Chapter fifty-two

Sziasztok!!:))
Megjöttem az új résszel,igaz kicsi késéssel,de annál nagyobb örömmel fogjátok majd olvasni!Remélem mindegyikőtöknek jól telt a hete!
Az új feliratkozót sok szeretettel köszöntjük!:D
Jó olvasást!
Kommenteket ne feledjétek!:)








Fogtam magam és leültem a zongorához.Feszengve simítottam végig a zongorabillentyűt.Annyira fura érzésem volt.Majd óvatosan megszólaltattam egy C hangot.A másik pillanatban szétáradt bennem a melegség.Úgy éreztem játszani akarok,hogy mindenki hallja és élvezze azt,amit csinálok.Neki is kezdtem.Könyörtelenül ütöttem  a billentyűket miközben egy Bach darab csengett a szobában.Szétáradt a testemben az energia.Úgy éreztem szárnyalok.Csak a pillanatnak éltem.Igazán boldog voltam.
Egészen addig,amíg meg nem pillantottam Harryt az ajtóban ácsorogni egy alsóban.Arca kifejezéstelen volt.
-Jaj ne haragudj.-álltam fel azonnal.
-Folytasd!-kérte.Nem is!Inkább parancsolta.
-De...
-Kérlek.-hangja lágyabb volt,mint az előbb,majd közelebb sétált s leült a zongora mellett álló kis fotelba.Én pedig visszaültem és folytattam a gyönyörű darabot.Végig éreztem magamon tekintetét.Ahogy figyelt eléggé zavarba jöttem,de szerencsére tudtam uralkodni magamon.Mikor a darab végéhez értem,lassan leemeltem kezeimet a billentyűről.-Mióta zongorázol?-törte meg a csendet hirtelen.
-Kiskorom óta.
-Gyönyörűen játszol Szépség!-mosolyodott el.
-Öhm...köszönöm.-eltekintve a megszólítást,kedvesen hangzott az,amit mondott.
-De mi a francért keltél fel megint?-sóhajtotta.
-Nem tudok aludni.Ne haragudj,hogy felkeltettelek,csak amikor megláttam ezt,-mértem végig a hangszert-nem bírtam megállni.
-Semmi baj.-rázta a fejét miközben felállt.-De most már gyere!
-Nem akarok.
-Fáradt leszel.
-Már úgyis fél hat.
-Nem baj.Nem mehetsz el addig,amíg nem aludtál egy kicsit.
-De Harry!-törtem ki.
-Nincs semmi de!
-Nem fogod nekem megmodani,hogy mit csináljak!
-Igazán?-jött közelebb.-Amíg velem vagy,-és egyre közelebb.-azt teszed amit mondok.Megértetted?
-Nem.-ellenkeztem ismét.
-Al ne idegesíts fel!-Al?Mióta hívnak engem Al-nek?
-Ó mert mi lesz?
-Nem akarok odáig eljutni.Azt teszed amit mondok és kész!-ragadta meg erősen a karom és húzott felfelé.
-Harry ez fáj!
-Előbb kellett volna gondolkodnod!-szorította erősebben,mire felnyögtem.Ez tuti lila foltos lesz pár órán belül.-És most feküdj az ágyra!
-De...
-Azt mondtam feküdj az ágyra!!-tört ki belőle.Szinte már ordított.Kezdem azt hinni Harry nem normális.
Euztán egy szó nélkül engedelmeskedtem neki.-Jó kislány...-mosolyodott el.-Most pedig aludj!-mondta miközben lefeküdt mellém.Ma már másodszor.Alig bírtam nyitva tartani a szemeimet,de nem aludhattam el.-Tudom,hogy nem alszol.-dörmögte.-Ne próbálj hülyének nézni.Jobban teszed,ha most lecsukod a szemeidet és alszol.
Fogcsikorgatva próbáltam egyenletessé tenni a légzésemet,hogy úgy tűnjön alszom.Azt hiszem sikerült is.Harry csendben volt és nem szólt hozzám többé.Órákig feküdhettem így miközben a csendet hallgattam mely körülvett minket.Annyira hiányzik Zayn.Remélem jól van.A mobilom!Óvatosan lecsúsztattam a kezemet az ágyról,megragadtam a nadrágomat és kivettem belőle a telefonomat.Feloldottam biztonsági zárat.Harminchárom nem fogadott hívás és egy üzenet Zayntől:

``Alice!Hol a francban vagy?Ugye jól vagy!?Minden redben?Ne haragudj Kérlek vedd fel a telefont!Annyira sajnálom!Hiányzol!˛˛

Annyira szerettem volna vele beszélni.Az óra fél tízet mutatott.Na azt hiszem,most már mindenféle akadály nélkül felkelhetek.Kitakaróztam,majd kiléptem a jó meleg ágyból.Megragadtam a már mostanra száraz ruháimat és berohantam a fürdőbe.Miután felöltöztem,lesétáltam a konyhába és tárcsázni kezdtem Zayn számát.
-Haló!-vette fel azonnal.-Alice te vagy az?
-Igen én.
-Miért beszélsz ilyen halkan?Hol vagy?
-Ha...-amint kimondtam volna az érintett személy nevét,abban a pillanatban befogta a számat.Kicsit megijedtem.
-Alice!-szólongatott.Harry kemény tekintettel mért végig,majd rosszallóan rázta a fejét jelezve nekem,hogy meg ne próbáljam elárulni a hollétemet.Ezután elvette a kezét.
-Itt vagyok!-mondtam miközben eltávolodtam csupasz testétől.
-Hol vagy?
-Én...otthon.
-Azonnal oda megyek.
-Ne!-csattantam fel.
-Szeretnélek látni!Ne haragudj rám kérlek!
-Majd én elmegyek hozzád rendben?
-Mikor?
-Fél óra múlva ott vagyok oké?
-Rendben!Siess!
-Jól van.Szia!
-Szia!
-Harry én most elmegyek!-mondtam miközben a telefonomat a zsebembe csúsztattam.
-Előbb együnk valamit.-indult el a hűtő felé.
-Nem!
-Mit mondtam neked nem is olyan régen?-fordult felém.
-Nekem nincs időm erre.-sarkon fordultam és az ajtó felé vettem az irányt.Vadul magához rántott....megint.
A pimasz mosoly ott volt az arcán
-Ne felejtsd el azt,amit mondtam.
-Engedj!-rántottam ki magam szorításából és rohantam mint az eszeveszett.Még jó,hogy nagyjából megjegyeztem az utat,így haza tudtam jutni.Persze cipő és kabát nélkül a hidegben.Egyáltalán nem néztek hülyének az emberek.De nem érdekelt.A legfontosabb most Zayn volt.
Mikor hazaértem Chris aggódó arckifejezéssel követett fel a szobámba.
-Hol voltál ilyen sokáig?-kérdezt miközben felettem állt.-Cipő és kabát nélkül...
-Chris most nincs időm!
-Most megint hová mész?
-El kell mennem.
-De hová?
-Csak...el!-mondtam,majd megfordultam és rohantam lefelé.-Sietek jó?
-Legalább azt mondd meg,hová mész!
-Szia Chris!-felhúztam a cipőmet,kabátomat és fogtam a motrom kulcsát.Ész nélkül száguldottam a főúton végig Zayn lakásáig.Már a teraszon várt rám.Rohant amint leállítottam a motrot s a karjaiba zárt.Erősen szorított.-Ugye nincs semmi bajod?-lihegtem.
-Nincs....hála Liamnek.
-Megígérted!Megígérted!
-Tudom.Ne haragudj rám.De annyira dühös voltam.
-Annyira aggódtam.
-Liam azt mondta,Harrynél töltötted az éjszakát.-teste megfeszült.-Csinált veled valamit?
-Nem!Nyugodj meg.-mondtam,majd megláttam Liamet az ablakban ácsorogni.Árgus szemekkel figyelt minket.-Miért van itt Liam?
-Nem engedte,hogy egyedül legyek veled.És igaza van.Veszélyes vagyok.
-De Zayn...
-Be kell ismerned,így van.-ellenkezően ráztam a fejemet.-De igen.-ölelt magához ismét.-Egy ágyban aludtál vele?-keze ökölbe szorult a hátamon.-Hozzád ért?
-Zayn....-suttogtam fájdalommal teli hangon.
-Lefeküdtél vele?
-Zayn!-ez már kicsit hangosabban szólt,majd hátrálni kezdtem.-Mégis hogy feltételezhetsz rólam ilyet?!-kérdeztem sértődötten.És úgy gondolom,jogosan kaptam fel a vizet.
-Igen,vagy nem?
Liam eltűnt az ablakból.Már a bejárati ajtóban állt nem messze tőlünk.Könnyek gyűltek a szemembe,mire meglepődve mért végig.Ezért siettem ennyire?Ezért vártam már,hogy minél hamarabb láthassam?Hogy ezt a fejemhez vágja?Hát köszönöm,ebből nem kérek.Sarkon fordultam és felültem a a motoromra,de nem engedett elindulni.
-Válaszolj.
-Menj a francba Zayn!-löktem el és rátapostam a gázra.A hirtelen lökéstől majdnem lecsúztam az ülésről,de szerencsére időben elkaptam a kormányt és száguldottam haza.Hallottam ahogy teli torokból utánam ordít,de nem foglalkoztam vele.A bensőm ebben a pillanatban sokkal hangosabb volt.Nagyon fájt....fájt,hogy ezt merte feltételezni rólam.Azt hittem megbízik bennem.Nem hiszem el...
Behajtottam  a garázsba ,majd durván bevágtam az ajtót magam után.
-Itthon vagyok!-közöltem szárazon Chrissel,aki a kanapén ücsörgött az ujjait tödelve.Minden bizonnyal aggódott értem.
-Jól vagy?-futott utánam.
-Igen.-sóhajtva néztem vissza rá.
-Mért titkolózol előttem?
-Ez annyira bonyolult Chris.-megint kitört belőlem a sírás.
-Mi a baj?-lépett fel hozzám és megölelt.Annyira jól esett,hogy megmozdulni sem akartam.
-Annyira fáj!-zokogtam a felsőjébe.Előtte soha nem szégyelltem sírni.Mindig meg tudott vigasztalni.
-Akarsz beszélni róla?
Túl hosszú és bonyodalmas....nem.
-Nem.-ráztam a fejem.
-Na gyere!-fogta meg a kezem,majd a kanapéhoz vezetett s az ölébe húzott.Ott sírtam ki magam igazán.Jól tudtam,hogy ő mindig itt lesz nekem,bármi történjék.Vigyáz rám és megóv.És már mióta csinálja...nagyon régóta.-Megnyugodtál?-kérdezte mikor már nem szipogtam annyit.
-Azt hiszem igen.Köszönöm Chris.
-Ugyan.Mondd te aludtál egyáltalán?
-Miért?
-Mert nagyon ramatyul nézel ki már bocsi.
Felpattantam az öléből és elsétáltam a tükörig.
-Te jó ég....-a szememet hatalmas karikák díszítették és persze fel voltak dagadva a sok sírástól.A hajam,mint  egy szénaboglya.Gyönyörű.....és én így mentem emberek közé.-Francba....-motyogtam miközben visszaültem Chris ölébe.
-Menjünk aludni?-kérdezte.
-Nincs dolgod?
-Nincs.
-Akkor egy kicsit kérlek.-néztem rá és ismét kibuktak a könnyeim.
-Jaj ne sírj már kérlek!-ölelt magához,majd felkapott a karjaiba és felvitt a szobámba.Leengedte a rolót s befeküdt mellém.Azon nyomban elaludtam.