Chapter thirty-one

Sziasztoook!:)
Na milyen volt az első hét?
Mint látjátok én is túlestem rajta,és élek!!!:)
Megérkeztem az új résszel!
Remélem sok komment érkezik majd rá!Bár gondolom,hogy így iskolaidőben kevesebb lehetőségetek van ránézni a blogra,de remélem azért lesz jelentkező!!:)
Jó olvasást!!:D






-Hmm a francba!!!-búgta a fülembe.-Ilyenkor-vett egy mély levegőt.-képes lennék még az életet is kiverni belőle.
-Zayn.
-Tuti,hogy direkt csinálja.-rázta a fejét.
Felnevettem.Annyira aranyos volt ahogy rám mosolygott azokkal a hatalmas barna szemeivel.
-De most mennem kell dolgozni!-sóhajtotta.
-Öt perc!-mellkasa megremegett a visszafolytott nevetéstől.
-Nem lehet!-mondta szomorúan.-Ígérem este csak a tiéd vagyok!
Arcomat a mellkasába fúrtam.Ismét nagy levegőt vett,majd simogatni kezdte a hátamat. Nyugodt volt.Éreztem ahogy a szívverése fokozatosan lassul,majd éppen hogy csak érintkezett a bordáival.Lélegzetvétele egyenletes volt és lassú.Jó volt így  vele lenni.Jó volt látni,hogy higgadt.
-Alice.-suttogta.
-Tessék?
-Komolyan mennem kell.
-Csak egy perc!
Egy újabb kopogás és egy újabb mosoly.
-David türelmetlen.
-Jól van.-adtam meg magam,majd próbáltam leszállni róla,de megragadta a kezemet.
-Egy utolsó csók?- nyomtam egy puszit a homlokára.-Igen,így jobb.A csók eltartott volna egy darabig.-nevetett.Leszálltam róla.-Ha gondolod itt is maradhatsz.Nem muszáj kijönnöd!
-Rendben.
Elindult az ajtó felé,én pedig hűségesen  követtem őt.
-Gondoltam.-mosolygott.
-Éppen ideje volt Malik!-szólt oda David.
-Nem az én hibám volt.-emelte fel a kezét védelmezően.Játékosan vállba ütöttem,mire elnevette magát.-Ülj csak le ide!-mutatott az asztal előtt álló székre.-David figyelnél rá?!-kiáltott oda neki.A lehető legcsúnyább nézésre törekedtem.-Héj ne nézz rám így!Biztonság!-emlékeztetett,majd egy rossz fiús mosolyt követően elindult a zsákok felé.David pedig odajött hozzám.
-Teljesen más!-mosolygott.
-Tessék?
-Zayn.Mintha kicserélték volna.
-Ezt hogy érted?
Lehet,hogy most többet is megtudhatok azokról a bizonyos dolgokról,amikről nem beszél nekem.
-Boldog.Vagy legalábbis annak tűnik.
-Igen!Héj ha dolgod van,menj nyugodtan.Nem kell rám vigyáznod!
-Viccelsz?!Épségben szeretnék hazamenni!
-Nem hiszem,hogy bántana!
-Eléggé beszámíthatatlan.Ezért arra kérlek,vigyázz vele.
-Ez meg mit akar jelenteni?
-Veszélyes.-pillantott a srácra,aki hatalmas erővel ütötte a boxzsákot.Szemei ijesztően sötétnek tűntek.A harag teljes mértékben eluralkodott rajta.Azon gondolkoztam vajon mi válthatja ki belőle ezt a mélyről jövő könyörtelen haragot.Biztosan egy szörnyű emlék tette ezt vele.Vagy fogalmam sincs,de az biztos,hogy ez nem normális.
-Na mi lesz?!-ordított a mellette álló srácra. -Gyerünk!-majd egy kósza pillantást vetett Davidre.Mintha aggódna valami miatt.
-Gyere!-ragadta meg a karomat,majd elvezetett a teremből előre.
-Hová megyünk?-kérdeztem ijedten.
-Muszáj beállnom a pult mögé,és mivel rám vagy bízva,egy percre sem téveszthetlek szem elől.
-Nagyon vicces vagy David!-ráztam a fejem mérgesen.
-Ez nem vicc.Komolyan mondom.
Vonakodva bár,de követtem őt.Van egy sanda gyanúm,hogy nem csupán a munka miatt hurcolt el onnan.Valamit titkol ő is.
-Ülj csak le!
-Köszönöm!- leültem és figyeltem ahogy kiszolgálja az embereket.Úgy tűnt élvezi a munkáját.-Kérdezhetek valamit?
-Csak bátran.-mondta miután az utolsó vendég is elment.
- Te itt a főnök vagy?
-Valami olyasmi.-mosolygott.-Miért?
-Hát csak kíváncsi voltam.
-És te?Dolgozol valahol?Vagy még tanulsz?
-Dolgozom.Nem messze van itt egy kávézó.Ott vagyok felszolgáló.
-Tényleg?Az szuper!És hol találkoztál Zaynnel?
-Ott a kávézóban.
-Hány éves is vagy pontosan?
-Tizennyolc.
Szemei kikerekedtek.
-Mi az?-kérdeztem zavartan.
-Tizennyolc éves vagy?!
-Miért olyan hihetetlen ez?
- Először is:egyáltalán nem tizennyolc évesnek nézel ki,másodszor pedig:Zayn sosem kezd fiatalabb nővel.
Mintha valami összedőlt volna bennem.A jókedvem amely eddig Zayn által éltetett,eltűnt.Arról viszont fogalmam sincs miért.A önbizalom és remény melyet az Ő szeretete adott mintha csak úgy elpárolgott volna.Ami eddig a magasba emelt,és boldogságot adott egyszerűen eltűnt.Akkor csak kihasználna?Nem lehet.Ő nem olyan.Ugye nem?
-Héj!-fogta meg a karom.-Minden rendben?Olyan riadtnak tűnsz!
-Persze!-bólogattam hevesen.-Csak eszembe jutott valami.És miért nem kezd fiatalabb nővel?
-Mert úgy gondolja éretlenek és nem tudják komolyan venni az életet.
-Értem.
-De attól függetlenül te még lehetsz más.
-Minden bizonnyal.-sóhajtottam.
-Nehogy már emiatt elszomorodj.Hogy mi a francért nem tudom befogni a szám?!
-Dehogyis!Semmi baj!Csak kicsit meglepett a dolog.
-Az én meglátásom szerint viszont a kor csupán egy szám.Nem határoz meg semmit.Tényleg igazán boldognak tűnik!Hallod?!
-Igen.
-Alice ne csináld már!Ugye nem bántottalak meg?
-Ne aggódj már David!-Ennyire félne Tőle?-Nem bántottál meg!
-Akkor mosolyogj!
Erőltettem egy idétlen vigyort az arcomra,majd elmerültem az engem körülvevő emberekben akik kemény munkával fárasztották magukat a különböző gépeken.Hihetetlen mennyien bejártak ide.Az egyik jött a másik után és soha nem volt üres tér.Kíváncsi vagyok Zaynt miért vonzza annyira ez a hely.Zayn.Felpattantam a helyemről.
-Hová mész?-kérdezte David.
-Megnézem Őt.
-Jobb lenne,ha itt maradnál.
Ellenkezve csóváltam a fejem,majd elindultam a terem felé ahol Ő volt.Nem telt bele pár percbe már meg is találtam.Hangos ordítozásokat hallottam bentről ahogy Zayn rendre utasítja azt a fiút,akivel pár órával ezelőtt magára hagytuk.Majd a boxzsákra mért  erős ütések egymást követték.
-Fogd erősebben!-kiáltotta mérgesen.-Embereld már meg magad könyörgöm!!
Csendben álltam a nyitott ajtó melletti falnál és azon gondolkoztam,vajon be merjek e nézni.Gyorsan lélegeztem,ami nem tett jót. Egyre idegesebb lettem.Könnyeim már készülőben voltak.Ha felidegesítem magam,legtöbbször sírok.Ez egy nagyon hülye szokás.De nem tehetek róla.Az ütések megszűntek,majd gyors,határozott lépteket hallottam.Az ajtó bevágódott mellettem,ezután az ordítás minden létező hangot elfedett az edzőteremben.
-Szigorú,de kitűnő edző.-hallottam David hangját a hátam mögül ahogy nyugtatni próbál.De ebben a helyzetben ez mit sem segített.Megrémültem.Ezt az arcát eddig még nem ismertem.
-Ezért mondtam azt,hogy vigyáz vele.-hajtotta le a fejét.-Te jó ég.Te remegsz!-megragadott,majd elvezetett vissza az öltözőbe.-Ülj le!-mikor látta,hogy reménytelen eset vagyok,odavezetett a fotelhez és leültetett,majd a kezembe nyomott egy vizes palackot.-Igyál.
-Nem kérek.-adtam neki vissza.
-Ez volt az amit el akart kerülni.-rázta a fejét.-Nem akarta,hogy ezt lásd!
Tudtam.
-Most már mindegy.-idegesen tördelte az ujját mellettem.-Nyugodj meg David.Nincs semmi baj!
-Még hogy nincs!
-Nem fogok elmenekülni!Szeretem Őt!Minden akadállyal szembe  néznek és legyőzöm majd mert szeretem!
-Most már értem miért téged választott.-mosolyodott el.-Tudom ez most egy kicsit sok volt,de próbáld őt megérteni.Vagyis  sokkal inkább elfogadni.
-Ne aggódj emiatt.Minden rendben lesz.Csak most egy kicsit megijedtem tőle.
Egyszer csak csörögni kezdett a telefonja.
-Bocsi,ezt fel kell vennem.-mondta,majd kiment a szobából.Felhúztam a lábaimat és erősen átkaroltam a térdeimet.Még mindig a történtek hatása alatt voltam.Nem tehetek róla.Annyira megrémített.Hátradőltem és behunytam a szemem.A szoba nyugtató csendjére koncentráltam,közben pedig sikerült lenyugodnom.
Az ajtó hirtelen kivágódott,szemeim felpattantak.Zayn volt az.Izzadságcseppek folytak végig a testén miközben végigmért.Szemei lángoltak.
-Végeztem.-sóhajtotta.-Lezuhanyzom és mehetünk!
-Rendben.-sütöttem le a szemem,majd miután elment,David is visszajött.-Köszönöm!
-Ugyan mit?
-Mindent!
Elmosolyodott.
-Bármikor!-simogatta meg a vállam.-Tedd boldoggá!Megérdemli!
-Minden erőmmel azon leszek.
-Akkor majd találkozunk Alice!Örültem!-nyújtotta a kezét,amit én elfogadtam.Ezután elhagyta az öltözőt.A hátralévő időben míg Zayn vissza nem jött,a falon lévő rajzokat tanulmányoztam tovább.Annyira titokzatosnak tűntek.Fogalmam sem volt mit ábrázoltak.Épp indultam volna tovább mikor hirtelen kinyílt az ajtó.
-Ennyire tetszenek?-kérdezte.
-Igen.-felvette a vállára táskát,majd mellém állt.-Elfáradtál?
-Nem igazán.Mehetünk?-fogta meg a kezem.
-Aha!-kezembe vettem a táskámat és a kardigánomat,majd elindultunk kifelé.
-Kössz David!-állt meg előtte.
-Én köszönöm!Sziasztok!
-Szia!-köszöntünk egyszerre,ezután elhagytuk az edzőtermet.
-Szállj be!-nyitotta ki nekem az ajtót.-Mindjárt jövök!
Jó kislány módjára engedelmeskedtem.Mivel az ajtón automata zár volt,(különösen az én felemen)bent ragadtam.Ijedten figyeltem ahogy Zayn egyre csak távolodik,majd teljesen eltűnt a szemem elől.Kissé pánikba estem.A telefonom hirtelen csörögni kezdett.Loretta volt az.A buli estéje óta nem beszéltem vele.
-Szia!
-Szia Alice!Mi újság?Régen beszéltünk.-úgy csinál,mintha mi sem történt volna.
-Bizony.
-Mi van veled?
-Hát elég sok minden  történt.-hirtelen Zayn bukkant fel az utca túloldalán.-De majd beszélünk!Most mennem kell.Szia!-kinyomtam,majd a telefont a táskámba süllyesztettem.
-Ki volt az?-kérdezte rögtön amikor beszállt.
-Loretta.Hol voltál?
-Megnéztem valamit.
-Mit?
Felém fordult,majd keze elindult amit aztán a combomra simított.Hátradöntöttem a fejemet,körmömmel pedig belekapaszkodtam az ülés aljába.Ez Zaynnek kifejezetten fájt volna.
-Előbb menjünk haza.-suttogta,majd beindította a motort.-Nem haragszol?-törte meg a csendet hirtelen.
-Miért kéne?
-Hogy csak úgy "átadtalak" Davidnek.
Azok  sötét szemek rögtön bevillantak.
-Semmi baj.Jól elvoltunk.
-Mondott valamit?
-Nem semmit.-ráztam a fejem.
-Miről beszélgettetek?
-Minden féléről.
 -Bővebben?
-Főként rólam kérdezett.Hogy hol ismertelek meg meg ilyenek.
Elmosolyodott.
-Ő egy olyan személy számodra akiben megbízol?-kérdeztem halkan.
-David olyan,mintha az apám lenne.Liam után ő a legjobb barátom.Nagyon sokat tett értem.
-Régóta ismered már?
-Mióta ott dolgozom.Annak pedig már jó pár éve.
-Értem.
-Nem unatkoztál nagyon?
-Nem.
-Valami baj van?
-Dehogy.
-Látom a szemedben.-állt meg hitelen.
-Zayn semmi baj.-soha nem tudtam hazudni.
-Biztos?
-Száz százalék.
-Hiszek neked.-ismét gyújtásba helyezte az autót és elindult.Az út hátralévő része csendben telt.Nem tudtam eldönteni vajon tényleg elhitte amit mondok,vagy csak feladta.Az emlékek megint gyötörni kezdtek.A szívem összeszorult és próbáltam nem bőgni ismét.Inkább elfordultam és a repülő madarakat kémleltem fent az égen.Nekik biztosan nincs ilyesfajta  nehézség az életükben.Szabadon szárnyalnak és csakis a mának élnek.Nem érdekli őket mit hoz a holnap.Majd lesz ahogy lesz.Lehet hogy így kéne  venni az életet nekem is és kevesebbet aggódni?Meglehet.De már túl sok minden történt ahhoz,hogy csak úgy átálljak erre az életmódra.Szinte lehetetlen.
Nem veszíthetem el azokat akik fontosak számomra.Nem engedem,hogy ez megint megtörténjen velem.Azt már tényleg nem bírnám elviselni.
-Megérkeztünk.-eszméltem fel Zayn mély hangjára.Kiszállt,majd az én utamat is szabaddá tette.Ezután besétáltunk a házába.