II./Chapter eighteen

Sziasztok Kedves Olvasóim!:)
Egy hét elteltével ismét megérkeztem az új résszel. Remélem vártátok már.
Jó szórakozást!
HAVE FUN!:)





-Had nézzem meg.-nyögtem keservesen.
-Nem.-válaszolt határozottan.-Nem kell látnod.
-Fáj még?
-Nem.
-Miért hazudsz nekem?
-Amiért te is nekem.
-Feküdj le.-kértem miközben helyet adtam neki.
-Csak nem képzeled, hogy itt maradok?- kérdezte mintha ez nyilvánvaló lett volna.
 -Akkor mégis hová akarsz menni?
-Azzal te ne törődj!-állt fel mire én is azonnal felugrottam.Hirtelen mozdulatomat erős nyögés követte.Zayn ijedten pillantott hátra.
-Még csak most jöttél.-szorítottam össze az állkapcsomat.Legszívesebben csak egy hatalmasat ordítottam volna, hogy ne érezzem magamban folyton ezt a stresszt.
-Ki mondta, hogy már el is megyek?
Lassan kifújtam a levegőt, majd lelültem és az ágy támlájának támaszkodtam.Vártam, hátha belekezd valamibe, de semmi. Csak állt ott kifejezéstelen arccal és bámult a semmibe.Vajon mi járhat a fejében?
-Miért csak most mondtad el?-szólalt fel hirtelen.
-Azt hittem, képes leszek eltitkolni, de tévedtem. Nem élhetünk hazugságban az én hülyeségem miatt. Főleg nem Edward.
-Miért feküdtél le Harryvel?
-Mert megsajnáltam.
-Tudod akkor ennyi erővel én is ezt tehetném bárkivel.
-Tudom.-hajtottam le a fejem.
-Érzel iránta valamit?
-Nem.
-Biztos vagy benne?
-Teljes mértékben.Én csakis...
-Ne kezd!-emelte fel a kezét.-Erre most nincs szükség.-pár perc csend következett.-Tudod, ha nem szeretnélek ennyire, már rég magadra hagytalak volna a gyerekkel együtt.-szívem fájdalmasat dobbant.-De nem vagyok képes rá.Túlságosan fontos vagy nekem.-még soha nem volt ennyire szókimondó, mint most.-Viszont...
-Iszonyú dühös vagy rám.-fejeztem be helyette.
-Igen.De még annál is jobban Harryre. Amikor elmondtad ezt az egészet, abban a pillanatban ki tudtam volna tekerni a nyakát.Mosolyogva döftem volna a kést a szívébe.Nem izgatott, hogy börtönbe kerülhetek.
-És most?
-Most is ugyanígy érzek.Nem félek mert tudom, hogy te még oda is eljönnél miattam.
Ez igaz volt.
-Zayn meg kell kérjelek valamire.
Kíváncsi tekintete arcomat pásztázta.
-Figyelek.-nem ezt vártam, de örültem, hogy ezt mondta.
-Amint Edward megszületik,...
-A teszt.Tudom.-ült le hirtelen.Nem értem mégis hogy lehet ilyen nyugodt ebben a helyzetben.-Szeretnék minél hamarabb túl lenni rajta.És ha Ed nem az enyém, örökre kilépek az életedből.
-Tessék?-kérdeztem kétségbeesetten.
-Nem tudnám felnevelni Harry gyerekét Alice.Nem tudnám szeretni őt.És neki erre nincs szüksége.Ő nem tehet semmiről.
-Elhagysz?
-Jól tudod, ha kiderül és Harry megtudja, nem fog tágítani mellölled. Nem maradsz egyedül.
-De nekem csak te kellesz.-szipogtam.
-Most nem magunkra kell gondolnunk.Hanem arra, hogy mi a legjobb a gyereknek.
-Ő a legjobb dolog az életemben ami történt és most elront mindent?-simítottam végig a hasamon.
-Ne őt hibáztasd.-rázta a fejét.-Ne haragudj, hogy ezt mondom, de ez csakis kizárólag a te hibád.
-Igazad van.-hajtottam le a fejem.
-Szívből remélem, hogy melletted maradhatok Alice. Nagyon szeretnék.
Hirtelen zokogásba törtem ki.Nem bírtam már tovább.
-Ne csináld ezt.-ült le mellém, majd simogatni kezdte a hátamat.Annyira jól esett, hogy perceken belül sikerült megnyugodnom.
-Nem...nem akartam elrontani.-szipogtam.-Bárcsak nem is léteznék.
-Mennem kell.
-Kérlek ne!-kaptam utána.-Maradj itt velünk!
Zayn szemében megcsillant valami.Tovább szorítottam erekkel teli kezét mely még mindig olyan hideg volt, mint mikor az ajtóban állt.Nem akartam elengedni.Szükségem volt rá most.
-De nem maradhatok sokáig.-mondta miközben lefektetett.
-Hová akarsz menni?-kérdeztem tekintetét figyelve ahogy ledőlt mellém.
-Aludj.-utasított.
-Miért nem mondasz el nekem semmit?
-Hogy ne fájjon a fejed miattam.
-Így csak rosszabb.
-Az edzőteremben leszek.-sóhajtott, majd kissé hátrahúzódott.
-Mutasd meg.-nem adtam fel.És nem is fogom.Szeme összeszűkült hirtelen.Mintha ráeszmélt volna a kínzó fájdalomra mely a mellkasán égett.Óvatosan fordult a hátára.Már azt hittem végre győztem mikor ismét szólásra nyitotta a száját.
-Ne követelőzz.
-Látni akarom.
-Nem.
-Nem fáj?
-Nem.
-Ne hazudj!
-Aludj!-intett le.
-Addig nem, míg nem láthatom.
-Akkor fent leszel egész éjjel.-vonta meg a vállát.
-Zayn kérlek!-fordultam felé, majd tenyeremet kézfejére simítottam. Nem reagált. Mintha semmi nem történt volna.
-Hol van Harry?-gondolhattam volna, hogy ez fog következni.
-Nem tudom hol szállt meg miután visszajött.
-Meg kell találnom.
-Mit akarsz vele?
-Beszélni.
-Ugye nem fogod bántani?
-Attól függ, mennyire fogok tudni uralkodni magamon.De mindenesetre megérdemelné.
-Ahogy én is.
-Nem fogok az ő szintjére lesüllyedni. Aki megüt egy nőt, az nem igazi férfi.
-Zayn!-szólítottam meg.
-Tessék!-nézett rám azonnal.
-Köszönöm.
-Mit köszönsz?
-Mindent Zayn. Mindent.
-Hagyjuk ezt most. Majd ha minden a helyére kerül.
-Én tudom, hogy minden rendben lesz.
-Úgy legyen.-sóhajtott, majd lehúnyta a szemét.
-Nem hagysz itt, ha elalszom, ugye?
Rám nézett. Keserű tekintete mindent elárult azonnal.
-De itt foglak hagyni.
-Miért nem maradsz mellettem?
-Ne kelljen már annyit magyarázkodnom.-kért kiábrándultan.
-Akkor nem fogok aludni.-csaptam mérgesen a paplanra mire felkuncogott. Egy kicsit sem volt jókedve.
-Pedig most nagyon is szükséged lenne a pihenésre.
Feléje fordultam, karomat átlendítettem  hasa felett, majd a mellkasára vigyázva magamhoz öleltem őt. Éreztem ahogy szívverése egyre gyorsul.
-Hihetetlen vagy.-suttogta rekedten.
-Csak szerelmes. Menthetetlenül.-néztem fel rá. Erre egy nagyon tudományosan hangzó hm volt a válasza.-Te is szeretsz engem?
-Még nem mondtam elégszer?-kérdezte semmitmondó tekintettel.
-Mindig jó hallani.
-Szeretlek.
-Köszönöm. Én is téged. Had nézzem meg.
-Alice!-hördült fel. Akaratlanul is nevetnem kellett hangvételén. Annyira jó volt vele lenni. Már nagyon régen éreztem azt amit most.
-Rendben. De itt maradsz?-nem tudom meddig mehetek el, de talán ezt még elviseli. Nagy sóhaj követte a kérdésemet, majd a válasz amit hallani akartam.
-Itt.
-Köszönöm. Jó éjszakát!
-Neked is!-suttogta. Utána még morgott valamit, de nem igazán értettem. Ezután teljes mértékben biztonságban éreztem magam. Megmarkoltam oldalán a pulóvert, majd lehúnytam a szememet. Az álom perceken belül elnyomott. Erőlködnöm sem kellett. Azonnal egy másik, tökéletes világba repített ahonnan soha nem akartam szabadulni.