II./Chapter twenty-five

Sziasztok Kedves Olvasóim!
Meghoztam az új részt. Remélem tetszeni fog.
Vároma véleményeket.
Jó szórakozást!
HAVE FUN!





-Alice!-szipogásomtól ő is megrémült.-Hol vagy?! Mi történt?!
-Itthon. Zayn eltűnt!
-Tessék?
-Jól hallottad. Te hol vagy?
-Öhm...izé...mindjárt ott!
-Megzavartam valamit?
-Nem, dehogy! Csak ne mozdulj! Azonnal ott vagyok.-letette.
-Na?-lépett mellém Chris.-Mit mondott?
-Hogy mindjárt itt van.
-Nem úgy volt mellesleg, hogy elutazik jó messzire?
-Hát... Nem tudom. Úgy tűnik az a "messze" nincs is annyira távol.
-Aggódom Al.-ült le mellém.
-Én is.-sóhajtottam.-Ed még mindig alszik?
-Igen.
-Nem mintha paráznék, vagy ilyesmi, de szerinted elég lesz bezárni a bejárati ajtót?
-Nem tudom. Lehet jobb lenne, ha elmennénk? De hová?
-Liam...-a telefon ismét a kezemben volt és tárcsáztam a következő számot ami segíthet. Végre felvette.-Liam? Szia! Te nem vagy Zaynnel?-kérdeztem ijedten.
-Nem. Miért, kéne?-kérdezte értelmetlenül.Szívem a torkomban dobogott.Zayn egyedl ment oda... -Zavarhatlak egy percre? Vagy inkább kettőre.-néztem Chrisre. Miután mindent elmondtam neki, ragaszkodott hozzá, hogy most azonnal menjünk át hozzá. Miután visszahívtam Harryt, hogy ott keressen minket, el is indultunk. Pakoltam pár cuccot magunknak, majd Edet a karjaimba véve beültünk a kocsiba és meg sem álltunk Liam házáig.
-Végre!-nyitott ajtót azonnal, majd segítkezett mindennel.
-Nem zavarunk Liam?-kérdztem szégyellősen.
-Egyáltalán nem.-rázta a fejét.-Azonnal indultam, amint elmeséltél mindent.
-Miért, hol voltál?-kérdeztem sejtelmesen.
-Őőőőő vagyis.... Itthon voltam.-mosolygott.
-Liam!-néztem rá szigorúan.
-Vidd fel Edet Chris.
-Liaaam.-álltam mellé.-Ugye nem egy randiról rángattalak el?-kérdeztem félő tekintettel. Már olyan régóta beszél nekem arról, hogy barátnőt szeretne. Most meg miattam eljött egy randiról? Szóval ezért nem vette a telefont.
-Nem.-mondta határozottan.
-Akkor?
-Na jó, talan tényleg.-forgatta a szemét.-De ez most sokkal fontosabb.
Vitánkat a hirtelen kopogás szakította félbe. Harry. Chris rohant, hogy kinyissa, de mire leért én már százszor megelőztem. Túlságosan vágytam már rá, hogy újra lássam végre.
-Al!-lihegte amint meglátott.
-Harry.-kétségbeesett tekintetem nyilvánvaló volt számára. Fekete kalapja ferdén állt kócos fején. Ingje teljesen össze volt gyűrve, zakójának vonala mintha félre lenne vasalva. Azonnal megütött a női parfüm illata. Mi a franc? Tényleg megzavartam valamit... Széttárta karjait, de nekem nem volt kedvem a már így is nő illatú ruháiba bújni. Lehajtott fejjel odébb álltam, hogy be tudjon jönni.
-Sziasztok srácok!-köszöntött mindenkit amint belépett.
-Heló.-köszönt Chris nem épp lelkesen.
-Hazz!-ugrott fel Liam a helyéről, majd megölelte rég nem látott barátját. Miután mindketten megnyugodtak kicsit, elmeséltem minden részletet Harrynek elejétől a végéig.
-Hmm.-hümmögött miközben borostályát simogatta.
-Van valami ötleted?-kérdezte Liam.
-Gondolom Zaynt már próbáltátok hívni.
-Elég sokszor.-válaszoltam.-Már ki van kapcsolva. Liammel akart menni, de ő sem vette akkor, úgyhogy elment egyedül.-vázoltam a helyzetet miközben egy kövér könnycsepp simult végig az arcomon.
-Nyugodj meg Al. Zayn nem olyan puhány, mint hinnéd.-nyugtatott Harry, de az idegességem nem hagyott alább.
-Nem tudsz felhívni valakit?-kérdeztem kétségbeesetten. Csak van valami ismerőse abból a bandából aki annó az ő oldalán állt.
-Nem hinném.-rázta a fejét.- rendőrségnek remélem nem szóltatok.-nézett körbe rajtunk.
-Dehogyis.-reagált azonnal Liam.
Hirtelen sírás zaja szakította félbe a gondolatmenetünket. Fentről jött. Abban a pillanatban rohanni kezdtem. Harry és Chris utánam, majd Liam. Kicsaptam Liam szobájának ajtaját, majd odasiettem Edhez aki alig kapott levegőt a zokogástól.
-Itt vagyok kicsim!-fogtam a karjaimba.
-Mama!-sírt a mellkasomba.-Hol van a mamám?-kérdezte kétségbeesetten miközben a pulóveremet markolászta.
-Jaj Ed.-sóhajtottam, majd aa vállamra vontam őt.
-Héj öcskös.-ült le mellém Liam és maga felé fordította Ed pofiját.
-Liam?-kérdezte egy ki mosollyal az arcán.
-Bizony.-mosolygott rá melegen.
-Te sem tudod, hol van az anyukám?-lebiggyesztett ajkai láttán összeszorult a szívem.
-Nem.-rázta a fejét.-De ígérem, megtaláljuk.

Zayn szsz.:

Sírás.
Sötétség.
Sírás.
Sötétség.
Sírás.
Sírás.
Semmit nem láttam magam körül. A fejem zsongott, valaki pedig mellettem nagyon kétségbe volt esve. Ülök a hideg földön. Fogalmam sincs, hol vagyok. Csak arra emlékszem, hogy elmentem Edék házához egyedül. Aztán amint beléptem az ajtón, minden elsötétült a fejemben pedig elviselhetetlen fájdalmat éreztem. Kezeim szorosan egymáshoz voltak rögzítve.
Kétségbeesetten próbáltam kutakodni a zsebemben, hogy megtaláljam a mobilomat, de meglepetésemre az nem volt a szokásos helyén. Megrémültem.
Úgy éreztem, a kendő ami a fejemre volt kötve, egyre jobban szorítja a homlokomat.
Elraboltak. Semmi kétség. De vajon ki ez itt mellettem? Szipogásából ítélve ami nem jött től messziről, egy nő.
-Hölgyem?-próbálkoztam a lehető leghalkabban, hátha valaki más is van itt még rajtunk kívül.
-Ki az?!-kérdezte ijedten.-Ki van itt? Ne bántson kérem!
-Nyugodjon meg. Nem áll szándékomban bántani senkit.
-Ki maga?
-Zayn vagyok. Zayn Malik.
-Ó te jóságos ég!-sóhajtott.-Zayn!
-Maga Ed anyukája, ugye?-kérdeztem reménykedve, hogy nem más.
-Igen.-sóhajtott.
-Jaj hála az égnek.-megfeszült hátam kissé megengedett.
-Hol a fiam? Hogy kerülsz ide?-éreztem a hangjában, hogy közel van a zokogáshoz.
-Ed....
-Mi van itt?!-csapott be valaki egy ajtót.-Na mi van, magadhoz tértél Malik?-kérdezte gúnyos hangon. Nem tudtam válaszoljak-e.-És te cica?-hangja másfelé irányult.-Nem fáradtál el még a sok bőgésben?-léptei egyre sűrűbbek voltak a másik irányba. A méreg forrni kezdett bennem.
-Hagyjon!-ellenkezett.-Ne érjen hozzám!
-Ne siránkozz már! A főnök azt mondta, addig, amíg én vigyázlak titeket, bármit tehetek veled!
Egyre feszültebb lettem szavai hallatán.
-Kérem!-sóhajtott, majd zokogni kezdett.
-Nálam ez nem jön be.-nevetett.-Most pedig velem jössz!-állkapcsom összeszorult.
-Hagyja békén!-tudtam, hogy így én fogok rosszul járni, de nem hagyhattam, hogy bántsa őt.
-Mit ugatsz te nekem?!-szegezte nekem a kérdést, majd vastag bakancsának a szélét a bordáim közt éreztem. Kétségbeesetten kapkodtam levegőért.-Akarsz még valamit mondani?!
-Ne merjen hozzáérni!-szűrtem a fogaim közt mire a következőt már a fejemre kaptam. Ismét elvesztettem az eszméletem.