II./Chapter twenty

Sziasztok Kedves Olvasóim!:)
Megérkeztem az új résszel, remélem mindenkinek tetszeni fog.
Jó olvasást!:)
HAVE FUN!!







-Hallgatom doktorúr!-mondtam idegesen mikor felém fordult.
-Nem ment olyan zökkenőmentesen, mint gondoltuk.
-Mi történt?
-A szülés túl későn indult.-lehajtotta a fejét.
-Mondja már!
-A baba meghalt.
-Tessék?-nyögtem kétségbeesetten.
-A köldökzsinór...
-Ne is folytassa!-emeltem fel a kezemet, majd megfordultam és könnyekkel a szememben kisétáltam volna az ajtón, ha nem szól közbe.
-Várjon!A hölgy látni szeretné.
-Köszönöm.-leheltem. Minden összeomlott bennem ebben a pillanatban. De akkor Alice mit érezhet? Sietnem kell hozzá.
Amint kivágtam a rendelő ajtaját, Liam rögtön nekem esett. Úgy éreztem nem hagyhatom csak így itt magyarázat nélkül.
-Na mit mondott?-tekintete riadttá vált mikor meglátta könnyező szemeimet.
-Későn indult a szülés. A baba meghalt.
Liam is úgy reagált, mint én. Láttam rajta, hogy teljesen összeomlott.
-Alice?-kérdezte egy baráti ölelés után.
-Hozzá indultam.
-Én is megyek.-mondta, majd hűségesen követni kezdett a folyosón. Miután kértem a nővértől eligazítást, minden gond nélkül odataláltunk. Alice zokogott. Körülölelve térdeit feszengve szorította a pokrócot. Remegett. Egy pillanatra meghökkenve szemléltem meg őt. El sem tudom képzelni mit érezhet.
-Hagyjon békén!-ordított rá a nővérre aki azt próbálta neki elmagyarázni, hogy most pihennie kellene. Mikor meglátott, csak jobban rájött. Szemei vérben voltak, haja állt mindenfelé. Hirtelen kapkodni kezdett felém amit én azonnal megértettem. Míg Liam elnézést kért a nővértől, én próbáltam vigasztalni Alt. Nem sok sikerrel.-Ne haragudj rám!-ragadta meg az ingem gallérját.-Kérlek!
-Alice!-szólongattam, de hiába. Csak sírt és sírt. Mintha minden megszűnt volna körülötte.-Nem haragszom Alice!
-Meghalt! Miattam!
-Nem miattad!-simogattam meg az arcát miközben másik kezemmel lefejtettem tenyerét a térdéről és lefektettem őt. Fölé hajoltam, hogy mozdulni se tudjon. Ahogy figyeltem meggyötört arcát, az én szemeim is megteltek könnyel.
-Ed meghalt!-kiabálta, majd ismét belekezdett. Keservesen figyeltem. Tudtam, hogy most hiába mondanék bármit is. Ki kell engednie magából ami már hónapok óta gyülemlett benne. Csupán mellette kell lennem, hogy tudja számíthat rám. Ez az egyetlen amit most tehetek.
-Zayn!-szólongatott Liam.
-Tessék?-kérdeztem rekedten.
-A nővér mindjárt hozza a nyugtatót.
-Az jó lesz.-sóhajtottam, majd letöröltem a könnyeimet.
Pár percen belül itt is volt. Miután beadta Alicenek, mély álomba merült. Odakint már világosodott. Előreláthatólag az egész napot át fogja aludni. Ami nagyon jót fog neki tenni. Bár a helyzeten mit sem változtat.
Miután képes voltam otthagyni pár percre Alicet Liammel, felhívtam Harryt. Tudtam, hogy nem húzhatom sokáig, hisz Ed halott.
-Mit akarsz?!-vette fel haragos hanglejtéssel. Na várj csak Harry.
-Idő van Styles.-válaszoltam ridegen.
-Mi történt? Minden rendben?
-Nem te lökött! Semmi sincs rendben!-kicsit talán túlságosan felemeltem a hangom.
-Nyögd már ki!
Nagy levegőt vettem, majd lassan belekezdtem.
-Alice az éjjel megszült. Viszont nem ment olyan simán, mint hittük. A szülés túl későn indult. A baba meghalt.
Hatalmas csend ordított a vonal másik végén, majd egy kattintással megszűnt minden. Ide tart. Száz százalék. A legjobb pillanat a tesztre. Meg kell tudnom végre, hogy mi az igazság. Nem mintha nem lenne mindegy ezek után.
Fogtam magam és visszamentem a kórterembe. Liam a helyemen ült az ágy melletti széken.
-Mit mondott?-kérdezte azonnal.
-Semmit. Letette. Valószínűleg idejön.
-Annyira sajnálom Zayn!-nyögte fájdalmasan.-Nem ezt érdemeltétek volna.
-Az élet kegyetlen. Majd ezt is túlvészeljük. Együtt.-tettem a vállára a kezemet.
-Ja.-bólogatott.
-Megyek sétálok egyet. Addig vigyázz rá kérlek!
-Rendben.
Sarkon fordultam és otthagytam Alicet Liammel. Egy kis magányra volt szükségem. Hirtelen kellemetlen rosszullét vette át az uralmat a testem felett. A hányiger erősen kínzott miközben a folyosó egyik oldaláról a másikra billegtem. Legszívesebben csak eltűntem volna innen. A világból, hogy senki ne lássa, ahogy szenvedek. Hogy senki ne lássa a könnyeimet. Utáltam ezt a folytonos csalódást. Miért van ez Istenem, miért? Miért mindig velem?Velünk...
-Fiatal ember minden rendben?-hallottam egy idős hangot a hátam mögül. Amint megfordultam, egy öreg nénivel találtam szemben magam.
-Jaj hát...-hamar letöröltem a nedvet az arcomról.-Nem igazán.-ráztam a fejem.
-Esetleg segíthetek valamiben?-lépett közelebb.
-Nem hiszem, hogy tudna, de köszönöm.-ejtettem felé egy nagynehezen sikerült mosolyt, majd leültem az egyik székre ami sorakoztatva volt a fal mellett a többi
társaságában. Leült mellém. Nem mintha bunkó lennék, de ez nem a legmegfelelőbb pillanat a beszélgetésre.
-Tudod fiam, az élet nem mindig úgy alakul ahogy mi szeretnénk.-persze most jön a hegyibeszéd és a bölcs tanács.-Biztosan nagy szörnyűség történt veled, ha ennyire magadon kívül vagy.
-Ma szült a menyasszonyom.-néztem rá.-A baba meghalt.-ahogy ezt kimondtam, megint rám jött a sírhatnék.
-Részvétem. Nagyon sajnálom.-simította ráncos kezét a hátamra. Szokatlanul jól esett törődő érintése.
-Köszönöm.-hüppögtem miután ismét megtöröltem magam. Perceken keresztül ülhettünk így mikor hirtelen megpillantottam Harryt a folyosó tulsó végén.-Most mennem kell.-álltam fel.-Nagyon köszönöm.-mosolyogtam még egyszer az aranyos nénire, majd elindultam a célpont felé.
-Hol van Al?-kérdezte amint odaértem.
-Pihen.
-És hogy van?
-Nem éppen jól.-válaszoltam flegmán. Még időben észrevettem magam és igyekeztem lenyugodni.
-Beszélni akarok vele.
-Alszik.-ragadtam meg a karját, megakadályozva, hogy elrohanjon.
-Hol a baba?
-Nem tudom Harry!-kiáltottam rá, mire összerezzent.-Ne haragudj!-léptem hátrébb és elengedtem őt.
-Figyelj Zayn!-komoly hangneme furcsa érzést váltott ki belőlem. Mintha még nekem kéne szégyelleni magam.-Ami történt...én...
-Már tök mindegy Harry. Nem kell bocsánatot kérned. Szinte mindent elrontottál.
-Azért te sem vagy egy szent Zayn!-horkant fel.
-Lehet.-néztem a szemébe.-De én legalább szeretem.
-Mit gondolsz, én miért vagyok itt?!
-Most a teszt miatt.
-Akkor mire várunk? Keressük meg az orvost!-került ki, majd elindult a másik irányba. Követtem őt.



Alice szemszöge:
Sötétség és kínzó fejfájás vett erőt rajtam mikor magamhoz tértem. Hallottam valaki szuszogását magam mellől, de féltem kinyitni a szemem. Nem akartam szembesülni a ténnyel, hogy esetleg nem Zayn az. Percekig feküdtem mozdulatlanul mikor hirtelen valaki megérintette a kezemet. Meleg és lágy érintés volt. Kétség sem fér hozzá. Ő Liam.
-Jaj drága Al!-sóhajtott. Hangja igencsak megijesztett. Mintha végigordította volna az éjszakát egy buliban.-Ennek nem így kellett volna történnie. Boldognak kellene lenned most Zaynnel.-hosszú csend következett. A kéz eltűnt az enyémről, majd hallottam ahogy feláll a székről. Óvatosan kinyitottam a szemem. Az ablak mellett ácsorgott keresztbe font kézzel és bámult a semmibe.
-Liam!-szólítottam meg, mire ijedten felém kapta tekintetét.
-Alice!-eszmélt fel azonnal, majd mellém sietett.
-Liam jól vagy?-kérdeztem miközben megint elkezdtek folyni a könnyeim.
-Jól vagyok. És te hogy érzed magad?
-Elég...szarul.-válaszoltam őszintén.-Hol van Zayn?
-Harryvel.
-Tessék?-ugrottam fel, mire Liam rögtön visszatolt a párnára.
-Hívta őt, hogy megszültél. Utána idejött. Most a tesztre várnak.
Az apasági teszt.
-Ott kell lennem Liam!-mentem volna, de megakadályozott megint.
-Nem lehet.-rázta a fejét.-Felhívom, hogy felébredtél rendben?
-Rendben.-leheltem csalódottan.
Míg Liam beszélt Zaynnel, én ettem kicsit, annak ellenére, hogy egyáltalán nem voltam éhes. De persze más megint jobban tudta mire van szükségem.
-Mindjárt jönnek.-fordult felém amint befejezte a beszélgetést.
-Megvan az eredmény?
-Igen.-bólintott.
Izgatottan mozgolódtam az ágyban míg vártunk rájuk. Már annyira szeretném tudni az igazságot. Kilenc hónapon át bizonytalanságban éltem és most végre minden kiderül. Ahogy ezen törtem a fejem, rámjött a sírás. Elvesztettem a gyermekem. Akit oly annyira vártam már. Csak egy pillanat műve volt. Egy pillanat, ami szétrombolt bennem mindent. Miért kellett ennek így történnie?
Hirtelen nyitódni kezdett az ajtó. Szívem hevesen vert a mellkasomban. Egyre izgatottabb lettem. Most végre mehtudhatom. Megtudhatom melyikőjük Ed édesapja.