Chapter fourteen

Sziasztok!:)
Kicsit hamarabb jöttem az új résszel,remélem nem bánjátok!:D
Jó olvasást!Kérlek titeket,kommenteljetek!:)
Köszönöm!





Reggel mikor felébredtem, a madarak hangja szűrődött be a szoba ablakán keresztül.Arról nem is beszélve,hogy a nap gyönyörűen sütött odakint. Mi ez a hirtelen változatosság?!A szép idő ellenére nekem még mindig nincs valami jó kedvem.Állandóan  egy személy jár a fejemben.Mindig csak rá tudok gondolni.Akarom őt.Miután végeztem a reggelimmel,felhívtam Liamet.Egyedül ő volt az,a múltkoriak ellenére is,akiben teljes mértékben megbíztam.Vele mindig őszintén tudtam beszélni,bármiről volt szó.Az az igazság,hogy nem  tudok megnyílni a legtöbb ember előtt.Louisnak például ez nem gond.Zökkenőmentesen  kommunikál akár egy szembe jövő idegennel is.Nekem ez nem menne.Sohasem ment.
Sokszor szégyelltem magam azért aki vagyok.Sokszor éreztem úgy,hogy nekem itt nincs semmi keresnivalóm.Hogy túlságosan más vagyok.Te érezted már azt,hogy a létezésed felesleges?Hogy nem vagy jó semmire és csak úgy VAGY.Határok és szabályok nélkül?Hogy mindegy mit teszel mert úgysem számít?Hiszen nem vesznek emberszámba.Én igen.Ezt éreztem.De most jött valaki,aki ezen változtatott.Egy lány,aki napról napra  fontosabb része az életemnek,mégis mindig elüldözöm magam mellől a "modortalan" viselkedésemmel.De nem tehetek róla!Egyszerűen nem tudom kontroll alatt tartani az indultaimat.Ha elönt a düh,minden körülöttem megszűnik létezni,és csak arra tudok koncentrálni.Az adrenalin felszökik a testemben,és csak azt várom,hogy mikor vezethetem le a feszültséget.Amikor pedig elfogy az idő,akkor van a baj.Amikor már szinte semennyire sem tudom irányítani magam,csak megyek és megyek.Akármi kerülhet az utamba, nem fog számítani.Legalábbis nekem nem.
A kanapén ülök azon gondolkozva,hogy vajon hogyan tudnék bocsánatot kérni Alicetől anélkül,hogy megint megbántanám.Jól akarom csinálni.Ezt végre nem akarom elrontani.Úgy érzem,túl fontos számomra ahhoz,hogy elveszítsem.Nem engedhetem el.Nem szabad!Az enyém lesz és az is marad!



-Sziasztok!-köszöntem halkan a fiúknak,akik már javában próbáltak.Megint elkéstem.Szokásosan hozom a formám.
-Szia Zayn!-üdvözöltek jókedvűen.Mindenki annyira fel volt dobva.Csak én voltam megint ilyen bunkó hülye mindenkivel.
-Mi újság?-jött oda hozzám Niall.-Minden rendben?
-Persze!És veled?
-Velem is!-mosolyodott el,majd megveregette a vállam.
-Paul nagyon haragszik?
-Nem!Megérti,hogy ez most nehéz időszak neked.
Milyen időszak?Miről beszél?Megint mi a franc történt?!
-Miről beszélsz?-kérdeztem  gyanakvóan.
-Hát Perrieről.
A gyomrom rögtön felfordult és elkapott a hányinger.A falnak támaszkodva szorítottam ökölbe a kezem.
-Zayn.-suttogta Naill miközben a vállamat simogatta.
-Hagyjál!-rántottam el magam keze alól.
-Ne haragudj!
-Nem haragszom,csak ne hozd szóba többet.
-Rendben.
Perrie nagyon különleges lány.Egy mérföldkő volt az éltemben.Sokáig együtt voltunk,mégsem éreztem olyan igazinak a kapcsolatunkat.Szerettem őt igen!Talán jobban is mint egy barátot,mégis így végződtünk.Szakított velem arra hivatkozva,hogy talált valaki mást,aki boldogabbá tudja őt tenni.Akiben jobban megbízik.Ez nem tudom mit jelenthet,hisz egy párkapcsolat alapjába véve a bizalomra épül.Ha ő annak idején nem bízott bennem,akkor miért akart velem lenni?Miért okozott ekkora fájdalmat?
-Szia Zayn!-zökkentett ki a gondolatmenetemből Liam.
-Szia Liam!-nyújtotta a kezét,mire megragadtam és hálásan kezet ráztam vele.
-Hogy vagy?
Miért kérdezi mindenki ezt?!
-Jól vagyok.-dörmögtem.-Kicsit álmosan,de jól.
-Szóval ki az a lány,akiről meséltél nekem?
-Egy lány.
Széles mosolyra húzta a száját.
-Bővebben?
-Muszáj most erről beszélnünk?
Amint befejeztem a mondatot,Paul lépett be a terembe.Boldogan végigmért.Hát igen.Régen látott már.Tekintetéből kirítt,mennyi mindent szeretne tőlem kérdezni.Fáradt arcom láttán viszont inkább meghúzta magát.Ennek örültem.Legalább ő nem esett nekem .
-Na srácok!Kezdhetjük a próbát?
-Igen!-lelkesedett Louis.
Az egész délután eltelt a zene kellemes,felüdítő világában.Jó volt kicsit a fiúkkal zenélni annak ellenére,hogy mennyire nem akartam eljönni.Az érzések,amiket minél jobban próbáltam elnyomni magamban,most előtörtek!Nem sírtam.Sőt nevettem!Mosolyogtam!Boldog voltam!Ma rájöttem,hogy nem szabad hanyagolnom az életemnek ezen részét.Ez az,ami teljes mértékben boldoggá tesz.Amiben SOHA nem csalódhatok.Ez kell nekem és még valaki.


Alice szsz.:
Miután másnap Chris elment dolgozni,nekiláttam a házimunkának.Már mit is csinálhattam volna mást?!Próbáltam minél kevesebbet Zaynre gondolni.De valahogy nem ment.Akármit csináltam,valami mindig eszembe juttatta.A dolgom végeztével leültem a TV elé.Ismét vad dörömbölés szakította félbe a TV-ben folyó párbeszédet.Összerezzentem.Megmarkoltam a párnát és vártam.Vártam mikor fogja megint betörni az ajtót és egy késsel nekem esni.Vártam,de hiába.Aztán hirtelen meghallottam azt az angyali hangot az ajtó túloldaláról,mely a nevemet takarta.Izgatottan álltam fel a kanapéról,majd szapora léptekkel a bejárathoz siettem.
-Alice itthon vagy?!-hallottam újra.-Kérlek nyisd ki az ajtót!-könyörgött keservesen.Miért?Miért jött ide?Elfordítottam a kulcsot,majd lassan kinyitottam.Ismét azzal a fájó tekintettel állt előttem.Megint azzal a sérült lélekkel.
-Szia Zayn!-suttogtam.
-Szia Alice!-üdvözölt,majd tenyerét végigsimította az arcomon.A libabőr futkosott a hátamon.
-Hát te?-kérdeztem zavartan.
-Jöttem bocsánatot kérni!-hajtotta le a fejét,majd előhúzott a háta mögül egy kis virágcsokrot,amely csupán három darab gyermekláncfűből állt.Elmosolyodtam,mire az ő arcán is megjelent a boldogság.
-Ezt nekem hoztad?-kérdeztem csodálkozva.
-Igen!És még valami.-mondta,majd csibészes mosolyvillantása után énekelni kezdett:

"Your hand fits in mine like it's made just for me
But bear this mind it was meant to be
And I'm joining up the dots with the freckles on your cheeks
And it all makes sense to me

I know you've never loved the crinkles by your eyes when you smile,
You've never loved your stomach or your thighs
The dimples in your back at the bottom of your spine

But i'll love them endlessly
I won't let these little things slip out of my mouth
But if I do, it's you, oh it's you, they add up to
I'm in love with you and all these little things"



Folytatta volna,de a kezem,mely körülölelte nyakát megakadályozta.Kétségbeesetten kapkodtam a levegőt miközben egyre erősebben öleltem magamhoz.A hangja gyönyörű!Ahogy rám nézett miközben énekelt...Az az őszinteség!Hihetetlen mennyire más.Mennyivel boldogabb ilyenkor.Ez az,ami neki gyógyír!A ZENE! 






Kérek kommentekeeeeet!:):):) Köszönöm!