Chapter twenty-three

Sziasztooooooook!:)
Rendben....mivel én annyira de annyira kedves vagyok,és mert annyira szeretlek titeket,ma meghoztam az új részt!Igazából összeraktam kettőt.Így tényleg nagyon hosszúra sikeredett!Remélem hálátok jeléül megjutalmaztok sok-sok-sok-sok kommentel!:)) Igazán megköszönném!
Ez a rész kicsit eltér a többitől,úgyhogy tényleg örülnék a véleményeknek!
Jó olvasást!!!!:D






Miután a cetlit visszanyomtam a zsebembe,megragadtam a kulcsokat.
-Elmentem!Majd jövök!-kiabáltam.
-Hová?!
-Majd jövök!-mondtam újra,ezután pedig kiverettem az ajtón.
Eszeveszettül rohantam a járdán,miközben az emberek megbámultak.A pillanat heve az,ami ennyire feltüzelt!Hogy esetleg láthatom őt.A tegnap este történtek  után is úgy érzem,szükségem van rá.Mint ahogy neki rám.Annak ellenére,hogy egy másik ,sokkal idősebb nővel láttam őt együtt,akarom!Vele akarok lenni!Az övé akarok lenni és minden vágyának eleget tenni!
Sebesen futottam míg oda nem értem az edzőteremhez,ahol dolgozott.Nem tétováztam.Berontottam és Őt kezdtem keresni.De hiába kerestem...nem találtam sehol.Míg a súlyzók közt futkostam,felfigyeltem pár csípős megjegyzésre,de igyekeztem  nem foglalkozni vele.Most ennél sokkal fontosabb dolgom van.
Miután megbizonyosodtam róla,hogy Zayn nem dolgozik,tovább álltam.Kétségbeesetten gyalogoltam tovább az út mentén.Nem emlékszem....nem emlékszem merre lakik!Annyira szeretnék most vele lenni!
-Zayn....-suttogtam a nevét mikor szemem előtt feltűnt tökéletes alakja.A szívem rögtön felvette az előnytelen gyors tempót.Háttal állt nekem.Meg sem mozdult.Csak annyit láttam,hogy zsebre tett kézzel bámul a semmibe.Vajon megint mi járhat a fejében?
Elindultam felé apró léptekkel.A levegő akadozva áradt szét a tüdőmben miközben próbáltam nem magamra vonni a figyelmet és elég csendesnek lenni ahhoz,meg tudjam őt lepni.Nem hiszem ,hogy számít rám.Biztos azt gondolja,haragszom rá.De egyszerűen nem tudok.Annyira magával ragadott,hogy az már nem normális.
-Zaaaayn!-hallottam hirtelen a feltörekvő sikolyokat miden felől.A rajongók nagy számban gyűltek köré,hogy autogramot és képeket kérjenek tőle.Én pedig a tömegnyomornak hála,menekülhettem húsz méteres körzeten kívülre.Ugyanis nem bírom a szűk helyeket.Rögtön rosszul kezdtem magam érezni.A tervemnek annyi a rajongóknak hála!
Az arcát figyeltem ahogy a tömegre próbált összpontosítani.Minden lehetséges érzelmet le tudtam olvasni róla.A rajongók mintha lelket öntöttek volna belé.Mosolygott.Aminek én felettébb örültem.Szerettem volna én is odaférkőzni hozzá,hogy megölelhessem.De ebben a pillanatban ez szinte lehetetlen volt.Ha befurakodnék a tömegbe,azonnal összeesnék...
Odafordultam Zayn felé,aki hirtelen rám pillantott.A szívem megállt egy pillanatra.-Én is szeretlek....-suttogtam,majd egy szempillantás alatt megfordultam és elrohantam.Nem akartam,hogy miattam hátat kelljen fordítani a rajongóinak.A tömeg egyre csak nőtt körülöttem ahogy próbáltak a közlébe férkőzni.Én pedig már nem bírtam sokáig.Muszáj kijutnom valahogy ebből  a szorongást keltő környezetből,különben rossz vége lesz.A könyökömmel igyekeztem utat törni magamnak az emberek sokasága közt,mikor valaki hirtelen elkapta  a kezemet,és kirángatott egyre növekvő sötétségből.Megkönnyebbülve fedeztem fel az üres járdákat magam mellett,majd megmentőm zavarodott arcára pillantottam.Meglepően ismerős volt számomra.Rakoncátlan göndör fürtök melyeket a sapka egy része eltakart,csillogó zöld szemek,tetoválások,az orromat égető férfias illat...Minden bizonnyal ő Harry.
-Alice...-suttogta.-Minden rendben?Olyan sápadtnak tűnsz!
-Persze!Köszönöm!
-Gyere gyorsan,mielőtt engem is felismernek!-hajtotta le a fejét,majd ismét kézen ragadott és hurcolt...valamerre.
-Harry!
-Cssssst!-szólt rám.Hatalmas kezei voltak.Százszor elfedték az én kis ujjaimat.Pedig nem is volt annyira apró kezem.-Hazaviszlek!-mondta ,majd hirtelen  megállt egy fekete Ranger Rover előtt.
-De....
-Szállj be!-parancsolt rám,ezután elfutott a kocsi másik felére és a volán mögé ült.Beültem mellé.-Mondd az utat!
Mereven ültem Harry mellett.Ha meg is szólaltam,csak úteligazítás céljából tettem.Nem igazán ismertem őt így nem volt miről beszélgetnünk.De ő ezen változtatott.
-Szóval...-nézett rám.-Szereted Zaynt?
-öhm...én....azt hiszem igen!
Elmosolyodott,majd figyelmét újra az útnak szentelte.
-Neked van barátnőd?-kérdeztem halkan.
-Nincs!-mosolygott még  mindig.Meglepődtem....nem gondoltam volna,hogy pont neki  nincs senkije a bandából.Az internetes hírek és a rajongók alapján ő a legkedveltebb mind közül.Amit mondjuk nem igazán értek...mitől is olyan különleges?A haja miatt?A csábos mosolya miatt?Ez egyáltalán nem minden.A lélek....a lélek az ami meghatározza az embert.Hogy mennyire tud szeretni,megbecsülni valakit.Mivel nem ismerem Harryt,nem ítélkezhetek felette.
-Itt állj meg!-mondtam,mire hirtelen lefékelt.-Köszönöm!
-Igazán nincs mit!
-Szia!
-Szia!
Árgus szemekkel figyelte ahogy kiszállok az autóból.Miután óvatosan becsuktam az ajtót,futottam a bejárathoz.Utoljára visszanéztem.Az autó még mindig itt állt.Harry figyelmesen mért végig,majd beindította a motort és elhajtott.Én pedig bementem a házba.Amint átléptem a küszöböt,Chrissel találtam szemben magam.
-Hol a jó büdös francban voltál?-ragadta meg a karomat.Felszisszentem.-Ne haragudj!-távolodott el.-De...azt hittem...bajod esett!
-Nincs bajom!Sétálni mentem.-egyik hazugság szüli a másikat...És innentől már nincs megállás.
-Ne haragudj!
-Semmi baj!-lehajtott fejjel baktattam fel a szobámba,majd becsaptam magam után az ajtót.A telefonom rögtön zenélni kezdet.-Haló!-vettem fel szipogva.
-Alice!-testemen végigfutott  hideg.-Alice itt vagy?!
-Zayn...
-Minden rendben?
-Igen!
-Nem esett bajod?
-Nem!-elmosolyodtam.Máris aggódik értem.
-Csak mert hirtelen eltűntél és...
-Minden rendben,ne aggódj!Csupán látni szerettelek volna.
-Tényleg?-kérdezte csodálkozva.
-Igen!Ugyanis...
-Igen?
-Jobb szeretném ezt személyesen megbeszélni.
-Akkor indulok!-mondta.
-Várj!-szóltam közbe mielőtt letette volna.
-Igen?
-Találkozzunk!
-Akkor a parkban 10 perc múlva.
-Rendben!
A másik percben már az egymást követő sípolásokat hallottam a vonal másik végéről.Fogtam a kabátomat és rohantam lefelé a lépcsőn.
-Chris!Elmegyek.
-Megint hová?!
-Találkozom....valakivel!
-Mikor jössz?
-Nem tudom!-gyorsan nyomtam egy puszit  az arcára,majd feltépve a kilincset futottam a park felé.Mikor odaértem,lázasan forgattam a fejemet jobbra-balra.De nem láttam őt sehol.Csalódottan sétáltam oda az egyik padhoz.Még egyszer utoljára körülnéztem,majd leültem.Azt gondoltam túl korán van még ahhoz,hogy itt legyen.Igen...én siettem túlzottan.

"I won't let these little things slip out of my mouth
But if I do, it's you, oh it's you, they add up to
I'm in love with you and all these little things"

Kezdtem bele halkan miközben egy görbe mosoly húzódott végig az arcomon.Annyira szeretek énekelni!Olyankor  senki nem zavar.Senki nem akar a magának megfelelő bábuvá átformálni.Mert olyankor bezárkózom.Nem tud senki hatni rám.Nem érdekel semmi!Semmi körülöttem lévő dolog.Csak énekelek,és úgy érzem minden az enyém...hogy mindent megnyertem.Nincsenek a gondok,a rám irányuló negatív érzelmek.Magam vagyok.Magam egyedül Nyertes!Ez egyfajta menedék számomra.Mint már mondtam,itt minden az enyém!
Ahogy folytattam a megunhatatlan dallamot,hirtelen egy másik gyönyörű hangra figyeltem fel magam mellett.Tisztes távolságban,teljes életnagyságban ült mellettem.Mikor ujjaival végigsimította a még mindig bekötött kézfejemet,összerezzentem.Ezzel mit sem törődve énekelt tovább.Én pedig követtem őt.Mígnem keze az arcomra siklott,s szemeivel véget nem érő rabságba ejtett.Szüntelenül néztem égő ,barna szemeit.O pedig csak énekelt tovább.Ugyanolyan őszintén,mint a múltkor.Nem bírtam.Nem akartam azt hallgatni mennyire is tökéletesnek hisz.....mert nem vagyok az!Ezért inkább tenyeremet végigsimítottam nyakán,mire rögtön elhallgatott.
-Zayn...-suttogtam.
-Alice...-suttogta ő is.
Egy ideig csend volt.Nem mondott semmit.Majd hirtelen megragadta a karomat és felállított a padról.
-Hová megyünk?!
-A kocsimhoz!-húzott a parkoló felé.
-Hová megyünk?!-ismételtem magam.
-Hozzám!-nézett rám,majd egy pillanatra megállt.-Rohadt életbe!-káromkodott halkan.
-Mi a baj?-kérdeztem ijedten.
-Nem bírom!Egyszerűen nem!-elkapta rólam tekintetét és hurcolt tovább egészen az autójáig.Udvariasan kinyitotta nekem az ajtót,majd beült mellém.Mindenféle magyarázat nélkül eszeveszettül hajtani kezdett.Ezt a tempót tartotta míg célhoz nem értünk.Sóhajtva állította le a motort,majd lassan rám emelte tekintetét.-Gyere!
Kiszálltam az autóból és követtem őt.
-Itt nyugodtabban tudunk beszélni.-mondta,majd miután az ajtót kulcsra zárta,leült a kanapéra.Nem értem miért zárkózik be.Mintha félne valamitől.-Ülj le!-ütögette meg maga mellett a helyet.Odasétáltam és lehuppantam mellé.
-Szóval...én....szerettem volna ezt megbeszélni veled.
-Én is...nagyon sajnálom azt ami történt.Nem akartalak megbántani.Csak...
-Csak be voltál állva!-fejeztem be helyette.
-Tudom,ez nem mentség.
-Hát...nem igazán.De én mindezek ellenére is szeretnélek megismerni.
-Tényleg?-kérdezte csodálkozva.
-Igen.
-Én..nem is tudom mit mondhatnék.Bocsáss meg!-rázta a fejét értetlenül.
- Megértem!-tettem a kezem az övére.
-Köszönöm!Nem is tudod elképzelni mit érzek most.
Elmosolyodtam.
-Nekem viszont szörnyen rosszul esett az,amit láttam.
Ismét üres tekintettel meredt a semmibe.Majd hirtelen felállt és elindult a konyha felé.
-Zayn!-kiáltottam utána.Gyors léptekkel követtem őt.Nagyon megijedtem mikor megláttam a kést a kezében.-Mit művelsz!?-ugrottam neki,majd megmarkoltam a kezét,mellyel őrülten szorította a pengét.-Tedd le!-kérleltem kétségbeesetten.-Hallod?!
-Bűnhődnöm kell!Fájdalmat okoztam!
-Megőrültél?!Tedd le azt a kést!-kiabáltam.Állkapcsa összeszorult.
-Nem!-egyre közelebb tartotta kidudorodó ereihez.
-Zayn!-sikítottam,majd arcát magam felé fordítottam.-Kérlek!-egy könnycsepp simult végig az arcomon.-Szeretlek!-suttogtam.Erre a mondatra rögtön felfigyelt.
-Tessék?-kérdezte keserű arccal.
-Szeretlek!-ismételtem.A kés hirtelen kihullott ujjai közül mely éles hanggal a padlóra zuhant.Ezután pedig hatalmas testével felém tornyosult.Remegtem.Nem bírtam megmozdulni.Elkapta a derekamat és vadul magához rántott.
-Ugye nem hazudsz?-suttogta.
-Nem!Őszintén szeretlek!
Kezét végigcsúsztatta a combomon,majd belemarkolt és felültetett az asztalra.
-Kívánlak!-lehelte a fülembe.-De....-távolodott el.-Addig nem,amíg te nem kérsz rá!
Megragadtam a pulóverjét és visszahúztam magamhoz.Szakadozva szedtem a levegőt miközben próbáltam nem leszédülni az asztalról.
-Kérlek...-már annyira hiányzik az az egyedi szeretet amit csak ő tud adni!Nem csupán az érzés...hanem valami más is!A a biztonság amit mellette érzek.KELL!AKAROM!
Közel hajolt hozzám csökkentve a távolságot kettőnk közt.
-Még ezek után is képes vagy mellettem maradni?-szétválasztotta a lábaimat így még több közelséget nyert.
-Igen.-bólintottam.
-Hát...nem tudod mit vállalsz!
-Valami miatt...nem is érdekel!-megfogtam a kezét és a nyakamra simítottam.
-Akkor...megcsókolhatlak?
-Előbb tudnod kell,hogy nem igazán vagyok gyakorlott ilyen dolgokban.
-Mintha én az lennék!-apró mosoly jelent meg az arcán mikor észrevette az izgatottságomat.-Várhatunk!
-Csak....csókolj meg!
Nagy levegőt vettem. Soha életemben nem csókolóztam még.
-Nem.-mondta.-Azt akarom,hogy az első csókod különleges legyen.
-TE teszed különlegessé!
-Nem.-nevetett.-Eljön az ideje.
-A előbb még te türelmetlenkedtél.
-Ez nekem ennél többet ér...
Eltávolodott tőlem,segített leszállni az asztalról,majd a kést is a helyére rakta.Nem hittem volna,hogy képes lenne magát bántalmazni.De úgy látszik tévedtem.
-Szeretnél itt maradni?Vagy hazavigyelek?
-Ha nem gond,most mennék.A bátyám már biztos aggódik értem.-hiába mondtam neki,hogy elmegyek tuti eszi őt az ideg!
-Rendben!-mosolyodott el.Megfogta a kezemet és gyengéden vezetett vissza az autójához.