Chapter thirty-six

Sziasztok!!!!!!!:):)
Úgy döntöttem,hamarabb meghozom az új részt.
Szomorú vagyok,mivel elvesztettem egy olvasómat...:(
Szeretném,ha több vélemény gyűlne össze,mivel ha senki nem mond semmit,akkor nem tudom mit csinálhatnék másképp/jobban
Jó olvasást!:)







Megfogtam a kezét és behúztam őt a szobába.Hangos nevetésbe törtem ki ahogy jobban szemügyre vettem őt ebben a vakító fehér kórházi köntösben.De még így is észveszejtően nézett ki.
-Ha akarod,levetkőzöm!-mondta miközben egyre feljebb húzta az anyag alját.
-Nem kell!-ragadtam meg a kezét,majd leültettem.Huncut mosoly jelent meg az arcán.
-Szóval?
-Az Édesanyám meghalt,Apám pedig börtönben van.
Óvatosan néztem rá.Féltem milyen reakciót mutat majd.Az arca kifejezéstelen volt,majd lassan lehajtotta fejét.
-Sajnálom!
-Ne!Csak ezt ne mondd!Engem nem kell sajnálni!-hadonásztam zavartan.
-Nyugodj meg!-kapta el a derekam és az ölébe ültetett.-Hallod?!-fogta le a remegő kezeimet.-Itt vagyok!-ölelt át miközben magához húzott.Amint megpillantottam sérült kezét,csak még jobban éreztem a sírás ingerét.Végigsimítottam ujjamat a kötszer tetején,majd felemeltem és nyomtam rá egy gyógyító puszit.Mosolygott mikor felnéztem rá.Szemei pedig csillogtak.Annyira gyönyörű volt.Mint egy angyal.
-Ennyit a közeljövőben tervezett vacsoránkról.-morogta.
-Amint meggyógyulsz,mehetünk is!
-Én jól vagyok!-szállt vitába rögtön.
-Tudom!-mi értelme elkezdeni?Úgyis mindig övé az utolsó szó.
-Hiányoztál.
-Hisz csak fél órára mentem el!
-Akkor is!-szorított erősebben.
-Várj!-álltam fel az öléből.
-Ez most mire volt jó?-kérdezte értetlenül.
-Feküdj le!-mutattam a párnára.Felnevetett,majd  szemtelenül visszahúzott az combjára.-Komolyan!Pihenned kell!
-Pihenek.
-De...
-Sssst!-zárta el ujjával az ajkaimat,majd térdeim alá nyúlt s miután lefektetett,mellém mászott.Olyan volt,mint egy kis majom aki amint célba ér,megkapja jutalmát.-Akkor pihenjünk!
-De...
-Ne aggódj már annyit!-szólt rám,majd átkarolta a csípőmet és közelebb húzott magához.
-Na jó!-sóhajtottam és nyugodtan lehunytam a szemeimet.Pár másodpercen belül halk dúdolásra lettem figyelmes.Lassan felnyitottam a szemeimet.
-Így jobb?-kérdezte azonnal amint rám nézett.
-Sokkal.-közelebb férkőztem hozzá s fejemet a mellkasába fúrtam.-Ki volt az a lány?-ez valahogy nem hagy nyugodni.Nagyon felzaklatta Zaynt a megjelenésével.Ha úgy vesszük,miatta történt mindez.
-Senki!-egy újabb jelentéktelen válasz.Ez azt jelenti,nem akar beszélni róla.Erről sem.Szinte semmiről!De én türelmes vagyok.
-Hogy hogy a többiek bejöttek hozzád?
-Liam nem tudta tartani a száját.-mosolyodott el.
-Olyan boldognak tűntél.
-Az is vagyok.Most valahogy helyreálltak a dolgok.Mármint a fiúkkal kapcsolatban.
-Miért?Eddig valami gond volt?
-Mint már elmondtam,sokat lógtam a próbákról és nem beszéltem egyikőjükkel sem.Kivéve persze Liammel.Így a kapcsolatunk sem volt kellően erős egy bandához.Rendszeresen felkerestek,de én soha nem akartam velük beszélni.Mindig kitaláltam valami kifogást.Aztán ahogy telt az idő egyre csak távolodtunk egymástól.Ez a színpadon nem látszott,hisz ott mindig együtt voltunk és jól éreztük magunkat.A rajongók előtt pedig muszáj volt megjátszanom magam.
-Erről már meséltél nekem.
-Igen.Most pedig eljöttek hozzám,mintha mi sem történt volna.
-Nem szabad mindenkit eltaszítanod magadtól Zayn.-néztem fel rá.-Ők a barátaid és szeretnek téged.Csak vigyáznak rád.
-De rám nem kell vigyázni!
-Tényleg?-emeltem fel a szemöldököm miközben végigmértem  a sérült kezét.
-Ez más.
-Persze.Ha nem jövök időben,akár meg is halhattál volna.
-De nem így történt.
-Jaj Zayn!-ráztam a fejem.-Nem vagy éhes?Hozok neked valamit!
-Nem!
-De én nyugodtabb lennék,ha ennél egy kicsit.
-Rendben.A tárcámat a farzsebemben találod!
-Meghívlak!
-Szó sem lehet róla!-igen,szinte gondoltam.
-Jól van.-lecsúsztam az ágyról s kezeim közé vettem a ruhadarabot a pénz után kutatva.Seperc alatt megtaláltam.-Mit hozhatok?
-Egy sonkás szendvicset!Vegyél magadnak is!
-Nem kérek,köszönöm.-mosolyogtam,majd kiléptem a folyosóra.

Már  a sorban álltam miközben a  választékot néztem .A sonkás szendvicsből is volt százféle.Elvettem azt ami a legszimpatikusabbnak tűnt,majd a kassza elé álltam.
-Ez minden?
-Igen!
-3£!
-Köszönöm!-fogtam a zacskót és a lépcső felé vettem az irányt.Már éppen az utolsó lépcsőfokot tettem meg,mikor valaki megragadta a karomat és egy üres szobába tuszkolt.Felismertem Harry fekete kabátját amit a pár perccel ezelőtt viselt.
-Te meg mit művelsz?!-ki akartam nyitni az ajtót,de már túl késő volt.Bezárta.Az ezüst kulcs ott díszelgett hosszú mutatóujján miközben leült a székre.
-Beszélnünk kell.-mondta.
Lassan hátráltam egészen a falig.
-Ne félj!Nem foglak bántani.
-Ez igazán megnyugtató.
-Ami a múltkor történt én...nem tudom mi ütött belém.Alice én annyira -amint felállt még jobban hátrálni kezdtem.Ami lehetetlen volt.-sajnálom.-fejezte be.
-Csak engedj elmenni.
-Addig nem,amíg nem mondasz valamit.
-Felmásztál az ablakomba és betörtél a szobámba.Majd akaratom ellenére...
-Megtörtént.-vágott a szavamba.-Nem tehetek róla.
-Még hogy nem tehetsz róla!-kiabáltam.-Nem szégyelled magad?!
-Ne kiabálj!-fogta be a számat.Fészkelődni kezdtem,mire teljes erejéből a falnak nyomott.Amint rá néztem már láttam is.Láttam a vágyat.-Nyugodj meg!-mondta,majd lassan elvette a kezét az arcomról.
-Most már elmehetek?
-Meg kell ígérned,hogy senkinek nem beszélsz arról,ami történt.
-Én is igyekszem elfelejteni.
-Jó máskülönben a karrieremnek annyi.
-És még most is csak magadra gondolsz!Hihetetlen milyen önző vagy!
-Jól van Cicám!-nevetett lenézően,majd simogatni kezdte a kezemet amit én rögtön elkaptam.
-Undorító.
Ismét felnevetett.
-Elengedsz?
Fogta a kulcsot,a zárba illesztette,majd kinyitotta az ajtót.Amilyen gyorsan csak tudtam,kiviharzottam a szobából és rohantam Zaynhez aki már türelmetlenül várt.
-Mi tartott ilyen sokáig?-kérdezte amint beléptem.
-Hosszú volt a sor.Tessék!-nyújtottam oda neki, a pénzt pedig visszaraktam a tárcájába.
-Köszönöm Pöttöm!-mosolygott,majd  jóízűen enni kezdett.Boldogan figyeltem az arcát. Nyugodtnak tűnt.-Biztos nem kérsz?
-Biztos.
-Az előbb volt bent  a  nővér.
-És?
-Azt mondta maximum három napig kell még maradnom megfigyelés céljából.
-Hisz ez nagyon jó!-mosolyodtam el.Azt hittem tovább bent fogják majd.
-Ja.
-Örülj már egy kicsit!-mondtam szomorúan.
-Nem akarok itt lenni.Elzárva külvilágtól.
-Ezt a pár napot kibírod.Itt leszek veled amikor csak tudok rendben?
-Hányra mész ma?
-Hétre.
-Kivel leszel?Lorettával?
-Nem tudom,ugyanis neki sürgősen el kellett utaznia a nagymamájához.Azt mondta majd küld valakit.
-Alice ígérd meg,hogy vigyázol magadra!-mondta kissé szigorúan.
-Megígérem.
-Sajnos most nem tudok melletted lenni.
-Nem is kell!
-Én azt hiszem mindkettőnk túloz egy kicsit mikor azt mondjuk nem kell ránk vigyázni.-nézett a vágásra a kezemen,melyet gyorsan elfedtem a tenyeremmel.Már szépen gyógyult,viszont a heg minden bizonnyal ott marad.-Megnézhetem?-tette le a szendvicset,majd a kezemért nyúlt.Óvatosan letekerte a kötést,ezután jól szemügyre vette.-Fáj még?
-Nem!
-Akkor jó!-miután visszatekerte a fáslit,újra kezébe vette a szendvicset és befejezte az evést.-Köszönöm,finom volt.
-Szívesen.
Eldobta a zacskót és öntött magának inni.Majd  kulcsra zárta az ajtót.Nem tudtam mit gondoljak.Lassan lépdelt elém majd megfogta a kezemet és felhúzott a székről.Hosszú karjaival körbefonta a csípőmet miközben orrával az arcomnak dörgölőzött.Szemei csukva voltak.Akaratlanul is felnevettem. 
-Mi az?!-kérdezte mosolyogva.
-Annyira aranyos vagy ebben a köntösben!-nem bírtam.Egyre jobban kezdtem nevetni,mire hirtelen felkapott a földről és az ágyra fektetett.
-Igen?-kérdezte kacéran ,majd a nyakamat kezdte harapdálni.
-Áá ne!
-Halkabban!-szólt rám.-Ez egy kórház!Viselkedj!
-Nem is tudom ki mondta ezt!
-Én!
-Igen...persze!Te!
-Na?Akkor...mit szeretnél csinálni?
-Nekem mindegy!-mondtam miközben kezemet körbefontam a nyakán.
-Mit szólnál hozzá,ha kicsit-keze felcsúszott az oldalamon,-kényeztetnélek?-majd lehajolt hozzám és csókolni kezdett.Térdeivel közrefogta a csípőmet,ezután esélyem sem volt megmozdulni.