Chapter thirty-three

Helóóóóóóóóóóóóbelóóóóóóóóóóóóó!!!!!:)
Ismét túl vagyunk egy héten.
Bevallom nekem kényelmesebb volt,ugyanis sikerült megbetegednem.Így talán a részekkel is könnyebben haladok majd!
Remélem tetszeni fog az új rész!
Jó olvasást!:DD
Kommenteket ne feledjétek kérlek!
Egyre kevesebb jön össze...






Ahogy a könnyeimmel küszködtem,rájöttem,hogy ez nem játék.Zayn dührohamai sokkal komolyabbak,mint hittem.Ész nélkül képes kárt tenni akármiben vagy akárkiben.A sötétség a szemében egyáltalán nem  egy olyan dolog,amit könnyen lehet kezelni.Sőt megállíthatatlan és könyörtelen mely addig nem nyugszik míg ki nem tör rejtekéből.Mint most.
-Alice.-fordult felém,majd ahogy közeledett én egyre csak hátráltam.Keserű fájdalommal mért végig.Ezután visszalépdelt a falhoz.Teste végigsimult a sértett részen,majd a törmelékbe zuhant.-Ezt is elbasztam.Menj el!-mi?!Az előbb még azért könyörgött,hogy ne hagyjam egyedül.
-Miért titkoltad el?-suttogtam.
-Menj!
-Láttam mit műveltél az edzőteremben.Ahogy...
-Csendet!-ordított miközben felugrott a földről,majd észre sem vettem,de kezei már a fejem mellett voltak.Úgy fújtatott,mintha egy három órás edzésen lenne túl.Nem bírtam tovább, kibuktak a könnyeim.
-Rendben megyek.-mondtam,majd kibújtam kezei alól és az ajtó felé indultam.Nem hittem volna,hogy egy szó nélkül elenged majd.De megtette.
Egyedül baktattam a sötét utcán miközben a telefonom kijelzőjével próbáltam egy kis fényt csalni az éjszakába.Nagyon nem szerettem ilyenkor kint kenni.Főleg nem egyedül.De Christ sem akartam zaklatni.Ezért igyekeztem minél hamarabb hazaérni.
Amint befordultam a sarkon,egy csapat nálam jóval idősebb fiút pillantottam meg az utca túloldalán.Hahotáztak a kezükben pedig üveg volt.Már éppen fordultam volna vissza,mikor az egyik hirtelen odakiáltott:
-Héj Cica!
-A francba!-mérgelődtem,majd rohanni kezdtem.Fogalmam sem volt merre megyek,csak mentem.Minél távolabb a veszélytől mely már annyi ideje rettegésben tartotta az életemet.Rohantam egyre messzebb és messzebb,mikor hirtelen beleütköztem egy egy újabb idegenbe.Hát ez remek.Nem is lehetnék szerencsétlenebb.
-Alice?-vagy inkább szerencsésebb?
-Ki vagy?-dadogtam idétlenül,majd tapogatni kezdtem a kabátját.Nem tudom miért.Talán csak biztonságot adott.
-Héj nyugodj meg!Niall vagyok!
Azonnal hátrálni kezdtem egészen a bolt sötét ablakáig.A rohadt életbe!
-Ne érj hozzám!-söpörtem el a kezét mikor értem  nyúlt.
-Mi a baj?-kérdezte,majd a dobogások egyre közeledtek.Ismét rohanásba kezdtem,míg Niall erős keze meg nem állított és betuszkolt az autójába.Remegni kezdtem,majd megállíthatatlanul sírni!-Alice!-rázott a vállamnál fogva.
-Engedj el!-próbáltam kiszállni,de hiába.Zárva volt.-Engedj el!
-Figyelj!Most nyugodj meg,én pedig hazaviszlek rendben?!-fogta meg a kezem.
-Ne haragudj!-hajtottam le a fejem.-Csak pánikba estem.
-Mégis mit keresel itt ilyen későn?
-Ez hosszú történet!És nem is lényeges.Hazavinnél kérlek?
-Persze!
Beindította a motort,majd elindultunk.Mivel Niall már járt nálunk,nem volt szükség navigálásra.Ezért csendben voltunk.Amíg.
-Elárulod mi történt?
-Semmi.
-Zaynnel voltál igaz?
-Én...
-Bántott?
-Nem!!-kiabáltam,majd a könnyeim ismét előtörtek.
-Akkor mégis miért sírsz?
-Nem sírok,csak valami belement a szemembe.-töröltem meg hamar.
-Tipikus csajduma.-nevetett.-Most már mondd el az igazat!
-Nincs baj.Lorettánál voltam,és amikor jöttem haza,egy csapat fiú megtámadott.Ezért rohantam.
-Te aztán tudod hogy kell bajba kerülni.-mondta elismerően.
-Köszönöm.Igyekszem!
Felnevetett,majd befordult az utcánkba.
-Máskor-kezdett bele mikor megállt a ház előtt.-ne ilyen későn indulj haza!
-Köszönöm Niall!
-Semmiség!-mosolygott.-Szia!
-Szia!-kiszálltam az autóból és rohantam befelé.Az előszobában rögtön Chrissel találtam szembe magam.
-Ezt Anya nem helyeselné ugye tudod?
-Mit?
-Hogy minden este más fiúval jársz haza.
-Ez nem az aminek...
-Tudod mit?Nem is érdekel!
-De Chris!
-Mostanában egyre többet csalódók benned Alice!
-Engedd,hogy elmagyarázzam!
-Hallgatlak!-tette keresztbe kezeit a mellkasán.
-Amikor jöttem hazafelé,megtámadtak.Niall hozott haza.
-Tessék?!Mégis mi történt?
-Részegek voltak.Egy ideig futottam előlük,aztán beleütköztem Niallbe.
-Jaj Alice ne haragudj!-ölelt magához.-Csak annyi minden történt,hogy már nem tudom mit higgyek!
-Nem vagy egyedül!-suttogtam,majd arcomat a mellkasába fúrtam.
-Ez a Niall nem annak a bandának a tagja,mint Zayn?
-De igen.És ott van még Louis,Liam és Harry.-Harry.
-Aha.
-Ne csinálj úgy,mintha máris képben lennél!
-Annyira jól ismersz!-nevetett.
-Én most megyek és lepihenek.
-Nem sokára én is megyek.
-Rendben!-mondtam,majd felszal adtam a szobámba.A telefonom csörgése fogadott rögtön amint beléptem.Loretta SMS-e:

"Szia Alice!
Holnap nem tudok menni dolgozni,de beküldök majd valakit rendben?
Ne haragudj,de a Nagyi egyre rosszabbul van.Muszáj elutaznom hozzá.
Üdv,Loretta!"

Szegény.Jaj csak ne Jessicát küldje.Nem annyira szemét.Tudja,hogy nem vagyunk valami jóban.
Miután válaszoltam,fogtam a pizsamám és megfürödtem.A forró víz igazán jót tett a bőrömnek.Ellazultam tőle.Ez is egyike azoknak a dolgoknak,amiket imádok.Miután a fogamat is megmostam,fogtam a vizes törölközőt és kiléptem az ajtón.Chris már az ágyamon ülve várt rám.Ilyenkor mindig eszembe jut mennyi mindent megtett már értem.Hogy mindent megad nekem amire csak szükségem van.Bár az anyai szeretet még ő sem képes pótolni...
-Készen vagy Drága?
-Készen!-mosolyodtam el.Szokása így megszólítania mikor hozzám beszél.Ez egy igazán kedves gesztus tőle.Amikor kisebbek voltunk már akkor is így kezdte:Hercegnőm,vagy Drágaságom.Mindig is vigyázott rám amikor Anya nem lehetett velünk.Apa meg hát.ólRa ne is beszéljünk.
-Akkor megyek én is!-mondta,majd felállt és kisétált az ajtón. Kiterítettem a törölközőt a székem háttámlájára,majd óvatosan az ágyamra ugortam ahol a mobilom már hűségesen várt rám.Kezembe vettem és játszani kezdtem vele.Legtöbbször így várom Christ alvás előtt.De most valahogy a játék nem tudott lekötni.Más járt a fejemben.Egyértelműen Zayn.És hogy mit csinálhat most.Remélem semmi olyat,amivel ,kárt okoz magában.A múltkor ha nem vagyok vele mindenféle akadály nélkül megtette volna.Ujjammal kikerestem a telefonkönyvből Zayn nevét,majd zöld gombot megnyomva hívást kezdtem.Kicsöng,kicsöng,kicsöng...és semmi.Remek.Ledobtam a telefont magam mellé és közben azon gondolkoztam,mi a fenének kellett egyedül hagynom Őt.Nem volt túl okos dolog tőlem.Bár fogalmam sincs hogy kell bánni az ilyesfajta fiúkkal.Zaynnek súlyos problémái vannak a düh kontrollálásával. Nem képes féken tartani magát.Ez nyilvánvaló a mai eset után.De vajon hogy lehet ezen segíteni?
A pszichológus szó gondolom szóba se kerülhet nála.El tudom képzelni mit gondol róla.
Elég keményfejű.Nem szereti,ha nem az van,amit ő akar.Tipikus kisgyerek viselkedés...
Ahogy ezen gondolkoztam,észre sem vettem a szám sarkában bujkáló mosolyt.Persze!Ha ő jár az eszemben akaratlanul is mosolygok.
Mielőtt Zayn megjelent volna az életemben,igencsak keveset nevettem.Nem volt ami boldogságot adjon.A dalukat kivéve amit a rádióban hallgattam minden áldott nap.
Azóta pedig már úgy érzem,fontos része az életemnek és egyre többet mosolygok.Végre én is boldog lehetek mindenféle gond és akadály nélkül.
-Itt is vagyok!-lépett be,majd beugrott mellém az ágyba.
-Jó sokáig tartott.
-Tudod,hogy imádok fürdeni.
-Igen.Áztatni azt a nagy seggedet!
-Ne gúnyolódj!-csukta le a kislámpát,aminek hála teljesen sötét lett.-Jó éjszakát!
-Neked is!-beleütöttem a vállába,majd én is lefeküdtem.