Chapter twenty

Sziasztok Drága Olvasóim!
Ismét úgy látom,bővültünk!
Nagyon szépen köszönöm nektek,hogy így támogattok!
Jól esik!:)
A mai rész kissé eltér a szokásostól,ugyanis sokkal hosszabbra sikeredett!Remélem nem bánjátok!Jó olvasást!!!!!






Alice szsz.:

*másnap*
Miután elfogadtam tényt,hogy megint a gondolataimban fognak turkálni,jéghideg vízzel lezuhanyoztam,majd nekiestem a ruhásszekrényemnek.Utáltam.Utáltam amikor mindent el kell mondanom annak a nőnek,akit nem is ismerek.Ráadásul nem bízom benne.Igaz,már vagy három éve járok erre a kezelésre,még mindig nem sikerült annyira megismernem őt,hogy bármit is szívesen megosszak vele.
-Készen vagy?Indulnunk kell!-kopogott az ajtómon Chris.
-Igen,készen!-mondtam,majd átlépve a küszöböt mellé álltam.
-Ne legyél szomorú.Visszafelé eszünk egy fagyit!Mit szólsz?
-Már érdemes elmenni. . .-dünnyögtem miközben egy mosoly jelent meg az arcomon.IMÁDOM a fagyit!Közel annyira,mint a virágokat.Főleg a rózsát.Olyan gyönyörű!
-És lopok neked szegfűt az öreg néni háza elől.-nevetett.
-Nem lehetne rózsát?
-Tudod,hogy ott nincs.
-Akkor keresünk egy másik házat ahol van.
-Ugye tudod,hogy ez büntetendő?
-Igen!-kuncogtam.
-De a kedvedért megteszem!-ütött a mellkasára.-Mert én ilyen lovagias vagyok!
-Hát ne nekem kedveskedj ilyen szöveggel!
-Tudod,hogy nincs barátnőm.Valakin pedig ki kell élnem  a vágyaimat.
-Ez undorító.-grimaszoltam.
-Jaj te!-megragadott,majd kezei közt vitt le a lépcsőn.Mosolyogva figyeltem az arcát.Még plusz egy dolog,ami miatt aggódnia kell.Az egész életét rám pazarolja.Mindig csak velem foglalkozik.Valószínűleg ezért nincs barátnője sem.Nem a kinézete miatt.Annak semmi köze ehhez.Én vagyok a legnagyobb akadály az életében.Ezért pedig rettenetesen szégyellem magam.Mintha nem tudnák magamra vigyázni.Ez ellen tenni fogok. . .


Zayn szsz.:
-Gyerünk üsd!Ne sajnáld!-ordítottam a srác fülébe aki épp a boxzsákot püfölte mellettem.-Erősebben!!Koncentrálj!-megkerültem őt és a szemébe néztem.-A rohadt életbe ne hagyd abba!!
Fáradt szemeit ismét a zsákra fordította,majd teljes erejéből ütni kezdte.-Látod nem is olyan nehéz!
Egyszer csak valaki gyengéden megütögette a vállamat.Mérgesen fordultam meg.Utálom mikor munka közben zavarnak meg.Dühösen fújtattam,mígnem megláttam magam előtt Liam ijedt arcát.
-Hát te?-kérdeztem már nyugodtabban.
-Hozzád jöttem,de ha zavarok. . .
-Nem,nem!Fred!Szünetet tartunk!-bólintott,majd letörölte homlokán végigsimuló izzadságcseppeket.
Kezet fogtam Liammel,majd leültünk egy asztalhoz.
-Kérsz sört? 
-Nem kössz!Tudod,hogy nem iszom.
-Igen!-sóhajtottam,majd egyet kivettem magamnak a hűtőből.-Narancslevet?-nevettem.
-Az jöhet!
-Felbontsam neked?
-Nem kell!-grimaszolt,majd kivette a kezemből.
-És?Miért jöttél?
-Semmi,csak hiányzott az én legjobb haverom!-ütötte meg a vállam.
-Mi a baj Liam?
-Miért lenne baj?-dőlt hátra a székben.
-Hiába...átlátok rajtad!Mondd,miért jöttél igazából.Csak úgy nem keresnél.
-Mégis hogy mondhatsz ilyet?!-förmedt rám mérgesen,majd csak úgy köpködte a szavakat.-Még hogy nem keresnélek!Tudod Zayn,ennyi minden után ilyet még csak gondolni sem mernék!Azért jöttem,mert TE vagy az,aki nem hajlandó beszélni senkivel!Aggódom érted!Tudni szeretném mi van veled haver!
-Bocsáss meg!-hajtottam le a fejem.-Igazad van!Csak. . .
-Mindegy!-tette le az üveget az asztalra.
-Tényleg ne haragudj Liam!-ő az egyetlen,aki mindent tud rólam.Most meg ilyen ökörséggel megbántom őt!Nem vagyok normális komolyan mondom!
-Semmi baj!Inkább mondd,mi van veled!Napok óta nem láttalak!
-Hazautaztam anyáékhoz egy hétre.Most pedig itt vagyok!Ennyi lenne.
-És hogy vannak a szüleid?
-Meg vannak!Apa betegeskedik,a testvéreim pedig....egyre jobban változnak meg.
-Ezt hogy  érted?
-Hát. . .élik a saját kis életüket mindenféle gond nélkül.
-Ezt most miért mondod így?
-Csak én vagyok ekkora szerencsétlen.
-Nem vagy szerencsétlen Zayn!-fogta meg a vállam.-Ez csak egy átmeneti időszak!
-Jó hosszú ez az időszak. . .
-Lesz jobb is,hidd el!Csak higgy benne!
-Én már nem hiszek semmiben.-hajtottam le a fejem.
-Ne csináld ezt!Mindenkinek vannak nehéz pillanatai az életben. A szomorkodás helyett inkább mondd el mi a helyzet azzal a lánnyal.
Szívem feldobbant ahogy megjelent előttem rózsás arca.
-Semmi.Tegnap előtt egész éjjel vele voltam.
-És történt valami?
-Nem. . . Szerintem fél tőlem.
-Adtál neki okot félelemre?-kérdezte ijedten.
-Nem tudom. . .
-Megütötted?!
-Dehogyis ütöttem meg!
-Akkor?
-Nem tudom.
-Csak ne csinálj hülyeséget!
-Kössz a tanácsot!
-Tudod,hogy hajlamos vagy.....öhm.....gyorsan.....dühbe gurulni!
-Tisztában vagyok vele.
-Nincs kedved munka után elmenni valahova?-terelte el a témát.
- Hova?-kérdeztem unottan.
-A srácokkal valahova.
-Nem tudom...
-Naa!!!Annyira eltávolodtál tőlünk!Ennek nem lesz jó vége!
-Nem akarok csalódást okozni a rajongóknak.
-Na akkor?Menjünk!-noszogatott kitartóan.-Aláírunk pár fényképet!Fényképezkedünk!Nem hiányzik még?
-De!Rohadtul!
-Akkor?
-Legyen!-adtam meg magam.-Hánykor?Hol?
-Gyere nyolcra a közös házba.
-Rendben.





Alice szsz.:
-Na?Milyen a fagyi?-nyalt bele pimaszul a kedvenc édes ízembe.
-Finom!-ütöttem meg a vállát.-Csak ne edd meg előlem!
-Bocsi!-nyomta ki a nyelve hegyét,majd átfutott az út másik felére az öreg néni háza elé.
-Chris!-szóltam utána rosszallóan.
-Mi az?!Nem hallak!-mondta miközben a gyönyörű szegfűk felé közelített.
-Ne csináld!
-Hogy?!-szava kíséretével letépte a legszebb darabot,majd mint aki jól végezte dolgát,továbbállt.Rohant felém.
-Megmondalak!
-Ne durcáskodj már!-mondta,majd a szabad kezembe nyomta az illatozó csodát.
-Köszönöm!-nyomtam egy puszit arcára,majd ismét belenyaltam a fagyimba.
-Végre jókedved van!-mosolyodott el.
-Ne haragudj,hogy annyi időt rám kell pazarolnod!Tudom,megterhelő és idegesítő lehet,hogy mindig rám kell figyelned!
-Ne butáskodj már!!-szólt rám mérgesen.-Te vagy az egyetlen fontos dolog az életemben!Más nem érdekel!
-De biztosan szeretnél mást csinálni azon kívül,hogy engem pesztrálsz!
-Állandó munkahelyem van és barátaim.Mi kéne még?
-Mondjuk egy barátnő.....?
-Minek erőltessem?Majd lesz!Nem sietek sehová!
-Akkor is...furdal a lelkiismeret.
-Hát csak ne emészd magad emiatt!
-Rendben...
-De tényleg!
-Jóóó!-mondtam,majd  elindultam az autó felé.



A telefonom csörgése nem akart alább hagyni.Erőszakosan rezgett asztalon,miközben igyekeztem nem orra bukni az előttem lévő ruhadarabban.Igen,én még erre is képes lennék...
-Haló?!-vettem fel lihegve.
-Szia Alice!!!-hallottam Loretta hangját a túloldalról.
-Szia!Mi újság?
-Semmi különös!Csak gondoltam felhívlak.Na mit mondott a pszichológus?-halkult el hirtelen.
-Csak a szokásosat.Nem nagy dolog.
-Nem szeretnél beszélni róla?
-Háát....nem igazán.
-Rendben.Nem erőltetem.
Mindent kiszedett belőlem az utolsó részletig.Egy nyugodt percem sem volt.Teljes egészben átkutatott belülről.Mindent elmondtam neki.Igen hasznos tanácsokkal nem tudott szolgálni,de legalább nem ítélkezett.Igaz,olyankor ő nem szok beszélni.Csak üresen bámul ki a fejéből.Mintha ott sem lennék!Látom rajta,hogy alig várja,hogy leteljen az az egy óra.Semmibe vesz!Azt hiszi bolond vagyok.Mert az is vagyok. . .
-Nincs kedved ma elmenni valahová?
-Mire gondoltál?
-Valahova bulizni!Ne üljünk már itthon.
-Tudod,hogy nem rajongok az ilyesmiért!
-Tudom,de ideje lenne kicsit szórakozni nem gondolod?
-Nem tudom...
-Naaaa!Ne  kelljen már egyedül mennem!
-Rendben!-sóhajtottam.-Mikor?
-Ma este.Nyolcra érted megyek.
-Oké!
-Addig is készülj fel!Ideje feloldódnod!Túl sokat stresszeltél   mostanában.
-Ez nem igaz!
-Dehogynem!Csak nyugodj meg,és bulizunk egy nagyot!
-Jól van!
-Akkor majd találkozunk!Szia
-Szia!
Visszaraktam a telefont a helyére ,majd rohantam lefelé a lépcsőn.
-Chris!
-Tessék?-hallottam a hangját a konyhából.
-Ma elmegyek Lorettával rendben?-mentem oda hozzá.
-Hová?-kérdezte csodálkozva.
-Elmegyünk....szórakozni!
-Hová?
-Azt nem tudom!El is felejtettem megkérdezni.Felhívott,hogy bulizni akar,de nem egyedül.
-Szóval rászedett.
-Valahogy úgy.De szívesen megyek vele.
-Nem is szeretsz ilyen helyekre járni!
-Tudom....de nem akarom cserbenhagyni!
-Jaj Alice!A te jó lelked...Nem igazán örülök neki!
-Tudok magamra vigyázni!-emeltem fel a hangom.
-Tudom!
-Akkor megyek!-megfordultam és elindultam a szobám felé.Még be sem csuktam az ajtót,a telefonom már zenélni kezdett az ágyon,ahova egy perccel ezelőtt ledobtam.Egy újabb SMS.Zayntől....

"Szia Szépségem!Rengeteget gondolok rád!Tudom,nem vagy tisztában a kettőnk helyzetével,ahogy én sem.Csak annyit tudok,hogy visszavonhatatlanul beléd szerettem.Ne haragudj a folytonos bunkóságom és a vad viselkedésem miatt.Csak azért írtam,hogy elmondjam mennyire is szeretlek és szükségem van rád!Szóval.....szeretlek!"

Nem is vettem észre a mosolyt,amely az egész arcomat elfedte.Csak miután megláttam magam az előttem lévő tükörben.Az arcom égett,a szívem pedig kalapált.
Még csak nem is vagyunk együtt.Mégis "ilyen" dolgokat ír nekem.Hihetetlenül jól esik,mégis szomorú vagyok!Most is legszívesebben vele lennék.Ahogy  a vele töltött éjjel eseményei pörögtek a fejemben,egyre izgatottabb lettem.Szeret...engem szeret.... És úgy látom komolyan gondolja.Végre valaki,aki őszinte velem.Boldogsággal tölt el a gondolat,hogy egy fiú számára fontos vagyok.Főleg egy ilyen különleges fiú számára.Azt hiszem...annyi idő után végre én is boldog lehetek.Szeretem őt! 



6 db komment és jön a következő!:)