Chapter sixty

Sziasztok Kedves Olvasóim!!!
Mivel ilyen sokáig fent maradtam,0:04-kor vettem észre,hogy már péntek van és rakhatom a részt!
Remélem tetszeni fog!Jó olvasást!!!:D Fogalmam sincs,hogy a dátum miért jelez még mindig csütörtököt!:/







-Anyukám meghalt,apám pedig börtönben van.
-Miért van börtönben?
-Harry...-suttogtam,majd zokogásba kezdtem.
-Tudni akarom.-mondta rekedt hangon.
-Halálra verte Anyukámat.
Féltem,hogy most mit fog erre reagálni.De nem láttam semmit.Semmitmondó arccal bámulta a takarót az ágyon,majd egyszer csak felpattant és az ablakhoz sétált.
-Veled is tett valamit?-fordult felém.Közelebb lépett mikor nem válaszoltam.
-Én...é...-mökögtem.-Megerőszakolt.-suttogtam.A könnyek patakokban folytak a szemeimből.
-Tessék?-kérdezte elkerekedett szemekkel.-A saját apád?
-Igen.
-Bassza meg.-szitkozódott mérgesen miközben ráncokkal teli homlokát masszírozta.-A rohadék.Hány éves voltál?
-Nem emlkészem.Kicsi voltam.Talán óvodás.
-Nem hiszem el.-járkált fel s alá.
-Harry nyugodj meg!-ültem fel.
-Feküdj vissza Al!-tette kezét a vállamra és visszanyomott a párnára.-Még pihenned kell.
-Miért zaklatott ez fel  ez téged ennyire?
-Nem gondoltam volna,hogy...
-Hogy?
-Hogy ennyi fájdalom ért már.
-Egészen jól tudom leplezni az érzéseimet.
-Ami nem jó.
-Számodra.De számomra igen.
-Azt hiszed az megoldás,ha elzárkózol?Kurvára nem.
-Harry.-szóltam rá.
-Ne haragudj,de ki fogom mondani amit gondolok.
-Nem is mondtam,hogy ne tedd,de lehet kicsit más megfogalmazásban is.
-Tök mindegy.
-Ah!-nyögtem fel hirtelen.
-Beáztatom a rongyot.-mondta majd levette rólam és kisuhant a szobából.-De azért már jobb nem?-hű ez gyors volt.
-Sokkal.De honnan tudtad,hogy ezt kell?
-Olvastam.
-Hol?
-Neten.
-Komolyan?
-Komolyan.
-Harry én nem is tudom mit mondjak.Annyira más vagy.
-Hogy érted ezt?
-Jó értelemben más.Mármint....nem is tudom.
-Ezt fejtsd ki kérlek.-mondta miközben visszahelyezte az anyagot a hasamra,majd mellém feküdt.
-Nem tudom.
-Dehogy nem.
-Inkább beszéljünk valami másról.
-Apád után semiféle szexuális élményed nem volt még?Ha azt.... lehet annak nevezni.
-Nem.-suttogtam halkan.
-És szeretnél?
-Harry!
-Mi az?Te akartál másról beszélni-nevetett.-Szeretnél vagy nem?
-Nem.-vágtam rá azonnal.
-A szexet mindenki szereti.
-Harry!!-ütöttem meg a mellkasánál.
-Jó,kivéve Taylor Swiftet,de ez nem ide tartozik.
-Te együtt voltál Taylorral?
-Egy ideig.
-És ő milyen?
-Aszexuális és prűd.
-És miért baj az?
-Ezt most komolyan kérdezed?
-Ha szeretsz valakit,nem számít milyen,minden hibáját elnézed.
-Már mondtam.Én soha nem leszek szerelmes.
-De a szüleidet azért szereted ugye?
-Az más.
-Akkor jó.
Kezemet az anyagra szorítottam.
-Mindig ennyire szok fájni?
-Az első nap rettenetes.Aztán egyre jobb.
-Még jó,hogy nem vagyok nő.
Felnevettem.
-Hát egy ilyen nőt mint te...
-Ez most sértés akar lenni?
-Nem.Dehogy.-ráztam a fejem ellenkezően.
-Mit szeretsz annyira Zaynben?-ez a kérdés eléggé váratlanul ért.
-Ezt nem tudom elmagyarázni Harry.Ez egy természetfeletti dolog.Csodálatos.Amikor meglátom,vagy akár csak meghallom a hangját...mintha egy másik világba repülnék.A szívem hevesen kezd dobogni,a tenyerem izzad és izgatott vagyok.
Csendben figyelte az arcomat,majd egyre közelebb hajolt hozzám és orrával cirógatni kezdett.
-Ez idegesít téged.
-Mi?
-Hogy szerelmes vagyok Zaynbe.
-Engem hidegen hagy az a gyilkos.
-Harry.-hajoltam el tőle,de hiába mert utánam jött.
-Zayn egy senki.
Ezt pont ő mondja....aki droggal kereskedik.
-Mivel vagy te több nála?
Felnevetett.
-Hidd el,sokkal!
-Nem vagyok benne olyan biztos.
-Nem tudsz rólam semmit.
-Ne légy ebben annyira biztos.
Összeszűkült szemekkel nézett rám.Lehet,hogy ezt nem kellett volna.Most már sejtheti ,hogy hallgatóztam.
-Mármint már elég sok mindent elmondtál magadról.
-Az édeskevés.Én ennél sokkal több vagyok.
-Akkor tessék.Mesélj magadról.Belőlem már kiszedted mindazt amit tudni akartál.Most te jössz!
-Apám a hadseregben szolgált.Ritkán volt itthon és ha itthon is volt csak pár napra.Még egész pici gyerek voltam mikor  parancsnokká nevezték ki őt.Páratlan katona volt.-elmosolyodott,majd közelebb csúszott hozzám és megfogta a kezemet.-Az ötödik születésnapomat ünnepeltük.Már minden elő volt készítve.Egyedül apa hiányzott.Emlékszem az asztalnál ültem és megállás nélkül a bejárati ajtót figyeltem,mikor fog belépni.Megígérte,hogy hazajön.Megígérte,hogy velem lesz.
Mikor már fél órán keresztül csak az ajtót néztem,feltört bennem valami rossz érzés.Valami,aminek ezen a napon nem kellett volna jelentkeznie.Azt hittem végre boldog lehetek majd a családommal.-hirtelen a szemembe nézett.-De nem így történt.Anyát felhívták.Apám bordatörést szenvedett és már három napja az ágyban feküdt.Meghalt.Nem tudták őt megmenteni.Aznap este csak sírtam.Senki nem tudott megvigasztalni.Olyan volt,mintha egy darab elveszett volna belőlem.Mintha nem lennék teljes.Néha még most is így érzem.
Hosszú ideig csend volt.Harry arca kifejezéstelennek tűnt.
-Miért sírsz megint?-kérdezte halkan.
-Sajnálom.-mondtam keservesen,majd megöleltem őt.Lélegzetvétele nehézkes volt.Fáj neki.Nagyon fáj.
-Ne sírj.-suttogta a fülembe.-Nem szeretek könnyeket látni a szemedben.
Most bebizonyosodott,hogy Harry tényleg nem az,akinek a legtöbbször mutatja magát.Van szíve és képes szeretni!De ezt inkább elrejti mások elől.Nem értem miért.
-Hallod Drága!-simogatta meg az oldalamat jéghideg kezével.
Nagy levegőt vettem és próbáltam megnyugodni.
-Igen.-suttogtam.
-Akkor nyugodj meg.Mindjárt jövök.-levette rólam a rongyot és kirohant.Vajon Harry az apja halála miatt viselkedik így?Vagy valami más áll a dolgok hátterében?-Itt is vagyok.Fáj még?
-Most nem.
-Na!Ne sírj már!-törölte le a könnyet az arcomról.-Mit csináljak,hogy jobb kedved legyen?Szeretnél egy sztriptízt?
-Harry!-ütöttem meg újra a mellkasát.
-És máris mosolyogsz.-nevetett.
-Harry!
-Tessék?
-Miért tartasz engem fogva?
-A biztonságod érdekében.
-Mitől akarsz ennyire megóvni?
-Az most mindegy.A lényeg,hogy nálam biztonságban vagy.
-Miért nem mondod el?
Nem szólt egy szót sem.Úgy látszik semmit nem fogok tudni kiszedni belőle.
-Mutasd a bordáidat.-mondta miközben egyre feljebb húzta rajtam a pulóvert,majd jól szemügyre vette a már halványuló lila foltokat.Ezután csókot nyomott mindkét oldalra és visszahúzta az anyagot.-Szépen gyógyul.-azért még bennem van az a keserű fájdalom amit Harry okozott nekem.De...valahogy...ezek után nem tudok haragudni rá.Úgy érzem kárpótolt.-Már nem fáj annyira ugye?-kérdezte reménykedve.
-Nem.
-Ne haragudj azért,ha bármikor is fájdalmat okoztam.-kezével  átkarolta a derekamat és testéhez préselt.
-Elég jól tűröm a lelki fájdalmat mint látod.
-Én egyáltalán nem ilyennek hittelek.
-Mit hittél milyen vagyok?
-Egy elkényeztetett rajongónak hittelek,akinek a szülei mindent megadnak.
-Igaz,hogy nincsenek szüleim,de a bátyám mindent megad amire szükségem van.
-Biztosan nagyon szeret téged.
-Igen.-suttogtam.Én meg így bánok vele...-Ki kell mennem.-ültem fel.
-Fáj?-kérdezte aggódó tekintettel.
-Nem Harry,nem fáj.Pisilnem kell.Ennyi.
-Ja,oké.-mosolyodott el,majd felsegített és elkísért a mosdóig.Miután végeztem,Harry ragaszkodott hozzá,hogy továbbra is hagyjam a hasamon a forró rongyot.Engedelmeskedtem neki.Mi mást tehettem volna?
-Éhes vagyok.-jelentette ki mikor beléptünk a szobába.
-Akkor egyél.
-Mit szólnál,ha rendelnénk pizzát?
-Hát rendelj.
-De neked is enned kell belőle.
-Jól van.
-Milyet szeretsz?-kérdezte miközben előhúzta a mobilt a zsebéből.
-Sonkás,sajtos,kukoricás.
-Máris.-míg ő a nővel beszélt,én körbenéztem a szobájában.Semmi extra nem volt benne.Egy hotelszobához tudnám hasonlítani.Kivéve a rendet.
-Harry ez mit keres itt?-mutattam a lávalámpán lógó alsógatyára.
-Az...nem volt időm elrakni.-valóban nem zavartatta magát.Mintha már ezer éve ismernénk egymást és olyan jóban lennénk.
-Akkor most rakd el!
-Ne parancsolgass nekem!
-Vedd tanácsnak.Hidd el ,ez nem túl előnyös.
-Úgy sincs itt senki nem mindegy?
-Én senkinek számítok?
-Hjaj...-sóhajtott,majd lehúzta onnan az alsógatyáját és az ágyra hajította.
-Ezzel meg van oldva?
-Mégis mit akarsz mit csináljak?-lóbálta a kezeit össze-vissza.
-A szennyesbe kéne dobni.
-Jó,akkor majd beledobom.
Elmosolyodtam.
-Feküdj le.
Miután visszafeküdtem a helyemre,Harry ismét rám terítette a forró rongyot,majd mint a jólnevelt gyerek,leült mellém törökülésbe.
-Biztosan jobb dolgod is akadna,mint engem ápolni.
-Tudod,hogy bármikor megtenném.
-Nem kéne neked próbákra járni?
-Szabadot kaptunk.
-Aha.
-Viszont kéne gyakorolnom.
-Akkor tessék!Hallgatlak.
-Szereted mikor énekelek?
-Igen.Az...megnyugtat.
Elmosolyodott,majd halkan dúdolni kezdett.Hajamat az ujjai köré csavarta és azzal játszadozott miközben a dúdolás kezdett énekké formálódni.Annyira tetszett ahogy  érzelmei megmutatkoztak az arcán.Mikor lehunyta a szemeit,óvatosan megérintettem kézfejét,mire rám nézett.Tekintete zavart volt.
-Miért hagytad abba?-kérdeztem suttogva.
Elfordította fejét,lemászott az ágyról és kisétált a szobából.Mi volt ez?Valami rosszat tettem?Vagy mondtam?Ez az Alice!Megint hoztad a formád...
Ledobtam magamról a már hideg rongyot,begomboltam a nadrágom és lassan követtem Harryt le a földszintre.A kanapén ült üres tekintettel.
-Harry.
-Menj fel.
-Mi a baj?
-Azt mondtam menj fel!-fordult felém mérgesen.
-Nem megyek.
Dühösen felállt,majd öklével lehárította a szekrényen pihenő gyönyörű  angyalkát,mely nagy csörömpöléssel ért földet.És mondanom sem kell,nem egy darabban.
-A k*rva életbe nagyon gyorsan menj fel az emeltre!-ijedten hátráltam egészen a lépcsőig,majd gyorsan felmeneteltem,befutottam a fürdőszobába és bezártam magam mögött az ajtót.Arcomon patakokban folytak végig a könnyek.
Ez nem normális!Az egyik percben kedves és gyengéd,a másikban pedig tör-zúz!Mi a franc baja van?!
Leültem a kád szélére,lehúztam a lábamról a zoknit és jól szemügyre vettem a talpamat.Tényleg szépen gyógyult.És már a közlekedésre is képes vagyok.Miután visszahúztam a lábamra az anyagot,megnéztem a bordáimat is.A hatalmas lila foltok már csak halványan virítottak a bőrömön.
Még le sem húztam a felsőmet,máris kopogtattak.Lágyan verdeste az ajtót ujjbegyével.
-Nyisd ki!-kérte szépen.
-Menj el innen.- mondtam remegő hangon.
-Al én...nem akartam tényleg!Nem akarom,hogy félj tőlem.Nem akarok olyan lenni,mint Ő.
-Ne szidd Őt állandóan!Azt hiszed te más vagy?!Hogy több vagy?!
-Ezek szerint ugyan olyan vagyok.
-Nem Harry!Nem!
-Engedj be.
-Nem.
- Engedj be,különben betöröm az ajtót.
-A te házad,nekem aztán marhára mindegy.
-Ne nehezítsd meg.-sóhajtotta.
-Te pedig ne hidd azt,hogy mindig minden úgy fog történni,ahogy te akarod!
-Azt fogod csinálni,amit Én mondok!
-Majd meglátjuk!
-Hát jó!-hallottam ahogy léptei egyre távolodnak,majd hirtelen  megszólalt a csengő.Hála Istennek,legalább a kaja egy kicsit lefoglalja majd.Pár perc néma csönd után ismét kopogtatott az ajtón.-Itt a kaja.
-Nem érdekel.
-Al ne csináld ezt!Már biztosan éhes lehetsz.
-Inkább éhen pusztulok,csak ne kelljen látnom a képedet!
Pár másodperc csend.
-Nem hiszem.-dörmögte.
-De csak hidd el!Utállak!Pedig egy pillanatra azt hittem....
-Mit hittél?
-Semmit.
-Gyerünk Al!-ütötte meg az ajtót hirtelen.
-Azt,hogy...más vagy!
-Az is vagyok!
-Nem Harry!Tévedsz!
-Alice nyisd ki az ajtót!
-Nem!Fogd már fel!Látni sem akarlak.
-Kezdesz igazán felidegesíteni!
-Egy pofonnal több,vagy kevesebb!Nem mindegy?
-Nem foglak megpofozni!
-Nem tudok hinni neked.
-Nem bízol bennem?
-Ez nem kérdés!
-Szeretném,ha másképp látnál.
-Lehetetlen.
-Semmi sem lehetetlen.
-Annak aki hisz.-fejeztem be halkan a mondatot amit ő minden bizonnyal nem hallott.-Van,amin már nem lehet segíteni.
-Csak gyere már ki!
-Ah!-nyögtem fel a hirtelen jött görcs miatt.
-Alice!-ütötte meg újra az ajtót.-Jól vagy?
-Jól.
-Kérlek!Kérlek szépen!Nyisd ki a ajtót!Aggódom érted!
-Mi ez a hirtelen jött nagy aggodalom?
-Tisztában vagy vele,hogy eddig is aggódtam!
-Jó!Tudod mit?!Hagyjuk!Vigyél haza!
-Értsd már meg,hogy még nem mehetsz haza.
-De miért?
-Mert nem!Bízz bennem!
-Nem tudok!
-Gyere ki!-esedezett tovább.Mikor már végképp úgy éreztem,hogy a bezártság kezd rám hatással lenni,kinyitottam az ajtót.Harry arca keserű volt.Szenvedett.-Végre!-sóhajtotta,majd magához ölelt.Szinte hallottam ahogy kétségbeesetten könyörög,hogy öleljek vissza.De nem tettem.Csalódott voltam.....és  mérges.-Öhm...-mökögött zavartan mikor elhúzódott.-Menjünk enni.
-Nem vagyok éhes.-néztem a szemébe.
-Rendben.De ott leszel velem.
-Jó.