Chapter twenty-two

Sziasztooooooooooook!:)
Megérkeztem az új résszel.
Köszönöm az előző kommenteket.Ismételten nagyon jól esett!:)
És persze most is elvárom!
Jó olvasást!:)






Lassan fordultam meg miközben a szemeimet törölgettem.Nem nem!Miért kell mindenkinek így látnia?!
-Niall...-suttogtam.
-Te meg mit keresel itt ilyen későn?-mondta,majd közelebb jött.
-Én....én....-sóhajtva hajtottam le a fejem.
-Leülhetek?
-Persze.
Miután elhelyezkedett,megfogta a kezem,és elvette az arcom elől.
-Miért sírsz?-nézett végig rajtam fájdalmasan.Egyszerűen nem tudtam válaszolni.-Alice!Mi történt!?
-Semmi.
-A semmin nem szokás sírni!Nézz rám!-arcával közelebb hajolt az enyémhez.Óvatosan emeltem fel a tekintetemet.-Mondd el hol voltál.
-Lorettával...egy szórakozóhelyen.
-És mi történt?
-Zayn...
-Tudhattam volna.-sóhajtott rosszallóan.-Mit csinált?
-Én nem akarok erről beszélni!
-Rendben!-sóhajtott,majd szorosan átölelt.Furcsa volt.Felettébb idegen érzés.Ez az illat. . .
-És te mit csinálsz itt ilyenkor?
-Kicsit kiszellőztettem a fejem.Már épp haza indultam mikor megláttalak!
-Nem kellett volna idejönnöd!
-Hazakísérlek!
-Nem kell!A bátyám már jön értem.
-Biztos?
-Igen.De azért köszönöm!-mosolyodtam el.Valakinek még számítok.
-Látod már mosolyogsz is!-nevetett  ő is.Szórakozottan ráztam a fejem.Észre sem vettem,hogy még mindig a kezemet fogja.Szemei visszaverték a lámpa fényét ahogy továbbra is az arcomat figyelte.Tekintete szüntelenül fürkészett.
-Te meg mi a jó büdös francot csinálsz???!!!! -hallottam Zayn kitörekvő hangját a sötétből.Megremegtem.Niall erősebben szorított mikor meglátta  félelmet a tekintetemben.
-Nyugodj meg Zayn!
-Engedd el!Ne érj hozzá!O az enyém!-mutogatott lázasan felém.Mérhetetlen dühöt láttam égő szemeiben. Gyorsan közelített felénk.Niall hirtelen felállt.Ami nem tetszett.Elvesztettem a biztonságot sugalló testét magam mellől.
-Nyugodj meg haver!
-Még hogy nyugodjak meg!!!-ordította az arcába ,majd erősen megmarkolta mellkasán a pulóvert.
-Zayn!-sikítottam fel.Figyelme rögtön rám irányult.Üres tekintettel mért végig.Most már nem a düh volt az,amit láttam.Helyette a fájdalom...mérhetetlen mennyiségben.-Engedd el!
-Komolyan Zayn?-kezdett bele.-Képes lennél megütni a barátodat?Aki még most is neked próbál segíteni?Nézd meg mit tettél MEGINT!-mutatott rám.-Megbántottad!Itt sírt egyedül az éjszaka közepén!Te pedig azon siránkozol,hogy hozzáértem?!Megvigasztaltam helyetted!Míg te jól szórakoztál,én próbáltam rendbe hozni!
-Hallgass!-lökte el mérgesen.-Meg ne lássalak még egyszer a közelében!
Egyszer csak meghallottam az autó búgó hangját nem messze.Felkaptam a fejem.Nem akarom itt hagyni.Főleg nem ilyen állapotban!
-Ne aggódj!-mondta Niall.-Én ezt elintézem!
-Ne hagyd,hogy baja essen!-suttogtam,amit csak o hallott.
-Rendben!
Sarkon fordultam,és rohanni kezdtem az autó felé.Még párszor hallottam a nevemet ahogy kiabál utánam.De próbáltam nem foglalkozni  vele.
Amint beszálltam az autóba,Chris nekem esett.
-Mi történt?
-Csak menjünk!
-Alice!Mi történt?!
-Menjünk már!!-kiabáltam,majd a könnyeim sorra potyogni kezdtek.
Amint hazaértünk,megzuhanyoztam és lefeküdtem.Chris szótlanul feküdt mellettem.Hálás voltam neki,hogy nem faggatózott többet. Nehéz lett volna erről beszélni.
Reggel fáradtan keltem ki az ágyból.A vártnál is rosszabbul voltam.Pedig egy csepp alkoholt sem ittam.
-Minden rendben Alice?-tette a kezét a vállamra Chris.-Aludj még egy kicsit!
-Nem vagyok álmos!-mondtam rekedt hangon,majd felálltam és leballagtam a konyhába.Előkészítettem a tálat,melyben aztán zabpelyhet és tejet öntöttem.
-Csinálsz nekem is?
-Persze!-sóhajtottam.
-Elmondod mi történt tegnap?
-Nem akarok erről beszélni!
-Pedig tudnom kell!Nekem mindent elmondhatsz!
-Tudom,de ez...nem!Nem akarom elmondani.
-Hát rendben...
Miután megreggeliztem,megkértem Christ,hogy takarítson el,én pedig elrakodtam fent.Mivel ma nem volt semmi különösebb dolgom,a délutánomat a gitáromnak,és pohár forró kakaónak szenteltem.Ennél jobb időtöltést el sem tudtam volna képzelni.Amikor hirtelen kopogtattak az ajtón.
-Kinyitod?!-kiabált Chris az emeletről.
-Igen!-felálltam,és lassan elballagtam az ajtóig.Remegő kezemet a kilincsre emeltem.Elterveztem,ha Zayn az,rögtön  becsukom.Nem akarom látni.Óvatosan kinyitottam.
-Te jó ég!-sóhajtottam mikor megláttam a hatalmas rózsacsokrot az ajtóban.A földön hevert.
-Na ki az?-kérdezte Chris.-Hűha!Hát ez?Kitől van?-férkőzött oda a hatalmas csokorhoz.-Alice!-szólongatott.
-N...nem tudom!-sejtem.-De gyönyörű!
-Azta!-nyögött mikor felemelte.-Van súlya.
Egyszer csak megpillantottam egy kis cetlit a vörös csodák között.Gyorsan kikaptam mielőtt még észrevehette volna,majd zsebre vágtam.
-Felvigyem a szobádba?
-Nem kell!Tedd csak le az asztalra!
-Kitől jöhetett?
-Fogalmam sincs.-ráztam a fejem "tanácstalanul".
-Nem volt benne üzenet,vagy valami ilyesmi?
-Nem...
-Hát akkor nem tudom....
-Mindegy....
Még egyszer végigmérte a csokrot,majd elindult felfelé az emeletre,én pedig előkotortam a zsebemből a kis cetlit,amin ez állt:

"Azt hiszem ezt a esélyemet is eljátszottam...Ne haragudj rám.Rohadtul szégyellem magam a tegnapi viselkedésem miatt.Én csak......be voltam állva!Nem tudtam mit csinálok!Szeretlek!Napról napra egyre jobban,és látni akarlak!Mindennél jobban!"

Tudni,hogy mit gondol igazából.....hogy Mit érez....ez nekem már nem elég.Meg akarom ismerni.Közel akarok kerülni hozzá,amennyire csak lehet.Az övé akarok lenni.Azt akarom,hogy úgy használjon engem,ahogy kedve tartja.Boldoggá akarom tenni!Kielégíteni minden vágyát.Amit csak kér,megteszem!Most már nem számít semmi!Mert úgy érzem....beleszerettem.A történtek ellenére is úgy érzem,vele akarok lenni.