Chapter twenty-eight

És mivel a kommentek is összegyűltek,itt is van az új rééész!!!:)
Ne haragudjatok a sok várakozásért,de nem voltam itthon ezen a héten!:/
Azért remélem sokan benéztetek!
Amint láttam igen!
Ráadásul újabb feliratkozók is vannak!
Ez csodálatos!
Köszöntünk titeket!
Remélem mindenkinek tetszeni fog ez a rész is!
A díjakat pedig még egyszer köszönöm!
Jó olvasást!:)







Zayn szsz.:
A kurva életbe!Ez a gyönyörűség ami most előttem áll.Ilyen nem létezik....de mégis!Nem bírom ki!Nem bírom ki,hogy ne érjek hozzá!Ujjam hegyével lassan végigsimítottam fedetlen mellkasán.Láttam hogyan dobog a szíve...Hogy mennyire szégyellős és izgatott.Annyira szép volt.
-Nézz rám!-kérleltem.Tekintetét lassan rám emelte,miközben az enyém akaratlanul is,de lejjebb kalandozott a kelleténél.Bár a melltartó minden lényegesebb részt elfedett,én elégedett voltam a látvánnyal.Hirtelen elmosolyodott.Mikor észrevettem,hogy szemei már nem az arcomat figyelik rájöttem,hogy mi tetszik neki annyira.Ugyanis méretes domborulatai engem is kellőképpen felizgattak ahhoz,hogy tudjam,álljt kell parancsolnom magamnak.Nem ez a megfelelő időpont a vágyaim kielégítésére.
Fogtam a filcet,levettem a tetejét, majd a bal melle fölé a kulcscsontjához kezdtem rajzolni egy hangjegyet.Szótlanul az arcomat figyelte,ami engem nagyon zavart a koncentrálásban.Elmosolyodott mikor rájött mit is akartam igazából.Miután végeztem,eltettem a helyére,majd megfogtam a kezét és a fürdőszobában lévő tükörhöz vezettem.-Na?
-Gyönyörű.-mondta miközben szüntelenül a művemet figyelte.
-Tetszik?
-Nagyon!-fordult felém,majd egy puszit nyomott az arcomra.
-Bár nem igazi,...
-Nem érdekel!-szólt közbe.-Köszönöm!-mosolygott.Örömteli mosolyától máris jobb kedvem lett.O az egyetlen,aki igazán boldoggá tud tenni.Huzamosabb ideig figyeltem  az arcát. Elégedettséget láttam.
-Biztosan nem akarsz itt aludni?Elég késő van már.
-Tényleg haza kell mennem.
-Ha ennyire menni akarsz.... -sóhajtottam.
-Szívesen maradnék, de nem lehet.
-Miért?
-Mert.... .
-Elviszlek.
-Nem szükséges!-tiltakozott rögtön.
-Ezt nem ajánlatnak szántam.-mondtam,majd mosolyogva visszaballagtam  a szobámba és vettem fel egy gatyát  meg egy pulóvert.
-Visszakaphatom a felsőmet?-kérdezte miközben az ajtóval igyekezte eltakarni magát.
-Ott van az ágyon.-mosolyogtam.
-Ide tudnád adni?
-Miért vagy ennyire szégyellős?
-Nem vagyok az,csak nem szeretem mutogatni magam....
Vonakodva bár,de visszaadtam neki a ruhadarabot.
-Mehetünk?
-Igen.
Szokásomhoz híven a karjaimba vettem és úgy vittem le őt a kocsiig.Jóízűen nevetett a gesztusomon.
-Mi az?-kérdeztem.
-Semmi.-rázta a fejét szórakozottan.
-A semmin nem szokás nevetni.
-Én szoktam!-mosolygott.Annyira szép volt.-Mióta cigizel?-na ez volt az a téma,amit messziről szerettem volna elkerülni.Nem szeretnék hazudni neki....viszont az igazságot sem mondanám el szívesebben.
-Nem hanyagolhatnánk ezt?
-Később beszélhetünk róla?
Később.....most komolyan?!Soha életemben nem szeretnék róla beszélni!Most miért érdekli őt ez annyira?Ha úgy vesszük,semmi köze hozzá!Na jó ismét le kell állítanom magam.Megráztam a fejem.
-Nem szeretnék erről később sem beszélni!
-De...
-Nincs de!-álltam meg hirtelen.Hogy mi a francért nem tudom kontrollálni magam és az indulataimat?!
-Rendben.-adta fel.Megint durva voltam.Megint megijesztettem.Ekkor barmot!


Alice szsz.:
Amint Zayn betért az utcánkba,feleszméltem a mindent eltakaró feketeségre.Koromsötét volt.Az utcán nem égtek a lápmák,én pedig azon gondolkoztam,hogy fogom túlélni sérülés nélkül a bemenetelt....
-Bekísérlek!-mondta rögtön mikor megállt a ház előtt.-Úgy látom nincs itthon senki.
-Chris elment a barátaival.
-És nem mondta mikor jön?
-Csak annyit mondott,hogy estére hazaér.
-Itt maradjak veled?
-Ha szeretnél.-mosolyodtam el,majd azt vettem észre,hogy remegek.Persze nem ok nélkül.Zayn keze érzékeny helyeket vélt felfedezni.
-Nem hagylak egyedül. Ezúttal nem.-suttogta remegő hangon.
-Minden rendben van Zayn?
-Persze!Csak...mindegy!
-Most már mondd el,ha belekezdtél.
-Menjünk inkább be.-simította végig tenyerét a combomon.
-Menjünk.-lassan kifújtam a levegőt,majd próbáltam kiszállni a kocsiból,de nagy meglepetésemre nem tudtam.Zárva volt.Szívem a torkomban dobogott.Sok ilyen filmet láttam már...
-Majd én kinyitom.-mondta,majd hallottam ahogy kiszáll mellőlem.Nem telt bele pár másodpercbe,már az én oldalamon állt.Testének körvonalai kirajzolódtak a sötétben.Hirtelen kinyitotta az ajtót.-Segítek!-nyújtotta a kezét,amit én rögtön megragadtam és a segítségével kiszálltam az autóból.Miután bezárta,elindultunk felfelé a lépcsőn.Közben pedig a kulcsokat kerestem.De ebben a hatalmas feketeségben nem láttam semmit.Zayn előkapta a telefonját és azzal hozott egy kis fényt az éjszakába.
-Köszönöm!-azonnal a kezembe akadt a keresett tárgy,amivel aztán kinyitottam a bejárati ajtót.Már éppen léptem volna be,mikor váratlanul elakadtam a küszöbben.Zayn még időben utánam kapott.
-Vigyázz!-intett le rögtön.
-Nem látok semmit!
-Akkor nyisd fel a villanyt!
-Nem találom!-tapogattam végig a falat az ajtó mellett.A francba!Pedig itt kéne lennie!
-A fenébe!Lemerült a mobilom!-rázta a kezében lévő kis tárgyat.
-Remek.-sóhajtottam miközben ismét útnak indultam.
-Meg ne mozdulj!-húzott vissza azon nyomban,majd testének szorított.Alig kaptam levegőt karjai közt.-Én majd megyek előre.
-De hát azt sem tudod merre kell menni!
-Voltam már itt nem egyszer!
Ráhagytam.Folyton azt hajtogatja,hogy tudja mit csinál.Hát akkor vezess miszter!
Elálltam az útjából,és előreengedtem.
-Csak fogd a kezem!-hallottam a parancsot.
-Rendben.-mondtam,majd lassan sétáltam utána.Apró léptekkel haladtunk egyre beljebb és beljebb.Nem hittem volna,de tényleg jó irányba vezetett.
-Tisztában vagy legalább egy villanykapcsoló hollétével a házban?
-A konyhait tudom.És ne gúnyolódj!Ezek nem annyira fontos dolgok,hogy  tudnom kéne!
-Ez a helyzet épp az ellenkezőjét  vallja...
-Tök mindegy,csak menjünk már!-felnevetett,majd tovább indult.
Hirtelen nagy puffanást hallottam.
-Mi az?-kérdeztem ijedten.-Mi történt?
-Semmi.
-Zayn!-szóltam rá rosszallóan.
-Azt hiszem nekimentem valaminek.
-Mégis minek?
-Talán a kanapénak.
Hangosan nevetni kezdtem.
-Akkor mégsem megyünk jó felé.
Egyszer csak megállt.Mereven,kihúzva magát állt előttem.Lélegzetvétele szakadozott volt.Mintha...dühös lenne.Tüdőmben akadt a levegő a félelemtől.Nem akartam,hogy valami baj történjen.Síri csönd követte az eseményeket ezután.Mintha..elment volna.De mivel  az érintését továbbra is éreztem,a dolog,hogy egyszerűen itt hagyott ,lehetetlen volt.
-Zayn....suttogtam.
-Igen?
Hála Istennek!
-Most miért álltunk meg?
-Elgondolkoztam...-mondta,majd elengedte a kezemet,amit aztán a derekamra simított.-Minek kéne nekünk villany?-még ha nem is látom, AZ a mosoly tuti ott van az arcán.Az a piszkos kis mosoly,amit már annyiszor láttam a mai nap során.
-Mivel nem látunk semmit.
-Mit akarsz látni?
-Téged.
-Nem elég,ha csupán érzel?-mondta,majd elkapta a kezemet és nyaka köré fonta.Úgy éreztem megfulladok.Ez a közelség....-Hmmm?
-Zayn én...
-Sssssst bébi!Ne aggódj!Én majd kellőképpen ellazítalak.
Szemeim tágra nyíltak.Ez vajon mit akar jelenteni?Ajkaival megtalálta a nyakamat amit aztán nedves csókokkal kényeztetett.Borostája kellemesen szúrt a testemnek minden egyes részét ahol megérintett puha ajkával.Lehunytam a szemem,és azon gondolkoztam,hogy vajon hogy történhetett meg mindez.Szinte lehetetlennek tűnik számomra ez a helyzet.Pár héttel ezelőtt még eszembe se jutott volna,hogy én és az egyik legnagyobb sikerű banda tagja az én házamban korom sötétben kényeztetjük egymást.Most őszintén....elég bizarr egy helyzet nem??
-Na??-suttogta a fülembe.-Ellazultál?
Egy ép szavat nem tudtam kipréselni magamból.Mintha lefagytam volna.
-Hmm....még nem?Akkor...-még a mondatot be sem fejezte,de keze már a pulóverem alatt kalandozott.Felsikítottam mikor megéreztem jéghideg ujjait.Mellkasa megremegett a visszafojtott nevetéstől.
-Mit művelsz?-kérdeztem halkan.
-Boldoggá teszlek.-mondta miközben erőteljesen megmarkolta a mellemet.
Felnyögtem,majd szó szerint összerogytam karjai közt.-Ennyire leszívom az energiádat?
-Zayn....-ennyi sikerült.Ennyire futotta pillanatnyilag.A beszédképességem felhagyott a működéssel.Annyira elvette az eszemet,hogy az már lehetetlen.
-Mi az?-szorította meg újra,mire hátam ívbe feszült,körmeimet pedig a vállába mélyesztettem.-Ah!-nyögött fel,majd egy mélyről jövő kuncogást véltem felfedezni.-Nincs semmi baj!-suttogta a fülembe majd szájával az enyémre tapadt.Hosszú,forró csók volt ez,melynek íze még annál is finomabb volt.Tomboltam...egyszerűen képtelen voltam felfogni...annyi mindent szerettem volna most mondani.Mégis valami más foglalt le,ami ebben a percben fontosabbnak tűnt a beszédnél.Vajon ő is  így érez?Érzi azt a különleges ,forró,ellenállhatatlan vágyat?Vagy csak megint én vagyok az,aki túlzásba viszi a dolgokat...nem tudom.Csak azt tudom,hogy élvezem!Hogy akarom őt mindennél jobban.Akarom,hogy hozzám érjen....hogy megcsókoljon...hogy...Szeressen.Mellette szeretnék lenni amikor gondja van,amikor boldog,amikor majd később a jövőben talán nyitottabb lesz az emberek felé,és megossza másokkal a problémáit.Amikor a lelke már nem lesz ennyire sérült és úgy igazán bízni fog bennem.Mellette leszek mindig az élet fontos pillanataiban.Számíthat majd rám.Tudom,hogy így lesz.Mert szeretem őt...és ő is engem.Remélem....



És ismét  növelünk!Kilenc darab komment és jön a kövi!:)