II./Chapter seventeen

Sziasztok Kedves Olvasóim!:)
Megjöttem az új résszel, remélem tetszeni fog.
Jó szórakozást!
HAVE FUN!:)






Némán meredtem magam elé miközben még mindig a saját kérdéseimre kerestem a választ.Mégis hogy történhetett meg mindez?
-Zayn neked nem kellene itt lenned!-szólalt fel Liam hirtelen.
-Elhiszed, hogy kurvára nem érdekel?!-lépett be, majd szemeivel keresni kezdett.-Hol van?-nézett ismét rám.
-Nincs itt.-válaszoltam.
-Ne hazudj nekem!-kiáltott fel, mire összerezzentem.Liam azonnal felpattant és mellém állt.Zayn keserves tekintettel mért végig minket, majd becsukta maga után az ajtót.
-Hogy tudtál eljönni a kórházból?-kérdeztem.
-Saját felelősségre kénytelenek voltak hazaengedni.
-Ez őrültség.-korholta le azonnal Liam.
-Marhára nem érdekel mit gondolsz.-rázta a fejét, majd ismét körbenézett.
-Chris jött haza.-mondtam mielőtt újra ordibálni kezdett volna a sok táska láttán.
-Az  a féreg is idetolta a képét végre?-kérdezte gúnyosan.
-Zayn!-szóltam rá azonnal.-Ne merj így beszélni a Bátyámról!
-Mi az mostmár hirtelen minden rendbe jött?-kérdezte gúnyosan.-Egy napig nem beszélünk és máris helyre jönnek a dolgok?Láthatóan nincs is rám szükséged.
-Ne mond ezt kérlek!-sóhajtottam miközben a könnyek már csípték a szememet.
-Hiába ordítasz itt nekem.-biccentett a fejével-Semmin nem fog változtatni.
-Kérlek beszéljük meg!
-Nincs mit megbeszélnem veled.-fordult meg azonnal.
-Zayn!-ordítottam utána hirtelen mire meghökkenve pillantott vissza rám.-Nem hagyhatsz így itt.-zokogtam.Kitéptem karomat Liam szorításából és elindultam felé.Csak az pörgött agyamban, hogy meg kell állítanom.Meg kell magyaráznom neki mindent és rászedni az apasági tesztre.Be kell bizonyítanom, hogy mennyire szeretem.Tudnia kell.
-Hagyjál békén!-lökött el magától.Liamnek hála nem a padlón landoltam.
-Normális vagy?!-esett azonnal neki.
-Persze.Állj te is az ő oldalára.Mindig is tudtam, hogy nem vagy igaz barát.
-Zayn gyere be és beszéljük meg.
Dühös tekintete egész végig az enyémet követte.Láttam rajta mennyire fáj.Szinte csillogott benne a keserűség.Mintha legszívesebben csak lekevert volna egyet és eltűnt volna.Valószínűleg ezt érdemeltem.És őszintén szólva el is viseltem volna.Csak tenne már valamit!
-Nem érdekel egyikőtök magyarázata sem.-szólalt fel hirtelen.-Csak hagyjatok békén.Harryt pedig elintézem.
Amíg volt alkalmam, hamar elkaptam a kezét és megszorítottam.Hideg volt és merev.Nem olyan mint máskor.Mintha még abból is kiszállt volna a lélek.Nagy szemekkel mért végig, majd láttam ahogy teste megfeszül a hirtelen érintkezéstől.-Mit nem értesz azon, hogy hagyj békén?-húzta ki kezét az enyémből.Az előbbi vad viselkedése után ez nagyon jól esett.Láttam rajta, hogy megbánta.
-Ne haragudj rám.-kértem kétségbeesetten.
-Most még nem tudok.-rázta a fejét, majd megfordult.-Mégis hogy tehetted ezt velem?-suttogta.-Mindenemet neked adtam.Szó szerint mindent.Te pedig így hálálod meg?
-Zayn én...
-Mindegy.-vonta meg a vállát.-Már kurvára mindegy.-ezután fogta magát és elsétált.
Könnyes szemmel fordultam Liam felé aki még mindig mozdulatlanul állt mögöttem.
Bár mostanra már Chris is csatlakozott hozzá.
-Azt hiszem lesz mit mesélned.-mondta sejtelmesen.
-Elég sokmindenről lemaradtál.-sóhajtottam,majd a kanapé felé vettem az irányt ahol mindent részletről részletre megosztottam Chrissel.Semmi titkolózás.Soha többé.A legelején kezdtem mikor megismertem Zaynt.Chris teljes mértékben megérdemli, hogy tudjon mindenről.Ezek után ő az egyetlen reményem.
-És ezeket miért most kell megtudnom?-kérdezte csalódottan.
-Mert akkor nem akartam elmondani.
-Nem bízol bennem Al?
-De bízom.Csak nem akartalak a dolgaimmal terhelni.Folyton csak velem foglalkoztál.
-De ez nekem nem esett nehezemre.Hisz a húgom vagy.
-Én akkor is így éreztem.
-Mert hülye vagy.-mosolyodott el, majd beleboxolt a vállamba.-Máskor kérlek mondj el nekem mindent.
-Úgy lesz.-eresztettem egy halvány mosolyt.-Én most elmegyek sétálni.-álltam fel a helyemről.
-Egyedül biztosan nem.-állt fel Liam is.
-Akkor gyere.-sóhajtottam.Tudtam, hogy nem rázhatom le magamról.
-Hm ez könnyen ment.-vigyorgott.
-Mintha megszabadulhatnék tőled.-forgattam a szemem mire játékosan rázni kezdte a fejét.
Miután felöltöztünk, elköszöntem Christől, majd elindultunk.
-Ez már nem lesz jobb ugye?-kérdeztem reménykedve, hogy ő másképp gondolja.
-Tudod milyen keményfejű.Jól ismered Al.Még nálam is jobban.
-Annyira szégyellem magam.
-Megint kezdjük el elölről?-vonta fel a szemöldökét.
-Nem.-sóhajtottam, majd kezeimet a zsebembe mélyesztettem.
-Hová is megyünk pontosan?
-Nem tudom.-néztem fel az égre.-Csak megyünk.-jó ideig csendben sétáltunk egymás mellett.Csak  a szél süvítő hangja borzolta a fülemet miközben a fejemben próbáltam rendet teremteni a gondolataim között.De valahogy nem sikerült.-Nem vagyok túl bulis társaság most.-mosolyodtam el unott arcán.-Nem mintha máskor annyira az lennék.
-Ne haragudj, csak én is elgondolmodtam.
-Baj van?
-Van elég.-harapott a szájába reménytelenül.-Ma anya felhívott.A nagyi nincs túl jó állapotban és aggódom érte.
-Sajnálom.-simítottam végig izmos karján.
-És még itt van ez is.
-Nem akarom, hogy úgy érezd, minden a te a felelősséged.
-Tudod Zayn a legjobb barátom és nem akarom, hogy ez az egész ami köztetek van tönkre menjen.Soha nem találna még egy olyan lányt, mint te.
-Köszönöm Liam.-mosolyogtam rá.-És azt is, hogy mellettem vagy ebben a helyzetben.Mindent.-öleltem magamhoz szorosan.Reménységgel töltöttek el hatalmas karjai melyek lágyan körülölelték derekamat.Annyira jól esett tőle ez a törődés.
-Menjünk.-húzódott el, majd ismét elindultunk a járdán.-Várod már, hogy Edward megérkezzen?
-Mindennél jobban.-a hirtelen fájdalom után szokatlan melegség töltötte be a szívemet.-Szeretnék végre kikerülni ebből az egészből és tisztázni mindent.Nagyon bízom benne, hogy Zayn beleegyezik.
-Nem lesz más választása, ha igazán szeret.Márpedig szeret.Ez biztos.
-Remélem.
Ezután Liammel nem szóltunk egymáshoz.Egy órán keresztül csendben sétálgattunk a városban tanulmányozva London ereklyéit.Imádtam itt élni.Jobb helyen nem is lehetnék.
-Nem kellene hazamennünk?-kérdezte miközben tenyereit dörzsölte.
-De mehetünk.
Amint hazaértünk, Liam kirámolta a hűtőt.Még jó, hogy tele volt.Így jutott mindenből mindenkinek.Hosszú beszélgetések után elmenten fürdeni, majd lefeküdni annak ellenére, hogy egyáltalán nem voltam fáradt.Csak a mai napra tudtam gondolni.
Csakis Zanyre.Vajon mi lehet most vele?Mit csinál?Hol van?Jól van?Gyomrom görcsbe rándult ahogy elém ugrott a kép amin Zayn fájdalmaktól eltorzult arccal fekszik egy sikátorban.Nem akartam, hogy bármi baja essen.Csak legyen velem, hogy tudjam megvédeni.Szemeim megteltek könnyel és szipogni kezdtem.
-Bárcsak itt lennél mellettem.-sóhajtottam a párnába.-Bárcsak meg tudnál bocsátani.Bárcsak elölről tudnánk kezdeni.
-Kezdjük!-szólalt fel valaki a hátam mögül, mire testem remegni kezdett.Nagyon ismerős hang volt.Csak túl meggyötört volt.Miattam.
-Zayn!-nyögtem fel, majd azonnal felültem és feléje fordultam.Az ágy szélén ült mereven.Mintha teljesen idegen lenne ez a hely ahol van.Szokatlan.-Hogy kerülsz ide?
-Felmásztam.
-Zayn!-kúszni kezdtem felé, de hiába.Egymás után hullottak a könnyeim a paplanra.Csak meg akartam érinteni.Csak érezni.-Meg tudsz nekem bocsátani?-zokogtam.
 -Azért vagyok itt, mert....-nyelt egyet.-hiányoztál.Ennek ellenére viszont iszonyú dühös vagyok.
-Tudom.De mi van a mellkasoddal?
Felnevetett.
-Mi lenne?
-Ezt kérdezem.
-Semmi.
-Had nézzem.  
-Nem.-fordította el a fejét.
-Gyerünk Zayn!-noszogattam.
-Mondom nem!-emelte fel a hangját mire a könnyeim ismét potyogni kezdtek.

Sziasztok!:)

Szeretetben gazdag, Békés, Boldog Karácsonyt kívánok minden kedves Olvasómnak!!:) És nem utolsó sorban Isten éltesse Louist!

II./Chapter sixteen

Sziasztok!:)
Hosszú idő után végre ismét jelentkezem az új résszel.
Remélem mindenkinek tetszeni fog.
Jó olvasást!
HAVE FUN! :D






-Alice.-mondta ki a nevemet, majd tekintete kidudorodó pocakomra tévedt.Arca meggyötörtté vált, de valahogy mégsem tudott mehatni.Dühösen hátráltam egyre beljebb és beljebb nehogy valami olyat tegyek, amit később megbánok.Liam aggódó pillantást vetett felém.-Alice!-ismételte magát már határozottabban.Még mindig nem reagáltam.Csak arra tudtam gondolni, hogy itt hagyott.Még csak nem is jelentkezett és most hirtelen beállít?Mit képzel?
-Alice minden rendben?-lépett mellém Liam.Erősen megmarkoltam a kezét és próbáltam megnyugodni.-Alice!-szólongatott miközben Chris csak állt és bámult.Várt valamire.Olyan volt, mint régen.Talán kissé megviselt volt.Igen, nagyon annak tűnt.Legalábbis a hatalmas lila karikák a szemem alatt erről árulkodtak.
-Minden rendben.-fújtam ki a levegőt miután elengedtem a kezét.Az agyam azonnal más meglátást vélt felfedezni a helyzettel kapcsolatban.Zokogva borultam Chris karjaiba.Kétségbeesetten ölelt vissza.Mintha talán egy kissé megijedt volna.-Hol voltál?-nyögtem.-Hol?-zokogtam tovább, mire erősebben szorított magához.-Miért nem hívtál soha?-néztem a szemébe.Igen, határozottan meg volt rökönyödve.
-Én...
-Te mi?!-kezdtem elveszíteni a fejem.-Nem tudtalak elérni és te sem hívtál soha!Miért nem?!Semmit nem tudtam rólad!
-Alice!-ragadta meg a vállamat.
-Nem!-kiáltottam fel.-Magyarázd meg!-hátráltam ismét.A nyugodtság amit az előbb a magaménak mondhattam, mostanra eltűnt.
-Mindent elmondok, csak nyugodj meg!-kérlelt.
-Mégis hogy képzelted ezt?!-ordítottam kikelve magamból.
-Alice nyugodj meg!-fogta meg a kezem Liam, de kitéptem a szorításából.
-Most azonnal mondj el mindent!-parancsoltam rá, mire bólintott, majd fogta a cuccait és besétált a nappaliba.
-Gyere ide Al.-hívott magához.Indulatosan ültem mellé és figyelmesen hallgattam.
-Amikor elmentem, azt hittem minden olyan lesz, mint a mesében.Lesz egy jól fizető állásom, tele leszek pénzzel és amikor visszajövök, majd mindent megadhatok neked.-kérdőn néztem rá.-De nem így történt.Egy percnyi szabadidőm sem volt.Egyik helyről rohantam a másikra és éjjel-nappal dolgoztam szigorú szabályok betartása mellett.Mindent meg kellett tennem amit kértek.Állandó megfigyelés alatt voltam.
-Mi?-kérdeztem ledöbbenve.-Te nem erre vállalkoztál.
-Remélem mostanra végelegesen vége.-sóhajtott, majd megtámaszkodva térdein előre hajolt.
-Sajnálom Chris.Ne haragudj!-öleltem magamhoz erősen.
-Nagyon hiányoztál.-nyögte miközben átölelt.-De most te mesélj!-húzódott el.-Ez...-nézett a pocakomra.
-Miután elmentél, kiderült, hogy terhes vagyok.
-Hol van Zayn?-eszmélt fel.-Ugye nem?
-Minden rendben van, csak most kórházban fekszik.
-Tessék?Mégis mi történt?
-Hosszú történet.-sóhajtottunk egyszerre Laimmel.
-És te?-nézett Chris Liam felé.
-Miután itt hagytad őt és ugye Zayn sincs itthon, valakinek vigyáznia kell rá.
-Köszönöm.-mondta rögtön Chris.
-Ne köszönd.Nem a te kedvedért tettem.
-Liam!-szóltam rá rosszallóan, de csak rázta a fejét, majd kiballagott a konyhába.-Ne haragudj rá.
-Teljesen jogos a viselkedése.-hajtotta le a fejét.-Amit tettem, megbocsáthatatlan.Gondolom halálra aggódtad magad.-nézett a szemembe.
-Bevallom, mikor megláttalak az ajtóban, legszívesebben egy hatalmasat lekevertem volna.
-A én Hercegnőm.-mosolyodott el miközben megfogta a kezemet.
-Most, hogy végre világosan látom a helyzetet, ne aggódj.Nem haragszom rád.-váratlanul ért a hirtelen távolság amit megtett a kanapé másik felébe.Hanyagul ledobott bőröndje felé nyúlt amiben lázasan kutakodni kezdett.-Mit csinálsz?-kérdeztem kiváncsian mikor már öt perce hevesen túrt a ruhái közt.
-Keresek valamit.Meg is van.-mosolyodott el miközben ujján lógatva felém nyújtott egy mesés nyakláncot.  

-Chris.-suttogtam elérzékenyülten.-Ez az enyém?-könnyeim rögtön utat törtek maguknak.

-Amint megláttam, azonnal rád gondoltam.Nem tudtam otthagyni.

-Nagyon köszönöm!-öleltem magamhoz szorosan.

-Tetszik?-húzódott el.

-Nagyon.-töröltem meg az arcomat.-Felteszed nekem?

-Hogyne.-mondta miközben már cselekedett is.A gyönyörű lányc másodperceken belül a nyakamban lógott.

-Köszönöm szépen!-öleltem meg újra.

-Nagyon szívesen.-mosolygott rám.

-Talán jobb lenne, ha lepihennél kicsit.-mondtam miután végigmértem kimerült arcát.

-Ne haragudj rám Alice.-rázta a fejét.-Én annyira sajnálom!-szemei megteltek könnyel.

-Figyelj!-vettem kezeim közé meggyötört arcát.-Nem haragszom rád.Szörnyű lehetett ott idáig.De mostmár itthon vagy azokkal, akik szeretnek.Nincs semmi baj.

-Köszönöm.-sóhajtott.-Megyek kipakolok.-állt fel, majd megragadta a bőröndjét és elindult felfelé.

Szomorúan meredtem magam elé miközben Liam lehuppant mellém.

-Nagyon mellélőttem.-nyújtózkodott ki.

-Hát ezt én sem gondoltam volna.

-A lényeg, hogy itthon van és minden rendben van vele.

-Igen.-bólogattam egyetértően.

-Neked mikor kell legközelebb orvoshoz menned?

-Felírtam valahova.Talán a naptáramba.Nem tudom.

-Csak nehogy elfeledkezzünk róla.

-Majd megnézem.-mondtam.Indultam volna Chris után, de a hirtelen ajtócsapódás elterelte a figyelmemet.

-Zayn!-kiáltott fel Liam.-Mi a fenét keresel itt?

-Hol van?!-ordított.Kétségbeesetten markolta az ajtókeretet miközben fájdalomtól eltorzult arcát jobbra-balra forgatta.-Hol van?!-meredt rám.Gyomrom görcsbe rándult.

-Mégis ki?-kérdeztem remegő hangon.

-Tudod nagyon jól kiről beszélek.-lépett beljebb.-Az aki jól megfektetett miközben én próbáltam helyrehozni a kapcsolatunkat!-hosszú szünet következett.Szívembe éles fájdalom nyilalt.Az agyam pörögni kezdett.Mégis hogy a francba jutott ki a kórházból?Hogy jött el idáig akkora sebbel a mellkasán?Ki segített neki?Honnan tudja, hogy Harry itthon van?-Hol a picsába van Harry?!-ordított fel.

II./Chapter fifteen

Szép estét!:)
Igyekszem visszarázódni a régi rendszerbe.Köszönöm, hogy ti most is kitartotok mellettem és itt vagytok nekem.
És az is nagyon boldoggá tesz, hogy még most is van új olvasó!
Nagyon örülök nektek!:)
Remélem tetszeni fog az új rész!
Jó olvasást!
HAVE FUN! :D







Liammel az egész estét együtt töltöttük.Megnéztünk három filmet egymás után, majd kitalálta, hogy ő éhes (három tányér paprikás krumpli után), így kénytelenek voltunk pizzát rendelni.Még terhesen sem eszek annyit, mint Liam.
-Biztos nem kérsz belőle?-nyomta az orrom alá a tányérját.
-Biztos.-bólintottam, majd pakolni kezdtem az asztalon hagyott szemetet.
-Héj mit csinálsz?!-ragadta meg a kezem.
-Öhm...rakodok?-vontam fel a szemöldököm.
-Majd én megcsinálom, hagyd csak!
-Liam!-néztem rá kiábrándultan mire hirtelen csörögni kezdett a telefonja.-Zayn az?-kérdeztem azonnal, de nem válaszolt.Felállt és kisétált az ajtón.Egyértelműen jól tippeltem.
Miközben izgatottan sürgölődtem a konyhában Liamre várva, véletlenül sikerült elejtenem egy tányért melynek szilánkjai beterítették a konyha csempéjének felületét.Idegesen kutattam egy söprű és egy lapát után, de nem találtam sehol.Hamar felvettem a papucsomat nehogy megint tele legyek szilánkdarabokkal, ezután tovább kerestem.
-Te meg mi a francot csináltál?-szakított félbe Liam.
-Eltörtem egy tányért és a söprű nincs a helyén!-mondtam mérgesen.
-Héj nyugodj meg!-fogta meg remegő kezemet.-Kint van a kamrában.Mindjárt hozom.-fordult meg azonnal.
Bólintottam, majd helyet foglaltam a kanapén.Nem hiszem el!Hogy lehetek ennyire szerencsétlen?
-Mit mondott Zayn?-kérdeztem amint elsuhant mellettem a konyhába.
-Semmit.
-Laim!-kértem kétségbeesetten.
-Komolyan!-fordult felém.-Tényleg semmit.Letolt amiért nem mondtam el neki.Aztán azt kibálta, hogy soha nem voltam igaz barát.Ezután elküldött a p*csába és letette.-sorolta üresen miközben az arcomat méregette mely egyre meggyötörtebbé vált.
-Sajnálom!-öleltem magamhoz szorosan.Hallottam ahogy a lapát és a seprű nagy zajjal földet ér, majd Liam karjai erősen körém fonódtak.
-Majd megbékél.-suttogta, majd eltolt magától és biztató mosolyt küldött felém.
-Hogy tudsz még most is ilyen pozitív lenni?
-Nem szeretem a negatív meglátású embereket.-nagy levegőt vett.-Míg én ezt feltakarítom, te nyugodtan menj és fürödj meg.Már biztosan fáradt vagy.
-Köszönöm Liam!-mondtam, majd elindultam felfelé.
Miután minden teendőmet elvégeztem, ránéztem Liamre aki már javában horkolt a megkezdett pizza és a negyedik film társaságában.Betakartam őt, majd leoltottam a TV-t, nehogy az éjjel közepén felkeltse őt.Miután leellenőriztem a zárat, én is felmentem a szobába s lefeküdtem.
Sokáig forgolódtam mikor hirtelen megfájdult a hasam.Oldalra fordultam hátha elmúlik, de nem.A fájdalom egyre csak fokozódott.Mikor már szinte elviselhetetlen volt, felordítottam.Liam azonnal kivágta a hálószoba ajtaját.
-Mi a baj?-mászott mellém, majd maga felé fordított.
-A hasam.-nyögtem.-Nagyon fáj!-erősen megmarkoltam a karját és magamhoz öleltem.
-Orvoshoz kell mennünk!-jelentette ki szigorúan, majd mocorogni kezdett, de nem engedtem el őt.
-Várj Liam!Már jobb!-sóhajtottam ahogy engedtem  szorításomon.
-Biztos?-lihegett ijedten.
-Igen.-kezem elernyedt magam mellett mellyel Liam karját markoltam, majd a hátamra fordultam és nagyot sóhajtottam.
-Nagyon rám ijesztettél.
-Ne haragudj.-sóhajtottam újra.
-Mi a fene volt ez?-távolodott el.
-Fogalmam sincs.
-Jobb lenne...
-Nem!-szakítottam félbe azonnal.-A kivizsgáláson minden rendben volt.
-Az akkor volt.
-Most is rendben van!-kiabáltam kétségbeesetten, majd sírni kezdtem.
-Minden bizonnyal, de nyugodtabb lennék, ha beszélnél az orvosoddal.
-Liam ez ilyenkor  már teljesen normális!
-Jó.-mondta mogorván, majd lehuppant az ágyról és maga mögött hagyva engem becsapta az ajtót.
Ezen az éjjelen nem aludtam túl sokat.Csak forgolódtam és azon törtem a fejem, mit tegyek.Úgy érzem, kezd kicsúszni az írányítás a kezemből.Mintha minden olyan zavaros lenne körülöttem.Már nagyon vártam azt a bizonyos nyugalmat amit már oly hosszú ideje remélek.De valahogy még nem jön.És nem tartom valószínűnek, hogy a közeljövőben találkozni fogok vele.
Reggel fél hatkor kikeltem az ágyból és nekiálltam ebédet főzni.Persze Liam azonnal leállított és ragaszkodott hozzá, hogy menjünk inkább étterembe, de nem engedtem belőle.Inkább ismét elküldtem őt bevásárolni, így minden főzéshez szükséges kellékem megvolt.
-Annyira önfejű vagy.-morogta Liam az orra alatt miközben az asztalnál ülve forgatta az újságot.
-Zaynnel élek együtt.-néztem rá, majd éreztem ahogy a mellkasom nehezedni kezd.
-Teljes mértékben egymáshoz valók vagytok.-rázta a fejét.
-Ne haragudj a tegnapi miatt.
-Nincs semmi baj.-állt fel, majd kivett magának egy sört a hűtőből.
-Nyugodtan elmehetsz Liam.Nem kell itt lenned egész nap.
-Ne kezdjünk ebbe bele.-kért kétségbeesetten.-Inkább azt meséld el, mi lesz az ebéd.
-Hal krumplival.-mosolyogtam rá.-Remélem megfelel.
-Tökéletes.-mosolygott vissza, majd leült a helyére.
A délelőtt folyamán minden teendőmet elvégeztem.Miután Liam besegített, egész gyorsan végeztünk a mosogatással is.Az ebéd nagyon finomra sikeredett Liam szerint, bár az én véleményem szerint a krumpli nem volt elég sós.Dehát ahogy mondani szokták:"ízlések és pofonok!"
-Nem szeretnél elmenni sétálni?Vagy inkább pihennél?-kérdezte Liam mikor leültem mellé a kanapéra.
-Azon gondolkozom, hogy bemegyek Zaynhez.
-Eszedbe se jusson!-korholt le azonnal.-Semmi jó nem sülne ki abból, ha most beállítanál hozzá.
-De hiányzik.-hajtottam le a fejem.
-Ne!Csak ne sírj megint!-fogta meg a kezem.-A napokban már annyit láttalak sírni, hogy lassan én is depressziós leszek!
-Én nem vagyok depressziós!-tiltakoztam azonnal, mire Liam csúnyán nézett  hegekkel teli kezemre.Ismét lehajtottam a fejemet.Akkor mégis miért nem akar orvoshoz küldeni, ha tudja, hogy probléma van?Azt vártam, hogy rögtön ezzel fog előállni.
-Persze.Nagyon rosszul hazudsz Alice!
-Tudom.-nyögtem.
-Szóval nem akarsz kimenni?Egész nap bent ültünk.
-De.Menjünk.-álltam fel, majd felvettem a cipőmet és a kabátomat.
-Azért várj meg!-nevetett.
-Nem fognak...-kezdtem bele, de inkább hagytam.
-Mit nem fognak?-nézett rám értetlenül.
-Találgatni az emberek.Ha most együtt elmegyük sétálni, annak semmi jó vége nem lesz.Főleg ha a média felkapja a témát.Zaynnek erre nincs szüksége.
-Igazad lehet.-harapott az ajkába.-Akkor most mi legyen?
-Maradok.Liam nyugodtan elmehetsz!-gondolom, hogy azért szeretett volna egy kicsit levegőre menni, mert egész nap négy fal közé volt zárva.És én ezt teljes mértékben megértem.
-Veled maradok.-jelentette ki.
-Szinte éreztem.-forgattam a szemeimet, majd megfogtam a kezét és erőszakkal próbáltam őt az ajtó felé tuszkolni.Nevetséges hátránnyal.
-Ezt te sem gondoltad komolyan.-nevetett.
-De!Szeretném, ha elmennél kicsit szórakozni!
-Én nagyon jól szórakozom veled Al!
Nagyot sóhajtottam, majd mérgesen megmarkoltam a kilincset és kivágtam az ajtót.Egy pillanatra megállt a szívem.Még a vér is megfagyott ereimben a váratlan vendég láttán.Ujjaim egyre szilárdabban fonódtak a kilincs köré miközben a tüdőm megtelt levegővel.Esküszöm, ebben a pillanatban legszívesebben egy hatalmasat ordítottam volna és egyből egy nagyot lekevertem volna neki.
Ha nem hiányzott volna ennyire...

II./Chapter fourteen

Kedves Olvasóim!
Megérkeztem az új résszel!Remélem tetszeni fog!
Jó olvasást!
HAVE FUN! :DD






Miközben egyre jobban zsibbadni kezd a karom, szabad kezemmel a szemeimet törölgetem.Még mindig.
Liam hazahozott miután Zaynt sikerült lenyugtatni.Ha lehet így fogalmazni.Azóta csak fekszem a kanapén s azon gondolkodom, vajon hogy jutottam el idáig?Soha senkinek nem akartam rosszat, mégis mindig azt teszem.Állandóan megbántom a körülöttem élő embereket.
Ahogy éreztem a következő sírógörcs folyamat kezdetét, felnyögtem.Ezzel jeleztem Liamnek, aki rögtön mellettem termett és szorosan magához szorított.Miközben arcom a nyakába fúródott, elképzeltem Zaynt a helyében.Annyira jó lenne, ha most mellette lehetnék.
-Ne sírj Alice!-suttogta, majd a hátamat kezdte simogatni.Éreztem, hogy sikerül lenyugodnom.Amikor végre a szipogásomtól és nyögéseimtől mentes volt a nappali, hirtelen kivágódott a bejárati ajtó.Felkaptam a tekintetemet.A küszöbön egy várt vendég álldogált.Gondoltam, hogy nemsokára ismét felbukkan majd.-Mit keresel itt?-egyenesedett fel Liam miközben kezei ökölbe szorultak.
-Alicehez jöttem.-jelentette ki komolyan, majd keservesen nézett le rám.-Mi történt?-lépett közelebb, mire Liam összerezzent a dühtől.
-Tűnj el!-kiabált.
-Nem megyek sehova.-mondta higgadtan, majd levetette a cipőjét, kabátját pedig felakasztotta.
-Hagyd csak Liam!-nyögtem fel.-Nem érdemes dühösnek lenned miatta.
-De...
-Hagyd!-kértem, majd bólintottam jelezvén, hogy nem lesz semmi baj.Elállt előlem, én pedig feltápászkodtam.
-Maradj!-parancsolt rám miközben leült mellém.Liam nagy levegőt vett, majd fogta magát és visszament a konyhába.
-Miért jöttél vissza?-kérdeztem miközben remélhetőleg az utolsó könnycseppet töröltem le az arcomról.
-Őszintén?Vitázni, de amilyen állapotban vagy, nincs szívem belekezdeni.
Elmosolyodtam.Harry tényleg semmit nem változott.
-Hm.Talán tényleg mindig azt kellene mondanom, amit gondolok.-elmélkedett miközben az arcomon bujkáló mosolyt kémlelte.
-Ne.-néztem a szemébe kétségbeesetten mire felnevetett.
-Mi történt?-váltott témát azonnal.
-Elmondtam mindent Zaynnek.
-És?
-Elküldött.-suttogtam miközben könnycseppek sokasága gördült végig ismét az arcomon.
-Várható volt.-dörmögte.
-Sokkal jobban fáj, mint gondoltam.-nyögtem, majd arcomat a tenyerembe temettem.Harry a mellkasára húzott és nyugtatóan simogatni kezdett.
-Ne sírj!-kért halkan.-Idővel jobb lesz!Hidd el!
Felnéztem rá.Annyira őszintének és tisztának tűnt.Nem a szokásos, piszkos fantáziájú Harry.Bambán néztem gyönyörű szemeit mikor hirtelen elmosolyodott.
-Mi az?-kérdeztem zavartan miközben elhúzódtam tőle.
-Semmi.-fordította el a tekintetét.-Csak eszembe jutott valami.
-Mi?
-Semmi.-rázta a fejét, majd beletúrt gondosan széltől megtépázott hajába.Hihetetlen, hogy még így is tökéletesen áll.
-Akarsz még valamit?
-Nem.Elküldesz?-húzta fel a szemöldökét.
-Hát talán mindenkinek jobb lenne.-pillantottam Liam felé aki még mindig a konyhában szorgoskodott.
-Szívesebben lennék melletted.
-Én helyetted is vele leszek.-kiabált Liam csípősen.
-A viccet félretéve...aggódom érted és az állapotod miatt.-fogta meg a kezemet.
-Mióta érdekel ennyire, hogy mi van velem?
-Mindig is érdekelt.Te is tudod!-ahogy a szavak elhagyták telt ajkait, tenyeremet a szíve helyére simította ahol a nevem ékesült.Jól tudtam mit akar ezzel mondani.
-Tényleg jobb lenne, ha elmennél.-húztam ki kezemet a szorításából.
-Jövök még.-állt fel.
-Tudom.-sóhajtottam, majd az ajtóhoz kísértem őt.
-Amiért pedig főleg itt vagyok,-nézett a pocakomra.-minél hamarabb tudni akarom.
-Minden tőlem telhetőt megteszek.De most egyelőre várnod kell.
-Türelmes leszek.-mosolyodott el, majd felvette a kabátját és a cipőjét.-Akkor szia!
-Szia Harry!
Miután becsuktam az ajtót, Liamhez siettem.
-Jól vagy?-kérdezte amint meglátott.
-Liam nem kell rám főznöd!
-A kérdésem az volt, jól vagy-e.Nem a véleményedet kértem.
-Mondjuk rá.Jobban.
-Mindjárt kész!-fordult vissza az edényhez.
-Mi ez?
-Paprikás krumpli.-mosolygott.
-Ó.
-Ennyi?Ó?
-Igen.Ó.-bólogattam, majd visszafordultam, hogy a nappali felé induljak, de megállított.
-Minden rendbe fog jönni.-mondta.
-Már nem igazán tudok bízni benne.
-Most még nehéz.De ahogy Harry mondta, idővel jobb lesz.Miután Zayn is lenyugszik, megbeszélitek a dolgokat és újra minden a régi lesz.
-Gondolod?-kérdeztem reménykedve, hogy igent mond.
-Biztos vagyok benne.-mosolygott rám, majd szorosan magához ölelt.

II./Chapter thirteen

Sziasztok Kedves Olvasóim!
Megérkeztem az új résszel, remélem nem bánjátok, hogy ilyen rendszertelenül és sokáig várósan.
Remélem tetszeni fog.
Jó olvasást!
HAVE FUN!










A szívem hevesen dobogott, a tenyerem pedig izzadt miközben leparkoltunk a kórház elé.
-Biztosan most akarod megtenni?-fordult felém Liam ahogy hátulról felemelte a csomagot az ülésről.
-Meg kell tudnia az igazságot.
-Nem kéne inkább ezt elhalasztani míg jobban lesz?
-Nem akarom.Nem lehet.-ráztam a fejem, majd lassan kiszálltam a kocsiból és rögtön a bejárat felé indultam.
-De ugye nem ezzel akarod kezdeni?-rohant utánam.
-Dehogy.
Már éppen léptem fel az első lépcsőfokra mikor hirtelen megpillantottam Niallt.
-Sziasztok!-fülig érő vigyora egy kis reményt csempészett a szívembe.Nagyon reméltem, hogy Zaynnél volt.
-Szia!Mi járatban?
-Csak benéztem hozzá.Már alig várja, hogy lásson.-mondta, majd el is rohant mondván, még nagyon sok dolga van.
-Akkor menjünk.-sóhajtottam miközben hátra pillantottam Liamre aki fehérebb volt, mint általában.Jobban izgult, mint én.A lépcsőszintek egy örökkévalóságig tartottak míg a kitűzott célhoz értünk.Már nagyon rosszul voltam.Mikor benyitottam Zayn kórtermébe, eluralkodott rajtam a félelem.Ahogy rám mosolygott, majd felém nyújtotta kezét, hatalmas bűntudatot keltett bennem.
-Szia!-köszöntem neki miközben leültem az ágy mellett magányosan álló székre.
-Sziasztok!-mosolygott.-Már nagyon vártalak!-nézett rám, én pedig lesütöttem a szememet.-Valami baj van?-kérdezte azonnal reakcióm láttán.
-Valamit el kell mondanom Zayn!-néztem a szemébe.Őszintének kell lennem.Nem hazudhatok többé.
-Hallgatlak.-arca elkomorodott, majd Liamre nézett aki nagy odafigyeléssel kémlelte a padló cikcakkos mintáját.-Baj van?Mondd már!-fogta meg a kezemet.
-Szóval!Amikor aláírtátok a szerződést a banda feloszlásával kapcsolatban, Harry eljött hozzám.-homlokát ráncolta a beszomoló hallatán.-Éjjel mikor az a testőr vigyázott rám, Harry felmászott a hálószobaablakba.-Zayn arca egyre kifejezéstelenebb lett.-Sokat beszélgettünk.Elmondta, hogy szeret és velem akar lenni, de megérti, hogy nem lehet.Tudta, hogy melletted teljes mértékben biztonságban leszek és mindent megadsz nekem.-rápillantottam.Még mindig semmi.-De ezután...-idegesen tördeltem az ujjaimat miközben azon gondolkoztam, hogy mondjam ki.
-Lefeküdtetek.-suttogta.Könnyes szemmel néztem fel rá.Arca mély keserűségről árulkodott.
-Igen.-nyögtem fel, majd keze után nyúltam mely már nem hűtötte felforrt tenyeremet.De hiába.-Zayn én annyira sajnálom.-mentegetőztem azonnal.Annyira ostobának éreztem magam abban a pillanatban.Őrjítő csend uralkodott a szobában amit Liam szakított félbe.
-Én azt hiszem lemegyek a büfébe.-állt fel, de Zayn rögtön közbe szólt.
-Te tudtál erről?-nézett fel rá mérges tekintettel.
-Igen.
-Mióta?
-Pár hete.
-És mégis miért nem szóltál?!-dühös hangja félelmet ébresztett bennem.
-Mert ő akarta elmondani.-ezzel kisétált a kórteremből.
-Zayn!-hajoltam főlé, de elhúzódott.Tudtam, hogy sok idő kell amíg ezt megemészti és talán megbocsát majd.De annyira fáj, hogy így viselkedik velem.-Kérlek mondj valamit.-suttogtam miközben letöröltem a könnyeimet.
-Ezek szerint a gyerek sem az enyém?-fájó tekintete mellyel ebben a pillanatban jutalmazott, az agyamba égette magát örökre.
-Nem tudom.
Percekig csak figyeltem az arcát.Nem dühöngött, nem sírt, nem kiabált.Semmit sem csinált, ami egyre jobban kezdett aggasztani.Sokkal jobban érezném magam, ha most ordibálna velem, hogy mekkora szajha vagyok.Ez a csend megőrjít.
-Zayn kérlek!-ismét a kezéért nyúltam, de elkapta.
-Azt hittem, hogy minden rendbe jött köztünk.-kezdett bele.-Akkor ez mégis mit jelent?-nézett rám végre.-Miért csaltál meg?
-Ez egy hatalmas hiba volt.
-Meg tudod magyarázni mégis miért tetted?Miért feküdtél le Harryvel?-ez a kijelentés jobban fájt egy pofonnál.
-Mert megsajnáltam.
-És akkor rám nem gondoltál?-kérdezte szemrehányóan.-Engem nem sajnáltál?!Nem érdekelt, hogy esetleg majd teherbe ejthet?!-hangja egyre csak növekedett.-Vagy, hogy szeretlek?!Nem is fordult meg a fejedben, hogy mekkora hülyeséget csinálsz?!Mégis hogy tehetted ezt velem Alice?!
-Én annyira sajnálom.-a könnycseppek sorban szánkáztak le az arcomról.Már nem bajlódtam vele, hogy letöröljem őket.
-Már mindegy.-dőlt vissza az ágyra.-Megbíztam benned, ami hatalmas hiba volt.Minden nő ugyan olyan.Egyikőtök sem különb a másiknál.Remélem ezt egyszer mind visszakapod!Kívánom, hogy százszor rosszabb legyen!-már zokogtam.-Kívánom, hogy annyira fájjon, mint nekem!Sőt!-pár másodpercig az arcomat kémlelte.-Annyi mindent megtettem érted, de te szartál rá!Akkor mégis mire kellettem?!Nem értem.Ostoba voltam.Mégis honnan gondolhattam, hogy veled más lesz?Hogy te majd megváltoztatsz?!Menj el innen.-jelentette ki szigorúan, majd megrázta a fejét.-Látni sem akarlak, ahogy azt sem!-bökött fejével a pocakomra.
-Tessék?-kérdeztem kétségbeesetten...azt sem...
-Jól hallottad!Tünés!-kiáltott rám, mire azonnal felugortam.
-De Zayn én...
-Gyerünk már!!-ordított.Hirtelen kivágódott az ajtó amin Liam lépett be.-Vidd el innen!-parancsolt a barátjára, aki azonnal engedelmeskedett.Megragadta a felkaromat és kivonszolt a szobából.
-Alice!Alice!-szólongatott, de hiába.A sírás még mindig túlságosan fojtogatott ahhoz, meg tudjak szólalni.
-Zayn!-sóhajtottam, majd elindultam vissza  a kórterem felé.Liam azonnal visszahúzott és lefele kezdett vinni a lépcsőn.Ahogy kétségbeesetten szedtem egymás után a lépcsőfokokat, hirtelen egy hatalmas ordítás vonta el a figyelmemet.Azonnal megtorpantam és a mellettem sietősen elhaladó orvosokat bámultam akik rohantak felfelé Zaynhez.-Liam itt kell maradnunk!-rántottam meg a kezét.-Zaynnek baja esett!
-Nem maradunk itt!-jelentette ki keményen.-Haza kell mennünk!
-Miért?-néztem a szemébe.
-Mert nem akarja, hogy itt légy!
-Liam kérlek!-kértem miközben újra folyni kezdtek a könnyeim.
-Tudod, hogy csak baj lenne belőle, ha bemennél hozzá.Ez is csak azért történt mert...Na mindegy!Menjünk!
-Tudom, hogy az én hibám.-mondtam, majd kihúztam a kezemet Liaméből és rohantam vissza a kórterem felé.Az ablakon át láttam ahogy próbálják nyugtatni Zaynt, majd egy injekciós tűt böknek az alkarjába.Tekintete azonnal rám irányult.Keserű, mély fájdalmat olvastam le abból a mozzanatnyi pillántásból amit rám vetett, majd mély álomba szenderült.

II./Chapter twelve

Sziasztok Kedves Olvasóim!
Már ígértem a részt, tehát most itt is vagyok.
Remélem tetszeni fog.Kérlek ne haragudjatok rám.
Jó olvasást!
HAVE FUN!






Ahogy Harry egyre közelebb lépdelt felém, én egyre csak hátráltam.Nem akartam érezni.Csakis felejteni akartam azokat az emlékeket amik vele kapcsolatosak.De úgy látszik, nem fog menni.
-Most meg miért hátrálsz?-kapott a kezem után mire én felnyögtem.Hirtelen megállt és mélyen a szemembe nézett.-Félsz tőlem?
Ellenkezően ráztam a fejemet.Mikor újra megindult felém, már nem próbáltam menekülni.Tudtam, hogy bízhatok benne.Lehelete már az arcomat csiklandozta miközben tenyere végigsiklott a pocakomon, majd hirtelen erősen megmarkolta a rajtam lévő anyagot.Egy pillanatra megrémültem.Légzése szaggatottá vált, mellkasa pedig gyors ütemben járt fel s le.Annyira furcsa volt megint a közelében lenni.
-Ő-kezdte suttogva.-az enyém?-csillogó tekintete az arcomra irányult.Nem mertem a szemébe nézni.Egyszerűen nem tudtam.Szégyelltem magam.-Nézz a szemembe Alice!-szólított fel szelíden.-Ez a kisbaba akit a szíved alatt hordasz-hajolt közelebb.-az én gyermekem?
Váratlan ajtócsapódás szakította félbe Harryt.
-Mi a f*sz?!-horkant fel Liam amint meglátta őt, majd mérges tekintettel közeledni kezdett.-Mi a francot keresel itt Styles?!-kérdezte felbőszülve miközben félrelökte a közelemből.
-Héj, héj!-emelte fel a kezeit védekezésképpen.-Nyugodj meg Payno!Nincs semmi gond.
-Mit keresel itt?-lépett feléje.
-Alice miatt jöttem.-nézett át a válla felett egyenesen rám.-Vagyis inkább a baba miatt.
Ez a kijelentés kicsit fájt, de próbáltam elvonatkoztatni tőle.
-Ó.-Liam izmai elernyedtek, majd újra megfeszültek.-Mit akarsz igazából?-vonta fel a szemöldökét.
-Megtudni, hogy a gyerek az enyém, vagy nem.
Hosszú perceken át csend uralkodott a szobában.
-Szóval?-szólalt fel hirtelen, majd megindult felém.Nagy ívben kikerülte Liamet, ezután elém állt.
-Nem tudom Harry.-suttogtam remegő hanggal.
-Mi az, hogy nem tudod?!-emelte fel a hangját hirtelen.-Mégis miért nem tudod?!
-Harry állítsd le magad!-ragadta meg Liam a kezét.
-Te maradj ki ebből!Kurvára semmi közöd ehhez!-lökte vissza.Zokogva hátráltam egészen a bejárti ajtóig mire Harry ismét rám figyelt.-Ó nem!-rázta a fejét.-Nem fogsz elmenni amíg nem válaszoltál!-megint túl mogorvának látszott.Féltem, hogy elveszti a fejét.Ráadásul most sokkal erősebb, mint azelőtt.Nem mintha akkor elbírtam volna vele.
-Harry!-szólítottam meg, mire a szemembe nézett.-Nem tudom kié a gyerek ugyanis Zaynnel is együtt voltam.
-Bassza meg.-szitkozódott miközben elfordult tőlem.Megint annyira más volt.
-Menj el!-utasította őt Liam.-Most!
-Jó.De vissza jövök.-nézett rám.-Ezt nem fogom annyiban hagyni.
-Harry.-suttogtam miközben néztem őt ahogy a bejárati ajtón keresztül elhagyja a házat.
Miután sikerült magamhoz térnem, megtöröltem a szemeimet és Liam felé fordultam.
-Azt hiszem eljött az idő.-motyogtam.
-Mihez?
-Elmondani az igazat Zaynnek.
-Biztos vagy benne?-lépett felém, majd megfogta a kezemet és együttérzően megszorongatta.
-Igen.Biztos vagyok benne.



Másnap reggel korán keltem, hogy bevásárolhassak, ugyanis szinte már semmi nem volt a hűtőben.Miután a szokásos reggeli teendőket elvégeztem, fogtam a táskámat és a pénztárcámat, majd elindultam.Halkan nyitottam ki a bejárati ajtót, hogy fel ne ébrésszem Liamet, mikor hirtelen valaki befogta a számat és átrántott a küszöb felett.Felnyögtem.
-Sssst Al!-intett csendre Harry miután óvatosan becsukta az ajtót.-Hová, hová?
-Bevásárolni.-válaszoltam határozottan, de ahogy megláttam a sunyi vigyort a képén, szívem heves dobogásba kezdett.
-Majd én elviszlek.-mondta miközben mutatta maga előtt az utat a kocsija felé.
-Mióta állsz itt?
-Tíz perce parkolhattam le.De mit számít?Szeretnék beszélgetni veled.
-Sajnos nem tudok választ adni a kérdésedre.
-Hagyjuk ezt most.Csak ülj be!-kért meg szépen miközben kinyitotta nekem az ajtót.Nem tudtam mit tehetnék.Ha ellenkezem, annak csak rossz vége lesz, ezt már megtanultam Harry mellett. De vajon még most is ilyen kegyetlen lenne?
-Ha nem gond, inkább gyalogolnék.
-Akkor mondom másképp.-húnyta le a szemeit.-Most azonnal szállj be!-parancsolt rám.
Fogtam magam és lassan beültem az anyósülésre, a táskámat pedig az ölembe vettem.
-Szóval?-kérdezte amint ő is elhelyezkedett.
-Mit szóval?
-Hogy vagy?
-Ezt most komoly Harry?-néztem rá talán kicsit megvetően.
-Miért?
-Szerinted mégis hogy lehetek?-förmedtem rá.
-A hangsúlyból ítélve elég szarul.
-Annyira bánt a lelkiismeret.-mondtam miközben a könnyeim utat törtek maguknak.
-Ne sírj.-mondta, majd kezét az enyémre simította.Azonnal elkaptam.
-Hagyjuk.-ráztam a fejem.-Mindegy.
-Szerintem meg nem!-emelte fel a hangját.-Ha a gyerek az enyém, szeretnék felelősséget vállalni érte!
Nagy szemekkel pillantottam Harry gondterhelt arcára.Ezt most tényleg komolyan mondja?
-Valóban Harry?
-Igen.
-Mi lenne, ha inkább elmennél és elfelejtenénk ezt az egészet?Te is és én is jobban járnánk.
-Szó sem lehet róla.Tudni akarom, hogy kié a gyerek!-csapott a kormányra hirtelen mire összerezzentem.
-Rendben.-sóhajtottam.-Csak ne kiabálj kérlek.-néztem rá félve.
-Ne haragudj.-mondta miközben félreállt.-Amikor megtudtam, hogy gyermeket vársz, azonnal ide utaztam.Én csak-egy kis szünetet tartott-látni akartalak és meggyőződni róla, hogy minden rendben van veled.De úgy veszem észre nem igazán van így.
-Hát Harry valamit nagyon rosszul csinálhatok, hogy a sors folyton megver.
-Ez mind miattam van.
-Ketten kellettünk hozzá.-szorítottam kezemet a hasamra, majd az ablak felé fordultam.-Menjünk kérlek.-előhúztam a zsebemből a zsebkendőmet és megtörölgettem az arcomat miközben a mellettem elsuhanó tájat kémleltem.
Miután Harry leparkolt a supermarket elé, kiszálltam az autóból és megvártam míg bezárja.
-Nem kellett volna elhoznod.-mérgelődtem miközben gyorsan lépdeltem a bejárat felé.
-Minek idegeskedsz?-nyitotta ki előttem.-Nem tök mindegy?Inkább hálás lehetnél.
-Ó tényleg?-állítottam meg.-Köszönöm Harry.-néztem a szemébe.
-Szívesen.-mosolyodott el, majd kivette a kezemből a listát és elindult a sorok közé.Alig bírtam vele lépést tartani.Egymás után dobálta bele a szükséges dolgokat a kosárba.Lehet máskor is Harryvel kellene jönnöm bevásárolni.Sokkal gyorsabban megy, mint egyedül.
Mikor végre már a kasszánál álltunk, eszébe jutott, hogy nem vett a kedvenc gumicukrából, így ott kellett hagynia ami tíz perces vitával végződött.Nem hiszem el, hogy vele is csak vitatkozni lehet.
-Segítek!-vette ki a kezemből a szatyrokat.Nagy levegőt vettem és ismét követni kezdtem őt a kocsi felé.-Tudom, hogy hálás vagy.-vigyorodott el.
-Nem halálos beteg vagyok, hogy nem tudnék húsz métert sétálni két táskával.
-Terhes vagy.Elég neked a csöppséget cipelni folyton.-mondta miközben berakodott a hátsó ülésre.Egyrészből jól esett, hogy Harry foglalkozott velem, de másrészről viszont kicsit sok is volt.Mindenki így viselkedik velem.Legalább ő ne tenné folyton.Éppen beszálltam az autóba mikor hirtelen megcsörrent a telefonom.Liam neve villogott a kijelzőn.
-Tessék Liam!
-Hol a büdös francban vagy?!-hallottam aggodalommal teli hangját a vonal másik végéről.
-Üzletben.
-És miért nem szóltál?!
-Ne haragudj.Nem akartalak felébreszteni.
-Máskor pedig elvárom, hogy szólj ha elmész valahová!-mondta szigorúan.Rá csak azért nem akadok ki, mivel tudom, hogy igaza van.Szólnom kellett volna.
-Rendben Liam.Ne aggódj nem vagyok egyedül.
-Mi?Mégis kivel vagy?
-Harry elhozott.
-Hát ez kurva jó.-sóhajtott.
-Ne aggódj már hazafelé tartunk.
-Várlak.
-Szia.
-Szia.
Mikor végre elindultunk, azon kezdtem gondolkodni, hogyan mondjam el Zaynnek a teljes igazságot.Félek.Rettegek a reakciójától.-Mi az?-zökkentett ki Harry a gondolataimból.
-Semmi.-fordítottam el a tekintetemet.
-Látom, hogy valamin töröd a fejed.-mondta miközben megálltunk a ház előtt.
-Köszönöm Harry.-fogtam meg a kezét egy pillanatra.-Tényleg köszönöm.
Liam már türelmetlenül az ajtóban várt.Azonnal átvette tőlem a szatyrokat, majd együtt besétáltunk a házba.Nem tudom Harry mikor ment el, de amikor elindultunk a kórhába, már nem állt a ház előtt.Feszengve ültem be Liam mellé.
-Mindent elkészítettél?-kérdezte.
-Persze.-bólintottam.
-Akkor inudlhatunk?
-Igen.-sóhajtottam, majd szépen lassan tudatosítottam magamban: ma minden kiderül.