Chapter thirty-five

Halihóóóóóó!:)
Egy hét elteltével,ismét itt vagyok!
Kevés komment gyűlt össze, de megértem.Ti is  nagyobb mértékben el vagytok foglalva,ahogy én is.Azért remélem olvassátok!:)
És azt is,hogy tetszik!:)
Jó olvasást!:D






Otthon Chris már türelmetlenül várt rám.
-Megjöttem!-kiabáltam.
-Hol voltál ilyen sokáig?!-állt elém.
-Az egész várost körbejártam,de sehol nem volt tej.
-Pizsamában?-kérdezte csodálkozva.
-Igen.Ugyanis siettem.
-Valamiről tudnom kéne?
-Nem!-mondtam magabiztosan.
-Már kihűlt a reggeli.
-Akkor melegítsd meg!Addig felöltözöm!-mondtam,majd felfutottam az emeletre.Sietnem kell,hogy minél hamarabb visszamehessek Zaynhez.Gyorsan felöltöztem,megfésülködtem és megmosakodtam.
Miután Chrissel megreggeliztünk,fogtam a kardigánomat és az ajtó felé vettem az irányt.
-Hova,hova?
-Elmegyek Zaynhez.
-Mivel mész?
-Motorral.
-De időben haza gyere!Tudod este munka van!
-Tudom!Majd jövök!-felágaskodtam hozzá és nyomtam az arcára egy puszit.-Szia!
-Szia Hercegnőm!-elmosolyodtam,majd elindultam kifelé.A motorom a garázs előtt állt,ahová percekkel ezelőtt letettem.Felpattantam rá,majd tárcsázni kezdtem Zayn számát.
-Haló!-vette fel rekedt hangon.
-Van esetleg valami,amire szükséged van?Ne vigyek valamit?
-Rád van szükségem!-suttogta,majd azonnal le is rakta.Nos ezzel le is tudtam a dolgot,így útnak indultam.A forgalom nagyon is élénk volt.Nem csodálom,hisz még reggel van.A jelzőlámpa kissé párás volt a köd miatt mely eltakarta előttem az utat.
De szerencsére a piros fény kivilágított sűrű függöny mögül.
Amikor betértem a kórház parkolójába,megakadt a szemem egy nagyon ismerős autón.Fekete Ranger Rover volt.Pont olyan,amilyen Harrynek is van.
Miután a motort biztonságos pozícióba helyeztem,fogtam a sisakot és rohantam befelé.A recepciót messziről elkerülve futottam végig a földszinti folyosón,majd a lépcsőkön fel egészen a tizenkettes szobáig.Kopogás nélkül nyitottam be az amúgy szűkös helyre,ahol most jóval többen voltak a kelleténél.
-Alice!!!!!-kiáltott fel Niall,majd szorosan magához ölelt.Zayn ezúttal mosolyogva figyelte a jelenetet.Lehet a sok ijedség után kapott egy kis nyugtatót.Nem mintha őt annyira megviselte volna ez a helyzet...
-Sziasztok srácok!-üdvözöltem őket,majd becsuktam magam után az ajtót.-Hogy hogy itt?
Mindegyikőjükön sapka és napszemüveg volt.Bár eléggé felismerhetőek voltak,így mégiscsak biztonságosabb volt.
-Bejöttünk meglátogatni Zaynt.-mondta Louis.-Miután Liam hívott,azonnal autóba ültünk.
Egy rövid,szúrós pillantást vetettem rá.Zayn kifejezetten megkérte rá,hogy senkinek ne mondja el hol van most.Bár mégiscsak a barátai.És nem tűnik dühösnek.
-És te?-kérdezte Niall.
-Én is jöttem hozzá.-dadogtam,majd látva hívogató tekintetét,odasétáltam hozzá és leültem az ágy szélére.Próbáltam figyelmen kívül hagyni Harryt,aki állandóan engem követett a szemeivel.Nem értem őt.Bevallom,félek tőle a múltkoriak után.Annyira erőszakos volt velem szemben.
-Ő az új áldozat?-nevetett Louis.
-Nem áldozat.-mosolyodott el Zayn,majd megfogta a kezemet.
-Mióta vagytok együtt?-kérdezte Niall.
Erre nem tudtam válaszolni.Még abban sem voltam biztos,hogy együtt vagyunk.Hisz még magunk között sem sikerült tisztázni ezt a dolgot.
-És nekem nem mondtad el?!-hisztizett Louis.
-Ez bonyolult.-vallotta be.
-Akkor mégsem jártok?
-Igazság szerint még nem volt alkalmam megkérdezni.-hajtotta le a fejét,mire én elmosolyodtam.
-Akkor éppen itt az ideje!-szólt közbe Niall.
-A kórházi szobánál kicsit romantikusabbat terveztem.
-Szóval akkor jártok,de mégsem.-következtetett Louis.
-Bocsássatok meg!-szólalt meg Harry,majd kisétált a szobából.
-Hát neki meg mi baja?-kérdezte Liam.
-Morcos,mert felkeltettem.-nevetett Louis.
-Már meg sem lepődöm.-mosolyodott el ő is.
-Na srácok akkor mi léptünk.-mondta Niall.-Majd még jövünk!
-De csak óvatosan!-szólt közbe Zayn.-Nem szeretnék holnap a hírekben benne lenni.
-Jól van Haver!-mosolyodott el Lou,majd miután kezet fogott vele,kiment a szobából.Niall is hasonlóan tett.Így már csak Liam maradt.
-Nem szeretek hazudni nekik!
-Tudom!-hajtotta le a fejét Zayn.
-Úgy érzem megint túl messzire mentél.Elmondod legalább nekem az igazságot?
Rám nézett,majd belekezdett.Liam figyelmesen hallgatta Zayn beszámolóját arról,hogy hogyan tett kárt magában.
-Zayn ez nem normális amit műveltél.Neked pszichológus kell.
-Menj a pics*ba a pszichológusoddal!-kiáltott fel,majd egyre erősebben szorította a kezem.
-Nem tudod kontrollálni!Nézz magadra!Most is remegsz a dühtől!Én csak jót akarok neked!
-Hagyj békén!
-Zayn!-szólítottam meg halkan.-Minden rendben!Nyugodj meg!-simogattam meg az arcát,mire lehunyta a szemeit.Szívverése rögtön helyre állt,majd a lélegzetvétele is fokozatosan lassulni kezdett.
-Elképesztő!-ámult Liam.
-Mi?
-Hogy sikerült lenyugtatnod.
-Kell még!-nyögött fel miközben egyre közelebb húzott magához.
-Nincs semmi baj!-suttogtam a fülébe,majd egy lágy puszit nyomtam a homlokára.
-Ezt nem hiszem el.-csodálkozott miközben Zayn nyugodt arcát figyelte.Szemei még mindig csukva voltak.-Zayn emlékszel arra nőre!?Az a jós vagy mi!!-szemei rögtön felpattantak.-Emlékszel mit mondott?!
-Hogy hamarosan  jön valaki,aki...
-Megment a pokoltól.-fejezte be Liam.
-Ti jósokhoz jártok?! -szóltam közbe.
-Nem.Egyszer sétáltunk Los Angelesben,amikor egy idős néni leszólította Zaynt.
-Én nem hiszek ilyenekben.-ráztam a fejem.-Hülyeség!
-Mégis bejött!-mutatott a kezemre,ami még mindig Zayn mellkasán pihent.-Zaynnek ez még soha nem sikerült.Ha dühös volt,mindig is a végsőkig ment.Most meg csak megérintetted és lenyugodott.Zayn mit érzel?
-Szokatlan nyugalmat.
-Mi lesz már haver?!-nyitott be Louis.-Rád várunk!
-Megyek már!-felállt,majd miután elköszönt,elhagyta a szobát.
Ahogy körülnéztem,hirtelen megakadt a szemem a temérdek mennyiségű Milka csokin ami a szekrényen hevert a mobilja mellett.Felnevettem.
-Ezt ők hozták?
-Igen.-mosolygott ő is.
-Én meg nem hoztam neked semmit.-mondtam szomorúan.
-Egy csókkal kárpótolhatsz!
Odahajoltam hozzá és nyomtam egy puszit az orra hegyére.
-Tudod hogy megijesztettél?Ígérd meg,hogy többet nem csinálsz ilyet!
-Ne haragudj!Megígérem!
Ahogy hosszú kötést néztem a karján,felfigyeltem a csuklójára,ami fel volt dagadva.És nem is kicsit.
-Nem fáj?-felemeltem és jobban szemügyre vettem.
-Most már nem.
-Zayn!
-Mi az?!
-Komolyan kérdezem.Nagyon rosszul néz ki.
-Egy kicsit zsibbad.
-Szólok egy nővérnek.
-Nem kell!-húzott vissza.-Annyira nem vészes.
-De én úgy látom.
-Feküdj mellém!-szakított félbe hirtelen.
-Tessék?
-Gyere!-arrébb csusszant,majd odahúzott maga mellé.
-Ezt nem szabadna...
-Kit érdekel?-mosolyodott el,majd magunkra húzta a takarót.
-Engem igen.Nem szeretnék bajba kerülni.
-Most,hogy az enyém vagy,nem kell félned semmitől.-húzta végig ujját az alsó ajkamon.-Én megvédelek mindentől.Ha kell,még saját magamtól is.
-Itt vagyok és segítek.-karoltam át a derekát így segítve magam közelebb hozzá.-A szüleidet hívtad már?-váltottam témát.
-Eszemben sincs.
-Most őszintén!Velük tartod egyáltalán a kapcsolatot?
-Nem mondhatnám,hogy sűrűn beszélek velük.
-És miért?
-Mert nincs szükségem rájuk.
-Mégis hogy mondhatsz ilyet?!-förmedtem rá. Ezzel a kijelentéssel iszonyúan feldühített.Nekem nincsenek szüleim,akikkel együtt tölthetném az időmet,akik vigyáznának rám,ő pedig így simán kijelenti,hogy nincs rájuk szüksége?!Ennyi erővel már meg is halhatunk!Minek élünk?!
-Te ezt nem értheted.
-Persze!Én semmit sem értek!-másztam ki mellőle.
-Most meg hová mész?-kérdezte ijedten,majd elkapta a kezemet.
-Hogy mondhatsz ilyet,hogy nincs szükséged a szüleidre?!
-Héj most ezzel  zaklattalak fel ennyire?
-Látszik,hogy nem tapasztaltad még  milyen az,ha nincsenek melletted és nem támogatnak.-mondtam,majd kihúztam kezemet az övéből és kirohantam a folyosóra.Nem tehetek róla.Nekem ez nagyon fáj.
-Alice!-hallottam rögtön,majd az ajtó kinyílt mellettem.
-Még nem kelhetsz fel!-róttam le rögtön.
-Nem akartalak megbántani.
-Semmi baj,csak tudod engem ez a téma elég érzékenyen érint.
-Alice.-eszmélt fel,mintha rájött volna valamire.-Hol vannak a szüleid?