II./Chapter nineteen

Sziasztok Kedves Olvasóim!:)
Megérkeztem az új résszel.
Lassan a véglegesen a történetem végére érek. 
Remélem tetszeni fog.
Jó szórakozást!
HAVE FUN!:)







Reggel Chris erős hangjára keltem mely minden bizonnyal a konyhából jött. Zayn már nem volt mellettem ami mély csalódottsággal töltött el. Megígérte, hogy itt marad. De ezek szerint sokkal fontosabb dolga akadt. Mindegy. Fogtam magam és lementen a többiekhez. Liam nyugodtan reggelizett az asztalnál miközben Chris még a tűzhely mellett sürgölődött. Nagyon örülök, hogy végre ő is itthon van.
-Jó reggelt fiúk!-köszöntöttem őket miközben a szemeimet dörgöltem.
-Szép reggelt Hercegnőm!-mosolygott felém, majd elindult és szorosan magához ölelt.
-Csak paprikát találtam. A többi...-az ismerős hang elakadt mikor hátra néztem.
-Zayn.-leheltem.-Azt hittem....azt hittem.-mökögtem.
-Nem mentem sehová.-mosolyodott el.-Megígértem.
-Jaj Zayn!-kiáltottam, majd őt is szorosan magamhoz öleltem.
-Jól van.-simogatta a hátamat nyugtatóul.
-Együnk emberek!-szólalt fel Chris.
-Egyébként neked hogy jutott eszedbe, hogy a házamba gyere?-kérdezte Zayn miközben átnyújtotta Chrisnek a paprikát.
-Alicet kerestem. És csak itt lelhettem rá. Hol máshol kerestem volna?
-Ti hogy hogy ilyen jóban vagytok?-szólt közbe Liam aki még mindig csak evett és evett.
-Tegnap megbeszéltük a dolgokat.-válaszolt Zayn helyettem is.
-Akkor most minden rendben köztetek?-kérdezte Chris miközben törekedett, hogy igazságosan elossza a reggeli tartalmát.
-Mondjuk rá.-mondtam.
-És ez meddig fog tartani?-kérdezte Liam összeszűkült tekintettel.
-Amíg Ed meg nem születik. Ha az enyém, maradok. Ha nem, akkor...
-Együnk.-szólt közbe ismét Chris.



A hónapok csak teltek és teltek. Minden nap a várt pillanatig csak idegesebb voltam, ami senkire nem gyakorolt jó hatást. Számtalanszor összevesztem Chrissel és persze Liam sem maradhatott ki, hiszen együtt élünk. A vita pedig több felesleges feszültséget szült bennem. Nem szerettem ezt az énem. Szívesebben zárkóztam volna be a szobámba és lettem volna egyedül a nap huszonnégy órájában. De persze ezt a fiúk nem engedték, mivel szerintük így is elég depressziós vagyok.
Rengeteg időt töltöttem Zaynnel, ami nagyon jót tett a lelki világomnak. Valóban mellettem volt és szeretett volna maradni. Hosszas idő és órákig tartó fárasztó könyörgés után végre megmutatta a sebét. Szépen gyógyult valóban, bár nyugodtabb lettem volna, ha egy orvos is látja. Zaynt ismerve ez nem történt meg. Az ő fejében is folyton csak az járt, ami az enyémben. Szívből remélem, hogy jól fognak alakulni a dolgok. Úgyis minden úgy történik majd, ahogy lennie kell. Remélhetőleg az én javamra. A mi  javunkra.
-Még mindig nem?-kérdezte talán ezredszer.
-És most?
-Jaj Liam a francba ne idegesíts már!-törtem ki hirtelen.
-Szólj, ha már érzed.
Zayn a kanapén szétterülve nézett valami tudományos műsort. Nem tudtam, hogy az ilyen jellegű filmek is lekötik a figyelmét.
Chris a barátaival lóg, én pedig a konyhában ülök Liammel. Éppen kártyázunk. Nem megy valami fényesen. Erre talán a folyton kínzó hányinger is közrejátszik. Állandóan csak arra tudtam gondolni, hogy mikor jön már. Mikor lesz itt az idő. Fájni fog vajon? Gyorsan lezajlik, vagy sokat fogok szenvedni? Ilyen gondolatok jártak a fejemben mikor Liam hirtelen az asztalra csapott.
-Ez az!-ujjongott a következő jól megérdemelt győzelmének. Én egyszerűen nem bírtam koncentrálni.-Te keversz babám!-nyomta a kezembe, majd örülködve hajlongott mint egy milliós tömeg által megünnepelt győztes. Csak mosolyogni tudtam rajta. Annyira aranyos volt.
Zayn csatlakozott hozzánk pár percen belül.
-Meguntad?-kérdezte Liam.
-Ja.-sóhajtott, majd rám mosolygott. Már úgy éreztem, minden rendben van. Hogy megbocsátott. De mi van, ha Ed érkezése mindent el fog rontani? Mi van, ha Zayn miatta elhagy majd? Azt nem fogom túlélni. Még ha Harry velem is maradna, az sem lenne jobb. Aki mellesleg a legutóbbi találkozásunk óta nem jelentkezett. -Ki áll nyerésre?-könyökölt mellém.
-Természetesen Liam.-válaszoltam felvont szemöldökkel.
-Ebben mindig is verhetetlen volt.-nevetett.
Éppen új körre osztottam volna, mikor hirtelen furcsa nedvességet éreztem ott. Szívem hevesen dobogni kezdett.
-Liam!-szólítottam meg.-Itt az idő.


Zayn szemszöge:
Alice fájásai egyre gyakoriabbak és erőteljesebbek lettek. Nyögései pedig arra késztettek, hogy rálépjek a gázra, de tudtam, ez rossz döntés lenne ebben a helyzetben. Hallottam Liamet ahogy nyugtatni próbálja Alicet és lélegzik vele együtt. A tenyerem izzadt, a szívem pedig majd kiszakadt a mellkasomból. Utoljára akkor éreztem ilyet, mikor kicsi voltam és oltásra mentem az orvoshoz. Mindig is rettegtem a tűtől.
-Aaah!-hallottam ismét hátulról.
-Alice figyelj rám!-Liam hangja sem volt épp a legnyugodtabb, de örültem neki, hogy ő legalább mellette van.
-Mindjárt ott vagyunk Kicsim!-szóltam hátra.-Még egy kicsit bírd ki kérlek!
Újra az útra koncentráltam. Most nem cseszhetem el. Most nem.
Miután leparkoltam a kórház előtt, fogtam Alicet és vittem őt a szülészetre. Szinte rohantam, de vigyáztam, nehogy valami baj történjen. Liam sem maradt le tőlünk.
-Segítség!-kiabáltam, mire azonnal megjelent egy nővér és elvették tőlem a szerelmemet. Már csak rajta múlik minden. Szerettem volna mellette lenni, de nem tudtam, ő akarja-e. Ezt a részt sajnos nem vitattuk meg úgyhogy inkább leültem egy székre a váróban Liam mellé.
-Nyugodj meg haver, mostmár minden rendben lesz.-veregette meg a hátamat.
-Azt mondod?-kérdeztem reménnyel teli tekintettel.
-Biztos vagyok benne.-bólogatott.
Miután megelégeltem a várakozást, odaballagtam az automatához és vettem magamnak egy kávét, gondolván biztosan sokáig itt leszek és nem szeretnék elaludni. Liamet is kínáltam, de nem fogadta el. Mondtam neki, hogy nyugodtan menjen haza és pihenjen, de nem akart. Ragaszkodott hozzá, hogy itt kell maradnia. Ezután nem is beszéltünk, csak vártunk. Talán órákig. Nem tudom pontosan,de amikor meghallottam, a hangot a folyosó végéről, azonnal felugortam.
-Zayn!Zayn Malik!
Rohantam.
-Én vagyok!Itt vagyok!-álltam elé. Férfi volt. Arca eléggé meggyötört volt. Fájdalmas tekintetétől csak jobban pánikba estem. Nem azt az örömteli "gratulálok" arcot láttam. Valami egészen más volt ami nagyon nyugtalanított.
-Beszélnünk kell!