem a nap melegét ahogy a kezemen lévő könnycseppeket szárítja fel.Ez egy kis megnyugvást adott.Úgy éreztem nem vagyok egyedül.
Majd hallottam ahogy nyílik az ajtó.Ijedten fordultam meg.
-Zayn...
-Alice!Te sírtál?!
 -Mi?Nem dehogy!-töröltem meg gyorsan a szemeim.-Csak tudod néha rám jön.
-Ugye nem várod el azt,hogy ezt elhiggyem?!
Ha elmondom Zaynnek mi történet,Harry egészsége még annyira sem lesz teljes,mint most.Nem...nem szabad elrontanom.
-Minden rendben.Csak hiányoztál.
-És azért sírtál?
-Gyere ide hozzám!-nyújtottam a kezemet,mire megfogta,majd odafeküdt mellém.Kezével átfogta a derekamat és erősen magához szorított.
-Történt valami?
-Nem.Csak gyere közelebb.
-Tudni akarom.-az a kemény hangnem...
-Tényleg.-szorítottam meg a kezét,majd ujjainkat összekulcsoltam.-Semmi baj!
-Biztos?
-Biztos!-kifújtam a levegőt,majd felé fordultam.-És te?Mit akart David?
-Semmi különöset.Csak megbeszélés volt.Az új munkatársról beszélt.
-Új munkatársad lesz?
-Aha...
-Hát...nem vagy túl lelkes.
-Nem igazán pártolom a csapatmunkát...
-És mi van a bandával?
-Az más...teljesen más.Majd egyszer elviszlek egy próbára,és a saját szemeddel láthatod majd hogyan zajlanak nálunk a koncert előtti felkészülések.
-Rendben.  
-Az edzőteremben dolgozni teljesen más,mint így a bandával.
A hátamra feküdtem,majd szemeibe néztem.
-Mi az?-mosolyodott el.
-Semmi.-ráztam a fejem.Kezét végigvezette testemen,majd  a nyakamnál megállt,felhúzott és megcsókolt.
-Annyira vágyom rád!-suttogta.Elmosolyodtam.-Nem vicces!Tudod te milyen nehéz visszafognom magam?
-Sajnálom.
-De érted bármit megtennék.Addig várok,amíg csak kell.Megígérem minden úgy lesz,ahogy te szeretnéd.Megpróbálok mindent jól csinálni.Bocsáss meg,ha néha nem sikerül majd.-ujjait végigsimította az arcomon.-De igyekezni fogok.
-Én is boldoggá akarlak tenni.-mondtam halkan.
-Már a létezéseddel boldoggá teszel.Hogy velem vagy.Ez nekem mérhetetlenül sokat számít.
-Zayn!
-Igen?
-Szeretlek.
-Én is téged!-mosolygott.Annyira gyönyörű volt.-Annyi idő után végre úgy érzem tényleg szeretek valakit.És ezt nem akarom elrontani!Vigyázni fogok rád.Senki nem bánthat.-összerezzentem.
-Tudod Zayn annyi minden van amit még nem tudsz rólam.
-Amint úgy döntesz,hogy elmondod,én készen állok téged meghallgatni.Addig is, mint már mondtam,türelmesen várok.Mindennek eljön majd az ideje.
-Köszönöm!
Mosolyogva hajolt oda hozzám,majd száját az enyémre tapasztotta.Nem tudom meddig csókolózhattunk.Hosszú perceknek tűntek.Mégis...annyira hamar véget ért.Az érzés mellyel magával ragadott.Ez leírhatatlan.Mikor elhúzódott széles mosoly ült ki tökéletes arcára.
-A fiúkban sem bízol?
-Ezt így nem mondanám.Szoros kapcsolat van köztünk,ami megmagyarázhatatlan.Annyi biztos,hogy nem osztom meg velük minden gondolatomat.
-Egyikkel sem?
-Talán Liam az,aki a  legközelebb áll hozzám.Neki még rólad is beszéltem.
-Tényleg?-kérdeztem csodálkozva.
-Tényleg.
-És miért pont ő?
-Nem tudom.Ha a helyzet úgy kívánja,ő tudja a legkomolyabban venni a dolgokat!
-És mi van a szüleiddel?
-Nem mondom,hogy nem bízom bennük.De ők sem tudnak rólam mindent.
-Mi az,amit tudni kéne rólad?
Arca kifejezéstelenné vált.
-Semmi lényeges.-mondta végül.Tuti,hogy ezen téren titkol valamit.Nem csak ő nem tud rólam dolgokat.Ahogy elnézem ez fordítva is igaz.De én is tudok várni.-Elmondod miért sírtál?-csak nem szál le a témáról.
-Nem.
-Szóval mégis csak volt valami oka.
-Nem.
-Mindenre nemmel válaszolsz?
-Nem.-mosolyogtam játékosan.
-Szeretsz?
-Nem.
-Hazudtál?
-Nem.
-Elmegyek.
-Nem!!!-ragadtam meg a kezét,majd felültem és szembe fordultam vele.-Nem engedem!
-Azt hiszed meg tudsz akadályozni?
-Nem hiszem.-hajoltam hozzá közelebb.-Tudom!-mondtam,majd ajkaimat a nyakán kidudorodó érre nyomtam.Éreztem ahogy izmai megfeszülnek.Szívverése felgyorsult.Hirtelen megkapott,lefektetett,majd fölém mászott.Ágyéka erőteljesen simult az enyémnek,kezével pedig támasztotta magát a fejem mellett.
-Hm...-búgott a fülembe,majd megharapta a nyakam.Felsikítottam,mire ő nevetni kezdett.-Olyan aranyos vagy mikor ezt csinálod!
-Mire gondolsz?
-A sikításra.
-Csodálkozol?Hisz megharaptál!
-Ne aggódj.Fogsz te még ennél nagyobbat is sikítani!-kacsintott rám,majd kipiruló arcom láttán ismét nevetésbe kezdett.-Fájt?-kérdezte már komoly hangnemmel.
-Csak egy picit.
-Ne haragudj.-visszahajolt az érzékeny ponthoz és adott rá egy gyógyító puszit.Ezután gyengéden szívni kezdte.
-Semmi baj.-sóhajtottam.-De így szemmel látható nyomot fogsz hagyni.
-Ahhoz ennél sokkal de sokkal több kell.-mosolyodott el,majd leszállt rólam.-Ez a tiéd?-vette a kezébe a plüssmajmomat.
-Igen...-mondtam szégyellősen.
-Nagyon aranyos.-nevetett.
-Nem kell csúfolódni jó?!-kaptam ki a kezéből,majd az ölembe raktam.Huncut mosoly játszott angyali arcán.
-Eszembe se jutott.
-Elmegyünk sétálni?
-Elmehetünk.-mondta,majd leszállt az ágyról és a karjába vett.
-Neked ez mániád?
-Mi?
-Hogy állandóan felveszel.
-Nem az a mániám,hogy felveszlek,hanem az,hogy megvédjelek.-mondta,majd kinyitotta az ajtót és vitt lefelé  a lépcsőn.-Parancsolj!-tett le,majd felhúzta a cipőjét.-Mehetünk?
-Nem találom a....á megvan!-én is felvettem a tornacipőmet,majd bezárva magunk után a ajtót elindultunk.













Hét darab komment után azonnal jön a következő!:-)