II./Chapter one

Kedves Olvasóim!
Ne haragudjatok, hogy nem tettem részt pénteken, de nagyon elfoglalt voltam a héten és nem volt időm géphez ülni.Viszont jövőhéten már ugyanúgy mint eddig pénteken fogom kirakni.
Indul a második évad!Jó olvasást!
HAVE FUN! :)








Már hét hónap telt el azóta, hogy Harry elhagyta Londont, én pedig azóta csak egyre rosszabbul és rosszabbul vagyok.Sokszor van hányingerem, fáj a hátam és a hasam a kétszeresére nőtt.Terhes vagyok.Amikor megtudtam, hogy babát várok, megijedtem.Féltem, hogy Zayn mit fog szólni hozzá.Rettegtem a tudattól, hogy emiatt elhagy majd.De nem tette.Pont ellenkezőleg, ő látszólagosan jobban örült a dolognak mint én.Nem azt mondom, hogy nem vagyok boldog, hisz a gyermeki áldás a legszebb dolog a világon, de mégis.Egy ártatlan kisbabát hordok a szívem alatt, akiről fogalmam sincs ki az apukája.Nem, nem voltak egy éjszakás kalandjaim.Ugyebár mielőtt Harry lelépett volna, volt egy kis akciónk ahogy Zaynnel is másnap.Ennek fejében elképzelni sem tudom melyikőjük lehet az én csöppségem édesapja.
Minderről Zayn nem tud.Nem volt bátorságom elmondani az igazat, így teljes mértékben azt hiszi, hogy ő az apa.Talán jobb is így.Hisz kinek használna egy újabb veszekedés?Nekem biztos nem.
-Nem kérsz egy kis teát?-kukkantott ki a konyha fala mögül.
-Nem, köszönöm.-mosolyogtam rá, majd visszameredtem a könyvemre ami érdekesebbnek tűnt, mint a TV műsor.Pár percen belül éreztem ahogy besüpped mellettem a kanapé.
-Jól vagy?-simogatta meg a kezemet.
-Igen.-nem néztem fel, csak udvariasan válaszoltam, majd lapoztam egyet.
Már fél órája ülhettünk mozdulatlanul mikor hirtelen elkapott a hányás.Hamar rohantam felfelé a lépcsőn, Zayn pedig utánam a segítség szándékával.Pedig jól tudja, hogy ilyenkor jobb szeretek egyedül lenni.Kivágtam a fürdőszoba ajtaját és rögtön a kagyló fölé hajoltam.Erősen markoltam a WC ülőkéjét miközben minden kifelé kívánkozó dolgot kiengedtem magamból.Utáltam hányni.Gyűlöltem.Annál rosszabb dolog nincs is a világon.
Miután úgy éreztem, nem jön több,  óvatosan kiegyenesedtem.Zayn nyugtatóan dörzsölte a hátamat mialatt a mosdóhoz vezetett, hogy megmosakodhassak.Bólintottam neki, hogy nyugodtan magamra hagyhat,de nem tette.Sejtettem.Miért is tette volna?
-Jobb már?-kérdezte miközben az arcomat törölgettem.
-Igen.-sóhajtottam, majd a számat is kiöblítettem.
-Anya hívott este.-kezdett bele.
-És mit mondott?-néztem a szemeibe.
-Nagyon szeretné, ha elmennénk.
-Remélem megérted,hogy ilyen állapotban nem szeretnék sehová menni.
-Teljes mértékben.-suttogta fájdalmasan, majd magához ölelt.Úgy érzem megváltoztak a dolgok köztünk.Én még nem voltam ilyen komoly dologra felkészülve.Keservesen szorítottam magamhoz testét, hogy belélegezhessem férfias illatát.Az mindig megnyugtat.-Én itt vagyok neked és segítek Pöttöm.Nem kell egyedül végigcsinálnod.
-Köszönöm!-leheltem a nyakába miközben egy könnycsepp folyt végig az arcomon.Mostanában a megszokottnál is többet sírok.
-Ő a miénk.-simította kezét a hasamra lágyan.-Mindennél jobbam fogom őt szeretni.A mi kisbabánkat.
Én lennék a legboldogabb, ha mindez biztos lenne.Szomorúan tekintettem csillogó szemeibe.
-Vagy el akarod vetetni?
Remek.Miért kell ezt a témát folyton felhozni?Miért gondolja azt, hogy nem vagyok képes vállalni a felelősséget?Azt hiszi gyenge vagyok?Miért?
-Eszemben sincs!Ő nem tehet semmiről!-törtem ki azonnal miközben védelmezően a hasam elé emeltem karomat.A könnycseppek gyorsabb tempóban kezdtek szánkázni az arcomon.
-Héj!Rendben!Semmi baj!-fogta meg kezemet mellyel védekező pozícióba álltam.
-Te nem akarod?-nyögtem keservesen.
-Én mindennél jobban szeretném ezt a kisbabát Alice.El sem tudod képzelni.-lépett közelebb.
-Akkor ne kérdezz ilyeneket!-suttogtam sírós hangon.
-Ne sírj kérlek!-ölelt magához.-Most miért vagy szomorú?Egyszerűen nem bírok kiigazodni rajtad Pöttöm.
-Én csak félek.-morogtam a mellkasába miközben ő nyugtatóan simogatta a hátamat.
-Mitől?-nézett a szemembe.-Én itt vagyok melletted és mindenben segítek majd.Ne félj semmitől.-tenyerét az arcomra simította.Már annyira régen éreztem őt így.
-Elrontottam az életedet.-meredtem magam elé.-Fenekestül felfordítottam mindent körülötted!-tekintetét fogva tartottam.-Minden az én hibám.Ha én nem vagyok, semmi gondod nem lenne!
-Ez nem igaz!-vágott a szavamba azonnal.-Ha te nem lennél, most nem lenne értelme az életemnek.Lehet már nem is élnék.Felfogod amit mondok?-hajolt közelebb.
-Akkor a banda is együtt lenne még és...-folytattam tovább,de nem hagyta.
-A bandát hagyd ki ebből!Annak semmi köze nincs ehhez.
-Dehogy nincs!Miattam oszlottatok fel!Te is nagyon jól tudod Zayn!
-Elég legyen!-távolodott el, majd kisétált a fürdőből.Hamar a szekrényhez futottam és a legfelső polcról egy kis nyújtózkodással megragadtam a borotvát.-Na azt most tedd le!-hallottam a hátam mögül.Francba!Azt hittem már elment.-Azt hiszed ez megoldás?!-tépte ki a kezemből.-Miért csinálod ezt?!Nem volt még elég?!-ujjait indulatosan a karom köré fonta és szinte feltépte a felső ujját.A puha anyag helyén hosszú, mély vágások ékesítették bőrömet.Persze már gyógyuló félben.-Mondd miért?-rekedt hangja angyali szózatként hangzott a fürdőszoba falai között.Aggódik értem.
-Mert jól esik.
-Ezzel nem oldasz meg semmit!-mutatta újra, majd a pengét a kukába hajította.-Most pedig elmegyünk!-ragadta meg a csuklómat.
-De...
-Semmi de!Azt csinálod amit mondok!-és visszatért a "régi" Zayn.De már nem rémít meg.Túl jól imerem ahhoz, hogy féljek tőle.Út közben hamar elvettem egy hajgumit az asztalról és sötétbarna hajamat lófarokba kötöttem.Nem régen festtettem át.Elegem van a vörös színből.
Zayn az autója felé húzott miközben én a kardigánomat próbáltam magamra felgyűrni, de elég nehezen ment vad viselkedése miatt.
-Felvehetem?!-förmedtem rá, majd kitéptem csuklómat szorításából.Duzzogva várt mellettem állva míg el nem készültem.
-Indulhatunk?-kérdezte morogván mikor ránéztem.
-Igen.Köszönöm, hogy türelmes voltál.-mondtam szemrehányóan.Nem szeretem mikor ilyen velem.
-Ne haragudj.-ragadta meg ismét a csuklómat és besegített az anyósülésre.
-Hová megyünk?-kérdeztem miután beült mellém.
-Meglepetés.-nem nézett rám.Az útra koncentrált egész végig.A mellettünk elsuhanó fákat figyeltem miközben tenyeremet kidudorodó hasamon tartottam.-Jól érzed magad?-fordult felém az út során először.Ismét aggódik.
-Igen Zayn, minden rendben van.-mosolyogva simítottam ujjaimat kormányon fekvő kezére.-Ne haragudj a viselkedésem miatt.Mostanában úgy érzem, nem vagyok önmagam.Sajnálom.
-Semmi baj Pöttöm.Ez érthető ebben a helyzetben.Csak aggódom érted.Ennyi az egész.
-Tudom és köszönöm.
-Ezt szeretem benned.
-Mit?
-Hogy ilyen megértő vagy.-szorította meg a kezemet, ezzel bitonságot sugallva.
-Kaptál még rajongói leveleket?-tértem el a témától.
-Többet, mint eddig.Képzeld még valaki egy tál sütemént is hagyott az ajtó előtt reggel.
-Tényleg?
-Igen.
-Remélem betetted a hűtőbe.
Felnevetett.
-Igen, be.
-Akkor jó.-fordultam vissza az ablak felé.Az út egyre inkább kezdett ismerős lenni.A sűrű fatömegtől nem láttam tisztán merre is lehetünk most.De mintha már jártam volna erre nem is olyan régen.
-Emlékszel erre a helyre Pöttöm?-állt meg hirtelen, majd felém fordult.
-Valami rémlik, de csak ködösen.
-Itt kérdeztem meg tőled, hogy leszel-e az enyém.-tekintetünk hosszú időre egybe fonódott.-Emlékszel?-törte meg a csendet.
-Igen.-most már minden eszembe jutott.Hirtelen kiszállt az autóból, majd átsétált az én felemre és udvariasan kisegített az ülésből.Mosolyogva néztem barna, csillogó szemeibe.Szeretem mikor ilyen boldog a tekintete.Az számomra olyan szívmelengető.
-Akkor szeretnék még valamit kérdezni.-ujjainkat összekulcsolta egy sétára hívva engem.Követtem őt.Miért is ne követtem volna?Vele még a világ végére is elmegyek, ha kell.
-Mit akartál kérdezni?-fordultam szembe vele.
-Igazából nem így terveztem.Azt hittem majd még leélünk egy pár évet együtt gondtalanul, elviszlek magammal turnézni, megmutatom neked az egész világot.De a dolgok nem úgy alakultak ahogy terveztem.De talán jobb is, hisz a sorsunkat nem mi irányítjuk.Viszont bizonyos dolgokba vannak beleszólásaink.-pár perc néma csend.Fogalmam sem volt hova akar kilyukadni.-Ne haragudj amiért néha nem voltam hozzád olyan, amilyennek kellett volna.De én sem vagyok tökéletes ahogy senki sem  az.Amikor először megláttalak, tudtam, hogy te fogod megváltoztatni az életemet.Azonnal megszerettelek.Aranyos voltál, szimpatikus és törékeny.Pont egy olyan lány, akire szükségem volt a változáshoz.-mélyen nézett a szemembe.-Most pedig -lépett közelebb, majd tenyerét hasamra simította.-a gyermekemet hordod a szíved alatt.-éles fájdalom nyilallt lelkembe.-A mi gyermekünket.-szemei csillogtak miközben másik kezével óvatos mozdulatot tett farzsebe felé.Először nem értettem mégis mit művel.Majd amikor megláttam ujjai közt az ékszeres dobozt, még a lélegzetem is elállt.Nagy szemekkel néztem Zayn mosolygós arcát.Tenyere oldalra csúszott testemen, majd összekulcsolta ujjainkat.Várt pár percig míg levegőhöz jutok, ezután pedig elém térdelt.-Alice!-szólított meg semlyes hangon.-Megtisztelnél azzal, hogy végérvényesen is az enyém leszel?-tekintete fogva tartott miközben én a könnyeimmel küszködtem.Amint megláttam a gyönyörű gyűrűt a dobozkában, tüdőmben akadt a levegő.Nem hittem el.-Hozzám jössz?
-Igen.-nyögtem, majd felhúztam őt a földről és szorosan öleltem magamhoz.-Igen!-suttogtam újra már a nyakába.Éreztem, hogy nehezen lélegzik.Karjai biztosan tartottak közel remegő testéhez.-Szeretlek Zayn!-arcomat mélyen a mellkasába fúrtam miközben kétségbeesetten levegő után kapkodtam.
-Én is Téged Pöttöm!Örökre!-hangja még a szokásosabbnál is rekedtebb volt.Ujjaimmal nyugtatóan cirógattam tarkóját.Felzaklattam a viselkedésemmel.Ez egyértelmű.Nem így kellett volna reagálnom.Mosolyognom kéne nem pedig bőgni.Lassan elhúzódott tőlem.Próbáltam jókedvet varázsolni az arcomra, de amikor megláttam fátyolos tekintetét, ismét elkapott a sírás.
-Héj!-mosolyogtam rá, majd ujjaim arcára vándoroltak.Halványan visszamosolygott rám  miközben a gyűrűt az ujjamra húzta.-Ez gyönyörű Zayn.Köszönöm!-öleltem körül nyakát, majd számat az övére tapasztottam egy csók erejéig.Ajkai ugyanolyan édesek voltak mint mindig.Jellegzetes borostája kellemesen égette a bőrömet miközben nyelve kétségbeesetten kereste a bejáratot.Nem hagytam sokáig szenvedni.Azonnal szabad utat hagytam neki.
-Már olyan rég csókolóztunk.-suttogta ajkaim közé.
-Ne haragudj!-nyögtem, majd újra ajkaimra húztam őt.Megragadtam tarkóját, így még közelebb éreztem magamhoz.Lágyan simogatta a pocakomat.
-Köszönöm!-mondta mosolyogva miután elhúzódott tőlem.-El sem tudod képzelni mennyire boldoggá tettél.
-Hát még te engem.-felágaskodtam és lágy puszit nyomtam homlokára.Hosszú ideig figyeltem az arcát.Boldognak tűnt.-Szeretlek Zayn.Mindennél jobban!-fogtam meg a kezét.
-Én is téged!
Lassú léptekkel sétáltunk vissza a kocsihoz miközben szívem az egekben szárnyalt.Hihetetlenül boldog voltam.Mától Zayn menyasszonya vagyok.Az az ember, akit a legjobban szeretek, megkérte a kezem.Aki minden hibám ellenére szeret és elfogad.Kár, hogy még a feléről sem tud.