II./Chapter thirteen

Sziasztok Kedves Olvasóim!
Megérkeztem az új résszel, remélem nem bánjátok, hogy ilyen rendszertelenül és sokáig várósan.
Remélem tetszeni fog.
Jó olvasást!
HAVE FUN!










A szívem hevesen dobogott, a tenyerem pedig izzadt miközben leparkoltunk a kórház elé.
-Biztosan most akarod megtenni?-fordult felém Liam ahogy hátulról felemelte a csomagot az ülésről.
-Meg kell tudnia az igazságot.
-Nem kéne inkább ezt elhalasztani míg jobban lesz?
-Nem akarom.Nem lehet.-ráztam a fejem, majd lassan kiszálltam a kocsiból és rögtön a bejárat felé indultam.
-De ugye nem ezzel akarod kezdeni?-rohant utánam.
-Dehogy.
Már éppen léptem fel az első lépcsőfokra mikor hirtelen megpillantottam Niallt.
-Sziasztok!-fülig érő vigyora egy kis reményt csempészett a szívembe.Nagyon reméltem, hogy Zaynnél volt.
-Szia!Mi járatban?
-Csak benéztem hozzá.Már alig várja, hogy lásson.-mondta, majd el is rohant mondván, még nagyon sok dolga van.
-Akkor menjünk.-sóhajtottam miközben hátra pillantottam Liamre aki fehérebb volt, mint általában.Jobban izgult, mint én.A lépcsőszintek egy örökkévalóságig tartottak míg a kitűzott célhoz értünk.Már nagyon rosszul voltam.Mikor benyitottam Zayn kórtermébe, eluralkodott rajtam a félelem.Ahogy rám mosolygott, majd felém nyújtotta kezét, hatalmas bűntudatot keltett bennem.
-Szia!-köszöntem neki miközben leültem az ágy mellett magányosan álló székre.
-Sziasztok!-mosolygott.-Már nagyon vártalak!-nézett rám, én pedig lesütöttem a szememet.-Valami baj van?-kérdezte azonnal reakcióm láttán.
-Valamit el kell mondanom Zayn!-néztem a szemébe.Őszintének kell lennem.Nem hazudhatok többé.
-Hallgatlak.-arca elkomorodott, majd Liamre nézett aki nagy odafigyeléssel kémlelte a padló cikcakkos mintáját.-Baj van?Mondd már!-fogta meg a kezemet.
-Szóval!Amikor aláírtátok a szerződést a banda feloszlásával kapcsolatban, Harry eljött hozzám.-homlokát ráncolta a beszomoló hallatán.-Éjjel mikor az a testőr vigyázott rám, Harry felmászott a hálószobaablakba.-Zayn arca egyre kifejezéstelenebb lett.-Sokat beszélgettünk.Elmondta, hogy szeret és velem akar lenni, de megérti, hogy nem lehet.Tudta, hogy melletted teljes mértékben biztonságban leszek és mindent megadsz nekem.-rápillantottam.Még mindig semmi.-De ezután...-idegesen tördeltem az ujjaimat miközben azon gondolkoztam, hogy mondjam ki.
-Lefeküdtetek.-suttogta.Könnyes szemmel néztem fel rá.Arca mély keserűségről árulkodott.
-Igen.-nyögtem fel, majd keze után nyúltam mely már nem hűtötte felforrt tenyeremet.De hiába.-Zayn én annyira sajnálom.-mentegetőztem azonnal.Annyira ostobának éreztem magam abban a pillanatban.Őrjítő csend uralkodott a szobában amit Liam szakított félbe.
-Én azt hiszem lemegyek a büfébe.-állt fel, de Zayn rögtön közbe szólt.
-Te tudtál erről?-nézett fel rá mérges tekintettel.
-Igen.
-Mióta?
-Pár hete.
-És mégis miért nem szóltál?!-dühös hangja félelmet ébresztett bennem.
-Mert ő akarta elmondani.-ezzel kisétált a kórteremből.
-Zayn!-hajoltam főlé, de elhúzódott.Tudtam, hogy sok idő kell amíg ezt megemészti és talán megbocsát majd.De annyira fáj, hogy így viselkedik velem.-Kérlek mondj valamit.-suttogtam miközben letöröltem a könnyeimet.
-Ezek szerint a gyerek sem az enyém?-fájó tekintete mellyel ebben a pillanatban jutalmazott, az agyamba égette magát örökre.
-Nem tudom.
Percekig csak figyeltem az arcát.Nem dühöngött, nem sírt, nem kiabált.Semmit sem csinált, ami egyre jobban kezdett aggasztani.Sokkal jobban érezném magam, ha most ordibálna velem, hogy mekkora szajha vagyok.Ez a csend megőrjít.
-Zayn kérlek!-ismét a kezéért nyúltam, de elkapta.
-Azt hittem, hogy minden rendbe jött köztünk.-kezdett bele.-Akkor ez mégis mit jelent?-nézett rám végre.-Miért csaltál meg?
-Ez egy hatalmas hiba volt.
-Meg tudod magyarázni mégis miért tetted?Miért feküdtél le Harryvel?-ez a kijelentés jobban fájt egy pofonnál.
-Mert megsajnáltam.
-És akkor rám nem gondoltál?-kérdezte szemrehányóan.-Engem nem sajnáltál?!Nem érdekelt, hogy esetleg majd teherbe ejthet?!-hangja egyre csak növekedett.-Vagy, hogy szeretlek?!Nem is fordult meg a fejedben, hogy mekkora hülyeséget csinálsz?!Mégis hogy tehetted ezt velem Alice?!
-Én annyira sajnálom.-a könnycseppek sorban szánkáztak le az arcomról.Már nem bajlódtam vele, hogy letöröljem őket.
-Már mindegy.-dőlt vissza az ágyra.-Megbíztam benned, ami hatalmas hiba volt.Minden nő ugyan olyan.Egyikőtök sem különb a másiknál.Remélem ezt egyszer mind visszakapod!Kívánom, hogy százszor rosszabb legyen!-már zokogtam.-Kívánom, hogy annyira fájjon, mint nekem!Sőt!-pár másodpercig az arcomat kémlelte.-Annyi mindent megtettem érted, de te szartál rá!Akkor mégis mire kellettem?!Nem értem.Ostoba voltam.Mégis honnan gondolhattam, hogy veled más lesz?Hogy te majd megváltoztatsz?!Menj el innen.-jelentette ki szigorúan, majd megrázta a fejét.-Látni sem akarlak, ahogy azt sem!-bökött fejével a pocakomra.
-Tessék?-kérdeztem kétségbeesetten...azt sem...
-Jól hallottad!Tünés!-kiáltott rám, mire azonnal felugortam.
-De Zayn én...
-Gyerünk már!!-ordított.Hirtelen kivágódott az ajtó amin Liam lépett be.-Vidd el innen!-parancsolt a barátjára, aki azonnal engedelmeskedett.Megragadta a felkaromat és kivonszolt a szobából.
-Alice!Alice!-szólongatott, de hiába.A sírás még mindig túlságosan fojtogatott ahhoz, meg tudjak szólalni.
-Zayn!-sóhajtottam, majd elindultam vissza  a kórterem felé.Liam azonnal visszahúzott és lefele kezdett vinni a lépcsőn.Ahogy kétségbeesetten szedtem egymás után a lépcsőfokokat, hirtelen egy hatalmas ordítás vonta el a figyelmemet.Azonnal megtorpantam és a mellettem sietősen elhaladó orvosokat bámultam akik rohantak felfelé Zaynhez.-Liam itt kell maradnunk!-rántottam meg a kezét.-Zaynnek baja esett!
-Nem maradunk itt!-jelentette ki keményen.-Haza kell mennünk!
-Miért?-néztem a szemébe.
-Mert nem akarja, hogy itt légy!
-Liam kérlek!-kértem miközben újra folyni kezdtek a könnyeim.
-Tudod, hogy csak baj lenne belőle, ha bemennél hozzá.Ez is csak azért történt mert...Na mindegy!Menjünk!
-Tudom, hogy az én hibám.-mondtam, majd kihúztam a kezemet Liaméből és rohantam vissza a kórterem felé.Az ablakon át láttam ahogy próbálják nyugtatni Zaynt, majd egy injekciós tűt böknek az alkarjába.Tekintete azonnal rám irányult.Keserű, mély fájdalmat olvastam le abból a mozzanatnyi pillántásból amit rám vetett, majd mély álomba szenderült.